Észak-Magyarország, 1977. június (33. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-11 / 136. szám
SPORT ♦ SPÜRT * SPORT . SPORT ♦ SPORT ♦ SPORT Új utakon Középiskolásaink versenyA szombati nappal befejeződik az idei NB I-eslabdarugó bajnokság. Ami a DVTK idei szereplését illeti, a csapat, lia váltakozó sikerrel is, de teljesí tette célkitűzését, a bajnoki táblázaton 32 pontot sze.ezve, a 10. helyen tanyázik. Most már csak az volna fontos, hogy megismételve a szerdai második félidő játékát, pontot tenni a sikeres szereplésre, hiszen az idén nem voltak kiesési gondjai a DVTK-nak A SZEOL ellen nem szerepelhet az a két fiatal játékos, aki az MTK-VM. elleni találkozón új Színt, lendületet vitt a csapat játékába; mert'Fülkő es Borostyán Touionbam utaztak, a 21 éven aluliak válogatott csapatával. Rajuk megtisztelő feladat vár a magyar válogatottban. Így marad az az együttes, amelyik' az első félidőt játszotta az MTK-VM. ellen. Szó lehet Veréb es a sérüléséből felépült Tatár szerepléséről is. Ami pedig az esélyeket illeti, Szabó Géza vezetőedző így nyilatkozott elindulás előtt: Ahhoz, hogy a csapat Szegeden győzzön, lényegesen jobb játékot kell nyújtani, mint az, MTK VM ellen az első félidőben. Győzni szeretnénk,. hogy szép eredménnyel fejezzük be az idei küzdelmeket. A kapuban Szabó, vagy Veréb véd. A közvetlen védelem változatlan, tehát: Te- odoru, Salamon, Várad», Kutas!. A középpályások: Kerekes. Oláh, Hajas, vagy Tatár. Csatárok: Szálai, Fekete. Görgei. A kiapadón azok foglalnak helyet, akik a kezdő csapatban nem sízerepeí- ftek. SZOMBAT Kézilabda. NB I. B. fii: Miskolci Vörös Meteor—KÉV Metro. Miskolc, Népkert, 17 óra 31). Súlyemelés. Üttörő, serdülő és ifjúsági seregszemle n. fordulója. Leninváros, 14 óra. Tömegsport. SZÖVOSZ Kupa területi női és lórii kispályás labdarugó-döntő. Miskolc. Ifjúsági sporttelep, 9 óra. Óvodások olimpiája. Özd, stadion, 10 óra. Lovassport. Országos fogathajtó bajnokság I. fordulója, Mezőkeresztes. üszás. Megyei felnőtt és ifjúsági bajnokság. Miskolc-Tapolca, 16 óra. i Labdarúgás. NB I.: SZEOL— DVTK. Szeged, 17 óra. Atlétika. Országos ifjúsági csapatbajnokság. Ózd, 15 óra. VASÁRNAP Atlétika. Országos csapatbajnokság. Ózd, 8 óra. Asztalitenisz. Borsodi Volán- Szegedi KSZVSE. NB n. női, Miskolc, Villamoslpari Szakközép tornaterme, 9 óra 30. Kézilabda. NB I. B férfi: Ózdi Kohász—Csömör, Ózd, 15.30. NB II. fű: Borsodi Bányász—KVSE. Pereces, 10 óra. Kosárlabda. NB JT. ifi: DVTK —VM KÖZÉRT. Miskolc, Kilián Gimnázium, li óra. Lovassport. Országos fogai 1'allé bajnokság. I. lord. Mezőlce- tesztes, 9 óra. Röplabda. NB II. női: MVSC— SBtc. Miskolc. MVSC-pálya, io.00. Miskolci Spartacus—Sátor-, Mjaújhely. Miskolc, Népkert. 10. NB H. ffi: Borsodi Bányász— MEaFC. Farkaslyuk, la óra. Tájfutás. Tavaszi Kupa IV. fordulója. Bánkút, 0 óra. Tenisz. NB III. fű: DVTK— Rudabánya. Diósgyőr, 10 óra. Tömegsport. SZÖVOSZ Kupa területi női és férfi kispályás labdarúgó-döntő. Miskolc. Ifjúsági sporttelep, 9 óra. Üszás. Megye) felnőtt ős Ifjúsági ba.1hoksáa. Miskolc-Tapolca, 16 óra. Közben vízilabda- mérkőzés: MVSC—Pécsi MsC. Vívás. A DVTK országos IT. o. férfi tőr. IV. o. női tőrvivó- i versenye. Mjakolc, ságvári u. 10 1 Or*. ■ Az elmúlt 12 év alatt (hatszor.)! végzett kieső helyen (négyszer utolsó volt) a szegedi NB I-es csapat. Igaz, nem minden esetben járt a rossz helyezés oszüdycseré- vel, a létszámemelés miatt, (de a tény, az tény marad.) A mostani bajnokság elölt merésznek látszó döntéssel Himer István, a szolnoki MÁV 36 éves edzőjét szerződtették. Edző és legénysége már az első évben jól vizsgázott a Szeged bennmaradása mór 5 fordulóval a bajnokság befejezése elett biztosítottnak látszott. A legutóbbi három mérkőzésen nem ment jól a csapatnak, de az utolsó mérkőzésen a fővárosban ,a Bp. Honvéd ellen a II. félidőben megmutatta, hogy mire képes. (0:4- es első félidő után 2:l-re megnyerte a második félidőt.) — Főként hasai pályán ment kitűnően a játék a csapatnak. — jegyezte meg a vezetőedző. — Eddigi sikerük elsősorban annak köszönhető, hogy együttesem sokkal egységesebb volt, mint előző években. A Diósgyőr kitűnő csapat, legyőzése nem kis feladat, de mi győzelemmel szeretnénk búcsúzni közöl leégünk 1*1 és a bajnokságtól, Erre jó hazai szereplésünk utón reményünk is van. Sajnos a védelem oszlopa, Egervári el van tiltva, s nem játszhat. Nagy viszont újra véd a kapuban. Az összeállítás: Nagy — Szálai, Kozma 111., Forgács, V. Tóth — Hojszák, Birinyi, Zámbori — Kádár, Hegedűs, Jernei. Labdarúgás. NB TI. Ózdi Kohász— Szekszárd. Ózd, 17 óra. NB 111.: Hatvani Kinizsi— Gyöngyös, Varga, Nugybátuny— Leninváros, Geiger'. DM TE—Ikarus, Nagy B.. Salgótarjáni Síküveggyár—KVSE, Fehér, Hajdúszoboszló—Salgótarjáni Kohász, Füzessy. Honvéd Papp .7. SE— Sátoraljaújhely, Koz.sla, Kisvárda ■—Nyíregyháza. Koroknál, Záhony—Balassagyarmat, Rudabánya—Borsodi Bányász, Erinkén. Megyei I. o.: .fízuhavölgy—Ä1- soz.solcu. SÜMSÉ—Borsodnadasd, Mákvölgyi 'Bányász—Királd. Pál- házu—Szirma besenyő. Hejöcsnba —M.ÉMTE, Sárospatak—B. Volán, Sajóbábony—Edelénv, MEAFC— Mez.öc.sát. Téllya—Sájókaza, Rükkubrány—Honvéd Trencsényi J. SE. Súlyemelés. Üttörő, serdülő és ifjúsági megyei seregszemle. Leninváros, 10 óra. HÉTFŐ Labdarúgás. MNK: Ű. Dózsa— DVTK. Gyöngyös, 17 óra. Országos ifjúsági 'bajnokság elődöntő mérkőzései: Pécsi Mst— Váci Híradás, Hejöcsaba, 15.30 DVTK—SZEOL, Hejöcsaba, 17 óra. Június 11. és 12-én Miskolcon kerül sor a SZO- VOSZ Ifjúsági Kupa kispályás labdarúgótornája 11. csoportjának országos tertU '“ti döntőjére. A SZÖVOSZ megbízásából az eseményt a Borsod megyei MÉSZÖV rendezi. A területi döntőn Hajdú, Saabot "s. Heves, Nógrád és íí renoező Borsod megyék férfi- valamint női együttesei vesznek részt. A nevezé- s~ket május 10-ig az említett csapatok eljuttatták a versenybírósághoz. Az Ifjúsági sporttelepen megrendezésre kerülő tornán a férfiak mérkőzései 2x25. n nőké pedig 2x20 percig tartanak. Mindkét nem küzdelmeiben 6 fős gárdák vesz ’ek részt. Június 11-én 6.30 órakor tartják az ünnepélyes megrendszere évről evre ujab£> fejlődést hoz sportéletünkben. Az idei tanév munkájáról a különböző i'kolák' ban ezeikben a napokban számolnak be diákjaink, összefoglaló beszámolóra ültünk le Temess.y Tünde, testnevelő tanár, a Megyei Tanács' főelőadója társaságában, hogy értékeljük megyénk diáksportjának eredményeit. — Folyamatos fejlődés jellemezte a megye iskoláinak sportmukáját ebben az. oktatási évben — mondotta. — Ennek ’ következtében kiegyensúlyozottabbá váltók az erőviszonyok. A Földes Gimnáziumot alaposan megközelítette a Kilián Gimnázium; — Atlétikában a nyíregyházi területi döntőn Ti0 borsodi. diáik Vett részt, a Földes és a Kilián Gimnázium a legnagyobb létszámmal, de ott voltak az Irinyi János Szakközép, a Ságvári Gimnázium, a kazincbarcikai 105. sz. Intézet, a 100-as és 102-es Szakmunkásképző Intézet, a Zalka Máté Gépipari Szakközépiskola tanulói is. Diákjaink meghatározó szerepet játszottak a területi döntőn, az érmek hatvan százalékát ők nyerték. Eredményeik alapján rernél* hető, hogy az országos döntőn is eredményesen fognak szerepelni. A II. korcsoportbeliek 18 versenyszámból 14 bajnokságot, az I. korcso- portbeliek 30 területi versenyén 11 bajnokságot megyénk fiataljai nyertek. — Az előbbivel szemben elszomorító képet mutat fiataljaink tornasportja. Mivel ebben a sportágban az országos versenyen egyesületekbe igazolt diákok indultak, nem volt elvárásunk, hiszen megyénkben nincs egy ellen szakosztály sem, amely egy iskolából megfelelő szintű és egy csapatnyi tornászt lei tudna állítani. Ezért dicsérendő a Földes Gimnázium leány csapata, amely a már megrendezett országos döntőn, a B-kaite- góriában ezüstérmes lett. Az Mezőkeresztesen már nagy hagyományai vannak a lovassportnak. 1968. óta nyolcadik alkalommal rendezi meg a Magyar Lovas Szövetség és a mezökei-esztesi Arán ykai ás /. Tei te elős zö ve t - kezet az országos hajtó- és a területi lovasbajnókságot. Ezúttal is számos világ- nagyság vesz részt a versenyben: Abonyi Imre, Bárdos György, Fül öp Sándor többszörös világ- és Európa- bajnokok fémjelzik a mezőnyt, de „nyeregbe szállnyitót, 9 . órától pedig sor kerül a találkozóra. Június 12-én 1 ugyancsak fél kilenctől rendezik a mérkőzéseket, az eredményhirdetést pedig 11,45 órára tervezik. Az első ilyen, jellegű tornára 1975-ben került sor, tavaly pedig a sportágak száma már kilencre bővült!. A miskolci területi döntőn a megyénként megrendezett előcsatározások legjobbjai állnak rajthoz. Ez biztosítéka annak, hogy a- érdeklődői: izgalmas összecsapásoknak lesznek szemtanúi. A technikai értekezletre június 10-én 20 orakor várják a csapatok vezetőit, ezt az Aranycsillag szálloda hall-' jában tervezik. Reméljük, hogy a részvevő együttesek .Mákosai kellemesen érzik majd megukat városunkban. egyéni versenyen Rákár Erzsébet is ezüstérmesként utazhatott haza az országos döntőről. — Népszerű diákjaink körében a kézilabda. A megyei bajnokságban 17 fiú és 15 leány csapat, a. középiskolás kupa küzdelmeiben pedig 23 fiú és 21 leánycsapat küzd. A Miskolcon megrendezésre kerülő országos döntőn megyénket a1 114-es számú Szakmunkásképző Intézet csapató képviseli. Megtisztelő feladat számunkra, hogy ránk bízták az országos döntő megrendezését. Ezt a kitüntetést, amely a szakmai munka elismerései is jelenti, igyekszünk rangjának megfelelően kezelni, — Eveik óta a legsikeresebben szereplő sportág a .kosárlabda, a Kilián és a Földes Gimnázium nevelő munkája eredményeként. Az idén az örök harmadik, a Szerencsi Bocstkay Gimnázium csapata betört a második helyre, de a területi döntőből az országos döntőbe újból a Földes és a Kilián csapatai jutottak. — Három csapatunk kiizd- hetett labdarúgásban az. Országon Kupa döntőbe jutásért, de oda csak a 105-ös számú Intézet csapata jutott el. — Nagy volt a létszáma a tájfutásnak is. Váltófutás- ban a 2. sz. Szakközépiskola fiú és az Irinyi János Vegy- ipri Szakközép csapatai jutottak tovább. Egyéniben: Gom Őri Barna (100. sz. Intézet), Káló Mariann. (Kilián Gimnázium). Káposzta Zsolt (2. sz. Szakközép) és Kiss Mária (Irinyi János Vegyesipari Szakközép) vehetnek részt az Eger környékén megrendezésre kerülő országos döntőn. — Sorr került, a sakkbajnokság országos döntőjére. A mesterelnkei játszó 24 csapattal szemben a Herman Ottó Gimnázium leány és az 1. sz. Szakközép-isik óla fiú csapata a középmezőnyben nafc”, á jelenlegi válogatottak: Bálint Mihály Szilvásváradról, Muity Ferenc, Mélykútit és Papp József, Dömsödröl. Elindulnak a házigazda temelíxszö vetkezet legjobbjai is. akiket Tóth Pál József a lovasiskola vezetője és Szemere Csaba edző készített fel. Az előkészületekről Kiss Bertalan, az Aranykalász Termelőszövetkezet elnöke, a lovassport szerelmese nyilatkozott: — Impozáns látványt nyújt az ' erdős terep, amelyben nagyszerűéit előkészített pálya áll a lovasok rendelkezésére. Sokat várunk a felnőttek. az ifjúságiak és a serdülők bemutatójától. Az első három helyen végzetteket díjazásban részesítjük. ,4c érdeklődök tájékoztatására a lovaspálya környékén útbaigazító táblákat helyeztünk cl. A tegnapi ünnepélyes megnyitó után a négyesfo- gatok bírálatára és díjhajtó versenyére, majd a Caprilli díjlovaglásra került sor. A mai program 9 órától: n égvesf og átok terep v ere e n y e. pót'ó díjlovaglás. 10 órától: „kezdő lovak” díjugratása. Délután 14 órától í. fiatalok bemutatójára kerül sor. A nap egyik leglátványosabb versenye lb órától a 110 ernes díjugratás lesz. Holnap reggel 8 órától 18 óráig a harmadik versenynap eseményeit tekinthetik meg az érdeklődök. K. T. Sportműsor ■ SZÖVOSZ Ifjúsági Kupa végzett Nemes Péter iKpadé Mezőkeresztesen Naptár.^ 1977. júniu§ 11., szombat A nap kelte: 3.47; nyugta: 19.41 órakor A hold kelte: 0.58; nyugta: 14.34 orakor Névnap: Barnabás Évforduló, Százharminc évvel ezelőtt, 1S47. június 11-én halt meg — 62 éves korában — John Franklin angol felfedező, utazó, ej, amerikai sarkvidék neves kutatója. (döiárás—------— V árhalú időjárás ina estig: meleg idő, a déli óráktól megnövekvő gomolyíelhözel, néhány helyen zápor, zivatar. Napközben élénkebb délies szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 30 fok körül. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Pápán megtartott 23. heti lottósorsoláson a következő szamokat húzták ki: 46, 52, 72, 75, 79. •— Helyesbítés. Tegnapi, június 10-i, pénteki’ lapszámunkban tördelési hiba történt. Kádár János nemzetközi sajtóértekezlete című írás 3. oldalon közölt — Ez azonban — résszel kezdődő utolsó három bekezdés még az 11 Messagero tudósítójának kérdésére adott válaszhoz tartozott. — Óvodások népi gyermekjáték-bemutatóját rendezi meg a Borsod megyei Tanács művelődésügyi osztálya június 15-én Miskolcon, a Rónai Sándor Művelődési Központban. A bemutatón mezőkövesdi, miskolci, sz.ent- istváhi és tarái óvodások vesznek részt. | — Hangversenyen mutatkozik be a miskolci zenebarátoknak a tamperei zeneiskola kórusa június 13-án, este 6 órakor. A hangversenyt a Bartók Béla téri zeneiskolában tartják meg. — A halmaji Aranykalász Tsz nagyüzemi juhászatában 4,4 kilós nyírási átlagot érték el az idén. A gyapjú minősége is jó volt. kilónként 100 forinton felüli áron tudlak értékesíteni. — Az encsi járás termelő- szövetkezeteinek háztáji ágazata egy év alatt 100 millió forint értékű állatot és állati terméket értékesített. Az idén a háztájinak juttatott takarmány ellátás javításával fokoz.ni kívánják a „hátsó udvarok” árutermelését. Az orvos így szól pá- [ i cienséhez: i — Mit hallok? Maga [ i csodadoktornal járt? És t • ugyan milyen hiilyesé- j [ get tanácsolt az a sár la- , i tán? — Hogy keressem fel j i sürgősen Önt, doktor úr. i i i i < — Munkavédelmi beruházásokra 37 millió forintot költenek az ötödik ötéves tervidőszakban a Borsodi Szénbányáknál. Ebből többek között új fürdőt-öltözöt építenek Ormosbányán, elektromos fejlámpákkal látják el a bányászokat, s folytatják az önmentőkészülékek beszerzését. Közlemény Az UNTÓ Vies / igazgatósága értesíti a Miskolcon lakó tagjait, hogy a tagsági részjegyek után járó 1976. évi osztalékot 1977. június 15-től július 15-ig fizeti a Kossuth u. 1. sz. alatt levő központjában a töpénziárná) hétfőtől péntekig, 9 órától 15 óra 30 percig. Kérjük, hogy tagsági könyvüket hozzák magukkal. UNIÓ Aíósrs igazgatósága — A Vértesi Erdő és Fafeldolgozó Gazdaságban figyelemre méltó intezkedeseket tesznek annak érdekében, hogy a kitermelt fa minden alkotórésze értékes termékké váljon, és a korábban hulladékként kezelt faanyagokat is hasznosíthassak. A vértesi gazdaság vezetőinek kezdemenyezésere a Péti Nitrogénművekben vizsgalatokkal megállapították. hogy ez a hulladékfa alkalmas furfuról gyártására. A tó nedvéből kivont furfuról a gyógyszer- és a műanyagipar íonlos alapanyaga. i i — Édes fiam, te nap- ! ró l napra többet ciga- i reltázol — zsörtölődik a feleség. — Nem tudod, i hogy a nikotin lassan 1 ölő méreg? \ — Na és? Szerinted ‘ ciánkálit kellene sziv- [ nőm? i i — A miskolci Kossuth Művelődési Ház rendezésében ezen a nyáron is több hangversenyt tartanak a diósgyőri várban. Az első várkoncertre június 10-én, pénteken került sor. Richard Strausses Mendelssohn-müveKet játszott az érdeklődőknek a Miskolci Szimfonikus Zenekar, amelyet Antal Mátyás vezényelt. A Miskolci Szimfonikus Zenekar ad hangversenyt 17-én is: Beethoven műveit Marios László karmester vezényletével adják elő. Ugyancsak a Miskolci Szimfonikus Zenekar közreműködésével kerül sor a 24-i koncertre Is — ekkor Vettermann Péter dirigálja a zenekart —, amelynek programjában Wagner- és Dvorzsák-művek szerepelnek. A Borsodi Volán SC salakmotoros szakosztálya felhívással fordul lűskoic fiataljaihoz. Az Edzett ifjúságért mozgalom keretében motorozás! lehetőséget szeretnének biztosítani azoknak a 14—17 éves fiuknak, akik szívesen ügyeskednének, és saját motorral rendelkeznek. Előzetes edzést, megbeszélést is szerveznek azok számára, akik június 15-én, csütörtökön 16—18 óra között személyesen, motorjaikkal együtt jelentkeznek a népkerti pályán. Csató Sándor edzőnél. A tervek szerint elsősorban a miskolci salakmotorversenyekkel kombináltan rendeznek majd számukra ügyességi viadalokat. Állatorvosi ügyelet '.Ügyeletes állatorvos Miskolc megyei város területén 1977. június 11-én (szombaton) 12 Órától 1977. június 13-án thétfőn) reggel 6 óráig: dr. VVirtz Ferenc körzeti állatorvos. Miskolc, I.. Vörösmarty u. 59. VTT/S. Telefon: 83-616. Bejelentés; 8—9 éj 13—14 óra között ........... ....... I