Észak-Magyarország, 1978. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-30 / 101. szám
SSZftK-MAGYARORSZÄG 8 1978, április 30., vasárnap .Tudtára adatik...” 1 pusziiéi leli iíip Az 1275-ben, kelt oklevélben Vrmus néven említik, aztán szerepel Er- mus, majd Érmes néven, később lesz ebből Ormos, majd Ormospuszta, végül Ormosbánya. Birtokolta az egri püspök, majd a káptalan, a zólyomi ispán, a nagy hatalmú Perényi-csa- lád, bitorolta a török, aztán' Rákóczi György tulajdona lett. A későbbiekben többször cserélt gazdát a Rad- vánszky-örökösöket is beleértve. Ormospuszta önállósága 1864-ben megszűnt. Disznóshorváthoz — a mai Izsófalva — csatolták a mezőgazdasággal, állattenyésztéssel foglalkozó települést. A századvégi nagy iparosodás idején, 1882-ben jegyezte fel Matt.yasovszky Jakab': „Az ormos! pusztán van egy szénkibukkanás a patakmederben ...” A több mint ezerholdas területen már a mi századunk elején, 1908-ban gróf Tisza István rokoni segítségével adták el az akkori örökö- sök-birtokosok a szénkiaknázás jogát az államnak. Az akkori pénzügyminiszter azzal indokolta a 900 ezer koronás ügylet előnyét, hogy itt a szén kedvezően kitermelhető; 100 kilogramm szénre nem egészen egy fillér esik, míg a többi Sajó-völgyi bányavállalatok 10Ö kilogramm szén után 2—6 fillérig menő terragiumot fizetnek a földbirtokosoknak, ugyanakkor ai, szénmizéria miatt többször 'megtörtént, hogy Diósgyőrött az üzemet napokra be kellett szüntetni. Hetven esztendővel ezelőtt- az; Ormos-patak völgyében 'felfordult a világ, a szén megváltoztatta az egész addigi életet. Szokatlan szerszámokkal;1, eszkö- ■ zökkel, sínekkel, csillékkel, világító mécsesekkel ismerkedtek meg az itt élők, aztán az idegenből idehozott bányászokkal. És egy egészen új . életmóddal, a szűk kolóniák, a rideg üzemi épületek, a kon- zum — élelmiszer üzlet —, a felazoló — a felolvasó —, az irodák, a csendőrség, a börtön, és az „engedetlen bányászok” részére készült szűk zárkák világával. És a föld alatti világ nehéz, embert nyomorító, életveszélves munkájával, melynek eredményeként a közben kiépített vasúton az első 1013 mázsa szenet 1912. október 15-én Ormospusztáról a diósevő- ri vasgyárba szállították. Világháborúk, farradal- mak, ellenforradalmak következtek. A bányászok mindennap leszálltak a föld mélyébe, és végezték nehéz, áldozatos munkájukat. A szervezkedés és a besugás együtt járt. Mint ahogy együtt járt a munka és a munkabeszüntetés, a sztrájk. Közben új üzemi épületek, kolóniák épültek, bevezették a villanyt, megépült a mozihelyiség, az iskola, megalakult a híres olvasókör, a bányász zenekar és a sportkör a bányászok filléreiből és küzdelmeik eredményeiből. A Tanácsköztársaság nem volt hosszú Almási István, Kossuth- díjjal kitüntetett vájár. életű ezen a vidéken. Jöttek a cseh intervenciós seregek, majd a Vörös Hadsereg — melynek soraiban sok ormospusztai bányász is harcolt — visszafoglalta. A Tanácsköztársaság leverése utáni ellenforradalmi időszakban még nehezebb lett az orrpospusz- tai bányászok sorsa. Sztrájk is volt, s a szigor eszközei a szűk betonpadlós zárkától a kikötésig terjedtek. A nagy világgazdasági válság idején „porjadkáztak”, vagyis heti két-három na- pcft dolgozhattak, csak a bányászok. Éheztek és lerongyolódtak. Ekkor égett le a szénosztályozó is, melynek helyébe újat kellett építeni. Ennek alapkövében, egy vasdobozban nemrégen találták meg a gót betűkkel írott, a