Észak-Magyarország, 1978. február (34. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-26 / 49. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1978. február 26., »asárnop A pécsi szemle tanulságaiból A gazdag, sokszínű pécsi X. magyar játékfilmszemle számunkra elsősorban mint számvetés igen fontos, mert az éves mérlegelés, a közönség által már ismert és még bemutatásra váró, de már kész alkotásokból levonható tanulságok Cilméletünk további fejlődésére hatnak ki, alkotókat befolyásolnak, s nem utolsósorban — különös tekintettel a forgalmazási témájú gondolatkörökre — a közönség és a művek találkozását is sok tekintetben körülhatárolják. A négy nagyobb tanácskozás, a 'közönségtalálkozók visszhangja, s nem utolsósorban az újonnan bemutatott filmek nyújtotta kép tanulságaiból érdemes néhányat feljegyeznünk. Az elmúlt esztendő végén a lapokban készített mérlegek, különösképpen pedig a magyar filmkritikusok szervezetének testületi állásfoglalása az 1977-es magyar filmtermést nem sorolták a legemlékezetesebbek közé, rendkívül nagy volt a rosszul sikerült, gyenge, vagy éppen rossz filmek aránya, és igen kevés a mezőnyből kiemelkedő, sőt olyan amit egyértelmű tetszéssel lehetett fogadni, mindössze egy, a Veri az ördög a feleségét című akadt. Mit ígér ezzel szemben az újabb filmek sora? A szemle kezdete előtt már találkozott a közönség az Ök ketten, a Dübörgő csend, A néma dosz- szié címűekkel, a szemle ideje alatt pedig a Magyarokkal. Mindezekről lapunkban méltatás is jelent meg. Kiemelkedően értékes volt ezek közül a legutolsónak említett Magyarok. Fábri Zoltán alkotása, amely nemcsak a szemlének volt egyik igen értékes darabja, de bizonyára a jövő évi mérlegelésnél is a legjobbak közé kerül még akkor is, ha a magyarság szemléletével vitázni is lehet, sőt kell. • Gobbi Hilda és Makláry Zoltán az Amerikai cigaretta egyik jelenetében. lő Gyuri című, egy 20 év körüli fiatal cigánylegény életének sorsdöntő epizódját bemutató, és a főszerepben magával Cséplő Györggyel eljátszatott dokumentumfilmjét, és bizonyára évekig hivatkozási pont is lesz Dár- day István Filmregény című alkotása, amely a korábbi műve, a Jutalomutazás eszközeivel készült, és három nővér, egy fővárosi munkáscsalád három felnőtt lánya életepizódjaiban társadalmunk mai problémáinak egész sorát tükrözteti. Sajnos, maga a film vetítése négy óra huszonhat percig tart, ami a rendes moziíbrgalma- zásnál alighanem zavarokat fog okozni. Igen jól sikerült Gyöngyössy Imre és Kábái Barna Két elhatározás című, egy idős rimóci parasztasz- szonyt bemutató dokumentumfilmje, és ha más jellegű is, de feltétlenül itt kell megemlíteni Rózsa János alkotását, a Mohácsról szóló, eleve vitatémának szánt és egy még el nem ült vitát folytató. Csatatér című munkáját. milyen kevés a rendszeresen foglalkoztatottak száma. Volt olyan színész, aki három egymást követően bemutatott filmben is jelen volt a vásznon. Ezen a torlódási gondon keveset enyhít, hogy az egyik új film pedig szinte kizárólagosan a kaposvári színház tagjait foglalkoztatta. Az éves filmmérleg megvonásakor alapvető támpontul Tóth Dezső miniszterhelyettes napjaink magyar filmművészeiét nagyon sokoldalúan elemző előadása szolgált. A miniszterhelyettes nem egyes filmeket osztályozott, hanem művészeti életünk tendenciáit, legfőbb jellemzőit vázolta fel. és alapvetően abból indult ki, hogy ebben az évben ünnepeljük a filmszakma államosításának 30. évfordulóját, és az elmúlt három