Észak-Magyarország, 1977. január (33. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-25 / 20. szám
Jelenlep; meg szegeden végzi űz alapozást a DVTIv NB I-es labdarúgó-csapata. Mint megtudtuk, délelőtt a szegedi repülőtéren folytatják a futóedzéseket, délutánonként pedig a sportcsarnokban gyakorolnak. Meglehetősen nagy az ingázás a játékosok között, ugyanis többen vizsgáznak a különböző oktatási intézményekben. Fükö például el sem utazott az edzőtáborba a csapattal. Kajla kívül Veréb, 1 Hajas, Szalui, Salamon és a technikai vezető Kovács Pál utaztak hosszabb-rövidebb Ideig vissza Miskolcra, hogy eleget tegyenek vizsgakötelezettségeiknek. A DVTIv január 28-án utazik el Szegedről a fővárosba, ahol részt vesznek a január 2í)-i mezei futóversenyen. Ezután térinek vissza Miskolcra. A csapat nem sokat tartózkodik itthon, ugyanis sikerült az együttes, részére túrát szervezni. Február 1—13. között Romániába készül a gárda, ahol négy edzőmérkőzésre is sor kerül. Február lián* az IJTA Arad. 6-án Temesvár, 9-én a Rcsica FC, 13-án pedig Nagyszeben csapata lesz a piros-fehérek ellenfele. Itemél- ' hétöl eg a túra mérkőzései jól szolgálják majd a bajnokság tavaszi idényére való felkészülést. Debrecenben rendezték meg az országos felnőtt vidékbajnokságot. A döntőkre a városi Sportcsarnokban került sor. a hiiskolciakat a MÉMT13 asztali- teniszezői képviselték és néhány értékes eredményt értek cl. Kellemetlen meglepetés volt, hogy a női egyéni elődöntőben Molnár Anna vereséget szenvedett Bol váry lói és így végeredményben a 3. helyen véglett. Női párosban a Molnár— Jcrszl duó 2. lelt. A férfiak egyéni küzdelmében Papp | (.MEMTE) bemutatkozása sikeresnek mondható, a közelmúltban Miskolcra igazolt versenyző a 2. helyet szerezte meg, a döntőben 3:2 arányban maradt alul Bclcznayval szemben. Férfi Párosban a Papp—Bartha kettős Ugyancsak második lett. A legjobb eredményt a vcgycspárosok versenyében értek el a MÉMTE jHsztalitcniszczöi. Bartha cs Molnár a döntőben is biztosan nyert bajnoki aranyérmet szereztek. * Szerencsen a Bocskai Gimnázium tornatermében 23 sport- egyesület 158 versenyzőjének i észvételével rendezték meg a szerencsi járás 1977. évi felnőtt asztalitenisz egyéni bajnokságát. A mérkőzések váltakozó színvonalat hoztak. Eredmények: férfi 'egyéni; 1. Hgrelai (Tokaj), 2. Csendes I. (Szerencs), 3. Csendes ii. (Szerencs) cs Szabó (Tárcái). Férfi Páros: 1. Her elai—Juhász (Tokaj), 2. Dudás—Rab (Monok), 3. Csendes T.—Csendes 11. és a Gáti—Lévai (mindkettő Szerencs). Női egyéni; 1. Bodnár (Tak- taszada). 2. esetnek! (Szerencs). »; Csintalan (Tokaj) es Csarni (Tárcái). Női páros: l. Szveti- lik— Nagy (Tokaj), 2. Cselneki— Öraunné (Szerencs), 3. Gáspár— Husik (Tokaj) és Pataki—Tóth (Abáújszántó). Az .elmúlt hét végén Egerben került sor az év első területi Serdülő kötöttfogású blrkó/.