jövőnek szóló üzenetet, amely így kezdődik: ,.Tudtára adatik azoknak, akiket illet, hogy az ormospusztai magyar királyi barnaszénbánya mechanikai szénosztályozója az Úr 1933—34. évében felépült...” A második világháború, a hadiipar fejlesztése egyre több szenet követelt. Tizenkét órás munkanapot vezettek be, s a bányát katonai parancsnokság alá helyezték. A felszabadító Vörös Hadsereg 1944. december 14-én kora hajnalban érte el Ormospusztát. A bányászok közül sokan segítettek a szovjet katonák utánpótlásában. Ketten közülük egészen a fővárosig kísérték őket, és szovjet parancsnokaiktól igazoló írásokkal tértek haza. Ez időre már megtörtént a bányák víztelenítése, és nehezen, lassan, — biztosítófa-, karbid- és robbanóanyag-hiánnyal küszködve, szűkös élelmiszerada- gokkál ellátva, megkezdődött a széntermelés, majd a széncsata. Az 1910-es népszámlálás szerint Ormospusztán 224-en éltek, Ormosbánya lakossága az 1960-as évek elején elérte a 3800 főt, jelenleg 2200 lelket számlál a település. A bánya virágkorát a 60- as évek első felében élte, amikor évente több mint egymillió tonna szenet termelt. A telep öt Kossuth- díjast adott ennek az országnak: Oroszi János és Varga Balázs vájár, Szeműn István lakatos. Gyürke István és Almási István vájár kanták meg ezt a magas kitüntetést. Ormosbánya azonban magáénak vallja a Kossuth-díias színművészt, Pécsi Sándort is. aki itt töltötte gyerekkorát, ifjúkorát.- Az elmúlt 70 esztendőben — beleértve a kutatás és a feltárás, időszakát is — Ormosbánya 28 millió tonna szenet adott. Ez több. mint Masvarország jelenlegi évi széntermelése. Az élet, a munka itt soha nem volt könnyű, emheráldoza tokát követelt. Emléküket őrzik, és tudják, hogy áldozatuk nem volt hiábavaló. Szcivev: Odaver János Kép: Szabados György A húszas években alakult bányász szimfonikus zenekar. Jobbról az első gyerek Pécsi Sándor. Ormosbánya ma. A téma és a probléma iránt ma nagyobb a közönség érdeklődése, mint az ötvenes évek eleje óta bármikor, de mások az indítékok, az okok. 'Az ötvenes évek elején új lehetőséget nyitott az az elementáris erővel feltörő igény, hogy új hősként ábrázolják a társadalmat 'meghatározó, megváltoztató munkásnak és a mezőgazdasági munkásnak az alakját, és megteremtsék a változásokat sűrítő új típust. A művész világosan láthatta vállalt feladatát, a közönség reagálása pedig többnyire viszonylag gyorsan igazolta szándékát és eredményét. Az azóta eltelt negyedszázad folyamán változott a típus, az eszmény, mint ahogyan más lett a munkás, a mezőgazdasági munkás élete . és társadalmi tartalma is. És ami a képzőművészeti alkotás szempontjából különösen fontos: változott az üzemi, a mezőgazdasági munka környezete és maga a munkafolyamat. Az ötvenes évek elején a martinász-hős. a kaszás paraszt egyértelmű társadalmi-történelmi jelentés hordozója lehetett; a szerszám- attributum, a munkamozdulat világosan utalt a társadalmi osztály, réteg szerinti hovatartozásra. A nagyipari nagyüzemi terv melés legáltalánosabb és tipikusnak mondható mai viszonyai között azonban a művész sem tájékozódhat, alakíthat a régi módon. A korábbi attribútumok, a társadalmi helyzetre, sőt, osztályra utaló mozdulatok többsége érvényét vesztette, sokszor félrevezető. A kalapács vagy a fogó, a ka- ’ sza vagy a sarló, az azzal történt mozdulat^ a régebbi munkás, paraszt ismérve, — a mai dolgozónak mások a munkakörülményei, más az életformája: a művésznek