Észak-Magyarország, 1978. április (34. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-03 / 79. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 10 1978. április 3., hétfő „A szó nem fakaszt vizet. Sárospatak sziklás talajából. Tettekre van szükség!” — A patakiak még emlékeznek a városgazdák több évvel ez­előtti felhívására. A 60-as években a vízműtársulás megalakítása volt az első lé­pés ahhoz, hogy a híres Pa­tak elinduljon a városiaso- •dás útján. Mert a történelmi hagyo­mányokban gazdag, ősi tele­pülés az 1870-es évek végén közel száz évre elvesztette vá­rosi jogát. Az akkori telepü­léshálózat rendezésekor a vá­rosi joggal járó kiadásokat csak külön pótadók kiveté­sével lehetett volna biztosí­tani, de az adózást a nagy- birtokosok nem vállalták. Mostoha gazdái voltak az ak­kori Pataknak,* s a termé­szeti kincsekkel megáldott te­lepülés nem tarthatott lépést a fejlődéssel. Sok polgára el­hagyta fészkét: volt olyan idő, hogy .több diákja volt Pataknak, mint lakója. Majdnem száz év múltán, 1968-ban lett újra város Sá­rospatak, s a gyors ütemű, szemmel látható fejlődés egészséges szerkezetű város­sá is formálta az öt telepü­lést. Az új városatyák — nemkülönben Patak polgárai ;— már nem mostoha gazdái a városnak. A csatorna, és vízhálózati rendszer kiépíté­sét — amelyhez a lakosság is nagyrészben hozzájárult — követte a villamos rekonst-, rukció, az utak korszerűsíté­se. Az egykori ősi város, szép hagyományait, emlékeit meg­őrizve újjá nőtt. A városlakók széles körű kezdeményezésével szervezett Városszépítő Egyesület olyan nemes szándékkal, lelkesedés­sel segíti e jubileumi év si­kerét, ahogyan megalakulása óta gondozza-formálja Sáros­patakot. Hogy szerepe, lehe­tősége milyen sokat jelent, mi sem bizonyítja jobban: tagja lehet az egyesületnek mindenki, aki csak szereti otthonát, a várost. Öt évvel ezelőtt, amikor összetoborzódott tanár, mun­kás, bolti eladó, termelőszö­vetkezeti tag, fiatal és idős, férfi és nő, háromszázhar­minc tagot számlált az egye­sület. S ez az öt év nemcsak újabb kétszáz embert nyert meg az ügynek, de valós eredményekét is hozott. A célt akkoriban az „építsük-szé- pítsük városunkat” jelszó je­lölte meg, ám a tettek nyo­mán jóval több született. Gyarapította a várost az egyesület egyrészt saját erő­forrásból, másrészt megnyer­ték a város üzemeit, intéz­ményeit a nemes cél anyagi és erkölcsi támogatására. A városszépítő napok és hó­napok megrendezése segítet­te a -Tiszta, virágos Sáros­patak” mozgalom, eredmé­nyességét. Az egyesület úgy szervezte a parkosítást — amellett a fásítást pénzzel is segítette —, hogy egységes összhatást érjenek el a virág­szegélyekkel. Az egyesület kezdeményezésével és anyagi támogatáséval kezdték meg az iskolakert helyreállítását, az ottani dísztér kialakítását, a kerítés és a gyermekját­szótér megépítését. Ma már egy kedves csobogó is fogad­ja az idelátogató idegent. Az egvesület elnöke, Küke- mezey József — egykor ma­ga is városatya — úgy fogal­mazza, hogy a városszépítők köre széles fórum. Fórum, mert tagjain keresztül képvi­A seli az egész város közvéle­ményét. Nem ritka a találKO- zóikon a kritika, ám éppen e bírálat indítja, hogy javaslat, segítség szülessen a cél érde­kében. S a