Észak-Magyarország, 1976. május (32. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-01 / 103. szám

1976. május 1., szombat ESZAK-MAGYARORSZÄG 7 A mozdonyvezetőnek min­den napja az előző napi szolgálat leadásával kezdő­dik. Így mondja, mert így tanulta ezt Hegedűs Fe­renc mozdonyvezető, Tudja ezt felesége, tudják a gye­rekek. , Tudják és értik: Bács vagy Csongrád, He­ves vagy Békés — egyre megy. A szolgálat az or­szág bármelyik részében egyforma... * A hat óra 50 perckor a miskolci Tiszai pályaudvar hatodik vágányáról Buda­pestre induló szerelvény gazdája útközben alig-alig szól. Néha egy-egy félmondat, aztán nézi tovább a pályát. „Zöld” — mondja a vonat- vezető, egy szabadra állí­tott jelző előtt. „Zöld”, is­métli monoton hangon a mozdonyvezető. A V—43- as villamosmozdony szél­védőjén csak küszködik az ablaktörlő a hirtelen jött esővel. — Már akkor is így esett, amikor elindultam .otthon­ról — mondja Hegedűs, az­tán zsebéből előkotor egy cigarettát és a füstöt a fé­lig nyitott ablak felé fújja. Mögöttünk a szerelvény kilenc kocsiján több mint 500 ember utazik. Ötszáz ember, akiket valahol vár­nak. Az érkezés után erről be­szél a Keleti pályaudvar csarnokának harmadik vá­gányán álló mozdonyban. A vonatvezető már elment, neki meg éppen semmi dol­ga. Nem kell nézni a jelző­ket, a pályát, nem kell koncentrálni. A mozdony- vezető, aki Miskolctól Pes­tig a pálya valamennyi ré­szét ismeri, most lazít. Évek óta nagy gond a MÁV-nál az utánpótlás hiánya. Hegedűs 1952-ben tette le a mozdonyvezetői vizsgát. Tíz évvel később megszerezte a villamosmoz- dony-vezetői papírt és el­végezte a villamosipari technikumot. Balesete nem Volt, műszaki felügyelői rangban mozdonyt vezet. — Negyvenöttől vagyok a vasútnál, 47-ben kerültem a Miskolci Fűtőházhoz. Igaz, kihagytam 12 évet a vezetésből, aztán visszajöt­tem. Az asszony dolgozik, a kisebbik fiú tanul, a na­gyobbik pedig villanysze­relő. Keveset találkozunk. — Nem rossz érkés, hogy kihalóban a szakma? — kérdezi, mintegy önmagá­tól. — Dehogynem. Pedig a fiatalok, akik mozdonyve­zetőnek tanulnak — 1700 forint alappal kezdenek! Szolgálattal és távolléttel együtt majdcsak ennyit tudnak még hozzátenni... * Egy hónapban 200—240 órát töltenek szolgálatban. A mozdonyvezető —, ha vidéki, ráadásul — peches. Mint Juhász Ferenc, aki Encsről jár a Miskolci Fű­tőházba. Hétfőn reggel öt órakor végzett, íl órára ért haza. Kedden reggel fél ötkor kelt, 0 óra 20 perckor je­lentkezett szolgálatra, amely este 9 órakor telt le, és már majdnem éjfél volt, mire hazaért. Minden egyes szolgálattal —, ha otthon­ról iridul — vállalni kell a több órás utazgatást,. ami­kor a mozdonyvezető ugyanolyan bejáró, munká­ba induló utas, mint az a több ezer ember, aki elin­dul hajnalonként Borsod nagyüzemeibe. Aki 17 éves korától dol­gozik a MÁV-nál, már nem sok mindenen tud csodál­kozni. Amikor felszáll a gépre, elfelejti — mert el kell, hogy felejtse — az otthoni gondokat; felesége betegségét, fia — fogadott fia — béna jobb karját. Mert a géphez erő kell. Erő, amelyet nemcsak a karok továbbítanak a kü­lönböző fogantyúkhoz, kap­csolókhoz, berendezések­hez. A karokat is irányítja valami: a felelősség, amit csakis ennyi idő után lehet tisztán, önnön tisztaságá­ban érezni. Vámosgyörk előtt, ami­kor már ki tudja hányad­szor emeli fel karját, üd­vözölve az elsuhanó őrhá­zak előtt álló szolgálatot teljesítő embereket. — Ismeri-e őket? — Rákoscsabán például már jó pár éve egy asz- szonyka teljesít szolgála­tot. Közülünk mindenki „Csabagyöngyének” hívja. De nemcsak őt, legtöbbjü­ket ismerjük — látásból. Mert beszélni egyikükkel sem beszéltünk, s talán so­ha nem is fogunk. Ilyen ez a szakma. Látunk száz és ezer embert, akik bennün­ket segítenek, minket vi­gyáznak és még a nevüket sem tudjuk. Az első út dátumát még most is kapásból mondja. Akkor, 1952. július 2-án a 324996 számú gőzmozdony- n.y’al egy teherszerelvényt továbbított Berentéré. Ti­zenegy év múlva ugyan­csak egy teherszerelvényt- vitt Hatvanba, először, egyedül — villanymozdo­nyon. Aztán jött a többi, amit nem lehet, de nem is érdemes számolgatni. Az asszony minden be­vonulása előtt elégedetlen­kedik. Neki ez is természe­tes. pedig már nem fiatal házas. Amikor felül a gép­re, elfelejti, mert el kell, hogy felejtse az egészet. Talán ezért és így tudott letölteni több mint 30 évet baleset nélkül. Tavaly kap­ta meg a törzsgárda jel vényt és a vele járó 3000 forint jutalmat. Nem hiszem, hogy ott, a fehér asztalnál meg­kérdezték volna tőle. hány kilométert futott "ddig. Azt sem kérdezték meg, hogy hány pihenőt ismer az or­szágban, ahol két szolgálat közben már aludt. S ha ak­kor és ott egy „brancsbéli” ilyeneket kérdez, talán ő nézett volna rá furcsán. — Tudja — szól valahol Mezőkövesd környékén, — annak idején, . amikor gyer­mekfejjel a vasúthoz ke­rültem, egv öreg ember azt mondta: „fiam, a vasút jó fejőstehén, csak tudni kell fejni”. Hát ez az, amit nem sikerült megtanulnom. A vasútnál ván pénz, igaz, de munka is, nem kevés! Ha belegondolok, azt a tavaly kapott 3000' forintot tízsze­resen, százszorosán is oda­adnám valakinek, ha még egyszer, ám ilyen körül­mények között kezdhetném, mint a jelenlegi. De csak akkor* Mi. öregek együtt nőttünk fel a vasúttal, gondjaival, bajaival, bosz- szúságaival. nehézségeivel és — hozzánőttünk ehhez a szakmához... Pusztafalvi Tivadar 75 eve szüléiéit Szerb Antal Kísérteties kísérlet, kocká- mini a magyar volt, de visz­zatos is: évtizedek múltán elővennünk ifjúkorunk köny­veit. Van úgy, hogy megáll­ják a próbát, s ez nem csu­pán időtálló értéküket bizo­nyítja, hanem a múlhatatlan hatást is, amellyel egykor bennünket formáltak. Szerb Antallal sokan va- j gyünk így, akikhez középis­kolás korunk a 40-es évek- ! re esett: tankönyvkénthasz- ; náltuk magyar irodalomtör- | ténetét, a felejthetetlenül élvezetes munkát, amely ta­nulás nélkül is emlékeze- 1 tünkbe vésődött, de úgy, í hogy évtizedek múltán is tudjuk idézni; utána világ­irodalom-történetét már ön­I ként választottuk évezredek irodalmába indulva, felfede­ző útjainkhoz vezetőnek. Hallatlanul merész dolgot i cselekedett a fiatal tudós, r amikor az Erdélyi Helikon teljes magyar irodalomtörté­netre hirdetett pályázatára megalkotta ezt a művet (megnyerte vele a pályáza­tot). A világirodalom története című műve 1941-ben jelent meg, bár nem olyan szikrá- zóan szellemes és gunyoros, szafogottsagaban is rendkí­vül elvezetes és igen- nagy előnye, hogy mindig a tár­gyalt irodalom „életrajzát” igyekezett felvázolni, annak' fordulatait ábrázolni, s nem csupán írókat bemutatni. A tudományt művészetté, s ezáltal vonzóvá, 'érdekessé tette. Ugyanígy cselekedett korának jelenéről szólva, ami­kor a Hétköznapok és csodák (1935) esszéiben a század el­ső felének angol, amerikai, német és francia regényiro­dalmát tekintette át. Az egész népet tanító pe­dagógus hivatástudata, írás­tudói felelőssége sugallta szavait, mikor így nyilatko­zott: „Az irodalomtörténet elsősorban nem tudomány, hanem propaganda. Propa­ganda a jó irodalom érdekér ben. Célja, hogy csináljon az igazi művek olvasásához”. Igazi műfaja az esszé yolt: regényeit is ehhez közelítet­te. A Pendragon legenda (1934) kultúrtörténeti kaland­regény; az Utas és a hold­világ (1937) egy nemzedék útkeresése; A királyné nyaklánca (1943) sajátos kor­kép a francia forradalmat megelőző évekről. Esszéinek két kötete (Gondolatok a könyvtárban 1946; Avarázsió eltörj pálcáját 1943) és no­velláinak gyűjteménye (Ma- delon, az eb 1947) halála után jelent meg; egyetlen — Ex című — színművet pe­dig sokkal később, 1965-ben mutatták be először. A háború alatt többször került munkatáborba, végül 1944-ben a nyugat-magyar­országi Balfon gyilkolták meg a nyilasok. Negyvenhá­rom évet élt csupán, élet­műve mégis páratlanul gaz­dag. Most. 75 éves lenne. Az emlékező kegyelet nem tér­het ki a gondolat .elől: mi mindent alkothatott volna még, mennyi megíratlan gon­dolat maradt örökös veszte­nyitja tanítása igazát: a mű él. a szellem javát nem le­het elnémítani, az áldozat túléli gyilkosait, s a halha­tatlanságba ‘ lépve. örökre barátfia marad a késő utó­doknak. ség! Am a korán s kegyet- gvat lenül lezárt életmű él, em- almiH berségre, s a művészet szép­ségének befogadásái-a nevel. z első, amit el kell mondani, egy emlék. Rég-volt valóságát, gyerekésszel megélt igazát nem hazudtolták meg az évek. Baleset történt. Ijedelem, fejvesztett futkosás, az em- f berekben kapkodó segíteni vágyás. A gyerek vérző, sú- lyos sebére szorítókötés kell. Az anya berohant az idegen házba, a konyhában senki. Kirántotta a fiókot: ott volt, amivel segíthet gyerekén. Tudta, hol keres- se-találja, tudta, hogy eny­hítse a bajt. Egyszerű ez. Titkok nél­küli. Mint ahogyan termé­szetes a születés is. Az, hogy ismerik terhüket — holott sohasem látták — az anyák, akarják jöttüket, s féltik már jó előre életüket, Együtt szenvedik velük vi­lágra ébredésüket. Kezükben tartva a védte­lent. . teszik azt úgy, hogy nekik is öröm. Táplálékul adják a jót, az óvó tapasz­talatot is — felhasználásra felnőtt emberi éveikre. Me­sét mondanak a fényesre sikált szoba sarkában, raj­zolnak fákat, állatokat tisz­ta papirosra. Melegítik kis testüket pöttyös-puha dun­nával, vezetik gyerek-lép­teiket a ház kapujától, út­kereszteződésen át a biztos járdáig. Uzsonnát csomagolnak az iskolába, mellé téve a fi­gyelmeztető szót: a „ta­nulj”, a „légy jó” biztatá­sát. Jelmezt fabrikálnak rongyból a meglepetést ho­zó iskolabálra és szorongó búcsút intenek a vonat után, hogy igazi, felfedező útra vigye gyereküket, táboro­zásra, ismeretlen városok­ba, Számítgatják, egyenge­tik előre a képességet, szor­galmat megítélő bizonyít­ványt is: segíti-e őket a vágyakban, elképzelt, célok­ban meghatározott úton? Védik ők, az anyák absa- lád békéjét is. Dolgoznak, tesznek az apák megelége­désére, derűt, kedvességet csempésznek az ismétlődő gondok feloldásáért, a na­pok egymásutáni ütemébe. Porolnék a. rosszal — a jó­ért, a családnak kedvezőért, a gyerekeket előbbre vivő sorsért, Fcddö szavuk egy­ben orvosol is. Ügy szólnak a bajról, hogy egyszerre enyhítik is azt. Nappal erős a kezük.: gé­pet markolnak, ládákat emelnek, árut csomagolnak, írnak, számolnak. Teszik a dolgukat, keresik a család kenyerének másik felét. Estére már ölelésre, simo- gatásra szelídülnek ujjaik. Gyakran megesik, hogy éj­szakai álmukban is a más­napot szövik, a nappal ter­veivel, teendőivel nyugsza­nak. Reggeli ébredésük, pe­dig már a holnapot készíti elő. Félve búcsúznak felnőtt gyerekeiktől, katonafiúktól, uszonnyá érett lányuktól. Megmarad velük gyermeki ragaszkodásuk, kamaszkori útkeresésük, ifjúi öntuda­tuk. Megmarad azokkal az anyákkal is, akik nem saját vérüket nevelték, de az évek hozzátartozásával szí­vükhöz, testükhöz nőttek neveltjeik. az anyák újraélik gyermekük gyereké­nek születését. A vi­lágra ébredés szenvedését, megkétszereződő örömét. Egyszerű, titok nélküli a dolog: az érzések öröklődé­sét nem állíthatja meg semmi. Az anyává lett gyermek pontosan tudja már, hol a gyógyírt rejtő fiók ... Köszönet érte, Édes­anyák ... Mi, városból jött embe­rek leplezetlen irigységgel nézegetjük azokat a papír­lapokat, amelyeket Mérán, a községi tanácselnök tere­get elénk. Vastag dosszié­ból kerülnek elő a lapok, rajtuk mérnöki munkával elkészített rajzok láthatók, különböző fatípusokról, ta­lajszerkezetekről. A helyi erdészet szocialista brigád­ja készítette a rajzokat; Móra pontos fásítási tervét, 1980-ig. Társadalmi mun­kában csinálták, valójában csak a fénymásolás került pénzbe, igaz elég sokba, de biztos, hogy megérte. Elkészült tehát a pontos fásítási terv. Ezek szerint: 1980-ig minden arra alkal­mas helyen fák díszlenek majd, a helyhez illő, a ta­lajnak megfelelő fák. Egy- néhányan túlzásnak talál­ták magát a fásítási tervet. Kell ez egy faluba? Szük­séges? Hiszen, mint minden más faluban, a kertek itt is tele vannak fákkal, a leve­gő tiszta, a közelben folyik a Bélus-patak, a Bársonyos, a Hernád, a folyóparton is szép ligetes növekszik. Szükség van külön fásítási tervre? Igen, szükség van. Egyrészt, mert, mint szinte minden községben, itt is találhatók elhanyagolt, sem­mire sem jó területek. Ki- sebbek-nagyobbak. Első­sorban ezeket a területeket hozzák rendbe, ahol szük­séges feltöltik és ezekre ül­tetik majd a fákat. Más­részt: egyszerre nem jut­hatnak annyi facsemetéhez és annyi fajtához, mint amennyire szükség van. Valamennyihez viszont hoz­zájutnak minden évben, és éppen a terv alapján rög­tön tudják, hogy az adott fajtát hová kell ' ejültetni. Nem történhet meg —.ami már egyszer igen —, hogy a járda mellé ültetett fák gyökerei alaposan , felbon­tották, tönkretették az ugyancsak nagy munkával elkészített járdát. Kultúr- parkot is építenek egyéb­ként. a művelődési otthon elé. Másutt a gyerekeknek játszóteret. Ahová lehetsé­ges, az erdészek szép pa­dokat, szalonnasütőket is tervezlek. Móra külleme pár év múltán kétségtele­nül szebb, mutntósabb lesz a jelenleginél. Ebben a tervidőszakban1 egyébként a földutakat. is eltüntetik: valamennyi belterületi utat portalanítanak. Megyénk minden más községében is határozott törekvés tapasztalható a falu küllemének csinosítá­sára. Különösen az utóbbi néhány évben öltött nagy arányokat ez a munka. La­punkban többször szóltunk már például az ózdi járás lakóinak ilyen jellegű te­vékenységéről: a járás min­den községében, építenek kisebb-nagyobb parkot, ját­szóteret, a községek túlnyo­mó többségében már el is készítették. De megyénk ittas részein is ültetik a vi­rágokat. bokrokat, fákat, díszítik, szépítik az utcá­kat, a középületek környé­két. Mondani sem kell. mennyivel jobb. kelleme­sebb érzés az ilyen utcá­kon, tereken járni-kelni. mint az elhanvagoltakon. gondozatlanokon. A méraiak most már pontos terv szerint szépít­hetik falujukat. Ilyen rész­letes, kimunkált terv elké­szítésére nincs ugyan meg * mindenütt a lehetőség, de . valami hasonlóra . talán igen. Bizonyosan megéri a J töprengést., a munkát. Hí- í szén sz.coítkezni is lehet — tervszerűen. Priska Tibor T

Next

/
Thumbnails
Contents