Észak-Magyarország, 1976. december (32. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-05 / 288. szám

ESZAK-MAGYARORSZÄG 6

1976. december 5., vasárnap

Megmaradt emlékezetemben

Hogy ki volt nekem az öreg Gallyó János? Se rokonom, se ismerősöm. Egy ember volt abból a nyolcszázból, akik akkortájt éltek, abban a parányi faluban, ahová engem is telepített a hivatás, a kényszer és a saját elhatározás ötvözete. Ami mégis megkülönböztette a többi falubelitől, ami csak rá volt jellemző, az a hófehér haj, a nyolcvanon túlra hajló életkor, s a gyermekien őszinte arc. Ott élt közel az iskolához, mindennap láttam hol az udvarban, hol a kertben serénykedni. Baráti kapcsolatban nem álltunk, ismeretségünk csupán a jó reggelire, jó na- potra terjedt, legfeljebb, nagynéha az időjárás méltatására. Én mindig siettem, ő pedig — korához képest fürgén — állandóan tett-vett a ház körül.

Amit tudtam róla, azt inkább a szomszédoktól hallottam. Ök mondták, hogy sohasem volt bőbeszédű. mindig szeretett nagyokat hallgatni. Amióta a felesége meghalt — van annak már tíz esztendeje — ha lehet még szófuka- rabb lett. Talán a magányosság tette azzá — vélték a régebbről ismerői, de sokat ők sem meditáltak rajta. Elfogadták olyannak, amilyen.

A háza sárgára festett, vénhedt épület volt. Kerítés nem övezte, közvetlenül az utcára épült. A három parányi ablakon fakult, mintás függöny takarta el a belátást, amit estére még egy sötét pokróccal is kiegészített, hogy ne szűrődjön ki az utcára semmi fény.

Látszólag magányosan élt, valójában neki a munka pótolta a társaságot. Korán kelt, mint általában az idős emberek. Fél öt körül már tehernek érezte a fekvést, az ágyat. Még télen is. A pattogva égő száraz venyige, amit előző délután készített be a téglából rakott tűzhelybe, perceken belül meleggel töltötte meg az éjszaka kihűlt íagerendás, döngölt földü helyiséget. Régen konyha volt. Ö már évek óta ezt használta szobának, konyhának egyaránt. Neki megfelelt, vendég meg úgyse nagyon jött ide.

Reggelijét egy kupica szilvapálinka mindig megelőzte. Saját főzésű, torkot karcoló „méreg”. Enni már keveset evett, máskülönben is egész életében kis étkű volt. Napjait a kertje és a szőlője töltötte ki. Tavasztól, késő őszig talált munkát a barackosok között, a szőlőtőkék soraiban. Télen, ha beszorította az idő a fagerendás mennyezet _ ala, szakkönyveket bogarászga- tott. Az oltás módjai, az új fajták mindig érdekelték. Á pincében is akadt tennivalója a hordók tartalmával. Azon a vidékén kimondottan rossz borok teremnek, mégis az o bora felvette a versenyt a borvidékiekkel. Büszke is volt

magam egyszer

megkóstolhattam, így nemcsak elmondás alapján állítom. Vegyes szőlőből készült, de átérződött rajta a piros tramini jellegzetesen fűszeres íze, illata.

Életnapjai peregtek, ráncokat pecsételve, húrokat szaggatva; évszak-szúlc őrölték szervezete ácsolatút. Itt-ott mái- megros- kadt, a terhet hogy is bírná többet, elég a maga keresztje. a test. Érzett mindent, de nem mondta ki soha, mit érez. Tudomásul vette az öregséget, a be- ' tegség tényét, az orvos utasítását. Ha a kertjében — amikor a gyümölcsfák oltásait babusgatta — mégis megleste valaki, az a harminc, negyven évvel ezelőtti Gallyót láthatta. A mosolygós arcút, aki kedvét leli a fák gyógyításában, aki a biológia csodáit maga és mások szolgálatába állította. Lett is barack, alma, körte, dió, szőlő, amennyi csak kellett. Az öregebb szomszédok mondták; Gallyó bácsi igazi parasztember, akinek mindene csak a föld, a föld volt, de aki a földdel meg is fizettette ezt a nagy-nagy sze- retetet. összenőttek, mint ahogy összenőtt az^ a sok gyümölcsfa, vagy szőlő gyökere is azzal a fekete, termékeny, jó szagú földdel. A mai értelemben nem tanulhatott, de tanult, figyelt, ellesett mindent, amit csak környezete láttatott vele.

Két fia él az öregnek. Az egyik Pesten valami mer- nökféle, a másik meg 56ban ment ki Amerikába. A Pesten lakó néha-néha hazalátogatott, de egy napnál tovább sohasem időzött. A másik fia Amerikából, mindig hívta az öreget, adja el a házat, menjen ki hozzá. Ö mindig nemet mondott. Illetve egyszer — a felesége halála -után vagy két évvel — mégis rászánta magát, hogy repülőre üljön, és elutazzék Amerikába. No nem véglegesen — a fiának is azt írta —, csak addig lesz odakint, amíg jól érzi magát. Két hétig volt távol a sárgára festett háztól. — Csak azért mentem ki, hogy lássam a fiam — mondogatta.

Se rokonom, se ismerősöm nem volt. Mégis kivívta a csodálkozásomat és tiszteletemet. A munkájával? Az akarásával? Vagy inkább az egész lényével? Hófehér hajával, nyolcvan év bölcseletével, kertjének gyümölcsfáival, fűszeres borával, sárga, apró ablakos házával? Vagy azzal, hogy két hét után hazajött Amerikából a fekete földbe, ami neki már bölcső és koporsó is? Nem tudom, de nem is kutatom a szimpátia okát. Megmaradt emlékezetemben egyszerűen kedves, okos öregembernek, s nekem ez elég.

Sajnos, több éve már annak, hogy utoljára jártam abban a faluban. Hírt azóta nem hallottam felőle. Vajon él-e még?

Hajdú Imre

nem tagjai a szervezetneii. (Angola a 146., és a felvételét előterjesztő Nyugat-Sza- moa a világszervezet 147. tagállama lesz, de hiányzik még a padsorokból az amerikai vétóval távol tartott Vietnam, valamint a KNDK és néhány más ország.)

var

besz

nek

ursz

van

hoz

vitt

gul^Keliységet sem a spontaneilasra, sem a helyi ^(/essége,ere bízni. A

na thatarozat ugyan irányt

unit isi®-•JivUicU.

Vesz‘ át a közművelődés a termelőüzemek tevékenységét sem. Nem he. m i , . 7- — nauyC lyettesiti a szakképesítés

,“,cítal Jelöl ki, de ^adását célzó tanfolyamo. anzalashoz részletesebb 'al• iskolákat, egyebeket. És

gyakorlatibb útmutatás, nem szükséges, hogy tei-melő- 5L rendelkezés szükséges üzemekben a közművelődési •lsemcsak intézményeket, ha- íí:,iT?a kerekedjék a termelés nem személyeket, embereket *°lébe. De igenis az kell enni, a köz művelődés éc » h°Sy az ■—azokm nes közművelőd való intenzív bei

például a szaksz veló'dési intézméi felacíatvállal á s a, viszont feltétlenig. az oktalan párhu. felszámolása is.

Szombaton reggel rövid szenvedés után elhunyt korunk egyik legnagyobb zeneszerzője, Benjamin Britten. Néhány napja töltötte be 66. életévét. Suffolki otthonában halálos ágyánál ott állt Peter Peers, a kiváló angol énekes, aki a Britten-operák több szerepének nagyszerű tolmácsolnia volt.

ifjísíii páriáméi

Jogaikat és kötelességeiket vitatták meg tegnap, december 4-én reggel a Diósgyőri Gépgyár fiataljai a vállalat nagy-előadótermében. Az ifjúsági parlamenten részt vevő 183 küldött mintegy 33U0 fiatal dolgozót képviselt.

Tóth László lakatos, a parlament levezető elnöke köszöntötte a 25 területi parlament küldötteit, valamint a . meghívott vendégeket, köztük Novák Józsefet, a városi pártbizottság titkárát és- Török Lászlót, a megyei KISZ- bizottság első titkárát.

A fiatalok helyzetével, s a ifjúsági törvény vállala' . végr.ehajtásval kapcsolaté beszámolót Dojcsálc János. D1GÉP vezérigazgatója tai tóttá meg. Elmondotta, hogy az ifjúság száma meghatározó a vállalatnál: a dolgozók egyharmada 30 évesnél fiatalabb. A legutóbbi ifjúsági parlament óta eltelt időszak alatt felnjé£tél<_'.va ..fiatalok helyzetét.

Művelődés és a noS.V az első helyen álló tervele kapcsolatosan szükséges fielest mindenkor értelmes

cselekvések és változások rauvelt emberek közreműköfora, és mert nem lehet a „ével végezzék, és a közvégrehajtás mikéntje egyé- művelődés segítségével a

ni elképzelésektől, vagyaira- közművelődési eszközök és

váltói függő, a Magyar Nép- módszerek felhasználásával

köztársaság érvényes jog- váljék mind több emberből

rendje szerint a közművelő, des folyamatának további helyes irányulását törvénynyel kellett szabályozni. Szükséges vol t ;a törvényes 1 szabályozás azért is, mert

c e#.y több évtizeden út gyakorlatban volt fogalmat is át kell értékelni, meg kell vál- , tozíafni. Ez pedig nemcsak a fogalom átértékelését és megváltoztatását jelenti, ha nem nagymértékű szemléleti változást is kíván. Az 1974- es párthatározat szakított a korábbi „aufklerista” szemlélettel, amikor a népművelés meghatározás helyébe a köz- művelődés fogalmát léptette, és ennek használatát jelölte meg kívánatosnak. Szakítanunk kell ugyanis azzal a szemlélettel, hogy míg egyik oldalon állnak a népművelők. a. másikon azok, akiket ezek müveinek. Teljesen elavult fogalom, és teljesen elavult gyakorlat lenne már ez. A nép, a széles tömeg nem egy szükebb réteg ál tál végzett felvilágosítás, népművelés tárgya, hanem a művelődésben pkiívan résztvevő emberek közösségé. Az állampolgárok művelődési, önművelő jellegű aktivitása régóta illuzórikussá tette a "ínmiVojíi ;s ■) művelendő Varga

Csollák G Korreferátumátmind alkalmasabb, műveltebb termelő. A közművelődési törvény az iskolázottság és a termelés gondjain túl nem oldhat meg egyéb társadalmi problémákat sem. Nem lehet adott esetben gazdasági, termelési, társadalmi

Néhány gondolaI tünk ki a közművel vény szabta feladat •ságából. A közeljövő hatóan megjelenő 1 tási utasítás bizonya letes rendelkezéseket máz majd, de néha kérdést nem haszon! előre tisztázni. A ku miniszter minapi táj tója ehhez adott jeleri gitséget.

Benedek

ismertette parlamentek

majd a területi 1 Az itküldöttei kette, . kCm

júsági parlamem ;

közoonti kert.«-— gemmái

benál'o anis nafiV

nek he olvá-lia. hosv

.yi-SUhev. betolva ..„lever

b°nv'twri'-1K

na.’ ''7" -.Melnindformmá,• sarlóm emi ^ u1nl.

^ÄöszootalW» «r

•lalmi 1‘ei1 itóabb és 1

clszer énak a leenno Ehetővé lesadolonu-a. me . sokoiaz emberi h

szí

Találkozás egy boldog emberrel

— Jó napot kívánok!

Nyúlánk, keskeny arcú,

fekete hajú ember áll a hátam mögött a villamoson és köszön rám. Arca ragyog az örömtől, s kicsit huncutul csillogó szemében ott ég a kérdés: vajon észre veszem-e rajta az újat. Hát hogyne! Vadonatúj, piros parolinos vasúti egyenruha feszül ismerősömön.

— Sikerült, Pisti?

— Igen. Négyes eredménnyel vizsgáztam.

Balogh Istvánból árad az öröm, a szó, látszik rajta, érezni szavaiból, hogy boldog ember, aki elérte élete egyik nagy célját.

Az első találkozásnál korántsem volt ilyen vidám. Fáradtan, betegen lépett . be a kórterembe. Tisztelettel köszöntötte a már törzsbetegeket. Az ember ebben a pillanatban olyan volt, mint a bekattintott zsebkés: nem tudni milyen minőségű anyagból készült a kés és hogyan vág az éle. A lasan pergő órák és napok alatt Balogh Istvánról lehámlott a tartózkodó magatartás és úgy kitárult, mint egy érdekes könyv lapjai.

— Ember! Nekem nagyon szép és sokat jelent ez a szó. Igen, emberré tett ez a rendszer, és én, amíg csak a két kezem, a lábam mozgatni bírom, dolgozni is akarok érte. s erre nevelem négy gyermekem is.

A munka szeretetét No- vajidrányban élő apjától örökölte. Az apa a vasútnál dolgozott, onnan is ment nyugdíjba és tíz gyermeke közül — egyetlen nő kivételével — mind a MÁV- nál dolgozik. Ki lakatos, ki hegesztő, ki nehézgépkezelő, mint akkor az első találkozásunkkor emberünk volt.

— 1944-ben születtem. Akkor, abban az időben, amikor apámat, bátyámmal együtt a nyilasok deportálták. Apám poklot élt végig Auschwitzben. Ha szó esik a szörnyű útjáról, mindig, még ma is szinte

‘ belebetegszik a leírhatatlan meghurcolásba.

— Az állam jó hozzánk, támogat bennünket, cigány embereket. Én is éltem a lehetőséggel. Saját házam van Taktaharkányban. Igaz. az állomástól jó kilométernyire van, de nekem, a családomnak csodálatosan szép és jó birodalmat jelent. Tessék elhinni, bárhogy is el vagyok fáradva, munkából hazafelé menet, de ahogy a lakásunk felé lépkedek, minden lépésnél egyre jobban lefoszlik rólam a fáradtság, úgy húz, vonz az otthonom, mint a mágnes.

Ha az otthonra, a szomszédokra terelődött a szó, újra és újra meghatódott.

— A szívem átmelegszik, hogy a szomszédok köszöntének és én köszönthetem őket. „Szervusz Pistikém”, „kezét csókolom”, „jó reggelt kedves szomszéd”. így kimondani szokványosán hat, de nekem sokat jelent. Azt, hogy a Honvéd utca lakói befogadtak, szinte barátnak tekintenek. Gyakran szólnak s ha időm van, segítek ebben, abban, ha én kérek, azok is szívesen jönnek. Így jó ez, hiszen ha mi emberek nem segítünk egymáson, hát ki segítene más.

Látogatási napon eljött a felesége a gyerekkel. Az asszony apja kohász volt, a nagyon csinos, tiszta aszszony az építőiparban dolgozik. Minden vágya az volt, hogy a vasúthoz, a járműjavítóhoz kerülhessen. Baloghot meglátogatta a bátyja is. Arról beszélt, hogy van 20 ezer forintja, még 5 ezer kellene és meg- vehetné a bútort. Segit-e a Pista testvér.

— Persze, hogy segítek. Haladj, boldogulj te is. Tudok adni és szívesen adok. Van miből.

Ez a „van miből” a fülembe tapadt. Hogyan, s miből?

— Az asszonykámmal együtt ketten közel hatezer forintot keresünk. , Tavaly két és fél mázsás disznót vágtam, az idén négy hízót adtam el és most szerződést is kötöttem hizlalásra. Százhetven baromfit ‘ szereztünk be. A házi gazdaságom jócskán besegít minden gond megoldásába.

— Szeretek dolgozni, s ez a társadalom megéri, hogy felelősséget érezzen érte minden ember. Sajnos, — mondta sóhajtva ;— a cigányság nagy része még nem így gondolkodik. Elmegy dolgozni, de a munka csak annyiban, érdekli, hogy fusson az égen a Nap. Jön a fizetés, s akkor bele, ami fér. Igaz, van már sok jó dolgos ember. Ilyen az •egyik barátom, Horváth Aladár. Ö a kohászatban dolgozik, a nagyolvasztóban és most felnőtt fejjel birkózik a tananyaggal, szorgalmasan szívja magába a tudást. Ö is, én is tanácstagok vagyunk. Vógte’ lenül nehéz a mi munkánk. Önmagunkat is fel kell emelni és magunk után húzni a többi cigányembert.

— Amennyire örülök, ha hallóm, hogy ennek, meg ennek a gyereke gimnáziumba került, annak, meg amannak a gyereke ipari tanuló, szakmunkás, s ha látom, hogy valaki szép bútort vesz, óvja, javítgatja a lakását, felmelegszik a szivein. De kétszeresen fáj, ha látom fajtám néhány tagjának tunyaságát, közönyét, nemtörődömségét. Igaz, nekünk, a haladóbb gondolkozásé embereknek is többet kell tenni a cigányság felemelkedéséért, de hát elsősorban nekik. kell előbbre lépniök, ezt sürgeti korunk, rendszerünk és emberségünk.

És ő'hogyan, hová akar előre lépni? Az első találkozásnál arról beszélt, hogy tisztképző iskolára jelentkezett. Jegy vizsgáló szerelne lenni. Az tetszett meg neki nagyon, ahogy a MÁV Építési Főnökség nehézgép- kezelőjekénl sokszor, de sokszor utazott a vonaton.

S a vágy, ami akkor betegségében, a kórteremben szinte elérhetetlen álomnak tűnt, most valöság.

Megvalósította másik álmát is.

— Sikerült az építkezés is — mondja örömmel a- villamoson. — Ugye emlékszik rá, hogy a nyáron mondtam, sok építőanyagot szereztem be. A munka kész! Felépítettem a két szobát 170 ezerért, ebből csak 60 ezer az OTP-köl- csön, a többit én raktam össze, és most háromszobás, fürdőszobás lakásom van. Boldog, nagyon boldog vagyok. Ha egyszer arra jár, nézze meg a házamat, nézze meg a családomat, s megérti, hogy miért tudok én most már ilyen vidám ember lenni.

Csorba Barnabás