Észak-Magyarország, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-08 / 7. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 1978. január 8., vasárnap Korunk hősei Rendkívüli személyiségeket csak nagy események, történelmi megrázkódtatások esztergálnak? Gagarin, Angela Davis, Allende — hogy csak kortársainkról szóljunk — csak a körülmények, az idők kívánta kimagasló egyéniségek, vagy elsősorban emberi, egyszeri és megismételhetetlen emberi plusz miatt nőttek, magasodtak fölénk? Minden ember egyszeri és megismételhetetlen. Korunk hősei — mint bármely koré — elsősorban emberek. Akik maximálisan helytálltak, talán jobban, mint mások, amikor arra volt szükség. Emberi tartalékaik voltak ahhoz, hogy magas hőfokon azonosuljanak vállalt haladó eszmékkel — s érte többet tudjanak adni, mint más. Ennyi az egész. Eny- nyi? Hiszen nem tudjuk őket hétköznapi emberként nézni, arcképükre nem minden emelkedettség nélkül tekintünk, a filmen látva követjük szavaikat, mozdulataikat. A nem hétköznapi embereknek kijáró figyelem ez. Napjaink történelme kétségtelenül ugyanúgy teremt hősöket, mint bármely más koré. És mi? Ha egyszer tudunk úgy nézni némelyik kortársunkra, akár a magasban fénylő csillagra —, mi, kik vagyunk és kik lehetünk? Hétköznapi hősök — így mondjuk. Sokszor cinikusán. Pedig hát... Sokunknak hősiesség nap-nap után helytállni a munkában is. De ettől volna tele a világ hétköznapi hősökkel? Ez nyilván túlzás. Azokra figyelünk inkább, akik a tisztességes munkánál is többet tesznek, s ha nem is fognak róluk megemlékezni a tankönyvek, mégis: napjaink és holnapjaink formálóivá tudnak válni. Hogy hősök-e a szó magasztos értelmében, nem is igen szoktunk ezen gondolkodni. De megbecsülésünk ettől - még sose legyen hétköznapi ! Ismerek egy munkás asz- | szonyt, akit „te érsz rá leg- í jobban” alapon kiemeltek, 1 brigádvezető-helyettest vá- | lasztottak személyében. S ) mert nemcsak ráért, hanem • tehetsége is volt vállalt felíj adatait ellátni, hamarosan több más feladat is került i az első mellé. Megbízta az alapszervezet a KISZ-es fiatalok patronálásával, a ] legközelebbi tanácsválasz- ; táson városi tanácstag lett, j s mert gyermeke közben felcseperedett, a szülői ! munkaközösség is tagjának választotta az iskolában. Már régóta kínlódik — igen, mondjuk ki: kínlódik — a sok feladat szorításában, de nem szólna, senkit meg , nem sértene. Van, aki azt mondja errp: mi ebben a hősiesség? Miért kellene őt példaként említeni? Aki környezetét ismeri, megérti indítékait. A többieknek, akik miatt — és nem egyszer helyettük — dolgozik, még több a gondja, baja, kötöttsége, ha nem is a megbízatások, a társadalmi munkák kötik idejüket, energiájukat. Aligha kell kérdezni, tiszteletet érdemel-e az ilyen áldozat- készség. Egy tanítónő egy kis falu mozgatójává vált. Két éve fejébe vette, hogy klubot szervez az asszonyoknak. Téli estéken összejönnek, tanítja őket kötni, varrni, vagy csak tévét néznek együtt és beszélgetnek. Neki magának is két gyermeke van, nem unatkozik, dehogyis a maga szórakozását kereste csak. Először csu- pár néhányan jöttek —főleg tanítványainak szülei „mutatták magukat” — most már annyian vannak egy-egy hétfő esti találkozón, hogy letelepedni is gond. A faluban művelődési ház nincs, az iskola terme hideg, a tanítónő lakása kicsi ... Aztán a meghívott előadónak is gyakran „közbe jön valami”, a szervező partnerek kedve is lanyhul időnként. Csak ő, egyedül ő töretlen. Miért? „Úgy érzem, sokat jelentenek ezek az esték az asz- szonyok számára. Van, aki a falu másik végéről jön el, mert érdeklik a beszélgetések, társaságra vágyik. Azért kezdtem, mert sajnáltam őket: a napi sok munkában, robotban eltelik az életük, anélkül, hogy pihenésre, szórakozásra gondolnának. Erre is tanítani kell az embereket. Gondolkodott már azon, miért tartják pletykásnak a falusi asszonyokat? Szerintem nincs ember, aki meg tud élni anélkül, hogy beszélgessen az emberekkel, barátokat keressen, s ha nincs más, mint hogy a boltban vagy a kútnál, vagy a busz- váróban, akkor ott hallgatja meg mások véleményét és mondja a magáét. Az információcseréből persze pletyka is kerekedhet. A klubesten, baráti találkozón ezt igazán kerüljük. Beszélgetünk gyereknevelésről, tisztaságról, egészségről, betegségről, főzésről, vagy felolvasunk egy-egy novellát, és megvitatjuk. Van, aki egy évig meg nem nyilatkozott, most meg örül, hogy társasága van, ahol kibeszélheti magát, meghallgatják, figyelnek rá. Persze, lehet le- gyinteni: nem nagy dolog az egesz. De nekem mégis csak jó érzés: ha néhány embernek is, de jelentek valamit. Pedagógus vagyok, nem tudok nem gondolni arra: továbbadják gyerekeiknek, amit én adtam.” Tenni valamit — nem munkál-e ez valamennyiünkben? S ha ennek igényével ébredünk, megtaláljuk-e azt a feladatot, amiről úgy hihetjük: ránk várt, hasznára lehetünk vele másoknak. A feladatot, ami bennünket azzal tölt el, hogy; kicsit többet adtam. adhattam, mint ami a kötelességem, s kicsit magam is igyekeztem felnőni a feladathoz. S ha sikerült, nem telt hiába az időm. Mindenki találhat feladatot, ami örömet okoz másoknak, önmagának is. Erre senki sem alkalmatlan. Egy idős asszonyt ismertem meg, aki gyermekkorától súlyos beteg, élete javát tolókocsiban töltötte. Tanult, művelődött, kereste lehetőségeihez szabott életcélját, s abban találta meg, hogy felneveljen egy árva kisfiút. Hogy milyen nehézségek árán, arról nem beszélt, nem is volt bátorságom kérdezni, de tudom, volt mit visszakapnia, tudom miről beszél, amikor ma azt mondja: mindennap kamatostól kapta vissza a szere tetet, s öregkorára nem sok anyának van olyan gyámolítója, mint neki. Én Jóskát is ismerem, de hogy azért lett-e mérnök, elismert szakember és tisztességes ember, mert Erzsi néni nevelte, azt nem tudom. Hiszen a nevelőotthon is sokat nyújtott neki. Viszont, hogy magabiztos, harmonikus ember azért lett, mert annyi emberi tartást adott neki Erzsi néni szeretete, amennyit sok édesanya se tud megadni gyermekének, abban biztos vagyok. Mert Erzsi néni tudatosan adta, semmi más törekvés nem fűtötte, életét tette rá, hogy használjon valakinek. Jogosan büszke- e nevelt fiára, ne is kérdezzük. Hősiesség-e felnevelni a tolókocsi rabságában is egy gyermeket, más elhagyott, védtelen gyermekét — ne is próbáljuk megfogalmazni. Aligha illenek hozzá racionális, ténymegállapító mondatok. Másféle pedig a csupaszív idős asz- szonyhoz nem illene. Éppen ezért Erzsi nénire gondolva, kicsit telve tudom leírni : korunk hőse ő is, s vele mások, a hozzá hasonlóak. Mert legkevésbé törődnek saját hősiességükkel. Biztosak benne, hogy azt teszik amit tenniük kell, s amit mások is megtennének. Pedig még nincsen egészen igazuk... Szóval: csak azt akartam mondani, mindenki megla-- lálhatja azt a feladatot, ami rá és éppen őrá vár. Szőke Mária Az ezüstös felhők Azok között az ezüstös felhők között, melyek időnként feltűnnek az északi szélességben, 80 kilométeres magasságban és a naptevékenység között, egyenes kapcsolat van — vélik a szovjet asztronómusok, akik kielemezték e szokatlan természeti jelenség sok éves megfigyeléseit, és ösz- szehasonlították őket a naptevékenység ciklusaival. Kiderült, hogy a naptevékenység éveiben az ezüstös felhők gyakrabban megjelennek az égbolton. Erről a kapcsolatról tanúskodnak a múlt évi adatok is. A Kelet-Szibériá- ban tett expedíciójáról nemrég hazatért Vitalij Ramejko professzor elmondta, hogy az elmúlt nyáron a Szovjetunió területe fölött csaknem minden második nap megjelentek az ezüstös felhők. Általában (i—7 alkalommal látni őket havonta. A tudós szerint az ezüstös felhők intenzív tanulmányozása, mely az utóbbi években sok országban folyik, kapcsolatban van a kevéssé kutatott atmoszféra felső rétegei iránti érdeklődéssel. Az atmoszféra e felső rétegeiben végbemenő folyamatok hatást gyakorolnak az időjárásra, többek között a ciklusok és anticiklonok mozgására. A Szovjetunióban 200, az északi szélességben elhelyezkedő állomás tartja megfigyelés alatt az ezüstös felhőket. Az ezekben a felhőkben levő víz tömörsége jóval felülmúlja a szokásost. Szovjet tudósok azt tartják, hogy ilyen vízből állnak a Vénusz és más bolygók felhői. Egy vízcsepp nagysága az ezüstös felhőben nem haladja meg az 1,5 mikront. Soha nem hullanak a Földre eső vagy hó formájában: a tudósok megjelenésükkel hozzák kapcsolatba azokat a viharokat, melyek a távolsági rádióöszeköttetés zavarait idézik elő. I,ukovszky Éászló rajza Weöres Sándor: Behavazott falusi házak Ernyedten tartva terhüket alusznak a tanyák. Mit álmodnak a hó alatt? Sár-szikkasztó tavaszi szellőt, rügyet, csírát, bimbót, virágot — Körülugutják mind a kutyák: A háztető szalmája gabonát nem terem soha többé, tavaszt, nyár ugyan éleszti, hiába — Mégis, csakazértis, vágyakoznak a télvégi sugárra. A városok tele vannak rossz formájú, műkő virágtartókkal, a szökőkutak, csobogók a kerámiánál nehézkesebb és drágább anyagokból készülnek. A kerttervezők már régóta keresik a kertbe illő kerámia- plasztikákat, de azok hiánycikknek számítanak. Évek során kialakult az az anyagilag tehetősebb réteg is, amely igényelné, hogy kertjében egyedi kerámia álljon, és szívesen vásárolna ilyeneket. A kerámiával kapcsolatban mindenekelőtt arra kellene felhívni a figyelmet, hogy hány fajta felhasználási területe van a mostaniakon kívül ennek az érdekes anyagnak. Ez igényt ébresztene a kerttervezőkben, a városrendezőkben. Igényt szülhetne a kerámiára a kertekben, az értékesebbre, a művészileg magasabb színvonalú kerámiákra. El kellene érni, hogy a kerámiáknak nem utólag keresnék meg a helyét az épületeken, a városokban, és nem találomra állítanák fel valamelyik zugában a parknak, a kertnek. Ügy alakítanák ki a . környezetet és úgy születnének meg a kerámiák. egymást föltételezve, hogy együtt teljesedjék ki mindkettő szépsége. A giccstöl azonban itt is sokszor csak egy lépés választja el az embert. A giccstöl, amely nincs kihalóban, sőt éppenséggel virágkorát éli: megtölti a kirakatokat, „ránk köszön” a kisvárosi parkokban és az elővárosi villák homlokzatáról. Hiába minden tiltakozás, új meg új formában kerül elénk. De talán mégsem alaptalan az a remény, hogy felvehetjük ellene a harcot, például a művészi igényű szabadtéri kerámiákkal. A jövő televíziója, a televízió jövője A színes televíziót minden elbűvölő adottságával együtt majdnem ugyanakkor találták fel, mint a fekete-fehéret. A színeket sugárzó és felfogó rendszereket érdemeikkel és hátrányaikkal a szaksajtó vitatta és vitatja azóta is. Könyvek jelentek meg, kis elektronikus anekdoták arról, hogy a különböző szisztémáknak mi az előnye, hátránya ... Felbukkant a megállapítás — két azonos színnel sohasem lehet találkozni ___ A franciák a S ecam-rendszert egyszerűen Amerika-ellenes európai társulásnak nevezik, a Falrendszert luxuskiadásnak... Persze ez csak tréfa. Minden rendszernek megvan a maga előnye és a maga hátránya. A színes televízió tulajdonképpen jobban közelít a valósághoz, teljesebb képet ad a valóságról, mint a fekete-fehér. A színek hű visszaadásától a következő lépés a valóság teljes megközelítéséhez egyelőre az elméletben létező háromdimenziós televíziózás. És mivel a hír április 1-én látott napvilágot. mindenki tréfának gondolta. Pedig nem volt az. Ez alkalommal sikerült először a dolgok térbeli helyzetét valóságosan közvetítő adásrendszert kidolgozni. Az ilyenfajta televízió nagyon is komplikált, részben a háromdimenziós fényképeknél, a monográfiánál szerzett tapasztalatokra támaszkodik. Persze azért addig még'nagyon sok részletkérdést tisztázni kell. Ennek ellenére a szakemberek nagyon is bíznak abban, hogy az eddigi tévéképernyő a jövőben hamarosan átalakul. A tévénézők sok adást szívesen megnéznének újra. Ez azonban egyelőre csak a tévéállomások jóindulatától függ. A Videó-kazetta megjelentetése, amely nagyon is hasonlít a magnó- kazettához, hatalmas lelkesedést keltett, a gyártók körében, és valamivel kisebbet a fogyasztók között. Valóban lehetővé vált a képernyőn bemutatóit adás otthoni rögzítése, és a látottak meglehetősen hű felidézése. A Videoton-mag- netofonok lehetővé tették a hang és a kép egyidejű rögzítését. Egyszerre hét, illetve nyolc rivális Videokazetta cég versenyzett a vásárlók kegyének megnyeréséért. Nyilvánvaló a tökéletes sikert egyikük sem érte el. A Vide®-ka- zetta ma is inkább kuriózum maradt, mint megszokott és bevált otthoni technikai segédeszköz. Elsősorban az iskolák használják. Ennek . talán az az egyik oka, hogy a rögzítés meglehetősen bonyolult. A jövő azonbun itt is sok jót ígér. Néhány részletkérdés megoldása után, elsősorban a hihetetlenül magas árak csökkentése, és a karbantartás egyszerűsítése után előreláthatólag egy évtizeden belül, a Videó-kazetta ugyanolyan hozzáférhető lesz mindenki számára, mint a közönséges magnetofonkazetta. Már megjelentek a Videolemezek is, amelyek akárcsak a közönséges hanglemezek, megfelelő „lejátszóra” téve, fölidézik nagyon is pontosan — a lézernél is finomabb sugarak közvetítésével — .az előre felvett látványosságot. A kép minősége nagyszerű, de a lemez túl gyoi'san kopik, már néhány lejátszás után alig- alig vehető ki a kép. Egy másik, most kísérletézés alatt álló rendszer átlátszó műanyag szalagra rögzíti az adást, hologrammá alakítja át, majd színes képpé dolgozza fel. Ám erre sem várhat nagy jövő. Az ok: a horribilis árak ... Egyre divatosabb az úgynevezett kábelen közvetített műsorok megtekintése. Itt egy központból szórják a műsort, különféle kábeleken. Így az illető megrendelheti az adást, természetesen nem kis előfizetési díj ellenében. Ugyancsak látványosan fejlődtek az utóbbi években azok az adások, amelyeket a nagy stúdiók mellőzésével, szerény eszközökkel, főleg nem hivatásos közreműködőkkel állítottak elő. Ezek inkább a különféle közművelődési akciókhoz állnak közel, és kevésbé a televíziózás szokott formáihoz. Ezzel együtt a szakértők az eddig bevált tévésugárzási módok közeli alkonyát jelzik ... Hamarosan nem lesz lehetetlen a kazettákból előre összeállított házi tévékönyvtár, a műbolygókról közvetített adás, a kábelen vehető televíziós adás, vagyis a tévénéző nem lesz kizárólag csak egy adó kiszolgáltatottja ... így aztán megn "vélhetjük az információszerzés lehetőségeit, a kérdés csak az. hogyan élünk majd vele? Ncmlaha György r r i1
