Észak-Magyarország, 1976. november (32. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-20 / 275. szám

ESZAK-MAGYARORSZAG 4 1976. november 20., szombat Két jegyzet — olvasás közben Antológia Hazajönni jó! — ez a címe annak a mindössze néhány gép- íratos példányban elkészült antológiának, amely a Kazinc­barcikai Városi Könyvtárban található, és amelyet a korabeli sajtókiadványokból és kéziratokból Papp Attila, a könyvtár igazgatója állított össze. A 206 oldalas kötet 55 cikket, illetve beszédet tartalmaz, mindmegannyi egy-egy adalék Kazinc­barcika utolsó két évtizedének múltjához, történetéhez. Az előszóban, amelynek a kötet címéül is kiemelt Hazajönni jó! bevezető megállapítást adta Papp Attila, többek között az olvasható, hogy az összeállítással a város fejlődésében tapasz­talt lüktető, sokszor ellentmondásos erőfeszítéseket kívánja bemutatni sajtóanyagok tükrében. Azt is elmondja, hoav mint minden összeállításban, itt is vitatható a szempont, de azzal magyarázható, hogy a városban kezdetben csak a könyvtár volt az az intézmény, amely a városépítés hőskorá­ban otthoni és klubot adott a kultúrának. Még csupán hal épület volt a városban, azol; is vakolatlanul álltak, amikor már könyvek várták a kulturálódni, olvasni vágyó dolgozót. Abban az időben még sokféle gond is tarkította az életet, sok kérdőjel magasodott, s a könyvtár emlékkönyvébe elsőként egy Széchenyi Istvántól származó idézet került, amely a könyvtár és az építők munkájára akkoriban annyira ráillett: „Valamit rosszul tenni ezer és millió mód van, ellenben he­lyesen cselekedni csak egyetlen mód lehel.” Az 55 közlemény több mint 20 esztendőt fog át a város történetéből. Természetes, hogy igen nagy számmal szerepel ebben az összeállításban lapunk munkatársainak sok-sok írása, hiszen a megyei lap következetesen figyelemmel kísérte és kiséri szocialista városunk életét, de megtalálható a cikkek szerzői között több alkalommal is például Boldizsár Iván állami díjas író neve, az ismertebb újságírók közül ott van Kckesdi Gyula. Kiss Tamás, Eötvös Pál, Várkonyi Endre, Mészáros Ferenc, s jó néhány más, országos lapoknál foglal­koztatott kollégánk. De újságcikkekkel és interjúkkal jelen van több alkalommal is dr. Vékony Ernő, a városi pártbizott­ság első titkára és Takács István, a városi tanács elnöke. Rádió- és televízióriportok szövegei is olvashatók. Az első oldalukon a város színes címerél látjuk, majd Má­tyás Ferenc Város épül című, 1955-ben megjelent versét olvashatjuk. Érdemes néhány sorát idézni: „Nem kürtszó, nem dob híre, Szentesi talyigások Jutottak itt dűlőre, Csákánnyal, meg az ásó Maroknyi erejével Törték be itt c század Kapuját, vad gyökérrel birkóztak, inig e házak emeletnyi magasba Nőttek, s a sorból utca Nyújtózott föl a napba Mindig messzebbre jutva.”. Az összeállítás egésze mozaikokat ad annak a több mint húsz esztendőnek ívéből, amely a szentesi talyigások csá­kány- és ásóvágásaitól a napjainkig folyó építkezésekig, a PVC—III. születéséig terjed. Nincs szó teljességről, nem is lehet. De valamennyi újságcikk, szülessék az 1955-ben, vagy húsz évvel később, található legyen a Magyar Hírlapban, a mi lapunkban, más országos orgánumokban, vagy bárhol. a megjelenés időszakának egy-egy rögzített helyzetképe és ezek Összességéből alakul ki a történelem. Ezért érdemel figyelmet és minősíthető hasznosnak a Kazincbarcikai Városi Könyvtár igazgatójának. Papp Attilának Hazajönni jó! című antológiája. Leltár A Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában megjelent vé­konyka kötet borítólapján egy könyvelési lapból kivágott figura látható. A figura egyik kezével valami függönybe vagy drapériába kapaszkodik, fülei elállók. Aki csak kétszer is látta a televízió képernyőjén, nem is beszélve azokról, akik személyesen is többször látták, azonnal felismerik, kit ábrá­zol ez a karikatúra. Kellér Dezsőt, talán nem is kell a nevét mondani. A népszerű konferanszié, kabaréíró, operettlibret- tista és ki tudná még felsorolni, milyen minőségben tisztel­hetjük. Az elmúlt években a Film, Színház, Muzsika című hetilapban rendszeresen írt naplójegyzeteket. Elnézést kérek, leltározóit — ez volt a sorozat címe. Az 1974-ben és 1975-ben megjelent naplójegyzetek most a Leltár című kötetben, mint­egy 200 oldalon együtt olvashatók. Ezek a naplójegyzetek, amelyeknek közreadásával az aján­lás szerint eltávozott unokaöccsének, Demeter Imrének is ál­doz a szerző, a legkülönbözőbb témákat érintik, természete­sen döntő többségben a művészi élei, a művészi világ han­gulatát, levegőjét idézik meg. Kellér már néhány éve hiva­talosan nyugdíjban van, igen ritkán áll a kabarészínpad füg­gönye előtt, s a televízió képernyőjén is jobbára korábbi fel­vételeken látjuk, de nélküle ma is elképzelhetetlen a neme­sen szórakoztató kabaré. Benne e műfaj régi nagy korszaká­nak utolsó képviselőjét is tisztelhetjük. A kötet több évtize­des emlékeket elevenít fel és napjaink legkülönbözőbb jelen­ségeihez fűz bölcsen-kesernyés megjegyzéseket. Egyik-másik megjegyzés alig néhány sor. Máskor eléri egy-egy konfe- ransznak a hosszát. Gombaszögi Ellával kezdődik a történe­tek sora, s a mai Fészek életéig terjed. Megjelenik a magyar színházi és irodalmi élet sok-sok halhatatlanja, felvillan a naplójegyzetekben az elmúlt 31 esztendőnk nem egy meg­határozó jellegű eseménye, ahogyan azt a kabaré-konferan­szié látta, illetve láttatta, vagy ahogyan arra ma emlékszik. Akik régóta ismerik Kellért. minden bizonnyal igen nagy örömmel és élvezettel forgatják ezt a bölcs-derűs könyvecs­két. Az olvasott sorok mögül nekik mindenkor előbúvik Kellér arca, jellegzetes orgánuma és olvasás közben is szinte hallják a történeteket, amelyeket jórészt már ismertek, mégis örömet jelent az újratalálkozás. A fiatalabbaknak pedig, akik csak néhány tévéadásból ismerhetik, az új megismerés örö­mét nyújtja a kötet, és néhány érdekes adalékot roppant' szórakoztató formában abból a világból, és abból a művészeti életből, amelynek nagyobb részét ők már koruknál fogva nem ismerhették. Érdemes elolvasni e kis könyvet. (benedek) Az ismeretlen .magyar honvéd A Századokról beszélge­tünk, Bokor Péter tévésoro­zatáról. Valaki megjegyzi: annyira szerettem volna meg­állítani, „kimerevíteni” né­hány képet, a menetelő ma­gyar katonák között, hátha megtaláltam volna apám ar­cát ... A Századunk mostanában pergő eseménysorozata már nem a távoli történelem. Kollégám említi, hogy ő ép­pen ezekben a napokban vár­ta katonai behívóját. Vagyis, akkor, mikor Kállay Miklós megkezdte legendás kettősét. Beszél az exminiszter, a volt külügyi ember, az MTI egykori tudósítója. Még ko. rabeli isztambuli filmet is láthatunk; zsúfolt keleti ut­cákat, megannyi öszvér- vagy lóvontatta járművet, régi automobilokat. cipekedő. nyüzsgő embereket Az ismeretlen magyar hon­védek azonban, akikre az iszonyú orosz tél vár, min­den pusztításával, semmit nem tudtak erről. Semmit nem tudtak azok a kétszáz­ezrek, akik a második ma­gyar hadsereg katonáiként (Nemeskü rty szerint főleg