Észak-Magyarország, 1978. február (34. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-28 / 50. szám

1978. február 2Sn fcetW ESZAK'MAGYARORSZAG 3 Mikor építkezhet a Miskolci Bútoripari Szövetkezet? Fúzió után Nincs már Miskolci Asz­talos Szövetkezet és nincs Miskolci Kárpitos Szövetke­zet sem; a kettőből 1978. ja­nuár 1-én megalakulta Mis­kolci Bútoripari Szövetkezet. Ezzel lezárult megyénk szö­vetkezeti életében az a fo­lyamat, amely a kis gazdál­kodó egységek fúziójából eredő termék- és üzemkor- szerűsílést célozza. A mis­kolci asztalosok és kárpito­sok „ismeretsége” régi kele­tű: azon túl, hogy a rokon­szakmák művelői ismerik egymást egy városbn belül, a két szövetkezet 1954 előtt azonos név alatt, együtt dol­gozott. A bútoripari szövetkezet­nek 330 dolgozója van, esz­közállományának értéke öt­millió forint. Ebben az év­ben 60 millió forint terme­lési értéket kívánnak előál­lítani. — Mit gyártanak az idén? — Az első negyedévben 10 millió forint értékű kárpitos­bútort és 5 millió forint ér­tékű szekrényt. Vásárlóink ismerik gyártmányainkat, hi­szen a két szövetkezet ter­mékei mindenkor megtalál­hatók voltak a Domusoan, a Borsod és a Hajdú megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat, valamint az áfészek boltjaiban — mondja Seres István, a szövetkezet elnö­ke. — Hámor garnitúráink meglehetősen régiek már, mégis keresettek, a Hugi és a Helga pedig a múlt évi helyiipari kiállítás óta nép­szerű. Keresik a ma divatos franciaágyainkat, a Lillát és az Évát is. Értékesítési gondjaink nincsenek, repre­zentatív szobaberendezése­inkből és gyermekbútoraink­ból többet is el tudnánk ad­ni. — Milyen gyártmánykor­szerűsítést terveznek? — Egyelőre különálló szek­rénysoraink és ülőgarnitúrá­ink vannak. A tapasztalat viszont az, hogy a vásárlók szívesebben vásárolnak komp­lett lakószobákat. Megbíznak az emberek a bútorgyártók ízlésében, már ami a szek­rény és a„ garnitúra „össze­hangolását” illeti. A jövőben több lakószobát gyártunk majd. Tervezzük továbbá, hogy megszüntetjük azoknak a bútoroknak a gyártását, amelyeknek előállítása gaz­daságtalan. Az első fél év végén ez kiderül. Meglehetősen sok közületi munkát végzett a múlt évek­ben az asztalosszövetkezet, ök készítették a kazincbarci­kai posta, a lánykollégium és a leninvárosi kollégium be­rendezését. A közületi meg­rendeléseket továbbra is szí­vesen fogadja a szövetkezet, erre az évre például egy bu­dapesti szálloda berendezé­sére érkezett megrendelés. Ök végzik a megyében a bú­torok garanciális javítását is. Hívásra házhoz mennek. Évente mintegy 5 és fél mil­lió forint értékű javítást vé­geznek Borsodban. Ha valaki megkérdezné most, hol találja a Miskolci Bútoripari Szövetkezetei, bi­zony, nehéz lenne választ adni. — Huszonkét telephelyünk van a városban, kisiparosok­tól örökölt, régi, elavult mű­helyek. Egy-egy bútor elké­szítése három-négy helyen történik. Az irányítás na­gyon nehéz. Intézkedési ter­vet dolgoztunk ki az üzem- és munkaszervezés korszerű­sítésére. Igen nehéz körül­mények között dolgozunk. A Déryné utcai részleg mun­káját az bénítja, hogy par­kolóutcáról kell bejárni a kapun. Időnként a gépko­csikkal moccanni se tudunk. A Laborfalvy, a Jókai, a Ka­talin és az Arany János ut­cai telepet szanálják. Meg­szűnik például