Észak-Magyarország, 1978. február (34. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-12 / 37. szám
1978. február T2., vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Társadalmi összefogással Mélyére nézni 1 Borsod megyében több mint 8400 tagot számlálnak a műszaki tudományos egyesületek. Már a hatvanas évektől napirenden van egy új Technika Háza felépítése, mely méltó otthont adna a 26 tudományos egyesület egyre tartalmasabb, színvonalasabb munkájának. Aki ismeri a MTESZ miskolci székhazát, annak nem kell különösen bizonygatni, milyen nagy szükség van a szóban forgó beruházásra, hiszen a Szemere utcai épület elavult, szűk, nagyobb rendezvény lebonyolítására nem is alkalmas ma már. Ez a tény pedig nagymértékben befolyásolja — természetesen negatív irányban — a tagság aktivitását, a látogatottságot. Egy évtizedes vajúdás után, végre belátható közelségbe került a Technika Házának megvalósítása. Tervpályázatot írtak ki és a pályaművek sok olyan gondolatot tartalmaznak, melyek felhasználásával elkészülhet a végleges terv. Számítanunk kell azonban arra, hogy több ütemre tagoljuk a beruházást, mivel — ez máris látható — kezdetben szűkösek lesznek az anyagi lehetőségek. A jelenlegi anyagi kilátásokról: a MTESZ központja az V. ötéves terv időszakában 14 millió forintot tud adni, az építési terület szanálását, közművesítését a Miskolci Városi Tanács vállalta magára. körülbelül 40 millió forint értékben, a borsodi iparvállalatok eddig mintegy 18 millió forintot ajánlottak fel, és a régi székház értéke is kitesz 2—3 millió forintot Mindehhez hozzíá kell számítani, hogy több — elsősorban építőipari — vállalat dolgozói társadalmi munkával is segítik majd a beruházás megvalósítását. autóbusszal, onnan gyalog kell megtenni az utat Révleányvárra ... — Pozitívan én sem tudok nyilatkozni — folytatta a ri- csei tanács elnöke, —, mert a személyszállításban a legutóbbi tanácskozás óta nem tapasztalunk javulást. Ha lehet mondani, az indulás után 3—4 hónappal még jobb volt a helyzet, mint az utóbbi hetekben. Akár Sátoraljaújhely, akár Sárospatak felé akarunk utazni, mi vagyunk a legrosszabb helyzetben, elsősorban a kocsik túlzsúfoltsága miatt. Ez elsősorban hét végén és hét elején, valamint ünnepek idején kritikus. Nincsenek biztonságban a munkába eljárók, lemaradások, járatkimaradások miatt hozzánk jönnek igazolásért, ezt viszont mi nem adhatjuk meg... — Mi megfelelőnek értékeljük az autóbuszjáratokat, igaz, valamivel szerencsésebb helyzetben is vagyunk, mert mind a távolsági, mind a helyi járatok érintik településünket — vélekedett a Ci- gánd községi Közös Tanács képviselője. — Az utazás kulturáltságával, gyorsaságával meg vagyunk elégedve, az esetlegesen adódó problémák során is azt tapasztaltuk, hogy a Volán illetékesei a lehető legnagyobb körültekintéssel intézkedtek — foglalta össze A kilátásokat még biztatóbbnak ítélhetjük, ha tudjuk, hogy a megyei és városi pártbizottság, illetve tanács is hathatós támogatást nyújt a Technika Háza megteremtéséhez. Szélesíteni kívánják a társadalmi összefogást. Hiszen számos nagyvállalat nem tett még olyan felajánlást, mint amilyet tőle elvárhatunk. A tudományos egyesületek ugyanis nemcsak kérnek, adnak is, jóllehet munkájuk értékét nehéz „forinto- sítani”. Közhely számba megy azt emlegetni, hogy a tudományos-technikai forradalom korában csak az a műszaki értelmiségi tud lépést tartani a fejlődéssel, aki minden alkalmat megragad az önképzésre. az egyetemen, főiskolán szerzett ismeretek megújítására. Ebben segít a tudományos egyesületekben végzett rrjunka. Jelentős szerepet játszanak megyénk tudományos egyesületei a gazdaságpolitikai határozatok végrehajtásában is, hiszen programjukban egyre kevesebb az öncélú „tudományoskodás”, az előadások, vitafórumok témái szorosan kapcsolódnak a való élethez, napjaink legfontosabb gazdasági kérdéseihez. Az előkészítő munka tehát megkezdődött és ha minden Iparvállalat erejéhez mérten nyújtja hozzájárulását, akkor a VI. ötéves terv időszakában, az új pártház szomszédságában. felépül a műszaki tudományok miskolci otthona. az első év tapasztalatait a Tiszakarád községi Közös Tanács titkára. * A tanácskozáson a Volán 3. számú Vállalat személy- forgalmi osztályvezetője és munkatársai mellett ott volt a Volán Tröszt képviselője is, aki kezdettől részese a kisvasúiról közútra terelt forgalom „témájának”. Az első egy esztendő tapasztalatait összegző megbeszélésen a lakosságot képviselő tanácsi vezetők nem titkolták és nem szépítették a helyzetet, Falugyűlések, különböző helyi fórumok tapasztalatait magukkal hozva, a közvetlen és mindennapi érintkezéssel felvértezve — olykor szenvedélyes hangon — a lakosság érdekeit képviselték. Nem alapvetően az autóbusszal történő személy- szállítás ellen szóltak, hiszen ennek döntő előnyeit senki nem vitatta, nem a kisvasút- nosztalgia „sírt vissza”. Az új lehetőség mind nagyobb biztonságot adó kihasználása sürgetett cselekvésre a felszólalásokban. Mást a Volán képviselői, vezetői és dolgozói sem akarnak. Nem késlekedtek a felvetések megelégedésre történő megoldásának keresésében, feltalálásában sem. Szakembereik ez év januárjában ismételt utasszámlálást Mint a pók a Hálót, úgy szövik, fonják a betongerenda acélvázát a lányok, asz- szonyok a Beton- cs Vasbetonipari Művek Bodrogkc- resztúri Üzemében. Fotó: Laczó József ÉgÉllli a Kincskereső Ki Megyénkben is egyje népszerűbb a szegedi Kincskereső című gyermekirodalmi folyóirat. Köztudott, hogy az országban több vidéki nagyvárosban, és a fővárosban is folyamatosan alakulnak úgynevezett Kincskereső baráti körök, klubok. A növekvő érdeklődés hatására úgy döntöttek a miskolci Molnár Béla Ifjúsági és Üttörőházban, hogy létrehozzák — egyelőre a város fiatal irodalomkedvelőinek — 'a Kincskereső Klubot. A Kincskereső Klub február 13-án (hétfőn) fél háromkor tartja alakuló összejövetelét az úttörőházban. Minden érdeklődőt szeretettel várnait. végeztek — több mint egy héten át —, s ennek tapasztalatai alapján is kínálkoznak menetrendi, járatátcso- portosítási lehetőségek. Üj kocsit is kap a körzet a közlekedés zavartalanabbá tételére, és minden jel szerint megoldódik Zemplénagárd— Dámóc—Riese vonatkozásában is a közvetlen utazás eddigi problémája. Kétségkívül nagy feladatot oldott meg a Volán minden adódó, ám a máshol sem fellelhetetlen gond ellenére. A tanácskozásból is kiérezhető- en, de a mindennapi tevékenységgel igazoltan is, folyamatosan, megkülönböztetett figyelmet fordítanak a bodrogközi utazás, a