évtized sok gonddal, kudarccal is tarkított. de összességében mindenképpen eredményes története azt bizonyítja, hogy a művészet a szocializmusban talált igazi otthonra, és hogy a szocializmus nem dilettáns Feltétlenül le kell szűrni egy-két figyelmet érdemlő törekvést a szemlén látott új filmekből. A 12 műből 4 volt játékfilmstúdiókban készült dokumentumfilm, illetve dokumentarista eszközökkel készült film és 3 olyan, amelyben elsődlegesen vígjátéki törekvések fedezhetők fel. Ez utóbbi azért érdemel figyelmet, mert hosszú évek óta igen nagy hiány az úgynevezett szórakoztató film, igen kevés a vígjátéki törekvés, és ha az elmúlt év legnagyobb sikere a már említett Veri az ördög a feleségét, ebbe a kategóriába is sorolható, a permanens vígjátékhiány továbbra is fennállt. Ezért jó, hogy most találni erre törekvést. Kevésbé jó viszont, hogy a három vígjátéké törekvésű film közül, amelyek között szatíra is akad, talán csak egy — Dö- mölky János Amerikai cigarettája — üti meg az igényesebb mértéket, a másik kettő legfeliebb átmeneti- nevetést idézhet elő, tehát a törekvés még nem eredmény egyben. (Engedtessék meg. hogy a filmek méltatását mellőzzük. hagyjuk ezt meg bemutatásuk idejére.) A másik figyelmet érdemlő vonás, a dokumentarista törekvés pedig azért érdemel igencsak megkülönböztetett figyelmet, mert úgy tűnik, és ezt a vélelmet a szemle tanácskozásainak több felszólalása, valamint magánbeszélgetések egész sora erősíteni látszik, hogy a dokumentarista témamegközelítés és ábrázolásmód lehet a magyar játékfilm megújulásának, a korszerű valóságábrázolásunk egyik útja. Ez a hipotézis természetesen vitatható, any- nyi azonban bizonyos, hogy az e kategóriába sorolható, Pécsett most látott filmek mindegyike igen értékes alkotás. nem egy közülük közönségsikerre számíthat. Feltétlenül elsőként kell említeni — és itt mór jó értelmű értékpropaganda célzattal tesszük — Schiffer Pál CsépA két új törekvés, — amennyire új terekvésnek fogadjuk el a vígjáték jellegű művek visszatérését mozivásznainkra —, mint említettük, feltétlen figyelmet érdemel, a dokumentarista törekvések pedig a figyelmen kívül bizonyára rendkívül sok szakmai vita forrásai is lesznek. Ugyanakkor a forgalmazó szerveknek meg kell majd velük kapcsolatban küzdeniük a közönségnek a hagyományosabb módszerekkel készült filmeket elfogadó beidegzettségével. Ezt másképpen úgy is fogalmazhatnánk, hogy a játékfilmekkel egyformán műsorba iktatott dokumentumfilmek és a nagyközönség közé egyre erősebb hidat kell építeni. Mindezeken kívül természetesen figyelni kell a hagyományosabb eljárással készült filmekre. A Magyarok már a közönségé lett azóta, és nemsokára mozivászonra kerül Rényi Tamás nagyszerű munkája a K. O. Alighanem az esztendő egyik sikerének jósolhatjuk jó előre. Még akkor is, ha jósolni felesleges. Sára Sándor Nyolcvan huszárjára és Gaál István Lelátójára is érdemes várni, különösen az elsőnek látványi értékei fognak bizonyára nagy közönséget vonzani. Sorrendben leghamarabb Mihályfi Imre Közös bűn című Galgóczi-t-e- gény adaptációiéval találkozik majd a néző. Mindezek az említések, vagy a felsorolás nem kíván semmiféle rangsorolást jelenteni, szükségtelen lenne. Annvi azonban már most megállapítható. hogv 1978. első felének filmösszképe színesebb, változatosabb és sok tekintetben ígéretesebb az elmúlt évinél. Még egy tanulságot fel kell jegyezni: amikor az ember együtt látia a magyar filmek ilyen hosszú sorát, különösen szembetűnő a színészek torlódása, az, hogy milyen szűk körből merítenek a magyar filmrendezők mecénása, hanem kezet fogó szövetségese a művészetnek. A X. magyar játékfilmszemle is megállapíthatta, hogy a filmnek napjainkban sem változott a társadalmi szerepe, továbbra is mozgósítania, ösztönöznie kell, eredményeket és ellentmondásokat feltárnia, és művészi megfogalmazásban jeleníteni meg múltunkat és mindennapjainkat a maguk összetettségében, sikerekkel és kudarcokkal együtt. Nem esett viszont szó — mindössze egy felszólalásban — egy nagyon fontos kérdésről, a forgatókönyv és a film viszonyáról, ami évről évre mostohán kezelt kérdés a filmszemléken. Mind a forgalmazási vita, mind a miniszterhelyettes referátuma alapján kibontakozott sokoldalú eszmecsere, nem utolsósorban a külföldi szakemberek véleményei összességükben igen plasztikusan érzékeltették a magyar filmművészet helyzetét napjainkban ; olyan sokoldalú megközelítésben, ahogyan az alkotók, a kritikusok, a forgalmazók, a külföldi szakemberek, a hazai művelődéspolitika irányítói, és nem utolsósorban azok, akiknek kedvéért az egész van. az an- kéton nagy számban megnyilatkozott nézők látják. Összegezve: a pécsi szemle sokoldalúan diagnosztálta a mai magyar filméletet. Receptet már csak csökkentett mértékben adhatott a továbbhaladásra, de a ténymegállapításokból a feladatok nagyrészt automatikusan következnek. Benedek Miklós Százötven éve született a norvégek Shakespeare-je IBSEN A norvégjai Skien városkában 1828. március 20-án született Henrik Johan Ibsen, a norvég Shakespeare, az egyetemes drámairodalom egyik legnagyobb alkotója, akinek munkássága meghatározóan hatott a modern dráma kiteljesedésére Európában és Amerikában egyaránt. Gyermekéveinek megrázó — tán a későbbi drámaírót is ere- • dendően meghatározó — élménye volt édesapjának teljes anyagi bukása, s a család szétzilálódása-széthullása. Az elszegényedés, a deklasszá- lódás mély emberi-lelki konfliktusok kísérőiéként, lélektanilag utolérhetetlen ül gazdag motiváltsággal ábrázolt alakjainak sorsára vetülő árnyékként ott van csaknem valamennyi társadalomkritikai színmüvében A társadalom támaszaitól (1877) a John Gabriel Borkmanig (1897). Költőként indul; az elszegényedésük miatt sokféle hányattatást és megalázást átélt fiatalember első verseiben az 1848-as forradalmakat köszönti, s fájdalommal búsong az 1848—49-eS: magyar szabadságharc bukásán. 1850- ben írta meg első színpadi művét, a Calilinát; már e romantikus sallangokkal cifrázott verses drámában is erénye a lélektani hitelesség. Sorsának alakulása, személyes élményei, s olvasmányai, érdeklődése egyaránt közrejátszott egy határozott plebejus meggyőződés és világnézet ér- lelődésében, mely aztán mindvégig, bár később egyre halványodó kritikai tartalommal Ibsen sajátja maradt. Krisz- tiániába/ költözik a Catilina és versei kedvező fogadtatása után. Az egyetemre azonban nem veszik fel, így újságíró lesz; a tömegekre támaszkodó, erős norvég szocialista munkáspárt hetilapjának dolgozik költőként s publicistaként. Amikor a norvég reakció szétveri Thrane munkáspártját, a lap és munka- nélkül maradt Ibsen a bergen! színházhoz kerül, hogy szerzőként, rendezőként közreműködjön a színház „norvégosításában”, az addig dán befolyás alatt álló norvég színházi élet nemzeti önállóságra emelésében. Hazafias-történelmi színműveket ír (Szent-Iván éj, Öslraali Inger asszony.- A solhaugi lakoma, Olaf Liljclcrans, Hel- gclandi, harcosok), amelyek még messze elmaradnak nagy drámai írói erejétől, hatásuk és jelentőségük a maguk korában azonban rendkívüli, akárcsak az ezekben az években született nagy hazafias elbeszélő költeményé, a Terje Vigené, amit máig kívülről tud, s szaval mindenki, aki norvégnak vallja magát. A bergeni színház azonban tönkremegy, s a színháza csődjével járó meghur- colások Ibsent mély alkotói válságba taszítják. A következő 4—5 évben néhány versen kívül szinte semmit nem ír. Csak 1882-ben jelentkezik újra színpadi művel; A szerelem' komédiája című moralizáló Szatírája után egy évvel mutatják be Kristiániá- ban az első valóban érett ibseni remekművet, A trónkövetelők című történelmi drámát. További írói kibontakozására meghatározó erővel hat az egyéves olaszországi tanulmányút 1864-ben. Ennek élményeiből, tapasztalataiból táplálkozik nagy drámai költeménye, amit később színpadra is formál, a Brand, s az itáliai verőfényes ég alatt töltött hónapok utáni nosztalgia fel-íelhangzik későbbi drámái szinte mindegyikében. N agy alkotói korszakát a Peer Gyűl vezeti be 1867-ben. A később világsikerű drámai költemény nem arat osztatlan kritikai elismerést a Branddal ellentétben. A sértődött Ibsen 1868-ban áttelepül Németországba; Drezdában, majd Münchenben él és dolgozik. Itt írja meg egyetlen igazi vígjátékát, A fiatalok szövetségét, amelyben a norvég polgárság képmutató hazafiasságát pellengérezi ki. 1873-ban fejezi be hatalmas —, mintegy 10 felvonás terjedelmű történelmi drámáját, A császár és a galilcait, történelem- és vallásszemlelete nagyszabású summázatát, egyben utolsó történelmi tárgyú művét. Néhány év hallgatás következik, majd 1877-ben Koppenhágában a Királyi Színház mutatja be A társadalom támaszait, ezt a kapitalizmus képmutató erkölcseit nagy drámai intenzitással leleplező társadalomkritikai színművet. Két évvel később ugyanebben a színházban van a Nóra (Baba- otthon) ősbemutatója, 1831- ben pedig megírja a valamennyi közt „legnorvégabb” társadalmi drámáját, a Kísérteteket, amely a Nórához hasonlóan világraszóló sikert arat (csak film hat készült belőle), noha eleinte botrányt és közfelháborodást váltott ki. különösen a norvég közönség körében. Ibsen nyílt, éles társadalombírálatot tartalmazó drámái sorát az 1882- ben született A nép ellensége zárja. A vadkacsa (1884), a Rosmersholm, (1886), A tenger asszonya (1888). a Hedda Gabler (1890), majd az utolsó drámák, a Solness építőmester (1892), a Lille Eyolf (1894), a John Gabriel Borkman (1896) és a Ha mi holtak feltámadunk (1899) mind mesz- szebb távolodva ettől a realista valóság- és társadalomábrázolástól, misztikumba és elvont pszichoanalizálásba merülnek. I bsen 1906 májusában halt meg, hetvennyolc éves korában. Ady írta halálakor: „... anti-Illés prófétaként szállott az egetverő magasságba: fagyszekéren Amilyen magányos és megközelíthetetlen volt élete utolsó korszakában, oly nagy volt írásművészetének hatása az utókorra. S ez a hatás érzékelhető a mai drámairodalomban is. * A nagy norvég drámaköltő születésének 150. évfordulója alkalmából a Miskolci Nemzeti Színház március 3-án, pénteken este mutatja be Ibsen Kísértetek című drámáját. r. l. Karéneklés — közös öröm A karéneklés jelenleg mind szükebb, mind tágabb értelmezésben a legnépesebb amatőr művészeti ág, amely az általános iskolás gyerekektől a nyugdíjas korú felnőttekig minden korosztályra kiterjed. Szűkebb értelemben másfél ezer gyermek- és ifjúsági kórust, és ugyanannyi felnőtt énekkart — illetőleg énekes csoportot — tartunk nyilván (megközelítőleg 130 ezer résztvevővel), amelyek már eljutottak a művészi fejlődésnek olyan fokára, hogy közművelődési szempontból számolni kell velük. A karéneklés tágabb értelmezésében viszont bennfoglaltatnak azok az, együttesek és csoportok is (számuk mintegy kétezer iskolai, néhány száz felnőtt kórus és vegyes összetételű falusi énekes csoportra tehető), amelyek egyelőre csak kampányszerűen működnek, és alkalmi teljesítményük és működésük művészi mércével még alig (értékelhetők. de a pedagógiai jelentőségük már most is számottevő. Kórusok :— a művészetre nevelésben A jól képzett és hivatása magaslatán álló szakvezető irányításával működő együttesek a művészetre nevelés hatásos eszközei. Bázisai a művészetekben nagyobb jártasságra és ismeretekre vágyó tagság művelődésének; a,művészi igényesség éc az átlagosnál nagyobb mérvű elmélyülés megvalósításánál;; a szocialista hazaíiságra nevelésnek; a fiatalok és felnőttek önművelésének és közösségi emberré formálásának; a szocialista életmóddal és magatartással való érzelmi azonosulás fejlesztésének. A nevelési-művelődési célok megvalósításának fő színtere az együttesek belső élete, amely szervezettségével válik hatásossá. Alkalom azonban erre azon kívül is évről évre több kínálkozik, főleg a szervezett kórusrendezvényeken. Ilyenek: a Vándor Sándor szemle és fesztivál, amely minden alkalommal a kórusok. százait mozgósítja és új együttesek' alakulását inspirálja. Ilyen az Éneklő ifjúság-mozgalom, amely évenként félezernél több általános és középiskolás énekkart aktivizál, a Zúgjon dalunk! — című énekkari rendezvénysorozat, amely az ipari szakmunkásképző intézeti kórusokat mozgósítja. A felnőtt kó- ' rusok és a falusi éneklő csoportok százai számára a „Kóruspódium” és a kétévenként ismétlődő országos minősítési akció ad bemutatkozási alkalmat. A fővárosban három, szerte az országban pedig egyre több múzeumban vasárnaponként nyílik a jó képességű énekkaroknak lehetőség a reprezentatív fellépésre. örvendetes, hogy évről évre gyarapszik a kor zenéje iránt is érzékeny élvonalbeli kórusok száma, amelyek közül jelenleg évente állag 40 együttes jut közreműködő szerephez az Országos Filharmónia bérleti hangversenyein, a Magyar Rádió és Televízió önálló adasain vagy a meghívásnak eleget téve, nemzetközi fórumokon (versenyeken, fesztiválokon) öregbítik hazánk, szocialista rendszerünk, énekkari kultúrájának jó hírnevét. Versenyek — vidéken Az európai hírű debreceni „Bartók Béla” nemzetközi kórusversenyek és fesztiválok hazai földön adnak időközönként lehetőséget a legjobb magyar kórusoknak külföldi partnereikkel való találkozásra és a kortársi zenében való elmélyülésre. Pécsett és Sopronban kétévenként a kamarakórusok versenyeznek. E kiemelkedő jelentőségű rendezvények mellett évente számos más találkozó, fesztivál és szemle is alkalmat ad az azonos területen működő együtteseknek képességeik egybevetésére: a néphadsereg alakulataiban, az úttörők és a KISZ rendezésében, az egyes szakszervezetek, szövetkezetek, vagy a nemzetiségi szövetségek kezdeményezésével. A kórusmozgalom éppen a zenei nevelés szempontjából elmaradt területeken (szakmunkástanulók, falusi dolgozók körében) ért el sikerek^ S az is eredmény, hogy a-i együttesek műsorán a hagyományápolás és a korszerűség összhangba került. Sok helyütt gyűjtik a kórusok területük. munkahelyük, szakmájuk dalait, s szívesen énekelik mai szerzők műveit is.
