Észak-Magyarország, 1978. március (34. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-05 / 55. szám

Ä Bükk fennsíkon Kérclezzeu! Az illetékesek válaszoljak Törzsgárdatagok és vándormadarak Túlfutott a kifutópályán és kigyulladt pénteken a spanyolországi. Santiago de Compostela repülőterén az Iberian Airways egyik re­pülőgépe. Az első jelenté­sek szerint a repülőgép 150 utasa közül 64-en megsé­rültek, de halálesetről nem érkezett jelentés. BALOPULOSZ HALÄLA Fórum-műsor a miskolci rádióban A Magyar Rádió Miskolci Stúdiója március 13-án, hét­főn délután 17 óra 5 perctől 17 óra 45 percig Fórum-mű­sort sugároz a munkaerő, gazdálkodásról. Ismeretes, hogy Borsod és Heves megye üzemeinek többségében, egy-egy na­gyobb településen, sőt a me­zőgazdaságban is gyakran gondot okoz a munkaerő­gazdálkodás. Immár nemcsak az foglalkoztatja egy-egy új üzem vezetőit, hogy kidol­gozzák a szükséges technoló­giai folyamatokat, hanem az, hogy megteremtsék a techni­kát irányító személyi feltéte­leket is. Éppen ezért egyre nagyobb jelentősége van az úgyneve. zett törzsgárda kialakításá­nak. Ez utóbbit segíti szoci­alista bérpolitikánk, a maga sajátos eszközeivel, és segí­tik azok az intézkedések, amelyek nyomán mind na­gyobb az erkölcsi és anyagi megbecsülése azoknak, akik hosszú időt töltenek egy munkahelyen. A munkaerő- csábítás feltételei egyre in­kább megszűnnek és ez is hozzájárul ahhoz, hogy ke­vesebb legyen a vándorma­dár és több a törzsgárdatag. A Stúdióba meghívott ve­zetők a műsorban olyan kér. désekre válaszolnak, ame­lyek összefüggnek a munka­hely-változtatás olyan témái­val, mint például a szociá­lis körülmények hiánya, a nem megfelelő bérezés és premizálás, a munkahelyi légkör, a szakmai felkészült­ség lebecsülése, a nem egyen, lő teherviselés, vagy az üze­mi demokrácia hiánya. A kérdéseket levélben leg­később március 10-ig kell a Magyar Rádió Miskolci Stú­diójának címére elküldeni (3227 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. sz.) Az adás időpontjában á stúdió a 1,6-427-es és a 35-510-es telefon számon tart ügyeletet. A rádió hallgatói két helyszínről, a Lenin Ko­hászati Művek vezérigazga­tói tanácsterméből, valamint a Miskolci Pamutfonoda ta­nácskozóterméből egyenes adásban kapcsolódhatnak be kérdéseikkel a műsorba. Kérdezzen — az illetékesek válaszolnak! Érkeznek a madarak A Mátrában az idén a szo­kottnál is . korábban meg­élénkült a madárvilág. A hegyek csúcsait még hótaka­ró borítja, de az alacso­nyabban fekvő erdőségek­ben megjelentek már az énekes rigók: hajnalonként a hangjuktól visszhangzik a környék. Több helyen fel­tűnt már a vörösbegy és a hegyi billegető, a lakóterü­letek környékét csapatosan leplek el a seregélyek. A Mátraaljait megszólalt az er­dei pinty, és ez — a hiede­lem szerint — tavasz közel­ségét jelzi. árvízvédelmi ieszliitssg a üszőn És § loiropo nincs. Ettől függetlenül az igazgatóság 7 szivattyútelepe változatlanul dolgozik: a csa­tornákból előszivalty ázást végez. Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság pénte­ken reggel Vajdácska és az országhatár között a Bodrog folyón elrendelte az elsőfokú árvízvédelmi készültséget. Tegnap délben a készültsé­get a folyó teljes magyar- országi szakaszára kiterjesz­tették. Ugyanakkor a magas vízállás miatt Zemplénagárd és Vencsellő között tegnap délben a Tiszán is elrendel­ték az elsőfokú árvízvédel­mi készültséget Az első fokú árvízvédelmi készültség egyébként megerősített fi­gyelőszolgálatot jelent. Mint erről tájékoztattak, az Észak-magyarországi Víz­ügyi Igazgatóság területén ez idáig belvízi elöntés‘még 1 millió péliánii Lev Tolsztoj műveinek ki­adása az idén eléri a 40 mil­lió példányt — közölte Ge- orgij Markov, a Szovjet író­szövetség vezetőségének első titkára, aki egyben annak a jubileumi bizottságnak az