Észak-Magyarország, 1977. július (33. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-10 / 161. szám
ÉSZAK.MAGYARGRSZÁG 6 1977. július 10., vasárnap Szomszédolás A Hortobágy— romantika nélkül \ j asárn.apőreként sokan mennek a 35-ös úton Debrecen, Szoboszló, meg a Hortobágy felé, hogy megcsodálják a rohamosan fejlődő várost, megmártózzanak a szoboszlói vízben és déli napsütésben szemléljék a pusztát, ahol szerencsés esetben nagy élményt nyújt a délibáb. A hét végén magam is leugrottam a Hortobágyra. bár a puszta nagy szerelmese, Ecsedi István könyve szerint nem a Hortobágyra megyünk, mert az itteni folyó a pusztának csak kölcsönadta a nevét, ezért az igazi debreceni nem megy a folyóra, hogy belé fulladjon, hanem a folyóhoz, a folyó mellé... A Hortobágy azonban a pusztán, s a névadó folyón kívül magával az azonos nevű községgel együtt értendő, melynek lakói igazi lokálpatrióták és nem szeretik azt az embert, aki, mert valami okból az ős természethez vissza vágyódik, kiruccan a városból, megáll a kilenclyukú hídnál, megnézi a pászlormú- zeumot, elkölt a csárdában kétszáz foi'intot, aztán el- dicsekszik vele, hogy járt a Hortobágyon ... A pusztának, Közép-Európa e páratlan adottságú növény, és állatvilágé tájegységének a délibáb, a külföldiek által sikongva emlegetett „fata morganája” csak adottsága, afféle -ráadás” az élményekhez, ha az ember megkísérli belülről megismerni. Nekem szerencsém volt. Az ismerkedésben olyan emberek segítettek, mint Polgár Sándor, a Hortobágyi Állami Gazdaság igazgatója, Pintér Levente, a gazdaság baromfitenyésztési ágazatvezetője, akik fél napot szántak rá, hogy elkalauzoljanak a 45 ezer hektáros gazdaság halastavaihoz, bai'omfifármjaihoz, a má_ tai méneshez, hogy segítsenek megmutatni: milyen a puszta, a Hortobágy — romantika nélkül. Bár a hagyománytisztelet azt parancsolná, hogy a ménessel kezdjük, de a „csikosch”, a „gulasch” ma már inkább az idegenforgalmi látványosságként, pénzért adott romantikához tartozik, ami többnyire itt zajlik a kilenclyukú hídnál, a klasszicista stílusban épített csárda közelében. Távolabb, ahová a nádastól már nem látni, ember és gép birkózik a szikes pusztával, hogy megőrizve és minden körülmények között védve a Hortobágy nemzeti • park jellegét, hasznot, s mind több hasznot adjon az országnak ez a iélmegyényi árvalányha- jas föld. Ez a haszon ma: évi 800 millió. Ennyi termelési értéket állít elő a gazdaság 209 dolgozója. A kezdet — mondja Polgár Sándor — itt is nehéz volt, a Hortobágyi Állami. Gazdaság is átesett azokon a hibákon, amelyek a mező- gazdasági üzemek ötvenes éveire jellemzőek voltak. Termeltek — termeltek? erőltették! — itt a rizst, a gumipitypangot; kísérleteztek mákkal, dohánnyal, s hoztak olyan állatfajokat, amelyek nem bírták a klímát, az éghajlatot. Mert a pusztának sajátos és igencsak szélsőséges az időjárása. Nem ritka, amikor a nappali 35 fokos hőség éjjel tíz fok alá süllyed, ezt csak a szürkemarha, a racka juh és a mangalica sertés bírja károsodás nélkül. Ezért a gazdálkodást új alapokra kellett helyezni, amelynek alapelvei ma is érvényesek: olyan állatfajokat meghonosítani, amelyek bírják az éghajlati adottságokat; száműzni azokat a növényeket, amelyek számára a pusztán nincs meg az életfeltétel, így tűnt el a gumipitypang, a mák és a dohány, de meghonosodott a kukorica, a cukorrépa, az is takarmánynövénynek. Van viszont mintegy 40 ezer darab anyajuh és a savanyú legelőket jól hasznosító szarvasmarha. S van másfél millió kacsa, kikeltetlek másfél millió gyöngytyúk naposcsibét; az 5 ezer hektáros lófelületről évente 400—410 vagon halat: pontyot. amurt, busát halásznak le. Tudom, magam is éreztem: nagy számok ezek! De hát nem akármilyen gazdaságról van szó, a 45 ezer hektáros terület sok mindent megmagyaráz. Amióta négy éve megalakult a Hortobágyi Nemzeti Park, az állami gazdaság annak nemcsak része, de egyik gondnoka, gondozója is. Ezzel is magyarázható, hogy négy év óta - megsokszorozódott a vízi vad, az őz és — Polgár Sándor szavaival élve — .,beszem_ lelenkedett” már a Hortobágyra a vaddisznó is. Vadászni csak erre lehet, irtják is minden eszközzel, mert igen sok kárt lesz a nádasok vízi vadjaiban. S végül szóljunk a lovakról, a mátai rezervátumról, ahol az elmúlt vasárnap is 40 ezer turista fordult meg. Nem véletlen, hogy igen nagy látogatottságnak örvendenek az évente egy alkalommal rendezendő mátai lovasnapok: a hortobágyi lótenyésztés — ha szabad így kifejezni —, az illeni lókultúra világszerte híres. A mátai versenyistállóban nem egy olyan lovat mutattak, amelynek az ára 300 ezer forintnál kezdődik. A tenyésztési fogások, a szakmai ismeret, a hozzáértés apáról fiúra száll, és a hortobágyi csikósok a ..szakmában” ma első helyen állnak a világ- ranglistán. N agy kincsünk, nagy nemzeti értékünk a Hortobágy! A puszta, amelyet — sajnos — itl-ott még hamis romantika leng körül, s a nyaranta nagy számban ide látogató külföldi rendszámú autók tulajdonosai itt döbbennek rá: a legendás betyárok, a lasz_ szót vető, ostorpattogtató esikoschok csak a mesék világában élnek. Helyettük a ma emberével a teremtő,. alkotó, újat kereső emberrel találkoznak, a Hor_ tobágyot szerető hortobágyiakkal, akik ékszeres dobozzá alakítják a pusztát. Onodvári Miklós Hirdetőben Harmíncévi házasság után tért be az asszony a Magyar Hirdető miskolci ki- rendeltségéhez. Homlokát, szemét törölgeti. Fél egy újabb szívinfarktustól, mert öt éve már volt egy. Leül. Sír. Inkább a könnyek, mint a szív... Ezt még elviseli a férje, örül is talán, ha zokogni látja. Az asz- szony hirdetést akar feladni. Tollat, papírt kér. Idős ember eltartását vállalná — lakásért. — Mi legyen a jelige? — néz körül tanácstalanul. — Bizalom — mondja valaki. Az asszony saját lakással rendelkezik. Férjétől már kétszer akart elválni, de mindig „visszacsinálták”. Most már nem megy. Állandó idegeskedés, kék-zöld foltok a testén, melyekről bent a gyárban, fürdés közben érdeklődnek a munkatársnők; miért verte meg megint a férje. — Július 5-re jegyeztük be — mondja a sajtóiéi- vevő. — Korábban nem lehetne? — néz rá az asszony. — Talán két-három nappal. Neki ez a két-három nap is nagy idő. Ötszáz forintossal fizet és a visszajáró pénzt reszketve gyűri táskájába. Ötvenhárom éves és egy 12 szavas hirdetéstől várja életének jobbulá- sát. Kiss Béláné, a Magyar Hirdető miskolci kirendeltségének vezetője már két éve dolgozik ezen a helyen. Valamikor ő is felvétellel kezdte a munkáját, csak utána lett vezető. — Hogy mi rázott meg a legjobban? —'kérdezi. — A legelső gyászjelentés. Hat_ vagy hétéves volt a kisfiú, aki hirtelen meghalt. Tudja, itt egy idő után ez a pult záróvonallá válik az alkalmazottak és az ügyfelek között. Nekem még altkor nem telt el ez a bizonyos idő. Be kellett mennem az irodába, hogy megnyugodjak, A hirdetésfelvétel, pontosabban a hirdetések is úgy változnak, mint az évszakok. Tavasszal a telek és a gépkocsi, nyár elején és szeptembertől az albérlet, karácsony és szilveszter elölt hízott sertések, vagy baromfik „ügyében” keresik fel legtöbben a fiókot. # Télen, nyáron, tavasszal, ősszel állandó azoknak száma, akik házastársat keresnek. Hirdetéseket adnak lel, válaszra várnak ezek az emberek. Ma is volt kettő. Ügy 11 óra körül érkezett egyikük, egy idősebb hölgy. A lányát akarta férjhez adni. — Az igazolványát elfelejtettem elhozni — mondja szabadkozva a felvevőnek —, de nem baj, majd visz- szajövök és bemutatom. Már kint jár az ajtóban, amikor visszafordul: — Eljöhetett volna ő is, de szégyenlős egy kicsikét... Nem sokkal utána érkezik M. N. I. így mutatkozik be mindenkinek, csak nevének kezdőbetűit említi. Jeligés levelet hozott egy nemrégen feladott hirdetésre. A férfi negyvenéves múlt, a bátorítóként megivott italtól most enyhén dülöngél. — Jól jár ez az asszony — lobogtatja azt az újságot, amelyikben megjelent a hirdetés. — Megkap ez majd tőlem mindent... Körülnéz, figyelnek-e még rá. Nekitámaszkodik a pultnak, gyűrött* borítékot kotor elő zsebéből, majd átadja a felvevőnek. Ki tudja kiszámítani a szerencséjét? Talán éppen ő ... * Ezen a napon negyven- kelten voltak a Magyar Hirdető miskolci kirendeltségénél. Gépkocsi, lakás, telek, házassági hirdetések váltogatták egymást. Gyász- jelentés nem volt. Ma is kopott valamennyit a púit, s koptak valamennyit azok is, akik a pult mögött ülnek. Puszlaíalvi Tivadar Bozsik István munkája AKÁC ISTVÁN ! GROTESZK i i A tékozló esőbe dobtam. Kétségbeesve körözött... i S a zuhanástól meghatottál], térdre hullt a füvek között. — i C.satakos lázzal fohászkodott: i Csak még egy percre hagyja meg | kis életét az Ismeretlen. i (Néztem a hű fényű szemek J jeleit a nyár-délutánban, hogy szállnak az ős téren át.) i — Jaj, ez a hősi cigaretta • mint égette el önmagát! Kiitya-dcluláu Kiment cs megverte a kutyái ... # A gazdass&ony az imént szaladt el. a boltba, a kutya — mint ilyenkor mindig — most is két lábbal a kapura támaszkodva panaszolt utána. Ez a panaszolás persze kutyanyelven fájda l ma s vált ka niások ban hallatszott. Mint ezer apró lüszúrás. — úgy szaladlak szél a fiú fejében ezek a vakkanlásolc. Nem először történt mar így. # Leüli a fiú. Eelállt, ment és megállt odabent a szobában. Háborgó lelkét újra és újra lelezakatolla a vonalkor ék-kattogás, meg az az elviselhetetlen hang, onnan, az állomásról: „amis- kolcUiszaipályaudvarigközlekedöszemélyvonalamáso- dikvágányraérkezikavágdny mellett...” — nyomorult percek voltak olt azok... Amikor még annyi megbeszélni, együtt lenni való lelt volna ... És akkor, csak úgy, hipp-hoppra clindílol- . Iák a vonalot. Lcgalábbfu- lolt volna, egy darabon a vonat, mellett... Aztán bosszúsan leintette magát: micsoda gondolatok ... Miért futott volna, és egyáltalán: minek ezen annyit lelkizni, mintha egy halott temetéséről jött volna visz- sza. Hiszen nem felesége a lány. Mégsem maradhatott üt hetekig, a faiu-szája rugójaként. Itt volt, elment, ez így rendjén... és ha akarja, egy hét múlva vagy két hét múlva ö is elmehet, meglátogathatja... Már csaknem megnyugodott. * Ekkor kezdett cl nyuszi- leni a kutya ,., (t.n.j.) A nélkülözhetetlen ember A VENDÉG jogán mindig kijár a jó zamatú, szájnak kellemes nedű Fülöp Sándor bátyámékná] Szo- molyán, a nevét nem tudom soron, ott, ahol a mésztufából házépítésre kifaragott teraszok a dolgos fiatalévek — mindennél beszédesebb — tanújelei. ■ Jómagam akárhányszor is kerestem fel az öreget, — a gazda jogos büszkeségével —. minden alkalommal megkóstoltatta velem a saját tőkén termettet. Ilyet ritkán iszik — mondta a homlok mögül a gondolat, s a szem is erősítette a leolvasott meggyőződést: vagyis, hogy a szőlőhöz, borhoz igencsak kell a tudomány. Legalábbis én így summáztam eggyé az Ízlelés, a tekintet és a szíves invitálás részigazságait. Legutóbb, amikor nála jártam, erősen panaszkodott öreg ismerősöm. Kishordó ízt kapott a szőlő leve. Olyan komolyan emlegette a „legveszélyesebb bőrbetegséget”, hogy bizony nevetnünk kellett rajta. Folytatva a tréfát, mímelt komolysággal sopánkodtunk: sajnos, ez ellen a betegség ellen a legnagyobb szakértelem is édeskevés. De ha komolyra fordítjuk a szót, akkor sem mondhatunk mást: a Fülöp Sándor által kezelt borok jó hírnévnek örvendenek. S ebben az esetben már nemcsak a saját terméséről beszélünk. hanem a Hórvöl- . gye Tsz borairól is. amelyeknek Sándor bátyánk, kilenc esztendeje gazdája. Voltaképpen nyugdíjasként lett pince vezető, pontosabban nyugdíjba menetele előtt egy évvel. Akkor még a helyi Sarló és Kalapács Tsz-ben, de később az új, egyesült tsz, a Hór- völg.ye is ragaszkodott szakértei méhez. tudásához. Ha úgy vesszük, sohasem tanulta iskolában, könyvből a borászat mesterségét. De már maga az a tény, hogy Szomolyán született, jelent bizonyos iskolát e tudományok területén. Még akkor is, ha a falut elsősorban cseresznyéjéről ismerik országszerte. Ha híre kisebb is. minőségben mégis legalább olyan jó ■ az erre termett szőlő zamata. — Ez a kötött szomolyai talaj nagyszerű a szőlőnek. És napfényt is kap bőségesen, Termesztett fajtáink a legkiválóbbak körébe tartoznak . .. Ha felsoroljuk a fajták neveit, tényleg azt igazolják, amit az öreg mondott. Olaszrizling, leányka, rizlingszilváni. piros tramini, sauvignon. muscat ottonel... Tanúsíthatom, hogv például az 1975-ös évjáratú muscat ottonel boruk rendkívül kiváló minőségű volt. És feltétlenül szólnunk kell egy ritkaságról: 1975 őszén sikerült aszút készíteni Szomolyán. Igaz. nem nagy tételben, de mégiscsak igazi aszút. Tőkén töppedt. aszú- sodott szemekből. Véleményem nem mérvadó, de úgy gondolom, felért egy h árom pulton yos hegyal .iáival. Ha pedig Tokaj-Hegy- alja az összehasonlítási alap. az már magyarázat nélkül is sokat mond az erre termett borokról. Az meg tényleg nem szorul bizonyításra. hogy az eredményekben a pincevezetőnek oroszlánrésze van. — Annak idején a szüleimtől 400 négyszögöl szőlőnek való földet örököltem. Majdhogynem ez volt az összes vagyonom. Több földet csak a felszabadulás után kaptam. A földosztáskor két holdat. Az a 400 négyszögöl termi azóta is Fülöp Sándornak azt a borocskát, amelyik így nyár derekán legtöbbször ..kishordó ízt” kap, s az a 400 négyszögöl ad minden esztendőben lehetőséget a szőlészet csínjának- bín,iának gyakorlásához. A kényszerből egykoron sokfelé koncsorgó summás 8 esztendeje nyugdíjas, legalábbis papíron az, mert azóta még minden évben visszahívták: Sándor bácsi, még ezt az egy évet csinálja végig, amíg a megfelelő utódot meg nem találjuk. Az utódkeresés évek óta tart. Ennek több oka is van, de talán a legdöntőbb: nehéz méltó követőt találni. — Dicsérik az általam ke- j zeit borokat neves szakemberek is. de én mégsem arra vágok fel, hogy jó a borom. hanem a tisztaságra. A hordóknál. boroknál egyaránt. Amióta pinceve- I zető vagyok, soha egyetlen egy hordóm nem. volt „bűnös”. Meggyőződésem, a bor minősége nagyban függ a tisztaságtól . .. Fülöp Sándor bátyám (most már 73 évesen) idén júniusban azt mondta nekem: — Még megvárom az idei szüretet, és aztán másodszor is elmegyek nyugdíjba. Most már véglegesen. ISMÉRVÉ, mennyire ragaszkodnak hozzá a termelőszövetkezetben. nem tartom lehetetlennek, ősszel újra megváltoztatja elhatározását. (Iiajdu) r
