Észak-Magyarország, 1978. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-22 / 69. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1978. március 22., szerda Mi az ön módszere? Párbeszéd egy falusi népművelővel Úttörők fotókiállítása Tizenégy úttörőház fotószakkörénok tagjai vettek részt műveikkel azon a kiállításon, amely a forradalmi ifjúsági napok tiszteletére tegnap nyílt meg a miskolci Molnár Béla Ifjúsági és Űttörőházban. Sarlai Péterné, a megyei Űttörő Elnökség mb. elnöke megnyitója Építészet — építészek — Azt mondták a járásnál, hogy ön itt Hangácson kis pénzből, azaz kis pénzzel igen figyelemre méltó népművelési tevékenységet folytat. — Ez nem pénzkérdés, vagyis nemcsak az... — mondta Janka Lajos, a hangácsi művelődési ház vezetője. — Igen, valóban nem a pénz a legfontosabb kelléke a hatékony közművelődési tevékenységnek. Vegyük sorjába. Hol kezdi, mit tart a leglényegesebbnek? — Talán furcsa lesz, amit mondani fogok, de ez régi véleményem. A falusi gyerek nem tud jól beszélni. Úgy értem, nincs elegendő szókincse. No mármost, hogyan lehet ezen segíteni? Szerintem csak egy módon; tanuljon sok verset, mondjon prózát — szerepeljen. Ehhez igyekeztem megteremteni a fiataloknak a lehetőséget évtizedek óta, amióta Nyomáron, és Hangácson dolgozom. — Tehát ezt tartja az alapnak. És hogyan tovább? — Időst úgy mondjuk, hogy „szabad idő kitöltés”, ez persze nem újdonság, csak új fogalmazás. Mindig célom volt, hogy lehetőséget biztosítsak a falu embereinek, fiataloknak és idősebbeknek egyaránt, a tartalmas, hasznos estékhez. Ez az elmúlt évek alatt nem volt mindig egyszerű. — Milyen gátló tényezőkre gondol? — A különböző időkben uralkodó „nézet-divatokra”. Mert gondoljuk csak végig! Bár a felszabadulás óta folyamatosan beszéltünk a falusi népművelés fontosságáról, a lehetőségek nem voltak mindig azonosak. Én már csak tudom, mert végig éltem, végig dolgoztam jó két évtizedet, mint falusi népművelő. — Talán fel is tudja szakaszolni ezt az időt? — No, nézzük. Ott voltak az ötvenes évek. A mi két kis községünk abban az időben meglehetősen zárt közösség volt. Alig jártak el innen dolgozni, s a termelő- szövetkezet is korán megalakult. Rendszeresek, s igen látogatottak voltak az ismeretterjesztő előadások, kultúrműsorokat rendeztünk magunk is. Aztán jött az a „központi” vélemény, hogy nincs szükség az amatőrös- ködő színjátszásra, rontja az ízlést, azért vannak a színészek, a színházak. Ez a hatvanas évek derekán volt, amikor — legalábbis szerintem — csak szavakban foglalkoztak a falusi közművelődéssel, de alig tett érte valaki is valamit! — Kivéve néhány „megszállott” falusi népművelőt. — No igen, maradtunk né- hányan. — Ha ilyen éles különbségeket érez a jelen és a .tíz évvel ezelőtti helyzet között, tudja-e ezt valami konkrét dologgal érzékeltetni ? — Konkrét dologgal? Ha a szemléletváltozás okozta közérzet lehet konkrét, akkor tudom. Annak idején a A Kazinczy-jelvények elnyeréséért az idén is versenyre kelnek — ez alkalommal másodszor — a 10— 14 éves általános iskolások. A már lezajlott iskolai csapatfordulók után több ezer kisdiák „lép fel” tavasszal a járási, a városi és a kerületi Kazinczy-versenyeken. A versenyek eredményeképpen 200 szépen, helyesen számra nem mertem volna venni, hogy a termelőszövetkezetünk vásároljon például ruhát a táncosoknak. — Most megtették? — Igen, de ez valóban csak egy kis példa, mert a lényeg abban a szemléletváltozásban van, amely a köz- művelődési párthatározat óta a gazdasági vezetők körében kialakult. — Ügy gondolja, parancsszóra? — Éppen ez a jó, hogy biztos vagyok benne; érzem, hogy nem. Tudatosan, őszintén vallják ma már, hogy nemcsak dolgozókra, nemcsak munkaerőre, hanem kulturált, gondolkodó emberre van szükség minden termelőm unkában. — Tehát a jelenlegi közegben könnyebb a népművelő helyzete? — Bizonyos mértékben igen. — Még mindig csak bizonyos mértékben? — Persze, mert igazán soha sem könnyű, hiszen mindig újra kell kezdeni. Egyrészt új generációk nőnek fel, s a legjobb ötlet is kifárad egy idő múlva, mindig újat kell találni. Voltak olyan évek, amikor tömegesen voltak olyan fiataljaim, akik szívesen táncoltak, s igen jó tánccsoportunk működött sikeresen. Aztán égyszercsak nem jött utánpótlás, abba kellett hagyni. — És akkor megint talált - valami .„újat”, — Találtam? Először kir találtam. Azaz nem is én, hanem Vass Bajos, aki megénekeltette az országot — Hangács kivételével. Itt ugyanis nem nagyon énekeltek se gyerekek, se felnőttek. Elkezdtem keresni az okát, s legnagyobb meglepetésemre rábukkantam, hogy a múlt rendszerben ebben a községben működött egy levente zenekar, s mind a két egyház saját kórust tartott. Tehát csupán szervezés kérdése. De hol kezdjem? Kivel? — Gondolom, mint pedagógus, először az iskolában a kisgyerekekkel — Az nagyon hosszadalmas lett volna, s kevés. Hanem megtudtam, hogy Hajdú László, aki itt él a faluban, de Sajóbábonyba jár be dolgozni, valamikor citerát készített. Rávettem, csináljon megint. Aztán az is kiderült, hogy az idősebbek közt más is ért ám a citerához. így lett citerazenekarunk, s később a pávakör. — Ki a vezetője? — Ez érdekesen alakult, merthogy én aztán igazán nem tudok énekelni. Én nem, de Kulcsár Pista barátom, akivel együtt tanítóskod- tunk, ének- és zeneszakos. Régebben elkerült tőlünk, a megyei tanácson dolgozik. Felkerestem, s azt mondtam neki: — Te, Pista, igen nagy szükségünk lenne rád otthon, nincs vezetője a pávakörünknek. Előbb vonakodott. hogy nem ér rá, meg messze van kijárni, de aztán csak ráállt. Azóta is sikeresen működünk, most készülnek egy lakodalmassal, amit beszélő gyermek veheti majd át jutalmát az évzáró ünnepélyeken. A Kazinczy-jelvények .tulajdonosai, nyáron anyanyelvi szaktáborozáson vehetnek részt Zánkán. A nyelvművelésben élen járó gyermekközösségeknek — ebben az esztendőben Kazin- czy-ösztöndíjat alapít a Magyar Úttörők Szövetsége és az Oktatási Minisztérium. április 30-án mutatnak majd be Sajószentpéteren, a pávakörök országos minősítőjén. — Hogyan állt össze a műsor? — összegyűjtöttük a helyi népdalokat, s a vőfélyrigmusokat. Nem ment egyik napról a másikra. Különösen nehéz volt Bujdosó Feri bácsit szóra bírni. — Ö ki? — Feri bácsi már túl van a nyolcvanadik évén, ő ismeri legjobban a helyi lakodalmi szokást, az összes versekkel. Elmentem hozzá, kértem mondja magnóra. Persze szabódott, hogy le kellene írni, meg minden, jöjjek máskor. — Aztán csak rávette a bácsit? — Űjra elmentan később, most már magnóval, csakhogy az időt rosszul választottam meg. — Nem volt kedve, vagy hangulata? — Más volt itt a baj. így fogadott: — híjnye, tanító úr, mindjárt jön a műsor a televízióban, hozzák haza a koronát! De ha már itt van nézzük meg együtt, s majd utána. — Le volt már írva? — Azzal kezdtem én is, mikor vége lett a műsornak, hogy: na Feri bácsi, akkor hozza elő azt a füzetet. Füzetet? Nézett rám csodálkozva, aztán kikiáltott a konyhába a feleségének: — Ilon, hozz csak be egy üveg bort, meg poharakat... — Hány'estét töltöttek így együtt? — Csak azt az egyet, de azt hajnalig. Feri bácsi egy szuszra magnóra mondta az egész lakodalmas strófát a ,ió kis könnyű bor mellett. — Ha már így szóba került a televízió, azt mondják a tv bezárja az embereket a lakásba, este nehezebb kimozdítani őket. — Nekem segít a televízió. Bizonyos műsorokat közösen nézünk, s utána elbeszélgetünk róla- még sokáig. Az ilyen összejöveteleket