Észak-Magyarország, 1978. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-22 / 94. szám
4 É5ZAK-MAGYARORSZÁG 2 1978. április 22., szombat Illést tartett a Mißiszlertaaacs A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács pénteken ülést tartott. A külügyminiszter beszámolt Roger J. A. Felli ezredesnek, a Ghánái Köztársaság külügyminiszterének hazánkban tett hivatalos látogatásáról. A kormány jóváhagyólag tudomásul vette a jelentést. A Minisztertanács megtárgyalta és elfogadta az Országos Tervhivatal elnökének és a pénzügyiminiszternek ösz- szefoglaló jelentését néhány befejezett nagyberuházás megvalósítási és üzemeltetési tapasztalatairól. (Folytatás az 1. oldalról.) — A jelenlevő elvtársak, valamint a megyében oktató mintegy 3400 propagandista munkájának eredményeként egyre több az olyan tanuló- közösség, ahol eleven, pezsgő, őszinte, nyílt, vitázó,, az összejövetel, ahonnan száműzték az iskolás módszereket, s ahol erősödik a pártoktatás politikai, mozgalmi jellege. Biztosak vagyunk abban, hogy propagandistáink elősegítik annak a fontos célnak a megvalósítását, amelyet a Köz-inti Bizottság határozata tömören így fogalmazott meg: „A pártoktatásnak az a feladata, hogy a XI. kongresszus követelményeinek színvonalára emelje a párttagság ideológiai felkészültségét”. Ennek a feladatnak az elvégzéséhez, kívánok áz elvtársaknak további munkasikereket — fejezte be beszédét a megyei pártbizottság titkára, majd átadta a kitüntetéseket. Czimma János, a MÁV Miskolci Igazgatósága párt- bizottsága agitációs és propaganda munkabizottságának vezetője, munkája elismeréseképpen az oktatási miniszter ..Kiváló Munkáért” kitüntetésében részesült. Papp Lajos, az Encsi járási Párt- bizottság vezető propaganAz Országos Bányaműszaki Főfelügyelőség elnöke a bányászat baleseti, biztonsági helyzetéről és a bányahatóság 1977. évi tevékenységéről tett jelentést. A kormány elfogadta a beszámolót, és előírta az érvényben levő rendelkezések következetesebb végrehajtását, s annak hatékonyabb ellenőrzését. A Minisztertanács megtárgyalta és elfogadta a központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökének jelentését gyógyvizeink idegenforgalmi hasznosításának vizsgálatáról. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. distája a kulturális miniszter „Szocialista Kultúráért” kitüntetését vehette át. A megyei pártbizottság által adományozott oklevelet 25 éves munkájáért 15 propagandista kapta, öt társadalmi aktíva jutalomban részesült. * Az MSZMP Központi Bizottsága székházában április 17-én rendezett ünnepségen Török István, az Ózdi városi Pártbizottság oktatási munkabizottságának vezetője átvette a Munka Érdemrend ezüst fokozatát. Ugyancsak a központi ünnepségen Lenin Emlékplakettel tüntették ki Karszki Jánost, az Ózdi járási Pártbizottság vezető propagandistáját, Felvinczy Ernőt, a megyei pártbizottság vezető propagandistáját. Szalontai Józsefet, a Kazincbarcikai városi Pártbizottság vezető propagandistáját. Kovács Endrét, a miskolci Marxista—Leninista Esti Középiskola propagandistáját és dr. Hoppál Mihályt, az aba- újszántói pártalapszervezet propagandistáját. Tegnap és ma a járási, városi, valamint a munkahelyi pártbizottságokon közel négyszáz propagandistának köszönik meg húsz. tizenöt. illetve tízéves kiemelkedő munkáját SzÉzrezeíi világkongresszus A Prágában tanácskozó IX. szakszervezeti világkongresz- szus, pénteken délelőtt folytatta a feladatait meghatározó általános vitát. A kongresszus eddig eltelt öt napjában felszólalt már valamennyi szocialista ország küldöttségének vezetője, továbbá a nemzeti és nemzetközi szakszervezeti