Észak-Magyarország, 1976. július (32. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-11 / 163. szám
ESZAK-MAGYARORSZÁG 6 J 1976. július 11., vasómop a doktor földi A hetedik gyerek volt. A háború alatt született, akkor, amikor égett a szikszói vízimalom. Orvos helyett a rémület sürgette a világra. Apja kubikos volt, az anyja gazdasági cseléd. Dr. Kardos János így emlékszik gyermekkorára: — Négyéves voltam, amikor az első piros csizmát kaptam. Micsoda öröm. Legkedvesebb játékom a színes lesték volt. Öt hold földet kaptak, amivel az apja már 1950- ben belépett a tszcs-be, — Tizenkét éves Koromban markot szedni jártam az apámmal. Minden munkára befogott, de tanultam is. — Ebből a gyerekből orvos lesz — mondogatta a család,ahogy sorakoztak a jő jegyek az iskolai bizonyítványban. A közösben dolgozó apa már tervezgethetett a gyermekeivel. Nyitva állt az út a felemelkedéshez, a „kitöréshez”. Nyáron munka a földeken, ősztől tanulás, először a sátoraljaújhelyi gimnáziumban, majd a debreceni orvosi egyetemen. Később á nyári gyakorlat helye ismét a szülőföld volt, a szikszói kórház. Ez volt az első munkahely is. A szikszói kórházban csak két hónapot dolgozott, amikor Felsővadászra küldték, hogy helyettesítse az cjnnan éppen eltávozott körzeti orvost. — Éppen nagy influenza- járvány volt. Szinte a mély viízbe dobtak ® emlékszik vissza az első önálló feladatra. — Egy rendelési napon 80—100 beteg is várt rám. Felemelő és ijesztő érzés is volt egyben, hogy itt most én felelek mindenért, nincs kihez fordulni tanácsért. Gyorsan és önállóan kellett dönteni, diagnosztizálni. Az egyetemen nem tanultuk meg, mit kell csinálnia egy körzeti orvosnak. Még a receptírást is tanulnom kellett. Jó hónap eltelt, amíg „megjött” a biztonságérzetem. — Hogyan lett a helyettesítésből végleges letelepedés? — A véletlen hozta. A tanács napirendre tűzte Felsővadász egészségügyi helyzetét. A beszámolót nekem kellett elkészítenem, s előadnom a tanácsülésen. Sokat és lelkiismeretesen dolgoztam a beszámolón. Ismertem a falut, a falu gondját, helyzetét, még akkor is, ha én a szomszé.d községből való voltam. Egy járás — egyféle nép, sajátos problémák. A tanácsülésen olyan érdeklődéssel, és gonddal foglalkoztak a témával, hogy szinte meglepett. De különösen meglepett, amikor a vita során többen kérték: —Maradjon a községünkben doktor úr! Így történt, hogy maradtam. Nagyon jólesett a bizalom. Letöltöttem a katonaidőt, s örömmel mentem vissza a „betegeimhez”. Lakást kaptam, megnősültem, s hat évig dolgoztam Felsővadászon. — Mi a titka annak, hogy egy fiatal, pályakezdő orvos szívesen letelepszik egy kisközségben? — Szeretni kell a falu népét. Én úgy éreztem, egy nyelven beszélek velük. Hiszen közülük való vagyok. Nem azon múlik a körzeti orvos tekintélye, hogy ő köszön-e először a nyolcvanéves Józsi bácsinak, vagy az neki. Lassan megismeri az ember a betegek környezetét, tudom azt, hogy a különféle panaszokkal jövő asszonynak szervi baja van-e, vagy csak az a baja, hogy részeges, randalírozó a férje. Itt mindig az egész embert lehet látni, környezetével, életkörülményeivel együtt. — És a szakmai fejlődés? — Erre csak azt mondhatom, hogy jobban tudtam a belgyógyászatot öt év múlva, mint amikor az egyetemen levizsgáztam belőle. Az ember rá van kényszerítve, hogy állandóan képezze magát, lépést tartson a szakirodalommal. Erre van lehetőség minden körzetben, ha az orvos lelkiismeretes. Sok szépet és jót elmondott dr. Kardos János, a körzeti orvosi munkáról. Ma mégsem ő a ielsővadá- szi körzet orvosa. — Miért ment el mégis? — Körzeti orvos maradtam, de Szikszóra költöztünk. A gyerekek miatt. Sokszor, sok helyen visz- szatérő probléma. Ha szót ért az orvos a betegeivel, ha szeretik, ha a helyi vezetőkkel is jól működik együtt, még mindig marad probléma a kis községekben. Az orvos apa is, aki felelős gyermekei jövőjéért. — Nem volt rendes óvoda, az iskolában pedig képesítés nélküli pedagógusok tanítanak. Ez volt az ok. Erre nehéz válaszolni. Győzködni is hiábavaló. Dr. Kardos János azonban továbbra is szívén viselte volt körzete sorsát. Az utód szintén frissen végzett fiatal orvos. Neki azonban már Könnyebb volt a helyzete, mert két hétig együtt rendeltek, mindenkit megismerhetett. Mi érdekli vajon a fiatal pályakezdő orvost? Melyek azok a legfontosabb kérdései amelyekre választ vár az elődtől? — Első kérdés, milyenek a helyi vezetők, lehet-e velük együttműködni? Azt is megkérdezi, milyenek a kereseti lehetőségek? — Ez alatt mit kell érteni ? :— Szó szerint „azt”. De egy dolgot a lelkére kötöttem : — Betegtől soha nem szabad pénzt kérni, vagy várni. Ezt nem győztem hangsúlyozni. További kérdések: — Milyenek a középkáderek, éjjel milyen gyakran hívják az orvost, s hogy „neveltem” a betegeket, betartják-e a rendelési időt? Mi is tovább kérdeztünk, hogy a volt körzeti orvos melyik tanácsát tartotta legfontosabbnak: — Lényeges, hogy hogyan beszélsz a betegekkel! — mondtam gyakran a két egvütt töltött hét alatt. Ne várj kiszolgálást, ez nem kórház! Jó kapcsolatot alakíts ki a gyógyszerésszel, az iskola vezetőjével, a tanáccsal. A legfontosabb pedig: itt a pénzért meg kell dolgozni! — Hogyan váltak be a tanácsai? — Ügy érzem, jól beváltak. — Le tudja ezt mérni? — Igen, mert most az utódom katona, s újra én helyettesítek a volt körzetemben. Atlainovics Ilona Tanmedence a „csodatorrás - helyén Rövid idő alatt híre ment. hogy Mezőesát határában .olajkutatás közben melegvízforrásra leltek. Mint dr. Halász Béla, a Községi Tanácsi Hivatal V. B. titkára elmondotta, a helybeliek alig egy esztendő alatt valóságos „csoda- kúttá” magasztalták a me- legvízforrást. Hiába zárják körbe, mindannyiszor ledöntik a kerítést,, elcsavargatják a forrásszabályozó csapokat, naphosszat für- dőznek a melegvizű patakban és korsókban hordják haza a vizet. Egyesek úgy vélik, hogy gyógyító hatású a víz: többen elmondották, ez adta vissza az egészségüket. (!?) Nos. az alapos laboratóriumi vizsgálat nem a víz csodatevő erejében hívőket igazolja. A közelmúltban elkészült jelentés szerint a mezőcsáti 49 fokos melegvíz nem tartalmaz különleges gyógyító ásványi anyagokat. Mindössze minimális metángáz és kén található benne. A bő sugárban feltörő víz mítosza, ha lassan is, de szertefoszlik. Marad azonban az elapadha- tatlannak tűnő melegvíz, amelynek hasznosítására megkezdték az előkészületeket. Az elképzelések szerint széles körű társadalmi összefogással úszó. és strandmedencét építenek a község határában. Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság mérnöki kollektívája több százezer forintos társadalmi munkával elkészíti a több lépcsőben megépülő uszoda és strandmedence tervét. Ezek után igénybe vehetik az építkezésnél a község szakképzett, lelkes társadalmi munkásait. Ugyanakkor a helyi Hazafias Népfront szervezésében a falu lakói idáig mintegy 600 ezer forintot ajánlottak fel az uszoda kivitelezéséhez! Lelkesedésükre jellemző, hogy többen egyhavi fizetésükkel járultak hozzá az építkezéshez. A helyi közintézmények pedig mintegy másfél millió forintos költséggel részesednek a tanmedence megvalósításából. (szántó) Mii csuk len... Sajátos módon akarja biztosi tani szakember-utánpótlását a Csavaripari Vállalat 2. sz. Ongai Gyára. A terv megvalósításának első ■ lépcsőfoka egy 50 férőhelyes munkásszálló kialakítása. Erre azért van szükség, mert a munkára jelentkezőket sokszor az utazgatás fáradalmai riasztják vissza. A szálló kialakításához adottak a feltételek: az üzem szomszédságában levő raktárépületet kell átalakítani, kényelmes otthonná varázsolni. A fentiek alapján nem tűnik újszerűnek az elgondolás, a megvalósítás ezután következő része azonban már nemcsak a megyében. de minden bizonnyal az országban is egyedülálló kezdeményezés. A gyár vezetősége ugyanis azt tervezi, hogy az új szállót állami gondozott gyerekekkel népesíti be. Az általános iskola nyolc osztályát elvégzett gyerekek szakmát tanulnának itt, s a szakma gyakorlati részét is az üzemben sajátítanák el. Igv már a tanulóévek alatt megismerhetik az üzemet, amely később munkahelyük lesz. s megbarátkozhatnak a leendő munkatársakkal is. A gyár kettős értelemben is otthont nyújtana a gyermekeknek: szakmát munkát ad nekik, s kényelmes otthont, szórakozási lehetőségeket biztosít számukra. Mindez ma még terv. amelynek megvalósítása egészen biztos, sikerrel jár majd. I). H. g alalkozasoK napja í. ként érkező képviselői, a céllövöldések meg a kör- hintások már felállították kellékeiket a számukra kijelölt helyen, a hangszórójuk mindenféle „slágerrel” pon a község lakóira, de az igazság az, hogy e napon frissebbek voltak az ittla- kók. A hajnalt a gazdasz- szony ébresztette, hét-nyolc órakor már mozgott minA levelek már egy-két héttel a búcsú napja előtt elmentek: a gyerekeknek, rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak. A szülőket miért is nem említettem? Nos, a szülők többnyire ittma- radtak, ittmaradnak a községben, őket már minden ideköti. S ez a nap arra is alkalom, hogy akár a közeli, akár a szomszéd községbe, akár távol — más vidékre „szakadt” gyerekek hazalátogassanak, elhozzák az unokát, a mondandójukat, gondjaikat, örömeiket. És ugyanígy találhatjuk, mutathatjuk meg a találkozások mind megannyi ösz- szekötő kapcsát, szálát — akárhányat ennek a napnak az ürügyén. Mert, ki tagadhatná — a találkozások ünnepe ez a nap, ez a vasárnap, ebben a községben is. A szombat már a készülődés -jegyében telik el. Igazítjuk magunkat a várakozás tükrében, összeszedjük el nem tévedhető biztonsággal az elmondani szükségeseket: a mindennapi rohanások gleccser zuhanású erővel ránkrakódott hordaléka mögül kiszabadítjuk természetes szépségünket. Felsöpörjük az udvart, a ház előtti* járdát, az árokpartot tisztogatjuk; várjuk vendégeinket. Estefelé a gazdasszony a sütés-főzés egy szabad percében ránkszól: ki kellene menni az állomásra, mert most jön egy vonat; hátha befutnak a sógorék, anyósék, a gyerekek, Pistáék vagy Erzsi néniék. És bár a levél ott van karnyújtásnyira, benne hogy az említettek mikor érkeznek — csak holnap reggel —, kiballagunk az állomásra. A „búcsusok” mindenütt elsőtölti meg a levegőt és úgy érezzük, lehet, jó is, hogy kijöttünk az állomásra, hátha mégis ... hiszen olyan lehetségesnek tűnik a közelből vagy távolból várt gyerekek, rokonok, ismerősök, barátok megérkezése; átszólunk a szomszédnak is, megkérdezzük, ők kit hívtak, kit várnak; ki érkezett n.ár meg és mi viszont elmondjuk. Szóba kerül természetesen az időjárás is, kémleljük az eget; mit ígér holnapra, előidézzük a múlt évit meg az azelőttit. Aztán már késő este, éjszaka nyugovóra térünk: mint mikor frissen mosott-vasalt ágyneműbe fürdőből kilépve ... 2. Azt mondanám, szép nap köszöntött ezen a vasárnaden: a házak udvarai, az utcák, mozgott az egész község. Nagyapa jött unokájával, már megjárták a „búcsút”, a kislegény felszerelve játékpisztolytól csokoládéig mindennel, de még a másik unoka csak most érkezik a gyerekekkel, ezért. is sietnek már hazafelé, le ne késsék a viszontlátás első lehetőség- percét. Bizonyára korán keltek a „mutatványosok”, bazár- árusok és egyéb venni- ajándékozni valót kínálók is. Sátraik utcát alkotnak, kétoldali csábítás hangzavarában kapkodja fejét a nézelődő. Nem mer megállni és szétnézni, mert azonnal elkapják érdeklődő tekintetét: melyiket parancsolja; ezt tessék, mert egy óra múlva már nem lesz; és a többi és aki járt már búcsúban, az tudja. A kíváncsiskodó azért itt is meggyőződhet a műanyag térhódításáról: itt van például ez a szarvasfej .. ot meg az a „drágakövekkel” ékes ott tör ... Forgatag, zsivaj, színes tarkaság a sátrak között, hogyan is lehelne másképpen. Cigaretta meg — no. persze igazi dohányból való —, mert a kíváncsiskodó tulajdonképpen ezért szaladt ki ebéd előtt, nos cigaretta sehol... vagy mégis ... igen, itt az egyik községi bolt sátrában végre. És most már jó lesz sietni, le ne késsük az ebédet. Az ebéd a mindenki együtt-jelenlétét kívánó „program” ezen a napon. És utána a nagy beszélgetések órái jönnek, meg- hányjuk-vetjük a világ ösz- szes dolgát. Lopva néha az órára pillantunk; hányfélét kitalálunk a vendégek tovább marasztalására. Végül mégis sebet üt az együtt- léten az elválás szükségessége: közeledik a gyerekek, a rokonok, az ismerősök, barátok vonathoz kikísérése... 3. P.-.nek harmadszor — immár harmadik éve — is megígérjük, hogy most már tényleg és feltétlenül meglátogatjuk őket. Ö harmadszor — immár harmadik éve — is kijelenti, hogy nem keres lel többé bennünket, ha megint elhanyagoljuk az utazást. A vonat, a vonatok jönnek és elmennek. magunkra maradunk megint. Jövőre ismét szívesen látjuk P.-t. Ez egészen biztos. Tón agy József
