Észak-Magyarország, 1977. január (33. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-01 / 1. szám
1977. január 1., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 9 klinika sebészeti, osztályán hétfőn reggel az Izgalom a tetőfokára hágott, Dr. Takách kandidátus-főorvost már a portán megállította Szőke bá- ' esi, a kapus a jó hírrel: — Tegnap olvastam az újságban. főorvos úr, kérem .. . — Igen, tudom, magam is olvastam — bólintott sietté- ben a kandidátus. — Remélünk, Szőke bácsi!... A főnővér is azzal fogadta az osztályon: — Hát megjelent! És ráadásul a vasárnapi számban! — Igen, igen. Ilonka, de kérdés, olvasta-e valaki? Dobos adjunktus éppen kijött az orvosi szobából: — Kérlek, főorvos úr, szólhatok a műtősnek, hogy azt az ulcusost.. . — Olvastad? — kérdezte dr. Takách. — Ö, hogyne, tegnap az első dolgom volt, hogy átböngésszem a lapot! — Jó reggelt, főorvos úr! — csörgött el mellettük a kerekes lálalókocsival a diétás nővér. — Azt ígérték, hogy a pénteki számban már benn lesz, tessék, még csak tegnap . . . — Torlódás van a lapoknál — mondta dr. Takách. — Igen, de tessék figyelembe venni, mennyi munkám van nekem a reggelivel, meg az ebéddel, aztán még a nővéreknek is segítenem kell napközben, s akkor még, ugye, rám vár mind a tizenkét kór- « terem, a folyosó, a hall... — Tudom, Katica néni, éppen azért sürgettem, hogy megjelenjen. És a vasárnapi szám talán még jobb is, mint a pénteki. — Hát majd meglát juk ... — Főorvos úr, kérlek, akkor tehát az ulcusost előkészíthetjük? — kérdezte udvariasan Dobos adjunktus. — Igen, mindjárt... cwak átöltözöm, s közben telefonálok a személyzetisnek. De Takách kandidátus még fel sem vehette a fehér köpenyét, máris megszólalt szobájában a telefon. — Hát végre, tanár úr, kérem, végre megjelent! — hallotta a személyzeti elóadónő hangját a készülékből. — Vasárnap hajnalban, amint felnyitottam a szemem, rohantam az előszobába a sajtóért (így mondta: a sajtóért), s képzelheti, mekkora volt az örömöm. De ami még boldogabbá tett, tanár úr, kérem, s amiért máris felcsengettem magához: van remény! — Remény vagy eredmény ? — kérdezte a főorvos. — Hát... talán eredmény ist — Komolyan mondja? — kiáltott önfeledten a kagylóba. — A legkomolyabban. Máris itt van valaki . .. — Ott? Magánál? Hát akkor gyorsan intézkedjen, kérem ... — Sajnos nem tehetek semmit, amíg nem beszélt önnel. — Kicsoda? — Az ilfető. Már küldöm is fel Önhöz ... — Felküldi? De kérem, én most nem érek rá! Nyolckor vizit, aztán be kell mennem a műtőbe ... egy ulcus ... gyomorműtét... — Ajaj, ne mondjon ilyet, hogy nem ér rá. kedves tanár úr! Felelőtlenség... — De elvtársnő! Tele vannak a kórtermek, egy csomó súlyos eset, az ulcusos hasát már leberetválták ... — Szó sem lehet most műtétről, már ne is haragudjon. Akkor mindent elvesztettünk! — Az illető? Az illető hölgy? Nem, sajnos nem tud várni, azt mondja, sok időt nem áldozhat erre a kérdésre .. . — Hát akkor ne áldozzon, a fene egye meg! Ez egy sebészeti osztály, máris rengeteg időt fecséreltem el ... — Tanár úr! Várjon, ne tegye le a kagylót! Gondolja meg, mennyit küzdöttünk ezért a pillanatért.. . Kérem, szíveskedjék helyet foglalni ..■ — Tessék?! — A hölgynek mondom, mert türelmetlen. Pardon ... Tehát lesz szives? Mert ha most nem fogadja, én nem vállalok felelősségei . .. Tudja, hogy ez mindannyiunk érdeke! Az öné. a személyzeté, a betegeinké! Küldhetem? betegek a mosdók körül törüljék fel a linóleumot.. . ragyogjon minden! Tíz percünk van ... A diétás nővér pedig azonnal főzzön egy jó erős indiai teát . .. — Indiait? — Ne kérdezz, könyörgök, intézkedj! Mindjárt itt lesz. esetleg végig kell kísérnem az osztályon, nem akarok semmit elhibázni. Kérlek, Lacikám ! — Meglesz, főorvos úr. kérlek. magam is nekilátok. De az ulcusos? — Fontossági sorrend! — sóhajtott dr. Takách. Tíz perc múlva maga a személyzeti elóadónő kísérte fel a hölgyet. Addigra már az egész osztály tudott a nagy eseményről: mindenki a helyén volt: a főnővér a pultnál állt egyenes tartásban, körülötte a nővérek, az orvosi szoba elölt az adjunktus meg az alorvosok, a műtős a Szakonyi Károly: .— Képtelenség! — sóhajtott a kandidátus. — De jól van. Küldje fel. —- Akkor még csak egy szót! Emlékszik a megállapodásunkra, kedves tanár úr? Tudja, mire célzok! Amit megbeszéltünk ... — Ja, igen, igen... Még azt is?! — Kérem tehát, hogy annak a szellemében ... gondolom, a főnővér addig majd intézkedik ... És ... kávét vagy teát? — Hogyan? — Nem, semmi, csak a hölgytől kérdem, hogy a teát szereti-e jobban, vagy a kávét? — És mit szeret a hölgy? — Most mondja, hogy a teát. És azt mondja, hogy a teák közül is az Earl Grey-t. — Honnan vegyek én most angol teát? Kérdezze meg, hogy indiai megfelel-e? — Várjon —, mondta a személyzetis a telefonba. Majd egy pillanat múlva. — Hát jó, azt mondja, a hölgy. — Hát jó?! Nagyszerű! Nagyon örülök! De, hogy mindennel meglegyünk, tartóztassa még legalább tíz percig! — Megpróbálom. Bár nagyon ideges... nagyon szen- zibilis személyiség. Dr. Takách még le sem tette a kagylót, máris bekopogott az adjunktus.-r- Az ulcusosnak beadtam az előkészítő injekciót. Beszélsz vele, kérlek, a műtét előtt? — Kivel ? Az ulcusossal most nem érek rá ... — Most nem érsz rá?! — Ne kérdezz semmit, hanem szíveskedjél a segítségemre lenni! A személyzetis telefonált, hogy máris itt van nála ... — Az újság nyomán?! — Nem hitted volna, mi? Én sem! Annyi reménytelen próbálkozás után! De most résen kell lennünk! Szólj a főnővérnek, hogy minden nővér, sőt még a műtős is lásson hozzá: gyors rendcsinálás, ha valahol valami szösz, szemét, mifene van. takarítsák össze, a kórtermekben a konyha ajtajánál várakozott, hogy adott jelre beszólhasson a diétás nővérnek a teáért. A betegekkel nem lehetett bírni: akik csak felkelhetlek, ott tülekedtek a kórtermek ajtajai ban, hogy lássák . .. Amint kinyílt a liftajtó, a főnővér becsöngetett a főorvosért. Gyönyörű . pillanat volt: dr. Takách semmit sem késlekedett, tárt karral, nyájas mosollyal sietett ki a szobájából, s ugyanakkor az osztály beosztottjai, ugyancsak bájos mosollyal, egyszerre meghajoltak. A betegek is, mintha vezényszóra tették volna, reménykedve felsóhaj- t (ittak. — Parancsoljon! — mutatta az utat a szobája felé dr. Takách. A legkényelmesebb fotelbe ültette a hölgyet. Kopogtak: a diétás nővér tálcán hozta a gőzölgő, illatos 'teát. — Sajnos, nem Earl Grey — mondta a kandidátus. — Ha megengedi: dr. Takách Kornél! — Balogné! — biccentett a hölgy, s keresztbe vetette lábát. Divatos, telitalpú csizmát viselt, ocelotutánzat bundát, kasmír fejkendőt. — Rum nincs a teához? Na, nem baj — intett a főorvos zavart mozdulatára. — Előre meg kell mondanom, hogy sajnos a kórházi kosztot nem bírja a gyomrom, úgyhogy valami tisztességes helyről hozassák nekem a kosztot, ha ... — Ha? — kapta fel a fejét a főorvos. — Ez csak természetes, kedves Balogné — vágott közbe sietve a személyzetis. — Ha... — folytatta a hölgy, teáját szürcsölve —. ha megegyezünk. A személyzetis elvtársnő nagyjából elmondta. mi lenne a feladatom. de én szeretek alaposan körülnézni. Szóval maga ... maga itt a főnök? — A főorvos úr — bólintott mosolyogva a személyzetis. — Egyetemi tanár ... — Tanár? Ajaj! Azok elég rendetlenek. Egy pedagógus házaspárhoz is jártam, igaz, hogy reggelire mindig kap lám tőlük egy kupica barack- pálinkát. mert azt is szere- j lem, aztán két tojást pohár- j ban, és friss zsemlyéi, a délelőtt folyamán három üveg lengyel sört . . . lengyelt! . . . és komplett ebédet, üzsonnát... és persze húsz forintot óránként. De rendetlenek voltak. Volt olyan helyem is. ahol tortát sütöttek, ha mentem... Csakhogy végeztem a maszekolással. túl sókat kívántak az ügyfeleim. Hát azért jövök államiba. A hirdetésből nem sok derült ki, de remélem. itt rend van. — Rend. rend, hogyne! , — Majd megnézem. És hányra kell bejárni ? — Hatra. — Hatra? Hát mi a csudának? Vegyék figyelembe, hogy veszítek! Itt nem tudok megkeresni napi kétszáz fo- ' rinlot! j — Mennyit? — kérdezte a kandidátus. — Kalkulálni kell, kérem, mindennek arányban kell lenni, kérem ... Gépesítés van? — Természetesen — mosolygott állhatatosan a személyzetis. — Porszívó, padlókefélő ... — És műanyag vedret kérek, ha meg tudunk egyezni! Mert a pléhvödör zaja idegesít. Ezt mindenütt megkövetelem. Gumikesztyű? — Á legelemibb. — Na, jó, akkor nézzünk szét. Dr. Takách felpattant. Egész stábjával együtt készségesen végigkísérte Balognét a sebészeten. A hölgy nézelődött, hümmögött. benézett a sarokba. az ágyak alá, végigsimított az ablakpárkányon, bekukkantott a mellékhelyiségekbe is. — A fürdőszoba és a vécé az nem megy! — Nem? — kérdezte félénken a főorvos. — Nem, az nem. De látom, vannak itt fiatal nővérek, azoknak sem árt a mozgás. És a hatórai kezdés sem megy. — Valahogy nem lehetne mégis? — bátortalanködott a személyzetis. — Hát mit képzelnek, van nekem dolgom otthon is. Kerles házban lakom, tartok néhány baromfit... Na. hát majd beérek .amikor beérek! Holnap kezdhetek ... de nem, inkább majd pénteken, mert remélem, a szombat az szabad? Persze egyelőre csak próbaidőre! — Próbaidőre? — nézett segélykérőén á személyzetisre a főorvos. róbaidöre, megmondtam! — szögezte le Balogné. — Ezer hely közül választhatok. Kalkulálni kell! Me- lyikőjük kísér le a kapuig? — Kérlek, adjunktus úr, légy szíves! — nyögte a kandidátus. — Csodálom, hogy maga, tanár létére csak indiai teát tart — mondta a búcsúzásnál Balogné. Hosszú percek múlva tért csak magához dr. Takách. Végre a műtétre váró ulcusossal foglalkozhatott. A beteg elgyötörve, alig hallhatóan kérdezte: — Sikerülni fog, tanár úr? — Ne aggódjon, ma már egy gyomorműtét... — Á. nem a gyomormütét! — legyintett a sápadt férfi. — Én a takarítónőt kéroezem. el Beszelv — A férjemnek az a kívánsága, legalább vasárnap hagyjam pihenni Maga mit csinál? Keresem a kupakot, Ez kérem, maszek parkoló Eöldra jzleeke
