Észak-Magyarország, 1976. április (32. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-04 / 81. szám

1978. április 4., rosórnop ÉSZAK-MAGYARORSZAG 9 Az élet és a halál mezsgyéjén Uj éiefsziiSeteii A háború r°'"boL A háború az emberi kapcsolatokat is rombolja. Kevés emberpár­nak adatott meg, hogy a nagy világégés idején min­dennap együtt lehetlek, hogy együtt járhatták vé­gig a hadak útját. Ez az út akkor az élet és halál mezsgyéjén vezetett. Volgográd egyik új lakó­negyedében, közel a legen­dás város, legendás traktor­gyárához, a hatalmas folyó partján lakásukon fogadott Szofija Leonardovna Tid- man, az orvostudományok doktora, a Lenin-rend tu­lajdonosa, az egykori kato- naorvosnő és férje Szergej Aronovics Kazmin, aki a Vörös Október Gyár főmér­nökeként került nyugdíjba. Sokáig érintetlen volt a gazdagon és szépen megté­rített asztal, hiszen életút­juk legnehezebb időszakáról beszéltek. — Először az evakuációs kórházban dolgoztam se- ■ bőszként itt, a városban. Később, mikor a front ide­ért, ez az intézmény tábo­ri kórházzá alakult át — mondott Szófija Leonardov­na. — A sztálingrádi csata legkritikusabb napjaiban rengeteg súlyos sebesültünk volt. Tudomásom szerint ez volt az egyetlen kórház, amely akkor nem ment ót a Volgán túlra. Nagyon ne­héz volt a munkánk, hi­szen az állandó bombázás és tüzérségi tűz ideje alatt is operálnom kellett... Szergej Aronovics Kaz­min szintén ehhez a kór­házhoz került, mint önkén­tes katona. S azután, hogy megindult a Vörös Hadse­reg ellentámadása, a hábo­rú végéig együtt vándorol­tak a tábori kórházzal fél Európán keresztül. — így jutottunk el har­colva, gyógyítva Magyaror­szágra — emlékezett vissza az egykori sebész-főorvos- nő. — Követtük a frontot. Hosszabb időt állomásoz­tunk a magyar Alföldön, Kiskőrös közelében. Itt tör­tént, hogy az egyik hajnal­ban riadt tekintetű idős magyar parasztnéni kopog­tatott be hozzánk és kö­nyörgő tekintetéből azonnal megéreztem, hogy valami nagy baj van. Bukdácsolva követtem a ház sötét lép­csőjén leffelé a pincébe. Szemem nehezen szokta meg a sötétséget, de ami­kor a mécses világánál ma­gam előtt láttam az alkalmi heverőn a nagyon fiatal asszonykát, tudtam, h.ogy szülést kell levezetnem. Ott, a pincében, a sötétben, pis­lákoló mécs világánál, min­den szükséges felszerelés és asszisztencia nélkül. A fia­talasszonynak már erős fáj­dalmai voltak, sóhajtozott és könnyezett. Oroszul be­széltem hozzá, próbáltam megnyugtatni és tenyerein- mel simogattam élettől duz­zadó hasát. Azt hiszem, nem a szavaimat értetté meg, hanem kezem nyugta­tó simítását, amely talán.■ mindenütt egyforma a vi­lágon ... Az egykori katonaorvosnő egy kis szünetet tartott, megigazította súlyos konty­ba fésült szőke haját és na­gyot sóhajtva, tovább foly­tatta: — Szerencsére az asz- szonyka jól bírta a fájdal­makat, a szülésnél komp­likáció nem volt, normáli­san folyt le. Kislánya szü­letett. Egészségesen síró kis­lánya ... Mikor szokás sze­rint a mécs világában fel­emeltem a csecsemőt és az ifjú anya ránézett néhány peroes kislányára, láttam, hogy elmosolyodott... Szofija Leonardovna pá­rolgó teát töltött a csészék­be és csak azután folytatta: — Az öreg nénike vissza­kísért az iskoláig, amelyben a kórházat berendeztük. Emlékszem, éppenhogy csak hajnalod ott, a kertek­ben deresek voltak a fák. A tavasz birkózott a téllel. Az a tavasz, amely életem legnehezebb, de talán a leg­szebb tavasza is volt. A győzelem tavasza. Míg men­tünk az utcán, azon gon­dolkoztam, hogy