Észak-Magyarország, 1977. június (33. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-01 / 127. szám

1977. junius 1., sierda £SZAK-MAŰYAKGRhZAü 3 — Igen — bólint a nap­égette arcú, .vékony, szívós, szinte örök derűs szerelő csoportvezető, Bialos István. — Néha még a reumám is emlékeztet rá. A régiek közül itt van még Görömbölyi Ba­lázs. Ha beszélünk az altkori, az 50-es, évekbeli állapotok­ról, a fiatalok csak elnéző­en somolyognak: ez nem lé­tezik. Pedig létezett. Akkor nem itt Leninvúros és az épülő új erőmű között volt a te­lepünk, hanem beljebb, a gyár közelében. Nagyon rossz körülmények voltak. A sza­bad ég alatt szereltünk, és már az is fejlődés volt, hogy olyan istállóféle helyiséget barkácsoltunk össze. Ha esett az eső, csak gumicsizmában tudtunk dolgozni, és a szo­ciális ellátást két lavór szol­gálta. No igen, a nők... Esős, sáros időben, ha nem jött kocsi, csak úgy tudtak az udvaron át bejutni az iro­dába, ha ölben, háton vittük át őket az udvar sarán, s műszak után ugyanúgy ci­peltük vissza, mert másna­pig is az irodában maradtak volna. i — Itt minden más. Hatal­mas betonozott udvar, kor­szerű szerelőcsarnok, azt most fogjuk tovább bővíteni és építünk még egy raktárt is. Az újat, a jót hamar megszokja az ember, s néha még én is úgy érzem, mint­ha az a régi, a rossz nem is lett volna. Nagyon Szeretem a szak­mámat. Az ember, ha vala­mit sikeresén megcsinál, úgy örül neki, ahogy a festőmű­vész a jó alkotásának. Azt mondják, hogy „spéci” va­gyok a szakmában? Van benne igazság! Sok tapaszta­lat gyűlt már össze az ujja­imban, a fejemben, hiszen • már megkaptam a 25 éyes munkáért járó ÉPFU-arany- gyűrűt is. Igaz, szeretem a kompli­kált iéladatot. Az ember töpreng, kínlódik, aztán ha rájön a megoldásra, úgy tud örülni, mint valami felfede­ző. A lepergett évek során a gépjármüvek sokat korsze­rűsödtek, sokat fejlődtek a gépek, de ezzel együtt fej­lődött a mi szakmai tapasz­talatunk, tudásunk is. Jön az új, az ember némi töp­rengés, kísérletezés után rá­jön, hogy ez nem is, olyan íiehéz, nem is olyan rendkí­vüli. A brigád? Meg vagyok velük elégedve. Sok a fiatal és én igyekszem megtalálni a velük való foglalkozás leg­jobb módszerét. A fiatalokat is meg kell érteni. Más az ö világuk, mint a mi gyermek-, s ifjúkorunk volt, több lehe­tőségük van a szórakozásra, a pihenésre, az élet örömei­nek élvezésére. Gyakran lá­tom, hogy egyik-másik fá­radt, mert az előző nap egy kicsit kimaradozott. Hagyom. Másnap aztán én jövök: teg­nap lazsáltál, ma kapcsolj rá, pótold azt is, amit elmu­lasztottál. Az a tapasztalatom, hogy a szép szóval, bizalommal könnyebb boldogulni. Jól is­merem az embereket, tudom, hogy ki, mire képes. Itt van például Pázmándi Jancsi, jó munkás, szeret kísérletezni, minden érdekli. Cseh Karcsi született tehetség, a munkát sokkal hamarább elvégzi, mint egy másik társa. Jó a kezejárása, nagy a praxisa. Jó szakember Kovács Pali is, ő szokott helyettesíteni. Gö­römbölyi csendes, munkáját kitünően értő ember, ö nem szívesen szól másnak, hogy segítsen, inkább maga két ember helyett is dolgozik. Igaz, beosztásom szerint nekem nem kellene szerelni. Dehát ha látom, hogy van munka bőven, elkap a szen­vedély, s én is csinálom úgy, hogy oda se fisvelek, ho­gyan dolgoznak a fiúk. Úgy­is tudom, hogy amit rájuk bízok, azt mindegyik becsü­letesen elvégzi, s ha meg­akad, akkor majd szól a ta­nácsért. Én se szeretem ha a munkámat figyelik. Egy­szer idejött egy mérnök. Nem szólt az ég világon semmi rosszat, csak nézte, nézte hogyan dolgozom. Vagy húsz percig bírtam, aztán olyan ideges lettem, hogy abba­hagytam a munkát és leül­tem cigarettázni. A fiúk víg kedélyüek. Nincsenek úgy kihajtva, túl­hajszolva, ahogy az én ko­rombeli fiatalok voltak. Sze­retem őket. Szeretnek ját­szani, szeretnek vidámnak lenni, tréfálkozni, s ez a han­gulat rám is jó hatással van. Egyszer igen szorongatott a munka. Sürgős is volt. Mond­tam nekik: fiúk, igyekezzünk vele, ha hamar elkészülünk, lesz foci. Szinte megtáltosod­tak. Azt hittem, a munka a műszakon is túlnyúlik, ezek jó órával előbb végeztek, az­tán én is betartottam a sza­vam. Fociztunk. Hatvan tehergépkocsi tar­tozik hozzánk, az ÉPFU le- ninvárosi kirendeltségéhez. Van több, hosszú anyagot szállító kocsink is. Ezek a járművek anyagszállítással segítik az olefinprogramot, a TIFO, az erőmű építését. Közösségi érdek, s az a fon­tos, hogy a járművek min­dig jó állapotban legyenek, minél kevesebb legyen a hi­ba. Most szombaton is meg- toldjuk az időt; vasárnap gépkocsiszemle lesz, igyek­szünk jól előkészíteni. Az a mi dicséretünk, ha jó álla­potban vannak a járművek, és nem hozzák vissza ha­mar, hogy fusermunka volt. A terveim? Negyvenkilenc éves vagyok. Mint mondtam, 25 év után megkaptam az aranygyűrűt. Megszerettem az ÉPFU-t. nem bánt engem senki, megbecsülnek. Igaz. mindig hívogatnak. Van egy igazgató barátom, esvütt hor- gászgatunk. Mindig hív, menjek hozzájuk. Egv idő­ben azt mondt am neki ’’amíg az aranygyűrűt meg nem ka­pom, nem mozdulok”. Most már megvan. É-s most men­jek el? Nem. Ez a gvfirfl egész életemre összekötött a 3. sz. ÉPFU-val. Csorba Barnabás Syyászlskások, tanácsi kezelésiéi A lakásgondok megoldása, a megfelelő életkörülmények biztosítása továbbra is egyik fontos feladat a bányászcsa­ládok esetében is. Ezt a célt szolgálja egyebek közölt az a célkitűzés, melynek értelmé­ben az ötödik ötéves terv idő­szakában számos, eddig a Borsodi Szénbányák Vállalat kezelésében levő lakást a ta­nács vesz gondozásba, össze­sen 380 lakást vesz át a ta­nács. a korszerűtlen, fel nem újíthatóak közül pedig 384 lakást — főként a kolóniáte- lepeken — felszámolnak, és megfelelő, korszerű lakások­kal pótolnak. Erre a célra az Országos Tervhivatal és a Pénzügymi­nisztérium 220 millió forint I központi lakóházjavífási tar­talékkeretet biztosított a me­gye részére. A szükséges épí­tőipari kapacitásról a Bor­sodi Szénbányák Vállalat gondoskodik. A terv szerint az elavult házak helyett cél- csoportos beruházásként épí­tenek újakat, hagyományos építési technológiával, típus­terv alapján, átlagosan 50 négyzetméternyi alapterület­tel. Azoknak a lakásoknak nagy részét pedig, amelyeket a tanács átvesz a vállalattól, megfelelő ütemterv szerint felújítják, rendbe hozzák. Száznál több lakás felújításá­ról van szó, főként Miskolc, Kazincbarcika és Ózd térsé­gében. A Borsodi Szénbányák Vál­lalat, mintegy 26 kilométer hosszúságban kötélpályát üze­meltet, amelyen csúcsforga­lomban több mint 8 ezer ton_ r, z szenet száll] tanait a köz­ponti osztályozóba. Különö­sen fontos szakasz a 7580 mé­teres Lyukó-Kondó vonal, amely naponta 3 ezer tonna szén szállítására képes. Tudni kell azonban, hogy mintegy 3 millió tonna szén leszállítá­sa után ki kell cserélni a tar­tóköteleket. Erre a munkára került sor az elmúlt he telt­ben a lyukó-'ondói vonalon. Barta Alfonz, a Központi Osztályozó Szállító és Gép­javító 1"rzem főmérnöke arról tájékoztatott, hogy május 7_ én, szombaton hajnalban kezdték a;munkát és három szabad szombat, illetve va­sárnap igénybevételével vé­geztek a nagyjavítással. Köz­ben mindössze 2 hét telt el — termelő napokon ugyanis Immár hagyomány a Le­nin Kohászati Művekben, hogy a nyugdíjba távozó törzsgárdátagokat a vállalat vezetősége ünnepélyes kere­tek között búcsúztatja. Ebből az alkalomból meg. tartott ünnepségen, a gyár gazdasági és társadalmi szer­veinek nevében Sötét Ká­tól y gazdasági igazgató kö­szöntötte az ünnepeiteket. a karbantartás szünetelt — míg a korábbi években egy­másfél hónapot vett igénybe. Ezúttal tehát rekord született, amely mindenek előtt a főda­rabok időben történő javítá­sának, a szükséges alkatrész előkészítésének, az alapos es pontos hibafelméréseknek, s nem utolsó sorban a korszerű munkaszervezésnek tudható be. Kiválóan vizsgáztak a fi­zikai és a műszaki dolgozók csak úgy, mint a technikai eszközök. A hálóterven sze­replő napi munkaidőt mind a 6 alkalommal egy-másfél órával hamarabb fejezték be. A fődarab javítókból, dóze- rosokból, villanyszerelőkből, forgácsolókból és csillejaví- tókból összeverbuvált kollek­tíva most a Kondó-Berente közötti 6123 méteres szakasz narbantartásá^a készül íeL T. A. Fotó: Kozák Péter búcsúztatása Elismeréssel szólt a tizenki­lenc nyugdíjba vonuló ko­hász eddigi munkájáról, és köszöntötte azt a hét dolgo­zót, akik negyvenéves jubi­leumukat ünnepük a diós­győri vasgyárban. Az ünnep­ség résztvevői jubileumi ju­talomban részesültek. A nyugdíjba vonulók ezen- kívül emlékplakettet kaptak H árom héttel ezelőtt kezdődött a béke és barátsági hónap rendezvénysorozata megyénkben. A megtartott béke­gyűléseken, barátsági esteken egyértelműen érezhető volt, hogy a résztvevők egyrészt tájékozottságuk, másrészt érdeklődésük folytán mind közelebbről akarják megismerni a nemzetközi politikai élet kérdéseit. Az esteket, gyűléseket élénk érdeklődés, egészséges vita­szellem jellemzi. Az idegen nyelvek iránti érdeklődés mind nagyobb, nem ritka, hogy az esteken, találkozókon jelenlevő szovjet, csehszlovák, lengyel vendégekkel anyanyelvükön vál­tanak szót a résztvevők. Képeken, tablókon mutatkozik be egy-egy ország, diafelvételeken elevenednek meg a szomszé­dos országok legszebb tájai, építészeti, történelmi emlékei. Népek dalai, táncai, népművészeti alkotásai hozzák közelebb a szakmai érdeklődésen túl az embereket egymáshoz a barát­sági esteken. A békeépilók varsói világkozgyűlése tovább fokozta az ér­deklődést, a magyar résztvevők azóta különböző találkozókon számolnak be a közgyűlés munkájáról, a haladó világnak a béke védelmében tett erőfeszítéseiről. A rendezvények sorában veteránok és fiatalok találkozói is szerepelnek, ahol nemcsak a múltat idézik, de a jövő, a fia­talok előtt álló feladatok is napirendre kerülnek. A májusi békehónap eseménysorozata évről évre az aktuá­lis világpolitikai eseményekkel foglalkozik. Sajószentpéteren a közeli napokban chilei szolidaritási gyűlést tartanak, ahol a sokat szenvedett, a fasiszta junta elnyomása alatt sínylődő, chilei hazafiak harcáról lesz szó. A haladó világ az emberi jo­gaiért küzdőkkel szolidaritást; vállal és véleményüknek nyil­vánosan is hangot adnak a szolidaritási gyűlések résztvevői. ß Hazafias Népfront megyei bizottsága a városi, községi bizottságokkal közösen azon fáradozik, hogy a béke és barátsági hónap ideje alatt a társadalmi és tömegszer­vezetekkel együtt minél szélesebb körben szólhasson a népek közötti barátságról, annak alapjairól, értelméről, céljáról: a békéről. N. J. Hernádcéce miértjei KÓZSAS KÉPET festenék, ha azt állítanám, hogy az ál­lattenyésztésben dolgozók a legjobban megbecsült mun­kások. Nem a termelőszövet­kezet, vagy az állami gazda­ság tehet erről, hiszen min­dent megtesznek — a bértől az iskoláig, hogy hozzáértő, képzett munkásokat nevelje­nek. Változik a falu. Ami ré­gen megbecsült volt, ma már esetleg „lenézett”, hiszen dolgozhat valaki a legkorsze­rűbb állattenyésztő-telepen, kereshet jobban az ingázók­nál, egyesek szemében eset­leg akkor is kanász marad. Ehhez a lekicsinyléshez azonban hozzátartozik vala­mi, amit ha' vázlatszerűen egy sertéstelep történetén keresztül szeretnék bemutat­ni. A hernádcécei sertéstelep a Szerencsi Állami Gazda­ság, a monoki és a szerencsi tsz társulási tulajdona. Jel­lemzője, hogy a kezdeti 3 milliós veszteséget az itt dol­gozók négy év alatt 6.5 mil­liós nyereséggé változtatták. Eredményeik, mutatóik jóval túlszárnyalják az országos átlagot, s rövid idő alatt ér­tek el olyan arányú fejlő­dést, amely az új telepek beüzemelésénél szerencsés kivétel. Az üzem vezetője, Nagy László: — Ugyanolyan gondjaink voltak, mint minden új te­lepnek. Mivel ezek a létesít­mények szakítottak a hagyo­mányokkal, egy sor olyan akadályba ütköztünk, ame­lyet nem vártunk és nem is láthattunk előre. Az üzemre bizony ráfizettünk. Nem vol­tak tapasztalataink. És tény­leg csak a szerencsének mondható az út, amelyen el­indultunk, mert jól válasz­tottuk. Hogy hogyan lehet ered­ményt elérni? Ez volt a kér­dés. amelyből kiindultak, — s gondolom ez sehol sincs másképp —, csak itt Her- nádcécén. S a válasz; pre­cíz, odaadó munkával. A korszerű telep, a modern technológia, a termelésre rá­fordított milliók csak másod­lagos dolgok, ha' nincs mö­göttük hozzáértő szakember. De honnan szerezzenek ti­zenhat képzett munkást? Hiszen a környéken még ha­sonló létesítmény sincs... — Én, addig amíg ide nem kerültem, a sertést jóformán csak pörkölt formájában is­mertem — mondta a munká­sok egyike, Szakszón István. — Itt lettem szakmunkás. Két évig tanultam. Nos, így! Amikor a telep létrejött, az üzemvezető ki­választotta azokat az embe­reket, akik közül néhányan csak hírből ismerték az ál­lattenyésztést, de előző mun­kahelyükön jól dolgoztak. A telepen beindítottak egy ki­helyezett szakmunkásképző iskolát, ahol megszerezték a hiányzó tudást, az oklevelet. És ami a legfurcsább: az új technológia olyan embereket igényelt, akik soha nem fog­lalkoztak nagyüzemi állattar­tással, mert a megszokott mozdulatokat, eljárásokat „nem lehet levetkőzni”, el­felejteni. — Négy olyan embert vet­tünk fel. aki előzőleg tény­leg kanász volt. Tévedtünk, azóta megbántam. Milyen munkásokat kíván a nagyüzem? — Hány újítása volt? Szakszón István, Bacsó Barnáné — és akárki, akit megkérdeztem —. hüledezett a kérdésen. Persze. Hiszen az a negyven-ötven eset, amelyben elértek a techno­lógiától. nem számít szó sze­rint újításnak. Kisebb-na- gyobb változtatások egy cél érdekében; ez pedig a na­gyobb termelés. Nyitott szem­mel jártak, észrevették, hogy a rossz itatási módszer a mennyezeten „cseppköképző- dést” eredményez, szerkesz­tettek egy másfajta önitatót. Ha rosszul híztak az állatok, változtattak az etetési mó­don. és sorolhatnám az ész- szerűsítéseket még hosszan tovább. (A tervezőknek vi­szont ajánlhatnám, nézzék meg a változtatásokat! Az üzemvezető nem hagyta any­ujában, felidézte, eszükbe juttatta, úgy látszik, ő job­ban megőrizte, de a munká­sok csak ennyit feleltek: hi­szen ez kötelességük ... Eredmények így születhet­nek. Olvan alkotó emberek­kel. akik munkájukat igazán sajátjuknak érzik. Különben feliér köoenyben járnak, sa­ját öltözőjük, hideg-meleg vizes fürdőjük és étkezőjük van. A teledben nagyobb a tisztaság, mint sok iDari üzemben. Hiszen ez a terme­lés egyik feltétele. A kör­nyék gyáraiban dolgozóknál jobban keresnek. És ami nem mellékes: megértették, hogy az állati szervezet ké­nyes. Itt seleitet nem lehet gyártani, mert a kár hason- líthatatlqrnil rmarvobb lesz. „AZ ELMÚLT évben a her_ nádcécei sertéstelen 9985 mázsa sertéshúst adott a népgazdaságnak. (kármán)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents