Észak-Magyarország, 1978. február (34. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-25 / 48. szám
1978. február 25., szombat ESZAK-MAGYARORSZÁG 3 Öntőcsarnok — kokillába öntés Fotó: Strohmayer A levegőben a vas és az olaj szaga keveredik. A gáztüzelésű kemencében lobog a tűz. Az ívhajlító gép fémesen csikorog. Az ékbeverő légká- lapács géppuskaszerű hangot hallat. Nagykalapács táncol az acélon. Dolgoznak a rugókovácsok a MÁV Miskolci Járműjavító Üzemben. — Ősrégi mesterség — mondja Viski János művezető. — Amióta a vasútat feltalálták, a rugókovácsok is léteznek. Természetesen azóta alaposan megváltozott a munka. Dargai György nyugdíjas főművezető a pihenés évei alatt is visszajár az üzembe. Ö meséli: — Az én időmben még csak egy kemence volt, s szénnel tüzeltünk. Minden munkát kézzel végeztünk, mindössze egyetlen próbapadunk volt. A rugóacél keménységét somfanyéllel ellenőriztük. Ha szikrázott az acél, amikor végighúztuk rajta a fát, jó volt az edzettség. Hajdan csaknem háromszázféle rugót javítottak, gyártottak a Miskolci Járműjavítóban. Mostanra tizedére csökkent a típus, az éves darabszám ugyanakkor huszonötezerrel növekedett. — Hogy mennyi lapból áll a teherkocsi rugója, az a megengedett terheléstől függ — magyarázza Szabó Ferenc gyárrészleg vezető. — A mozdonyrugók lapszáma a gép lóerejével van arányban. Készítünk rugókat keskeny nyomtávú vasutakhoz, pél_ dául a szénbányáknak, az erdészetnek. A kovácsok elsőként lúgos- ammóniás keverékbe merítik a rugókötegeket, hogy megtisztítsák az egészségre ártalmas szennyeződésektől. Leveszik a szorító bilincset, darabjaira szedik a rugót, s kicserélik az eltört acéllapokat. Utána grafitos kenőccsel bekenik az egyes laDokat. hogy megakadályozzák a rozsdásodást és a szétcsúszást. Következik a rugólapok ösz- szeszorítása, bilinccsel való ellátása, s utolsóként' az ellenőrzések kerülnek sorra. — Naponta 100—120 laprugó karbantartását, felújítását végezzük el — jegyzi meg a művezető. — Persze, az őszi csúcsforgalom idején mi is fokozzuk a munkatempót A rugókovácsok egykor embert kínzó mestersége még manapság sem tartozik a divatszakmák sorába. A munka jelenleg is megviseli a művelőit, koszos, ráadásul balesetveszélyes. — Itt is egy vasszilánk, meg itt is — mutatja a jobb és bal karját Vékony János. Az inkább alacsony, erősen kopaszodó ember a kötegelést végzi a társával, s húsz éve rugókovács. — Hasonló sérülés egyébként mindannyiunkat ért már — teszi hozzá. — Mi a foglalkozási betegség a rugókovácsoknál? — Az erős zajtól szinte mindannyian nagyot hallunk. Amikor még szénnel tüzeltünk a kemencében, s a füstöt az ajtón eresztettük ki, a reuma volt a foglalkozási betegség. Végigsétálunk a műhelyben, ismerkedem a rugókovácsokkal. Rimány István 55 éves, húsz éve keresi kenyerét az üzemben, Göncről jár be műszakba. — Nem is olyan nagyon régen — jegyzi meg két mozdulat között — még kézi tekerővei szorítottuk össze a laprugókat. A 120 kilogrammos kötegeltet is kézzel emeltük. Ma már gépek végzik el a munka nehezét. — Megbecsülik-e anyagilag a rugókovácsokat? Mennyi az órabére? — Tizennyolc forint hetven fillér. ■ A pénz nem sok, legalábbis a munkához képest kevés. Persze, nemcsak emiatt van baj az utánpótlással. Az egyik legjobb ifjú szakembert bemutatja a művezető. — Béri Károly. A fővárosból került hozzánk, Miskolcra nősült. A beosztása szerint laps zab ász. A KISZ-ben szervezőtitkár. — Mit nehéz itt megszokni? — Ismétli meg a kérdést a 25 éves fiatalember. — Nyáron a 60 fokot is eléri a hőség. Alig állok meg rövid időre a lárjgnyelveit öltögető fűz- tér előtt, úgy érzem, megpörköl ódik az arcom. — Az új laprugókat 925 Celsius-fokra kell felizzítanunk. Utána a lapokat olajba merítjük, majd visszatesszük a kemencébe, de már alacsonyabb hőfokra — ismertet meg az edzés műveletével Bodnár Miklós. A társa elmondja: — Az olaj maximum 80 fokig melegedhet fel. A szigorú előírásra azért van szükség, nehogy tűz keletkezzen. Sajnos, négy évvel ezelőtt mégis megtörtént... — Milyen kedvezményeket kapnak a rugókovácsok? — A munkakör korkedvezményes, vagyis 55 évtől mehetünk nyugdíjba. Jár pót- szabadság is. Minden beépítésre kerülő új rugónak géppel ellenőrzik a keménységét. A szemmel nem látható hajszálreperése- ket ultrahangos készülék érzékeli. — Reggelente hitelesítjük a műszert — mondja Demkó László, s elmagyarázza egy rugóköteg ellenőrzését. — Harminc fokos szögben csúsztatjuk az érzékelő fejet az acélon, s figyeljük a képernyőn a fényjeleket. — Mennyi a selejt? — Az elmúlt évben 2175 rugókötegből csak huszonegyen találtunk hajszálrepe- dést. A korszerűbb technikával nemcsak a rugókovácsok munkakörülménye lesz jobb, hanem a minőség is javul. Évekre visszakereshető a könyvben, hogy mikor javították a rugókat. Írják a rugó sorszámát, a típusát, a próbaterhelést, a szabad és az üres ívmagasságot. A laprugóra aztán 10 milliméteres számokkal ráütik a legfontosabb adatokat. , — Bizonyos terheléshez adott ívmagasság tartozik — tájékoztat Demeter János csoportvezető. — A próba- padon a rugónak a szokásos terhelés másfélszeresénél sem szabad eltörnie. — Búcsúzás előtt még megkérdezem a csoportvezetőt: — kit tartanak kiváló szakembernek? — A jó rugókovács ránézésre az ívmagasság egymil- liméteres eltérését is megállapítja. Kolaj László A mezőgazdasági termelőszövetkezetekben egyre több szövetkezeti tag éri el a — más állampolgároknál magasabb — nyugdíjkorhatárt. A nyugdíjas tagok száma 1974-ben már meghaladta a 420 ezret. Más szavakkal: most zajlik a termelőszövetkezetekben az alapító tagok biológiai rotációjának — közhasználatú kifejezéssel a nemzedékváltásnak — folyamata, és a most zajló zárszámadásokon megyeszerte egyre több fiatal arcot látunk. Talán még sokan visszaemlékeznek rá. amikor azt tételezték fel, hogy az alapító tagok nemzedékét nem váltják majd gyermekeik. .. Arra is emlékezhetünk, hogy 5—6 évvel ezelőtt néhány nagyvállalat vezetője milyen kirohanást intézett a termelőszövetkezetek ellen, mint az ipar munkaerőcsá- bítója és a „népgazdaság” érdekeinek megsértői ellen. Abban az időben pedig éppen csak elkezdődött valami. Egy nagyvállalattól — mondjuk kilépett 200 ember egy negyedévben, ahol 1—2 százalék ment a szövetkezetekbe. Azóta sok minden megváltozott, a felháborodás is halkabb lett, vagy elcsendesült. A termelőszövetkezetekben az elmúlt évek változásában a leglényegesebbek a következők volak: megváltozott a holtmunka és élőmunka aránya, vagyis az ágazat megszűnt csak az élőmunkára alapozott ágazat lenni. Az 1974-es évben a gépek körülbelül 600 ezer főnyi emberi munkaerőt helyettesítettek (1959-ben 101 ezret) a termelőszövetkezetekben, s ugyanakkor 665 ezer fő aktívkorú tag. alkalmazott és rendszeresen dolgozó családtag dolgozott a szövetkezetekben. Jellemző, hogy 1974-ben ugyanannyi munkaórát teljesítettek, mint amennyit 1967-ben lényegesen több tag teljesített. A mezőgazdasági és nem mezőgazdasági eredetű anyagfelhasználás az I960, évi 66—34 százalékos arányról 1974-ben 41—59 százalékos arányra változott, és a termelőszövetkezet áruforgalma a bruttótermelés 52,9 százalékról 90,0 százalékra növekedett. Az utánpótlás fő forrósa is „más népgazdasági ágakból” történik. A múlt évi növekedés csaknem fele, 48,8 százaléka származik más népgazdasági ágakból, s az ifjúságból és háztartás. ból belépők aránya együttesen 30 százalék. A tanulósorból belépett fiatalok száma az V. ötéves terv első éveiben még 10—13 ezer fő volt. 1975-re lecsökkent 7 ezerre. Amint a gyakorlat mutatja. a munkaerő mozgásának modellje: falu—város; termelőszövetkezet—ipar és egyéb vállalatok iránya megváltozott — egyirányúból kétirányú lett. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek a társadalom vezető erői által is óhajtott, fejlett árutermelő gazdaságok lettek — a szocialista gazdaság integráns részei. Ez' a folyamat a mezőgazdaság „helyi” munkaerőpiacát felbomlasztotta, a munkaerő forrásává a nemzeti munkaerőpiacot tette. Amennyiben jól meggondoljuk, nem az a furcsa, hogy egy modern gazdaság nem „örökli” a munkaerőt, hanem az általános munkaerőpiacon jut hozzá. Lehet kedvezőbb folyamatnak tekinteni, hogy a gyakorlat „elmozdult” néhány szövetkezeti ideológus vagy nagyvállalati igazgató legnagyobb meglepetésére? — Lehet, hogy ezt is akartuk? (—s) A bizalom ösztönöz Emlékszem, a múlt év vége felé szinte lavinaként zúdult rám a vállalatok különböző kimutatása, jelentése. Mindegyik valamiféle rekordról, termelési eredményről, határidő előtti teljesítésről szólt. Ezek olvastán úgy tűnik, hogy október, november, valamint december első fele egycsapásra megsokszorozta a munkakedvet. A jelentések legalábbis erről tanúskodtak. Miért mondom mindezt? Azért, mert most, 1978. másfél-két hónapjának múltával viszont az akkor oly nagyon lelkesedő vállalati vezetők jó néhánya valahogy szűkszavúbb lett, némelyik teljes hallgatásba burkolódzik. Évkezdetük iránti érdeklődésre legalább olyan óvatoskodva adnak elutasító vagy kitérő választ, mint amilyen lelkesedéssel ennek ellenkezőjét pár hónappal ezelőtt, a rekordok ismeretében kérték. Tapasztalatból tudom, az év első hetei, hónapjai a legtöbb helyen valóban nehezek, nehéz ilyenkor még teljesített exportról, legyártott százezer tonnákról beszélni. Igaz viszont az is, hogy nem egy vállalat példája bizonyítja: többszöri rákérdezéskor, kisebbfajta nyomozással kiderül, igenis ilyen rövid idő elteltével is lenne mivel dicsekedni. Lenne, csakhát... Az egyik vállalat gazdasági vezetőjétől tudom, attól tart, hogy ha köntörfalazás nélkül beszámol a vártnál jobb termelési eredményekről, alábbhagy a lendület. „Nem árt előrelátónak, óvatosnak lenni, csínján bánni az elismeréssel” — mondta. Egy másik miskolci üzemben ennél is tartózkodóbban fogadott a vezető, azzal a kéréssel; halasszuk el .a beszélgetést a negyedév végére, akkor ugyanis többet, és jobb eredményeket tud mondani. Bármelyiket veszem is a két érvelés és a néhány más hasonló vélekedés közül, véleményem szerint mindegyik bizonyos vezetői hiányosságra utal. Nem más ez, mint a munkahelyi irányító kételkedése a beosztottakkal szemben. Kételkedés abban, hogy az eddigi eredményeknél nagyobbak elérésére is képesek. Egyúttal nem kellő felismerése annak, hogy mindehhez a vezető körültekintőbb munkájára is szükség van. Vezetői hiányosságként róttam fel az elért eredmények elhallgatását, a még többre és jobbra való ösztönzés elmaradását. Ezt tapasztaltam az elmúlt hetekben jó néhány borsodi üzemben és munkahelyen. Pedig mindez egyáltalán nem használ sem a gyárnak, sem az üzemek dolgozóinak, nem ösztönzi a munkásokat a nagyobb teljesítmények elérésére. A jó munka —, ha plusz pénzt nem is feltétlenül dicséretet érdemel, s ha-ez elmarad, valóban alábbhagy a lendület. A valós helyzet, a termelési gondok feltárása ugyanakkor a legtöbb esetben minden forintnál erősebb dopping, mert a „csak azért is megmutatjuk”, a korábbinál eredményesebb munkára serkent. Ugyanezen vállalatok fizikai munkásait is meghallgatva, úgy érzem, a munkapadok mellett álló, a gépek kezelését végző dolgozóknak van igazuk, amikor azt mondják: vezetőnk ne csak a feladatot ossza ki ránk, hanem avasson be bennünket az üzem gondjaiba is. Ha így teszi — nem jár rosszul... Valóban nem! A bizalom, a termelési gondok megosztása átsegít a nehézségeken, olyan kapcsolatot alakíthat ki a vezető és az irányítása alá tartozó munkások között, hogy „azzal minden követ megmozgathatnak”. Ez pedig mind az egyén, mind a termelőegység, végső soron az egész népgazdaság számára hasznos — hozzáteszem: kívánatos. Borsod megye ipari termelési célkitűzéseit tekintve az V. ötéves terv hátralevő időszakában ez, ennek megteremtése az egyik legfontosabb feladat. Részben megértem azokat a vezetőket, akik óvatoskodnak, félve nyilatkoznak az idei év eddigi eredményeiről. Ám, ismételten kimondom: ha szókimondóbbak lennének — elsősorban dolgozóikkal szemben — a következő érdeklődésnél bizonyára bátrabban számolhatnának be olyan eredményekről, többlet százalékokról, amelyekkel — éppen az ösztönzés igénye, szükségessége miatt — talán nem is kellene további hetekre várni. S ezzel, minden bizonnyal az eddiginél is hatékonyabban segítenék saját célkitűzéseik valóra váltását is. Nagy István Sorakoznak a panelszállító gépkocsik az avasi lakóházak építésénél. Fotó: Laczó J. Rugókovácsok Geneiációtáliás a laisÉeteiátei