a barkácsmű- hely, amelyet igen megked­velt már a lakosság. — Bizonyára kapnak más épületet a lebontottak he­lyett. — Nem vagyunk optimis­ták. Volt eset, hogy 500 négyzetméterért 105 négyzet- métert kaptunk. Nincs már olyan hely a városban, ame­lyet kiutalhatna nekünk a tanács. Az persze más kér­dés, hogy nem is igen örü­lünk például a düledező bel­városi fészereknek. — A megoldás? — Igen jó helyet szán ne­künk a városi tanács. A re­pülőtér közelében, a majda­ni új iparnegyedben. Leg­alábbis ez az utolsó hely­megjelölés. Az asztalosok központi telephelyének té­mája egyébként 1968-as ke­letű. Azóta vajúdik az ügy, s most már egy nagyobb szövetkezet ügyévé vált. — Mikorra várják a végső döntést? —• Február 15-ig kellett volna kijelölni a terepet. — Együtt van már az épí­tési költség fedezete? — Az összeg 30 százalé­kát saját erőből fedezzük, se­gít a KISZÖV, továbbá pénzt várunk a szövetkezet tulaj­donában levő szanált épüle­tekért. A Miskolci Bútoripari Szö­vetkezet a fúzió utáni első évben 60 millió forint érté­ket termel. Egy új telephely felépítése esetén, a számítá­sok szerint, megháromszoro­zódna ez az összeg. Mert le­egyszerűsödne a technológia, mert lenne hová építeni az új gépeket, mert több tanu­lót tudnának képezni, mert nem kellene az ég alatt tá­rolni, nagy veszteséggel tá­rolni a félkész termékeket. Érthető, hogy nagyon vár­ják már a helykijelölés nap­ját, az „ikszedik”, de utolsó dátumot. Lcvay Györgyi fiz OKÚ öntícsarnokábaB A kokillák tisztítása Fotó: Strohmayer felkészülés a tél vési belvízre A vízügyi igazgatóságok, a tanácsok, a vízi társulatok és a mezőgazdasági nagyüzemek országszerte befejezték a tél végi, kora tavaszi belvíz el­leni védekezés előkészületeit. Több ezer kilométeren iszap- talanították, gaztalanították a belvízcsatorna-hálózatot, a megjelölt helyeken rendbe­hozták a belvízátemelő szi­vattyútelepeket, a hordozha­tó szivattyúkat, s megtisztí­tották a zsilipeket, a hidak és az átereszek környékét, hogy minden akadályt elhá­rítsanak a levezetendő bel­víz útjából. A várható belvizet jelző tényezők közül a hidrológiai és a meteorológiai adatok eddig nem utalnak különö­sebb veszélyre, mert az utób­bi évben a Dunántúlon és az Alföldön a sok évi átlagnál kevesebb csapadék hullott. Ennélfogva a talajvíz szintje is alacsonyabb a szokásos­nál, csupán a Tiszántúl né­hány körzetében haladja meg 'a közepest, általában egy méterrel. Óvatosságra int azonban az a tapaszta­lat, amely szerint előbb- utóbb „pótlólag” lehullik a korábban elmaradt csapadék, ezért most a jelenleg várha­tónál nagyobb belvíz elhá­rítására is felkészültek. A Tiszántúl magas talaj­vízszintű területein még a februári hideghullám előtt üzembe helyezték az átemelő szivattyútelepeket, hogy a várható belvíz befogadása érdekében minél jobban ki­ürítsék a levezető csatornák medrét. A víztározókat is felkészítették mintegy 200 millió köbméter belvíz visz- szatartására, s későbbi hasz­nosítására. A belvízkárok megelőzésének leghatéko­nyabb eszköze azonban az országos csatornahálózat, a szivattyúállomások és más védőművek tervszerű fejlesz­tése, amire évente több .száz millió forintot költenek. A beruházási erőforrások haté­kony felhasználása érdeké­ben koncentrálták a fejlesz­tést a vízkárnak leginkább kitett területekre, elsősorban Kisköre körzetére, valamint Békés, Csongrád, Borsod, Szolnok és Szabolcs-Szatmár megye területére. Az utóbbi két évben csaknem 2000 kilo­méteres szakasszal bővítették a belvízlevezető csatornahá­lózatot. Háromszáz méternyi kőzet- réteg magasodik a feje fö­lött, de erre sohasem gon­dol. Előtte a tompa, feketén csillogó szénfal, aminek a legyőzéséért naponta leszáll a föld mélyébe. A deréknyi vastagságú pajzs biztosító­berendezések között olyan otthonosan mozog, akárcsak árkádok alatt sétálna. Ami­kor a maróhenger vasfogai­val a szénfalat harapja, s a szénfolyam hömpölyög kifelé, olyan megnyugvást érez, mint a gazdaember a termés betakarításakor. Ez a világ, a szén világa Pataki Sándor második ott­hona. /Brigádvezelő, 120 em­bert irányít. Munkahelyük, a kétszárnyú gépesített front­fejtés 200 métert hasít ki a szén pasztából. A Gagarin nevét viselő szocialista front­brigád Lyukóbánya termelé­sének a háromnegyedét biz­tosítja. — Az elmúlt évi tervünk 574 ezer tonna volt — mond­ja Pataki Sándor. — Vállal­tunk erre 30 ezer tonnát, majd a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 60. év­fordulója tiszteletére felaján­lottuk további 20 ezer tonna kitermelését. Végül ezt is túlszárnyaltuk, s éves szin­ten több mint 630 ezer ton­na szenet küldtünk a fel­színre. Lyukóbánya a borsodi szénmedence legnagyobb, s egyik legkorszerűbb aknája. Az elmúlt évben az itt dol­gozók a bánya életében elő­ször haladták meg a 900 ezer tonnás termelést. Rekord számukra az is, hogy az or­szág mélyművelésű aknái közül elsőként már novem­ber elejére eleget tettek az éves mennyiségi program­nak, valamint a 100 ezer tonnás jubileumi vállalás­nak. Lyukóbánya a tavalyi kimagasló eredményei alap­ján méltán esélyese a Ki­váló Akna cím elnyerésének. — Mi is reménykedünk benne, hogy elsők leszünk a Magyar Szénbányászati Tröszt versenyében. A harmadik ne­gyedév után ugyanis még az élen álltunk — mondja a bri­gádvezető. Ülünk a szakszervezeti irodában, egymással szem­ben. Pataki középmagas, vé­kony arcélű, halk beszédű ember. Délelőtti műszakból jött ki, s a haja még vizes Pataki Sándor: Mi bányá­szok. mindig is álljuk a sza­vunkat. Fotó: Kozák Péter a néhány perccel ezelőtti fürdéstől. Cigarettát vesz elő, megkínál, rágyújt. Él­vezettel fújja a füstöt, igaz, legalább kilenc órája már nem dohányzott. Tilos min­denféle gyújtószerszámot, ci­garettát levinni a bányába, mert Lyukó elsőosztáiyú súj- tóléges akna. — Sokat szív? — intek a cigarettásdoboz felé. — Áh — legyint —, há­rom napra elég egy doboz­zal. Oka van a jövetelemnek, tudniillik Pataki Sándor a közelmúltban megkapta a „Győztes Forradalomért” el­nevezésű kitüntetést. A so­kadik kitüntetése ez már, hiszen volt Kiváló Bányász, hatszoros Kiváló Dolgozó, a Bányász Szolgálati Érdem­érem ezüst fokozatának tu­lajdonosa, de a mostani el­ismerés a legkedvesebb mind közül. — A csepeli dolgozók ver­senyfelhívásához az üzemnél elsőként csatlakozott a bri­gádunk. Ne vegye dicsekvés­nek, de országra szólóan szép munkasikert értünk el. Örülök neki, hogy ilyen nagyra értékelik a teljesít­ményünket. Mert a kitünte­tést bár nekem adták, az brigádom valamennyi tagjá­nak, sőt az iparosoknak, a szállítóknak, a műszakiaknak is szól. Együttesen értük