Észak-Magyarország, 1976. július (32. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-31 / 180. szám

1976. július 31., szombat ESZAK-MAGYARORSZÁG 3 A brigádmozgalom meghatározó tényező Dcpözzák, az érlelő és pihentető telepre rakják a frissen ké­szült falazóblokkot a BVM l>o drog keresztúri üzemében SZÁZÉGY EZER (193 köb­méter beton — óriási meny- nyiség! Ennyit .dolgozlak be késztermékké az év első fe­lében a Beton- és Vasbeton, ipari Müvek Miskolci Gyárá­ban és a gyárhoz tartozó bodrogkeresztúri, illetve ka­zincbarcikai üzemekben. La­kások, közüli hidak, ipari es mezőgazdasági csarnoképü­letek „alapanyaga” készül eb. ból a temérdek betonból. Ami pedig a létesítmények számát illeti, érzékeltetésül néhány adat: egyetlen nap alatt 55—(10 ezer darab, vagy­is 20 családi ház építéséhez elegendő falazóblokkot állí­tanak elő a gyár „vezérter­mékéből ”, az építkezésekhez szükséges födém-béléstestből pedig évente 4—4,5 millió készül. Joggal elégedett Molnár Ferenc gyárigazgató az első félév eredményeivel. Terme­lési értékben több mint 4 milliós túlteljesítést értek el, ami a múlt év azonos idő­szakáénál 9,5 százalékkal magasabb. A termelékenység és a nyereség a tavalyi 6 hónapéhoz mérten 14.3 szá­zalékkal javult, illetve nőtt. Mindezt' létszámemelkedés nélkül, különböző műszaki- fej lcszlési és munkaszervezé­si intézkedések megvalósítá­sával érték el. Es még vala­mivel: a brigádmozgalomban, a szocialista munkaverseny­ben rejlő tartalékok kiakná­zásával, az erre történő — anyagi ösztönzéssel párosuló — mozgósítással. — A munkaverseny, a bri- gadmozgalom nálunk megha­tározó tényező — mondta az igazgató. — Lehetetlen fi­gyelmen kívül hagyni, ered­ményeire nem támaszkodni, hiszen a közel ezer dolgozót számláló kollektívánk 80 szá­zaléka ilyen közösségben végzi munkáját. Eredménye­ink döntően aszerint alakul­nak, hogyan tudjuk megte­remteni számukra a jobb munkafeltételeket, mennyire tudjuk megnyerni őket a termelést növelő, gazdálko­dásunkat .javító célokra. ENNEK ÉRDEKÉBEN már az elmúlt időszakban is rend­kívül sokat tett a gyár veze­tősége. Korszerűsítették a munkahelyeket, a munkafo­lyamatokat. anyagi lehetősé­geikhez mérten gépesítették a rakodást, a szállítást, csökkentették a nehéz fizi­kai munkát, nagyobb telje­sítményű berendezések be­állításúval lehetővé leltek a magasabb keresetek deresei. Ezeknek tudható be, hogy a gyárban úgyszólván nem is lehet beszélni fluktuációról, munkásvándorlásról — sta­bil gárdával ..hozzák” az évről évre javuló eredmé­nyeket. Korszerűsítés, munkaszer­vezés! íme néhány példa a már megvalósult, illetve ,,si- nen levő” elképzelések kö­zül: a kazincbarcikai üzem. ben éveken keresztül az egyik termelőszö;vetkezet bér­munkában, lovas fogatokkal végezte a termékek depózá­sét, szállítását, vagonba ra­kását, A munka 50 embert igényelt, s még így is lassú, fizikailag igen megterhelő volt. Az I. félévben villás targoncákat és úgynevezett „Motetta” önrakodót (saját kivitelezésű gép) állítottak üzembe. Ezek beállításával 50 dolgozó helyett most Ill­an végzik el ugyanazt a