tervezzük, olyanokkal, akiket az adott téma érdekel. Meg aztán rugalmasnak kell lenni. A művelődési ház programjánál a tv-műsort is figyelembe veszem. A sikeres folytatásos filmek idejére pél. dául nem tervezek komolyabb dolgot. — Van-e a mostani tervei között valami új, ami megvalósításra vár? — Igen, méghozzá nagyon izgalmas feladat. Szorosabb lett a kapcsolatom a termelőszövetkezettel, több szakmai klub is működik a művelődési házban. Most alakulnak a tsz-ben, a szocialista brigádok. Teljesen új színfoltja lesz közművelődési tevékenységünknek ezeknek a szocialista brigádoknak a bevonása, az ő közművelődési programjukba való bekapcsolódás. Mert nemcsak újítani kell, hanem maga az élet is hozza az új vonásokat a falu életébe. Ez a szép a mi munkánkban. Mit gyűjtsön? A parasztság helyzetének változását helyezte reflektor- fénybe a néprajzkutatók Sopronban megnyílt kétnapos konferenciája. A tanácskozáson arra keresnek választ, mit gyűjtsön a néprajzkutató a mai faluban, amely a holnap társadalmának is beszédes dokumentumul szolgálhat a 20. század második felének falusi társadalmában végbemenő átalakulásokról. A Magyar Építőművészek Szövetsége az elmúlt napokban tartotta kilencedik közgyűlését. Ezek a kongresszusok az 1951. október 28-án megtartott első kongresszus óta áttekintik az építészet helyzetét, vázolják a megoldásra váró feladatokat, foglalkoznak az építészek lehetőségeivel, segítik munkájuk hatékonyabbá tételét. Az építészet műszaki-gaz- dasági-művészi alkotó folya- mat eredménye, mely egyéni és társadalmi igényekhez, valamint a rendelkezésre álló eszközök rendszeréhez igazodik. E folyamatban a társadalom igényeiből formálódnak a használati célok, melyekből a műszaki megvalósítás rendszerei — a műszaki célok megfogalmazásán keresztül — kibontakoztathatok. Feladata az alkotó építészetnek, hogy a társadalmi igényeknek használati célokká — a használati céloknak műszaki célokká — fejlesztésében felelős részt vállaljon. Feladata továbbá, hogy az építészeti alkotás eszmei, esztétikai értékein keresztül az egyéni és társadalmi tudatot formálja és gazdagítsa. A társadalomnak az embert szolgáló valós építési igényei és ezek kielégítésének reális lehetőségei között optimális összhang megteremtésében egyik legjelentősebb eszköz korunkban az építés iparosítása. Ez képes feloldani ugyanis azt a feszültséget, amely a növekvő mennyiségi és minőségi követelmények, valamint a munkaerőtartalékok kimerülése között fennáll. A technológia és a szerkezet nem célja az építészetnek, hanem csak eszköze. A társadalmi-gazdasági fejlődéssel dialektikusán ösz- szefüggő életformaváltozás a fejlődés eredménye és egyben mozgatója is. Ez a dialektikus kapcsolat tükröződik az urbanizációs folyamatban, amelynek eredményeként városaink, településeink belső szerkezete, arculata alapvetően megváltozik. Súlyos felelősség terheli az ’.pítés-zelet abban, hogy az országot újraformáló kömyezetalakítás társadalmunk felfogását tükröző, eszmeileg és esztétikailag is magas színvonalú legyen. A vidék — falva-k, községek, az ország üdülőkörzetei — legszebb tájegységei megállíthatatlan folyamatban épülnek be. válnak telítetté. A kisebb-nagyobb házak halmaza túlnyomóríszben esztétikai igénytelenségről árulkodik, a hiba nem csupán az épületnegyedekben, de a szervezetlen, rendezetlen telepítésekben van. Ezen a téren sok eddigi kezdeményezés, közös és magános erőfeszítés mutatkozott hiábavalónak, annál inkább szükséges az építész-mesterség hivatástudatának lelkiismeretére fellebbezve, átgondolt országos akciókat sürgetni. Az országban folyó városépítő tevékenység jellegzetesen léptékváltó. Felelősség- teljes és gondos mérlegelést kíván várospolitikustól — építészig, minden közreműködőtől az új lépték arányos megválasztása. A mennyiség, a nagyság, a „volumen” csak részben gazdasági és termelési kérdés — eredményében új arculatot adó táj-, illetve városképíormáló, amelynél az arány elvétése, vagy környezetalakítás minőségének szem elől tévesztése helyre nem hozható hibákat eredményezhet. A tézisek több más fontos feladatot is megfogalmaztak hazánk építészei számára. Az építészmérnökök száma mintegy hatezer; akiknek fele a kivitelező építőiparban dolgozik. A Magyar Építőművészek Szövetségének mintegy nyolcszáz tagja, és közel kettőszáz ifjúsági tagja van. Hatalmas ez a szám; lakosságszámra vetítve meghaladja a fejlettebb országokban működő építészekét. Vajon — és ezt számos hozzászóló elemezte — településeink arculatának, lakóterületeink környezetének formálásában érvényre jutnak-e munkájuk eredményei? Számos kiemelkedő alkotás, szép környezet sikerekről, eredményes munkáról tanúskodik. Van jobbítani, szépíteni való az alkotásokban és környezetükben egyaránt. Egyes hozzászólók minden falunak főépítészt tartottak szükségesnek, mások a megyei és megyei városok főépítészeinek hatáskörnélküliségéről tettek említést. A magántervezésben túltengenék a technikusok tervei, az építészek részvétele számok és végzettségük alatti. Dr. R.eischl Antal egyetemi tanár, a vizuális képzettség színvonala emelésének szükségességét hangoztatta. A legtöbb szakmában a térben látni tudó emberekre, fiatalokra van szükség. Hozzászólása további részében az általános és szakosított építészképzés összehasonlításával bizonyította az oktatási reform szükségességét az éoítészképzésben. Fontosnak minősítette a pályázatokat, de további és szélesebb nemes versenyt és több „álmodozási” lehetőséget is szükségesnek tartott. Felhívta a figyelmet, hogy a legjobb tervek következetlen végrehajtása milyen hatalmas károkhoz vezethet így a Balaton térségében és hazánk más üdülőterületének építészi megfogalmazásában, Ezek már az építészeti alkotás igazgatási folyamatokban való érvényesüléséhez vezetnek. Ügy tűnik — mondta a professzor —, hogy a főépítészi szervezet mint „vezérkari” testület része, még mindig nem képes érvényesíteni a szakmai szemléletet, így színvonalatlan létesítmények árvíz gyanánt öntötték el hazánk tájait az üdülőkörzetekben. Évekkel ezelőtt volt erőnk az igazi árvíz erőit megfékezni, legyünk az építésben megnyilvánuló káros hatások ellen, mert ezek beárnyékolják nagy alkotásainkban eléi*t eredményeinket. Szükséges, hogy az építészek nagyobb mértékben vegyenek részt a közügyek intézésében, bizottságokba.,., testületekben. Nagy érdeklődés kísérte dr. Abrahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési miniszter felszólalását. iVÍit és hogyan kell megoldani? Az ágazatnak 1978-ban gondoskodni kell 150 milliárd forint értékű építési feladat megoldásáról, meg kell valósítani 41 nagy beruh ázáson a jelentős előrehaladást. Fel kell építeni 99 ezer lakást. Mindezt feltehetően csökkenő munkaerőlétszámmal. A nagy feladatok sem . vezethetnek kapkodó munkához. Az ágazat saját fejlesztési lehetőségei közel hatmilliárd forintot tesznek ki. Dr. Horváth Bcla (Folytatjuk) PÁLYÁZATOT HIRDETÜNK Leninvárosban levő 512-es számú élelmiszer- és zöldség-gyümölcs boltunk l boltvezetői munkakörének betöltésére. Szakképzett és gyakorlott dolgozók jelentkezhetnek a ZÖLDÉRT Vállalat személyzeti osztályán, Miskolc, Baross G- u. 15. sz. Adamovics Ilona A Kazinczy-jelvény után ismertették az elfogulatlan, közismert fotóművészekből álló zsűri döntését. A miskolciak szépen szerepeltek: Egyéni kategóriában Bene Judit VIII. osztályos tanuló, a kollektívban a Molnár Béla Űttörőház fotósai egy aránt második helyezést értek el.