el az eredményt. Szép. szerény, igaz szavak. Méltóak Pataki Sándorhoz, aki technikusi oklevéllel is „csak” brigádvezető. Régi' cimborája, barátja, elvtársa az akna pártbizottságának titkára, Vinczc Bertalan mondja róla: — Mindenkor a közösség érdekeit nézi. Azért nem lett aknász, mert a társak őt vá­lasztották vezetőjükké. Ren­delkezik azzal a szakmai tu­dással, birtokában van an­nak az irányító képességnek, amelyek fontosak egy 120 tagú, a bánya termelését meghatározó kollektíva veze­téséhez. Megkérem Pataki Sándort, hogy beszéljen magáról. Rö­vid, mindössze hat mondat­nyi az önéletrajz. — H evesvezekényben szü­lettem, negyvenhét éves va­gyok. Novemberben lesz két és fél évtizede, hogy a Mis­kolci Bányaüzemnél dolgo­zom. A brigádom 1965-ben alakult, folyamatosan tizen­kétszer elnyertük a szocia­lista címet. A legmagasabb elismerésünk az arany foko­zat, 1976-ban a tröszt vezér­igazgatójának dicséretében részesültünk. Tizenhat évvel ezelőtt vettek fel a pártba, öt gyermekem van. A na­gyobbik fiú talán bányász lesz... Ezzel máris visszakanyaro­dik a munkájához, a bányá­hoz. Elmondja, hogy kapcso­latban állnak az oroszlányi 72. számú szocialista front- brigáddal. Kölcsönösen meg­látogatta már a két közösség egymást, s a tavalyi, lyukoi találkozón a nehézipari mi­niszterhelyettes is itt volt. Az idei feladatokra térve megtudom: 650 ezer tonna szén kitermelését vállalta az általa irányított brigád. Ter­mészetesen folytatják a mun­kaversenyt, s a jövő hónap­ban új szénmezőkbe szerelik át a gépi berendezéseket. — Minden évben több és több szenet kell termelnünk — mondja búcsúzáskor. — A vállalat igazgatója feltet­te nekem a kérdést: mikor ad Lyukóbánya egymillió tonnát? Azt feleltem, hogy ha biztosítva lesznek a szál­lítási feltételek. felszínre küldjük az egymillió tonnát. S mi bányászok, mindig is álljuk a szavunkat... Kolaj László Aligha hihetné valaki a tanyával szemben sorakozó kombájnok láttán, hogy en­nek a gazdaságnak a terü­lete mindössze 1500 hektár. Ez magyarán annyit jelent, hogy máshol egyetlen táblán elférne a sajóhídvégi Rákó­czi Termelőszövetkezet egész búzavetés-lerülete. És erre a kicsiny lölddarabra hét kom­bájn jut. Nem túlzás ez? Orosz Béla, a főagronómus, nem tartja annak: — Talán az elmúlt évben még soknak tűnhetett, de idén már semmiképpen sem. Tavasszal már borsót is ve­lünk és nem is kis területen — ezer hektár szántónkhoz számítva —, több mint száz hektáron. És éppen az, hogy a kis termelőszövetkezetek közé tartozunk, indokolja, hogy olyan növényeket ter­messzünk, amelynek árbevé­tele az átlagostól magasabb, de termelési költsége kisebb. A borsónál mi elsősorban ebben reménykedünk, bár egy vitathatatlan előnye, hogy a búzának kitűnő, „termés­fokozó” elöveteménye. A főagronómus még hoz­zátett valamit, hogy több gép van. mint amennyi elméleti­leg kellene. az még nem baj, sőt kimondott haszon. Igaz, még senki nem számolta ki, hogy rossz, esős, zivataros időjárás esetén' a szemper- gésből mennyi kár szárma­zik, de a túlbiztosítás, a több kombájn lecsökkenti a be­takarításra tervezett napok számát, s így végsősoron az eddig „füstbe ment” termés révén gyorsan megtérülnek. De térjünk vissza a vetés- szerkezethez, hiszen még sok érdekessége van. — A kis terület nem aka­dálya