Észak-Magyarország, 1976. május (32. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-16 / 115. szám

É5ZAK-MAGYARORSZÁG 2 1976, május 16., vasárnap . Lázár Syürgy ina Aiszlríáiia sifazi Lázár György, a Minisztertanács elnöke dr. Bruno Kre­isky szövetségi kancellár meghívására ma hivatalos láto­gatásra Ausztriába utazik. Fock Jeni köszöntése Fock Jenő, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja (iO éves. Ebből az alkalom­ból az MSZMP Politikai Bi­zottsága ebédet adott tiszte­letére a Központi Bizottság székházában. Az ebéden — amelyen részt vettek a Poli­tikai Bizottság és a Közpon­ti Bizottság titkárságának tagjai, valamint Brutyó Já­nos, a KEB elnöke és Fock Jenőné \— a Központi Bi­zottság hevében Kádár Já­nos elvtárs mondott köszön­tőt. ESEMÉNYEKRŐL KONFERENCIA 1976. május 10—14. között Becsben tartotta első konfe­renciáját a Nemzetközi Al­kalmazott Rendszeranalízis Intézet (HASA), amelynek feladata a társadalmi és gaz­dasági jelenségek komplex tanulmányozása. A konfe­rencián több mint 20 ország és 15 nemzetközi szervezet mintegy 300 képviselője vett részt, köztük számos világ­hírű tudós és kiemelkedő politikai személyiség. Ma­gyarország dr. Ganczer Sán­dornak. az Országos Tervhi­vatal elnökhelyettesének, a Magyar Alkalmazott Rend- szeranalízis Bizottság elnö­kének vezetésével kilencfő- nyi delegációval képviseltet­te magát. MAGAS TISZTSÉGBEN Jugoszláviában május 16. tól a Tito elnök utáni leg­magasabb állami tisztséget, a nyolc főből álló országos elnökség alelnöki lisztét a testület legfiatalabb tagja, a Crna Gorái tagköztársaság küldötte, a 49 éves Vidoje Zsarkovics tölti be. MEGBESZELES Kissinger amerikai kül­ügyminiszter 40 perces meg­beszélést folytatott R. F. Bot­ha dél-afrikai nagykövettel. E találkozóról kiadott rövid közlemény szerint közös ér­dekű kérdésekről tárgyaltak. Részleteket nem közöltek, de megfigyelők bizonyosra ve­szik, hogy a középpontban az Egyesült Államok új AL rika-politikája állt. különös tekintettel Kissingernek arra a nyilatkozatára amely sze­rint az Egyesült Államok nagyobb politikai, gazdasági és erkölcsi támogatást biz­tosít A fr ka déli részén a színesbőrü többségnek. SZEJM A lengyel parlament, a Szejm elnöksége úgy dön­tött. hogy május 20-ra ösz- szehvíja a Szejm ülését. A napirenden szerepel többek között a mezőgazdasági mi. niszter beszámolója az élel­miszeripar fejlesztéséről és a mezőgazdaság jelenlegi feladatairól. TAJVANI TÁBORNOK A Kuomintang hadseregé­nek egyik hadosztálytábor­noka múlt év: decemberében elhagyta Tajvant és a Kínai Népköztársaságba érkezett. Li Ji tábornokot, mint az Üj Kína hírügynökség jelen­tette, fogadta Ulaníu. az Or­szágos Népi Gyűlés állandó bizottságának elrökhelyette. se. A volt tajvani katona­tiszt Nanningban, Kuanghszi tartomány fővárosában te­lepszik le. SZTRÁJK Egyelőre zavartalan a vil­lany- és gázszolgáltatás Bel­giumban. ahol sztrájkol a két iparág mintegy húszezer munkása, a sztrájk elhúzó­dása azonban a jövő héten már nehézségeket okozhat az ellátásban. Az ország vala­mennyi jelentősebb erőmű­vében és gázgyárában leállt a munka, köztük a Tihan- ge-i atomerőműben is. A csendörség néhány helyen erőszakkal akarta .megakadá­lyozni a sztrájkőrség felállí­tását az üzemek előtt, na- íyobb összetűzésre azonban íem került sor. A szakszer­vezetek és munkáltatók kö­zött legfeljebb a jövő hét elején indulhatnak meg a tárgyalások. A hatalmas esőzések és az erősen lehűlt hőmérséklet ellené­re sátrakban húzódik meg a múlt hét csütörtöki észak- olaszországi földrengés hajléktalanjainak jelentős része. A hatóságok egyelőre képtelenek hatásos intézkedéseket tenni. (Folytatás az 1. oldalról) Kovács István, párttitkár nyitotta meg az ünnepi köz­gyűlést. Üdvözölte a tagságot, a vendégeket, köztük dr. Né­meth Pált, a TESZÖV titká­rát, a megye országgyűlési képviselőjét, Sári Lászlót, a járási párt-végrehajtóbizott­ság tagját és Bárány Istvánt, a megyei tanács járási hiva­talának helyettes vezetőjét. Huszii István tsz-elnök számolt be az elmúlt év gaz­dálkodásának eredményeiről, amelyek harmadszor tették érdemessé a Kossuth Tsz tagságát erre az országos ki­tüntetésre. A tervezett 56,4 millió forinttal szemben 65,7 millió forintos árbevételt ért el az elmúlt, évben a gazda­ság. Búzából 3,3 mázsával szárnyalták túl az országos átlagtermést. Árpából hek­táronként 37 mázsás, kukori­cából a tervezett 45,4 mázsa helyett 60,4 mázsás, cukor­répából 290 helyett 355, sző­lőből 45 helyett 47,5 mázsás átlagtermést értek el. Tehe­nenként 150 literrel növel­ték a fejési átlagot. Méltatta a tsz-ben folyó szocialista munkaverseny je­lentőségét, a szocialista cí­mért küzdő hat brigád kivá­ló eredményeit. Az elmúlt évben a brigádok versenyé­ben a Gábor Áron brigád 23 tagja vitte el az elsőségei. A megosztott második díjban a Petőfi és a Dózsa szocialista brigád tagjai részesültek. Dr. Németh Pál, a TESZÖV titkára tolmácsolta ezután a megyei párt- és tanácsi ve-1 zetés elismerését, majd a MÉM nevében átnyújtotta a Kivá­ló Szövetkezet címről szóló oklevelet, Tőkés Józsefné és Nagy Kálmán tsz-tagoknak pedig a Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója kitüntetést. A járási pártbizottság és a tanácsi vezetés jókívánsá­gait Sári László tolmácsolta, majd a monoki úttörők kö­szöntötték kedves műsorral a kitüntetett Kossuth Ter­melőszövetkeze tét. (p. s.) ffffrVILÁGHIRADÓ fc^v-vtrv,. A hét úgy indult, hogy Li­banonnak már van új elnö­ke, de Szarkisz, a Központi Bank kormányzója azért sem foglalhatta el posztját, mert Frangié, az előd, jóllehet le- ,mondott, az elnöki hatalmat nem volt hajlandó átadni. Ugyanakkor Szarkisz megvá­lasztása ellen továbbra is tiltakoztak a Dzsumbiatt ve­zette baloldali erők, a bejrú­ti utcákon és az északi kikö­tővárosok körül pedig válto­zatlanul ropogtak a fegyve­rek. Az összecsapások napi átlagban ezután is 100—150 —200 emberéletet követeltek. A hét folyamán Szarkisz és Dzsumbiatt találkozójára ke­rült sor, ám egyelőre ered­ménytelenül. A haladó erők frontja, amelynek képviselői az elnökválasztáskor távol maradlak, általános sztráj­kot hirdetett Szarkisz meg­választásának megsemmisíté­sére. Elhangzott már olyan jós­lat is, hogy a libanoni ká­osz addig tart. amíg le nem zajlik az amerikai elnökvá­lasztás. Addig ugyanis az Egyesült Államokban az el­nöki székért versengők min­degyikéinek érdeke, hogy az arab testvérharcokat felhasz­nálhassa a közel-keleti kér­dés igazi rendezésének elodá­zására, illetve hogy az arab frontokat gyöngítve Izrael helyzetét erősíthesse. Az min­denesetre tény, hogy sem Washingtonban, sem Tel Avivban nem emeltek szót az ellen, hogy a libanoni vál­ságban szíriai fegyveres ala­kulatok is megjelentek. A magyarázat: a damaszkuszi közbelépés nyomán Libanon­ba szírek és palesztinok és baloldali libanoni katonák kerültek szembe egymással! Afrika kérdéscsoportja ezen a héten, is időszerű maradt. A hét elején Párizsban talál­koztak az egykori francia közösség tagországainak ál­lam- és kormányfői. Giscard d’Estaing francia elnök volt a vendéglátó. Az inflációval, a nyersanyagok árának ala­kulásával, az úgynevezett „észak—déli párbeszéddel” meg Nyugat-Európa és az af­yy* Ramalho Eancs tábornok, a portugál szárazföldi erők ve­zérkari főnöke hivatalosan bejelentette indulását az el­nökválasztáson. riIcai országok közötti együtt­működéssel foglalkoztak a párizsi „afrikai-csúcson”. Észrevehető volt, hogy a francia kezdeményezések ki­egészítik a Kissinger ameri­kai külügyminiszter legutób­bi afrikai kőrútján tett dip­lomáciai lépéseket: a nyuga­ti világ az angolai események láttán most gőzerővel pró­bálja1 megváltoztatni a tör­ténelem menetét a i'ekete földrészen. Az UNCTAD, az ENSZ ke­reskedelmi és fejlesztési kon­ferenciájának ülésszakán, Nairobiban, dr. Bíró József, a magyar külkereskedelmi miniszter elmondhatta, hogy öt év alatt két és félszeresé­re nőtt Magyarországnak a fejlődő országokkal való áru­csere-forgalma. Ma a fejlő­dő országokból érkező im­portunk fele vámmentesen érkezik, 41! százalékát ked­vezményes vámtételekkel fo­gadjuk. Patolicsev szovjet külkereskedelmi miniszter Nairobiban kijelentette: „A Szovjetunió kész együltmü- müködni a nemzetközi nyersanyagpiac szerkezeté­nek gyökeres átalakításában, hogy kedvező feltételeket te­remtsenek a fejlődő országok számára.” Sajnos, az UNCTAD ülés­szakát is csak arra igyeke­zett felhasználni a kínai kül­döttség, hogy ott támadja és rágalmazza a Szovjetuniót... Ezalatt odahaza, Kínában a „falragasz-háború” újabb fordulathoz ért: már megje­lentek olyan tacebaók is, amelyek Csen Hszi-lien mi­niszterelnök-helyettest. a pe­kingi katonai körzet pa­rancsnokát támadják. Csou Zsung-hszin, oktatásügyi mi­niszter volt több ' mint egy hónappal ezelőtt a szélsőbal­oldali kínai elemek „falra­gasz-háborújának” első áldo­zata. Most végzetó beteljese­dett: ■ végleg eltávolították hivatalából. A héten három választás előkészületei, három ország fontos politikai harcai von­ták magukra ismételten a figyelmet. Az olaszországi parlamenti választásokra, a portugáliai és az Egyesült Államokban esedékes elnök- választásra gondolunk. Portugáliában is elnökvá­lasztásra készülnek, de most még a jelöltállítás stádiumá­ban tartanak. Ügy hírlik, Azevedo tengernagy, a je­lenlegi kormányfő is indul­na, de egyelőre Ramalho Eanes tábornok, a szárazföl­di erők főparancsnoka az, aki valóban be is jelentette már jelöltségét. Esélyesnek is látszik, hiszen a jobbol­dali CDS-től a Soáres-félc szocialista pártig mindenki őt szeretné a portugál állam élén látni. Eanes személye eléggé ellentmondásos: ko­rábban éppen ő volt az, aki azt sürgette, hogy a kato­nák ne politizáljanak, ha­nem vonuljanak vissza a laktanyáikba. A tavaly már­ciusi Spinola-puccs idején egy közeli rokona a pucs- csistákkal tartóit, ezért ak­kor Eanes le is mondott ad­digi megbízatásáról. Tavaly (novemberben tűnt fel ismét, amikor ő irányította a Car- valho-féle balos megmozdu­lás leverését célzó katonai akciókat. Antunest. a jelen­legi, külügyminisztert tágabb köréhez tartozónak mond­ják. Most úgy nyilatkozott, hogy a balóldal április 25-i választási győzelme tette le­hetővé az ő elnökjelöltségét. Nem is oly régen viszont egy nyugatnémet újságíró leleplezéséi nyomán megint emlegették az ő nevét Spi- nola újabb puccskísérlete kapcsán. Pártkongresszusra készül az NDK (3.) A szakosítás szövetkezete Ha valaki legutóbb akkor járt itz NDK-ban — jó tíz esztendeje —, amikor még krumpliért álltak sorba az emberek, s a friss zöldség nyáridőben is nagy kincsnek számított, most kellemes meglepetés éri: minden alap­vető élelmiszer-bő] jó áz el­látás: s azt jó részben az NDK mezőgazdasága termeli meg. A blönsdoríi (Potsdam ke­rület) növénytermesztő ter­melőszövetkezet vezetőivel való beszélgetésünk a szö­vetkezet történetének rövid ismertetésével kezdődött. Hogyan alakult ki a négy falu nyolc kis szövetkezeté­ből ez a 4800 hektáros gaz­daság, illetve egy másik, ál­lattenyésztő szövetkezet? A blönsdorfi gazdaság, amolyan „kísérleti” szövetkezet, A párt Vili. kongresszusának javaslatára öt évvel ezelőtt megkezdődött szakosodás ve­zetett el oda. hogy egy köz- igazgatási területen külön növénytermesztő és külön állatlen''észtő tsz gaZdálko- Uik. (Mint később az ered- m'"övékből kiderül, biztató­an.) Természetesen első kérdé­sünk az volt: mi indokolja a szervezeti különválást: hi. szén egv gazdaságban, egy vezetéssel is megvalósítható lenne a szakosodás? A ma­gyarázat nagyrészt maga az út, ami ide vezetett. A járás szövetkezetei között egy-egy ágazatban nagyon szoros kooperációs kapcsolatok ala­kultak ki: .közösen tervez­tek, közösen végezték el a különböző munkákat, együtt alkalmazták a legújabb tech­nikát és a tudomány ered­ményeit. Az összefogásnak ez a módja bevált, kisebb költ­séggel nagyobb eredménye­ket értek el, mint azelőtt külön-külön Tevékenység­ben és szervezetileg is szo­rosabb kapcsolat jött létre a tsz-ek egyes fő üzemágai — például a növénytermesztés — között, mint az ugyan­azon a gazdaságban meglevő másik ágazattal. Tavaly az­tán a négy falu határának művelésére szervezetileg is különvált a növénytermesz­tés. Az érv a külön szövet­kéz»« mellett: ha többféle fő ágazat is van egy gazdaság­ban. a vezetőket, a' szakem­bereket csábítja a lehetőség hogy valamelyik sikertelen­ségét a másik ágazat jobb eredményével egyenlítsék Jci. holott a tervek részleteiben való, pontos teljesítésére van szükség. Például: a hiányzó gabona helyett adott több tej csak a gazdaság bevél "'.ei­ben kompenzálhatja egy­mást. a népgazdaságnak hi­ányozni fog, ami hiányzik. Néniét pontosságra, fe­gyelemre valló okfejtés. Az eredményeket tekintve valóban jobb icsz-e így, szer­vezetileg külön? Meg ninis tapasztalatuk, a blönsdorlt- ak szerint az NDK-ban csak 12 ilyen szakosított szövet­kezet tevékenykedik. Első lépésként csökkentették a termesztett növények számát, fő növényük — a gabona mellett — az étkezési bur­gonya. Hétszáz hektáron ter­mesztik ezt a növényt; az 1976-ra tervezett hektáron­kénti átlag 260 mázsa. Ga­bonából — fő'eg árpából és búzából — 48 mázsát vár­nak hektáronként. A stabilitásra, a biztonság­ra való törekvés jellemzi a szövetkezet gazdálkodását is. A magyarországinál lényege­sen csapadékosabb az1 időjá­rás ezen a vidéken, mégis hozzákezdtek egy, összesen 850 hektárt behálózó öntöző- rendszer megépítéséhez. Négy kútból egy felszíni tárolóba kerül a víz, ,200 köbméter óránként, s innen a föld alá épített csőrendszeren jut el a táblákra. Az egész berende­zés, építés 3.4 millió márká­ba kerül, s a szövetkezet maga fizeti. A termelésről, a techniká­ról beszélgettünk már jó ideje, amikor a szövetkezet párttitkára közbeszólt; „Az emberekről, az életünkről is hadd halljanak a magyar vendégek.” Büszkén újságol­ták, hogy 42 év a szövetke­zeti tagság átlagos életkora, 42 fiatal dolgozik náluk, aki még nincs 25 éves. A tsz-be belépő fiatalok öt évre „kö­telezik el magukat”, s ezer- márkás takarékbetétkönyvet kapnak. Ha valaki közülük családot alapít, házat akar építeni, 10—15 ezer márka segélyt kap, amit nem kell visszafizetnie, ha a szövetke­zetben marad. Nem is na- ■ gyón kívánkoznak el, hiszen az átlagos évi kereset 9900 márka, vagyis 45—50 ezer forint. A tagok többsége két műszakban dolgozik; a gé­pek, eszközök kihasználásá­ra igen nagy gondot fordíta­nak. A munkaidő télen heti öt napon át 7—7 óra, nyá­ron hat napon át 8—8 óra. Itthon mi is egyre többet beszélünk arról, hogy a mos­tani mezőgazdasági munka egyre kevésbé hasonlít a hajdani paraszti tevékeny­séghez. Ebben a változásban az NDK jóval előttünk tart: a fejlett technikát a mező­gazdaságban is képzettebb emberek kezelik. A blöns­dorfi növénytermesztő szö­vetkezetben a tagok 86.5 szá­zalékának van szakmunkás­vagy mesterbizony itván:*»;., szakiskolai, illetve főiskoítü végzettsége. Német hártyá­ink a szaktudást legalább olyan fontos leemelési té­nyezőnek tartják, mint a legkorszerűbb technikái. E. Fábián Fcrcn«

Next

/
Thumbnails
Contents