szegényparasztok, munka-' sok, megbízhatatlan elemek — munkaszolgálatosok vol­tak —) áldozatul dobattak oda Vitéz Jány Gusztáv pa­rancsnoksága alatt. Nagyon izgalmas történel­mi tényeket tár fel ezúttal is a Századunk, engem valami­képpen mégis az ismerellen magyar katona érdekel. Per­sze hogy ő, hiszen ez a ka­tona mindannyiunk hozzátar­tozója; az én egyik nagybá­tyám is. Ha jól emlékszem, 1943-at írtunk. Nyár leheteti, mert gyűrött zsávolyruhában búcsúzott tőlünk az állomá­son. Eltávozáson, vagy rövi- debb szabadságon volt itt­hon; a kisfia születésére en­gedték haza. Többször nem is látta a gyereket, s mi sem láttuk őt. A feleségét még hosszú-hosszú évekig éltette a remény; egészen addig, míg az utolsó hadifogoly transz­portok haza nem érkeztek. Azután már nem járhatott ki a vonatokhoz, de azt hi­szem, később is bizakodott. A csoda nem történt meg — valahol tán őrzi egy sír az ismeretlen magyar honvédet. Ha „dögcéduláját” megtalál­ták, akár a neve is szerepel­het a fejfán, fakereszten. Közvetlenül a háború után, mint kisgyereknek, nekem is jutott egy ilyen katona- sír. A honvéd azon a napon esett el, mikor magyar föld­re léptek a felszabadító szovjet csapatok, vagyis 1944. október 6-án.' Kis falu volt. harc nélkül adták fel a megfogyatkozott számú magyarok, akiknek ekkor már legfőbb gondjuk volt. hogy valahonnan civilruhát szerezzenek. Ez a katona is. s még vagy hatan, valami véletlen robbanás áldozata lett — ahogy a temetőőr me­sélte —, nem tűzharcban pusztult el. A lehető legér­telmetlenebb halállal halt. Ha nem zilálódott volna szét alakulata, bizonyára megír­ják a családnak: ..Az ellen­séggel folytatott tűzharc kö­vetkeztében hősi halált halt”, vagy annyit, hogy: „Eltűnt”. Mondom, arra a sírra, ami nekem jutott, csak ennyit ír­hatott lél ucsceruzájával a falu bognára, aki a keresz­teket összerótta: Ismeretlen magyar honvéd. A többi ka­tona sírjánál rövidesen meg­jelentek a hozzátartozók. Az „az én síromhoz” senki nem jött. Vagyis senki a szűkebb családból. Mégis ezt a sírt látogatták legtöbben; min­denki, akinek a fia, férje el­tűnt. A keresztre helyezett rohamsisakot friss virággal díszítették... Évtizedek után, mikor a Századunk menetelő magyar katonáit láttam, ismét meg­jelentek előttem a girbe-gur- ba betűkkel írt ceruzasza­vak: „Ismeretlen magyar honvéd”. Ki tudja, talán ő is ott menetelt — a filmhír­adó kedvéért persze vidá­man, énekelve — valahol a többi magyar között. Debet, hogy a kerékpárt tolta, le­het. hogy a fogatolt tüzérek között kapott helyet... Nem ismerjük a ..katona” névé!, de az arcát nagyon is jól! Ha megállítanánk, ha ki- merevíienénk a képet, lát. nánk, hogy fáradt, borostás, s hogy semmi kedve nincs énekelni: Százados úr. sej, haj. százados úr, ha felül a lovára... Engedték, engedtük — nem lehetett ellene semmit tenni —, hogy ezek a katonák el­masírozzanak tőlünk. Azt hi­szem, az újabb nemzedék­nek nem szabad engednie: meg kell állítani a képet, s a vetítés után is tovább kell őrizni. Csak így tudjuk felmér­ni a bűnt, az áldozatot. Apá­ink, nagyáriáink voltak ők; fiatalon haltak, s a film jóvol. iából, fiatalok maradtak. Szívem szerint minden is­kolában levetíteném ezeket a filmeket, hiszen történelem­re. történelemszemléletre ok­tatnak. nevelnek. Nem szá­raz adatokkal, hanem eleven emberek, eleven szenvedésé­vel. Volt. időszak, mikor nem illett róluk beszélni. Mikor valami kép pen azonosító t tá k őket a régi Magyarország uraival, politikusaival, akik az utolsó - csatlósként kitar­tottak a hitleri