Észak-Magyarország, 1976. augusztus (32. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-11 / 189. szám

Mozibérlet a brigádoknak Történelmeink képei A szocialista brigádok kulturális vállalásai között igen te­kintélyes helyet foglal el a filmekkel való ismerkedés, a moziba járás. Vall juk be, nem is nehéz vállalás, ahol csak mozi van, könnyű teljesíteni. Más dolog, hogy ezeknek a mozilátogatásoknak mennyi a haszna, milyen filmeket néznek meg a brigádtagok, azok eszmeisége mennyiben segíti szocia­lista tudatuk, műveltségük fejlesztését, vagy csak éppen ne­velőizmaikat gyakorlatozhatták a szocialista emberré válás zászlaja alatt. Sok esetben igen spontán jellegűek voltak ezek a íilmlátogalások, formailag szolgálták a felajánlások teljesí­tését, kevés eszmei haszonnal jártak. Ugyanakkor mind a köz­művelődési párthatározat, mind az azt követő, különböző szin­tű állásfoglalások kiemelkedő szerepet szánnak a szocialista brigádoknak, azok emberformáló erejének, csakúgy feladatot rónak a mozikra is. Ebből az aspektusból közelítették meg a feladatot a Borsod megyei Moziüzemi Vállalatnál, ahol — mint arról Tollal Ferenc műsorosztályve/étö és Glósz Ferenc, a közönségszervező iroda vezetője informált — újfajta bérlet- rendszeri vezetnek be a munkások és szocialista brigádtagok mozilátogatásának elősegítésére. Az új bérletfajta érintetlenül hagyja a korábbi bérleti ked­vezményeket, mi hát benne az újszerű? Az újfajta bérleteket munkások és szocialista brigádlayok részére rendszeresítették. (Tehát nem munkás állományú, bri­gádok és brigádtagok is igénybe vehetik.) Kizárólag az üzemi közönségszervezők hozzák forgalomba, mozipénztáraknál'nem váltható. Az egyik fajta bérlet a miskolci Béke és Kossuth, valamint a kazincbarcikai Béke moziba váltható; ennek ára 42 forint és hét előadásra érvényes. (A teljes ár itt 70 forint lenne.) A másik bérlet ára 35 forint és ugyancsak hét elő­adásra szól, a kedvezmény itt is hasonló. Ez utóbbi a sáros­pataki, sátoraljaújhelyi, mezőkövesdi és a miskolci nem pre­miermozikba érvényes. A bérletszelvényre a mozipénztárak adják ki a helyre szóló, legdrágább jegyet, vagy a kívánság­nak megfelelőt. Felemelt helyárú filmeknél is ráfizetés nélkül használható, a másfél helyáras filmeknél úgyszintén, csak a kétrészes filmeknél kell — természetszerűen — két szelvényt felhasználni. Az akció szeptember 1 - löl december 31-ig tart, majd négyhónaponként adnak ki új bérleteket. A hét filmből kettő kötőit műhöz szól, öt pedig szabadon felhasználható. Nemsokára megjelennek a részletes tájékoztatást nyújtó osz­togatok, röplapok, szeptember első napjaiban pedig a plaká­tok is. A cél a szocialista brigádok, a munkások mozibajárásának, filmek iránti érdeklődésének serkentése, művelődésük segítése e területen. Elsősorban a nagyüzemekre támaszkodik a mozi­vállalat, de természetesen nem maradhatnak ki a kedvez­ményből a más munkahelyek brigádjai sem. Az üzemi, mun­kahelyi szakszervezeti bizottságokkal a moziüzemvezetők ke­resik a kapcsolatokat,'hogy az'üzemi közönségszervezők meg­kezdhessék munkájukat, a szervezést. Több helyen ez már ío- lyamatban van. A mozivállalat részéről tulajdonképpen ennyi a - feladat. A valóban igen nagy díjkedvezményt adó új bérletrendszer üdvözlendő. AZ üzemi szakszervezeti bizottságoknak, a mun­kások, szocialista brigádok művelődése gazdáinak azonban van még egy igen jelentős feladatuk. A bérletnek az a sajá­tossága, hogy a hét előadásból csgk keltő kötött, öt pedig sza­badon választható — ez az egészségtelen arány a Filmfőigaz- galóság megszabásán alapszik! —, már jelzi a feladatot: a munkások, szocialista brigádok figyelmét az értékes, tartalmas müvek felé kell irányítani, hogy a különösen kedvezményes munkásbérlet valóban jó célt szolgáljon, ne pedig egyszerűen a felajánlásként „teljesített” könnyed szórakozást tegye ol­csóbbá­(hm) Tavaly hamar tavaszodott Moszkvában. A Kreml falá­nál a Sándor-kerlben már május elején a fák apró zöld levelei legalább annyira élvezték a szokatlanul korán jött kellemes időt, mint a sé­tányok padjain sütkérező emberek. Átellenben az Október 50. évfordulója tér végén egé­szen a Kalinyin Proszpektig 150 méter hosszan húzódik egy késő klasszicista stílusú melegsárga épület. Most a Központi Kiállítóterem nevet viseli, de a moszkvaiak csak Manyézsnak hívják. Megszok­ták, hiszen másfél évszáza­don keresztül, megépítésétől — az orosz nép Napóleon feletti győzelme emlékére emelték — így nevezték. 1075 tavaszán egy másik, egy még nagyobb győzelem évfordulója alkalmából a Manyézs fontos esemény színhelyévé vált: Május 9. tiszteletére nyílt meg tíz szocialista ország képzőmű­vészeti alkotásaiból a „30 győzelmes év” elnevezésű ki­állítás, amely Moszkva, Ber­lin és Prága után ellátoga­tott Budapestre is, hogy in­nen Szófiába, Varsóba, Ha­vannába, Ulánbátorba, Ha­noiba és Bukarestbe folytas­sa útját. A sok száz festmény, gra­fika és plakát, valamint ere­deti nagyságú szobor és kis­plasztika fővárosunkban csak a BNV hatalmas B-pavilon- jában fért el. A kiállítás retrospektív résszel kezdődik. Itt olyan műveket mulattak be, ame­lyek az antifasiszta harc ide­jén születtek, bizonyítékául a haladó művészek elkötele­zettségének, bátorságának. A fasiszta terror elleni küzde­lem mondanivalójának meg­felelően az alkotások között a grafika és a plakát domi­nál. A kiállító országok több­sége — kivéve Kubát és Vietnamot — három évtized terméséből válogathatott. A falakon és a paravánokon függő kepék, grafikák kö­zött sétáivá a nézelődő elölt megelevenedik a történelem. Végig kísérhettük a háborpt követő újjáépítés lelkesedést sugárzó nehéz időszakát, a gondokkal terhes ötvenes éveket, a hatvanas évek megnyugvását és láthattuk mai életünk mindennapjait visszatükröződni a vászna­kon. A kiállítás a művészet esz­közeinek segítségével híven tárta elénk a szocialista kö­zösség fejlődését, társadalmi viszonyainak átalakulását, gazdasági és kulturális ered­ményeinek töretlen növeke­dését, hagyományainak to­vábbélését. Egy évvel ezelőtt a moszk­vai közönség és sajtó magas­ra értékelte képzőművésze­ink munkáját. Valóban, el­fogultság nélkül mondhatjuk, hogy a kiállítás legjobb mü­vei közé tartoztak a hazai alkotások. A Szovjetunió sok nemze­tiségű ország. A szovjet ki­állítási anyag egyik legszem­betűnőbb sajátosságaként a nemzetiségi hagyományok fejlődését vehettük észre a szocialista viszonyok közegé­ben. A magyar közönségnek különösen nagy élményt je­lentettek az Európán kívül eső Kubából és Vietnamból küldött, különös, egzotikus hangulatot árasztó festmé­nyek, lakkfaragások. Kuba 15 éve szabad, Viet­nam jóformán még csak pá­rat tudott lélegezni a békés épílőmunka útján. Közel van még az az idő, amikor íegy- v'erropogásban egy új világ, új rendszer, szabadság szü- .leteíl. E folyamatnak válunk részeseivé és kerülünk közel testvérnépeink életéhez, nem­zeti valóságához. A „30 győzelmes év” ki­állításon történelmeink ké­peit láthattuk. Történelmein­két, amelyek egyre inkább eggyé lesznek. Szalipszki Endre HIRDETÉSEK Istállótrágya eladó. Heti t két délelőttre takarítónőt keresek. ..Tisztaság: 11 041” jel­igérc a hirdetőbe. ___ N övénytermesztés­ben, állattenyésztésben 21 éves gyakorlattal középfokú végzettség­gel agronómus állást keres. Lakás szüksé­ges.' . Gondola 549 606” jeligére a Miskolci Iirdetöbe. Jó állapotban levő, működő DET—20 Die­sel-targoncát meg­egyezéssel átvennénk. \gria Bútorgyár.„Eger, ügyintéző: Juhász, Eladó jó karban le­vő. alig használt gu­mikkal 3 kerekű önjá- ó betegkocsi. Érdek­lődni lehet: Vaskó Jó- '.sef 3733. Edelény, Fin- ka Szociális Otthon.» Veszek! Mindenféle ágylollat! Magas áron! lázhoz megyek J Cím­felvétel : 33-359._____ F iat 300-as eladó. Érdeklődni: Szikszó, Kassai út 92. Polski Fiat 125-ös 38 ezerrel eladó. Erdek- ódni: Miskolc, III. Testvériség u. 46. Ha- :ász. Telefon: 52-416. Fehér Trabant 601-es sürgősen eladó. Mee- lekinthetö: Tanácsház tér 3. III. udvar.__ E ladó megkímélt ál­lapotban levő gyermek sportkocsi. járóka, mózeskosár. 2-es mű­sor vételéhez adapter, Dankó Pista 19. sz. fszt. 1.________' E ladó egy új világos, 2 ajtós szekrény. ■Szondi u. 2-2._________ Páncéltökés, röv'd zongora, MZ 125-ös motorkerékpár sürgő­sen eladó. Érd.: 17— 20 óra között. Gyár u. 1. sz. Kifogástalan állapot­ban levő ingaóra fe­lelősség mellett eladó. Miskolc, Búza tér 17. Farkas Gyula. Cseh gyártmányú ..Terra”” kerti traktor ekével, rotációs kapá­val és boronával új Állapotban eladó. ..Jó Uép 11 003” jeligére a Hirdetőbe. Sajovamos, Bckc u. 23. Skót juhászkutya- kölykök eladók. Cím: Szentpéteri kapu 93. Telefon: 18-872. Jó állapotban levő használt bútorok el­adók, pianínó bérbe- ado. Széchenyi u. 76. M 21 Volga alkat­részekkel eladó. Ér­deklődni : egész nap. III., Tizedik u. 11. Sta­dionnál. ii kg-os gázpalackot és adaptert a Tokaj 2. adásra vennék, ..Augusztus 29 406” jel- igere a kiadóba. 2 db igá .1'» bel miatt sürgősen, áron alul eladó. Riese. Ady É. u. 2. Kétszemélyes, agy- • neműtartós uj reka- mié eladó. Kun Béla U. 12. Eladó: 2 db már­ványlap, szórópisztoly, sinsavak, ollottmesz- tárolók, vasbakok, csapágy zsírozó, külön­féle ékszíjak. Ö/.v. Pirger Lajosné. Mis­kolc. Petőfi ü. 33. Többszörös győz' es Öesényi gyémánt apá­tól r. sz. német vizs­la kölykök spriccelt szeptember közepén szállíthatók, illetve elöjegyezhetök. Cím: Tóth' István, Debre­cen. 4033. Hodászi L/j- kács utca 15. Eladó épületfa­anyag. Mályi, Fő üt 30. Használt ágybetét el­adó. Miskolc. Közép­szer út 58. ifi. _____ K itűnő szülőktől né­metjuhász kölykök qs gyermek sportkocsik olcsón eladók, Hutás utca 13/a.______________ E ladó: Miskolc háló­szoba. Mohács garni­túra, kombinált szek­rény. ennek sport­kocsi. Megtekint hetö: egész nap, Miskolc E. Augusztus 20. u. 20. sz. 3/i. alatt. Eladó 2 db igásló sürgősen, betegség mi- •ott. olcsó áron. Riese, Ady é. út 2. Hőkanclallo és mo­dern gyermek sport­kocsi eladó. ILI. kér., Körmöci u:_l7. 8~db FK—69 konvek- lor sürgősen eladó. Üzemeltethető sz é n n e l és olajjal,. Érdek löd ni mindennap. Szikszó, Ságvári 24. 601-cs Trabant ka­rambolos állapotban sürgősen eladó. Ér­deklődni: Putnok, Pa­pírbolt. Tel.: 57.__ A lig használt Komar moped, üzemképes Ké­kes tv és egy rádió eladó. MAV-telep 18/1. 1); . óegő. im-os' Zsiguli éladó. Miskolc ill. kér.. Őrös u. 33. Vasgyári Kórház mögött.________________ N émetjuhász köly­kök eladók, ajándékba s/.akkönyvet adok. Miskolc, Madarász V. u. 3. ml 3. Szép kis méretű konyhabútor eladó. Csizmadia u. 9. 7—7 óráig._______________ I V S—100 Skoda el­adó. Érdeklődni 16 órától az 52-533 tele­fonon. Éladó: két Nagy-bo- conádi szorgalmas5 méhcsalád, 25 literes szőlöpres, 250 köbcen­timéteres Pannónia ol­dalkocsis motor, 3500 Ft. Hosszú férfi bőr­kabát, príma motoros sportcsizma 42-es, ba­kancs. Délután 0—6- ig. Alsó-Hámor, Va­das Jenő 8. ___________ W artburg 353 W — Camping utánfutó — autóhütögép eladók. 17 óra után. 38-182. UB rendszámú fehér Zsiguli eladó. Érdek­lődni: Miskolc III., Nyár utca 34. Kétszobás családi ház 150 négyszögöl te­lekkel beköltözhetően, 150 négyszögöl beépít­hető saroktelek — kü­lön is — eladó. Szir­ma besenyő, Bajcsy­Zs ii. 27. • __________ M cnyaszonyok, fi­gyelem! Elegáns ru­hákból kölcsönözhet­nek Csillánál, Kun Beia 2. Tárcái központjában 515 négyszögöles, két­szobás családi ház, gyümölcsössel eladó. Érdeklődni minden­nap. Balázs, Tárcái, Arpád-köz. ___________ J ó állapotban levő 250 köbcentis MZ ol­dal kocsis motor el­adó. Mezőkövesd, Bo­gácsi u. 15. Telefon: 240.______________________ 403-as Moszkvics »al­katrészek eladók. TIT., Kalapács u. 7. szám. Kova lesik._____________, 1 -H 2 félszobás szö­vetkezeti lakás eladó. Érdeklődni: 73-650-es telefonon. Azonnal be­költöző e to.________u__ 2 diák szállást kap­hat. II. Szirma, Pipacs u. 8.__________________ T apolcán a Dimitrov- hegyen 200 négyszögöl telek faházzal eladó. Érdeklődni: 38-073-as telefonom__ H ázrész sürgősen el­adó. i l 2 szobás bér- házi cserelakás szük- 'seges. Érdeklődni le­het; Hüller, Miskolc, 111.. Kabók Lajos 41. Lyukóvölgyben. vi­kendtelek eladó. Ér­deklődni : Nemzetőr 26. alatt lehet ___^ F övény szeren 156 négyszögöl házhely, beépíthető, a Kiscsá- száron 264 négyszögö­les hétvégi teleknek alkalmas szőlő-gyü­mölcsös eladó. Érd.: Gyár u. 6. sz. _______ T apolcán 218 négy­szögöl vikcndtclek el­adó. Érdeklődni aug. 20. után a 73-963 sz. telefonon, 20—21 óra között ___ E lcserélném Szentpé­teri kapui 1 12 -r ét­kezőt ül kés szövetkeze­ti lakásomat 2 egyszo­básra. Érdeklődni: Po­zsonyi ut 52. 2 2, 17 óia után, Csibi Ernő. Kétszobás ház eladó, beköltözhető. Miskolc, 1.. Ipoly út 4. sz.., 23- as^ buszvégállomás. Sürgősen eladó 2 szoba, konyha, spajz, komfortos / házrész, zöldövezetben. Diós­győr. Bartók Béla u. 63. Érdeklődni ugyan­ott. szerdától, délelőtt. Eladó az egyetem mögött 200 négyszögöl telek. Tel.; 18-828. Főiskolás lány zon~ gorahasznalattai albér­letet keres. Cím: Ma­gyar Lászlonc. Miskolc, Iván u. 39. ;rV/3. Elcserélném 2.5 szo­bás szövetkezeti laká­somat 1 -f 2 félszo­básra Érd.; 18-991-en, 17 órától. Eladó Lyukó völgy­ben víkendtclek kis faházzal.« Érdeklődni: 74-949-es telefonon. Búza térhez közel kisebb helyiség eladó. ..Lakásmegoldás 11057” jeligére a hirdetőbe. Kilián-délcn szövet­kezeti garzonlakás el­adó. Érdeklődni levél­ben. 1052 Budapest. Ha­risköz 2. (Dr. Hajdú) vagy 182-280-as telefon­sad inon. _ __ ____ F onyódligetcn, Vö­rösmarty u. 14. sz. alatt vállalati üdülőnek is alkalmas hármas iker­villa eladó. Dr. Kárpá­ti. Kaposvár, Szántó Imre u. 23.___________ Elcserélném két szo­ba. hallos. Kilián-déli, második emeleti taná­csi lakásomat a szökö- kúttól a Selyemrétig, másfél vagy kétszobás­ra. Érdeklődni: egész nap. Kilián-dél, Bene- dek út 15. 2. e. 2. ajtó Azonnal beköltözhető 2 szobás családi ház eladó. Irányár: 180 000 Ft. Érdeklődni: Mis­kolc, Fürst Sándor 23. sz. . • Fclsőzsolca, Szt. Ist­ván út 53. alatti le­lek. ház azonnali be­költözéssel eladó. Ér­deklődni: Szt. István út 30. alatt. Olcsón eladó Mis­kolc, II.. (Szirma) Uj- élet u. 155 négyszögöl beépíthető házhely. Érdeklődni: levélben, Kapás Pál, Hajdúbö­szörmény, Szoboszlai m 4.__ _____________ E lcserélném másfél szobás szövetkezeti la­kásomat nagyobbra. Miskolc. Tizeshonvéd u 12. 1X2. Családi ház 2145 négyszögöl telekkel, gazdasági épületekkel betegség miatt eladó, esetleg elcserélhető. Érdeklődni: Bodóletö 100. fez. ­7, szobás komfortos ház, eladó. 1 szobás lakást beszámítok. Sü­tő János u. 16. Eladó 162 négyszögöl beépíthető telek. Szir- 111 a. Miskolci u. 55._ Sóstófalván, Kossuth út 44. sz. alatti két­szobás, konyhás csalá­di ház. 600 négyszögöl telekkel eladó. Pince, kút van. Érdeklődni: Kossuth út 11. sz. alatt Kűkoláéknál. Fiatal házaspár, kis­gyermekkel bérbe ven­ne 1—2 éves időtar­tamra garzon vagy másfél szobás bérházi lakást. Ajánlatokat ..Rita 549 960” jeligére a hirdetőbe. Külön bejáratú szo­ba, előszoba, független, egyedülálló -j- gyerme­ket egyedül nevelőim­nek kevés házi- vagy -,L munkáért kiadó azonnal. ..Gyermckszc- retö 549 937” jeligére a hirdetőbe. Kiadó központi/úté- ses bútorozott szoba, 2 vagy 3 diáklánynak, f ü rd ős zo b a-h aáz n á 1 a l- tal szeptember l-töl. Élőre lefoglalható. Mis­kolc III., Kuruc u. 38. IX 33 éves, csinos, füg­getlen, középtermetű, berendezett lakással rendelkező szellemi dolgozónő megismer­kedne nem dohányzó, .független, gyermekte­len. komoly, hasonló any ág i a k k a 1 rendelke­ző szellemi, vagy jó szakmával rendelkező józan életű fiatalem­berrel 37 éves korig, Jiázasság céljából. ..Megértés lt 051” jel­igére a Hirdetőbe. 87.160 elvált férfi sa­ját házzal megismer­kedne hozzá illő nö­vel, gyermek nem akadály, anyagiak nem érdekelnek. ..Lilla il 055” jeligére a Hirdetőbe. 61 eves, 165 magas, józan életű, nyugdíjas 2700 Ft. Trabantom van. Lakás szükséges. Házasság céljából megismerkedne kor­ban hozzá illő, ma­gányos nővel. „ősz 549 995” jeligére a Hirdetőbe. Rádió KOSSUTH RADIO 8.25: Romantikus kórusmuzsi- ka. — 8.45: Gondolatok filmek­ről. — 9.00: Zenés képeskönyv. — 9.15: Dózsa György. Részletek Erkel operájából. — 10.05; Szc- leburdiék nyaralnak. — 10.41: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.56; Zenekari muzsika. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Uj fajiak előállítása a Kisvárdai Burgonyanemesitö intézetben. — 13.40: Mezők, falvak cncke. — 14.00: Ezeregy délután. — 14.28: Weiner: Pastorale, fantázia és fúga. — 14.49: A Magyar Nép­hadsereg Művészegyüttesének énekkara Vásárhelyi Zoltán kó- rusműveiből énekel. — 15.10: Vcrsoivasas — versmondás — 15.50; Lendvay Kamilló: Kis szvit. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.10: Az I Musici di Roma kamarazenekar felvételei­ből. — 17.05: Égy asztal mel­leit. . . — 17.30: Régi magyar dalok cs táncok. — 17.50: Uj kórusfelvételeinkből. — 18.15: Bal a Imre könyvszemléje — 19.15: A régi magyar irodalom hetei. — 20.00: Dvorzsák: Ru- szalka. Három fel von á.sós opera. — Közben: 20.58: Kis magyar néprajz. — 21.08: Az operaköz­vetítés folytatása. — Közben: 21.52: Versek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Az opera­közvetítés folytatása. — 23.22: Nóták. — 0.10: Éji zene. PETŐIT RADIO 8.05: Tánczene Prágából. — 8.33; Nóta cső kor. — 9.33: Mátrai Zsuzsa és a Randevú zenekar felvételeiből. — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. — 11.33- A Szabó család (ism.). — 12.00: Opcretlkctlösök. — 12.33: Zscbrá- diószínház. — 12.50: A bűvös szekrény. Részletek Farkas Fe­renc operájából. — 13.33: Régi táncok gordonkára. — 14.00: Keltőtől ötig... — J7.00: Keress, kutass... •— 18 00: Könnyűzenei olimpia. (Döntő. IX. rész.) — 18.33: Lukács Pál új felvételei­ből. — 18.54: Kozák Gábor Jó­zsef népi zenekara játszik — 19.15: Például Hollandia. — 19.32: Fiatal előadók sanzoníclvétclei- böl. — 20.00: Ez is, az is. . . — 22.00: Ciganyszerclem. Operett- rcszletck. — 22.33: Dzsesszfelvé- telcinkböl. — 23.22: Magyar mu­zsika. 3. MOSOK 14.05: Richard Strauss operái­ból. — 14.57: Századunk zenéjé­ből. — 16.03: Húszas stúdió. — 16.57; Orosz szerzők muzsikájá­ból. — 18.03: Külföldi tudósoké a szó. — 18.18: KVITT, századi operákból. — 19.03: Üj leme­zeinkből.— 19.33: Zenekari mu­zsika. — 20.54: A rock mesterei (isin.). — 21.24: Tudományközi esték. — 21.54: Dcbussy-ciklus — IV. rész. — 22.29; Hódolat Kur- tag Györgynek. Miskolci Képtár: Holló László Kossuth-díjas festőművész kiál­lítása. Nyitva délelőtt 10 órától este 6 óráig. Látás és alkotás — nagy ma­gyar festők kiállítása a miskolci Kossuth Művelődési Házban. Megtekinthető délelőtt 10 órától este G oráig. Rákóczi-emlékkiállítás a sze­rencsi várkastélyban. Megtekint­hető délelőtt 10 órától este 6 * óráig. r Gcmini-bcat a vasas ifjúsági 1 parkban este 7 öraj&cr. fc­Zenes diavetítés n miskolci *' Vörösmarty Művelődési Hazoan F este fél ü órakor. , BEKÉ DE. RENDÉT CSINÁLOK AMERIKÁBAN ÉS VISSZATÉREK Mb. szí. olasz film Kezdés: mo és ni2 órakor DU. AZ UTOLSÓ TALÁLKOZÁS Mb. szí, szovjet film Kezdés: f4 orakor VIGYÁZAT VADNYUGAT! Másfél helyár! Szí. olasz film Kezdes: lintí es R órakor KOSSUTH DE. MACKENNA ARANYA Szí. amerikai film Felemelt helyár! Kezdés: 9 cs 11 órakor DU. RENDÉT CSINÁLOK AMERIKÁBAN ÉS VISSZATÉREK Mb. .szí. olasz film Kezdés: f3, hn5 es 7 órakor SAGVAnr AZ ELFELEJTETT VAROS Szí. NDK film Kezdés: 7 orakor i c Is i / r <: I £ r \< t 1 6 TAPOLCA-KERT: GABOR DIÁK Szí. magyar film Kezdes: 8 orakor STADION MOZI % A FEKETE FARKASOK ÜVÖLTÉSE Mb. szí. NSZK film Kezdes: 8 orakor ARTKINO: HOMOKVÁR Szí. japan film Kezdés: 8 orakor 1 1 T 1 1 A MAGYAR RADIO miskolci stúdiójának műsorából (A 189 m-es középhullámon, 17.00—18.80 óráig) TV.Oó: Műsorismertetés — hírek 17.05: Nagyüzemi mezőgazdasá­gunk : k A sályi ,,Bükkalja" Terme­lőszövetkezetben ... Szölöoltás géppel 17.15: Nóta csokor 17.25: Női dolgok, női gondok: Művészek . .. 17.35: Sanzonok és hangszerszó- lók 17.55: A megye sportéletéből 18.00: Borsodi Tükör — a stúdió krónikám üsora 18.15: Előadó: a szerző! 18.25: Hirosszé fog 1 aló. időja rásje­lentés, műsorismertetés BUDAPEST, 1. MŰSOR 9.58; Tévétorna (isin., színes). 10.05: Delta. Tudományos hír­adó (ism.). — 10.30: Arsene Lu­nin (színes). Magyarul beszélő francia filmsorozat. — 11.20: Já­ték a betűkkel (Ism.). — 17.18: Hírek. — 17.25: Reklámműsor.— 17.45: A Krím félsziget. Szovjet rövidülni. — i8.lt): A munkapad nagy öregei. — 18.40: Poslafiók 250. — 18.55: A Közönségszolgá­lat tájékoztatója. — 19.00 - Rek- lámmüsor. — 19.10; Esti mese. — 19.20: Idősebbek is elkezdhe­tik. — 19.80: Tv-híradó. — 20.00: ✓ Holt vidéle (színes). — 21.30: Jo- ' gi esetek. Adósok és hitelezők. — 22.15: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 20.00: Vezetők klubja. — 20.40: A Viktória Nemzeti Galéria. Ausztrál rövidülni. — 20.50: Tv- híradó 2. — 21.10: Zenés nyári esték. — 22.15: Az utolsó perc­ben. Magyarul beszélő olasz té- vcfilmsorozat. POZSONY 15.35; Hírek. — 15.40: Közép- szlovákiai híradó. — 15.55: A TZ, VR, SR és a Csehszlovák Televízió nagydíja. — 18.05: Kop­pányi György: Második tavasz. — 18.40; Esti mese. — ÍD.OD: Tv- híradó. — 19.30: Katonák gya­korlaton. — 20.20: A lázadás oka. — 21.05: Tv-híradó. — 21.25: Udv a munkának. Publicisztikai műsor. — 21.35: Ajtó, lakat nél­kül. SZIRMA: ’ 5 MINDEN BIZONYÍTÉK ELLENÉ SZOL! . ’ t Szovjet film ! i Kezdés: f. 7 órakor , A Pamutfonóipari Válla­lat Miskolci Gyára * 16 évet betöltött nőket, fonó átképzősnek; ] 3 fő villanyszerelőt; 1 1 fő bádogos szakimul- | kast; t i 1 íö segédmunkást. Jelentkezni lehet a gyár munkaerő-gazdálkodásán. Gyászliírek halálozás Mely fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édes­anya, testvér, sógornő, nagy­néni, Filadclfi Jánosné, sz. [ Szaszák Anna, életének 54. ■ évében, türelemmel viselt sú­lyos betegség után. augusztus 9-én elhunyt. Temetése 1976. augusztus 12-én, du. 3 órakor a vasgyári temető ravatalozó­jából. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy édesapánk, Zsíros Imre, hosz- szú betegség után, 60 éves ko­rában elhunyt. Hamvasztás után búcsúztatjuk, a vattai re­formátus temetőben, ahol fe­lejthetetlen édesanyánk nyug­szik. A gyászoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetet­len halottunk, özv. Dobos Anclrásnc, sz. Búza Erzsébet ; temetésén megjelentek, sírjára } virágot helyeztek, s ezzel fáj­dalmunkat enyhíteni igyekez- j tek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk kö- j szünetet mindazoknak, akik drága, jó édesapánk, icl. Lipták József temetésén megjelentek. ( sírjára virágot, koszorút he- j lyeztek, ezzel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyá­szoló család.

Next

/
Thumbnails
Contents