tömörülések számos más képviselője. Ennek ellenére még mindig olyan sok a hozzászólásra várakozó küldött és vendég, hogy az általános vita zárónapja valószínűleg „maratoni” tanácskozássá válik, az éjszakai órákig húzódik majd. Szpirosz Kiprianu ciprusi elnök vezetésével együttes ülést tartott a Ciprusi Nemzeti Tanács és a kormány. Az ülés után Kiprianu újságírók kérdéseire válaszolva elmondotta, hogy megvitatták a sziget török közösségétől a ciprusi kérdés rendezésére érkezett javaslatokat. Ezeket teljes mértékben elfogadha- tatlanoknak tartja, — mondta az elnök, „A ciprusi kérdésben álláspontunk változatlanul az ENSZ határozatain alapul. Változatlanul támogatjuk azt a szovjet javaslatot, amelynek értelmében az ENSZ keretei között, az érdekelt felek részvételével, nemzetközi konferenciát kell összehívni. Amennyiben a rendezés zsákutcába jut, az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordulunk azzal a kéréssel, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az ENSZ határozatainak megvalósítása érdekében. Ilmpseg 3 mmi pártbizottságon Huszonhét borsodi aktivista az MHSZ országos iinnepsm Luis Corvalán, a Chilei Kommunista Párt főtitkára belgiumi látogatásának befejezése előtt sajtókonferenciát tartott. Közölte, hogy pártja és az egész Unidad Popular, a chilei népfront célja egy ideiglenes kormány megalakítása, amely összehívná az alkotmányozó nemzetgyűlést. Ezzel a Chilei Kereszténydemokrata Párt- is egyetért, Corvalán elmondotta, hogy egyes magas rangú chilei személyiségek, például a légierők parancsnoka amellett van, hogy új junta alakuljon Chilében. A hadseregben sokan vannak, akik legalább Pinochet távozását kívánják. Corvalán elmondotta: a jelenlegi hadsereg tagjai közül sokan félnek a véres megtorlástól, ha a junta megbukik. „Mi nem akarunk bosz- szút állni, a főbűnösöket természetesen meg kell büntetni, de csupán azért, mert valaki funkciót viselt a jelenlegi rendszerben, nem kell senkit sem felelősségre vonni. Corvalán ismertetett egy táviratot, amelyet Gladys Marin, a Chilei Kommunista Párt ifjúságii szervezetének vezetője intézett a juntához. •Hivatkozással a juntának arra a kijelentésére, amely szerint a külföldön tartózkodó chilei állampolgárok visz- szatérhetnének hazájukba, kérte hazatérésének engedélyezését. „Férjem, Jorge Munoz mérnök megkeresésének szeretném időmet szentelni — írta —, akit 1976 májusában tartóztattak le Pinochet titkos szolgálatának ügynökei és azóta nyoma veszett”. Ma délelőtt 10 órai kezdettel rendezik meg a Csepeli Munkásotthonban a 30 éve megalakult Magyar Honvédelmi Szövetség országos jubileumi ünnepségét. A program szerint Czinege Lajos vezérezredes. honvédelmi miniszter mond ünnepi beszédet, majd kitüntetések átadására kerül sor. Megyénkből dr. Lovas Lajos, a megyei pártbizottság osztályvezetője és Bokor József alezredes, az MHSZ meA nyugatnémet fővárosban tevékeny előkészületeit folynak Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének közelgő látogatására. A kancellári hivatalban, a különböző kormánytestületekben mégegyszer áttekintik a két ország kapcsolatainak valamennyi kérdését és megvitatják az együttműködés lehetőségeit a legfontosabb területeken — így tájékoztatnak Bonnból a Pravda tudósítói. Az eltérő politikai nézetektől függetlenül az NSZK-ban az emberek többsége Leonyid Brezsnyev nevét összeköti azzal a gyökeres fordulattal, amely az enyhülés javára változtatta meg a nemzetközi kapcsolatokat. „Különösen jó érzéssel emlékezem a Leonyid Brezsnyewel targyéi titkára vezetésével küldöttség utazott az ünnepségre. A soraiban Miskolcról három, a többi városunkból és a járásainkból huszonnégy MHSZ-aktivista foglal helyet. Közülük néhányan alapító tagjai és jelenleg is társadalmi munkásai a szövetségnek, a többségük pedig azok közé tartozik, akik évek óta átlagon felüli teljesítményt nyújtanak a honvédelmi nevelés munkájában. tott tárgyalásaimra” — nyilatkozta a Pravda tudósítóinak Willy Brandt, a szociáldemokrata párt vezetője, aki elmondotta, hogy a szociáldemokraták nagy várakozással tekintenek a látogatás elé. „Feltételezem, hogy ugyanezt elmondhatom honfitársaim többségéről is. Ügy érzik, hogy Leonyid Brezsnyev útja stabilizáló hatással lesz az európai államok együttműködésére és kibővíti a békepolitika tartalmát.” A különböző politikai színezet és hangnem ellenére Bonnban az a meggyőződés uralkodik, hogy a legfelsőbb szintű találkozó nagy jelentőségű mind a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének, mind az enyhülési folyamat elmélyítésének tekintetében — állapítják meg végezetül a tudósítók. Itév Lajos átadja a kitüntetésről szóló okmányt EollaTamás elnöknek Tegnap délután a Putnoki Vegyesipari Szövetkezet dolgozói és vezetői ünnepi közgyűlést tartottak, amelyen részt vett Rév Lajos, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, az OKISZ elnöke, Fejes László, a megyei tanács elnökhelyettese, Béres László, az Ózdi járási Pártbizottság titkára és Kol- tai Zoltán, a KISZÖV elnöke. A közgyűlésen Bolla Tamás elnök vázolta a szövetkezet életútját. Elmondta, hogy harminc évvel ezelőtt, 1948. április 4-én alapították meg a szövetkezetüket. Akkor tizennyolcán kezdték, s ma már 310-en vannak. A lepergett évek, a megváltozott igények sokoldalú szolgáltatásra ösztönözték a kollektívát! így alakult ki a vegyes szolgáltató-javító bázis, amely megteremtette az immár 17 éve működő ho- zom-viszem szolgálatot. Termelési értékük az elmúlt évben 17 millió 243 ezer forint volt, amelyből a lakossági javítás-szolgáltatás értéke megközelíti a 10 milliót. A növekvő igények kielégítése végett korszerű javítóbázist hoznak létre. A beruházás mintegy 40 millióv forintba kerül. A kollektíva az elmúlt évi munkája nyomán a Könnyűipari Minisztériumtól a Kiváló Szövetkezet kitüntetést érdemelte ki. Ezt Rév Lajos adta át, aki egyúttal tolmácsolta Keserű Jánosné könnyűipari miniszternek, valamint dr. Bodnár Ferencnek, az MSZMP KB tagjának, a megyei pártbizottság első titkárának jókívánságait. Rév Lajos elismeréssel köszöntötte azokat a szövetkezeti tagokat, akik 30 évvel ezelőtt sok gonddal-bajjal küzdve „elindították” a szövetkezetét a nagy fejlődés útján. Különösen nagy elismeréssel szólt a hozom-viszem szolgálatról, amely nemcsak hazánkban, hanem Európa- szerte is ismertté vált, hiszen Romániában, Bulgáriában és Lengyelországban a putnoki példa nyomán szervezték meg e szolgáltatást. Az OKISZ elnöke — a kiváló kitüntetést dokumentáló oklevél átadása után —■ Bánszky Zoltánnak, Kántor Lajosnak a Könnyűipar, és Újvári Lászlónak, aki 30 éve dolgozik a szövetkezetben, a Szövetkezeti Ipar Kiváló Dolgozója kitüntetést nyújtotta át. Az ünnepségen Fejes László köszöntötte a kitüntetett kollektívát, a szövetkezet alapítóit, a lakosság megelégedésére jól munkálkodó szövetkezeti tagokat, dolgozókat, akik a jövőben várhatóan még jobb eredménnyel munkálkodnak a lakossági igények kielégítésében. Cs. B. Fotó: Sz. Gy. A Miskolci MEZŐGÉP kilencedik kitüntetése Ünnepeltek tegnap délután a Miskolci MEZŐGÉP Vállalat dolgozói is: az idén kilencedszer érdemelték ki a Kiváló Vállalat kitüntető címet. Az ünnepségen részt vett többek között Szunyogh János, a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztályvezető-helyettese is. Elsőként Bartus Ágoston igazgató beszélt a vállalat elmúlt évi tevékenységéről. Hangsúlyozta, hogy a bázishoz viszonyítva tavaly mintegy 11,4 százalékkal több termelési értéket állítottak elő. Az eredmények elsősorban az élőmunka termelékenysége növekedésének köszönhetőek; az egy munkásra jutó éves termelési érték tavaly már meghaladta a 436 ezer forintot. Kedvezően alakult a vállalat nyeresége is, amely a tervezettől 9,8 százalékkal lett több. Jó eredményeket értek el az újítómozgalomban is; a bevezetett újítások 7,3 millió •'forint gazdasági hasznot hoztak. A hatékonyság 18 százalékos növekedése pedig megteremtette a tervezettnél nagyobb mértékű béremelés alapját. A Tröszt Kiváló Vállalata oklevelet Fekete János, a MEZŐGÉP Tröszt vezérigazgató-helyettese nyújtotta át Bartus Ágoston igazgatónak. Ez alkalommal adták át a Tröszt Kiváló Brigádja kitüntetést a felsőzsolcai gyár November 7. szocialista bri- dájának. valamint a Vállalat Kiváló Brigádja kitüntető címet a miskolci gyárban dolgozó Oprendek Sándor szocialista brigádnak. Huszonegy dolgozó érdemelte ki a Vállalat Kiváló Dolgozója kitüntetést, nyolcvanon pedig pénzjutalomban részesültek. Kiváló gyár a miskolci üveggyár Tegnap ünnepséget tartottak az Üvegipari Művek Miskolci Üveggyárában abból az alkalomból, hogy az 1977. évi munka alapján a kollektíva elnyerte a Kiváló Gyár kitüntető címet. Sipos Domonkos, az Üvegipari Művek vezérigazgatóhelyettese mondott beszédet, értékelte a miskolci gyár kiemelkedő munkáját. Elmondotta, hogy az Üvegipari Művek kollektívája elnyerte az MSZMP Központi Bizottságának jubileumi zászlaját, amelyhez a miskolciak is jelentősen hozzájárultak kiváló termelési eredményeikkel. A jól szervezett gyári kollektíva, élen a politikai, a gazdasági vezetéssel, a szocialista brigádokkal, sikerre vitte tavalyi feladatának teljesítését. Azt várják a miskolciaktól, hogy eddigi 95 tonnás napi teljesítményüket a jövőben 140—150 tonnára fejlesszék. Ezután átadta a kitüntetést. Kopcsek, Imre, a miskolci üveggyár igazgatója méltatta a közelgő május elsejei ünnep jelentőségét, a dolgozók helytállását, majd az élen járó szocialista brigádoknak, az egyéni versenyzőknek kitüntetéseket, és pénzjutalmakat adott át. Elizenavató az EPFU-siíl A 3-as számú ÉPFU dolgozói és vezetői tegnap délután a Hámor étteremben tartottak ünnepséget. Dr. Fehér Péter, a vállalat vezérigazgató-helyettese értékelte a miskolci egység elmúlt évi jó munkáját, eredményes gazdálkodását. — Az üzemegység — mondotta —, 7,2 millió tonna anyagot szállított el és 469 millió forint árbevételt ért el, 21 millió forinttal többet a tervezettől. A vezérigazgatóhelyettes örömmel állapította meg, hogy a többleteredményt majdnem teljes egészében a hatékonyság, a termelékenység növelésével érték el. A jó munka megfelelő erkölcsi és anyagi elismerést gyümölcsözött, hiszen az üzemegység dolgozóinak átlagbére 6,1 százalékkal emelkedett. A teljesítmény elérésében nagy szerepe volt a szocialista brigádversenynek. Az egységnél 68 brigád 956 taggal versenyzett sokadszor vagy először a szocialista címért, s ebből 55 brigád 780 taggal a kitüntetés valamelyik fokozatát el is érte. Dr. Fehér Péter ezután átadta az élüzem zászlót és oklevelet dr. Lenért Józsefnek, a 3-as számú ÉPFU igazgatójának. Az ünnepségen részt vett és felszólalt Rózsa Kálmán, Miskolc város tanácselnöke, aki nagy elismeréssel köszöntötte a 3-as számú ÉPFU dolgozóit akiknek ke- zenyomát — sok más városé mellett —. Miskolc új lakónegyedei. lakóházai is magukon viselik. N • • II " |i,f rrfr p tnokon unis6|ii iziiyu 0s u sí ti talán sajtókonferenciája Bonn varia Brezsnyevet