kisvasúiról a közútra terelt — a közlekedési koncepció alapján „átrendezett” — személy- szállítás problémáira. Anyagi és személyi lehetőségeik nekik sem korlátlanok, egyévi munkájuk azonban megalapozottá tes^i az ígéretet: az utazás, az utaztatás színvonala, biztonsága mind jobban fokozódni fog. Nemcsak e mostani tanácskozáson, immár egy éve hallhatóan; minden fórumon kritikát kap a teherszállítás, a darabáruszállítás helyzete. Ez továbbra sem látszik megnyugtatónak, erre azonban külön visszatérünk még. Mint ahogyan a személyszállítással és, a bodrogközi utazással sem most foglalkoztak, így együtt, a lakosság első számú képviselői és a Volán, valamint az utaztatásban érdekelt más szervek vezetői és munkatársai. A téma napirenden marad. Tcnagy József H a értő szemmel nézhetjük, művelt fővel dolgozzuk fel az új és új információkat — kitárul előttünk a világ. Szomjasak vagyunk a hírekre, ősi emberi vágy, hogy eligazodjunk, de van-e mihez kapcsolni az újdonságokat, biztosak lehetünk-e benne, hogy véleményünk nem megmosolyogni való bugyutaság? Esetleg mások által hangoztatott, alig- alig értett fogalmak zagyva- sága? Divat mostanában vetélkedni. De sokan nézői, hallgatói vagyunk a tévé, a rádió jó néhány versengésének. Már nem meglepő, hogy milyen irodalom- és zeneértő, művészetek ismeretét-szere- tetét eláruló versenyzőket lát-hall az ember. Minap láttam egy vetélkedőn: nehéz nyelvtani kérdésekben is eligazodtak a versenyzők, majd kisvártatva, alig botorkáltak el gazdasági kérdések és fogalmak útvesztőin. Nem a műveltségi vetélkedők kérdéseinek összeállítása miatt, dehogyis! Sokan azonnal azt is hozzátehetik, hogy immáron csaknem tíz éve nem csupán ezt jelenti gazdaságunkról való elmélkedésünk, hogy „a piacról élünk”. Meg a pár évvel ezelőtt nyugaton kezdődött, és alaposan elhúzódó gazdasági válságról se csak a „begyűrűzést” szoktuk emlegetni — sokat tanult az átlagember is és ízlelgeti az igazi tudást. Figyeljük, figyelgetjük már a gazdasági beszámolókat, de... Ismerünk különféle felméréseket arról, hogyan ítéli meg közvéleményünk az ország gazdasági helyzetét, fejlődésünk objektív lehetőségeit, helyünket a világban. Kiderül, milyen felületesen nyilatkoznak meg súlyos kérdésekről. az emberek dobálóznak szakkifejezésekkel, színesen tálalt zsurnálmegfo- galmazásokkal, s közben vagy túl pesszimistán, vagy meghökkentő optimizmussal szólnak gazdaságunkról. A félig ismert fogalmak ismételgetése összefüggéseket átfogni nem segít, s arra sem bizonyíték, hogy gondolkodón nyilatkoznánk meg gazdaságunkról. Nem véletlen, hogy a párt- alapszervezetek felfigyeltek erre, s oktatási terveikben évről évre a gazdasági kérdések körei szerepelnek. A munkahelyi gazdasági vezetők, vagy felsőfokú pártvégzettségű előadók több év után ismétlődő témák megvitatásánál viszont azt tapasztalják, hogy kevés a hozzászóló, s ha, az aktivitással van baj, legtöbbször a tanulás hiánya, a készületlenség az oka. Sok alapszervezet pártonkívülieket is bevon az oktatásba, méghozzá lehetőleg olyanokat, akiknek munkájukhoz eddig nem volt szükségük gazdasági ismeretekre, de... • De: manapság mindenkinek szüksége van rá! Az, hogy milyen gyorsan alakul közgazdasági szemléletünk, gondolkodásunk, ha úgy tetszik: gazdasági műveltségünk, nagyon döntő kérdés. Ma is, holnapjainkat tekintve is. Amit értünk és tudunk, csak azt vállalhatjuk tudatos önkéntességgel. Az üzemeket járva gyakran tapasztaljuk, hogy csaknem mindenki egyetért a teljesítmények alapján történő bérdifferenciálással — mindaddig, míg ki nem mondják: neki 50 fillérrel kevesebb órabére lesz, mint Kovács VII. Józsefnek. Azonnal elpártol egyetértése. Ma már talán nincs, aki a „munkaidő-fényképezés” kifejezés hallatán kendőjét szebben köti fel -r mintha őt fényképeznék —, de amikor a munkaszervező új mozdulatokra akarja betanítani, esetleg értetlenül mondja: „Igazgassátok csak a gépeket, én ember vagyok!” Pedig az új munkamódszerekkel, szervezési rendszerek bevezetésével elméletben mindenki egyetért. Mégis milyen nehéz pár lépésnyit is élőre haladni. S ez nemcsak a műhelyeken, nemegyszer a közép, vagy magasabb vezetők szobáiban is élő gond, noha elkülönböztethető színvonalon. Mert miért tudok például egy üzemvezetőt — aki nem is olyan régen még főművezető volt — vagy igazgatóhelyettest megsérteni azzal, hogy mikor olvasta a gazdaságpolitikai hetilapot? A szakirodalom, az újságok gyanús rendben állnak asztalán — a vállalat fizette elő számára is. — „Mikor van nekem időm arra?!” — kér- ~dezi, s arcára kiül a fáradtság. Míg beszélgetünk, öten is bevágtatnak, olyanok, akik nem mernék a szalagon dolgozó munkást feltartani. „Nem csukhatom magamra az ajtót, s ha itt találnak újságot olvasva az emberek?” Így aztán nem olvasta, mennyit írtak az utóbbi időben a szaklapok például a vezetők munkaidejének kihasználásáról, s neki se jutott eszébe, hogy a náluk alkalmazott munkaszervező segítségét kérje. Gazdasági szemlélet kellene ehhez is! Böngészgetik ezekben a napokban sokan a nagy „zárszámadást”, a Statisztikai Hivatal éves jelentését tavalyi eredményeinkről. Olvashatjuk, hogy a nemzeti jövedelem 1977-ben az előirányzott 6—6,5 százaléknál nagyobb arányban, 7,5—8 százalékkal nőtt, elérte a 480 milliárd forintot. S a megállapítás: a fejlődés üteme az ágazatok többségében kü- lön-külön is nagyobb volt, az előző évieknél, mégpedig úgy. hogy a termelés növekedése teljes egészében a termelékenység emelkedéséből származott, főleg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére kibontakozott munkaversenynek köszönhetően. Van, aki erre azt mondja: valaminek a tiszteletére úgy látszik, még tudunk dolgozni ! Érdekes, mert azt meg mindenki fújja, ma már könyv nélkül is, hogy a hatékonyság javítása, az anyaggal, idővel való takarékosság fejlődésünk kulcskérdése. De a fejlődést, meg az ezt elősegítő munkát — azt valahogy holnapi napra tennénk, míg a jólétet már ma, sőt: ebben az órában szeretnénk fogni-érezni. Mohóságunkban megfeledkezünk arról, mennyi gondunk, bajunk van, s ha valaki őszintén a szemünkbe mondja, hogy már előbbre is lehelnénk, a feltáró érveket is mentegetőzésnek él'ezzök. Nem a „hórukk” munka, a gondos, tudatos, mindennapi tevékenység jellemezzen bennünket — a versenyek doppingoló lendületét átmentve kellene haladnunk! S hogy továbbmenjünk: ismeretekre nem azért van elsősorban szükség, hogy megértsük a nálunk okosabbak magyarázatait Bár az sem kevés. Nem kevés, hogy megértsük, milyen tényezők miatt kell öngazdaságunkban, vállalati