egyszeri képben kell megragadnia; általánosítania azokat a folytonosan változó jellemzőket, amelyek nyomán mai embert ábrázol. , A munkásábrázolás iránti mai érdeklődés, amely néha már-már számonkérésként hat és hangzik el, természetesnek tartható, habár figyelmen kívül hagyja a tényt, hogy a társadalmitörténeti változás és annak művészi visszatükrözése nincs egymással szükségképpen időbeli szinkronban. A hajdani martinász-ideál egy kialakulóban levő munkáshatalom visszfénye • és előrejelzése volt. Akkor még társadalmilag is. külső vonásaikban is különböztek egymástól a munkások, parasztok. értelmiségiek. Mára már eltűntek a külső ismérvek (öltözködés, mozgás). a munkahelyi jellemzők sem vonnak éles határt például a munkás és a mérnök alakja közé. A korábban szimbolikus töltetű építőm un k ás alakja sem lehet ma már realitás, mert a tégla, a vakolókanál helyét elfoglalta a nem attribútum jellegű házgyár és előre gyártott elem. A képzőművész viszont vizuális-érzéki »közléssel szolgál, nem pedig fogalmakkal. Hosszú tapasztalat alakíthatja csak ki a megváltozott munkásfogalomnak és osztály-fogalomnak új és érvényes képi megfelelőjét. A mai munkásábrázolás variánsait talán két fontosabb tartalmi—tematikai törekvésekkel jellemezhetjük leginkább: egy „össznépi” típus keresése és kialakítása, továbbá az, ember és az általa formált anyag, világ új viszonyának megfogalmazása. Az alábbiakban néhány jellemző példájukat említjük. Vígh Tamás debreceni Magvetőjének kődombor- műván, az Üvegfúvó vagy a Tudomány allegóriájának bronzalakjaiban formailag rokon módon és hangulatilag is hasonlóan általánosul új eszménnyé a munkásnak, a mezőgazdasági munkásnak, az értelmiségnek az alakja. Elbeszélő elemeinél fogva talán még szembeszökőbb ez a tematikai változás Szurcsik János Földosztás című, 1972- es, nyíregyházi faliszőnye- • gén, ahol a cölöpöt verő munkás és a vörös zászlót tartó parasztasszony típusa között tulajdoniképpen már nincs osztály szerinti megkülönböztetés. Igaz. ez esetben már maga a téma a, földosztás, törté- 'riélmT téma. á parasztság' életének-sorsának állomásait a szőnyeg szegélyének jelenetei vonultatják fel. és a földosztás mozzanatát monumentálisán megragadó képmező már a mai ember történelmi tudatát és ítéletét tartalmazza. Arra viszonylag ritkán van lehetőség, hogy állandó nyilvánosságnak szánt, tartalmában monumentális fal- díszitő munka szülessék; több az igény az építészeti dekorációra, díszítőművészeti alkotásokra. Az utóbbi évtized ritka ellenpéldái közül való Kádár György hatalmas méretű. Olajbányászok című szegedi pan- nója (1971). ahol triplichon- jellegű kompozíció fogja össze a munkáshősöket és a táji. környezeti elemeket, és expresszionisztikus erő hatja át nemcsak az alakokat, hanem a színnel-formá- val-térrel teremtett dinamikát. Korábban a művész sok mindent kifejezhetett a tárgyi környezet jelzésével. Egy hídfeljáró, egy vaskályha, egy nadrágszíjparcel- lákkal borított dűlő. egy üres tányér,' egv szelet kenyér elég volt ahhoz, hogy emberi - sorsról, osztályról szóljon. Üj élményként hagyott nyomot az 50-es évek közepétől az ipari táj. a megváltozott mezőgazdasági táj, de a hatvanas években a művészeket már leginkább a valóság megismerésének, birtokbavétel éhek korszakos súlyú és állalánossági kérdései foglalkoztatták. Prometheusok, Ikaroszok feszegették a nagy kérdéseket. amit a világ megismerésének megnőtt lehetősége és felelőssége jelent: Szegedi György. Raszter Károly, Kiss István, Varga Imre stb. munkáiból áradt az erő- nek, örömnek vagv szorongásnak a tudata. Az utóbbi években inkább az anyag megmunkálásának technikai és tematikai racionalitása látszik új kutatási terepnek. és ez itl-ott már közvetlenül hat a munkásábrázolásra. Akár úev, mint Rózsa Péter papírgyári munkásokat ábrázoló két- íigurás láballani komoozí- cióján (1972), ahol az abszt- rahált alakok- szinte összeforrnak az általuk formált anyaggal, és mintegy abból teremtődtek. Akár úgy. mint Gy üresek Ferenc szobor- munkajelenetein (1975— 1977), ahol az állványzat vagy a nehézáram porcelánja új. értelmező funkciójú posztamens szerepét töl- tl-.be.- k..-. .............. A doigozó ember ábrázolása a napi élet problémáit sem kerüli meg. A nagy távlatú művészi kutatómunkát. azonban inkább az az alkotói gond hatja át. hogyan lehet valóban hitelesen és mai érvénnyel megfogalmazni azt a munkást, aki külsőleg-belsőleg különbözik elődjétől. mint ahogyan megváltozott magának' a munkásosztálynak a fogalma is. és állandóan változik a környezet — munkahely és otthon —, amit a munkás megteremt és amelyben él. Aradi Nóra Érdekes, folyamatos munkarend A közelmúltban tapasztalatcsere-látogatáson vettek részt a miskolci i'onodások, élükön dr. Szigethy Tiborral,, a gyár igazgatójával. Drezda környéki fonoda- és eérnázó üzemeket látogattak. meg. kíváncsiak voltak. hogy milyen az a folyamatos munkarend, amelyet ott alkalmaznak. Ismeretes, hogy a miskolci pa'mutfonóban 6+2-es munkarendben dolgoznak, ez azt jelenti, hogy minden ledolgozott hat nap után két pihenőnap jár. vasárnap is dolgozni kell két műszakban. Most azért folyik a harc, hogy legalább a vasárnap délutáni műszakot szüntessék meg. Mindaddig ez nem lehetséges, míg ezt a kiesett 8 órai termelést valamilyen úton pótolni nem tudják. Werk Falkenau-ban járva a miskolciak érdekesnek talállak az ott alkalmazott munkarendet. Hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön, valamint pénteke'n egy-egy műszak 8—8 órát dolgozik. Szombaton és vasárnap 12 órát kell teljesíteni. Minden második szombat és vasár-1 nap szabad. Minden hónap negyedik bele teljesen szabad. Hetente 40 órát dolgoznak. Kissé szokatlan munkarend ez, de kecsegtető benne a fizetett szabadságon kívüli, havonta ismétlődő egyheti szünnap. Ilyen munkarend hazánkban nem ismeretes, de bevezetése sem lenne könnyű, amikor nálunk a dolgozók jelentős többsége szabad szombatos munkarendben végzi feladatát. Számos azonosságot tapasztaltak a munkában, a teljesítményekben, a normákban. Pluszként jelentkezett a nagyobb szervezettség, a fegyelmezettebb munka. A szociális ellátás kiváló. Az étkezdékben reggeli. ebéd. vacsora kapható. Minden • gyárban élelmiszer- üzlet, ruhúsbolt, javítótisztító részleg, varroda, mosoda, bölcsőde, óvoda és napközi van. Sok a virág a munkahelyeken. Itt is a dolgozók többsége vidékről jár be dolgozni, s ahol hosz- szadalmas vagy rossz a közlekedés, a gyár saját autóbusszal oldja meg a szálli- tást. Létszámoroblémájuk ugyanolyan, mint a miénk, ezen a helyen számos lengyel munkavállalóval lehet találkozni. A terhes kismamák a szülési szabadságig munkahelyükön maradnak. Természetesen éjjel nem dolgoznak. Itt a gyermek- gondozási szabadság nem ismeretes, egy gyermek után egy év fizetés nélküli szabadság jár. a második gyermek után az egy évet már fizetik. lÉsiíázis a mai ftzíMKieia