ó\/er- ^ényére. Hét egyesület — közöttük megyénkből a DVTK — 59 fatalja vett részt a versenyen, úiely az alapozás után jól segítette a formába hozás kezdetét. : A DVTK fiatal birkózói meg- ! állták helyüket. A 49 kg-ban 12 Induló közül Rajcsányi az első kelyen végzett, míg Tomcsók bronzérmes tett. A £2 kg-os Súlycsoportban Juhász, a, 67 kg- kuu pedig Bognár állhatott a üobogó második fokára. A 72 kg-os súlycsoportban Hudopkó Szerzett újabb értékes gyózel- ** & DVTK-nuk. Foci-farsang 77 Naptár Közönségsiker A két pápai védő sem tudta megakadályozni Szabót (AÉ'SZ Spartacus), hogy kapura törjön. A következő pillanatban már a hálóban kötőit ki a labda. A fővárosi lányok „gólrekordot” állítottak l'cl Miskolcon. ZSÚFOLÁSIG MEGTELT a. miskolci sportcsarnok vasárnap délután. A nézők megérezték a jó labdarúgást, mintegy 3 ezren szurkolták végig a mérkőzéseket. Akik kilátogattak az eseményre, nem csalódtak, mert izgalmas, változatos és küzdelmes találkozóknak lehettek szemtanúi. — Mindenképpen nyerni kell a fiúknak! — mondta Demény Béla a serdülők döntőjét megelőzően. A szakember a beteg Pritielszky Gyula edzőt helyettesítette. — Igyekeztünk alaposan felkészülni, remélem, tervszerűen, csapkodás nélkül játszanak majd a gyerekek. Nos, az első percek igazolták is Demény Béla szavait. A diósgyőri fiatalok okosan játszottak, csak éppen, a góllövés nem sikerült. Aztán az 5. percben az ózdiakhoz beállt Török, s ez egy csapásra megváltoztatta a játék képét. A kopaszra borotvált fejű srác remekül cselezett, képtelenek voltak szerelni a piros-fehér védők. A vezetést az ÖKSE szerezte meg, s ez Török érdeme volt. Parádés cselsorozattal verekedte be magát a büntető területre, s Kóláinak már nem volt nehéz belőnie a hálóba a labdát. Igen színvonalas játékot hozott a hátralevő idő is, a ,né- zőlc gyakran tapsolták meg a formás támadásokat. Teodo- ru, Kiss és Beregszászi góljaival megérdemelten nyerték négy éven belül a DVTK fiatal iái második alkalommal a Boross Dezső Kupát. A NŐKNÉL lagymatag, álmos iramú mérkőzést hozott a ZPA Presov—Pápai Áíész találkozó. Erről a 40 percről csak annyit jegyezhettünk fel: Góllövő: Mikulova. Ezzel az eperjesiek nyertek 1:0-ra. A döntő azonban kielégítette az ínyencek igényeit is. BúrSSy (k‘ tudja hányadikai-. Italommal?) ismét villogott, igen elemében volt, kitűnően irányította 'társait. Ez persze fölényes győzelemhez vezetett. Az ÁÉSZ Soartacus ta- valvi elsőségét tehát megvédve, veretlenül, három győzelmei aratva végzett az élen. .4Z ÖREGEI ÜK összecsapásán az első támadásnál alaposan megkeverték a kassaiak a • magyar védelmet. Ezt nem kellett volna tenniük ... Ugyanis Buzánszkyék „megorroltak” rájuk. Olyan pergőtüzet zúdítottuk a derék Svajlen kapujára, hogy a portásnak nem volt ideje unatkozni. Szojka vezető gólját követően még egyszer ..felszívták'’ magukat a kassaiak, de csak egyenlíteniük sikerült. Ezután már ismét csak egy csapat volt a pályán. A közönség hálás volt a látottakért. És az öregek önfeledten összeölelkezve vonullak az öltözőbe. Most is megdolgoztak a sikerért. Nekik a taps — az elismerést jelentette! A serdülőmérkőzések eredményei. Döntő: DVTK—Ósdi Kohász 3:1 (’:1). Gl.: Teodo- ru, Beregszászi, Kiss. illetve Kólái. A 3. helyért: MVSC— Szabadka 1:1 (1:0). — hét- méteresekke! 3:1. Gl.: Karászi. illetve Pokomie. Az 5. helyért: KV SE—FTC 1:0 (0:0). Gl.: Asztanov (öngól). A 7. helyért: LMTK—Szirmabese- nyö 3:0 (2:0). Gl.: Káposzta, Tábori, Czilja. A serdülőknél a legjobb mezőnyjátékos Horváth (FTC), a legjobb Kapus Szántó (ÓKSE). a gólkirály Pokomie (Szabadka). a legsportszerübb csapat pedig Szirmabesenyö gárdája lett. A nőknél a következő eredmények születtek. Döntő: AESZ Spartacus—Szabadka 4:1 (3:1). Gl.: Bőrfí’y, Nagy, Lojd. Kozma, illetve Cupaty O. ZPA Presov—Pápai Áfész 1:0 (1:0). Gl.: Mikulova. Végeredmény: 1. ÁÉSZ Spartacus, 2. Szabadka, 3. ZPA Presov, 4. Pápa. A legjobb mezőnyjátékos Vilov (Szabadka), a legjobb kapus Pa- tyi (Pápa), a gólkirály Bárífy (AESZ Spartacus) lettek, míg a legsportszerűbb csapat címét a ZPA Presov gárdája nyerte. Az öregfiúknál: Magyar öregfiúk ' válogatott—Kassa öregfiúk válogatott 3:1 (1:0). Gl.: Szojka (2). dr. Fenyvesi, illetve Snvir. Miskolci öregfiúk válogatott —Stal Mielec öregfiúk válogatott 4:2 (1:2). Gl.: Kovács (2), Krompasz- tcy, tcsol (öngól), illetve Czi- vol, Tabonyik. A Foci-farsang mérkőzéseivel párhuzamosan rendezték meg a Centrum Kupáért folyó női tornát. Ezen is az AESZ Spartacus győzött, megelőzve a Feminát. Pápa csapatát és a rendező Miskolc válogatottját. Doros László Atlétika 260 részvevő Kazincbarcikán Lényegesen jobb talajú pályán rendezték meg Kazincbarcikán a KV SE teli mezei futóversenyének 11. fordulóját, örvendetes a vidéki iskolák biztató szereplése és sok jó helyezése. Kuri- tyán. Sajószentpéter. Sajóbá- bony. Sajókaza atlétái is részt vettek a küzdelemben. Remélhetőleg a február 6-án megrendezésre kerülő III. fordulóban újabb községek fiataljai kapcsolódnak be a vetélkedésbe. Bár a II. fordulóban növekedett a részvevő egyesületek szama. kevesebben indultak. Ezúttal 260 versenyző rajtolt. Győztesek. leányok. 1966-os évfolyam: Szalma Mária. (1. sz. all. isk.). 1965: Nagy Hona (Újvárosi AU. Isk.). Serd. B.: Maros Katalin (Üjvárosi Alt. Isk.). Serd.: A.: Sípos Éva (Nyíregyházi VSC). ifjúsági: Koleszár Éva (NyVSC). Felnőttek: Kocsis Erzsébet (Ny VSC). A csapatverseny győztesei: Május 1. AU. iskola. Kun Béla úti AU. Isk.. Újvárosi Alt. Isk., Egészségügyi Szakközépiskola, 105. sz. DSK. (Valamennyi kazincbarcikai iskola.) A férfi versenyszámok egyeni győztesei, 1966: Komló (Újvárosi AU. isk.). 1965; Vasas (Újvárosi AU. isk.). Serd. B.: Pelles (Újvárosi Alt. Isk.). Serd. a.: Pogány (105. sz. DSK). Ifjúságiak: Érsek (DVTK). Felnőttek: Orosz (DVTIv). Orosz szombaton a budapesti olimipai csarnokban megrendezett fedettpályás versenyen 1500 méteres síkfutásban győzött és vasárnap Kazincbarcikán is elsőnek érkézéit a célba. A csapatverseny győztesei: Újvárosi Alt. Iskolu. NYVSC, KVSE., Sízés Színvonalas versenyek a Kis-Délen A városban olvadt a hó, víz íolydogáll a gyalogjárókon, ahol nem takarították 1c a havat. A Blikkben azonban jó minőségű hó fogadta a versenyzőket, a Kis-Déí lejtőjén. A nagyszerű lehetőséget a miskolci járás igyekezett hasznosítani azzal, hogy egyidőben két versenyt is rendezett. A falusi fiatalok a spar- takiád téli számaiban indultak nagy létszámmal. Ebben a mezőnyben a hazai”. pályát élvezi» bükkszc*ntkeresztiek szerepel- /tek a legjobban. De nagyszerűen helytálltak a többi hegyi falvak (Répáshuta. Biikkszeni- lászló) sportolói js. A falusi spurtukiad szánkóver- senyének győztesei., úttörő leányok: Matisesák Judit (Bükkszentkereszt).. Csapatversenyben: Bükkszentkereszt. Úttörő tiú: Hortobágyi (Uükkszent kereszt) Kisdobos: Matisesák Mária (Bükkszentkereszt). Úttörő fiú: Hortobágyi (Bükkszentkereszt). Kisdobos fiú; Bérezi (Bükkszentkereszt). Műlesiklás, férfi felnőttek: Jámbor (Bükkszentkereszt). Csapatversenyben : Bükkszentkereszt. Ifjúságiak: Körösi (Bükkszentkereszt). Úttörők: Hegedűs (Bükkszentkereszt). Óriás műlesiklás, felnőttek: Jámbor (Bűkkszéntkereszt). Csapatversenyben : Bükkszentkereszt. Ifjúságiak: Mczöfi (Bükkszentkereszt). Úttörők; Ceglédi (Bükkszentkereszt). Csapatversenyben: Bükkszentkereszt. Pontversenyben: l. Bükkszentkereszt 2. Répáshuta. 3. Bükkszent- lászló. 4. Felsőzsolca. A Kis-Dél Kupa műlesikló versenyét 2 futam összevetésével értékelték. A győztesek, férfi felnőttek: Desi (MEMTE). Csapatversenyben: MÉMTE. Ifjúságiak: Takács (MEMTE). Csapat- versenyben • Bükkszentkereszt. Felnőtt női: Kocsárdi Katalin (MÉMTE). serdülő; Kiss Henriette (H Papp J. SE). Óriás műlesiklás, férfi felnőtt: Dési (MEMTE). Csapatversenyben: MEMTE. Ifjúságiak: Szkas- kó (H. Papp J. SE). Csapatversenyben; H. Papp J. SE. Úttörő fiú: Ceglédi (Bükkszentkereszt). ifjúsági leány; Farbaki (MEMTE). Serdülő leány: Almás! (H. Papp J. SE). Futóverseny, férfi felnőtt; ifj. Bokros György (DVTK). Csapatversenyben: D^TK. Ifj. 1. kcs.: Spisák (H Papp J. SIC). 11. kcs.: Lihl (H Papp J. SE). Csapatversenyben: H Papp J. SE. Serdülő fiú: Bérezés (11 Papp J. SE). Csapatversenyben; li Papp j. SE. Női serdülő: Orliezki (Ré- páshuta). Spart akiad futóverseny férfi felnőtt: Mátrai (Répáshuta). A Kis-Del Kupa pontversenyeben: 1. MÉMTE. 2. DVTK. S. Bükkszentkereszt. 4. H Papp .1 SE. 5. Répáshuta. 6. Bükkszent- lászló. Nemes Péter 1977. január 25., kedd A nap kelte 7.19, nyugta 16.35 órakor A hold kelte 9.49, nyugta 23.23 órakor Névnap: Pál Évforduló ________ H áromszázötven évvel ezelőtt, 1027. január 25-én született — és 04 éves korában. 1691 decembereben hall meg — Róbert Boyle angol fizikus és kémikus, a modern tudományos kémia egyik megalapozója. időjárás----—_ V árható időjárás ma estig: Változóan felhős idő. enyhe, erősen párás, főként északnyugaton sok helyen tartósan ködös idő. Az ország déli részén hétfőn még elszórtan kisebb eső. Mérsékelt, változó irányú szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 3, plusz 8 fok között, a tartósan ködös helyeken plusz 1 fok körül. — Önkéntes véradást szerveztek a Lenin Kohászati Művekben. A négynapos véradáson 260 dolgozó össze, sen 88 liter vért adott. — Elnökségi ülést tartott tegnap, hétfőn délután a Hazafias Népfront Miskolc városi Bizottsága. Az ülésen a városi népfrontbizottság ötéves programját és az 1977. évi munkatervét tárgyalták meg. Ezt követően tájékozta, tó hangzott cl a Fiatalok Mis- koleért. Miskolc a fiatalokért mozgalom 191 ti. évi eredményeiről és az idei feladatokról. — Program szerint végzik az új Tiszai Erőmű 11. gépegységének szerelését. Várhatóan kora tavasszal kerül sor a kazán savazására. a raaso. dik negyedévben pedig az üzemi próbák is megkezdődnek. — Az írott szöveget azonnal felolvassa az az amerikai találmány, amelyet egy 29 éves lowa állambeli konstruktőr alkotott. A komputert úgy programozta, hogy a szöveg hangzása nem monoton, s a tulajdonosa, ha valamit nem ért, visszakapcsolhatja a már elhangzott szóra. A gép vakoknak készült. — Az iskolatej zavartalan kiszállítását a Borsod megyei Tejipari Vállalat Miskolci Tejüzeme egy, csak ezt a célt szolgáló, 5 tonnás tartálykocsi forgalomba állításá. val oldotta meg. A tartálvko. esi állandó személyzete naponta 8 ezer pohár tejet juttat el az iskolákba. — Az óriás vízesést, a lillafüredi „István” cseppkőbarlang egyik legszebb képződményét a napokban tisztítják meg az algáktól, a moháktól, apró páfrányoktól. A munkálatokat a MEAFC „Marcel Lou- bens” barlangkutató szak: (csoportja végzi. l':— Ncgyvcnnarom újítást dől. goztak ki a szocialista bri>gádok tagjai a MEZÖGEP Vállalat kövesdi gyáregységeben. Ez több, mint kétszerese a brigád-szerződésekben szereplő vállalásoknak. — Szociálpolitikai célokra minden eddiginél többet költenek az ötödik ötéves tervidőszakban a Borsodi Szénbányáknál. A tervek szerint új fürdőt építenek ez évben Ormosbányán, a lyukóbányai, a tervtáréi, és a putnoki szociális létesítményeket pedig bővítik, korszerűsítik. — A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közleménye szerint a totó január 23-i. 4. fogadási hetére 3 135 862 darab szelvény érkezett be, a nye- ményalap 5 080 097 forint a ju_ talomalap 1 159 295 forint. Az első—negyedik nyerőosztályra l 524 029 forint, a második—harmadikra 1010 019 forint jut. A nyeremények: 13 plusz 1 31 darab. 47 334 Ft. 13, 39 db. 17 417 Ft, 12. 2046 db, 397 Ft. 11. 22 71)1 db 36 Ft, 10, 124 081 db. 12 Ft. — Szakszolgálati állomás mű. ködik Gyöngyösön, ahol többek között Borsod és Heves megye 12 állami gazdasága- búi beérkezett talaj- és levél, minták laboratóriumi vizsgálata alapjan tudományosan határozzák meg a tápanyag- utánpótlás optimális mérté, két. — Már az idén 100 mázsa szénatermést várnak hektáronként a tavaly augusztusban telepített 200 hektár gyepterületről a Mezönagy- mihályi Állami Gazdaságban. A nagymihályiak — a íűter. mesztési rekonstrukció keretében — 5 év alatt ezer hektáron telepítenek gyepet. •— A MOHÁCSI történelmi emlékparkról tart előadást H. Szabó Béla természetvédelmi főfelügyelő ma este 6 órától a TIT miskolci szabadegyetemén. a Széchenyi utca 16. sz. alatti természettudományi előadóban. i •*- Fiacskám, ma lettél 1 | 22 esztendős. Ideje lenne , i beevezni a házasság rá- ' [ «ebe. i — 7'udod papa, egyelő, i 1 re jobban élvezem a cir. [ ! hálást! i i i i ' — Termelésének 5.7 százalékos növelését tervezi ez évben a Borsodnádasdi Lemez, gyár. a tavalyi egymilliárdos értékhez képest. Jelentős mértékben fokozzák ennek érdekében az öntöde teljesítményét, kisebb arányban emelik a horganyzott edények előállítását. A korábbinál többet gyártanak az értékesebb, külföldön is eladható acéllemezekből. — MEGALAKULT a Borsodi Szénbányák minikön yvgyüjm tők klubja. Közérdekű közlemény Értesítjük a/, alabbi utcákban lakó fogyasztóinkat, hogy átalakítási munkavégzés miatt az áramszolgáltatást szüneteltetni fogjuk: 1977. január 28-án, 7.30— 15.30 óráig József A. u. 29—33 számig, Zielinsky u. 1—23. számig. 1977. január 31-én, 7.30— 15.30 óráig József A. u. 1—27 számig. Besenyői u. l—3: számig és 3—4. számig. Továbbá értesítjük fogyasztóinkat, hogy február 28-ig munkanapokon napolna 7.00—17.00 óráig hálózatépítési munkálatok végzése miatt, az alábbi területen az energiaszolgáltatást szakaszosan szüneteltetni fogjuk: Miskolc íi. sz. Kirendeltség: Miskolc-Tapolca területén. • Miskolc 111. sz. Kirendeltség: Komlóstetö. Gorkij teleo. Nyír- jes. C.MASZ MISKOLCI ÜZEMIG AZGATÖSAQ