Észak-Magyarország, 1977. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-17 / 89. szám
I ÉSZAK-MAGYARORSZAG 6 1977. április 17,, vasárnap Bemutatjuk a taktaszadai Üj Barázda Páva Kört Hét óra után, így kora tavász táján elcsendesedik 1 a falu. Taktaszada főutcáján bizony több száz méteren nem találkoztam senkivel, akitől megkérdezhettem volna, hol is jönnek össze minden, szerdán és pénteken a szadai öregek és fiatalok, az Űj Barázda Páva Kör tagjai egy kis közös dalolásra. A falu közepére érve azután már nem kellett kérdeznem, a vidám nótaszó eligazított, megtaláltam a helyi tsz klubhelyiségét, ahol a csoport próbál. Egy botos-ugróstánc próbájára csöppentem, s a táncot kísérő dalt hallottam kintről. Konecsni Bertalan bácsi, a helyi termelőszövetkezet éjjeliőre segít a tánc betanításában, s erős, érces hangján a tánc zenei kíséretét is ellátja. Mint később megtudom, ő a Páva : Kör alapító, s azóta is ileg- aktívabb szervező tagja. — Taktaszadán 1969-ig vegyes kórus volt — mondja a tánc szünetében —, ez feloszlott, mert vezető nélkül maradt. A tagok szerettek együtt énekelni, igényelték a lehetőséget, s mivel akkor én a tsz párttitkára voltam, úgy éreztem, kötelességem ezt biztosítani. ■ Elindultam hát vezetőt ke- : résni, s a járással való j egyeztetés és tanácskozás után így akadtunk Szántó Erzsébet tanárnőre, aki kérésünkre vállalta a kör ve- • zetését. — Az első próbákon láttam — mondja Szántó Er. zsebet —, hogy ennek a csoportnak nem a kórus- irodalomból kell , anyagot választani. A próbákon egymástól tanulták a régi pásztordalokat', népdalokat. így találtuk meg stílusukat a hagyományápoló Páva-kör formájában. A férfikórus ma 20—24 tagú, ebből 10 fő tsz-tag, a többi vasutas, gyári munkás, nyugdíjas. Az ■ utánpótlás, ifjúsági csoportot 11 lány és 7 fiú alkotja. Igen sok gondunk van a fiatalok bevonásával. Ügy érezzük, az eddig elért eredmények alapján, hogy a csoport bizonyított, s jogos lenne, ha bizalmat, támogatást kapna a falu pedagógusaitól. Sajnos, hosszú ideig az elzárkózás volt jellemző, napjainkban vegyül a helyzet, az iskola igazgatója és tanárai támogatják a csoportot, s ajánlják a gyerekeknek. — Bizony, az lenne az igazi, ha a jó hangú elnök elvtárs is beállna közénk énekelni! Akkor lenne csak igazán rangja és hitele a Páva-körnek — szól közbe Berti bácsi. Hogyan támogatja a ta- "nács és a tsz a Páva-kört? — kérdezem. Szántó Erzsébet, a Pávakor vezetője elmondja, hogy kezdetben igen mostoha- gyerekei voltak a falunak. A tv-s szereplések aztán rangot adtak az együttesnek, s ma már minden szükséges feltétel adott a jó munkához. A csoport díszes fényképeket, meghívókat, meghatott bejegyzéseket tartalmazó emlékkönyvét lapozgatva ismerkedem történetükkel, melynek legfontosabb állomásai: 1972-ben Sárospatakon a Röpülj Páva Körök-, találkozója, majd ez év végén kiváló országos minősítés. Az Arany Páva nemzetközi versenyen 1973-ban a televíziós elődöntőig jut el a csoport, majd a Szóljatok játszók, regölők versenyen az Egy esie a csillag csárdában c. zenés, táncos darabjukkal szintén az elődöntőig jutnak. A Népművelési Intézet 1976. novemberében nivódijjal ismerte el tevékenységüket. Meghatott szavakkal emlékeznek a Páva-kör tagjai Lajos Árpádra, Pásztor Gyuszi és Balogh Guszti bácsira, akik már nem lehetnek köztük. A két pásztorember igen sok dallal gazdagította a repertoárt. Tóth János táncpedagógus rendszeres látogatásai elősegítik a színvonalasabb szereplést. — A közös fellépések, utazások a kör tagjainak összetartozását erősítik. Ezt szolgálják a kirándulások, a műemlékek meglátogatása útjaik során, de a rendszeresen megrendezett baráti összejövetelek is, így legutóbb a bátyusból. Az 1974-es párthatározat és a tavalyi közművelődési törvény nem csupán a művelődési otthon jellegű intézmények feladatává teszi a közművelődést, s ezen belül a kiemeltén kezelt amatőr művészeti tevékenység elősegítését, támogatását. Feladata ez a gazdálkodó egységeknek, üzemeknek, termelőszövetkezeteknek is. A taktaszadai Üj Élet Termelőszövetkezet vezetői jelesen vizsgáznak tevékenységükkel a törvény megvalósításából. Dcmcsik Iván Kettőszázötven évvel ezelőtt, 1727. április 8-án az Érchegység egyik kis bányavároskájában, a mai Bozi Dar-ban született Johann Thaddäus Anton Pe- i timer, a világ első főiskolai bányász tanára. A család a harmincéves háború után vándorolt ■ el Tirolból a csehországi Érchegység területére. Édesapja J. Ch. J. Peithner a bozi-dari ólom- és ezüstbányák bányamestere volt. Peithner valószínűleg már nagyon fiatalon megismerkedett a bányászattal. Felsőfokú tanulmányait Prágában a filozófiai fakultáson végezte el, ahol sikeresen doktorált is. A bányászat iránti szere- tete vezette azután arra, hogy hivatalnoki állást vállaljon a Cseh Legfelső Bányászati és Pénzverészeti Hivatalnál. Itt hamarosan kitűnt széles látókörével és rendszerező készségével, s ezért rábízták az említett hivatal gazdag, de elhanyagolt irattárának rend beszedését. Irattári munkájával alapos bányajogi és bányászattörténeti ismeretet szerzett a legtöbb cseh és morva bányavidékről, amit a későbbiekben könyvben is megörökített. A kor követelményeit felismerve Peithner, 1761- ben részletes tervezetet dolgozott ki a felsőfokú bányászati oktatás megindítására a prágai egyetem jogi karán. Ez a tervezet négy évfolyamos oktatási rendszert javasolt. Tervezetét és munkásságát Mária Terézia királynő azzal jutalmazta, hogy 1763. március 10-én kelt leiratában kinevezte őt a prágai jogi fakultáns Bányászati Tanszékének élére. Az előadásait 1773. november 1- én kezdte meg. Magas színvonalú előadásait elsősorban fizikus és egyéb természettudományi szakos, de jogász egyetemisták is hallgatták. Megfelelő képzettségű oktatótársak hiányában Pe- ilhner igényes programját nem lehetett teljesen megvalósítani. Ö maga elsősorban az első és a negyedik évfolyam tananyagát oktatta. Előadásainak kéziratát a kohászat elméleti alapjairól 1768-ban, a bányászatról és az ásványtanról 1770-ben Prágában kinyomtatták. A prágai bányászati tanszék Peithner kiváló egyéni adottságai ellenére sem volt életképes, mert nem állt mögötte olyan ipari háttér, mint az 1763—1770-ig alapított Sel- meci Bányászati Akadémia mögött. 1772-ben Peithner Prágából Selmecbányára költözött és Delius Christoph Traugott távozása után ő lett a Bányaműveléstani Tanszék második profesz- szora. Delius elsősorban egy sajátos stílusú, nagy gyakorlati érzékű bányász tudósa volt, Peithner inkább kiváló pedagógus, alapos és széles látókörű szervező. Selmecbányán különösen az akadémiai könyvtár, állományi alapjainak lerakásával szerzett hervadhatatlan érdemeket. 1774-ben a bécsi udvarnak megvételre ajánlotta az 1392 műből álló könyvtárát és a 2000 példányt meghaladó ásványtani gyűjteményét, amit 4000 arany forintért meg is vásároltál^ tőle. A könyvtár állományát 1776. október 14_én Tierenberger professzor vette át Peith- nertől. Ennek a könyvállománynak a legszebb darabjai jelenleg az NME Központi Könyvtárának Sel- meci Műemlék Könyvtárában találhatók meg, féltve őrzött kincsként. A hajnal még messze van, az éjfél már távol. A víz is fekete, mint az ég; nemhogy a Tisza másik partját, de még az innensőt sem látni. Felfelé a gáton ember megy. Ismerős a járás, fel, egész a gátig, azután le a partra, a víz szélén álló ladikig. Öreg tákolmány a ladik, kiszolgálta már a magáét, de öreg a halász is. Kovács Imrének, a halásznak a kenyeret a víz adja. Pontosabban a halat, amiből kenyér lesz, s amiből ha már nincs is any- nyi, mint régen volt, még meg lehet keresni a kenyérre, meg a pohár borra valót... * A halásznak, aki most megy felfelé a gáton, az apja is halász volt. Ö sem panaszkodott, pedig akkor, negyven évvel ezelőtt Ugyanúgy éjfél után, hajnal előtt kellett kelni, mint most. Megyünk a gáton, az öreg ritkán szólal meg. Inkább csak biccent egyet, amikor leérünk a part aljába, s látszik rajta, hogy nehezére esik azt a pár szót is kimondaná: — No, másszon be, de óvatosan... * Megyünk felfelé. A ladik vízáztatta ülése aJatt egy váltás száraz ruha is van. Azoknak tartogatja ezt a halász, akik néha belefordulnak a vízbe. Illetve kiesnek a ladikból, s ugye, ilyenkor hajnal előtt nem éppen kényelmes vizes ruhában végigdideregni a három kilométeres utat. A sötét ég alatt, a sötét víz felett szinte zajtalanul siklik a ladik. Az öreg is csendes, csak az első var^ sánál szólal meg: — No, itt vagyunk. A varsa üres. Nem látni az öregen, hogy mérges lenne, de azért dörmög valamit magában, emlegeti, hogy régen, amikor még szőke volt a Tisza, egészen más volt ‘minden. Mire végigjárjuk a harminchét varsát, egészen kivilágosodik. Ma egyet sem rongáltak meg, egyet sem fosztottak ki. Tavasz vá§k>n és . egész nyáron át csak bosszankodik a halász: vannak, akik még hamarabb kelnek, mint ő, és akkor nem, vagy csak alig marad hal a varsákban. Az sem ritka, hogy eltűnik egy-két varsa. Ezeket az orvhalászok leállítják a holtágakban, és halász legyen a talpán, aki megtalálja. A múlt évben huszonnégyet tettek tönkre, vittek el Kovács Imrétől. — Elfogni őket? —: kérdez vissza. — Nem akarom én, hogy a vízben végezzem az életemet. Pedig — folytatja — már ismerjük mi egymást jó pár éve, de hát más az éjjel is, és más a nappal is. Hát megfér egymással így a halász és az orvhalász. Nem veszekszenek egymásra, hiszen minek is veszekednének ? A halász — ha mer — menjen ki éjjel és kapja el, aki kiszedi a varsákból a halat, s elviszi a varsákat. Ha meg nem megy ki, akkor nappal ne is hányja szemére senkinek ezt a bűnt... Csorgunk szépen, lassan lefelé, vissza a gáthoz. Az ülés alá pakolt váltás száraz ruha mellé most egy nagyméretű műanyag-r zsák is kerül. Nem gazdag a zsákmány, lehet úgy tíz kiló. Kint a gáton megáll az öreg. Kiemeli a zsákot. Két csukát vesz ki belőle. Morfondírozik: visszadobja, vagy ne dobja vissza a folyóba. Csóválja a fejét, látszik, nem szívesen teszi, de azért úgy meghajítja mind a kettőt, hogy majdcsak húsz méterre esnek vissza. ■ — Hiába, tilalom van rá... A halász, az csak halász marad. Ami egyszer bemegy a varsába, az az övé. Magáénak érzi még akkor is, ha tilalom van rá. Mint most a csukára ... Látszik rajta, ha keservesen is, de, visszaadja őket a víznek. — Várjatok csak, jöttök ti még ide... * Megyünk a gát melletti utcán. A gát melletti utca végén kocsma van, fapad- lós, íamennyezetes kiskocsma. Az öreg viszi a hátán a zsákot. A Tisza felett lassan felenged a köd, meg a sötétség. Miközben egészen megvirradt, az öreg leengedi a torkán a féldeci torbkkaparót. Puszlafalvi Tivadar PAPI* LAJOS: Céliov A tarkára mázolt óramutatók pörögve körbejárnak. Elépattan a kakukk és hevesen kakukkolni kezd; csilingel a sárga rezeseiig« és pul'og a nagydob. Három lövéssel a fegyver két forintba kerül csali. S két favágó engedelmes-sebesen fejszéz egy farönköt és amott sirr-sürr fűrészelnek rángva a fűrcszclők. A hét törpe katonásan kimasíroz Hófehérke mellől s a bajszos-pozsgás férfiú vadul ölelget egy delnőt és kicsapódik a kisházon a zöld zsalugátcr; míg benn korhcly urát pül'öli egy asszonyszemély. Elszáll a parányi ólom kis csattanással a csőből. S bukfencet vet a majom és ágaskodva kapál a ló; agancsos fejét megrázza a fehérre pingált szarvas. A vaddisznó hanyatt esik s lábai égnek merednek. Ökleit rázza dühödten a füstös-l'ckctc vasorrú bába és letörik vékony száráról a véres papírvirág. Száll és süvöltve célbacsap a második ólomszemccskc. A virág vérverese csordogálni kezd a csendben a földön és immár vértől piroslik az eltalált, ágaskodó paripa, vértől válik még veresebbé a szerelmes férfiú arca és a fehérre pingált szarvas belei a fűbe omolnak; két bukfenc után a majom halotton zuhan a mélybe, a favágók hátán a fehér eélkört vér festi pirosra és a kakukk tollai perzselten szállongnak a levegőben. Ütjára indul a harmadik ólomszem is szélsebesen. A kisház zöld zsalugáterc kiszakad s teteje beomlik; elnémul a korhcly férj jajgatása, meg a sodrófa piifölése és egyberoppannak körös-körül a falak, kémények, tornyok, felcsapnak sárgán-fehéren a lángok az izzó égboltig. S clhanyatlanak a víg mulatozók és bárnész kíváncsiak, Alázuhannak mint a tojáshéj, életük vízsugaráról. 1776. október 26-án udvari titkos tanácsossá nevezték ki Becsbe a Bányászati és Pénzverészeti Hivatalba. Távozásával nagy törés következett be a bányászati tudományok oktatásában, és megfelelő utód I hiányában Selmecen az ön- | álló Bányaműveléstani Tan- I szék tevékenysége 1812-ig I szünetelt. *A bányászati ismereteket az említett idő- f szakban a mindenkori ma- | tematikaprofesszornak kellett előadnia, természetesen csökkentett terjedelemben. 1780-ban jelent meg nyomtatásban a legterjedelmesebb munkája, a cseh és a morva bányák története, amely minden hiányossága ellenére az első átfogó kísérlet volt az említett vidékek bányaiparának leírására. Ugyanebben az évben a bányászat fejlesztésében kifejtett tevékenységéért nemesi rangra emelték,' és a Lichtenfels előnevel kapta meg. Pályájának cs ú cs p o n t j á t jelentette az, amikor 1791- ben a Monarchia összes bányáinak legfelsőbb ellenőrévé nevezték ki. 1792. júniusában távozott el az élők sorából, s vele együtt azok az oktatási és tudományos tervek és elképzelések, amelyekkel korát messze megelőzte. Re- form tervei és könyvtár- terem tő-gyarapító munkájának eredménye azonban a mai korban is él és gazdagít, s ezért kötelességünk az ő emlékének, hagyatékának méltó ápolása, to- vább-ürökítése. Dr. I’atvaros József egyetemi docens g/os gsíg/í / ( K. t h ' ?if-i Urí! í ítil8Í