a nagy jövedelemnek, csak a termelést a lehetősé­gekhez képest korszerűsíteni kell. Emlékszem, körülbelül ezzel az elgondolással indí­tottuk meg az intenzív gaz­dálkodást. És ennek érdeké­ben mindent elkövettünk, hiszen elég csak annyit mon­danom. hogy 380 hektáros búza- és száz hektáros bur­gonya-vetésterülettel léptünk be a termelési rendszerek egyikébe, a nádudvari KITE- be. Hozzáfűzöm: ez szüksé­ges volt, hiszen a magas színvonalú termelés elképzel­hetetlen a rendszer nyújtot­ta előnyök — gépek, jobb vetőmag, megbízható vegy­szerek — nélkül. Idén búzából mór 40 má­zsát terveznek hektáronként, burgonyából pedig 245 má­zsát. És ezek a számok nem túlzottak, hiszen az alapokat már a múlt évben megterem­tették. A burgonya termesz­tési folyamatait gépesítették •— ötmillió forintért —, sőt, egy kétszáz vagonos burgo­nyatárolót is építettek. Rö­videsen megkezdődik a mint­egy hét hektárra való vető- gumó gyökeres hajtatása, hogy korai burgonyát is ad­hassanak a kereskedelem­nek. — Az elmúlt évhez ha­sonlóan — mondta a főagro­nómus — továbbra is töre­kednünk kell a minőség ál­landó javítására. Ez még 500 ezer forintot vesz ki a zse­bünkből, de talán elérjük, hogy a megszigorított étke­zési burgonyaszabvány elle­nére termésünket jó áron tudjuk majd eladni. Az üvegház alatt hajtatott gu­mó hasonló célt szolgál, hi­szen a korai burgonya, ha .lói vészeli át az időjárás sze­szélyeit, szép jövedelmet hoz. Apropó, üvegház? A híres, vagy talán illőbb szóval hír­hedt körömi hajtatóház még mindig fejfájást jelent. Mí­nusz 15 fok volt a határban és mínusz 2 — minden fű­tés ellenére — az üveglapok alatt. Ilyen „hőmérséklet” kevés a fejlődéshez, és csak­nem elég a palánták meg- íagyásához. — Minél többet fordítunk, áldozunk az üvegházra, an­nál nagyobb a veszteségünk. Ügy évenként 200 ezer fo­rintot fizetünk rá. Eredeti­leg palántanevelőnek tervez­ték, de a termálkút nem tud­ja úgy befűteni, hogy koc­kázat nélkül termelhessünk. Mindenesetre mi évről évre próbálkozunk, s ha a nap is „segít”, akkor március köze­pén, végén 60 ezer fej salá­tát piacra küldünk. Hat igen, előbb-utóbb illő lenne ezt a beruházást a he­lyére tenni. Vagy csak palán­tát nevelni a 6000 négyzet- méteres fedett tér alatt, vagy tényleg töltse be primőrt termelő szerepét, de akkor áldozzunk nagyobb összeget a „ki tudja, ki hibájának” kijavítására. Mert a termelő- szövetkezet kicsi, még akkor is. ha az elmúlt év rendkí­vül kedvezőtlen időjárása el­lenére viszonylag jó, 2,2 mil­lió forintos nyereséggel zár­ta az évet. Itt a Sajó és Her- nád torkolatánál — s ezt le kell írnunk — nem gazdál­kodnak rosszul. Átvették, meghonosították az újat, a jobbat, s elérték, hogy a jobb, nagyobb jövedelmet is jelent. Nem azt akarjuk mondani, hogy mindent jól, hiba nélkül csinálnak, de a törekvés megvan: olyan nö­vényeket termeszteni, néha nagy ráfordítással, amelyek jövedelmet teremtő növé­nyek. De a kis terület előbb- utóbb behatárolja a nyereség nagyságát. És a körömi haj- tntóházat. amely eredendően nem megfelelő sem ma, sem a jövőben, nem tudják fel­újítani önerejükből. És még egy dolog: az a jó termelés, amelyre nem fizetünk rá .., — kármán — A Mrigádvezető litte A Sajó és a Hernád torkolatánál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents