Észak-Magyarország, 1978. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-03 / 79. szám
ESZAK-MAGYARORSZÁG A 1973. április 3„ hétfő A íevéí címzettje: Kedves Gyulám! Talán nem is kell hangsúlyoznom, mennyire nagy örömmel olvastam nevedet a legmagasabb elismeréssel honorált művészek listáján. Ízlelgetem magamban: Feledy Gyula Kossuth-díjas... Feledy Gyula Kossuth-díjas, kétszeres Munkácsy- díjas, SZOT-díjas, a Magyar Népköztársaság érdemes művésze, grafikusművész. Bitang hosszú így minden titulus. Tudom, magad sose fogod ezt is . felsorolni, nem is kívánod el senkitől. De azért mégis hadd örvendezzek kicsit rövidebben: Feledy Gyuszi, a sajószentpéteri alsó bányatelepről indult grafikusművész Kos- suth-díjas lett! Azt hiszem, örömömben nemcsak a közös szentpéteri gyerekkori ismerősök, barátok osztoznak, hanem Miskolc és az egész megye társadalma, az egyetemes magyar művészetre figyelő teljes népesség is. Hát, Kossuth-díjas lettél, Gyuszi!' Örülök, hogy szépen ívelő művészpályádnak tanúja és krónikása lehettem. Sok egyéb írás mellett írtam rólad, amikor először kaptad meg ■ a Munkácsy-díjat 1960-ban, amikor ugyanezt, a kitüntetést másodszor nyerted el 1966-ban, aztán 1975-ben, amikor érdemes művész lettél, 1976-ban, amikor SZOT-díjjal honorálták munkásságodat. Szentül hittem: fogok még rólad írni, ha Kossuth-díjat kapsz. íme!... Holnap ünnepeljük felszabadulásunk évfordulóját. Engedd meg, hogy itt felelevenítsem, amiről olyan sokszor beszéltünk már az elmúlt években, évtizedekben : ez a felszabadulás hozta meg számodra a döntő változást, a lehetőséget, hogy az öreg bányászkolonia szülöttéből, a bányászcsalád negyedik gyermekéből — tehetségének megfelelően — művész váljék. A sokszor emlegetett közös szülőföld és gyermekkor, a családoddal való gyerekkori kapcsolat és az azóta is ápolt barátság talán elfogódottá is teszi emlékezésemet, de hitelét most a legmagasabb magyar művészeti kitüntetés,, a Kossuth- díj igazolja. A felszabadulás tette lehetővé, hogy először munkát kapj a bányánál, majd 1946-ban a népi kollégium kinyújtotta érted is a karját. 1947-től a Derkovits Kollégium és Akadémia nevelt, majd a Képzőművészeti Főiskolán, később Krakkóban tanulhattál. Huszonhárom éve tértél haza a szűkebb pátriába, Miskolcra, s azóta Borsod-Miskolc szellemi, művészeti életétől elválaszthatatlan a neved. (A közelmúltban egy grafikai kiállítás megnyitásán a megnyitót mondó művészettörténész két-három másik művésszel együtt, egyenesen a borsodi grafikái élet megteremtőiéként emlegetett.) Még . ez a nagy-nagy ünnepi alkalom sem teszi szükségessé, hogy most, tételesen sorolgassam kiállításaidat, pályád legfontosabb állomásait. Életpályád nyitott könyv az érdeklődők előtt. Munkáid ott vannak minden érdemes kiállításon, lexikonokban lehet tudakozódni rólad. De valami azért idekívánkozik -ma is: — A bányatelep mindig kísért, ezektől az élményektől, a bányászkörnyezettől, szülőktől, testvérektől nem lehet megválni. S nem is akarok megválni. Meghatározó tényező élelemben, alkotómunkámban. Bárhonnan indulok, bármilyen módon közelítek a legkülönbözőbb témákhoz, a szentpéteri alsó telep, a gyerekkor, a bánya élményei mindig belejátszanak, feszítik közlendőmet — mondtad egyszer, amikor a Salgótarjánban rendezett, Karancslej- tös 1944 című kiállításodról beszélgettünk. E tárlat huszonöt lapja is a gyermekkori élmények és a karancsalji bányászok mártiruma előtti tisztelgés volt. Sokszor beszélgettünk a művészvilágot foglalkoztató kérdésekről, vitákról, kifejezési eszközök körüli polémiákról. Akkor mondtad: — Eszmények foglalkoztatnak elsősorban, nem stiluseszmények. Az alkotás hagyományos vagy újkeletű, kötelezően divatos vagy éppen kárhoztatott műhelymódszerei helyett az előbbire fordítok jóval több figyelmet. Ez határozza meg viszonyomat a művészethez, a műhöz ... az iskolás rend, vagy akár a pályaív mutatósabb stílusegységének^ kedvéért élményeim parancsát nem tudom átlépni ... engem nem az a kérdés izgat tehát, mindenkitől megkülönböztető hangomat találom-e meg a művészetben, hanem, hogy formázva, alakítva ezeket az anyagokat sikerül-e nekem is korszerűen értelmes feladatot teljesítenem a dolgozók társadalmában. Azt hiszem, ehhez a hitvallásodhoz, ars poeticádhoz nem kell kommentár. Ennek realizálása jegyében telt el eddigi munkásságod. Láttam lapjaidat a Műcsarnokban és más fővárosi kiállítóhelyeken. És láttam kis bányásztelepülések művelődési otthonaiban, (Emlékszel talán, van már vagy évtizede, a szentpéteri bányász művelődési házban volt kiállításod — abban a teremben, amelynek ajtaján hajdan ez állt: Tiszti kaszinó, s oda se te, se dn nem léphettünk, meghatározott napokon az udvari kuglizó viszont a miek volt —, s ott volt a megnyitáskor az ugyancsak szentpéteri születésű szegény jó Pécsi Sándor is. Jó volt ott együtt lenni.) Munkádban rendszeres a munkások közötti tevékenykedés. Sőt, azt nem egyik tevékenységi ágnak tekinted, hanem úgy értelmezed, s egyben ez jelenti a munkásokhoz való közelítést is, hogy témáidat azzal az osztállyal, amelyből származol, megismertessed, vele elfogadhatóvá tegyed és bizonyos szintézis megteremtésével az egyetemes művészetben segítsed-e téma helyét mind szélesebb alapokon biztosítani. — Nem szeretek beszélni, vagy nyilatkozni a munkástémákhoz való kapcsolódásról. Szerintem ez természetes dol- log és nem kinyilatkoztatás témája. Sokszor elmondták, megírták rólam a bányászélethez való kapcsolódásomat. En mindezt az egyetemes művészethez, a magam alkotótevékenységéhez szervesen hozzá tartozónak és nem külön említendő jelenségnek érzem — mondtad egy alkalommal. De a SZOT-dijnak nagyon örültél. Értékes művészeti díjak után kaptad meg két évvel ezelőtt, de boldoggá tett, hogy a széles körű demokratikus véleménykutatás alapján odaítélt díj a munkások körében végzett és ott ható, legnemesebb értelmezett népművelési munkádat honorálta, a munkások körében jelentkező pozitív visszhangot, munkáid értő fogadtatását jelezte. ötven éves vagy. Gyula. Művészi pályád töretlenül ível. Most már a tömörítés korszaka következik nálad. Legalábbis erről beszéltél a közelmúltban. Ésszerűsíteni, megszűrni akarod a sokféle kísérletet, a tapasztalatok birtokában valamiféle • szintézist kialakítani, összefoglalni mindazt, amit eddig megismertél. Ezekre akartam visszautalni, amikor most. kitüntetésed hírére valamiféle hivatalos beszélgetésre, interjúra kértelek. Te kitértél az elől. Helyette azt emlegetted, amikor az alacskai bányából jövet szinte naponta betértem hozzátok a szentpéteri alsó telepre. Igazad van, erre is emlékeznünk kell most, a felszabadulás évfordulóján, amikor a bányászgyerekbűl lett művésznek a friss Kossuth-díjhoz az egész megye közönsége nevében gratulálhat az újságíró, az egykori bányabeli lakatos jóbarát: Benedek Miklós L. Miskolc, este hat óra van. A színház épülete még hallgatagon nézi a nagyváros utcai forgalmát. Emberek jönnek-mennek, néhányan a színháznál befordulnak... a színészbejáró felé. Hat óra tíz perc. A portán kedves eligazítás: —. Fehér Tibor művész úr már megérkezett, a földszinten van az öltözője ... A kilincs ajtót nyit. Valahogy el kellene kezdeni. Fehér Tibor éppen most veszi le utcai ruháját: — Mi így kezdjük, — segít át az első percek nehézségén —, bejövünk és levesszük a civilruhát, levesz- szük vele — mert le kell venni! — magánéletünket, napi gondjainkat is. Aztán öltözni kezdünk, a mindenkori előadásra. — És ma? — Ma „sima” nap volt. A tegnapi premier, után oldódott valamelyest a próbák, a készülés, a bemutató feszültsége. Ami nem annyit jelent, hogy csökkent a színész és a szerep nagy próbájának nyomása. Miközben ezeket mondja, már a tükör előtt ül, ingét igazgatja, egy pillanatra azonban megáll: — A színészben mindig benne van a feszültség. Szinte tudat alatt is a szerep foglalkoztatja. Nálam nem fordulhat elő, hogy ne arra gondoljak, amit csinálni .fogok. A közönség minden este először látja a darabot, nekünk így mindegyik előadás premier. Napközben is bevillannak az előadás képei, látom a szituációt. Hogyan csináltam. Hogyan lehetne jobban. Két dolog egységéről van szó: a feladat, amit csinálok és a feladat, amit csinálni fogok. Míg Fehér Tibort hallgatom, nekem is képek villannak emlékezetembe: egy, éppen az autóbuszból minap, arhint összesúgnak mellettem, rámutatva némán is beszédes tekintettel: ez C ... Negyven évvel ezelőtt lépett először színpadra, Aradon. Harminc éve miskol.i, a Miskolci Nemzeti Színház tagja. Sok száz szerep: Falstafftól' Svejkig, Oszlrovszbij műveitől Shakes- peare-ig... Most éppen Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása darabjában a Pap alakítója. Az ügyelő nyit ránk közben, először: fél hét van. Az öltözőszobában (még Sallós Gábor, Somló Ferenc, Varga Gyula öltözik itt) lassan mindenki végez első teendőjével: a figura külsejét már magukon viselik. Nem könnyű a készülődés további — belső — menetébe bepillantani, nemsokkal később azonban már egy utolsó tekintettel 111, a Tanár és a Polgármester néz szembe önmagával a tükörben, s kelten maradunk. Fehér Tiboron is rajta már a reverenda. Már nem tud a széken ülni: — Inkább fizikailag megerőltető a Pap szerepe. A szöveg ugyan kevés, a jelenlét azonban sok. A színésznek nincs könnyebb dolga, ha éppen nem kell beszélnie. A színház kollektív játékot, együttélő jelenlétet kíván. A partner reagálásaitól, magatartásától függ az egyéni játék sikere is — és már a folyosón vagyunk, már a színpad vonzásában ... És felmegy a függöny, mint minden este. És a színész a színpadra lépve vagy belépésre, az ügyelő szavára várva egy pillanatig magára marad. (Fehér Tibor: „Ezt nem lehet megszokni. Aki a vizsgadrukkot ismeri, az ismeri a színház, a színész életét”) ... ,.. este tíz óra van. Most már a nagyváros utcája néz elnérnulón a színház épületére. Bent üresek az öltözők, a szír.falak mögötti részek, „teltház” a nézőtéren, a színészek a színpadon. Az előadás utolsó pillanatai, majd hosszantartó vastaps a nézőtérről: s ez az a pillanat, amikor a színész úgy érzi: soha nem marad magára ... A ' közönség hazaindul, a színész az öltözőszobába. Fehér Tibor már levette papi ruháját, székén ül. Előtte az asztalon, üveglap alatt fényképek. Felesége — hosszú évekig volt a színház primadonnája — és leánya képei: '— Minden ideköt Miskolc- hoz, ehhez a városhoz. Itt élek harminc éve, itt született a lányom — ő most második éves zeneakadémiai hallgató —, együtt nőttem ezzel a várossal. Szeretem Miskolcot, s úgy érzem, a város is szeret engem. (Számos sztorija van ennek a szeretetnek, s vannak hivatalos formájú igazolásai is. A Szocialista Miskolcért kitüntetés, a Déryné-gyűrű, kilencévi, vb-tagság a városi tanácsban). A színház azonban nemcsak a miskolciaké. S Fehér Tibort a színház rév.én, művészete révén az egész megyében szeretik. S a megye határain túl is tisztelik: bizonyítja á Jászai- díj, számos nívódíj... Az öltözőszoba tükrébe pillant még utoljára a színész, már hazaindulás előtt. S a tükör ugyanazt az arcot mutatja mint órákkal ezelőtt: a színész és az ember egyarcú: mert emberségből építkezik. 1 1 rés már a város utcája. Fehér Tibor — miközben az 1-es buszra várakozunk — az előadásról beszél még. A szerepről, a szerepépítésről, a színházról. Aztán, a selyemrét! megállóba érkezünk. Leszáll, indul ő is otthonába. Örülök neki, hogy már tudta a hírt; örülök, hogy mi is tudtuk és már továbbadhatjuk: Fehér Tibor, a Miskolci Nemzeti Színház tagja felszabadulásunk ünnepén a Magyar Népköztársaság érdemes művésze kitüntetési kapta. Tcnagy József Népművelési tájékoztató A Borsod megyei Rónai Sándor Művelődési Központ Népművelési Tájékoztatójának idei első száma több figyelmet érdemlő publikációt kínál. Szovák Béláné, a megye színjátszó mozgalmáról készített felmérés tapasztalatait adja közre, hasonló ismereteket ad Deresné Kónya Erzsébet írása a megye fotószakköreinek munkájáról. Engi István és Fehér Tiborné, a borsodi pávakörök 1977. évi minősítése alapján kialakult helyzetképet rajzolja fel. A kisgaléria- vezetők és művészeti előadók szakmai tanácskozásáról és a bemutatásra ajánlott különféle kiállításokról is széles körű tájékoztatást kap az érdeklődő a kiadványból, amelyet végül hírösszeállítás, több pályázati hirdetmény közzététele tesz teljesebbé. Múzeumok Április 3-án és 4-én az ország múzeumai a szokásos időben látogathatók. Budapesten, a Hősök tere környékén levő múzeumok április 4-én délután 3 órától várják a látogatókat. Április 5-én és 6-án minden múzeum zárva lesz. APAM Szótlansága, mint kihevert seb a háborúból; sajog a nyersebb szélbén-időben. Köhécsel s hallgat. Szeme párás-függönyös ablak. Térdén tétlen újságja fekszik, olvasation sárgul, öregszik. Délután sétál tempós-nyugodtan; elszunyókál a hátsó sorban a taggyűlésen, s taps ha reccsen, teste megrándul, összerezzen fájdalmasan, akárha vernék. Ostorral edzett ős-türelmét, igavonó, nagy-nagy nyugalmát murtkátlanság rozsdái .i„rják. Háta görbéd, feje lehorgad, árnyéka kéklő esté. be olvad; nézi a vékonyuló holdat, így fogy el lassan mind a holnap. Becsukott könyv, eldobott újság mago is már; élete !ussát, volt-lett harcait elperelték, aztán az útból elterelt«*' Apám hallgat. Azért se . ólna, ha nem írnám e verset ró'-', így néz szembe majd ~z istennel, s rászólni még az isten sem mer. Alig-ember az öregember. Vár és hallgat; aká- a tenger. Feliér lor - érdemes művész Feledi Gyula Kossi-díjas