munkál. Vagy itt van egy másik, a termelékenységet növelő korszerűsítés: a már említett „vezértermék”, az EB 60 19-cs födém-béléstest- böl korábban egy sablonnal 6 darabot tudlak egy gyár­tási ciklusban készíteni. A munkaidő jobb kihasználása, a termelés fokozása érdeké­ben 8 darab előállítására al­kalmas sablonokat szerezlek be. s ezzel mintegy 30 szá­zalékkal növelték a gyártott mennyiséget. Ugyanilyen sablon változtatásokat tervez­nek most az útépítéshez használatos elemek és vala­mennyi födémtest készítésé­hez. Hasonló célkitűzések van­nak a bodrogkeresztúri üzem­ben is. Itt egyebek mellett, egy új darut állítanak mun­kába a közúti hid-program megvalósításához szükséges elemek gyártásának segíté­sére, jövőre pedig ledőlt csarnokokat építenek, illetve alakítanak ki, kazánházat, segédüzemi korszerűsítést hajtanak végre. A bodrogke­resztúri beruházásra mintegy 80 millió forintot költenek. S ha már a fejlesztésről szóltunk, érdemes megemlí­teni, hogy idén — a terme­lés zavartalan biztosítósa mellett — a gyár miskolci üzemében is jelentős beruhá­zás indul. Meg idén elkészül cgv kél ha jós gyártó, egy vas- vázelökészítő csarnok. Épül egy új betonkeverő üzem­rész, és természetesen szociá­lis létesítmény; étkező, mos­dó is. Ezek kivitelezése a Hl. negyddév végén megkez­dődik. A BVM Miskolci Gyára és annak két üzeme az elmúlt nyolc esztendő alatt hétszer nyerte el az Élüzem és a Ki­váló Gyár címet. Az idei el­ső félév eredményei, és afo. lvamatosan megvalósuló be­ruházások megvalósításával ezt a szép sorozatot szeret­nék folytatni. N. I. Mezőkövesdi „kínálat” A piacok és a zöidség-gyü. mölcs boltok kínálata, s árai eddig nem sok örömet sze­rezlek megyénkben a fo­gyasztóknak. Vajon mit se­gített ebben az időjárás, s egyéb körülmények okozta nehéz helyzetben, mennyi­ben enyhítette a gondokat a Mezőkövesd és Vidéke Áfész úgynevezett „modell” tevé­kenysége? A szövetkezet ter­meltetést segítő. ösztönző munkájára és felvásárlási te­vékenységére, s ezen belül is elsősorban a 19 különböző szakcsoport csaknem 2001) tagjának árutermelésére gon­dolunk. Csodákat senki sem várt 1 ölük, de jelentős segítséget igen. Ezt ígérte „múltjuk”, az 11)74. ént 19,3 és az el­viéit évi 36,3 millió forint értékű árutermelésük is. üulwny József, az' áfész igazgatóságának elnökhelyet­tese és hénárl. József osz­tályvezető már megközelí­tően, pontos adatokkal szol­gáltak az első hél hónap ter­meltetési és felvásárlási eredményeiről. Arról lójjé- kozlaltak, hogy mit „kínált” a zöldség-gyümölcs és álta­lában az élelmiszerellátás megjavításához a sok mező­kövesdi, szentistváni, borsod- ivánkai, négyesi és több más környékbeli kiskert, szomo- lyai és bogácsi háztáji gyü­mölcsös, a csaknem 40 ezer négyzetméternyi (három év alatt ,.születelt") fóliasátor. Előrebocsátják, hogy en­nél is többet, jobbal vártak, de az időjárás őket sem ..kimélte’\ Salátából például így is 300 ezer fej jutott a belföldnek (ebből 200 ezer megyénknek), es csaknem 100 ezer fej salátái expor­táltak js. Paradicsomból a 450. paprikából a 150 má­zsás felvásárlásnál tartanak. És sorolják tovább, a 400 mázsa uborkái, a ISO ezer csomó hagymái, 70 ezer ka­ralábét. 120 ezer csomó le­veszöldséget, de küldtek fö- zőtököt, nyári káposztát, pa­rajt, sóskát, zöldbabot, zöld­borsót is a piacokra. Igaz, az utóbbiak termését alaposan megtizedelte az aszály. Csak két példa: a szent­istváni zöldségtermelő szak­csoport árutermelésének ér­téke — az előző évhez vi- szónyítva — 70 százalékkal, a Borsodivánkán, Négyesen és Tőszavaikon mtiködő „Ti­szamente” szakcsoporté 50 százalékkal, növekedett. Gyümölcsből a cseresznye, — elsősorban a szomolyai — szerzett örömet. -4c eddigi legeredményesebb, 15' vago- nos fel vásárlási „rekordot’ az idén 23 vagonra sikerüli túl­szárnyalni. Még a pesti pia­coknak is jutóit belőle bő­ven, s 14 vagonnal á hűtő-, illetve a konzerviparnak számítottak, ami majd a téli kínálatot javítja. És az idény még koránt­sem ért véget. A kiskertek, a gyümölcsösök még sok árut igéének. De, hogy na­gyobb legyen a kínálat, azt az áfész is minden eszköz­zel segíti. Így jx^daul a má­sodvetések szorgalmazásával, felvilágosítással, szaktanács- adással. a másod vetésekhez ingyen vetőmaggal,, olcsó pa­lántával. és nem utolsósor­ban a felvásárlási hálózat ■bővítésével. Az áfész min­den községében működik f^l- vásárlóhely (Szomolyán keilő is), s szívesen várja az egyetlen kis kosárka zöldsé-, get, gyümölcsöl felkínáló termelőt is. Mezőkövesden öt bolt is felvásárolja a kisker­tek minden kínálatát. (l>. s.) Augusztus 25-től szeptember 1-ig Az őszi BNV-re Az idén augusztus 25. es szeptember 1. között kerül megrendezésre az AGRO- MASEXPO Nemzetközi Me­zőgazdasági és Élelmezés- ipari Gép- cs Müszerkiállítás és Vásár. A Budapesti Nem. zetközi Vásárközpont „C” pavilonja és annak környé­ké ad helyet a 19 országból érkező. 56 külföldi cég és a csaknem 80 hazai kiállító áruinak. A gépeket, műsze­reket, különböző eszközöket több. mint 23 ezer négyzet­méternyi fedett- és nyitott területen helyezik cl. Az AGROMASEXPO '76 fontos feladata, hogy az V. ötéves terv első évében tá­jékozódást nyújtson a me­zőgazdasági üzemeknek, va­lamint a kistermelőknek is a rendelkezésükre álló tech­nikai eszközökről, amelyek­nek megismerése es alkal­mazása egyik előfeltétele a tervidőszakra előirányzóit célok elérésének. A bemutató négy terület­re tagozódik. Külön csopor­tosítva mutatják be a mező­gazdaság. az élelmiszeripar, az erdőgazdaság és fafeldol­gozás gepeil. eszközeit, vala­mint a műszereket. Az érdekesnek ígérkező ki­állítás és vásár feladata, hogy a nemzetközi együtt­működést is fokozza, külö­nös tekintettel a KGST kö­reiében megvalósuló gyárt­mányszakosításra. s az ilyen célú kooperáció bővítésére. Mini ételbár Javában készülnek a gyá­rak az őszi BNV-re. a fo­gyasztási cikkek nemzetközi seregszemléjére. Dolgoznak, válogatnak a házi zsűrik: milyen újdonsá­gok kerüljenek a vitrinekbe. A LAMPART-ban elmond­ták: a vásáron bemutatják f özöedény-ú jdonságaikat. E/.ek a mindennapi eszközök évtizedekig őrizték a régi formákat, legfeljebb eg.v-két típus változott. Az újdonsá­gokat a tűzhelyhez és a kéz­hez igazították, az edények könnyebben megfoghatók, tisztíthatok: a nyelek tömö­rek. hézagmentesek. A fedő­kön rést, utat hagytak a gőz­nek. Különösen praktikusak a zománcozott gyermektálak és bögrék. A KER1PAR kiállítja a modern üzletberendezéseit. Látható lesz — egyebek között — a mini ételbár, amely ABC-vel egybeépíthe­tő. s amelyben az áruház­ban vásárlók gyorsan friss, meleg eleieket kaphatnak. A. szovjet—magyar olefin- program a IV. öteves terv egyik legnagyobb jelentősé­gű egyezménye. Ennek első lépcsőjét a százhalombattai olajfinomító és hőerőmű, va_ lamint a leninvárosi olefin- mű jelentene. Az itt gyár­tott etilén csővezetéken a kalusi kombinátba kerül, ahol 250 ezer tonna vinil- kloridol gyártanak belőle. Az együttműködés második lép­csőéként a PVC—III. 180 ezer tonna pvc-port állit majd elő. A jelenlegi mint­egy 40—44 ezer tonnás gyár­tókapacitással együtt a BVK akkor éri el az optimális üzemnagyságot. Nem elég termelni A több mint 200 ezer ton­nás termelés a vállalati szervezet átalakítását, a bel. só mechanizmus szervezését is igényli. Hiszen nem elég csupán termelni, de az árut értékesíteni is kell! A belső piac, de főiként a külföldi értékesítési lehetőség való­színűleg szűkebb lesz, mint amilyen mértékben az el­adásra váró termékek köre bővül. A hazai felhasználás közel 100 ezer tonnát tesz majd ki, míg a lengyel—magyar vegyipari egyezmény kere­tében Lengyelország 50 ezer tonna pvc-l vesz át évente. Tehál „mindössze” 40 ezer tonna pre-por exportjáról kell gondoskodni. Első tekin­tetre ez nem látszik „kilá­tástalannak”. elég ha arra gondolunk, hogy Körtvélyes István, a kombinát igazgató­ja a közelmúltban csupán Iránnak 10 ezer tonna pvc- port tudott volna azonnal eladni. Ugyancsak jó piac­nak ígérkezik Törökország, Irán, a fejlődő országok. — Az n fontos — össze­gezte Kovács István müsza- ' ki fejlesztési • főosztályvezető —, hogy időben ott legyünk a piacon. A BVK termékei jó minőséget garantálva min­dig „kéznél” legyenek. A piacelőkészítési munkában tehát nagyok a feladatok és nagy a felelősség. Ezért a kereskedelmi stratégia fej­lesztésében és az értékesít­hetőséget befolyásoló ténye­zőkben — szállítási határidő, árpolitika és minőség — je­lentős előrelépéseket tett és tesz a BVK. Az intézkedések sokaságát — az „idők szavá­nak” megértésén túl az in­dokolja, hogy a jelenlegi ex­port mennyiségét közel 1 íz­szeresére kell fokoznia. És ezt megnehezíti az. hogy a tőkés relációban viszonylag magas védővámmal korlátoz­zak hazánk exportját. /• Sok előnyős tulajdonság A BVK a tervidőszakban jelentősen növeli a műanyag- feldolgozó kapacitását. Eb­ben az irányban hatnak a népgazdasági tervek, a fej­lett tőkés országokhoz való felzárkózás szükségessége, és nem utoljára a műanyagok sokféle előnyös tulajdonsága. A műanyagtermelés növelé­sét es feldolgozását ösztön­zi az is, hogy a világgazda­ság természetes szál- és fém- termelését már nem lehet gazdaságosan megfelelő ütemben növelni. A BVK csaknem két és fél milliárdot költ vállalati beruházásokra. Ebből 1300 milliót tesz ki a műanyag­feldolgozás fejlesztésére for. ditandó összeg. A kombinát fejlesztési célkitűzése egy mondatban is összefoglalha­tó —\ n múanyagfeldolgozás' élen járó eredményének al­kalmazása, olyan termékek gyártása, gyártási tapasztala­tok átvétele, amelyek kül­földön már jól beváltak. I A BVK feladataiul a mű­anyag-feldolgozás új terüle­teinek feltárása kínálkozol!: így az építőipari, mezőgaz­dasági, bútoripari termékek és élelmiszeripari csomagoló- ' anyagok gyártása. Az elmúlt időkben egyes sajtótermékek­ben napvilágot látott, hogy a pvc-nek — csakúgy, mint a természetben található sok más anyagnak — rákkeltő hatusa lehet. Ilyen tulajdon­ságot a pvc előállítása során felhasznált nagy koncentrá­ciójú vinilkloridnak gyaníta­nak. Tizen négymillió dollár Az üj berendezésekkel elő­állítóit pvc a hatóságilag előirt vinilklorid értéknek egymilliomod részét tartal­mazza majd. Bár a gyár biz. tos abban, hogy termékei nem voltak és nem lesznek károsak az egészségre, az Országos Élelmezéstutlomá­nyi Intézettel közös vizsgá­latot folytat az esetleges vi- nilklorid-szennyeződés ki­mutatására. A több mint 14 ezer ton­nás új műanyag-feldolgozó Kapacitás létesítésének má­sodik ütemében Kazincbar­cikán és Szekszárdon építő­ipari profilok. lemezek, élelmiszer- és gyógyszeripari fóliák gyártására rendezked­nek be. A harmadik ütem­ben ablak- és ablakpron! gyárat létesítenek a jelenleg legkorszerűbb gyártási eljá­rások alkalmazásával. A ne­gyedik ütemben extrudált kemény pvc-termékek, míg az ötödik ötemben exlrude- res fólia- es lemezgyártási technológiák lépcsőzetes üzembe helyezésére kerül sor. Ide kívánkozik az a megjegyzés is, hogy ec a kor­szerű technológia csaknem 14 és fél millió dollárjába és közel. 2 milliárd rubeljébe kerül a BVK-nak, illetve a népgazdaságnak. Megtakarható doilármiiliók És ez a sok millió dollár­felhasználás megtakarítható lett volna, ha — tételezzünk fel ilyen merészséget — s magyar ipar az eddigieknél nagyobb gondot fordított volna — vagy fordítana a közeljövőben — a műanyag- feldolgozó gépek gyártására. Mert nem valószínű, hogy a jól felszerelt és komoly szak­embergárdát tömörítő gép­ipari üzemeink — Szerszám- ipari Müvek, a D1GEP stb. — számára ez a feladat re­ménytelen lenne. Hiszen pél­dául a viszonylag kevésbé ismert olasz CÜVEMA cég a legfejlettebb lökés országok­nak szállít exíruderhez szük­séges csigát, hengert, hajtó­műveket. Amikor már oly sokai ej­tettünk szót a gyártmány - szakosításról, a gazdaságos termékszerkezetről, a piaci feltételekről — érthetetlen egyes vállalatok túlzott „ha­gyománytisztelete", a „járt utat járatlanért el ne hagyd” közmondás gyakorlatba való átültetése. Pedig a piaci fel­tételek nagyon kedvezőek lennének. Lengyelország. Bulgária, de még a-Szovjet­unió. az. NDK és Csehszlová­kia is nagyszerű elhelvez.ési lehetőséget jelentett volna az új termékek — extruderek, kalanderek — számára. A BVK tanulságos példá­ja a piaci kapcsolatok sze­repének felismerésében a „nehézkesebb” vállalatok szá­mára m követendő lehet. Buciiért Miklós

Next

/
Thumbnails
Contents