szunnyadó kész­ségek nagyon sokszor szán­dékká, tetté érlelődnek. így nyerték meg Sárospataknak például több budapesti mű­vész segítőkészségét. Az egye­sület akciót kezdeményezett új szoborhelyek kialakítására és szobrok elhelyezésére. El­sőként Kelemen Kristóf szob­rászművész adományából fel­avatták a Petőfi-szobrot, amelynek értékéhez tízezer forinttal járult hozzá az egye­sület. Ugyancsak a városszé­pítők közreműködésével szü­letett meg a szerződés Dóm­ján József, Amerikában élő grafikus, és festőművésszel: mintegy kétmillió forint ér­tékű alkotásait és gyűjtemé­nyét a városnak adományoz­za. s ezt élete végéig gyara­pítja. Alkotásainak egy ré­szét a várbeli galériában már kiállították. Kuts Béla és Andrássy Kurta János szob­rászművészek szintén többal­kotósukat adományozták'-, a város szépítésére. Pataknak sok tisztelője van a város, a megye hatá­rain túl is. A régi pataki diá­kokkal, a patronáló művé­szekkel szoros kapcsolatot tart a városszépítő egyesület. Ta­lálkozások, levelezések, s ma­ga a segítőkészség is édes gyermekei e barátságoknak. * A jubileum méltó megün­neplésére számos javaslatot tettek a városukat szerető emberek. Készülnek 1 arra, hogy kiállításokon, találkozó­kon, versenyeken bemutassák tíz év eredményeit, kultu­rális, gazdasági, idegenfor­galmi fejlődését. Olyan akció- programok szervezésére gon­dolnak. amelyek foganatosít­ják Patak idegenforgalmi, történelmi szerepét. Az egye­sület vállalta az emlékünnep­ségek szervezését, emlékmű­vek. emléktáblák és környe­zetük tisztán tartását. Cél­juk, hogy élővé tegyék a tör­téneti emlékeket, nemcsak a városlakók örömére, hanem az idelátogató idegen tiszte­letére is. Javasolták, hogy verseny­szerűen végezzék munkáju­kat a kereskedelemben, a vendéglátásban és a környe­zetrendezésben dolgozók: le­gyen ez év minden tekintet­ben mintaszerű. Ha az ide­genek fogadása szívélyes és udvarias, a patakiak örömé­re is szolgál. A városszépítők tudják: az idén kiemelkedő gonddal kell ápolni a zöld­övezeteket, parkokat. Eltün­tetik a városba vezető utak mentén a csúfító bozótokat is, megszervezik, hogy tisz­ták, rendezettek legyenek az utcák. Az idegenforgalmi idény kezdetén már plakátok, emb­lémák hirdetik vái-osszerte a jubileumi évét. S már készül a terv, alakulóban a megva­lósítás: emléket állítanak az évfordulónak, amely jelzi a lakosság szűkebb hazájának gondjaiban, örömeiben való szíves osztozását, az újért való munkálkodását. Mikes Márta Gyaksrlóiskela Sárospatakon A . sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskola gya­korlóiskolájának építkezé­sénél már, kialakították a tornaterem alapját, és készül az iskola épülete is: Az új iskolának a tervek szerint szeptemberre. kellene elké­szülnie. de az építkezés je­lenlegi állapotát tekintve, kérdéses a határidő betartá­sa. Az alapozást követően ugyanis a Borsod megyei Ál­lami Építőipari Vállalatnak kell majd felvonulnia, és a helyszínen összeszerelhető, úgynevezett borsodi váz- panel-szerkezetből az épüle­tet összeállítania. Erre a hát­ralevő idő az eddigi gyakor­lat szerint előreláthatólag kevés lesz. íjionsáisk a turizemislian Az idén aZ elmúlt évinél kétszer több autóbusz szál­lítja a Volán Tourist belföldi programjain a