Észak-Magyarország, 1976. november (32. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-28 / 282. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 ..... ... _ , , „ » N AGYAPC öregember bajlódik a lyukasztóval a villamoson. A reszkető kéz hasztalan próbálja a vékony papírcsíkot beledugni a készülékbe. — Segítek.., — Nagyon köszönöm, fiam! — hálálkodik. Magas, szikár, nagy bajuszéi. Régi divatú, sötétszürke félkabátot visel, fején kalap, lábán bőrcsizma. Fürkészőn néz kifelé, aztán vissza a kezében tartott kockás papírlapra, majd aggodalmasan körbepillant. — Keres valamit, bácsi? Nekibátorodik. — Ugyan, igazítson már útba, merre találom a Kuruc utcát. Magyarázom, ám látszik rajta: nem érti. — Elkísérem, ha akarja. — Bíz’ az jó lesz — örül. — Ebben a fenenagy Mis- kolcban nem ismerem ki magamat. Kétszer a vöm hozott el, a taxijával. Néz ki az ablakon. Akár a gyerek, tágra nyílt szemmel figyeli a várost. — Felénk nincs ekkora forgalom — jegyzi meg. — Hová valósi, bácsi? — Csobaji vagyok. Ott fs születtem, kilencszázegyben. Felszabadult két hely, leülünk egymással szemben. Megigazítja hátizsákja szíját. A demizsont lábai közé helyezi, a padlóra. — Idei termés — int a fejével a bütykös irányába. — Megkínálnám, ha meg nem sérteném. Kóstolom, leányka. Az íze, az illata amilyennek lennie kell. Közepes minőség — hárítja el a dicséretet. — Az idén nincsenek jó borok. Hallgatunk egy sort. — Van háromszáz öl szőlőm. Megművelem, a ma! gam csendességében — mondja. — A gyerekek nem segítenek? Int a kezével, valahová a távolba. — Elszéledtek, ki erre, ki arra. öten, öt felé. — Es a vők? — Elfoglalt emberek. Ez is, akihez jövök, vasárnapokon is dolgozik. Kohász. Leszállun k. Az öregember szaporán lépked. A tartása, akár egy húszévesé. — Viszem a korsót __ — Bírom magam is — hárítja el önérzetesen. Kérdezés nélkül újságolja. — Tudja, világéletemben földdel dolgoztam. Egyénileg, utána a termelőszövetkezetben. Onnan kapok kevéske nyugdíjat. Néhány lépés után folytatja. — Két napig maradok. Az anyjukom nem jöhetett, gyengélkedik. A lelkemre kötötte, el ne felejtsem meghívni a lányomékat a disznóölésre. December elejére akarnánk... Megállunk a keresett háznál. — Nagyapó... nagyapó, hát eljöttél?... Nyolcéves forma fiúcska szalad fleénk, hátán iskolatáska. Az öregember lehajol hozzá, nagyosan paro- láznak, cuppanós puszit ad jobbról, balról. Eltolja magától, gyös;x nyötl rködik benne. —te - Megnőttél! Megembe- resde ;dtél! —ví - Vártunk már, nagyapóól ! Rajzoltam neked, meg írtaz" m levelet — mondja a legei eí§nyke. —ike- Megnézzük, fiacskám — il :ííaz öreg boldogan simogatok ja unokája fejecskéjét. _ine- Apuka, jöjjenek fel! F fiatalasszony kiabál le a má fsodik emeletről.- Megyek, már megyek — ie szól az öregember, s íel- inflájeget. <m Ddafordul. ,glv— No, isten megáldja! Kcaf szőnöm, amiért elkalauzol ft. jt^'Nyújtja a kezét. A márkányi erőtlen, az ujjai gör- bcMjft, a tenyere kérges, of Indulunk. Visszaszól, tdjj— Aztán, ha felénk jár, ti:tiszteljen meg. Bárki meg- m jutatja, hol lakik Almási If n^tván. t, Bandukolok visszafelé. F f elvillan előttem a gyer- n £.(iekkorom, a nagyapám. f.r Megfordulok, utoljára lát- n ,tyi az öregembert. Kedves a p,lakját már elnyelte a bér- I kiiáz. Iá Kolaj László _ 11 ■ - ' k< 1976. november 23., vasárnap Ha a kő beszélni tudna Világító fehéren magasba szökkelő kőobeliszk áll november 7-e óta a sátoraljaújhelyi pártbizottság épülete mellett. Arányaiban, anyagában, stílusában, s főleg — megformáltságá- ból és elhelyezettségéből kisugárzó — eszmeiségében odaillő szép alkotás ... Solt furcsáié megjegyzés érte mostanában ezt az emlékművet. Mellette szólni a környékbeliektől alig hallottam. „Nem ábrázol semmit.” „Valami láng, vagy agyar ..