Észak-Magyarország, 1978. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-05 / 55. szám
CSZÁK-MAGYARCRSZÁG 6 1978. március 5.; vasárnap A „FEJESEK” DOLGA? [Vem is egészen szel getőpar tnerem benne, hogy pontosan tudja elmondani érzéseit, de alighanem mindenki megérti, akinek sikerben, dicséretben része volt már, vagy éppen arra szomjazik: milyen lehet, ha fényképét kiragasztják a falitáblára, névaláírással, hogy több száz munkatárs közül az is megismeri, akinek csak arcról. látásból ismerős. Megtudja mindenki, milyen jól dolgozott. Hogyan is lehetne hát pontosan elmondani ezt az érzést, hogy benne legyen a büszkeség is. de azért ne legyen szerénytelen __? A siker, a siker .1-1 Aztán: beteg lett a gyerek .. - szabadságon volt. Meg ő is megbetegedett. Hónapok teltek, a körülmények szorításában „épphogy” teljesítményekre futotta — a fényképével meg azóta is, naponta szembenéz a kapuban- Mások is. Akik szintén tudják, hogy a siker, meg a teljesítmény haj, de megszürkült. Legfel jebb mások azt nem tudják, hogy mi az oka. S magában ő így fogalmaz: milyen versenytábla az, ahol nem a verseny állását hirdetik? Minap az egyik pártalap- szervezet beszámoló taggyűlésén sok szó esett .a versenyről, s főleg a versenylendület egyik éltető eleméről, a nyilvános elismerésről. S akörül volt a legélénkebb vita, hogy a munkaversenyben csak kollektív eredmények vannak7 Személytelenek az eredménymutatók? Ott tartunk már, hogy mindenki, de a brigád, vagy kommunista közösség minden tagja egyformán szívügyének tekinti az egyéni teljesítményeket, amelyek végül is összegészben adják a végeredményt? Személytelenek az eredménymutatók? Hát, ha nem vigyázunk ... Ha három ember fel akar emelni egy farönköt, biztosan megbeszélik, ki hol fogja. Ha egy vállalat tervet készít, versenyt hirdet, vagy csatlakozik, megtervezik a munkát. Melyik brigádnak, műhelynek, üzem- , nek mi a teendője. A brigádok gyűlésen beszelik meg, osztják el a munkát 1— mégis keresni kell: személyes üggyé válik-e a feladatvállalás? Ha csak úgy elkezdenek egy versenyt, megbeszélik ugyan, hogy „ki hol ragadja meg” a feladatot, viszont nem tartják szemmel, ki hogyan „emel” — esetleg fejükre esik a példabeli farönk. Hiszen akkor még az is elkerülheti figyelmüket, hogy valaki zsebre tette a kezét, vagy esetleg épphogy odatartja, de erőt, ' azt ugyan nem áldoz rá .... A versenyt ébren tartani, nemcsak megkezdeni — csak állandó figyelemmel lehet. S tegyük hozzá — amit a pártalapszervezet taggyűlésén is kifejtettek — személyre szóló figyelemmel. Mert a brigád versenyez, de a brigád .— mint minden munkaközösség „létszáma” — emberekből áll. Különböző képességű, egyéniségű emberekből. Az összeredményben az is benne van, aki sokat teljesít, meg az is, aki valamivel kevesebbet, de mindig kiváló minőségű munkát ad ki keze alól. Az átlag csak papíron jelenti azt, hogy az összeredmény osztva a létszámmal. S a kollektiv sikernek is az tud igazán örülni, aki önmaga munkáját is fontosnak tarthatja az összeredményben, úgy, hogy míg mások fürgébbek, ö esetleg pontosabb, de mindnyájukról tudják, iiogy mindent megtettek, ami tőlük tellett. Ehhez pedig pontosan tudnia kell — tudatosítani ezt kell mindenkiben! —, hogy mit kell tennie a résznek a nagy egészben, hogy a terv sikerüljön. Az emberek tömegében ne keressünk, mert úgysem találunk olyant, aki „csepp a tengerből”, hiszen minden ember más, „egyedi és megismételhetetlen” — ahogy mondani szoktuk. Van, aki ötleteket, javaslatokat gyárt, aki mozgatja a többieket, más meg várja a feladatot. „Szóljatok, ha segítség kell” és „Mondjátok meg, mit tegyek!” Az egyiknek meg kell mondani, mi lett a javaslatok sorsa, a másiknak pedig, hogy mit várnak tőle, személy szerint őtőle. S akkor személyes ügye lehet a verseny, a közös feladat megoldása — hátha még nemcsak akkor beszéljük meg mindezeket, amikor eszünkbe jut, hanem rendszeresen, alaposan értékeljük, ki mit tett, vagy mi akadályozta abban, hogy mindent megt egyen. De a versenymozgalomban mindig, a cél meghatározásakor éppúgy, mint „menetközben”, nagyon fontos a tájékoztatás. A faliújságon is, ha az a tábla mindig friss, a brigádértekezleten is, a termelési tanácskozásokon is pontos, világos információt kell adni. A kommunisták legyenek annak szószólói, hogy a gondokról-bajokról is képet alkothassanak az emberek, s azokhoz mérjék a fe- adatokat. Ha kell, újra lehet fogalmazni a vállalásokat, szembenézni azzal is, ha túlzottan nagyot akartunk, s nem bírjuk. A párttól egyáltalán nem idegen ez a módszer, mindig is világos beszéd volt a törekvése! Ha nem ezt tennénk, sokan nem érezhetnek ebben az országban, hogy közük van mindahhoz, ami történik — s ha ezt tesszük mindig a napi munkában is, senki sem fogja azt érezni, hogy nem ügye a verseny, nem rászabottak a feladatok. Máskülönben pedig közömbössé válhatnak az emberek, mondván: oldja meg a brigádvezető, vagy az üzemvezető, az a „fejesek” dolga. Nincs fontosabb dolgunk, mint hogy teljesítsük terveinket, s nincs lényegesebb oldala ennek, mint hogy mindenki tudja, mi a feladata. s tudatosan vállalva végezze, érezve a figyelmet. Terveink teljesítésének fontos és nem időnként ki-bekapcsolható motorja a munkaverseny. Ezt nagyon sokan érzik, S jó, hogy a legtöbb munkahelyen a kommunisták nemcsak vallják ezt., de sokat tesznek is érte, gazdaságpolitikai cselekvési programjaiknak egyik sarkalatos pontja éppen ez. A versenyszellemet keli ébren tartani, s ha kell, az üzemi demokrácia minden fórumán nagyobb figyelmet fordítani a verseny nyilvánosságának. Lehet ám a faliújságokon is akár kétnaponta is cserélni áz információkat. Azt hirdeti ez az emberek előtt, hogy „ha ma mi dolgoztunk is jobban, holnap-holnapután lehet azért a ti nevetek is a lista élén! Csak lássuk, mit tesztek ezért!” Aligha elég lesz hozzá annyi, hogy a faliújság szerkesztője még szabadságot se kapjon, hogy kiírhassa, de ne aludjék senki, ha részeredményt kell számolni és kihirdetni! Szőke Mária Az Öregember a messzi hangokat figyelte. Éjjel eddig nem hallotta, nem érzékelte ezeket a hangokat, most már igen. Éjjel eddig az öregembernek mindig nagyobb volt az ereje. A mínusz fokok keménységében, a moccanástalan csendben. Éjjel mindig visszatért valami az erejéből, nyúj- ' tózni, hideg tekintettel körülnézni is tudott. De már csak éjjel és már csak itt, a hegyek között, melyek aljában a jég takarta a patakot, melyek fölött szikráztak, vilióztak, a közeinek látszó csillagok. * Nappal már régóta tisztán hallotta azokat a hangokat. Most pedig már éjjel is. Különös hangok érkeztek hozzá, messziről, mesz- sziről, valahonnan Délről. Mikor még nem hallotta tisztán, akkor is érezte egész-magában a finom rezdülések hullámait. Tudta, mit jelentenek. Tudta azt is, hogy semmit nem tehetne ellenük és nem is akart tenni. Csupán próbálja siettetni az éjjel érkeztét .és itt tartani, megtartani, amíg lehet, hogy minél később menjen el a hegyek fölül, de az éjjel néhány, apró lépéssel mindennap később érkezett és néhány, apró lépéssel minden reggel gyorsabban távozott. Figyelte hát a messziről érkezett hangokat. A különös, furcsa hangokat, melyeknek nem lehetett volna B megjelölni eredetét, forrását. Mintha a földbői • fakadtak volna. Szántások mozdulásaiból, fölfelé igyekvő növény száraktól, rétek fölegyenesedő fűszálaitól. Mintha a vízből eredtek volna. A jégtakarót alulról mindjobban elvékonyító patakocskától, az iszapban alvó lények ébredésétől, a partok menti, apró erecskék megjelenésétől. Mintha az erdőből fakadtak volna. Fák bensejében mocorgó, indulni akaró nedvektől, fagyott ágak rugalmassá válásától, a haraszt alatt kibúvásra várakozó, kék csillagvirágtól. Mintha a levegőből fakadtak volna. Délről érkező madarak szárnysuhogásától. meleg légáramok előrenyom utasától. * Az Öregember tudta, mit jeleznék ezek a különös hangok. Visszahúzódott hát ide, a hegyekbe, ahol éjjelente még tudott nyújtózni, tudott hideg tekintettel körülnézni. „Késtél. Ismét késtél” <-i- mondta az öregember az Éjjelnek. „Tudom — mondta az éjjel. — És nem is maradhatok sokáig. Nem maradhatok úgy, mint eddig, korábban kell mennem.” Az öregember bólintott. Várta, hogy visszatérjen az ereje, de már lassan, nagyon lassan tért vissza és kevesebb is, mint; az előző napon. Azok a furcsa hangok pedig mind erősebbekké váltak. Már itt zsonglak körötte is. közvetlen mellette is. „Mennem kell, sietnem kell” — suttogta gyorsan az Éjjel es szürkévé vált köpenyében elillant. Erős fény ömlött a fák közé. Eddig még ivem emelkedett ilyen magasra a Nap, még nem tudott feljönni a szemközti hegy gerince fölé. Most már igen. Vakító, kemény sugarak pásztázták végig a fák törzsét, a csipkebokrot, melyen a iéghár- t.vába burkolt, piros bogyók fölszikráztak. Az öregember föltekintett. A közeli ágról egy örvösgalamb nézte őt csodálkozva. „Te még itt vagy öreg? Menned kell.” Az öregember bólin- f ott. „Hál megérkeztél te is. És ö, hol van? Itt van már?” Itt. „Hiszen tudod. Hallod.” * Az öregember felállt, Észak felé fordult, amerre mennie kell. Megindult. Kopott hóbundájából le-le- szakadt egy darab és ott maradi a bokrok alján, a mélyedésekben. Lépései után hóvirágok bújtak ki és (finom párát lehelt az avar. „Ki-ki tél, ki-ki tél!” — biztatta őt egy cinke. Az öregember fenn. a hegy tetején megállt, visszanézett. A túlsó hegy oldaláról akkor szalad le egy nevetős kedvű, vidám tekintetű gyerek: Március. Priska Tibor Vonalzócsata — Kétségbeejtő, milyen durvák egymáshoz a gyerekek! — panaszkodik a szülői értekezleten a negyedikesek tanítónője. — Igaz, óra alatt is nyugtalanok, izegnek-mozognak,' piszkálják egymást ceruzával, de szünetben? Kitört tegnap is a vonalzókkal a csata. Öra alatt, se figyelnek, csak a hangos szóra, tízpercben meg nincs, aki túlkiabálná őket... Ezért van . aztán a sok beírás az ellenőrzőkben. Amit összegzésül mond a •tanítónő, az a legszomorúbb: mióta rájöttek, hogy ő senkit sem legyint meg, még nehezebb néha rendet teremteni. Megkérdezi néha. milyen büntetést kapnak otthon a gyerekek egy-egy fekete pont, egyes, vagy a beírás miatt. A felelet csak látszólag változatos. „Pofonverlek!” „Elfenekeltek” Vagy: „Dolgozott a falainál!” S a legtöbb gyerek — zavarában, vagy szégyenében;? — nevet hozzá egyet. 'Ha máshogy nem. de fennhangon kiabálva naponta „végigverik” a legtöbb gyereket. Ez lesz. az lesz, ezt nem kapod, azt soha többé, meg ilyen vagv és olyan vagy — szó sincs róla, hogy elereszti a füle mellett a még oly sokszor hallott, ismételt szófordulatokat is. Benne vibrál té- tovaságában, szorongásában vagy jsötét, dacos gondolataiban. Számára a haragból fakadó szavak adalékok ahhoz a keserű érzéshez, hogy öt bizonyára nem szeretik, csak gondot okoz mindenkinek,' A szülő se felejti el égyik percről a má-. síkra azokat a pillanatokat, amikor valami kihozta sodrából, s megint, már megint kiabált a gyerekkel. Kis bosszúság, vagy nagy stikli — akkora jelentősége nem lehet számunkra, mint amekkora kárt okozunk gyermekünfcneik. amikor szabadjára engedjük haragunkat. Ö csak azt jegyzi' meg belőle, hogy haszontalannak, rossznak tartjuk, s ha ezt annyit ismételgetjük, nincs mit tenni: ő úgysem tud már jó lenni, olyan, amilyennek látni szeretnénk. Aki pedig rossz, lusta, mihaszna, annak már mindent lehet. Gyerünk rászolgálni a feltételezésekre. Idegesek, fáradtak a felnőttek. Az anyukák de sokszor nem érnek rá meghallgatni, mit mond a gyerek — biztos valami csacsiság, vélik, pedig de sok mindent megtudhatnának ezekből a csacsi Ságokból is! Főleg azt, hogy annyi gondjuk, igen. így idézőjel nélkül: gondjuk van a gyerekeknek, hogy csak bírják ki. Harc otthon. Küszködés az 'iskolában. Hely sehol sincs a csikóhadnak — kicsi a lakás, zsúfolt az óvoda, iskola. „Meglöktél?!” — durr egy pofon. Verekedés, sírás — ö kezdte, te kezdted. Tisztelet a pedagógusoknak. Nekik bírni kell a vonalzócsatákat is, negyven gyerekkel. is, mi pedig kettővel-hárommal „kikészülünk” ... És végül mindenki kétségbeesik, milyen durvák is a gyerekek __ ( —sz—) Magánbeszélgetések Szokás, asztalfiók-rend- csinálás apropójából, régi jegyzetfüzetek böngészéseredményeit papírra vetni. Nem ok és alapnélküli, erőszakolt formakeresés ez. Bizonyosra vehető — túlzott optimizmus nélkül is —, hogy egyetlen jegyzetfüzet sem „kiírt”. Mindegyik őriz-rejt még valamit. Elmondhatót-elmon- dandót. Idővel aztán a jegyzetfüzetek maguk is formát veszítenek, megsemmisülnek. Már csak az emlékezet „böngészhető”. Lapozzunk ... 1. — Tessék mondani, mikor indul a vonatom? — Áz Öné? — Az enyém. •—- A mi vonálunk éppen most megy. Az öné már elment. 2. — A küldöttgyűlést ezennel megnyitom. Egyben elnézést kérek a megkésett kezdésért, de Kedves Vendégünk egyéb elfoglaltsága miatt, nem tudott koi-ábban jönni. — Taps — mondja valaki. de csak magában. — Megkérdezem. van-e valakinek a napirendi pontokkal kapcsolatosan valamilyen észrevétele? — Igen. — Nos? — Javaslom, ha lehet, hogy a küldöttgyűlést 42 percre függesszük fel. Most ugyanis még csak 9 óra 18 perc van. Az értekezletet meg tíz órára hívták ösz- sze. A küldöttek fele még nem érkezett meg. 3. — Mi a tanít ige múlt- ideje? — Tanult. — Buta vagy,\ fiam. :— Pedig tanulok, tanító néni. 4. — Hányán jelentkeztek jogi karra? — Kilencezer-hélszázhu- szonnyolcan. — Viccel?-—De ... itt a pontos lista.. . — Elképesztő! Szinte hihetetlen ! ~ ??? —- Pontosan ennyi jogszabály-módosítás jelent még az elmúlt esztendőben. Intézkedjen, hogy minden új hallgató kapjon egyet erre a tanévre, tanulmányozásiba. — Vizsgázniuk is kell? — Két hónap múlva. Amikor módosítják a jogszabály-módosításokat. 5. — Ügy vélem, ön nem értette meg a kérdés lényegét. — De hiszen' ön kérdezett. — Éppeix ezért. 6. — ön jelen volt a verekedéskor? — Igen, a lányomat kísértem el á bálba. — Ügy tudjuk, közel ült a verekedőkhöz __ — Igen ... — És mégsem látott semmit? — Tetszik tudni, nekem az egyik szemem x'ossz... — És? — A másikat meg éppen elfogta az álom ... 7.-*• Végül is. ön jogosnak tartja a község lakóinak a panaszát? • , — Elismerem, hogy a kérés lényege logos. — És milyen megoldást tudnak ígérni? — Javasolni fogjuk, hogy a jogos igények részletes elbírálására hivatalunk jogtanácsost küldhessen minden településre. Kiszámíthatja ennek emberi használ. Nem beszélve arról, hogy megtakaríthatnánk néhány száz borítékot, bélyeget és írógéppapírt is... 8. — ön miért nem szól hozzá egyetlen alkalommal sem a problémák felvetéséhez? — Tudja, én mindig mondani szeretnék valamit. 9. :— Majdnem elfeledtem a lényeget. Maradt még hely? — Már csak az aláírásra... Tcnagy József SERFÖZÖ SIMON TEGYEM Nem tudom megtagadni hol éltem, a csirkés tanyákon, gyár-mélyekben o szerszámok milyen munkát adlak fogásukkal értésemre. S nincs ellenkezés bennem! Tegyem ép is, amit ők tettek: a dolgok nyelvén beszéljek.