milyen is a világ. A háború tízmilliók életét követeli, s akkor a kegyetlen öldöklés közepé­ben valahol egy új élet szü­letik ... Fáradtnak éreztem magam ezen a hajnalon, de ugyanakkor egy kicsit meg­könnyebbültnek is. Soha nem láttam azóta ezt a gyereket. Azt sem tudom, mi a neve, mit csinál, hogy milyen ember lett, szült-e már ő is gyereket. De azt kívánom innen, a Volga partjáról, hogy jól szolgál­jon magának és embertár­sainak, hogy egészségbe' békességben teljen el az élete ... Este volt ™ór- ami" kor az iga­zi orosz vendéglátás után visszaindultam a Kuznye- cov utcában, a városköz­pont felé. A játszótéren az akkor életre kelő erős lám­pák világánál néhány gye­reket pillantottam meg. Az egyik kislányokból álló cso­port az aszfaltra kirajzolt r&gyzeteken iskolázott, vagy ahogy nálunk mondják, „ickázott”. Ugyanúgy, mint itthon, Magyarországon. Oravee János Hálás utódok Megható ünnepség szín­helye volt tegnap Ercsi köz­ség, Fejér megye 5000 lako­sú települése. Az itt élő em­berek számára ez a nap kü­lönösen emlékezetes marad. A Duna menti község párt­ós tanácsi vezetői, az év­forduló előestéjén két szov­jet férfit — Sztyepán Iva- novics Jakimovicsot és fi­vérét: Nyikolaj Ivanovics Jakimovicsot — láttak ven­dégül Katusból. Azért jöt­tek Magyarországra, hogy április 4-e\ alkalmával ott legyenek édesapjuk sírkö­vének avatásán. Elkísérték őket a Tiszai Vegyikombi­nát Magyar—Szovjet Barát­ság nevet viselő szocialista brigád tagjai is. akik a Ju- kimovics fiúk kérésére nem­rég felkutatták a második világháborúban elesett édes­apa. Iván Matvejevics Jaki- movics tüzér 31'éven át is­meretlennek hitt sírját. A fiatalabbik testvér nem l is ismerte édesapját, hiszen csak annak halála előtt egy nappal, 1945. január 9-én született az egyik kis szov­jet faluban. így kétszeresen megható volt a „találkozás” a szovjet hősök temetőjé­ben, ahol a Magyar—Szov­jet Barátság brigád sírkö­vet állított Iván Matveje- vics Jakimovicsnak.­Ezzel egyidőben üzenetet továbbított a telexgép a Ka- lusi Vinilklorid Egyesülés székh ázából 1 ,en i óvárosba. A barátság előtt nincsenek határok című írásában Nyi- kolaj Krivorucsko, a Kalusi Kombinát üzemi lapjának szerkesztője meleg szavak­kal méltatta a Magyar— Szovjet Barátság szocialista ' brigád fáradozását, hogy se­gítettek felkutatni a Ma­gyarország felszabadításáért vívott harcokban elesett szovjet katona sírját. „... Együtt osztozunk a család örömében” — hang­zik az üzenet szövege. ......Örömmel teljesítem Ja­k imovics elvtárs kérését (Sztyepán Jakimovics a Vi­nilklorid Egyesülés tűzren­dészed parancsnoka. — Szerk.), és az ő nevében üze­nem önnek: hálásan kö­szönjük magyar barátaink fáradozását. Mindenekelőtt köszönetét mondunk a Ko- valcsik Lászlóné vezette Magyar—Szovjet Barátság szocialista brigád tagjainak, akik kegyelettel őrzik a hősi halált halt szovjet katona emlékét és erősítik az apá­ink vérével megpecsételt megbonthatatlan barátsá­gunkat. Meggyőződésem, hogy nemcsak a Jakimovics család, hanem sok-sok ma­gyar és szovjet ember gon­dol most, az évforduló al­kalmával hálával azokra a hősökre, akik a legdrágáb­bat, az életüket áldozták a magyar nép felszabadításá­ért.” Kedves Nyikolaj Krivo­rucsko! A hálás utódok nem felejtenek, mindig emlékez­ni fognak azokra a szovjet emberekre, akiknek szabad­ságukat. a békét, boldogsá­gukat köszönhetik. Ez tör­tént tegnap Ercsiben is. ahol jelképesen mi is elhelyez­tük a tisztelet és megbecsü­lés virágait. Lovas Lajos Az első gólyák között érke­zett a geleji vándormadár, mely a villanyoszlopra rakta fészkét. Például és példaképül is A brigád jelenleg Miskolcon, az MTA olajkutató in­tézetének új laboratóriumát építi: — A több mint 30 millió forintos beruházás kivitelezésével szeptemberre Fotó: Szabados György Ma egy hete, a Központi Statisztikai Hivatal jelenté­sét olvasva, a számok és összehasonlító adatok soka­ságát mérlegelve eltűnőd­tem rajta, hogy — csu­pán a negyedik ötéves terv időszakában is — mennyi minden épült eb­ben az országban. ' A szó legszorosabb és tágasabb értelmében ... Aztán az „országos-, kép­be” beillesztve, azzal egy­bevetve szűkebb pátriánk fejlődésének markánsabb adatait, megállapíthattam, hogy megyénk — ha lehet — sok tekintetben meg di­namikusabban fejlődött az országos átlagnál is. Ami pedig fejlődésünk forrásait illeti, tudom — bár ezekről a jelentés ter­mészeténél fogva nem szólt —, hogy ennek sok­sok kitevője van. A nyu­godt alkotó munka jó lég-' körétől és más feltételeitől kezdve, az egyének, a ki- sebb-nagyobb munkahelyi közösségek szorgalmáig és mindennapos helytállásáig. Tudjuk, hogy mindaz, ami épült, amivel megyénk, or­szágunk az elmúlt évtize­dekben, vágj' csak a leg­utóbbi fél év.tized alatt is gj'arapodott — ahogyan Ady Endre mondaná — „agyak, szivek, kezek szent kooperativ mun kaja na k” együttes eredménye. * Anélkül, hogy ebben —■ tényleges teljesítményei alapján — bárkinek a sze­mélyes érdemeit vitatnánk, szabad legyen azonban hangsúlj’ozni, hogy — pél­dául a nemzeti jövedelem 35 százalékos növekedésé­ben — az érdéin oroszlán­része az anyagi javak köz­vetlen termelőit, ezen belül is elsősorban az iparban, az építőiparban és a mezőgaz­daságban dolgozó szocialis­ta brigádokat illeti. Abban például, hogy me­gyénkben 1970 és 1975 kö­zött több, országosan is nagy' jelentőségű ipari léte­sítmény, több mint 31 ezer új lakás, 7600 óvodai, 1140 bölcsődei, 1060 szállodai fé­rőhely, 420 új tanterem, csaknem 60 ezer négyzet- méter alapterületen új ke­reskedelmi és szolgáltató létesítmény felépülhetett —1 az érdem döntő része az építőket, közülük is első­sorban az építőiparban dol­gozó szocialista brigádokat illeti meg. , * Itt van például — de példaképül is! — a BÁÉV Rózsa Ferenc szocialista brigádja. Az elniúlt évti­zedben megj'énk építkezé­sein járva, az építők mun­kája, eredményei és gond­jai felől érdeklődve annyi sok jót hallottam erről a kis munkahelyi közösség­ről, hogy már-már .gya­nús volt” a róluk szóló, mindig egyértelműen „pozi­tív információ”. A brigád tagjai — Taskó Lajos kőműves, brigádve- . zeiö, Karakó Árpád, Zelci István, Szabó László. Hanz József, Ádám János kőmű­vesek és társaik — mint fiatal szakmunkások nfvták' fel magukra a figyelmet, a 60-as évek második felé­ben. Előbb a miskolci, a leninvárosi, a kazincbarci­kai lakásépítkezéseken, majd Fehérgyarmaton, a súlyos árvízkárok helyreál­lítása során, amikoris ki­emelkedő jó munkájáért a brigád fiatal vezetőjét Tas­kó Lajost az Építőipar Ki­váló Dolgozója kitüntetés­sel. a brigádot pedig Arany­koszorús Szocialista Brigád jelvénnyel tüntették ki. Aztán ott láthattuk őket — mint „besegítöket” — a miskolci szociális otthon, az készülnek cl. MHSZ-székház, a MÁV szakközépiskola, a miskolci Gyermekváros, a Lidó és a Junó Szálló építkezésein, a miskolci Egj'etemvárosban a könyvtár, az E/7-es kol­légium, a SZÜV, a TÜKI- irodaház, majd íredig az Avas-déli iskola, óvoda es bölcsödé, korábban a sátor­aljaújhelyi pártház, a ta­polcai