Észak-Magyarország, 1977. július (33. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-26 / 174. szám
ES EMEN YEK H OL röwicflc in ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 /r Hétfőn, a Kulturális Minisztériumban Molnár Ferenc államtitkár köszöntötte Fábri Zoltán Kossuth-dí- . jas filmrendezőt, abból az alkalomból, hogy Az ötödik pecsét című alkotása elnyerte a X. moszkvai nemzetközi filmfesztivál aranydíját. A díjat —, amelyet a fesztivál „a filmművészet humanizmusáért, a békéért és a népek barátságáért” jelmondata díszít —, a fesztiválon részt vett magyar küldöttség vezetője, Szabó B. István filmfőigazgató nyújtotta át a zsűri és a fesztiváligazgatóság jókívánságait tolmácsolva a művésznek. (Képünk.) A CSILLAGVÁROSBAN © Több Moszkvában akkreditált diplomáciai képviselet vezetője hétfőn ellátogatott a Csillagvárosba. A diplomaták megkoszorúzták Jurij Gagarin emlékművét, s egyperces hallgatással adóztak a világ első űrhajósa emlékének. Georgij Beregovoj. a Szovjetunió űrhajós-pilótája beszámolt a vendégeknek a Szovjetunió és más országok űrkutatási együttműködéséről, az űrhajósok felkészítésének módszereiről. A RHODESIÁI KÉRDÉS ® Washingtonban befejeződtek azok az amerikai— angol tárgyalások, amelyek a dél-afrikai helyzettel, közelebbről, a rhodesiai kérdéssel foglalkoztak. A megbeszélések célja az volt, hogy kidolgozzák az Egyesült Államok és Anglia ösz- szeegyeztetett álláspontját a rhodesiai problémát illetően, és továbbra is fenntartsák az országban folyó események feletti ellenőrzést. Sváziföld fővárosában, Nhlanganoban díszszemlét (ártották Sobhuza király 78. születésnapja alkalmából. Az agg uralkodónak (aki képünk jobb szélén látható) becslések szerint 110 felesége és ismeretlen számú gyermeke van. GIEREK MOSZKVÁBAN @ Vasárnap a Szovjetunióba érkezet .Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára. Gierek a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága meghívásának eleget léve, szabadságát tölti a Szovjetunióban. RENDBONTÁS) # A Sri Lanka-i választások utáni rendbontások következtében az elmúlt hét végén rendőrségi jelentések szerint 32 személy vesztette életét. A szombat délutántól vasárnap reggeli tartó zavargások résztvevői közül a rendőrség sokakat őrizetbe vett. A. M. NATERRAS LÁTOGATÁSA © Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására július' 21—25. között látogatást , tett hazánkban Arturo Martinez Naterras, a Mexikói Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja. A vendéget fogadta Győri Imre. az MSZMP Központi Bizottságának titkára. SVÁJCI VENDÉG 9 Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára hétfőn fogadta Jean Vincentet, a Svájci Munkapárt elnökét, aki- rövid látogatást tett Budapesten. SZABÁLYOZZÁK @ A Kínai Államtanács a közelmúltban törvényt hozott a Kínai .Népköztársaságban alkalmazott mérték- rendszer szabályozására — jelentette vasárnap az Űj Kína hírügynökség. A rendelet értelmében „Kína alapvető mértékrendszere a méterrendszer, és a mérték- egységek nemzetközi rendszerét fokozatosan vezetik be az országban”. fiz angol nagykövet Borseiao 1977. július 26., kedd Hétfőn délelőtt kétnapos látogatásra Borsodba érkezett R. E. Parsons, Anglia magyarországi nagykövete. A vendéget és kíséretét a Borsod megyei Tanács székhazában dr. Pusztai Béla elnök- helyettes fogadta. A szívélyes hangulatú beszélgetésén dr. Pusztai Béla részletesen tájékoztatta a nagykövetet megyénk életéről, gazdasági fejlődéséről. Válaszában R. E. Parsons elmondta, borsodi látogatása azt célozza, hogy tovább javuljon, szélesedjék Anglia és Magyarország kereskedelmi kapcsolata. A déli órákban az angol nagykövetet fogadta Rózsa Kálmán, Miskolc város Tanácsának elnöke. Ezt követően a nagykövet és kísérete a Diósgyőri Gépgyárba látogatott. R. E. Parsons ma délelőtt a Tiszai Vegyikombinátot keresi „fel, ahol találkozik a vállalat gazdasági vezetőivel és megismerkedik á rohamosan fejlődő gyáróriás munkájával. I Fillér és az emberi jogok „Washingtonnak tudnia kell: azzal, hogy a szárnyas rakéták és d neutronfegyver gyártásának megkezdése mellett döntött, újabb akadályokat gördít a hadászati fegyverrendszerek korlátozásának útjába”, — írja Vitalij Korionov, a Pravda vasárnapi nemzetközi szemléjében. A nemzetközi közvélemény joggal veti fel a kérdést: hogyan kardoskodhat a Fehér Ház az „emberi jogok védelmében”, amikor ezzel egyidejűleg az emberiség tömeges pusztítását célzó, halált hozó fegyverek gyártását sürgeti ? Egyre nyilvánvalóbbak „az emberi jogok védelmében” indított provokativ kampány súlyos következményei a nemzetközi kapcsolatokban. Ezt a kampányt, amelynek éle a szocialista országok ellen irányul, az Egyesült Államokban azok a körök kezdeményezték, amelyeknek gyűlöletes a szovjet—amerikai kapcsolatok normalizálásának. a fegyverkezési hajsza megszüntetésének még a gondolata is. Ezek a körök még nagyobb hevességgel vetették magukat az enyhülés elleni küzdelembe. A helsinki záróokmány aláírása óta eltelt csaknem két esztendő igazolta a 35 állam állal ezen a fórumon kidolgozott megállapodások élet- képességét és hatékonyságát. Természetesen, többet is el lehetett volna érni, de csupán két .esztendő telt el. „Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy ez, az időszak nem volt mentes a helsinki megállapodások alá- ásására irányuló kísérletektől sem. A béke sorsáért komolyan aggódó államférfiaknak és politikusoknak nem az a legfőbb kötelessége, hogy a helsinki megállapodások „korlátozott voltán” sajnálkozzanak, hanem minden lehető intézkedést meg kell tenniük annak érdekében, hogy a helsinki dokumentum rendelkezései mind teljesebben valóra váljanak. A szocialista országoknak Belgrádban, ahol a 35 ország külügyminiszterei, képviselőinek találkozóját készítik elő, éppen ez az álláspontja — mutat rá a Pravda cikke. A küszöbönálló találkozó akkor igazolja majd a népek, reményét, ha a jövő felé tekint. Oltványisliola Kegyalján A Tokaj-hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinát idén az úgynevezett lván-tanyai és Galambos dűlőkben, 18 hektár területre telepítette oltványnevelő iskoláját. Ez évben 2,1 millió „oltvány- jelöltet” iskoláztak el, ebből 800 ezer darab volt hárslevelű, 300 ezer furmint. 250 ezer muscat ottonel, míg a többi szürkebarát, sauvig- non, chardonnay és piros tramini ’ fajták. Ez utóbbi fajtáról a telepvezető, Szabó Lajos elmondta, hogy a tapasztalatok szerint a gépi oltással eredményesen szaporítható. Az oltványnevelés vízigényes tevékenység. Idén kétszer kapott mesterséges csapadékot a terület, 40—40 milliméter mennyiségben. A növényvédelem szintén nagy .figyelmet követel. A kórokozók ellen az oltványokat rendszeresen permetezik T—54-es lánctalpas traktorokra szerelt Perla-típusú növényvédő gépekről. Ugyancsak állandó munkát ad az oltványiskola dolgozóinak a növényápolás, ami ma még eléggé kézimunkaigényes művelet. Az oltványok felszedésére novemberben kerül sor. Az előzetes termésbecslések szerint az iskolázott „oltvány- jelöltek” 35 százalékából lesz I. és II. osztályú gyökeres oltvány, ami — figye'- lembe véve a hárslevelű és a furmint fajták gyenge eredési affinitását, — jő eredménynek mondható. A várható 700—800 ezer gyökeres oltvány egyik részét a borkombinát használja fel, másik része pedig szovjet exportra kerül. Félévszázados munka után Tisztségváltás történt • az Észak-magyarországi Rövid, és Kötöttáru Nagykereskedelmi Vállalatnál. Suggr Andor, a vállalat igazgatója ötvenéves munkaviszony után köszönt el a kollektívától, amely 26 évet dolgozott irányítása alatt. Az ünnepséget tegnap, hétfőn rendezték a vállalatnál, ahol megjelent dr. Ha. vasi Béla, a megyei pártbizottság titkára, Kolláth Sándor, a Miskolci városi Pártbizottság titkára, Lauthán Ferenc belkereskedelmi miniszterhelyettes, Rónai László, a KPVDSZ megyei bizottságának elnöke, valamint megyénk több vezetője, hogy kö_ szöntse nyugdíjba vonulása alkalmából a szakma egyik neves egyéniségét. Ott voltak az ünnepségen a vállalat dolgozóinak. a pártszervezetnek, a szakszervezetnek és a KISZ-nek a képviselői is. Lauthán Ferenc miniszter- helyettes köszönte meg Sugár Andornak azt az önzetlen munkát, amelyet a szocialista kereskedelem fellendítéséért, majd fejlesztéséért kifejtett. Külön értékelte azt a 13 éves munkát, amelyet az ország hét RÖVIKÖT Vállalatnának és a Divatáru Nagykereskedelmi Vállalatnak igazgatói tanácsában elnökként végzett. Hangsúlyozta, hogy szakmai hozzáértésével nemcsak vállalata, hanem belkereskedelmünk felpezsdítéséért. is munkálkodott Dr. Havasi Béla, a megyei pártbizottság titkára a munkásmozgalomban, a pártban, a közéletben kifejtett tevékenységéért mondott köszönetét a nyugdíjba vonuló igazgatónak, hangsúlyozta, hogy a fiatalabb generáció a jövőben is igényli a kommunista szakember tapasztalatait. A tegnapi ünnepségen vette át kinevezési okmányait Földi Gyula, a RÖVIKÖT új igazgatója, aki két évtizeden át végzett felelősségteljes munkát a vállalatnál. Az,új igazgató elmondta, hogy kedvező munkahelyi légkörben veszi át a nemrég kitüntetett kis váló vállalat irányítását. Dr. Fidel Castro Ruz elvtársnak, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának, a Kubai Köztársaság Államtanácsa elnökének, a Minisztertanács elnökének, HAVANNA. Kedves Fidel Castro elvtárs! A (Kubai Köztársaság nemzeti ünnepén, a Moncada laktanya elleni támadás 24. évfordulója, a nemzeti felkelés napja alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa. a magyar dolgozó nép és a magunk nevében őszinte, testvéri üdvözletünket küldjük Önnek, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának, a Kubai Köztársaság Államtanácsának, Minisztertanácsának és a testvéri Kuba .népének. A magyar nép elismeréssel tekint a kubai nép maradandó eredményeire, amelyeket a társadalom szocialista átalakításában. a náphatalom intézményes megszilárdításában, a népgazdaság és a kultúra sokoldalú fejlesztésében elért. A kubai munkásosztály élcsapatának, a Kubai Kommunista Pártnak vezetésével elért nagy sikerek, Kuba következetes internacionalista politikája, a gyarmatosítás és a neokolonia- lizmus ellen vívott harca példaként szolgál a függetlenségért, és a társadalmi haladásért küzdő népek számára. Nagy örömünkre szolgál, hogy pártjainknak és népeinknek a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elvein alapuló testvéri barátsága és sokoldalú együttműködése mind ei'edményesebben szolgálja a szocialista épitőmunkát és a szocialista államok közösségének összefogását az imperializmus ellen, a társadalmi haladásért, a nemzetközi béke és biztonság megszilárdításáért folytatott küzdelemben. Forradalmi harcuk e jelentős évfordulóján kívánjuk önnek, tisztelt Fidel Castro elvtárs és a Kubai Köztársaság testvéri népének, hogy a Kubai Kommunista Párt első kongresszusa által megjelölt úton haladva, érjenek el további sikereket a szocialista társadalom építésében, hazájuk felvirágoztatásában, közös ügyünk, a szocializmus és a béke javára. Budapest, 1977. július 25. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losoncai Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Híradás a miskolci kiállításról Tegnap délután politikai, társadalmi és állami vezetők keresték fel a miskolci kiállítást és vásárt. Lanthan Ferenc belkereskedelmi miniszterhelyettes Fejes Lászlónak, a megyei tanács elnökhelyettesének kíséretében tekintette meg a kiállítást. A miniszterhelyettes nagy elismeréssel szólt a rendezvényről. A vásár jól sikerült akció; ■ elrendezésben, kiállításban stílusos és impozáns. . A kereskedelempolitikai célkitűzéseket jól szolgálja, hogy olyan árukat állítottak ki zömében, amelyek már forgalomban vannak, vagy rövidesen lesznek. A miniszterhelyettesnek különösen tetszettek a finomkerámiai művek csempéi, fürdőszobái, a Hollóházi Porcelángyár, a Bod- rogkereszt ú ri Kerámia i pari Szövetkezet termékei, illetve a népművészeti és h/úziipari szövetkezetek kitűnő munkái, a Hegyalja Ruház„ati Szövetkezet szép modelljei országosan hiánycikkek — mondotta —, és itt is tapasztalható, hogy kevés az olyan áru, amely a szabad idő kihasználásában, a kertészet, a horgászat és a vadászati cikkekben kielégítené az igényeket. A miskolci kiállítást tegnap megtekintette Richard Parsons, Anglia’ magyarországi nagykövete is több megyei vezető kíséretében. A nagykövet elismeréssel szólt a kiállított termékekről. Javait itiegyéiEklteii a fejter«iés (Folytatás az 1. oldalról) 1500 liter körül jár a fejcsi átlag. És a legjobbak eredményei — a múcsonyi I860, a bekecsi 1856, az emödi 1742, a mezőkeresztesi 1728 és a halmaji 1698 literes (félévi) tehenenkénti tejtermelés — külön dicséretet érdemelnek. Ami a bázishoz viszonyított „felfutást” illeti, a szevdröi tsz 485, a múcsonyi 475, a boldogkőváraljai 470 literes egy tehénre jutó többtermelése a legszámottevőbb. A többi „mutatót” illetően a tenyésztői, gondozói munkát dicséri például a bekecsi tsz-ben elért 197 darabos, vagy a Monokon elért 301 darabos borjúszaporulat, mindössze 1,5, illetve 2 százalékos elhullással. Az összes borjúszaporulat 9,3 százalékos növekedése azonban még korántsem kielégítő eredmény a szakosított telepeken. A jövő évi termelési szint növelése érdekében sokkal, nagyobb javulást kell elérni. Sajnos továbbra is akadnak megyénkben a tejtermelésben igen gyenge, szinte elrettentő példaként szolgáló tsz-ek. Az összes tejtermelő üzem közül még mindig 26-ban járnak — fél évre viszonyítva — az ezer literes tehenenkénti tejtermelés alatt. így például Pálházán 649, Bodroghalom- ban 691, Telkibányán 708 li_ .tér volt az egy tehénre jutó tejtermelés. Ezek a tsz-ek gyakorlatilag még a felét sem termelik meg annak, amit 'a jobb üzemek. (Folytatás az 1. oldalról) mente Tsz, a sajópetri Egyetértés Tsz és a karosai Dózsa Tsz is befejezte a kombájnolást. Gépeik zöme azonnal más gazdaságok segítségére sietett. A bekecsi Hegyalja Tsz- ben ma estére fejezik be a csaknem ezer hektáros kalászos terület aratását, s három környező gazdaságnak ajánlották fel kombájnjaik segítségét. A bekecsi tsz-ben példamutatóan szervezlek meg a Ksniüi az aratás járulékos munkáit. A kombájnok nyomán azonnal letakarítják a szalmát, elvégzik a nyári szántást, s nem feledkeznek meg a talajok lezárásáról, a nedvesség megóvásáról sem. A járulékos munkák üteme általában megyeszerle jónak mondható, de sok helyen jár gondokkal a kazlazás, mert a 85—90 megrendelt homlokrakodót, csak az őszre tudja szállítani a kereskedelem. I