Észak-Magyarország, 1976. december (32. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-01 / 284. szám

Napirenden Borsod megye a r Közel két évtizeddel ezelőtt a sporttorna klasszikus ága, a szer torna mellett a lornasport uj ága jelent meg. nevezetesen a modern gimnasztika, vagy más néven művészi torna. A torna­sport viszonylag fiatal ..hajtásá­nak'’ miskolci ..rügyfakasztója" Pesti György né volt. Csaknem másfél évtized óta foglalkozik a Ságvári úti 30-as számú Általá­nos iskola testnevelője a gyer- mektornu keretében 30—35 lány­nyal. a legnőisebbnek számító sportágban, a művészi tornában. Az évek hosszú során a gye - mektorna, a modern gimnasz­tika szép hagyományait sikerült kialakítania. A lornasporlot ra­jongó elkötelezet tscvgel szerető testnevelő, a gyerekek szeretett Sárika nénije, jó kapcsolatodé-; rémtett a közeli óvodával* az iskola alsótagozalosnival és lev sikerült folyamatos, felmenő rendszert kialakítani és biztosí­tani a megfelelő számú és kel­lő megalapozottsággal rendelke­ző utánpótlást. így van ez évek óta. s természetes a jelen tan­évben is. v Az idén a gyermek- torna keretében 40 óvodással, 00 alsótagozatos gyerekkel és 35 felhős lánnval foglalkozik Pes- tiné. Az óvodában és az alsó tagozatban elsajátít Iák a ritmi­kus mozgás alapelemeit, mint­egy megalapozva a majdani mű­vészi tornára való felkészülést. Ehhez az iskola sportszerető igazgatója. Szolga István bizto­sít ta a tárgyi, anyagi feltétele­ket. A Ságvári úti iskola ielenleai művészi tornászai, a 35 leány, hetente kétszer tartanak edzést. Ezeken gyakorolják a ritmikus mozgást, a szén. kecses testtar­tást. és súlvkoliák a különböző lépés" vakon atokat. léoéskomhi- náetókat.. Természetesen minden foglalkozáson zenére dolgoznak, mert ez nagvbpn eiöse°h1 ril- musér/ékük fejlődését, ami alap­vető feltétele n modern gim­nasztikának. Az edzéseket) a munka iránvitása móiie** ° zon­gorakíséretet is Pesti György­im biztosít in. Naivon .sok evn- korlatnnlc a tervező*e is a lelkes sportember. Táv f niqtrionbénnon hármas fetar,atot tát el. elisme­rést érdemlő orerlrn*n',et:':,*tfd','l. Lelkesedését, sportszeretet ét si­került átültetnie tanítványaiba is, s ennek köszönhető, ltopv az iskola valamennyi művészi tornásza nagy igyekezettel, oda­adással végzi a kemény mun­kát. hogy méltóképpen képvisel­hessék iskolájukat, s esetenként a várost. A jól közül is kiemel­kedik szorgalmával Joósz Csilla. Kiss Gabriella, Varga Emma és Téglás! Edit. Ok egyébként mar lörzsgárdalagoknak számítanak. Az odaadó munka sok szerep­lési lehetőséget biztosit az is­kola művészi tornászainak, az iskolában, s az iskolán kívül egyaránt. Gyakran szerepelnek a Ságvári élli iskola lányai a tár­sadalmi szervek különböző ren­dezvényein. Az idei év legsike­resebb fellépései között kell említeni a SZOT-bun. a „Három tavasz ünnepén” történt bemu­tatójukat. a politikai dalfeszti­válon a stadionbeli szereplésü­ket. Ez utóbbi értékét növeli, hogy a szabadtér adta lehetősé­gekkel élve az iskola fiataljai­nak nagy tömegét sikerült ered­ményesen szerepeltetni. Az »va­si ifjúsági park szeptemberi lel­avulásán az alsósok labdagya­korlata. frissítő tornabeihutató- ja, a felsősök kendó- és szala­gos szerpentingyakorlata és tán­cos bemutatója mindenkinek szemet gyönyörködtető látványt, maradandó élményt nyújtott. A sikeres hazai szereplések mel­lett már többször jutottak el a modern gimnasztika miskolci képviselői külföldre is. Az iskolavezetés pozitív hoz­záállása. a lelkes testnevelő oda­adó munkája, az iskola fiatal­jainak sportszereidé vezetett a kezdeti gyermcktornától a ma már szép hagyományokkal es szép sikerekkel rendelkező mo­dern gimnasztikához, s bár a legjobbak az idei tanévben ki­kerülnek az iskolából, a céltu­datos ncvelömunka bizonyossá teszi, hogy. az újabb sikerekhez vezető út továbbra is töretlen és felfelé ívelő legyen. Kossárik Nándor Teke Szombaton, vasárnap Nyíregy­házán ü csapat részvételével rendezték meg a hagyományos Szabolcs Kupa bajnokságot amelyet az Ózdi Kohász 3453 fa­aránnyal nyert meg, 3. Eger, 3. Nyíregyháza. Az ózdiak legjopo eredményeit Magyar (434). Csá­szár (422), Steed (415) fával et­te el. Oolgozőkaf alkalmaznak A 34. sz. Általános Iskola (Ki- lián-dél) takarítónőt felvesz. .Je­lentkezés az igazgatói irodában. A Borsod—Heves megyei Élel­miszer és Vegyiáru Nagykor. V. miskolci fiókja azonnali belépés­sel alkalmaz áruösszeállítókat, árukísérőket, valamint raktári segédmunkásokat. Cím: Mis­kolc, lilaskovics u. 1. Szövetkezeti Szállítási és Szol­gáltató Vállalat Miskolc, Kun Béla u. ll. szám alatti üzemegy­ségébe/, azonnali belépéssel autó­szerelőket felveszünk. A Miskolci Közlekedési Vállalat f , felvételre keres D-vizsgával rendelkező gépkocsivezetőket, tehergépkocsi-vezetőket legalább 2 éves szakmai gyakorlattal. 8 alt. iskolai végzettséggel, akik részére D-tanfolya- mon részvételt biztosit. Szirmabesenyő, Kistokaj községekből személyzeti járatok biztosítják a munkábajáróst. Felvételre keres továbbá a vállala' kocsi takart lókat. Bővebb felvilágosítás a vállalat munkaügyi osztályán, Miskolc. Szondi György u. 1. sz. alatt. A Miskolci Likűrgyár felvesz laboráns munkakörbe vegyész- technikusi. Érdeklődni lehet: Partizán út 13. szám alatt a munkaügyi csoportnál. Felvételre keresünk 1 fo szak­képesítéssel és gyakorlattal ren­delkező tűzrendészen előadót, 1 fó mérlogszerclő szakmunkást, vagy mérlcgjavitáshoz értő mű­szerészt és 2 fő kocsikísérő ra­kodómunkást. Jelentkezés: Bor­sodi Élelmiszer Kiskor Vállalat, munkaügyi osztály. Miskolc, III.. Győri kapu 149. Azonnali belépéssel alkalma­zunk l lő műszaki fejlesztő férfi munkaerőt műszaki munkakör­ben, gépipari vagy villamoslparl szakközépiskolai végzettséggel. Takarítónőt 3 műszakos beosz­tással. Valamint férfi segédmun­kásokat és 1 fő férfi kapuőrt, aki nem nyugdíjas — alkalmazunk. Jelentkezés: Csokoládégyár. Mun­kaügy. Miskolc, III. kor. Fürdő út 4. A Miskolci Ingatlankezelő Vál­lalat adatrögzítő munkakörbe gimnáziumi érettségivel rendel­kező fiatal nőket vesz lel azon­nal. Sznkmai képzést cs betaní­tási a vállalat végzi. Jelent ke ml minden páratlan szombat kivéve 7 órától 12 óráig lehet. Miskolc, Dózsa György u. 30. sz. Munka­ügyi osztály. Mentőápolónak felveszünk — lehetőleg érettségivel -- 18—35. év közötti erőteljes férfi niunka- vállalókal a miskolci, tzsófalvai, kazincbarcikai, lcnlnvárosi, me­zőkövesdi, ózdi, sajÓNzentpéto’I mentőállomásainkra. Munka mel­letti mcntőánoló szakképzés és mcntőllszti főiskola végzése le­hetséges. Alkalmazunk gyakor­lattal rendelkező gépkocsi vezető­ket a miskolci, tzsófalvai, ózdi men < őáll omása i n k ra, au tószegei őt és betanított munkást a miskolci mentőállomásra. Jelentkezés: munkanapokon 7—8 óra között a miskolci mentőállomáson (Petőfi u. 18.) személyesen. Telefonon jelentkezést nem foganunk cl, felvilágosítást nem adunk. ülésezett az MLSZ elnöksége A/. MLSZ elnöksége leg­utóbbi ülésén, első napirendi pontként a Borsod megyei Labdarúgó Szövetség jelenté­sét tárgyalta meg a megye labdarúgósportjának helyze- léröl. A Borsod megyei Labdarú­gó Szövetség 291 sportegye­sedet, illetve sportkör gazdá­ja, az igazolt versenyzők szá­ma tízezren felül van, pon­tosan ti 5G1 fő. Kilenc NB-s klub jeleni i a minőségi lab­darúgást a megyében, az NB I-es DVTK-val az élen. Az NB 11-ben szerepel az Ózdi Kohász, a többi egye­sület NB Ill-as. A borsodi szakemberek el­érték. hogy ma már a megye minden csapatának van if­júsági és serdülő együttese és például az általuk szerve­zett bajnokságban a felnőtt csapatok holtversenye esetén az ifjúságiak szereplése dönt a kérdéses helyezésről. Gond­ja is van a Borsodi LSZ-nek: 434 edzőt tartanak nyilván, közülük azonban csak 2í)2-en | működnek és éppen ezért ha­marosan felülvizsgálatot ren-^ delnek el, s a nem működő szakembereket törlik a név­sorból. A játékvezetők kép­zésében is vannak nehézsé­gek. Az MLjSZ elnöksége a Bor­sod megyei Labdarúgó Szö­vetség jelentését kiegészíté­sekkel elfogadta. Ezután Krizsán József fő­titkár számolt be az MLSZ elnökségének legutóbbi ülése | óta végzett munkáról, majd az MLSZ 1977. évi feladat­tervét. s az MLSZ vezető tes­tületéinek félévi üléstervét tárgyalta meg és fogadta el az elnökség. L ahdarúgás Második alkalommal rendezte meg ‘ a Közúti Közlekedési Yal- laliű Kulturális es Sportbizott­sága 5 sportágban — úszás, asz­talitenisz. , tenisz, kispályás lab­darúgás és sakk — merkozesso- rozatát az Obsz&k különböző Vá­rosaiban. Az egész évben tízez­reket (!) megmozgató sportren­dezvény célja: a testedzés nép­szerűsítése. a tömegsport kiszé­lesítése. Szombaton délután négy labdarúgócsapat mér­kőzött a sportcsarnokban és a kisszámú közönségnek volt mi­ért izgulnia, a sportszerű, jó­iramú mérkőzéseken amelyeken látványos gólok születtek. Eredmények: Útépítő Tröszt— NÉV (METRO) 5:4. A FIT—U VA­TER V 5:1. Útépítő Tröszt—UVA- TEUV 7:3. A döntőben; KEV (METRO) —AFIT 2:2 (1:1). A szo­ros mérkőzésen a 2n5 perces hosszabbítás is döntetlen ered­ményt hozott. így 7 méteresek­re került sor. a büntetőket a KÉV használta ki jobban es •?!- nyerte a vándorserlegct. 2. AFIT. 3. Útépítő Tröszt. A leg- sportszerübb csapat dijat az Útépítő Tröszt nyerte. T. L. Ma délután folytatódnak a | Magyar Népköztársasági Kupa j küzdelmei. A soron következő fordulóban csak húrom borsodi együttes érdekelt, a DYTK és a Tállya ugyanis szabadnaposak. A legutóbbi bajnoki forduló­ban bravúros győzelmet aratott Ózdi Kohász hazai környezetben fogadja a Jászapáti csapatát. Az Edelényi Bányász ezúttal Zá­honyban lép pályára, míg a Honvéd Papp «1. SE a főváros­ban játszik. Ellenfele a Ganz- MAVÁG gárdája lesz. APRÓHIRDETÉSEK ALLAS palyavai.aszto FIATALOK. FIGYELEM! C általános iskolai végzettséggel rendel­kező fiatalokat tel­veszünk az 1977,78. tanévre fonó, szüvtí ipari tanulónak. Ili eves korig. Tanu­lást idő 2 év. Juttatások: különélés! pótlék vidé­kieknek havi 50U Ft: társadalmi ösztöndíj helybeli lakosoknak havi 450 Ft: havi 90 Fi-ért reggeli, ebéd. vacsora, munkaszü­neti napokon is. in­gyen tankönyv és munkaruha. Elhelye­zés kollégiumban. Tanulmányi ösztön- díi: havi 410 Ft-tól (ilO Ft-lg. amely a tanulmányi ered­ménytől függően vál­tozik. Fiútanulóinkat a szakmunkásvizsga után sCJ'érlművczc- tövé. később mű­vezetővé képezzük ál! Továbbtanulási lehe­tőség fiúk-lányok számára egyaránt Üzemi szakközépis­kolában Szakmun­kásvizsga után a ke­reseti lehetőség havi 2300—3500 Ft között van. Jelentkezni lehet szombat kivételével bármely munkana­pon 7 órától D2 4 •'••a lg személyesen. Levélre t^ részletes tálckoztatast kül­dünk. A gyár elme: PNYV MAGYAR PAM UT1PAR személyzeti és oktató ct osztály. 101« Budapest. Kikel u 30 Egyedülálló, idős nő kevés házimunkáért, egy idős asszonynál lakást kaphat. III.. Tölgy u. 17. Kezdő jogász—mate­matikus házaspár ál­lást keres. Válaszokat ..Vidékre Is 112 R87” teltgére a Fels-^abadn- lás téri hirdetőbe ké­rünk. Budapest Szőlő kétágúzáshoz munkásokat i. "veszek. Mélyvölgy u. 6. vitását rövid határidő­vel vállalom. Nagy István műszerész. Szent péterl kapu 75. Tel.: 37-852. Eladó kombinált szék renysor, rekamfé, fotelok, asztal, neoba­rokk hármasszkerény, konyhabútor, szendrey u. 7. _ Most vizsgázott Fiai 500-as és olasz gyer­mek sportkocsi eladó. Érd. délután öttől, Mis­kolc. II. Középszer u. 80, Vi/i. juhász. K é l rész es gyermek­kocsi eladó. Érdeklőd­ni: Széles út 2i. sz._ Gázkonvektor, hibát­lan. eladó. Bacsó Béla utca 14. Ráthonyinál Garázsajtó, vasleme- zcs. nagyobb méretű eladó. Széchenyi utca 67. szám. _____________ F igyelem német-ju­hász kölykök eladók! l évesek. Kitűnő szülők­től. Miskolc, Mester u. 12. SZ. ______ N émet uyermek sportkocsi eladó. Sze­les U. 47. (Hátul az udvarban) ♦ • Éladó bontott tégla és faanyag. Érdeklőd­ni: 16-477 telefonon. Practica Vényképczö- géo garanciával. Far­mén és Rigoleitó Dce- ca-lemezen. Telefon: 71-779.__________________ 1 db. 6 éves 5 hó­napos vemhes tehén és egv borjú eladó CÜm: Miskolc 1.. Sző­rűd Márton 69. sz. Les­tár Gusztáv. Intorlokk varrógép sürgősen eladó. F.rdek­lödni 51 - 210 icTfonnn, Eladó l éves malac Szirma Sáro^i Gy. u. 29. sz. Kombinált szekré­nyek. ülőgarnitúra, ró­ka mié asztalok, szé­kek eladók. Széchenyi u. 70.________________ E ladó NDK. mélv v y er mekkocsi. M ány o- ki A. 19. Házőrző puükutvu eladó. III.. Gépész n 41. sz. OlaJUályha elaaó. Szeles u. 49.__________ Német-Juhász köly­kök eladók. (Ajándék­ba szakkönyvet aóok.) Miskolc. Madarász Vik­tor u. r>. niys. koca cs kismalacok el­adók. Mária u. 23. Gáztűzhely 2 db P. B. gázpalackkal eladv. II.. Csabavezér u. 26. fszt. Hízott sertés eladó. László Jenő u. 1. Kiváló minőségű női irhabunda 48-as eladó. Cím: Miskolc, Bercsé­nyi iú^5. Eladó Olajkályha, rá­dió lemezjátszó, mély gyermekkocsi, 1.. Mar­tintelep, __Kisfaludy 44. R égi háromfiókos sublót, üveges szek­rény felsővel eladó. Szeles u. 8. 3-as ajtó. 2 db 60 W-OS EAG énekhangfal eladó. Hétköznap este 6 órá­tól. Hámo\- étterem zc- nckaránál. Rakéta porszívó uj. pm'kettkefélö használt, zenészek rény ..Pacsir­ta" rádióval, lemezját­szóval eladó. Szabó: Selyemről u, 8. l l. Puli kölyköl veszek. 36-175 telefon. 9-17-ig. •1 m2-cs kazán eladó Felsözsolca. Hunyadi út 10. sz. alatt. ______ E ladó ..Praktica LLC" fényképezőgép objeu- tivókkal. Miskolc, Geró u. 6.__________________ E ladó új barna ír-, habynda középtermet­re és jó állapotban lé­vő 150 lit. Lehel hű­tőszekrény. Miskolc. Vörösmarty 56. 3/2. Eladó 2 m magas 18 levelű filodendron. és 4 db párnázott szék. Miskolc. Rácz A. 32. HI I. Nercpézsma bunda eladó. Blaskovles L. u. 14. II. 1._____ V eszek mindenféle ágytollat magas áron. Farkas Gyi^a. Miskolc t Bű/a tér 17._________ E ladó 16 literes Iá- * bns. mosófazék, nagy j mosdótál. nagy üst. I kályha. Szilágyi n. ll ; Nagyméretű férfika­bátok. ruhák, csésze i- pők. hanglemezek, fe­hérnemű e’adö. Vörös­marty u. 106. cm._?._ V eszek 1 Mindenféle ágytollat! Magas ron! Házhoz megyek! Cím­felvétel : 3R-859 __ E ladó kézikocsi, vi­zes és szára/ köszörű M^koT. Marx K U. 14. Eladó Skoda Octávia Combi kitűnő állapot- j ban. Garázsban tartott Gvár utca 62._____’ E ladó 2 db kétajtós szekrény. Baicsv-Zs. 34. 1-3. Tel.: 17-589. kaptár 1976. december 1., i-zerdii A nap kelte 7.11, nyugta 15.55 órakor A hold kelte 13.16, nyugta 1.47 órakor Névnap: Elza EvicrsSuló Harminc évvel ezelőtt. 1946. december 1-en jelent meg az Klet és Tudomány című hetilap első száma. Időjárás —.—— Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, elszór­tan Kisebb esővel. Az ország középső cs keleti részén is foko­zatosan teloszló köd. Többféle élénk déli, délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ti—11 fok között. — A Magyar Népköztársa­ság Elnöki Tanácsa Kelen József nőnek, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom jelentős személyiségének a Párttörténeti Intézet nyug- ' díjas tudományos munkatár­sának születésnapja alkal­mából a Szocialista Magyar- országért Érdemrendet ado­mányozta. A kitüntetést az Elnöki Tanács megbízásából kedden Vass Henrik, az MSZMP KB tagja, a Párt­történeti Intézet' igazgatója adta ál, — Önkormányzati napot tar­tanuk a MÁV Járműjavító KISZ-fiataljai december 3-án. Ezen a napon a KISZ-bi- zottság tagjai veszik át az üzem gazdasági irányítását és ellenőrzését. — Üvegszál-termékekből évi 2009 tonnát, üvegfátyolból másfél millió négyzetmétert készítenek az Üvegipari Mü­vek Sajószenlpéteri Gyárá­ban. — Két siittöi kistermelőt kö­szöntöttek kedden Tatabá­nyán abból az alkalomból, hogy kiérdemelték a Mező­gazdaság Kiváló Dolgozója jelvényt. A két kitüntetett­nek — Mann Isvtán, terme­lőszövetkezeti járadékosnak és Szakmárv József, tsz- nyugdijasnak — dr. Fülöp Mihály a Komárom megyei Tanács mezőgazdasági osz­tályának vezetője adta at a jelvényt. — A múzeumok és az is­kolák kapcsolatáról, az ok­tató-nevelő munkában való szorosabb együttműködés le­hetőségeiről kezdődött ked­den háromnapos országos tanácskozás és módszervásár Szolnokon. Az országos ta­nácskozás alkalmából a szol­noki galériában ötletvásár kezdődött. 23 múzeum mu­tatja be azokat a szemléltető anyagokat, amellyel az isko­lai tananyagok alaposabb elsajátítását segítik. — Ü.i fűszer-csemege üzlet épül Miskolcon, a Martinte­lepen, az Ipoly utcában. A 270 négyzetméter alapterüle­tű bolt átadását 1977 január­jában tervezik. — Kilcncszáz múzsa szalon­cukor érkezik folyamatosan a Miskolci Élelmiszer Kis­kereskedelmi Vállalat bolt­jaiba az ünnepek előtt. Ezen kívül 200 mázsa cso­koládéfigurái kapnak az üz­letek karácsony előtt. — Százlizcnnyolcau tanul­nak a marxista—leninista kö­zépiskola kihelyezett tagoza­tán a Lenin Kohászati Mü­vekben. A hallgatók létszá­mának fele fizikai dolgozó. — Háromszáz adagos kony­ha és étterem megépítését tervezi a DIGEP a Szerencs­re kihelyezett gyáregységben, ebben az ötéves tervben. A vállalat erre a célra három­millió forintot irányzott elő. — Üj lövcszklubot hoztak létre az LÉM nemesacél- hengerművében. A klub fel­adatául a honvédelmi neve­lés irányítását és szervezését tűzték ki. — A KPM Debreceni Közúti Igazgatósága befejezte a 4. számú főúton — Hajdúszo­boszló határában — a Keleti főcsatorna hídjának a javí­tását. Mint ismeretes, az épí­tés idejére forgalomkorláto­zást rendeltek el. s a mun­kák befejezése után ezt most feloldották. — KISZ politikai képzés­ben 1412. — egyéb politikai képzésben 1009 bányászfia- lal vesz részt a Borsodi Szénbányáknál. A vallalat. területén 52 ifjúsági vitakör­ben és 14 KISZ-aktivista körben folyik politikai okta­tás. * — Hogy működik az j i u.t tranzisztoros rádiód'.’ i j , — Mint a gözmoz- J i aoiiy. Mindéit állomás- , J rtál fütyül. i _ __________________i — A népi kollégiumi mozga­lom kezdetének es a NÉKOSZ megalakulásának 30. évfor­dulóját egész napos program­mal ünnepük meg december 1-én, Budapesten. A Magyar Tudományos Akadémia dísz­termében az egykori kollé­gisták tudományos üléssza­kot tartanak, a Nemzeti Ga­lériában kiállítás nyílik a népi kollégiumokban nevel­kedett képzőművészek alko­tásaiból. A Madách Színház­ban ünnepi estet rendeznek, amelyen Pozsgay Imre kul­turális miniszter mond be­szédet. — A Magyar Szabványügyi Hivatal, és a MTESZ Köz­ponti Szabványosítási és Mi­nőségügyi Bizottsága szerve­zésében kedden a Technika Házában háromnapos nem­zetközi konferencia kezdő­dött a szabványosítás és a minőségfejlesztés szerepéről a KGST-ben. A tanácskozá­son hat KGST-ország és Ju­goszlávia müszaki-tudomá- nvos egyesületeinek képvi­selői vesznek részt. Közlemények A Miskolci Ingatlankezelő Vál­lalat értesíti a Győri kapui. Ösz- szekötő városrészen, a ..Volog­da*" lakótelepen cs a belváros területén levő iá v; üressel ellá­tóit fogyasztóit, hogy a távfű­tési rendszerre rákapcsolódó uj iogyasztók hoelUtása érdeké­ben. 197«. XII. 2-tol rends/erbe- szrbálvo/ási munkái ve ser. A szabályozás időtartama alatt egyes eoülctck nöeilalasa nem lesz folyamatos. a használati melegvízellátás is szakaszos lesz. A szabályozás »ervezett időtar­tama két nap. egyes énületek- nél a beszabalvozas több napig is eltarthat. A vállalat mindent megtesz nnak érdekében, hogy minden fogyasztója a rendeletileg előirt hőmérsékletű szolgáltatást kap­ja. Fenti munkaiatok befejezé­séig kérjük foeyas/it'ink szíves Híreimét és megértését. Miskolci Ingatlankezelő vállalat Felhívjuk mindazoknak a ti- ryclmét. akiknek linzzátart ozö'k i tálKai evangélikus temetőben vannak eltemetve, sírjaikat és környékéi hozzák rendbe. A ren­dezés lebonvolításávai kancsoJM- ban keressék fel az egyház el­nökségét.

Next

/
Thumbnails
Contents