Észak-Magyarország, 1977. december (33. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-01 / 282. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1977. december 1., csütörtök Nézőtéri meditáció Zsarutörténet és mások A mai nappal nemcsak új filmhét, hanem új hónap is kezdődött. A miskolci bemu­tatóprogram még nem telje­sen ismert, de úgy tűnik, túl­tengenék a premiermozik műsorán is az okkal és ok nélkül való ismétlések, kasz- szasikert ígérő reprizek. Mindez természetszerűen hoz­za magával, hogy kevesebb új film kerül a közönség elé, vagy legalábbis rövidebb ját­szási idővel szerepelnek új alkotások a programban. Igaz, már most az első héten is látható a felújítások között olyan alkotás, mint a har­minc évvel ezelőtt készült Valahol Európában című ma­gyar filmremek, de nem ke­vés az eszmeileg és művészi­leg csökkentett értékű filmek száma sem. Magyar film egyébként kettő szerepel a bemutatási programban: a televízióból már ismert Kí­sértés című film mozira al­kalmazott változata, valamint karácsonyra, elsősorban a fiatalok kedvéért A csillag­szemű, Kolozsvári Grandpier- re Emil regényének kaland- fílm-változala. * ZSARUTÖRTÉNET címmel érdekes film pex'eg most a mo­zikban. (Alighanem e héten ez lesz a „sláger1’, ez lesz a közönségsiker.) Érdekessége több forrásból táplálkozik: Alain Delon az egyik fősze­replője és egyben producere is a filmnek, s az ő szemé­lyes varázsa már behozza a nézőket a moziba. Ha hozzá­vesszük, hogy a másik fősze­repet, az ellenlábast nem ki­sebb színész jeleníti meg, mint Jean-Louis Trintignant, biztosra vehető az érdeklődés. S ha azt is tudjuk a filmről, hogy fordulatos bűnügyi tör­ténet, talán már nem is kell különösebben bizonygatnunk a fentebb, zárójelben tett megjegyzé; megalapozottsá­gát. Pedig nem tartozik éppen a műfaj legjelesebbjei közé. A Jacques Daray rendezte film állítólag valóságos tör­téneten alapszik. Egy, a film­ben Emile Buissonnnk neve­zett bűnöző, aki korábban, még a háború előtt is több, emberéletet is követelő sú­lyos bűncselekményt követett el, 1947-ben megszökött a börtönből, s ezt követően nemcsak nagyértékű rabláso­kat követett el, hanem szinte mániákusan gyilkolt le min­denkit, aki útjába került, akitől tartott, vagy akire gyanakodott. Mint a filmből kitűnik, Később elítélte az esküdtszék, s kivégezték. Nos, a filmben a fiatal, ambiciózus detektívcsoportvezető mun­káját kísérhetjük nyomon, amíg eljut Buisson elfogásáig, s persze láthatjuk az időköz­ben elkövetett bűncselekmé­nyeket is. Meg kell mondani, az a szenvtelen gyilkosság­sorozat, ami itt látható, már nem is izgalmas, hanem fé­lelmetes, s már-már a néző­ben is felülkerekedik egy olyan vélemény, hogy Buis­son sokkal inkább kóros eset, mintsem bűnöző. Nem ér­dektelen „alán az sem, hogy sok-sok bűnöző, meg megtért bűnöző után most a detek­tívet alakítja Alain Delon roppant megnyerőén, a bű­nöző alakjában pedig, Jean- Louis Trintignant remekel. A történet egyébként 1947-ben játszódik, tehát harminc év­vel ezelőtt, de lényegét te­kintve mai is lehetne, leg­alábbis, ami a nyomozati el­járást illeti. A két kiemelke­dő színész tisztelői és a bűn­ügyi történetek kedvelőinek nagy tábora jó időtöltést ta­lál e film megtekintésével. * SZÁZ NAP A GYERMEK­KOR UTÁN címmel szovjet ifjúsá' '. film is látható a hét újdonságai között. A Szergej Szolovjev rendezte film egy nyári ifjúsági táborozás köz­ben született első szerelem története. AZ ÉJSZAKAI VONAT című, Jerzy Kawalerowicz rendezte, nagysikerű lengyel film felújításban szerepel a stúdiómozik, Miskolcon a He- vesy Iván Filmklub műsorán. E film egyik főszerepében a tragikus sorsú Zbigniev Cybulskit láthatjuk. (benedek) Tsz szocialista brigáii vetéliedöje A megyei döntőhöz érke­zett el az a vetélkedősoro­zat, amelyet a Nagy Októbe­ri Szoéialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére ren­dezett a megyei tanács me­zőgazdasági es élelmezésügyi osztálya, a megyei TESZÖV, és a Rónai Sándor Művelő­dési Központ. A termelőszö­vetkezetek szocialista brigád­jainak kiirt vetélkedő döntő­jében a borsodsziráki, a ci- gándi, a csokvaományi, a kesznyéteni,' a mádi, a me­zőkövesdi, a sályi, a sáros­pataki, a tiszapalkonyai és a vizsolyi tsz-ek egy-egy szo­cialista brigádja került. A megyei döntőt december 2-án, pénteken délelőtt 9 órakor rendezik meg Mis­kolcon, a Rónai Sándor Mű­velődési Központ földszinti klubtermében. Téli könyvvásár A sok közül egy A most nyolcvan esztendős Jász Dezsőnek, A sok közül egy című, a Gondolat Kiadó­nál most megjelent kötet író­jának rendkívüli sors jutott osztályrészül. A névtelen for­radalmárok között részt vett a XX. század „nagy vállal­kozásában”, az európai szo­cialista forradalom kibonta­koztatásában. Könyve vissza­emlékezés, hiteles korrajz, tárgyilagos és fegyelmezett ábrázolása az emberi törté­nelem eddigi „legizgalma­sabb” fél évszázadának. Jász Dezső —, mint minapi tévé­interjújában, 80. születésnap­ja kapcsán elmondta — négy háborúban vett részt; az igazságtalan első világhábo­rúban, majd folytatódott pá­lyája a Magyar Tanácsköz­társaság harcaiban, a spanyol polgárháborúban, végül ha­zánk felszabadításáért har­colt. A Tanácsköztársaság leverése után emigrációban élt, kommunista újságokat szerkesztett, a spanyol sza­badságharc bukása után fran­cia internálótáborban volt. Egy volt a sok közül, mint kötetének címében mondja. Azok közül, akik a szocialista jövőn munkálkodtak, akik azért harcoltak. Korábban a Magvető Kiadónál megjelent könyve most átdolgozott, bő­vített kiadásban kerül az ér­deklődő olvasók kezébe. ÖREGEK Lukovszky László rajza A miskolci Nehézipari Mű­szaki Egyetemen rendezett kétnapos közművelődési ta­nácskozás az elhangzott elő­adások és korreferátumok után tegnap délelőtt vitával folytatta munkáját. Az ország műszaki egyetemeiről és fő­iskoláiról érkezett közműve­lődési szakemberek kicserél­ték tapasztalataikat, hogy saját oktatási intézményük­ben milyen úton-módon, mi­lyen formákat és módszere­ket alkalmazva végzik mun­kájukat. A résztvevők figye­lemmel hallgatták a közmű­velődési speciál kollégiumok miskolci tapasztalatairól szó­ló ismertetést és elmondot­ták, hogy más felsőoktatási intézmények eddigi gyakor­lata azt mutatja: az oktatók és a hallgatók már így is nagyfokú leterheltsége miatt nem lehet e fakultatív stú­diumok óraszámát olyan mér­tékben növelni, hogy a kitű­zött céloknak megfelelően betölthesse funkcióját. A miskolci egyetemen a hall­gatóknak közel egy százaléka járt közművelődési speciál kollégiumra, de az országban volt olyar felsőoktatási in­tézmény, ahol minimális volt a jelentkezés. A téli és nyári közműve­lődési gyakorlatok nagyon sok hasznos tapasztalatot jelen­tettek a résztvevő diákok, de az egyetemi oktatók számára is. Ä művelő-művelődő vi­szonyt eltüntetve, az egymás művelését előtérbe helyezve; „könnyebben el tudunk iga­zodni az emberek között az üzemben” mondotta a ta­nácskozás egyik egyetemista résztvevője. Ha képesek, és hajlandók egyenrangúként kapcsolódni a munkásokhoz, a szocialista brigádokhoz, ak­kor a < műveltségük jobban hathat a tömegekre. A ta­nácskozás résztvevői elmon­dották, hogy egyetemükön, főiskolájukon milyenek az önművelési, közművelődési lehetőségek. Van olyan ok­tatási intézmény, ahol a köz- művelődési bizottságok — megfelelő tárgyi és egyéb fel­tételek között . — jelentős anyagiakkal gazdálkodhatnak, van olyan terület, ahol ennek a fordítottja igaz. Az objek­tív feltételek, a nem megfe­lelő tárgyi és anyagi feltéte­lek sok helyen akadályozzák az eredményes közművelődési munkát. Az egyetemi közmű­velődési bizottságoknak, KISZ-szervezeteknek, de a tanároknak és a hallgatók­nak is sokat kell még tenni annak érdekében, hogy ne csak a beat-koncerteken tel­jenek meg az egyetemi klu­bok. A műszaki értelmiség, s az egyetemi hallgatók is ké­pesek volnának többet ten­ni, ha ennek megvolnának mindenütt a feltételei, és az igények is korszerűbben fo­galmazódnának meg. A közművelődési ankét sza­bályos „ötletfesztivál” is volt. A reális lehetőségeket szám- bavéve nagyon sokféle javas­lat merült fel: ki-mit tett eddig és mit terhez a jövő­ben a saját területén. Az öt­letek és a tapasztalatok köl­csönös kicserélése ' nagyon hasznos volt minden részt­vevő számára. A meglevő ne­hézségek ellenére mit kellené; mit lehetne még tenni annak érdekében, hogy „hallgatói norma” legyen az egyetemis­ták körében is aktívan részt venni a közművelődésben. Felkészíteni őket jövendő hi­vatásukra úgy, hogy érezzék: a termelés emberi oldalához szervesen hozzátartozik az is: az értelmiségi —, r. ezen be­lül a műszaki értelmiségi, az egyetemista — a kultúra hor­dozója is. A tanácskozáson résztvevő egyetemek és főiskolák kép­viselői megállapodtak, hogy a jövőben' — mindig más és más intézményben — egy­két évenként újra rendeznek a mostanihoz hasonló köz- művelődési ankétot. A ta­pasztalatok időközbeni rend­szeres cseréje mellett a ké­sőbbiekben egy módszertani központot hoznak létre. P. J. Ülésezett a KISZ Miskolci járási Bizottsága A KISZ Miskolci járási Bizottsága a közelmúltban tartott ülésén Demkó Istvánt, érdemei elismerése mellett felmentette járási KISZ-bi- zottsági titkári tisztségéből és helyette Király Lászlót, a já­rási KISZ-bizottság eddigi / munkatársát választotta meg a járási KISZ-bizottság tit­kárának. Demkó István de­cember 1-vel a Miskolci já­rási Pártbizottság párt- és tömegszervezeti csoportjának a vezetője. W* A IX. országos grafika biennále előtt Miskolc képzőművészeti életének egyik legrangosabb —, ha éppen nem a legran­gosabb! — eseménye a két­évenként megrendezésre ke­rülő országos grafikai bien­nále. Első alkalommal 1961- ben rendezték meg a grafi­kusok e nagyszabású „sereg­szemléjét', s azóta is — ha­bár változó színvonalon, s nemegyszer vitáktól kísérve —■ a magyar grafikusok egyik jelentős fóruma ez a kiállí­tás. Az idén immáron kilence­dik alkalommal rendezi meg a Miskolci Galéria a bienná- lét, amelynek megnyitására — a hagyományokhoz híven — Miskolc város felszabadu­lásának évfordulóján kerül sor. A galéria Kossuth utcai kiállítótermében vasárnap, december 4-én, déli 12 óra­kor nyitja meg a kiállítást dr. Boros Sándor kulturális miniszterhelyettes, s ekkor kerül sor a biennále díjainak átadására is. (A Borsod me­gyei Tanács, Miskolc város Tanácsa, az SZMT, a KISZ és a Képzőművészeti Alap valamint a Kondor-emlék- plakett odaítéléséről egyéb­ként december 2-án dönt a díjzsüri.) Az idei biennáléra a töl mint háromszáz beérkezt alkotásból valamivel töl mint 110-et válogatott be zsűri. Hatvanöt grafikus mu( Icáit állították ki, s ismerik így meg a minden bizonnyí népes érdeklődő közönség.' grafikai biennáléhoz kapcs® lódva még két kiállítás np lile vasárnap. A legutóbl biennále nagydíjasának, Bt kassy Csabának a Kossal utcai Mini Galériában nyílij kamarakiállítása, s a Józsi Attila klubkönyvtárban pe dig a bolgár grafikusok mint egy 100 lapját mutatják b< Az elmúlt alkalmakkor a lel gyei és a jugoszláviai grafi kusoknak teremtettek alkal mat a kiállításra, s a terve1 szerint a jövőben is hagy® mányosan kiállíthatnak máj a szocialista országok grafi kusai. A Szentpéteri kap11 József Attila klubkönyvtár ban egyébként december f én, délelőtt 11 órakor nyitj; meg Sztojan Radev, a Bőig8 Kulturális Központ igazg8 tója. A IX. országos grafikai b> ennále anyagát egyébkén Szamosi Ferenc, a Műcsarnoki művészettörténésze rendezte] A kiállítást pedig az év vő] géig, december 31-ig láthat] ják az érdeklődők. A Kommunista Ifjúsági Szövetség Borsod megyei Bi­zottsága ma délután 2 órai kezdettel fórumot tart Mis­kolcon, a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár nagytermében a megyében élő és alkotó fia­tal művészek részére. Vita­indító előadást Pándi András, a KISZ Központi Bizottsága kulturális osztályának veze­tője tart A KISZ és a fiatal művészek kapcsolata címmel, majd Lajtos Ilona, a KlS^ Borsod megyei Bizottságánál1 titkára javaslatot terjeszt M a fiatal művészek megy6' stúdiójának megalakítására, ő fórum keretében adják át 8 megyei bizottság által k»' rábban alapított irodalmi & képzőművészeti nívódíjat, s természetszerűen — hihető' leg értékes — eszmecsere te' szí teljessé a találkozást. A Lenin Kohászati Müvek ! f közlekedési gyáregysége ! felvételre - keres IS évet betöltőit mnnbaválEalékat tesiíüÉzii iiiÉairie, (12/24 órás RfinkartBibe), és 16 évet betöltőn fiatalokat pályafeiinfartö nukőkni Tanfolyamokon való részvételt munkaidőn belül biz­tosítjuk. Bérezés, munka- és egyenruha: kollektív szerződés sze­rint. Dolgozóink részére MÁVAG utazási kedvezményt biz­tosítunk. Felvételre jelentkezni lehet a vállalat munkaerő-gaz­dálkodási osztályán (III. sz. Hivatal ház, III. emelet). A KISZ, m a tíaiai laövészek

Next

/
Thumbnails
Contents