Észak-Magyarország, 1978. február (34. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-19 / 43. szám

Az úgy volt... Egy kis terefere (Folytatás az 1. oldalról) taváltás forgalma nagyobb. Tegnap Csehszlovákiából, Lengyelországból érkeztek turisták, Miskolc környéki, hét végi kirándulásra. A szál­lásfoglalás, a pénzváltás után nyakukba vették a várost. Mások a vasárnapi vonatje­gyüket vásárolják meg, hogy az utazás előtt elkerüljék a pályaudvari sorbanállást. Az iskolák már megrendel­ték a tavaszi országjáráso_ kát, tanulmányutakat, s a legtöbb jegy elkelt a húsvé­ti belföldi programokra is. Az idén két-három napos társasutazásokat szervez az IBUSZ Nógrádba. á Duna­kanyarba és Harkányfürdőre. * Békés hangulatú vásárlás, tolongás, idegesség, kapkodás nélkül — ezt állapíthattuk meg tegnap délelőtt a mis­kolci Centrum Áruházban. A kétféle szombat közül most a „kis szombat” nyomta rá bélyegét a forgalomra. Ilyen, kor forintokban is érzékel­hető, hogy a többség dolgo­zik, általában a „nagy szom­batok” forgalmának csak a hatvan százalékát könyvel­hetik el záráskor A vásárlók között néze_ lödve-hallgatózva is érezhető, hogy lassan azért már csak a jobb időnek, a napos ta­vasznak, a nagykabát-sál- kesztyű nélküli időnek kell jönnie. — Tiszákesziből jöttünk a férjemmel — mondja egy fiatalasszony —, kerékpárt szeretnénk venni a fiúnak. Reméljük, már nem marad Bokáig itt a hó .... A férfiöltönyök között fia­talember nézelődik. — Igaz. hogy még havas kint minden, de süt a nap. Egy „könnyű” öltönyt kere­sek, láttam is megfelelőt, már csak választani kell. A szőnyegek, függönyök között, meg a bébi- és gyer­mekáruk osztályán többen válogatnak — szinte kizáró­lag nők —, a kozmetikai ta_ nácsadó „szobájában” viszont még üresen árválkodik a r——-----------------------------------­S ok minden lejátszódott már Ausztriában is bankbe­törés alkalmával: bombaria­dó, megkötözés, túszszedés stb., vetkőztetés még nem, azaz péntekig nem. Egy har­minc év körüli, késsél fel- fegyverzett fiatalember pén­teken behatolt az egyik bécs_ simmeringi bankba és arra kényszerítette a pénztárosőt, hogy a kasszájában levő mintegy 80 ezer schillinget vendégfogadó szék, itt tíz órakor kezdenek. Ennek az akciónak egyébként a teg­napi napon volt a zárása, s mint megtudtuk, az egyhetes, „szépség-farsangnak” nagy közönségsikere volt. A második emeleten éppen hanglemezt tesznek fel. né- hányan a tévéadást nézik. Kicsit ráérünk ezen a szom­bat délelőttön. * Elhangzottak a szokásos figyelmeztetések és vezény­szavak, s tizenkettőt muta­tott az óra, amikor a lőmes- ter megforgatta az áramfej­lesztő készülék karját. A kö­vetkező pillanatban tompa robaj rázta meg a földet, téglák, kövek, deszkák rö­pültek a levegőbe. Mire el­ült a por, a kétemeletes, négyszintes épület eltűnt, a helyén mintegy ezer köbmé­ter törmelék magasodott. Robbantottak a Lenin Ko­hászati Művekben. Azért vá­lasztották a szombatot, mert az építők szünnapot tartot­tak. Ütban volt a létesítmény a tízmilliárdos nagyberuhá­zásnak. a készülő új acél­műnek, ezért meg kellett semmisíteni. Hagyományos módon az irodák, az öltöző- fürdők, a laboratórium le­bontása két hónapba telt vol­na, a robbantás után viszont a gépek egy hét alatt eltaka­rítják a törmeléket. Az új acélmű 3G ezer négyzetmé­ter alapterületű nagycsar­noka áll majd ezen a helyen. A nagy figyelmességet, kö­rültekintést igénylő felada­tot az alapanyag-gyáregység robbantóbrigádja oldotta meg. Kellő gyakorlata van már az ilyen munkában hi­szen legutóbb egv 50 méte­res kéményt és a tömörítő alapjait kellett lerobbantani. A szakemberek egy hét alatt végeztek az előkészületek­kel. miután előzőleg elkészí­tettéle a szükséges terveket, beszerezték az engedélyeket, összesen 889 lyukat fúrtak az épületbe, s 98 kilogramm paxitot töltöttek a lyukakba. A brigád tagjai egy hónap múlva újabb épület bontását végzik el robbantással. tegye egy zsákba — majd az alkalmazottakat a fiók veze­tőjével együtt egy mellékhe­lyiségbe terelte. Feltehetően időnyerési megfontolásból ar­ra kényszerítette őket. telje­sen vetkőzzenek le. A sztrip­tízjelenettől . vonakodó fiatal pénztárosnőről saját kezűleg szaggatta le a ruhadarabo­kat, majd gépkocsin elmene­kült. Borsodban az elmúlt na­pokban leesett hó miatt ned­vesek a főközlekedési utak, míg az alsóbbrendű utakon hó van. A KPM Közúti Igazgatósá­ga reggel korán megkezdte az utak szórását, letakarítá- sát. A 3-as főúton Vatta és Ernőd között kisebb hóátfú- vások keletkeztek. Ilyen hó- átfúvásokról érkezett jelen­tés a 37-es út 22-es kilomé­terétől Szerencsig vezető szakaszáról, valamint a 35- ös útról. Sajószöged határá­ban. Ezek azonban a forgal­mat sehol sem akadályozták, hóekézéssel az átfúvásokat megszüntették. A hét végére letisztították a bánkúti, dédestapolcsányi utat, míg az úgynevezett bo- rovnyáki út felé vezető sza­kaszáról szombaton még nem tolták le a havat, a szórást azonban megkezdték, ezen a szakaszon feltétlenül indo­kolt az óvatos vezetés. A borsodi utak a KPM miskolci hóügyeletének je­lentése szerint járhatók, a szórást, ahol arra szükség van. folyamatosan végzik. A mellékutak letakarítását szombaton megkezdték. Nem a havazás, hanem út­korszerűsítési munkák miatt lezárják a forgalom elől a 3719-es számú Sátoraljaúj­hely—Hollóháza közötti út 0+000—1+800 kilométeres ) szelvények közötti szakaszát február 20-án 8 órától. A le­zárt szakasz — Sátoraljaúj­hely átkelési szakasz, Kazin­czy utca — helyett a forga­lom lebonyolítását a 37-es út Rákóczi út—Köztársaság út —Fő út, majd az újonnan épített út nyomvonalán csat­lakozik a terelőút a hollóhá­zi út 1+900-as szelvényéhez. * A turistaházakban telt ház van, a Bükk magasabb pont­jain hatvan centiméteres, egyméteres a hóréteg. Bán­kúién két sífelvonó működik egész nap, szombaton délelőtt mínusz 5 fokot mértek. Az első kirándulók a kora reg­geli órákban érkeztek ki. A turistaházakhoz vezető utak a hóekézés után járhatók, persze az óvatos vezetésre a keskeny sáv miatt feltétlenül szükség van. A hét végére sportolók, kirándulók százait várják a méteres hó „alatt” levő Bánkúira. Szentléleken szombaton reggel kirándulók sokasága vette birtokba a lejtőket, sí- zők, ródlizók lepték el a le­siklásra alkalmas területe­ket. A turistaház környékén hatvan centiméteres a hó, a havazás a délelőtti órákban állt el. Jóllehet az utak jár­hatók Szentlélek felé is, par­kolásra kevés hely marad, ugyanúgy, mint a többi tu­ristaháznál, ugyanis a ma­gas hó eltakarítása gondokat okoz. N. J. Az Abba együttes (Bjorn, Agnetha, Anni-Frid cs Benny) Londonba érkezett a Warner moziban előadásra került „Ab­ba— The Movie” című filmjük bemutatására. Az együttes Svédország legnagyobb zencexporlőrc: eddig a világon mint­egy ötmillió lemezt adott cl. A hét végére fokozódott a vízhiány Miskolcon, ugyanis keddtől ismét leállították a sajóecsegi vízmüvet, a. Bőd. va vizének szennyezettsége miatt. A vízhiány elsősorban a Kilián lakótelep északi és a Győri kapui lakótelep észa­ki oldalán jelentkezik erő­sebben. A Miskolci Vízművek az átemelő berendezés segít­ségével igyekszik legalább a nap egy bizonyos szakában vizet juttatni a város min­den részébe. Ehhez ismét szükség van az Augusztus 20. fürdő kútjainak bekapcsolá­sára is, így a környéken a szokásosnál melegebb víz folyik a csapokból. Viszonylag jónak mondha­tó a vízellátás a diósgyőri városközpontban és az Ava­son. A városközpont na­gyobbrészt a Szinva-forrás- tól, a hegyekből kapja ivó­vizét. Szombaton, a délelőtti órákban többen érdeklődtek a vízművek központjában a várható vízellátás, felől. A vállalat szakemberei azt . ké­rik, hogy ahol van víz a nap minden órájában, egy kicsit bánjanak vele takarékosab­ban a többi család ellátása érdekében. A megyeszékhely vízfogyasztása jelenleg több mint nyolcvanezer köbmétert tesz ki, jóval többet, mint egy évvel ezelőtt. Amint a vizsgálati ered­mények alapján lehetővé vá­lik. ismét bekapcsolják a há­lózatba a sajóecsegi vízmű vezetékét is. Alattomos puma Csak egy pillanatra hagyta magára három és fél éves kis­lányát egy feldkirchi apa, ha­sonló korú farkaskutyájával és pumájával. A gyermek fáj­dalmas sikolyára berohanó apa nem hitt a szemének. A kölyök korátój háztartásában nevelt ragadozó rátámadt kis­lányára és karmával egy te­nyérnyi darabot kiszakított a szerencsétlen gyerek arcából. Feltehetően előbb a kutya és a puma vesztek össze és a kislány rendet akart terem­teni köztük. A gyermeket azonnal kórházba szállítot­ták. A vadállatot pedig a rendörök elaltatták. í ....................................................................................................— j r | |< ® W »war 11/ jegforo Munkában az új jégtörő, a Jégvirág IX. A kormányálláson Zcmlényi István, az EVÍZIG vízi szállítási részlegének vezetője, Bodolai Albert hajóve­zető és Schmidt Gyula, a vízi szállítási részleg vezető­jének helyettese. Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság közel félszáz hajóegységből álló folyami flotillája új jégtö­rő hajóval bővült. A 400 lóerős, Jégvirág IX. számú jégtörő most kezdte meg próbaüzemelését, a Jégvi­rág I., II., a IV. és a Tár­cái nevű motoros hajó tár­saságában, amelyek 300 lóerős motorokkal vannak felszerelve. Az új jégtörő hajó a Magyar Hajó- és Darugyár balatonfüredi gyáregységében készült a múlt esztendőben 13 millió forint értékben. Novem­berben a Balatonról a Sió­csatornán keresztül a Du­nán a jugoszláviai Titelig, a Duna 1227-es folyamki­lométerig hajózott le a jég­törő, ezt követően a Ti­szán Szeged és Szolnok érintésével mintegy tíz nap alatt érkezett el anyakikö­tőjébe, Tokajba. A magyar, francia és orosz nyelven kiállított hajóbizonyítvány szerint a géphajó jogosult a Magyar Népköztársaság állami lo­bogója alatt hajózni. Leg­nagyobb vízkiszorítása 86.0 köbméter, hordképessége 6,75 tonna, hosszúsága 23,3, szélessége 6,15 méter. Két darab Rába-MAN Diesel­motor hajtja, összesen 400 lóerő teljesítménnyel. Ezen­kívül van egy 150 lóerős segédmotorja, amely a hajó elején és a farában elhelyezett, egyenként 3 tonnás súlyt mozgatja, amitől a jégtörő hajó dön­gölő mozgást végez. A próbaüzemét végző új hajó, a Jégvirág IX. fedél­zetére Kenézlő térségében sikerült feljutnunk. Mint Zemlényi István, az Észak­magyarországi Vízügyi Igazgatóság vízi szállítási részlegének vezetője, a?, igazgatóság flotillájának kapitánya elmondta, a ke­nézlő-balsai kanyarban 50 —100 centiméter vastag­ságban torlódott össze a jég. Az a feladatuk, hogy a többi jégtörő hajó segítsé­gével a döngölő hajó ezt a jégtorlaszt felbontsa. Az új hajó orr-, illetve farrészé­ben elhelyezett, percenként 34 fordulatra képes súly olyan mozgást ad a hajó­nak, amellyel a legoptimá­lisabban lehet törni a je­get. A hajóval nemcsak ilyen, hanem más szem­pontból is nagyon elége­dettek azok, akik rajta szolgálnak, mint például Schmidt Gyula kapitány­helyettes, Stefan András hajógépész, Vajda László gépkezelő és mindenek­előtt Bodolai Albert hajó­vezető, aki elmondotta, hogy a kormányállásból teljes műszerezettséggel, teljes távvezérléssel ren­delkeznek, a gépházzal pe­dig telefonösszeköttetésük van. Ezen kívül a hajó URH-rádió segítségével közvetlen összeköttetésben van a többi jégtörő hajó­val, az Országos Vízügyi Hivatal budapesti központ­jával, az ÉVIZIG miskolci központjával, az anyakikö­tővel, Tokajjal, valamint a nyíregyházi és a debreceni központtal működő vízügyi igazgatósággal. A hajószemélyzet igen elégedett, hiszen teljes összkomfort áll rendelke­zésükre, maximális ké­nyelemmel. Az új hajó, a Jégvirág IX. jelenleg jég­törő feladatokat old meg. A nyári időszakban azon­ban vontatásra is felhasz­nálják. A hajó egyébként vontatott uszályok nélkül völgy-menetben 20—22, hegy-menetben 10—15 ki­lométeres óránkénti sebes­ségre képes. O. J. L. J. ESZAK-MAGYARORSZAG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajesy-Zs. u. 15. Posta­cím: 3501 Miskolc, Pf. 351. ISSN 0133—0357. Telefonok. Központ: 36-132, 16-672. 35-380. 36-579. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035 Belpolitikai rovat: 16-450 Kul­túrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszkv u. 15 Postacím 3501 Miskolc, pf. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. Terjeszti: a Magyar Posta. El' vet­hető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra: 20 forint. Index: 25 Ö55. Készült: a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: KILIÁN BÉLA, % Jiii a tori ni Nincs hőakadály Szombat délelőtt leni jii tíz Sajóecseyril Sztriptíz a {tankban

Next

/
Thumbnails
Contents