gazdaságunkban változásokat, javításokat kezdeményezni, meddig kell annak nehézségeit bekalkulálni, mikor pedig gyümölcsét betakarítani. Néha a kiugró eredmények is okozhatnak nem várt gondot. Mint az idei rekordtermés mezőgazdaságunkban. Persze, hogy büszkék lehettünk rá, mert egyre fejlettebb agrárkultúránkat a kedvező időjárás alaposan megtámogatta, egyik nélkül se jutottunk volna ehhez a „bőség zavarához”. S persze, hogy fájt az ember szíve, mikor az Alföldön nem tudták felszedni, hová tenni, s inkább sok hektáron beszántották a káposztát, vagy aligha megfelelően raktározták — raktár- és hűtőházi kapacitás híján — az almát és sok. másutt keresett, drága gyümölcsünket. „így gazdálkodunk?!” — hördültek fel jónéhányan, de ki osztotta gondját azoknak, akik nem aludtak a főfájástól? Biztos, hogy nem egy helyütt mulasztás is történt, nem gondoskodtak előre több munkáskézről, csomagolóanyagról — de egy rekordtermés kapcsán nem kellene vészharangot kongatni, inkább gondolkozni, hol történt a hiba? Biztos, hogy nem a tervszerű és arányos gazdasági fejlődésünket kell megkérdőjelezni, mégha ez intő példa is: komolyabban kell venni a termésprognózisokat, időt* pénzt összpontosítani, ne vesszen kárba semmi. Annyi itt már a „közgazdász”, már ami a mások munkájának elbírálását illeti, hogy nyugodtan lehet rá oktatási terveket alapozni! Ügy mondják: egy ország gazdasági rugalmassága függ lakosainak műveltségétől, tudati színvonalától, szemlé-- létmódjától. Éz befolyásol-* ja az alkalmazkodás tűréshatárait is. Ebben azért már vannak moccanásnyi eredményeink: az átmeneti rosszat, napi gondot is fegyelmezetten fogadják, elfogadják az áremeléseket is, megértik az emberek. Ez nagy dolog. De tovább kell lépnünk. Az embereket akkor tehetjük a munkafolyamatok alkotó részeseivé, sőt: a döntések kialakításának részeseivé is, ha gazdasági műveltségük megvan ehhez, mélyére is tudnak látni a dolgainknak, terveinknek. Így, csakis így valósul meg a pártnak az a törekvése is, hogy a munkapadok mellől frissítsük fel, a termelés tapasztalatait tenyerükben érző és a tanulásra is képes- emberekkel a vezetők sorait. Ehhez tanulni, tanulni kell, s nem elég az emberekben élő tudásvágyra, önszorgalomra alapozni. Ezért van lehetőség az utóbbi években arra, hogy a tehetséges fiatalok a munkapad mellől mehessenek egyetemre, képességeik szerint módosíthassanak pályát Ezért is szól — többek között — a közművelődési törvény is arról, hogy a művelődést nem lehet sem témaköreiben leszűkíteni, sem pedig azzal, hogy bármely társadalmi réteget „felmentünk”. H ajlamosak vagyunk a művelődést, a műveltséget csak a „hogyan éljünk” kérdéskörébe szorítani, pedig ennek az alapja is a „miből élünk”, az a kulturált gazdasági magatartás, a termelő ember gazdasági műveltségén alapuló munka, amely megteremti az anyagi javak bőségét. A személyiség kibontakoztatásának — a szocializmus éltető körülményei között — ez az alapfeltétele. S ezt csak tudatos.- a kor gazdasági követelményeinek megfelelően művelt emberekkel érhetjük el. A gazdaságot, közgazdaságtant ismerőkre szép pedagógiai feladatok várnak. Mert felismeréseinket tettnek — vagyis: tanulásnak — kell követnie. Szőke Mária B. D. a hrirtgküi alakon Ita a miszali intainyos qf&ÜtiÉÚ