el­nöke is, amely előkészíti a nagy orosz író születése 150. évfordulójának megünneplé­sét. !)2 újságban jelennek majd meg cikkek. írások Tolsztoj életéről és munkás­ságáról. Az életfogytiglani bör­tönbüntetésre ítélt M. Ba- lopulosz volt ezredest, az 1967-es görög katonai ál­lamcsíny egyik volt vezető­jét; a junta volt tagját pénteken holtan találták cellájában. A halál oka valószínűleg szívinfarktus — végleges jelentés később válható. SZTRÁJK Mintegy 60 ezer madri­di fémipari dolgozó pénte­ken négyórás figyelmeztető sztrájkot tartott béremelési követeléseik alátámasztá­sára. A munkabeszüntetést támogatták mind a kom­munisták, mind pedig a szocialisták irányította szakszervezetek. SCOTLAND YARD Megdöbbentő adatokat tett közzé a Scotland Yard a bűnözés tavalyi, ugrás­szerű emelkedéséről. Nagy- Londonban a rendőrségi statisztika szerint tavaly 12 százalékkal emelkedett a bejelentett bűnesetek szá­ma. A legkirívóbb tény, hogy tavaly 23 százalékkal több erőszakos bűncselek­ményt követtek el, mint 1976-ban. A lő városban 142 gyilkosságot követtek el. STARFIGHTER Leszállás közben felrob­bant az NSZK légierejé­nek egy F—104-e.s Star­fighter típusú .harci gépe a bajorországi Erding re­pülőterén. A pilótának si­került időben katapultál­nia, így megmenekült:. Az amerikai gyártmányú Star- fighlerek üzembe állítása óta/ az e típusú repülőgé­peknek 176 balesete volt az NSZK-ban és ezek kö­vetkeztében 02 ember vesz­tette életét NYOMD ÄSZSZTRÄJK Folytatódik a nyugatné­met nyomdaipari dolgozók sztrájkja. Pénteken sem jelentek meg az NSZK legnagyobb napilapjai. Nyugat-Berlinben a Sprin_ ger-konszernhez tartozó, to­vábbi négy újság nyomdá­szai is beszüntették a munkát Képünk az elmúlt hét végén készült a Bükk fennsíkon, ahol még tartja magát a tél. Már nem sokáig. Az enyhe időjárás hatására mind vékonyabbra zsugorodik a hó, és ma mar csak a hidegebb északi oldalakon alkot összefüggő takarót. Az! hitték, gázömlés Sokan fordultak pénte­ken este, illetve éjjel Mis­kolcon. a TIGÁ.Z ügyeleté­hez és segítséget, tanácsot kértek, ugyanis gázömlésre gyanakodtak. A bejelentések sokasága után nyilvánvalóvá vált, hogy erről szó sincs. Ennek ellenére a T1GÄZ szakemberei minden beje­lentést kivizsgáltak. Az erő­sen érezhető „gázszag” a hajnali órákban tetőzött. Többen az 'utcára mentek, amíg a szerelők a helyszín­re érve megnyugtatták őket. Három központi telefonén több mint kétszáz panasz érkezett. Megállapították, hogy a „gázszagot” a levegőben levő kéndioxid okozta és ez a je­lenség a különös meteoroló­giai viszonyok miatt alakult ki: a városra sűrű köd eresz­kedett, a leszálló áramlat a város fölé terelte a gázt. Mindez a köddel együtt el is tűnt. Iisztn« CEäüd új ollhoita Az elmúlt évben megin­dult bányászlakás-építési ak­ció keretén belül hét darab, egyenként 24 lakásos épület felépítéséi, vállalta a Borso­di Szénbányák Mákvölgyi Bányaüzeme. Az első épüle­tet pontosan egy ’ év alatt építették fel a Mákvölgyi és Szuhavölgyi Bányaüzem épí­tészeti részlegének dolgozói. Az első huszonnégy laká­sos épület ünnepélyes át­adására az elmúlt hét ve­gén pénteken került sor Al- berttelepen. Az új épületben elsők között olyan családok kaptak helyet, akik mosto­ha körülmények között az alberttelepi vagy rudolítele- pi kolónialakásokban éltek eddig. Az építőmunkások tovább folytatják a második épület belső munkálatait, illetve a harmadik tömb lábazatának építését. Fotó: Kozák Péter A vizsgálat folyik I «I telesei isiiéi Tegnapi lapszámunkban tá­jékoztattuk olvasóinkat a pénteken reggel Miskolcon történt vasúti balesetről. Ho­gyan, milyen előzmények után ütközött össze a két személyvonat? Ezzel a kér­déssel kerestük fel a me­gyei rendőr-főkapitányságon Kiss Tibor rendőr őrnagyot, a vizsgálat vezetőjét. — A vizsgálat során — kapuk a tájékoztatást — ta­núként hallgattuk meg a két vonat mozdonyvezetőjét. Laszláczy István elmondta: reggel 6 óra négy perckor érkeztek meg Szerencsről a 4439. számú személyvonattal a miskolci Tiszai pályaud­var VI. vágányára. Rövid idő múlva egy fiatal gépkísérő érkezett hozzá és közölte, hogy a tárolóba, a szabad VIII. vágányra fognak tolat­ni. A mozdonyvezető meg­kezdte a tolatást, s az alul­járót körülbelül húsz méter­rel hagyták el, amikor he­ves összeütközés történt. Azonnal fékezett és a sze­relvény megállt. Nem tudták mi történt — sűrű köd volt —, csak a helyszínre érve állapította meg, hogy a Hi­dasnémetiből érkező személy- vonatba tolattak. Ö a tola­tás megkezdésétől a menet­irány szerinti bal oldalon tartózkodott és a lehúzott ablakon a tolatás irányába nézett; ugyanezt tette a jobb oldalon a gépkísérő. Hogyan emlékezik a tör­téntekre a Hidasnémetiből érkező személyvonat vezető­je? — A meghallgatás során Budaházi János mozdonyve­zető elmondta: a tizenegy kocsiból álló személyvonat­tal menetrend szerint közle­kedtek. Miskolcon, a 3-as számú szolgálati hely körze­tébe érkezve ö a vezetőállá­son állt, a vonatvezetőnő pedig ült. Amikor a Vli. vá­gányra terelő vallóra — a második atszelési vallóra — érkeztek, akkor észlelte, hogy a ködből egy feléjük mozgó szerelvény bontakozik ki. Bár a fékezőszelepet azon­nal gyorsfékező állásba he­lyezte, a következő átszelési Váltón pillanatokon belül összeütköztek a VI. vágány­ról kitoló üres szerelvény utolsó kocsijával... A rendőrségi vizsgálat so­rán meghallgatták Farkas Árpád 25 éves gépkiséröt, aki engedélyt adott a VI. vágányon álló üres szerel­vény tárolóba tolására. Ö a vizsgálat során elmondta; közölte a mozdonyvezetővel, hogy a tároló szabad VIII. vágányra fognak tolatni. Az igaz, hogy a ki tolatás meg­kezdésére sem élőszóval, sem a külsőtéri távbeszélőn sen­kitől nem kapott konkrét felhatalmazást. Visszaemlé­kezik rá, hogy tolatás köz­ben a mozdonyvezető kér­dezte tőle, mi történt? Ugyanis egy csattanás után a szerelvény megállt. Ö ek­kor leszállt, hogy megnézze mi történt... Á meghallga­tás során elmondta azt is, hogy úgy érzi, mulasztást követelt el ... Az eddigi vizsgálati ada­tok szerint tehát. ’ megállapít­ható, hogy Farkas Árpád nem kaoott engedélyt a to­latás megkezdésére, ennek ellenére utasította a moz­donyvezetőt. hósy a szerel­vényt a tárolóba vigye. A rendőrség Farkas Álmá­dat előzetes letartóztatásba helyezte. A vizsgálat tovább folyik. l?eplliiép-sz@í»sifaséi Tengerbe zuhant pénteken este 6 km-re a venezuleai partoktól egy venezuelai ál­lami légitársaság belföldi járatokat lebonyolító, turbö- légcsavaros repülőgépe, fe­délzetén 43 utassal és 4 fő­nyi személyzettel. A szeren­csétlenség helyszínére érke­ző mentőalakulatok munká­ját nehezítette a viharos tenger. Eddig 15 holttestet találtak és hivatalos köz­lés szerint nincs remény ar­ra, hogy a szerencsétlensé­get bárki is túlélte. ESZAK-MAGYARORSZÄG. — Az MSZMP Borsod-Abaőj-ZempJén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs, u. 15. Posta­cím: 3501 Miskolc, Pf. 351. ISSN 0133—0357. Telefonok. Központ: 36-132, 16-672. 35-380, 36-579. Titkárság: 1.6-8116. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kul- túirrovat*' 16-067 Sportrovat: 16-049. Munkáslevelezés, , panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsliinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 176. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telelőn : 36-13). Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchényi u. 15—17. Telefon: 16-213. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizet­hető: a’helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra: 20 forint. Index: 25 655. Készült; a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: KILIÁN BÉLA.

Next

/
Thumbnails
Contents