turistákat — jelentette be Meszlényi Géza, igazgató szombati sajtótájé­koztatóján. Idei újdonságok: a Volán Tourist. úgynevezett hétvégi fürdőjáratai, amelynek kere­tében Bükkfürdőre és Zala- karosra juthatnak el a ven­dégek, továbbá a kelet-ma­gyarországi háromnapos autóbuszutazás Sárospatak, Miskolc-Tapolca és Debrecen érintésével. ______________________________________________________________i — A nuil I korilian efJ_ merősöm felmagasztalt. Az utcasarkon álltam, amikor a vállamra csapott, s így kö­szöntött: Mi van, te ország­utak vándora? Magamba jót derültem: ülnél csak egy napra mellém, hamarosan rájönnél, hogy inkább a földek rabja vagy. Mióta? Már 11 éve.. Hány évesen kezdte? Nem voltam még húsz. Ezek után elfogadhatjuk a kis történetet, mint vallo­mást egy szakmáról? Bizto­san, mert erről a témáról Szabó Istvánnal, az edelényi Alkotmány Tsz brigád veze­tőjével még hosszasan be­szélgettem. — Eredeti szakmám ács­állványozó. Egy nagy válla­latnál dolgoztam, állandóan zsaluztunk. Kazincbarcikán, Sajókeresztúrban az ércelő­készítőben, . majd onnan mentünk volna Lenínváros- ba. A többiek el is men­tek. Én hazajöttem. Miért? Mindig, mindennap ugyan­az, a deszkák is, a szerszá­mok is, a beton is. csak né­ha a munkásszálló válto­zik, Nem bírtam tovább, le­számoltam, inkább a ké­nyelmet választottam. — Kényelmet? — Igen. Akkoriban a tsz-ben há­rom kocsi volt. Az igaz, mind a három ment hajnal­tól, este tízig. Aki ezt a „ké­nyelmet’’ választotta, az ra­kodott. ígéret volt, amikor tudnak vásárolni egy új ko­csit, alckor ő is kap gépet. De addig rakodott, sódert, zsákokat, (üreseket, teliket, zsebében sfcakmunkási bizo­nyítvánnyal. Mégegyszer megkérdeztem: kényelem? — A munka több volt, a pénz meg kevesebb. De ott­hon dolgozott az ember, s ha gépre nem is ülhetett, de mindennap érezhette a benzihszagot. És, aki szere­ti a gépet — és én szere­tem —, annak a munka mindenképpen kényelme­sebb, s ráadásul fél évre rá tényleg kaptam egy teher­kocsit. Elértem célomat, so­főr lettem. A következő évek tőmon­datokban : Egyre korsze­rűbb, jobb kocsit kap. Ami­kor a szövetkezetben bein­dul a brigádmozgalom, a pilóták is rögtön kollektívá­ba tömörülnek — a brigád neve Jurij Gagarin — és az évek során elnyerik az aranykoszorús szocialista brigád címet. Ma a teher­gépkocsi-vezetők a tsz talán legjobb közösségét alkotják, sorra nyerték meg a mun­kaversenyeket. Kezdettől fogva Szabó István a brigád vezetője. A legutóbbi siker: a közelmúltban szovjet szak- szervezeti kitüntetést vehe­tett át Budapesten „A Szo­cialista Munkaverseny Győz­tese” érmet. Papíron ennyi egy életút. És emlékekben? — Minden év egyforma. Így, visszatekintve, nem is tudnék köztük különbséget tenni. Legfeljebb annyit, hogy iegyre jobban összerá­zódunk a brigáddal. Régeb­ben azért ez nem volt meg. Egészen másképp viselked­tek az emberek. Sokszor, hű de sokszor előfordult akko­riban, hogy az úton lerob­bant a kocsi. Káromkod­tunk, hiszen le kellett ra­kodni a sódert, aztán egyi­künk rohant vissza — ha nem volt messze a falu — emelőért. Ha jött egy kollé­ga, ráfékezett, kiszólt az ab­lakon: hogy mi a baj, majd részvéttel rábólintott, és otthagyott. Pedig ugyanab­ban a szövetkezetben dol­goztunk. Ma már