Németország mellett. Ma már világosab­ban látunk. Tudjuk, | amit a költő így fogalmazott meg: az elpusztult százezrek he­lyett, nevében: „Áldozatunk nem a gaz jogcíme. Jóra pa­rancs.” Ezt a parancsot —, amit az ismeretlenek és annyira ismert katonák adtak kj ha­lálukkal, újra és újra „fel kell olvasni”, mint ahogy Bokor Péter is teszi. Mert a parancs ma is érvényes. (gyarmati) Szocialista Izgatott memorizálás, ünnepé- lycs megnyitó, közös fejtörés, | többségükben pontos válaszok, élénken reagáló szurkolók, meg­érdemelt jutalmak, felszabadult, verseny utáni beszélgetés — ezekkel a szavakkal lehet fel­villantani a szerda esti kazinc- ! barcikai vetélkedő legfontosabb pillanatait. Kazincbarcikán, a Béke film­színház rendezett szellemi vetél­kedőt a felnőtt bérlettel rendel­kező szocialista brigádok részé­re a gyermekklub-könyvtárban. A filmszínház felhívására hat vállalat (1311V, BVK, VGV, ÉRV, a Habselyem , Kötöttáru­gyár, valamint a Szuhavölgyi Bányaüzem Szclcsakna) küldte el 4—4 fős csapatát. A vetélke­dő hat fordulós volt. A verseny­zőknek magyar, szovjet filmek­kel, a szocialista brigád mozga­lommal, a munkásmüvclődcsscl kapcsolatos, valamint kül- és belpolitikai kérdésekre kejlctt válaszolniuk. „Pihenésképpen” pedig szellemi totói töltöttek ki. Bár a női csapatok ügyeseb­ben startoltak, a versenyt még- i is férficsapat, a szelesaknai I Neumann János szocialista bri­gád nyerte meg. A csapat (Ró- naföldi Zoltán, Farkas Lajos, Papp Sándor) nevében Benká János üzemmérnök, szocialista brigádvezető vette. ál a győzte­seknek járó oklevelet, pénzju­talmat és mozibérleteket. A Habselyem Kötöttáruéval' József Attila szocialista brigádja máso­dik, a Városgazdálkodási válla­lat Tycreskova szocialista bri­gádja harmadik lett. A körültekintéssel, sok mun­kával, nagy lelkesedéssel előké­szített vetélkedő, amely eddig a/- clsö ilyen jellegű kezdeménye­zés megyénkben, méltó befeje­zése volt a szovjet filmek fesz- J tiváljának. Megjegyzésként ta­lán csak annyit fűznénk hozzá, j hogy egy kissé soknak talál- j tűk a nem filmmel kapcsolatos kérdéseket, és hiányoltuk azo­kat a feladatokat, amelyek sofc rán fllmélmcnycikröl számolhat­tak volna be a versenyzők. BAGI ARANKA SZOT-SZÁLLÓ LILLAFÜREDI ÉPÍTESVEZE7ÖSEGE építésztechnikust, művezetőt, kőművest, műkövest, ácsot, műbútorasztalost. Jelentkezés a helyszínen. MEZŐKÖVESD ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ Matyóföld Áruházában, szaküzleteiben az KERETÉN BELÜL 1976. november 22-től Mezőkövesden, a Matyóföld Áruházban minden férfi, női, bakfis és nagykamasz /átmeneti kabáthoz 100-200 Ft-os ajándékutalványt adunk. Szlovák nyeles ernyőt 150 Ft-os áron hozunk forgalomba. Módi boltban SO-ÍO^q-os árengedménnyel hozunk forgalomba egyes ruházati cikkeket. < Bútorbolt A vásárolt bútorok értékhatárainak megfelelően 300-1000 Ft-os vásárlási utalványt adunk. Edény-tűzhelybolt A vásárolt VESZPO kézikocsihoz 200 Ft-os vásárlási utalványt adunk. Sport-játékosztály 200 Ft-on felüli játékvásárlás esetén 50 Ft-os vásárlási utalványt ajándékozunk. A következő hetekben engedményes áron forgalomba kerülő árukat az előző heti, szombati számban közöljük. Kísérje figyelemmel minden szombaton hirdetéseinket. ÁFÉSZ IGAZGATÓSÁGA, MEZŐKÖVESD ül ff I értesíti vásárlóit, hogy a* Észak-magyarországi TÜZET* Vállalat, valamint a szövetkezetek Borsod megyei te­lepein \ bonyolít * kézifalazónál 15,40 Ft/db „ helyett 14,20 Ft/db 1976. november 22—Löl 1976. december 15-ig r llr

Next

/
Thumbnails
Contents