Észak-Magyarország, 1978. február (34. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-22 / 45. szám

1978. február 22., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Ahoi a szokásnak nincs hatalma A valóság valósága Sziget a nyárfasoron túl \ Vörös Október Ruhagyár is csatlakozott a Láng Gépgyárban december 20-án elhangzott ’nunkavcrseny-fclhiváshoz. Vállalták, hogy javítják a munka termelékenységet, minőseget, fes 1978-ban 40 ezer öltönnyel többet készítenek, mint az előző évben. Fotó: Balaton József Szakmai színvonal és mobilitás Címek és rangok helye Nyárfasor kerítés mögé rejtve, zárva, emberlakta helytől távol alakították ki ezt a szigetet, ahová szoros egymás mellé párhuzamo­san. és csillag alakban épü­leteket emeltek. Három mélyfúrású kút önti magá­ból a vizet, évente kétmil­liárd litert. És ugyanez a víz, de már szennyezetten kerül útja végén vibro-szitákra, majd vegyszerekkel keve­rik, ülepítik s baktérium­ágyra vezetik. A szomszéd­ban — amikor szükséges — óriás ventillátor kavar ha­talmas lángnyelveket. Keve­rőüzem dolgoz össze évi 14 millió kilogramm anyagot, amelyet az épületek közötti tartályokban visznek. Nos, mi lehet ez a sziget, ahol a környezet védelme, s az ult­rahang használata ma már természetes? Lehet, hogy a válasz meglepő lesz: egy ál­lattenyésztő telep. És gondo­lom, felmerül a kérdés: ak­kor miért sziget? Pedig ez a telep sziget. Nem azért, mert körül van kerítve és idegennek bemen­ni tilos, de saját dolgozóik, sót még a telepvezető is csak „zsilipelés” — fertőtlenítés •— után lépheti át a küszö­böt, s indulhat az úton, amely az épületek közé ve­zet. Nem, nem ezért sziget Bár mér így is annak tűn­het, hiszen á fertőtlenítés s a fehér csizma, a munkaruha a kinti világtól különállósá­got, önmagukba zárást je­lent. Amiért a telepet szi­getnek nevezem, annak, más oka van. És ezt a másik okot Pintér Benő a telep igaz­gatója fogalmazta meg talá­lóan: —- Ezeken a kerítéseken meg kell törnie a kinti vi­lág ezernyi és ezernyi meg­gyökeresedett, önmagunkba szívott szokásának. Innen száműzni kell a szokás, a hagyomány hatalmát. Itt újat kellett teremteni és ezt az újat megszokni. Háromszor mondtam, hogy kell, de há­rom ugyancsak kínkeserves évünkbe került, amíg el­mondhatjuk, hogy sikerült. Ha visszakalandozunk az időben, nem sok évet ha­gyunk a hátunk mögött, ami­kor felcsattant a kiélezett viták hangja. Szakember, szakemberrel áll szemközt, hiszen a hagyományos ser­téstartás válságba jutott, s erről a mélypontról, kátyú­ból százan, százfele akarták kiráncigálni a szekeret. Csak egy dolog volt világos; így tovább nem mehet. Egymás után épültek az új telepek — szinte mindegyik más technológiával — és hogy is mondjam; helyi ötletek alap­ján keresztezett sertésfaj­A takarékosság kiemelt szerepet kapott az elmúlt esztendőben a vállalatok, a gazdálkodó egységek tevé­kenységében és a lakosság körében egyaránt. Éppen ezért a lakosság pénzét ösz- szegyűjtő, s kezelő takarék- szövetkezetek munkájában is fő feladatot jelentett, s je­lent továbbra is a betétállo­mány növelése, az itt lecsa­pódó pénzösszegek koncent­rálása. A napokban tartotta év­záró-évnyitó közgyűlését a Hangony és Vidéke' Taka­rékszövetkezet. melynek mű­ködési területe Borsodná- dasdtól Sétáig az ózdi járás húsz községére terjed ki. Alabán János, a takarékszö­vetkezet igazgató-elnöke ér­tékelte beszámolójában az elmúlt évi munkát. Elmon­tákkal. De a példák között említhetjük akár a MESE-t is. Az igazgató: — A Mezőségi Sertéshiz­laló és Takarmánykeverő Társulásnak — rövidítve MESE — négy