valahogy emberibbek lettünk, megál­lunk, segítünk, hogy is mond­ják, megvan: „egy család lettünk”. És nem a papír, meg a szabály és a vállalás miatt. Egyszerűen, ha „cser­benhagynék” valakit, nem tudnék a szemébe nézni. — Igen — bólintott rá a kérdésre. — Valahogy, úgy: A brigádmozgalom hozott össze minket. Már szinte „szertartásaink” vannak. Mindert évben építkezik va­laki. És furcsa, amikor se­gítünk, menetrendszerű pon­tossággal betartjuk a szoká­sokat. Amit már mi alakí­tottunk ki. Hogy mikor kezdjük, mikbr fejezzük be a munkát, mivel kínálnak és abból mit fogyasztunk el. Most egy gyerekkocsit vet­tünk a Molnár Péternek. Jön az első gyerek ... Mit mondhatnák erre. So­rolhatnám a szokott, vagy szokatlan vállalásokat, ame­lyeket az öregekért, vagy akár az óvodásokért tesz a brigád, de valahogy úgy ér­zem, nem az a fontos. Sok­kal, sokkal lényegesebb, en­nek a 13 sofőrből álló bri­gádnak az élete, amely nem merül ki a munkahely ezer­nyi és ezernyi szokott és szokatlan mozzanatában, ha­nem több annál. Emberként érzik az ‘emberi érzéseket, tizenhármán egy új embert alkottak. Hogy milyet? Távolról sem akarok er­ről a brigádról és Szabó Istvánról túlfűtött hangon írni. Ók ettől sokkal többet tettek. Húztak. Nemcsak egy­mást, amikor elakadtak, amikor hajnalonta nem in­dult be a motor, vagy ami­kor egyiküknek, másikuk­nak a családi életben segít­ségre volt szüksége, inkább kezdettől „képviseltek” egy mozgalmat. A többet tenni akarás, a munkához állás, igaz mozgalmát. És tessék, ott tartok, amitől óvni akar­tam magamat. Hogy az új szellem kialakításában ők voltak a hajtóerő, máskép­pen a húzók. De valahogy a szakmájában mór „veterán­nak” számító gépkocsiveze­tőhöz, aki harmincéves, nem illik ilyesmit mondani. Ak­kor mit? Számoljunk. — Eddig mintegy félmil­lió kilométert vezettem. Egy év alatt 15 ezer tonna ter­ményt, műtrágyát, sódert szállítok. «7 vagy kevés? Nyugodt szívvel mondhatom, sok. Tavasszal, a szántások rögein műtrá­gyát szórni, nyáron ter­ményt fuvarozni, a sörtör­kölyre órák hosszat várni, az őszi vendégmarasztaló sárban a táblákról a bur­gonyát kihordani, nem or­szágúti feladat. A mezőgaz-* daságban a gépkocsivezető alkalmzakodik a gazdálko­dáshoz, amely minden ne­hézségek ellenére sokszínű feladat. És Szabó István ta­lán ezért választotta? Erre a kérdésre nem kértem fe­leletet. — kármán — Minden forinton osztozunk Jó házassáü két íaiu között Pontosan tíz esztendeje an­nak, hogy a Miskolc szom­szédságában levő két község, Sajóeeseg és Sajókeresztúr „házasságot kötött”, vagyis közös tanácsi irányítás alá került. A „bekebelezett” Sa- jóecseg lakói annak idején egyáltalán nem örültek a kényszerű egyezségnek. Attól tartottak, hogy elsorvad a falu, megtorpan a gyorsnak indult fejlődés, a falu csak megtűrt szomszédja lesz Sa- jókeresztúrnak. Olyan szom­széd, amely nem gazdálkod­hat önállóan, amelyik min­dig a másikra szorul: csak kérhet, rlmánkodhat, akár pár méternyi járda megépí­téséért is..« A tíz év alaposan rácáfolt az akkori aggályokra. Meg­szűnt az ellenségeskedés a szomszédok között, a Sajó- ecsegen élő közel 1500 ember számára is tartalmat kapott az akkori ígéret, s az évek során gyümölcsözővé vált a közös tanácsi irányítás. Oly­annyira, hogy ma már elis­merik: az utóbbi esztendők­ben több reklamálni valójuk lett volna Sajókeresztúr la­kóinak. A közös tanács elnöke, Lengyel István mondta: „min­den forintunk közös. Ha csak egy van, a fele.Sajóecsegé, a másik fele Sajókeresztúré, a két községben ugyanis nagy­jából egyforma a lakosság száma, tehát egyenlően kell elosztani.” — Öt évig egy óvodára spórolunk, ez a sajóecsegieké, az ő gyerekeiknek készül majd. Eredetileg 25 férőhe­lyesre gondoltunk, ám ké­sőbb kiderült, hogy a dupla létszámú sem .túlzás, ha elké_ szül, még akkor is marad a községben gyermek, ame­lyikről, elhelyezésükről és fel­ügyeletükről a szülőknek kell gondoskodniuk, — mondotta a tanácselnök. Az ötévi spórolás a ta­nács pénzére értendő. A két község lakossága ugyanakkor társadalmi munkával nagy­mértékben segíti az új léte­sítmények elkészítését. A múlt évben például nem ke­vesebb, mint 640 000 forint értékű munkával járultak hozzá — fele-fele arányban — lakóhelyük szépítéséhez, gyarapításához, az általuk kért és sürgetett kommunális, szociális körülmények javí­tásához. A két község lakói közül legtöbben a Borsodi Ércelő­készítő Műben, az Északma­gyarországi Vegyiművekben a Borsodi Vegyikombinát­ban és a miskolci kohászati- gépipari üzemekben dolgoz­nak. Természetes, hogy ezek a gyárak anyagilag is segítik dolgozóik gondjainak a meg­oldását, a községi létesítmé­nyek mielőbbi megépítését. Ennek tulajdonítható, hogy a sajóecsegi Állomás úton épü­lő 50 férőhelyes gyermekin­tézmény 163 ezer forintos költségének egy részét az említett vállalatok és üze­mek biztosítják. Ma már nem zsörtölődnek a társult Saióecseg lakói. Az elkészült járdák, felújított utak, nem utolsósorban a vezetékes ivóvízellátás meg­oldása és még számos más. a község életét javító tanácsi intézkedés megvalósítása győzte meg őket arról: jó há­zasságot kötöttek. Mint el­mondták. enélkül nem ké­szülhetett volna el — saját erőből képtelen lett volna a község megépíteni — a ta­valy átadott 90 palackos gáz­cseretelep, s aligha futotta volna arra, hogy a faluban könyvtárat létesítsenek. A sajóecsegiekéhez hasonló példákat akár megyénkből is hosszan sorolhatnánk. Bor­sodban — de országosan is — az elmújt években számos falu, kisebb település került közigazgatási összevonásra. Az intézkedés indokolt volt! Számolt a többi között azzal is: nem megy mindenütt „si­mán”. Egy-egy község össze­forrott lakossága nem egye­zik bele egykönnyen az alá­rendeltségbe. a másik köz­ségből irányított függő­ségbe. Még akkor sem, ha segítik, olykor anyagi le­hetőségeiken felül is támo­gatják őket az összevont köz­ségek kihelyezett tanácsi iro­dái. Az említett, .község lakói valóban elégedettek, nincs >s okuk rá, hogv valamit fel- hánytorgas«anak. hogv szidíák a szomszéd falu lakóit, vagy az itt székelő tanácsot. Igaz, olykor még érvként hozzák a társult falu vasúti osomó- nont jellegét a ..miért ott. és nem nálunk'’” tanácsi közDont kialakítását, ám ösz- SzeSséeát'cn örülnek a fi- é'T— vei ezelőtti, rossznak indu't, de jóra fordult házasságnak. Sőt. szeretnék ezt az életkö- zürcáget még sokáig f'’-*'tar- tani. N. L. Miskolci látkép, háttérben a Vologda városrész

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents