Észak-Magyarország, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-03 / 2. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4

1978. január 3., kedd

A képernyő előtt

Szilveszter ’ll

A minap elköszönt esztendő utolsó óráiban többször kinéztem az ablakon. Forgalmas útszakaszra láthatok, de amerre néztem, mindenütt üres volt az utca. Csak éjfél után élénkült meg, de akkor nagyon. Amikor már véget ért a Magyar Televízió Szilveszter ’77 címen kínált szórakoztató szándékú adása. Ha az új esztendő első másfél órájában hazafelé tartó emberek — köztük kisgyerekes, sőt gyerekkocsis családok — közül csak minden második is a tévéműsor kedvéért volt ott, ahol addig tartózkodott, levonható a következtetés: a képernyő előtt várták igen sokan az új esztendő beköszöntését. Az elmúlt években már tapasztalható volt egy olyan tendencia, hogy nem a szilveszteri tévéműsor a világ közepe, társadalmunk kinőtt abból a tévé-fertőzéses gyermekbetegségből, amely minden szórakozást, minden szellemi segítséget a képernyőtől vár. s baráti társaságban, egyéb körülmények között is értelmesen és kellemesen tudja eltölteni szórakozásra szánt idejét. Ügy tűnik, ezt az elképzelést elsősorban a Magyar Televízió teszi következetesen magáévá, mint az egy-két szilveszteri műsorból — közte a minapiból is — kitűnik, de az éjfél után hazasietők tömege az ellenkezőjéről igyekeznek meggyőzni.

*

Milyen is volt hát a Szilveszter ’77 című szórakoztatás, milyennek láttam?

Mértéktartó középszerűség — jegyeztem fel a műsorfüzet margójára úgy este tíz—fél tizenegy körül. Aztán később áthúztam ezt a feljegyzést, de nem azért, mert a műsor feltűnően jobb lett, viszont gyakrabban néztem az órámra, mennyi van még hátra 1977-ből.

Ha a szorosabban vett szilveszteri műsort tekintem, markánsabban szembetűnik, hogy — A háremhölgy című szatí-' rát leszámítva — kevés új ötlettel hozakodtak elő a műsor szerkesztői, talán csak a fiatal színészek közreműködésével produkált, imádjuk a mozit című összeállítást kell külön kiemelni. Vegyük előre az időrendben is elsőként látott, A háremhölgyet. Alkotói — Kállai István és Szálkái Sándor — már tanúságot tettek róla, hogy a filmszatíra nyelvén, szórakoztató keretek között, de igen keményen tudnak szólni napi életünk fonákságairól, a jogszabályok és a napi társadalmi élet ellentmondásairól. Kitűnő példa volt erre az 1977- es veszprémi díjas, A fej című, tízperces szatírájuk, amit — emlékezetem szerint — a mostanihoz hasonlóan, „Elképzelhetetlen tévériport” címkével láttak el. Nos, A háremhölgy ugyancsak egy megoldhatatlannak látszó, a jogszabályok között elveszőnek tűnő jelenség görbe tükrére épül, némi meztelenkedő pikantériával és ezzel összefüggésben külkereskedelmi érdekekkel megtűzdelve, de már nem fér tíz percbe, már huszonötig tart, s bár kitűnő az alapötlet, jók a részletek is, kicsit elnyúlik ahhoz a záró poénhoz képest, ami a játék végén bátortalanul elpukkan. És még valamit: jó volt, érdekes volt, de mit keresett a merőben más jellegű szilveszteri műsor első fél órájában?

Kutatjuk a közvéleményt — hirdette a „főműsor” címe, s erről csevegett bevezetőjében Antal Imre is, enyhén megcsipkedve a Tömegkommunikációs Kutatóközpont reprezentatív felméréseit. Jelen is volt háromszázvalahány néző mindnyájunk képviseletében, egyszer-kétszer szóhoz is jutott, vagy inkább a soraikban ülő színészek játszották a nézőt is, aztán az egész közvélemény kutatási keret annyira feloldódott, hogy még azt sem tudtuk meg, vajon a jelen- voltaknak mennyire tetszett a műsor. A műsor egyébként régi receptek alapján állt össze. Egy rövid táncjelenet a Metronom *77 -re emlékeztetve, aztán fórum-paródia, azaz válaszok, kommentárok, operettdalok soraival. Szellemes, de megközelítőleg sem újszerű dolog, különösen, ha a néző három órával korábban is a készülék előtt ült és látta Árkus József Szilveszteri szuperbola című, ugyancsak a fórumparódia ötletére épülő, abban a műfajban igen érdekes, frappáns műsorát. Persze az alapötlet itt is, ott is más-más szereplőkkel és masszával dúsíttatott fel, csak Pálfy József szereplése volt közös. Két szürkécske, agyonrágott témájú kabaréjelenet a magyar rádiós és televíziós humor gebines raktárából, jó színészek, rutinos felvezetésében. Jelen volt az elmaradhatatlan Komlós-kommentár, a Gálvölgyi-paródia, Sas József, mint Sas József, s megjelent Frédi és Béni a szinkronszínészek alakításában, de a csoda tudja, rajzban kedvesebbek. A zenei blokk is ismert séma szerint építkezett, azaz mindenki más műfajban jelentkezett, mint szokott, és enyhén parvelizált. Osztatlan elismeréssel fogadtam viszont — és bizonyára velem sokan — a már említett régi filmzenéi összeállítást, és a fiatal művészek friss, kellemesen szórakoztató, vidám játékát. A Szilveszter ’77 nagyágyújának alighanem Hofi Gézát szánták, de egy teljes órányi műsoridő mintha sok lett volna igen sok részletében értékes, figyelmet érdemlő műsorából, s talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt gyanítjuk, hogy neki is sok.

*

A műsorról bizonyára megoszlanak a vélemények. Lehet, hogy a várakozás is túlzottan felfokozott vele szemben. Visz- szalapozom a műsorfüzetet: maradiunk abban, hogy mértéktartó volt. Amikor e sorokat írom, vasárnap kora délután, a képernyőn Willi Boskovsky vezényli-a szokásos bécsi újévi koncertet, már éppen a végét jelző Radetzky-marsot hallom. Odakint süt a nap, az utcán eltaposott papírtrombiták. Eljött az új esztendő, már 1978. van. A Szilveszter ’77- től függétlenül.

Benedek Miklós

Újra meleg van a kollégiumban

Annak idején megírtuk, hogy a hivatalos téli szünet megkezdése előtt öt nappal be kellett zárni a miskolci Petőfi-kollégiumot — s hazaengedni a diákokat, mert meghibásodott az egyik kazán, s nem tudták biztosítani az épület fűtését. A meghibásodott kazán kijavításáról példás gyorsasággal intézkedtek, s semmi akadálya nem volt annak, hogy már az elmúlt napokban újra megkezdhessék a fűtést a kollégiumban. Így már jó meleg szobákkal várták az új esztendő első munkanapján visszaérkezőket, akik tegnap, január 2-án reggeltől folyam

matosan érkeznek vissza a téli szünetről.

Lapunkban annak idején megírtuk, a Petőfi-kollégi- umban a fűtést biztosító kazánok már eléggé régiek, így a kollégium szívesen vásárolna olyan kazánokat, amelyeket a vállalatok már nem használnak, de tartalékként üzemeltethetőek lennének a diákotthonban, ha újból meghibásodás történne. A kollégium igazgatója elmondta, hogy két vállalat — a posta- igazgatóság és a kertészet — ajánlott fel részükre kazánokat, így remélhetőleg már zavartalanul telik el a fűtési idény.

Oroszul tanulnak az óvodások

Értékes serlegek

A Csepel Művek óvodásai hetente rövid orosz nyelvű foglalkozásokon vesznek részt. Képünkön: mesét hallgatnak a kiscsoportosok a Csepel Művek új Festő utcai óvodájának oroszóráján.

Három ékesen díszített serleget fordított ki a földből egy román földműves ekéje. A leletet a megtaláló átadta a helyi iskolának, s ott nyolc évig, mint középkori rézserlegeket őrizték. Amikor a szakértők érdeklődni kezdtek a serlegek után, kiderült, hogy a serlegeket színaranyból készítették 2800 évvel ezelőtt. A serlegek a tájmúzeum ékeivé váltak.

Védett park

Papagájok éles kiáltása és leopárdok üvöltése ébreszti reggelenként Malawi új fővárosa Lilongwe központi negyedeinek lakóit. A város kellős közepén 120 hektáros védett parkot hoztak létre, s benne madarak, majmok, hüllők és ragadozók találtak „lakóhelyet”. A parkon keresztül folyó Lingadzi folyóba krokodilokat költöztettek.

Ismétlés: szerdán

Gyakorlati

munkán

Szendrőn

A szikszói Mezőgazdasági Szakmunkásképző Iskola kisállattenyésztő hallgatói — akárcsak tavaly — idén januárban is nyúltenyésztői gyakorlaton vesznek részt a Bábolnai Mezőgazdasági

Kombinát szendrői gazdaságában. A gyakorlat során a tanulók megismerkednek a korszerű nagyüzemi nyúl- tartással, a tenyésztői munkával, valamint az állatok szakszerű takarmányozásával. Amíg a tanulók Szend- rőben töltik gyakorlati idejüket, addig állandó „tanüzemükben”, a Nagymiskolci Állami Gazdaság gyömrő- pusztai üzemében felújítják, korszerűsítik a diákszállásokat.

Másfél órás szilveszteri műsort készített a Magyar Rádió Miskolc-körzeti Stúdiójának kollektívája Zenebona címmel december 31-re. A műsort — a Rádióújságban meghirdetett műsortól eltérően — szerdán, január 4-én, este újra leforgatják, s noha egy, s más már nem lesz aktuális, azért néhány vidám pillanatot bizonyára szereznek a hallgatóknak. Mindenekelőtt remek zenét — Varsányi Zsuzsa külön dicséretet érdemel a szellemes összeállításokért, zenei betétekért, amelyek nemegyszer a poént is helyettesítették — emeljük

Zenebona

ki, amely ugye nem mellékes dolog egy ilyen műsorban. Tetszett — ugyancsak Varsányi Zsuzsától — a vásárlói kívánságlista, amelyet a Műszaki és Idegennyelvi Könyvesboltban rögzítettek, s ugyancsak jókat derültünk a grammatikai lelkigyakorlaton,

amellyel egy kicsit saját magukat állították pellengérre a riporterek. (A stúdióban ugyanis nincs vágó, a riporterek maguk vágják az anyagaikat, s mint a példák bizonyították, olykor nem kellő szigorral.) De, ha már a vágásnál tartunk, talán nem ártott volna a műsort —

erényei mellett — két részletre vágni. A szokásos — ilyenkor szokásos! — szilveszteri készülődésből talán egy picivel több volt a kelleténél, vagy inkább az ajánlottnál, s így középtájon alábbszánt a felszabadult mókázás, amibe azért —, utalnánk a detoxikáló- ban készült felvételre — akadt némi maró kritika is. A végére azonban megint elevenebbé vált a műsor — a Szemere-sarkon készült élő adás megfelelő előkészítés volt a szilveszteri mulatságra. Az említett észrevételeink mellett is jó műsort készített Im- reh József és Nagy István — érdemes odaülni a rádió mellé, ha netán ezt 31-én elmulasztottuk.

(cs. a.)

írások, beszédek, interjúk

Internacionalizmusról, szol idaritásról,

szocialista haza fiságról

Kádár János új kötete

Két évtized nemzetközi kérdésekkel foglalkozó beszédei, írásai, interjúi jelentek meg Kádár János legújabb kötetében a Kossuth Könyvkiadónál. Nem akármilyen húsz esztendő ez, sem hazánk életében, sem a nemzetközi munkásmozgaloméban. E küzdelmekkel teli, de kétségtelen fejlődés számtalan jegyét felmutató korszak világosan láttató tükre a kötet írásainak láncolata.

Mondhatnánk azt is, hogy a cikkek beszédek mindegyikében — közvetve vagy közvetlenül — arra kapunk feleletet: hol a helyünk a világban. Mivel pedig sorsunk nem választható el Európa és az egész világ né- neiúek sorsától, ezért — írja a Merre tart Európa? című cikkében (1973) — „a többi szocialista országgal szoros egységben, barátságra és kölcsönösen előnyös együttműködésre törekszünk minden népnél és országgal, amely a békés egymás mellett élés elve alapján erre hajlandó”. E külpolitikai elvben lényegében ugyanaz a szellem húzódik meg, amely a belpolitika kiinduló elvé is: az ellentétek élezése helyett a legszélesebb együttműködés útjait keresni a szocialista építés, nagy és szép országépítő terveink sikeréhez.

Eredményeit valamennyien ismerjük. S nemcsak napjainkban, hanem már a kezdeti időszakban. Jellemző erre az a kérdés, amelyet André Wurmser, a l’Humani- té tudósítója tett fel 1962- ben, amikor Kádár Jánossal beszélgetett. „Egyetlen kormány sem született olyan vajúdással, mint az önök kormánya ... Hat évvel később a legkülönbözőbb és gyakran legváratlanabb toliakból is dicsérettel találkoznak önök. Hogyan jutottak ilyen gyorsan idáig?” — kérdezte. S mindazokon a nagyon konkrét meghatározásokon túl, amelyeket erre adott a párt első titkára, ott a felelet abban a három fogalomban, amely a kötet egész mondanivalóját meghatározó címben tömörül: Internacionalizmus, szolidaritás, szocialista hazafiság. Noha, ez így önmagában jelszószerűnek látszik, mégis ebből vezethető végig elvi és gyakoi'lati politikánk. E fogalmakat ugyanis tartalommal tölti meg a mindennapi élet, másrészt az a látszólag egyszerű tény, amelyet ugyanebben az interjúban így fogalmazott meg Kádár János: „Pártunk annak köszönheti munkájának hatékonyságát, hogy visszatért a marxizmus—le- ninizmus tanához és gyakorlatához”.

Napjaink kérdéseire, ez az adott körülményekre választ adó leninista eszmeiség formálja egységbe — szétvá- laszthatatlanul — a cím hármas meghatározását. Teszi egyben a bel- és külpolitika sarkalatos pontjává.

Egybefonódásuk semmiképpen sem elhanyagolható tényező, hiszen egymás nélkül nem érvényesülhetnek. Egyik legújabb cikkében (A szocializmus építésének néhány magyarországi tapasztalata, 1977. Béke és Szocializmus) írja, hogy „a szocialista hazafiság a társadalmi élet fontos erkölcsi törvényévé vált”. Alig néhány sorral lejjebb nyomban hozzáteszi: „Pártunk azt vallja, hogy a hazafiság elválaszthatatlan a proletár internacionalizmustól, s e két nagyszerű eszme a szocializmus iránti elkötelezettség két oldala”.

Üjból és újból magyarázza: mit is jelent hazánkban, napjainkban internacionalistának, szocialista hazafinak lenni és szolidárisnak a közös ügyhöz. Világos és programadó valamennyi megnyilatkozás, mint például e tíz esztendeje leírt sorok (Az internacionalizmus — ma): „Meggyőződésünk, hogy ha politikánk nem szolgálná nemzeti érdekeinket, nem felelne meg a nemzetközi munkásosztály érdekeinek sem, ét ha nem volna internacionalista, akkor veszélybe sodorná hazánk érdekeit is. Internacionalista kötelességünk, egyben nemzeti érdekünk a szocializmus teljes felépítése hazánkban, a szocialista világrendszer erősítése, a szabadságért küzdő népek támogatása, a hozzájárulás egy új világháború megakadályozásáért folyó küzdelemhez”.

S mint tíz éve, vagy napjainkban ugyanolyan világos nyíltsággal kapott hangot már húsz esztendeje is ez a gondolat, a legnehezebb hónapokban, 1957 tavaszán: „A Magyar Szocialista Munkáspárt a proletár internaciona-