termelőszö­vetkezet a tagja és a Mező- nagymihályi Állami Gazda­ság a gesztora. A telep 177 millió forintba került és há­rom évig ráfizetésesen, vagy jövedelem nélkül üzemelt. Az okok ismertek: a veze­tők. dolgozók legfeljebb csak tankönyvből ismerték ezek­nek a telepeknek működte­tését. nagyüzemi tapasztalat nem volt, s bizony sokszor eltévedtünk az új megisme­résének útvesztőjében. — Mégis a három év nem túl hosszú idő? — Persze, hogy az — vá­laszolt csendesen. — És fő­leg azoknak a gazdaságok­nak. akik érdekeltek a nye­reséges termelésben. Nem magamat védem, amikor azt mondom. hogy még így gyorsan tanultunk. Felismer­tük, hogy a „régi ruhát” le kell vetnünk, semmit sem szabad átvennünk a hagyo­mányos termelés tapasztala­tából és elkezdtük — kísér­letezgetés helyett — betar­tani a technológiát. Magyarán; figyelembe vet­ték, hogy a tudomány a gyakorlatot szolgálja. Először a takarmányozásnál, megje­lentek a Central-szója tá­pok, amelyről hónapok alatt bebizonyosodott, hogy nem a legdrágább táp a legdrá­gább. A sertések jobban híz­tak, az önköltség kedvezőb­ben alakult. Másodszor be­léptek a I-Ierceghalmi Állami Gazdaság termelési rendsze­rébe, ahonnan új sertésalap­anyagot, a HUNGAIilB-hib- ridfajtákat kapták. — És mindkét helyről a szaktanácsot, aminek jelen­tősége vitathatatlan. Éppen ezért, tarthatatlannak tar­tom az olyan álláspontot — amely, sajnos még nem rit­ka —, hogy valaki kétségbe vonja a kutatások eredmé­nyét, és megy csökönyösen a maga feje után. Tápok kö­zött válogat, nyakra-főre ke­resztez és csodálkozik, hogy az eredmény elmarad. Szakember a komputerek, laboratóriumok, tudományos bázisok, kísérleti intézmé­nyek ellen?! Ez nem nevet­séges, inkább ijesztő, hogy napjainkban az állattenyész­tők ekkora kockázatot mer­nek vállalni. És mennyi pél­dát mondhatnánk rá! Van három sertésfaj tája és ötlet­szerűen keresztez, miközben rendelkezésére áll olyan hib­rid, amelyet sok év alatt 150 dotta, hogy takarékszövetke­zetük — a több éves hagyo­mánynak megfelelően — 1977-ben is teljesítette, sőt több tekintetben túlteljesí­tette célkitűzéseit. A fejlő­désben nagy szerepe volt a NOSZF 60. évfordulója tisz­teletére kibontakozott mun- kaverseny-mozgal ómnak, az évforduló tiszteletére fel­ajánlották ugyanis, hogy a betétgyűjtésre előirányzott 2 millió 800 ezer forintos ter­vüket félmillió forinttal túl­teljesítik. Az így 3,3 millió forintra módosított betét- gyűjtési tervüket 4,5 millió forintra teljesítették, ami 138 százalékos teljesítménynek felel meg. A betétszervezés tekintetében így a megye legjobbjai között végeztek. A takarékszövetkezet taglétszá­ma egyetlen év alatt közel keresztezési kombinációból, 250 millió forintért alakítot­tak ki. (Zárójelben megje­gyezném: az is érthetetlen, hogy ilyen kis országban, mint a miénk, miért van szükség három hibridtípus- ra — HUNGAHIB, TETRA, KAHIB —. mert egy is elég lenne, s kiküszöbölné a né­ha már rossz száj ízű, egy­mást kicsinylő rivalizálást.) De térjünk vissza a MESE- hez, ahol az elmúlt év mér­földkő volt. — Miután sikerült a gya­korlatban. a kutatási ered­ményeket átültetni, jöttek az eredmények. Az igazgató egy papírlapot emelt fel: — Ta­valy 42 ezer malac született, több mint 38 ezer hízott ser­tés hagyta el a telepet, s ez 35 ezer mázsa húst jelen­tett. összességében a telep nyeresége több mint 11,5 millió forint. Novemberben azt. írtuk a telepről, hogy ha a 6.2 mil­lió forintos nyereséget — amennyit terveztek — el­érik. az bizonyítja egy út helyességét, a szükségszerűt, az iparszerű telepek térhó­dítását, a MESE valóságát. Három hónap után megírha­tom a valóság valóságát, hi­szen a telep több mutatóban jóval felülmúlja az országos állagot., s az eredményesség arányáról szóló hír a tag­gazdaságok körében bomba­ként hatott. Ilyen jövedelem­ben, az előző három év után senki nem mert hinni. Győ­zött az új. elégtételként a tudósnak, aki éveket „ölt a kísérletezésbe”, s haszonként a termelőnek, aki egyre jobb eredményeket tud elér­ni. Pintér Benő: — Ez még nem a végső határ. Ha csak azt számo­lom, hogy egy dekagramm abrak megtakarításával 100 ezer forint hasznot tudok el­érni, akkor már sejteni le­het, hogy fogunk még jöve­delmezőbben is termelni. Kü­lönösen akkor, ha csökken­teni tudjuk a hizlalási időt, ami talán a leglényegesebb kérdés. De a lényeget már megtanultuk. Az új szokás­sá. természetessé vált __ A telepen dolgozik a „Má­jus 1.” brigád. Tagjait, mun­kájukat az igazgató nagyon dicséri. Az előhizlalóban dol­goznak. s olyan tisztaságot varázsoltak, úgy olvasnak a műszerekről, úgy javítanak mesterségesen a „környeze­ten”, hogy szinte minden süldőből hízó lett. Hízó, amelyből a több mint 11,5 millió forintos jövedelem származott. Mert az ember szerepe egy ilyen telepen a mindennél is lényegesebb. — kármán — 450-nel nőtt, s így összesen ötezernél több tagot számlál­nak. A takarékszövetkezet má­sik fontos feladata a dolgo­zók, a tagok hiteligényének kielégítése, a hitelakciók le­bonyolítása. Az elmúlt év­ben kölcsön címén több mint 9.2 millió forintot fo­lyósítottak. mintegy félmil­lióval többet az előző évi­nél. Az alacsony összegű sze­mélyi kölcsönök helyett az igény egyre inkább a ma­gasabb összegű lakásépítési kölcsönök irányába tolódott el, ami a járás községeiben folyó nagyarányú építkezé­seket is jelzi. A ha.ngonyiak jó gazdál­kodását jelzi, hogy 154 ezer forint tiszta nyereséggel zár­ták az 1977-es évet. a. L) Nem lehet mindenki ve­zető. „Elegendő” vezetői stá­tus sincs és vezetésre sem alkalmas minden ember. Az előrelépési lehetőséget, a ki­válóan dolgozók számára va­lamilyen formában mégis meg kell teremteni, függet­lenül attól, hogy fizikai vagy szellemi munkakörben van bárki foglalkoztatva. Szükségszerű változtatás 1973—74-ben meghökke­néssel tapasztalhattuk, hogy megjelentek a tanácsosi, fő­tanácsosi rangok az állam- igazgatás területén. Ügy tűnt, mintha a „régi” rang- és címkórság éledne újra. Utó­lag visszagondolva és az az­óta eltelt idő tapasztalatait leszűrve, megállapíthatjuk, hogy az új rendelkezés, a változás szükségszerű voll, és jogos igények kielégítését szolgálja. A rendelkezés eddigi ta­pasztalatairól Nagy Sáncior- né, Miskolc város Tanácsá­nak személyzeti osztályveze­tője ezt mondta: — Elsősorban azok a dol­gozók kapják a tanácsosi, főtanácsosi címeket, akik hosszú ideje a tanácsnál dol­goznak és amely munkakör­ben a fiatal osztály vezetés miatt előrelépési lehetőség nincs, annak ellenére, hogy kiváló eredményeket mutat­nak fel munkájuk során. Az ügyintéző, az előadó, a fő­előadó. a csoportvezető, az osztályvezető-helyettes és az osztályvezető beosztásokon kívül célszerű, ha van olyan „rang”, amely magasabb jö­vedelemmel járhat és egyút­tal nagyobb követelmény­szint betartására is ösztönöz. A tanácsosi, főtanácsosi és a főmunkatársi címek ugyanis megvonhatok, ha a dolgozó nem végzi az elvárt oda­adással. szakértelemmel és gonddal a munkáját. Előrelépési lehetőség Ezek a rangok lehetőséget teremtenek a régi dolgozók jó munkájának megbecsülé­sére, elismerésére, de a fia­tal dolgozóknak is perspek­tívát jelentenek. Az előrelé­pési lehetőség hiányában ugyanis nem minden alkal­mazott, illetve szakember nyújtja képességének maxi­mumát, nem mindenki tö­rekszik az önképzésre, a szakmai ismeretek bővítésé­re, hiszen gyakorlatilag nincs „miért”. A nomenklatura szerinti fizetések nem emel­kedhetnek és a magasabb fi­zetést jelentő beosztások pe­dig „foglaltak”. Ezek a cí­mek pedig sikerélményt je­lentenek, alkotó munkára ösztönöznek és nem utolsó­sorban magasabb jövedelmet biztosítanak a jól dolgozó számára. Emellett annak a visszás helyzetnek a kialakulását is megakadályozzák, amikor egy jó dolgozóból — előléptetés esetén — rossz vezető válik. A kinevezés gyakran kocká­zatvállalás, hisz jó szakem­bert veszíthet el az appará­tus, anélkül, hogy vezetésre alkalmas embert nyerne. Vi­szont a rangok, címek, az új fokozatok alkalmazása — ahogy egyik közismert szak­mai folyóiratunk fogalmaz­ta — „egészséges, mint a helybenfutás, nem igényel te­ret, elég . hozzá egy szoba is.” Sajnos nálunk ezt a mód­szert szinte csak a tanácsok­nál és a minisztériumokban alkalmazzák. Nagy vállala­toknál rendszerint nem. Pe­dig azoknál sok a diplomás fiatal és nehéz az előrelépési lehetőség is. Ezért a jöve­delmek sem lehetnek kellő­en differenciálva. Ez jelen­tős gond forrása. Ezeknél a vállalatoknál többnyire ma­gas a fluktuáció, mert nincs elég tér a fiatal szakember érvényesülési törekvései nek. Számos példa van arra. hogy egy-egy megyei nagyvállalat beosztott mérnöke a Dunán­túlon, vagy éppen az Alföl­dön rövid szakmai gyakorlat után már gyáregységvezető lesz. vagy még magasabb be­osztásba kerül. Mennyiség helyett A D1GÉP személyzeti osz­tályvezetője, Kun Lajos a beosztásokról így vélekedik: — Vállalatunknál a szoká­sostól eltérő rang, illetve cím; a műszaki-gazdasági ta­nácsadói. Ezt azok az idő­sebb dolgozók kapják, akik a vezetés területén már elfá­radtak. A vállalat viszont to­vábbra is számot tart érté­kes szakmai tudásukra, ta­pasztalatukra. Ritka cím ez is, hiszen a közel tízezer fős vállalatnál mindössze három műszaki-gazdasági tanácsadó van. — A DIGÉP-nél 450 dip­lomás dolgozik. Ezek mind­egyikét vezetőnek kinevezni nem lehet már csak azért sem, hisz mint ahogy szak­munkásból. úgy mérnökből is van jó, közepes és gyenge képességű. De a mérnökök­nél a megfelelő minősítési szintet még nehezebb érté­kelni. érzékelni a kollektív munka miatt A beosztott mérnök hibája nem oly fel­tűnő, mint az esztergályosé. A kérdést tovább bonyolít­ja. hogy az átlagbérszintek kötöttelv, ami a jövedelmek emelkedésének erősen korlá­tot szab. A bért csak akkor emelhetik jelentősen, ha lét­számban csökkentést érnek el. Ez, összegezve a külön­böző szempontokat, azt je­lenti, hogy a mennyiségi szemléletről — a mérnök- képzést és -foglalkoztatást il­letően is — át kell térni a minőség javítására. Az alkotó munkáért Gyakorlatilag tehát vissza­jutottunk a cikkünk kiinduló pontjára: — közvetetten a minőségre. Hiszen az előre­lépés és jövedelemnövekedés reménye nélkül kevesen szánják szabad idejüket szakkönyvek, szakmai folyó­iratok olvasására. Arra, hogy a gyártmányfejlesztési vagy épp gyártásfejlesztési kérdé­sek megoldásán törjék a fe­jüket Hogy alkotó munkát végezzenek, akár egyetlen ötletig. Egyik vállalat nehezebben, a másik könnyebben teljesí­ti tervét. Ez jobban alkal­mazkodik a változó körül­ményekhez. az kevésbé. Anti nem kis mértékben függ a foglalkoztatott dolgozók szakmai színvonalától és an­nak konvertálhatóságától. És ezt szükségszerűen ösztönöz­ni kell. Címekkel vagy ran­gokkal — a régi értelmezés nélkül! Buchert Miklós H tenni lÉtélsznísteEt számadása

Next

/
Thumbnails
Contents