Észak-Magyarország, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-08 / 7. szám
1978. január 8,, vasárnap ESZAK-MAGYARORSZÄG 7 ■ Múltunk birtokbavétele _ Evek óta erősödő jelenség tanúi lehetünk: egyre több és több ember figyelme fordul a ma és a holnap teendői, feladatai mellett, ezekkel együtt a közeli és a távolabbi múltra. Nemcsak az országos „tör- ténészműhelyek” tevékenysége élénkült meg, lett színesebb és gazdagabb, hanem a nem történész ezrek és tízezrek érdeklődése is feltámadt lakóhelyük múltjának megismerésére és megismertetésére. Száz és száz községben falukrónikák írásába fogtak az emberek, a tárgyi történelmi emlékek ezreit hordták és hordják ma is össze poros ' padlásokról, nagyapák sárgára fakult, rég elfelejtett irományaiból, a falusi irattárak eddig senkit sem érdekelt polcairól. Fiatalok népes tábora is többször indított rohamot az ..élő történelem”, az öregek emlékeinek megmentésére. Az országos és helyi évfordulók, a teremtett időszerűségek, a lokálpatriotizmusból fakadó múltra- büszkeség szinte népi mozgalommá terebélyesedett. E „fertőzés” a korosztályok egyikét sem kímélte. A legidősebbek is csatasorba állnak: reszkető kezekkel rótták és róják az emlékezés sorait, halványuló memóriájukat nem kis feladat elé állítva ezzel. Azonban az értékre figyelő, szelektálni képes, szélesen hömpölygő folyamat csak irányt szabó gátak között növelheti erejét, töltheti be tényleges hivatását és válhat még inkább hasznos, múltunkat sokrétűen feltáró, cselekvő együttműködéssé. A „gyűjtse mindenki, amit akar”, „a dolgozza fel mindenki, ami éppen megragadta a figyelmét” helyett céltudatosabb, egy irányba ható, az átfedéseket, a dupla, sőt tripla munkát megszüntető okos együttműködés megteremtése. most a soron következő nagy feladat. Mindez ma már társadalmi szükséglet. A városokban és a járásokban történelmi bizottságok alakultak, a történelmi, de elsősorban helytörténeti kérdések iránt leginkább érdeklődő és hozzáértő emberekből. Igyekeznek maguk köré tömöríteni a történelem tárgyi és személyi emlékeit, emlékezéseit gyűjtök néoes táborát: fiatalokat és idősebbeket. A téma sokrétű, a feladat nagy. Ezek közül a most legfontosabban, a legidőszerűbbet kell kiemelni, a rendelkezésre álló erőket ennek megoldására mozgósítani. Múltunk spontán birtokbavétele a tervszerűbb, az elvégzendő feladatokat rangsoroló, sok-sok embert foglalkoztató, céltudatos tevékenységgel válhat és — a történelmi érdeklődés társadalmi méreteit tekintve — válik is forradalmi múltunk, küzdelmeink tudatos birtokba vételévé, a ma és a holnap nemezedékét szocialista öntudatában erősítő fontos tényezővé. Enycdi G. Sándor Kocsiinúzeiim a lakásban Érdekes hobbynak hódol Nemes Jenő, az Állami Bábszínház nyugdíjasa. Az idős faipari szakember, aki a bábszínházban számos marionettbábut készített már, otthonában miniatűr kocsimúzeumot állított ösz- sze. Az idős mester fiatal korában Marosvásárhelyen kocsikészítést tanult, és nyugdíjasként mintegy 15- féle, régen használt, azóta már a forgalomból kikerült állatvontatású szekér, kocsi és batár élethű modelljét készítette el 1:5l)-es kicsinyítésben. Kis lakásának majdnem minden polcát, helyét elfoglalják a régi erdélyi szánkók, az Eszterháy-ho- jnokfutók, a postakocsik, az erdélyi ökrösszekér, a felvidéki mészároskocsi, a fiá- ker és a konflis. Nemes Jenőt most új feladat foglalkoztatja: díszes kötetben meglátta a francia császár koronázási dísz- llintóját és ennek teljesen élethü példányát akarja elkészíteni. Zendülés a Bodrogközben 80 éve történt A századfordulón egymást érték hazánkban a szegénypa- rasztság agrárszocialista mozgalmai. A nyolcvanas evektől kezdve az ország különböző tájain sorra robbantak ki az aratók és szőlőmunkások sztráltjai, a csatasorba állt nincstelenek tüntetései. Várltonyi Istvánnak, a parasztmozgalmak legfőbb irányítójának szerkesztésében 189li-tól a Földmívclő Üjság című lap is segítette munkájukat. A mozgalom hullámai elértek Szabolcsba, onnan pedig a Tiszán át — főképp Dombrád és Kisvár- da felől — a Bodrogközbe is. Ma már csak az egészen öregek emlegetik, ők is jobbára a szüleik, nagy- szüleik elbeszéléseiből tudják, hogy a Bodrogköznek, megyénk ez ősi települési tájának nagy részét még a múlt század közepén is lápok, mocsarak, moroivák borították. A század második felében aztán megkezdődött a vízszabályozás, ami a földek tagosítását vonta maga után. Ennek során a legjobb termőföldeket a földesurak: a gróf Majláth család, a Semsey és Vécsy bárók kaparintották meg. s a szegény- . parasztoknak a kimerült, terméketlen homokhátakat hagyták. De a legtöbbjüknek még ebbpl sem jutott s így a zsellérek, urasági cselédek nyomorúságos kenyerét ették. Különösen szomorú volt a sorsuk 1896—97 telén. A mozgalom legfőbb célja a nagybirtokok felosztása volt. További követeléseik közt ilyeneket olvasamikor valósággal éhezett a Bodrogköz népe. December közepére vastag jégpáncél borította a Tiszát, szabadon járhattak hát át a ricseiek, révleányváriak, cigándiak, karádiak Szabolcsba, ahol megismerkedve a parasztszocialisla mozgalom törekvéseivel, a Bodrogközben is sorra megalakították a „független szocialista szövetkezeteket”. Legelőször Zemp- lénagárd, Cigánd. Tiszaka- rád szegényparasztsága tömörült szövetkezetbe, majd Karosa. Kiskövesd, Pácin. Rozvágy, Révleányvár is követte a példát, úgyhogy Zemplén vármegye főjegyzőjének jelentése szerint 1898 január első felében ..a Bodrogköz 52 községe közül 44 már inficiálva volt” az agrárszocializmus gondolatától. A reményt erősítő gondolatot az egyszerű parasztagitátorok gyakran rigmusba szedve is terjesztették: hatunk: a képeseknek ne kelljen ingyen napokat szolgálni a kastélyokba ajándékokat vinni, az uradalmi cselédszobákban csak egy család lakjon és ne legyen kénytelen a közös konyhai tűzhelyen osztozkodni, s mindezért a cselédasszonynak ne kelljen 20—30 napot dolgozni. Az uraság a kommenciót ne zsizsikes, patkánypiszkos gabonából méresse, s ne pondrós szalonnából adja. Ezt a gyűléseikről készített jegyzőkönyvek őrizték meg. s az egyikben fennmaradt a szövetkezetbe belépők esküjének szövege is, amely így hangzik: „Mi, független ' földművelő szocialisták arra esküszünk, hogy ne legyen se úr, se szolga, legyen egyenlőség ... Esküszünk, hogy egymást el nem hagyjuk, hanem minden bajunkban egymást támogatni fogjuk. Ámen.” A szövetkezetnek volt elnöke, alelnöke, jegyzője vagy íródeákja, pénztárosa, könyvtárosa, ajtó- őre, s mindegyikben voltak „bizalmi férfiak”. A vármegyei hatóságok szerint a „legmakacsabb” szövetkezet Pácinban működött Tarczali Ferenc elnökségével, az Íródeákja pedig Séra József volt. A zempléni földesurak az első perctől kezdve, félelemmel kísérték a bodrogközi „zendülést”, s, ijedtükben a családjukat sorra beköltöztették kastélyukból Sátoraljaújhelyre. Sürgetésükre-^ kormány csakhamar 100 csendőrt és két ezrednyi katonaságot rendelt a parasztmozgalom leverésére. Több községben, így Kiskövesden. Pácinban, Cigándon fegyveres összetűzésre került sor a parasztok és a kivezényelt csendőrök között. Pácinban a községháza elé vonult fel szinte az egész falu, követelve a letartóztatottak szabadon bocsátását. Haragjuk elöl a csendőrök kénytelenek voltak megfutamodni. Cigándon valóságos csata dúlt a tömeg és a karhatalom között, s még nagyobb lett a zűrzavar, amikor a zendülök egyike a toronyba futott, és kezdte félreverni a harangot. A csendőrök a mozgalomnak mintegy 200 vezetőjét, agitátorát összefog- dosták. és megbilincselve a királyhelmeci és a sátoraljaújhelyi börtönbe kísérték. „Monyha-tanyán Majláth József gróf két csikósa, egy számadó gulyása, egy bojtárja és két igásko- csisa le lett tartóztatva és a királyi törvényszékhez Sátoraljaújhelyre bekísértetve” — olvashatjuk a vármegyei főjegyző jelentésében. A csendőrök sok parasztot összeszúrkáltak, összetörtek, sőt Bodrogha- lom községben Dudás Andrásnét a puskatussal úgy megverték, hogy sérüléseibe belehalt. Magasan leng vörös zászló, lengedeztél! a szellő, Jer alája, jer alája te oktalan szenvedő. Testvérünk vagy, tarts Iliit bátran csak velünk, 11a cseléd vagy, nem lehetsz te ellenünk. A többi korabeli felkeléshez hasonlóan a bodrogközi sze- gényparasztság küzdelme is szomorú véget ért A „zendülök” emléke azonban SO év múltán, ma is él a nép körében, sőt a földosztó mozgalom résztvevői közül nem egy megérhette a felszabadulást, t vele együtt — amiért ók akkor hiába hullatták vérüket — a oodrogküzi uradalmi földek felosztását is. Hegyi József r Bosszantó szürkeségek Fölös számban akadnak cs gyarapodnak bosszantó szürkeségek mai közéleti nyelvünkben. Beszélt és írott formájában egyaránt. Nevezhetnék őket gondolkodás nélkül kapóra jövő „előregyártóit elemeknek’, sémáknak, sablonoknak is. Nemegyszer telte szóvá ezeket lapunk is. szóltak róluk mások is. Nem hiábavaló azonban — még ha olykor szélmalomharcnak, reménytelennek tűnik is — a küzdelem ellenük; hiszen folyóiratokat olvasgatva, rádiót hallgatva, tévét nézve lépten-nyomon tapasztalhatjuk az érdeklődés, söl: a közérdeklődés növekvését a nyelvművelés gyakorlati kérdései iránt. (Bárcsak tapasztalhatnék ilyen arányban a hozzáértést is irántuk!) Mi okozza e bosszantó szürkeségek, előregyártott elemek, sémák, sablonok oly nagyarányú, gyors és veszedelmes — mert a gondolatközlés, a véleménycsere, az egységes nézetekre- jutás hatékonyságát csökkentő! •— terjedését? A szellemi restségen és az élöszóbeli-írásbeli megnyilatkozások igénytelenségén túl gyakorta a közömbösség, a megszokás; nem utolsó sorban pedig: a di- vat, az cgyénietlenségböl vagy a vélt „korszerűséggel” lépésltartani-igyekvés- böl fakadó utánzás, hiúság, esetleg: nagyképűség... Ezúttal épp a divatos nyelvi sablonok egyikének- másikának nem kívánatos terjedésével óhajtok foglalkozni. Néhány év óta figyelem, hogy közbeszédünkben és közírásunkban miként ha- rapódzik el, jóval túllépve eredeti jelentését és hatáskörét, a fogalmaz, megfo- fogalmaz. Mintha' már semmit se mernénk vagy akarnánk szavakba foglalni, mégha tár ózni, ki mondani, semmiről sem tudnánk vagy kívánnánk véleményt alkotni, nézetet, elgondolást, vagy legalább hozzávetőleges képet kialakítani, csupán „megfogalmazni”. Sohasem válaszolunk úgy a hozzánk intézett kérdésre, hogy: „azt mondhatnám”, hanem csak így: „úgy tudnám megfogalmazni”. íme, mekkora nyelvi — és gondolkodásbeli — gazdagságot szegényit, válogatási te- hetöséget csökkent, stílusbeli színt szürkit el egyetlen kifejezés, mert (és ha) „divatossá” vált!... Az „előkelőnek” vélt „megfogalmaz” járványában alighanem a műkritikák voltak a kórokozók. Azokban lehet mind gyakrabban olyasmit olvasni, hogy a színész „megfogalmazza" szerepét, mondanivalóját (holott neki embereket, jellemeket ke l ábrázolnia, hiszen — Major Tamás ötletével szólva — ha a színházban megszűnik embernek ember állal történő ábrázolása. az. a színművészet halála!); vagy a festő, a grafikus is „megfogalmazza” a magáét, ahelyett, hogy szintén ábrázolná, kifejezné — színekkel, formákkal, vonalakkal, térbeli arányokkal stb., mert neki ez a dolga, az eszköze. Az Értelmező Kéziszótár (1972) a „fogalmaz”, „nv”fogal- maz”-nak más jelentését nem is ismeri, csak azt, hogy: nyelvi formába önt, leír, megír, szöveg fogalmazását elvégzi. (Emlékszem, milyen boldogok voltunk, amikor nagydiákok lettünk, és a magyar dolgozat alá a „helyesírás:... fogalmazás: ... külső alak: ...” osztályzat-megnevezések közül a középső, a „fogalmazás” helyébe már a „tartalom” többet jelentő címszavát írhattuk!...) igényesebb írások hozták divatba és tették ezáltal megkopott, fakó, már-már igénytelen nyelvhasználatúvá az üzenet fogalmát. Nagy alkotók és alkotások, művek „üzenete” nem egyéb, mint mondanivalója, mélyebb tartalma, lényege, vagy tanulsága. Még hagy- ján, ha Goethe, Csehov, Petőfi, Ady vagy akár Jókai „üzenetéről” van szó —, de Kezdő Ivázmcr vagy Elsö- müves Edömér nekünk még ne „üzenjen”! Legyen csak művének értelme, mondanivalója, eszmei szándéka és tartalma!... Divatos zsargonja közéleti nyelvünknek a „felmérés”. Már semmit sem vizsgálunk meg, clcmzünk, vagy tekintünk át alaposabban, tüzetesebben, semmilyen jelenségcsoporttal, helyzettel nem ismerkedünk meg, hanem mindent csupán felmérünk!... Arról nem is beszélve, hogy néha inkább megmérünk, mérlegre tennünk kellene (akár az önbírálat mérlegére is)!... Dicsérni és elmarasztalni mindinkább csak a pozitív és negatív jelzővel tudunk. (Talán ebben is kereshető a forrása annak, hogy mind dicséreteink, mind elmarasztalásaink gyakorta hatástalanok; nem eléggé hatékonyak, nem ösztönöznek kellőképpen az erények és eredmények megőrzésére és növelésére, a hibákkal való szembenézésre és szakításra!) Holott, ami pozitív: lehet jó, értékes, példaadó, dicséretes, előbbrevivő, igenlő, megerősítő, követelésre méltó, kiemelkedő, jeles, kedvező, előnyös, hatásos. biztató, örvendetes, fontos, lényeges, számottevő, nem lebecsülendő stb.; ami pedig negatív; rossz, értéktelen, káros, hátrányos, visszahúzó, ellenszenves, gátló, nem kívánatos, romboló, eredménytelen, szomorú stb. is —, illetve: mindezek valamelyike, attól függően, hogy éppen mit akarunk, mit helyénvaló mondanunk!... Gyárfás Imre