„Egyszerűen nonfiguratív” — csapódtak le a Vélemények. Nem csoda, ha fokozott érdeklődéssel álltam meg a szobor előtt. Körbenéztem a csipkésen tört, íves kon- túros fehér mészkövet a koponyápyi, gömbölyű, vöröses barna darabokból álló ellaposodó kőhalom tetején. „A Magyar Tanácsköztársaság mártírjainak emlékére” — olvastam egy falrészen az emlékműre mu- tatólag, s ezzel a tudatomban az egészet megragadó- an kifejeződnek, koncepciózusnak találtam. Esztétikailag és érzelmileg is megfogott. Akkor még nem tudtam, kinek a műve — hogy fiatalokból álló alkotócsoport valósította meg a tragikusan korán, 32 évesen elhunyt szobrász, Götz János eredetileg bronzba álmodott tervét —, a munka és a kivitelezés során valamelyest átformálódott jelleggel. S milyen lelkesen, mennyi segítő szándékkal a halott művésztárs hozzátartozói iránt! Ez utóbbit a megrendelők sem hagyták figyelmen kívül. Bizonyos szögből, balról nézve emberi torzót ábrázolhat a mű: stilizált, fej nélküli, karcsú ívben megfeszülő, összeomló emberi testet. Ha így nézem, számomra a mártírhalál szív- szorítóan megjelenő apoteó- zisa a védtelenség képzetét keltő, azt panaszló kis üresség a csúcsosan felmagasló vállak között. Nem férfitest, nem női..., inkább mindkettő: a spirálisan enyhén megcsavarodó vonal a mii vertikális vonulatában a másokért életét adó ember dicsőséges hullásának szimbóluma. Abban i > a környezetben és azzal a j1 felirattal. í Befogadhatjuk viszont el- j > vontabban is az élményt:!« a felfelé ívelés a minden- 1 kori emberi kitörni akarást, 1 előre törekvést közvetít- * heti, mondhatja el a szem- • lélőnek a maga formanyel- j j vén — a felfelé hullámzó 11 ívele hirtelen megtörése pe- 1 dig az elvágott akaratot, a megdöbbentő abbamaradást51 — akár a mártíregyén, akár a mozgalom vonatko- I j zásában. 1 Hiszen ez a mű nem di- j rekt hatású. Nem mondhat- í ja minden embernek ugyan- i i azt. — De meggyőződésem: 1 ez az emlékmű valami ; { ilyen, az enyémhez hasonló ! i megértést kér. És épp a [ £ hegyaljaiaktól. Elsősorban í nekik készült. Jó, hogy a 1 szoborpályázat elfogadói i megértették és megérezték ( a művészi szándékban az ; etikai és esztétikai hatóerőt. A jövőnek cseleked- j tek, tudván: tartalmat kife- j jezni napjainkban már nem ] lehet kizárólag realisztiku- , san. x „Mert olyanokat éltünk meg, amire , ma sincs ige. Picasso kétorrú hajadonai, j 5 hatlábú ménjei í < tudták volna csak eljajongani, t vágtatva ki nyeríteni, t amit mi elviseltünk, . emberek...” — mondja Illyés Gyula is < Bartók című nagyszerű ver- ’ sében. Figyeljük meg, valahogy , így, bartóki módon, ember- . nek szólói ag, csak éppen az j J időbeni messzeségtől és a ! ] fehér kő anyagától determináltan énekli meg a „jaj siralmát” a kőbe vésett ze- £ ne ott a sátoraljaújhelyi kis 1 téren — hogy legyen az ' utókornak igaz és szép me- 1 mentó a régiekről. Virrasztó Jolán __________: J’ \ I V le i )’£ di ti n; ló té Szubjektív gondolatok: Nem szülőfalum, lakóhelyemnek sem mondhatom. Es azt sem állíthatom róla: nincs közöm hozzá. Az a két esztendő — 1970—1972 között —, amit pedagógusként e völgybe szorult településen eltöltöttem, nem múlt el nyomtalanul... Most, amikor szitáló őszi esőben újra végigbaktatok a sártól nem mentes „egyutcás” községen, a szembejövők jó részében ismerősöket fedezek fel... S az emberek visszaköszönnek ... Objektív valóság: Misem lehet objektívebb, mint a statisztika. Kezdjük hát ezzel: Szín. Község északon, a Jósva völgyében, a csehszlovák határ közelében. Lakják 925-en. A csecsemőktől a 105 éves Szalóczy Imrénéig 925 különböző korú, nevű, foglalkozású, képesítésű állampolgár él itt... A faluban 192 a rádió-, 182 a TV-előfizetök száma. 1968 és 1975 között 12 új lakóházzal lett gazdagabb a község. Mintegy 15 családnak van személygépkocsija. Népszabadság 74, Észak-Magyaror- szág 64, Szabad Föld és Rádió Újság 48—48, Népszava 16, Magyar Nemzet 5, Népsport 4, Magyar Hírlap 2 családnak jár... Szubjektív gondolatok: Hiába permetez eső, hiába bújtatja felhő a hegyek tetejét, hiába látom ki tudja hányadszor e vidéket, mindig csak ugyanazt mondhatom róla: szebbet nem nagyon termett a föld. Végigfut medrében a Jósva, s völgyébe — két helységnévtábla közé — odatelepült Szin. A tájat a természet alkotta, a falut az emberek. Az emberek, akik vállalták a tájat, a táj teremtette feltételeket, s őket a környékbeliektől megkülönböztető „színi” jelzőt... Objektív valóság:* Hogy milyen volt, és milyen ma a színi emberek élete? Többek között ezt mondja el a 90 éves özvegy Farkas Bertalanná, vagy ahogyan őt a faluban ismerik, Eszti néni: — Gazdálkodásból élt a színi ember mindig. Szarvas- marhát tartott, és termett erre sok gyümölcs, meg szőlő. Akinek kevesebb föld jutott, az napszámba járt el, vagy fuvarba. Fát szállítottak, jobbára Gömörből. Az erdőből erre sem volt hiány, nem volt gond a téli tüzelőnek való ... A föld az kemény munkát kívánt. Sok erre a komisz talaj. Partos vízmosásos, legfeljebb legelőnek való. Azért megtermett a kukorica, a búza is az aljföldeken, a Jósva partján... Nem volt szegény a színi nép sohasem. Igaz, gazdag sem. De azért a magukéból megéltek az emberek... A mostaniak? Ahogy hallom, a tsz gyenge. Sokan az iparba járnak el, főleg a férfiak, aztán az erdészethez, meg az lé állomás mellé a fűrésztelepül re. De hát ezeket maga is m tudja... ff n © H Szin földrajzi helyzeténél g: fogva, s kisközség mivolta tából adódóan jóval kévéié sebbet tud nyújtani a fiata- sl lóknak, mint bármelyik váci ros, vagy nagyközség. Talán Vl ezért is vagyok kíváncsi rá, .a meddig terjed a fiatalabb színi korosztály művelődési és szórakozási igénye. as Nos a kép, amit újra megismerek, nem egészen rózsás. Nem kevés azok szá- . ma akik megrekedtek a tánc és az italbolt igényénél. Kár lenne tagadni, nem könnyű feladat összetartani a különböző korú, foglalkozású, ér- / deklődési körű lányokat, fi- , úkat. Beszélgetek olyan KISá-taggal, aki legalább egy éve nem volt közös ren- / dezvényen. a A faluban, az általános iskola tantestületében több fiatal pedagógus tanít. Kimondva, vagy kimondatlanul; évek óta tőlük várnak . csodákat, már ami a községi fiatalok összefogását szervezését illeti. f Pedig az, aki tárgyilago$ sári vizsgálja e néhány páti lyakezdő pedagógus helyzeti tét, hamar' rájön arra, hogy N az elvárások realizálásának s számos akadálya van. Évről i évre cserélődik a tantestület, * a képesítés nélküli nevelők jórésze egy év letelte után tovább áll. Oka; az albérlet, az étkezési lehetőség hiánya, a pedagógiai munka — városi iskolákhoz viszonyított — nagyobb terhe. A gyermekek jórésze hátrányos helyzetű. Itt kézzel, és ész- sz.elfogható eredményt elérni — hiszem, hogy nem túlzás — csajc jelentős energia- többlettel lehet. Szellemi és fizikai energiatöbblettel. Az elmondottak nem egy pályakezdőnek szegték kedvét, még mielőtt alaposabban megismerhette, elsajátította volna a pedagógiai munka összes ismérveit. És akik maradtak? A munka mellett tovább tanulnak tanítóképzőben, tanárképző főiskolán. Munka, tanulás, sokuknál már család is. Saját szórakozásra sem marad idő, nem pedig arra, hogy még a többi fiatalt is összefogják, sőt egyeseket a tánc, vagy az italbolt szintjéről igényesebb szórakozásra neveljenek. Az ilyen nevelés hónapok, sőt talán évek megfeszített munkáját követelné, ennyi energiatöbbletük pedig a színi pedagógusoknak sincs. És ezt nem akkumulálja sem erkölcsi, sem anyagi megbecsülés. .. Egy a pedagógusok közül, Pappné Fürjes Mária: — Érettségi után 1970-ben kerültem ide képesítés nélküli nevelőnek. Furcsa világ, nehéz világ a pedagógusé, s lók neiyeu iw„ I ez Színben sem más. Sőt... Mindenesetre az első év jó iskola volt számomra. A következő évben felvettek Sárospatakra a tanítóképző nappali tagozatára. Egy év után kijöttem levelezőnek, és visszajöttem Szinbe, tanítani. Ugye furcsa? Most már diplomám van, „rangosabb” helyre is mehetnék. Mégis... .. .Pappné Fürjes Mária Színben maradt. Idetelepült és itt maradt. Az új szolgálati lakás, amelybe nemsokára beköltözhetnek — kívülről láttam — nagyon szép. A környék, a szini táj, még csodálatosabb. Tanítani, nevelni a kis falu gyermekeit felelősségteljes, s nehéz feladat... • Az általános iskolában magas a cigány származású tanulók aránya. Ebből következik, hogy a község lakosságának egészét tekintve sem más a helyzet. A szini cigányságot semmiképp sem lehet úgymond egy kalap alá venni. Nagyon sokan vannak közöttük olyanok, akik úgy élnek, mint Varga Ottóék. Szabadság utcai lakásuk felveszi a versenyt bármelyik színi lakással. Két szoba, konyha, éléskamra, a hóz alatt szuterén és két pince. A szobák bebútorozva, van tévé, rádió, mosógép, hűtő- szekrény. Varga Ottó a putnoki erdészetnél motorfűrész kezelő, egy héttagú brigád vezetője. Nagyobbik fia, Lajos, szintén a brigádban dolgozik. Már nős, Ormosbányán lakik az apósáéknál. Most készül az erdészeti szakközépiskolába. esti tagozatra. A kisebbik Varga fiú, Tibi a perecest szakmunkásképzőben tanulja a lakatos szakmát. Vargóné szintén dolgozik, ott ahol a férje, ő a kitermelt fát méri, hoszlolja Reggel 5 órakor gépkocsi viszi őket, este 6 órakor ugyanazzal érkeznek haza. A lakást 150 ezer forintért vették, s Vargáné jogos büszkeséggel mondja: — Nincs semmi tartozásunk. A 30 ezer forint illetéket is kifizettük. .. © A cigány lakosság kisebbik hányada még a Dózsa- telepen él. Dózsa-telep. Föléje nőtt a falunak. Mármint az a domb amelyen a szabadsághős nevével felruházott teleo épült. Sárga, kék putrik. Talán 15 darab. Egy helyiségből állók, de a „módosabbakban” szobát és konyhát is megkülönböztetnek. Fogy' a telep. A szó szoros értelmében, s szerencsére. Elköltöznek innen az emberek, s az elköltözőitek házait már csak nyomok jelzik. A szini cigányság jó része — állami támogatással — egészségesebb. tágasabb lakóházakhoz jutott. Itt a faluban, vagy más vidéken. A ’om- bon évről-évre csökken n putrik száma, jelezve, a szini cigány származású emberek felismerték a realitást. Szakadnak a múlthoz kötődés szálai... Epilógus gyanánt: Szin. Nem szülőföldem.. de lakhelyemül 22 hónapig mondhattam. Lassan öt éve már ennek, mégsem állíthatom róla: nincs közöm hozzá. Hajdú Imre r- ,