gj'ógj'szertár, a HCM melletti és a Vancák utcai lakótelep építkezésein, a Borsodi Sörgyár építkezé­seinek befejező aktusainál — úgyszólván mindenütt, ahol az utóbbi évtizedben a BÁÉV építőit sürgették a határidők, vágj' valami­lyen más okok miatt szük­ség volt a segítségre, az ál­dozatvállalásra, a helytál­lásra. Nem is olyan régen a brigád — egy újságcikk felhívására — elsőként je­lentkezett, hogy Ongán se­gítsen felépíteni egy özve- g.ven maradt asszony' tízta­gú családjának emberséges otthonát... — Ehhez szom­bati és vasárnapi pihenő napjaikon 1400 társadalmi munkaórával járultak hoz­zá. A vállalat központjában, a pártbizottságon, a sze- mélj'zeti és oktatási osztá­lyon, s a versenyirodán is egyértelműen így jellemzik a Rózsa Ferenc kőműves szocialista brigádot: „Avál- lalat egyik legértékesebb, legmegbízhatóbb közössé­ge,.. gazdasági. társadalmi munkájuk, politikai aktivi­tásuk, példás emberi mii- gatartásuk alapján I960 óta tíz alkalommal nyerték el a. szocialista brigád címet... 1972-ben a Vállalat Kiváló Brigádja címet is ... esely- lyel pályázhatnak a szakma (ágazat) Kiváló Brigádja cím elnyerésére is .. " Esélyeiket — egyebek között — azzal indokolják, hogy „a brigád jó munká­jára mindig lehet számíta­ni’'. A szakmába vágó bár- milyen munkát képesek jó minőségben elvégezni ... Figyelemmel kísérik a szak­ma fejlődését, élen járnak az új technológiák és újí­tások bevezetésében, az ésszerűsítések megvalósítá­sában. Szorgalmas és fe­gyelmezett munkájuk ered­ményeként 1975-ben 128,3 százalékos teljesítményt ér­tek el. több éves átlaguk 125 százalékos”. A lényecet pedig minden­ki. aki véleményt mondod róluk — valahogy így sű­rítette: „A Rózsa Ferenc szocialista brigád tagjai képzett, tisztán látó embe­rek. Tudják, hogy munká­juk nemcsak egyéni boldo­gulásukat segíti elő, hanem a vállalót, s a népgazdaság eredményeit is.’’ Ezt hangsúlyozta róluk jelenlegi munkahelyükön — a Magyar Tudományos Akadémia olajkutató inté­zetének miskolci építkezé­sén — Molnár József épí­tésvezető, Lukács Béla mű­vezető éppúgy, mint Kato­na József az illetékes épí­tésvezetőségek pártszerve­zetének titkára. * Sok minden ide kíván­kozna még, hogy teljesebb legj’en a kép a Rózsa Fe­renc szocialista brigádról. Az például, hogy a brigád minden tagjának megvan a nyolc általános iskolai vég­zettsége; hogy a brigád egyik segédmunkás tagja három évvel ezelőtt analfa­bétaként kezdte köztük a munkát, s jelenleg már el­végezte a hetedik osztályt is; hogy' a brigád minden egj’es tagját ott láthattuk nemrég Raffai Sarolta és Fekete Mihály iró-oivasó találkozóján; hogy a felsza­badulási jubileumi vetélke­dőn ez a brigád 230 közül a nyolcadik helyen végzett; hogy a brigád 38 éves fia­tal vezetőjét tavaly a Mun­ka Érdemrend arany foko­zatával tüntették ki. És még valami; hogy a múlt év végéig Taskó La­jos brigádja néven 'smert szocialista brigád a Rózsa Ferenc kőműves svnc'alista brigád nevet vette fel. Szakmai és politikai példa­képéül választva Rózsa Fe­rencet, a kiváló építész­mérnököt, az 1942-ben már­tírhalált halt bátor kom­munistát ... * Azzal kezdtem e sorodat, hogy- az elmúlt néhánv év­tized alat t sok minden énült ebben az országban. Me- g.vénkben is. Számokká: és összehasonlító adatokkal, kifejezhetően gyarapod­tunk. A számok mögött azon­ban mindig és mindenütt a dolgozó emberek illtak. Az érdem — övék. Közülük is a legkűlön- b ekéi Cscpányi Lajos Fotó: L&cző József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents