Észak-Magyarország, 1977. február (33. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-27 / 49. szám
.&SZÄIC-MÄ-GYAtiORSZÄG 4a 1977. február 27., vasárnap Filmesek számvetése (II.) A szemle tanulságaiból MINT KORÁBBI krónikánkban beszámoltunk róla, tizenkilenc játékfilm megméretése szolgált a IX. magyar játékfilmszemle számvetéseinek alapjául. A filmekről — öt még a nagyközönségnek be nem mutatott mű kivételével — esetenként kritikai értékelést közöltünk, sőt az 1976-ban a mozikba került filmek alapján az éves képet is felvázoltuk. A filmkritikusi díjak odaítélése, meg a szemle, s elsősorban a szemle vitáinak tanulságai korábbi álláspontunkat csak megerősítették. A teljesség igénye nélkül az alábbiakban a szemle néhány főbb tanulságát jegyezzük fel. A magyar ■ játékfilmek évenkénti megméretése jónálc, hasznosnak bizonyul, még akkor is, ha éppen a központi vitának szánt eszmecserét — bevezetőjét Ré- nyi Péter tartotta Magyar film, 1976 címmel —, nem koronázta a várt és elvárható siker. Az ankét, illetve a vizsgált egyéves időszak alapkérdései egy év alatt lényegében nem változtak. A filmalkotás hosszú, időigényes folyamat, a még oly jó és eredményesnek tűnő tanácskozás sem járhat egy év alatt olyan eredménnyel, amely egy nemzeti filmalkotás arculatát lényegileg megváltoztathatná, éves áttekintésben érdemileg másfélévé tenné. Ellentmondásnak tűnik: vajon akkor miért jó az évenkénti szemle? .Változatlanul jónak kell ítélni az éves megméretést, -de nem szabad évről évre ugyanazt az átfogó témát a nagy vita napirendjére tűzni. Egy esztendő filmalkotói munkájában adódnak viszont olyan jelenségek, motívumok, áramlatok, törekvések, módszerek stb., amelyeket ilyen időszakonként is érdemes,' sőt szükséges elemezni, egy év termésének tükrében felmérni. Lehetne egy-egy évi vita témáia egy-egy résztéma. Például egyik évben a munkástémák, munkásgon- dök filmjeinkben, vagy a közönség reagálása napjaink filmbeli ábrázolására, esetleg a magyar filmgyártás technikai ellátottsága, vagy szereposztási, színészvezetési gondok stb. Ha egy-egy résztémát vitatnánk meg a jövőben, kevéssé lenne a tanácskozás szétfolyó, nemegyszer önismétlő. Ez természetesen nem jelentheti azt, hogy lemondjunk annak mérlegeléséről, miként felel meg egy év filmtermése az adott esztendő társadalmi, politikai igényeinek, a közönség elvárásainak, milyen arányban kapnak helyet benne a napjaink valóságára rákérdező és felelő témák, miként fogalmazódnak filmmé időszerű társadalmi kérdések, s nem utolsósorban mennyire találhatja meg a nagyközönség a szórakozását is a magyar filmek Bemutatásakor. A R.ényi Péter tartotta bevezető-értékelő előadás hangsúlyozta — többek között —, hogy szükségtelen a hatvanas évek filméletére hivatkozni, mert annak . eredményei bár feledhetetlenek és tagadhatatlanok, de lényegében akkor az időszerű társadalmi-politikai feladatokra mozgósítottak, most pedig már abban a korszakban élünk, amikor a tíz év előtti távlati feladatokat mai napi teendőként végrehajtani kell, s ezért filmjeinknek is ezt a lassúbb és kevésbé látványos társadalmi átalakulást, a végrehajtást kell a maguk eszközeivel abrázol- niok. Ezért nem jó. ha filrh- müvészetünk elfordul a társadalmi makrovilágtól és olyan mértékben fordul a mikrovilág felé, hogy a nagyobb társadalmi kérdéseket teljes egészében, vagy legalábbis döntő hányadában felváltja az egyéni sors-téma. az elvontabb pszicholo- gizálás stb. A vita során nem alakult ki hiteles kép 1976 magyar játékfilmjeiről, a felszólalások egymásnak ellentmondó megállapításai azt tükrözték, hogy sokkal több az alkotói feszültség, sokkal eltérőbb a kritikusi és nézői elvárás, mint azt azzal el lehetne intézni, hogy társadalmi fejlődésünk korábbiakhoz képest kevéssé látványos mozgásai indokolttá teszik a problémák individualizálódását. A SZEMLE UTOLSÓ napján a külföldi vendégekkel — kritikusok, esztéták, filmtörténészek, rendelők — tanácskoztak a hazai filmesek és kritikusok. E vita igen sok tanulsággal szolgált. Ahogyan a külföldiek az egy csokorba gyűjtött termésünket látták és azt elemezték, figyelmet érdemelt, egyes észrevételeiket pedig érdemes lenne akár meg is vitatni. Például John Gillet, a Brit Filmművészeti Intézet munkatársa, filmkritikus szóvá tette, hogy filmjeinkben túl sok a dialóaus, fölébe kerekedik a vizualitásnak, filmjeink zöme — szerinte — narratív. Érdemes lenne például ezt a gondolatkört is egyszer az éves számvetésben külön megvitatni. Igen jónak kell tartani, hogy immár rendszeressé válik a filmalkotók és filmforgalmazók közös gondolkodása és az éves szemléken mindig van közös ankét, sőt a forgalmazók az alkotói vitán is részt vesznek. Napjainkban is okkal emlegethetjük még a mozik csökkent látogatottságát, és azon belül a magyar filmek iránti érdeklődés megközelítőleg sem kielégítő arányát. Az elmúlt évben ugyan jelentősen emelkedett a magyar filmek látogatóinak száma, illetve aránya, s az összes nézők 17,1 százaléka váltott jegyet magyar filmekhez, ami azt jelenti, hogy több mint minden hatodik látogató magyar filmet nézett, nem lehetünk elégedettek. (A bmutatott filmeknek mintegy tíz százaléka volt magyar.) Oktalan előítéletekkel kell még napjainkban is számolnunk, de ugyanakkor látnunk kell, hogy van újabb érdeklődés is a magyar filmek iránt. A forgalmazási rendszer átalakítására már eddig is számos intézkedés történt, s a hagyományos mozi mellett már ott vannak más forgalmazási formák is, amelyek a jobb kínálatot, a közönség egyes rétegei igényeinek jobb kielégítését, valamint további igények felkeltését szolgálják. Sokat kell még. változtatni a filmek osztásának rendszerén, javítani a filmes környezetkultúrán, a mozik állapotán, nem szabad átengedni magunkat a látogatott- sági statisztikák bűvöletének, hanem több elemzéssel kell vizsgálnunk a művek és a közönség találkozásait. Mik is voltak hát a szemle legfőbb tanulságai? Nehéz összegezni. A legalapvetőbb, hogy az előző esztendőben végzett összegezéshez képest valami kis további előrehaladás kimutatható. Filmjeink változatos témájúak, megoszlásuk jó, csak a vígjátékok hiánya további gondot jelent, bár itt is megjegyzendő. hogy egyes közönségrétegek által várt „viccelődő játékok” aligha fognak szerepelni a későbbi programokban is. Jó, hogy újabb fiatal rendezők jelentkeztek. Az is jó, hogv most már az írókkal is közösen tanácskoztak, miként lehetne az irodalom és a film kapcsolatában együttesen előbbre lépni, a forgatókönyveket jobbá tenni. A forgalmazókkal való együttgondolkodás is hasznos ígéretű, bár e kérdésben egy sor állami intézkedés — nem kevés anyagi kihatással — is szükséges. A IX. MAGYAR játékfilmszemle sokféle eredményt és sokféle lemaradást, teendőt diagnosztizált, egyes megállapításaival más, további eszmécserékhez adott indítást. Látványos fordulatot, vagy mérföldkövet nem jelenthetett, de alapos és hasznosítható számvetés volt. Benedek Mikíós Többszörös hátrányban Segítő kezek nélkül nem megy... Az általános iskola első osztályába beiratkozott tanú* lók mintegy 10 százaléka ma sem fejezi még be az általános iskolát a tanköteles ko rig. . Az általános iskolából kimaradó, osztályismétlésekre bukó, lemorzsolódó gyerekek nagy többsége cigánytanuló... A tankötelezettségi törvény végrehajtása, bár nem kizárólagosan, de azon is múlik, hogy mennyire sikerül segíteni az iskolában a cigánytanulókat, sikerül-e megteremteni azokat az oktatási és nevelési feltételeket, amelyek a felsőbb osztályba lépéshez segíthetik őket. Kétségtelen tény, hogy a dolgok leegyszerűsítése lenne pusztán csak a cigány- tanulókra leszűkíteni azt a gondot, hogy a tankötelezettségi törvényt ma sem sikerül maradéktalanul végrehajtani. De statisztikai adatok bizonyítják, hogy a többszörös hátrányban induló cigánytanulók, akik nemegyszer nyelvi nehézségekkel is küszködnek, hiszen szűkös — életkörnyezetükből adódóan szűkös — nyelvkincsük gyakran ahhoz sem elegendő, hogy a legegyszerűbb ismereteket megfogalmazzák s azonkívül a családban szerzett, kialakult életmódjuk, életformájuk, szokás- rendszerük is hátráltatja őket a lépéstartásban. S amennyiben nem sikerül az indulásnál csökkenteni hátrányukat, természetszerűleg halmozódik a sikertelenség, s ez végső soron bukáshoz, osztályismétléshez, pontosabban a lemorzsolódáshoz vezet. Hihetetlenül nagy erőfeszítések . vannak amögött, hogy ma már, a néhány évvel ezelőtti helyzethez hasonlítva, jelentősen nőtt a cigánytanulók száma a felső tagozatokban. S ami néhány évvel ezelőtt még ritkaságnak számított, ma már korántsem az: közülük egyre többen ülnek az általános iskola nyolcadik osztályának padjaiban is, s kapják kézhez az általános iskola elvégzését tanúsító bizonyítványt. Bármennyire is biztatóak ezek az eredmények, korántsem lehetünk elégedettek. A megkezdett úton tovább kell lépni. Szervezésük első éveiben meglehetős viták kísérték az alsó tagozatban, — de főképp az első osztályban — életre hívott cigány- osztályokat, mondván, hogy ez elkülönítés, amely feszültségeket szülhet. A gyakorlat aztán rácáfolt erre, mert bebizonyosodott, hogy az első lépéseket a felzárkózáshoz sokkal könnyebben teszik meg saját közösségükben, s előrehaladásuk mértékétől függően előbb vagy utóbb sikeresebben illeszkednek be a vegyes osztályközösségekbe. Ugyanezt bizonyították a felső tagozat ötödik osztályában szervezett cigányosztályok tapasztalatai, s nyilvánvalóan ezeknek a hatása, hogy ma már a felső tagozatban is egyre többen tanulnak eredményesen. A viták is elültek időközben. Megfelelő rendelkezések születtek, amelyek szellemében, ott ahol ez indokolt, biztosítani lehet a cigányosztályok eredményes működését, a tanulók érdekében. Mindez jelentős, ám korántsem elégséges lépés ahhoz, hogy a tankötelezettségi törvény végrehajtását maradéktalanul kiterjesztjük a gyermekek e rétegére is. Sokszor elmondott tény, hogy éppen nekik lenne nagy szükségük például az óvodára, de az óvodában — nem utolsósorban azért, mert az édesanya nem dolgozik, — még mindig igen csekély a számuk. Elenyészően csekély. Egyetlen lehetőség az, hogy az iskolára előkészítő tanfolyamok munkájába bevonják őket. Akár úgy is, hogy részükre külön előkészítőt szerveznek. Az idén többé-kevésbé általánossá vált ' egyéves előkészítés eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy ezeken a foglalkozásokon épp a cigánygyerekek nem vesznek rendszeresen részt — különösen a téli hónapokban hiányoznak nagyon sokat. — Ezért hasznos lenne tavasszal egy rövidített előkészítő tanfolyamot szervezni részükre. Meggyőződésünk, hogy a cigánytanulók iskolába járása, oktatása és nevelése nemcsak a pedagógusok feladata, jóllehet a terhek döntő többsége az 6 válluk- ra hárul. A társadalmi felelősség hangsúlyozása ebben az esetben nem szólam — bár máskor sem az! — hanem kötelezettség! Hiszen a felnövő generáció milyensége, a társadalmi fejlődés, előbbrelépés fontos tényezője. S éppen ezért az állami — tanácsi — felelősséget különösen hangsúlyozni kell. A törvény szigorával is érvényt kell szerezni a tankötelezettségi törvény végrehajtásának, a rendszeres iskolába járásnak, s ami még ezzel együtt jár, az olykor bizony még ma is hébe-hóba megalapozatlan^ vagy indokolatlan felmentéseknek is gátat kell vetni. Nyilvánvaló, hogy a tankötelezettségi törvény végrehajtásának jelentőségét nem kell külön magyarázni. Borsodban azonban' sajnos a törvény végrehajtása nehezebben halad az országos átlaghoz képest. Még mindig magasabb a lemorzsolódás, mint az országos átlag, és viszonylag a magasabb, az általános iskolás korú népesség körében a cigánytanulók száma. Így érthető, ha megyénkben igen gyakran esik szó mindkét témáról. Tény, hogy megfelelő segítség, anyagi és szellemi áldozat nélkül jelentősebb előrelépéssel nem számolhatunk. A segítő kezekre nemcsak szükség van, s ezek a segítő kezek léteznek is! Ugyanakkor a segítségnyújtás mellett, ha szükséges, a törvény szigorával is segíteni kell a tankötelezettségi törvény végrehajtását. Az utóbbi években egyre többször kapott megfogalmazást különböző fórumokon, hogy állami intézkedésekkel kötelezzék a szülőket a gyermekek iskoláztatására. Ennél viszont beláthatóbb időn belül hatásos lenne, ha a munkahelyek, a brigádok is közvetlenebb felelősséget éreznének azért, hogy dolgozóik, munkatársaik teljesítsék szülői, állampolgári kötelességüket Aj rendszeresen járassák iskolába a gyermekeiket. Egy ilyen társadalmi kontroll minden bizonnyal hathatósan segítené a pedagógusok munkáját is. Csulorás Annamária Devecseri Gábor emlékére Képzeljük el, micsoda szenzáció lenne, ha valamelyik irodalmi lap szerkesz-, tőségébe betoppanna egy alig tizenötéves fiatalember és felmutatná jegyzetfüzetét, amelyben tartalmilag, érzelmileg felnőttesen gazdag, formailag pedig egészen kifogástalan versek sorakoznak ! Nos, ilyen jelenséget produkált a magyar irodalmi élet: 1992-ben, az alig tizenötéves Devecseri Gábor kápráztatott el olyan mestereket, mint Babits. Kosztolányi, Karinthy Frigyes, Somlyó Zoltán. Irodalmunk nagy szerencséjére Devecserit a legkevésbé sem kápráztatta el a siker. Babits Nyugat-jában, József Attila Szép Szó-jában rendre publikálta továbbra is óraműpontossággal megmunkált költeményeit, amelyek a két világháború közötti magyar valóság megismerésével egyre oldottab- bá, a társadalmi problémák iránt mind érzékenyebbé váltak. A felszabadult nép országépilő lendülete pedig a közélett líra motívumával gazdagította költészetét. Egyik-másik versére az ötvenes évek sematizmusa is rányomta bélyegét, de még ezekben a költeményekben is az igényességre -való törekvés, a költői mesterség végtelen tisztelete a becsülendő. És miközben nagyszerű költővé érett, valóságos iskoláját teremtette %meg az antik irodalom műfordításának: a klasszikus műfordíMost ünnepelné 60. születésnapját tói hagyományt sikeresen ötvözte egybe a modern költői érzéseket kifejező magyar költői nyelvvel. Az a nemzedék, amely a felszabadulás után ült az iskolapadba, már általa ismerte meg ' még 1947-ben az Odüsszeiát, 1952-ben pedig az Iliászt. Páratlanul sokat dolgozott, mintha csak megérezte volna, hogy évei számát szűk marokkal méri az élet. Csak főbb művei is ki tesznek vagy két tucat kötetet, teljes életműve pedig, úgy véljük. mindmáig összegezet- len. Pedig e munkák mellett különböző közéleti feladatokra is vállalkozott, ha ezekre éppen öt szólította a kor. Volt irodalomtanár a Magyar Néphadsereg tiszti akadémiáján, volt az író- szövetség főtitkára, és ezeket a munkákat is olyan emberi tisztességgel, olyan felelősséggel művelte mint a költészetet, mint a műfordítást Élete utolsó esztendejéről legendák keringtek. Mondják: mintha a görög drámákból tanulta volna a hősiességet. Tesle iszonyú kínokkal viaskodott, ám kórházi ágya mellett az asztal telis-tele volt jegyzetekkel, kéziratokkal. írt, írt és írt. És ugyanolyan műgonddal írt, mint mindig. Ha a tollat nem bírta mar a keze. a modern kor nélkülözhetetlen eszközére, a magnetofonsza- lagra diktálta antik veretű mondatait. Ilyenre csak a munka megszállottja képes. Most, hogy rá emlékezünk, utolsó írásait keresvén, fellapoztam az 1971-es lapokat, folyóiratokat. A Kor- társ szeptemberi számában már fekete keretbe zárt neve alatt olvasom Odisszeusz ifjúsága című ifjúsági regényének általa elképzelt tervezetét. Mint a dalban a refrén, úgy tér vissza-vissza ebben az írásban egy gondolat : „Meg tudnám írni ...!” Meg tudta volna írni! Klasszikusan jól meg tudta volna írni! De miért nem kapott rá időt! Hiszen csak most ünnepelné hatvanadik születésnapját. Simon Lajos
