Észak-Magyarország, 1976. április (32. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-04 / 81. szám

1976. április 4., vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 10 * A HATÁRON hogy a Magyar Népitöztársa. Ugyancsak furcsa meder­ben folyik itt a Ronyva. Fe­le-fele alapon. Innen ma­gyar, onnan szlovák. Magas­ba emelkedik a sorompó, lassan gördül tovább a pi­ros Skoda, majd megáll. — Jó napot kívánok! Ké- rem az úti okmányokat el­lenőrzés céljából átadni. És jön a személyazonosí­tás, érvényes-e az útlevél, kinek a nevére van kiállít­va . .. Pecsét a nygfeleiő ablakba: kilépett Sátoralja­újhelynél a közúti határát­kelő helyen. — Köszönöm szépen, vi­szontlátásra, lehet tovább­menni. Kísérőm a Forgalom El­lenőrzési Pont parancsnoka. — Még nincs nagy forgal­munk, bár ilyenkor szom­bat—Vasárnap több ezren is átlépik a határt, míg hét­köznap több száz útlevélbe ütünk pecsétet. Ez az idő­szak, amikor egy kicsit lé­legzethez jutunk, s vala­mennyien felkészülünk a nyári csúcsforgalom fogadá­sára. Tavaly, a főidényben volt olyan napunk, hogy 10 ezernél több úti okmányt ke­zeltünk. És ez minden év­ben növekszik. Akár a jár­mű-, akár a személyforgal­mat nézzük. —.Nagyon összetett fel­adatuk van, őrnagy .elvtárs. — Sok utas azt hiszi, hogy mi csak valamiféle akadé- ikoskodók vagyunk . .. Ne­künk ugyancsak feladatunk — ugyanúgy, mint az őrsön szolgálatot teljesítőknek — az államhatár védelme és ezzel együtt végezzük az úli okmányok kezelését. Aztán előfordul az is, hogy ,,má­sodállás ban" idegenvezetők vagyunk. Sokan tőlünk kér- deziik meg, merre érdemes menni, mit érdemes megnéz­ni, mi az, amit mi javaslunk ... és mi javaslunk. Remél­jük jót és jól. * Az Örs udvarán kellemes melegen süt az áprilisi nap. A parancsnokhelyettesre vár­va váltok néhány szót Mát­rai G'-ula tizedessel, aki KISZ-titkár is itt az őrsön. — Miskolcról vonultam be a határőrséghez. Igaz, elő­ször sakkal romantikusabb- nak képzeltem az egészei, mint amilyen valójában. No, persze, van romantika is a mi nagyon nehéz felada­tunkban. — Emlékszik meg az első szolgálatra ? —• Nagyon izgalmas volt. Éppen a határszakaszunkkal ismerkedtünk, amikor egy kis fekete pontot láttunk a távolban mozogni. Meg kel­lett nézni, ki az, vagy mi az. Futottunk vagy három kilométert, mikor a közelé­be értünk. Már messziről ki­abált a bácsi, hogy nyugod­tan fiúk, nyugodtan, úgy is is­mernek engem, itt szoktam én horgászgalni. Így futottunk ennyit a szántóföldeken — semmiért. Persze, ilyen apró dolgokra is oda kell figyel­nünk, mert ilyen esetekből súlyosabb problémák is adódhatnak. Közben megérkezik a pa­rancsnokhelyettes is. Az őr­nagy elvtárs az prs felada­tairól beszél. — A legalapvetőbb az, •sag államhatárának ránk eső szakaszát biztonságosan őrizzük és megakadályozzuk, nogy ezen a területen fel­bukkanó halársértőt — aki illegálisan próbálja megsér­teni államhatárunkat — el­fogjuk. Az őrs személyi ál­lománya nagy felelősségér­zettel hajtja és hajtotta vég­re ezt a feladatot. Az el­múl években a határőrizet­hez, kiképzéshez és más fel­adatokhoz, melyek elválaszt­hatatlanok alaptevékenysé­günktől, nagy segítséget nyújtott a szocialista ver­senymozgalom és eredménye­sen tudtuk végrehajtani az államhatár őrzését. Nem tör­tént olyan esemény, mely járőr hibájából következett volna be. Tevékenységünket nagymértékben segítik még az együttműködő szerveit. Többek között az önkéntes határőrök, a helyi rendőr­ség, a vasutas dolgozók, a Volán dolgozói, s mindazok, akik szívügyüknek tekintik hazánk védelmét, őrzését. R. Nagy István i jraWBTflWWWWMWB'lMMMIirilll Hl MII 1111, BB3 ÁPRILISOK A MEZÜKÖN azon az ápri­lison is megindult az élet... Fenn, a Bükk feigns tkján, a létrástetöi tebrek környékén víg dalt zengtek az erdei madaraik. A szabadság első tavaszát köszöntötték, Njit- ni-:kék, nyitni-kák,-kiáltozták ágról-ágra ugrálva a sárga- mellényes cinegék, s le-le- röppentek a rétre, hogy egy- egy száraz fűszálat keresse­nek új fészkük építéséhez, az űj család megalapozásához. A fák rügyei már félig ki­pattantak, zöldesbarna színt öltött az egész erdő. A mo­gyoróbokrok sárgás barkái hosszúra nyúltak, belőlük virágpor szállt, hogy pgy másik barkára jutva új elet fa,leadjon nyomában. A sombokrok narancsszínű vi­rágai pompáztak a rét szé­lén, s az öreg bükkfákban megindult a tavaszi .nedvke­ringés. A szürke törzsek ol­dalán fehér foltok világí­tottak erdőszerte. A gyökfőiknél apró, meg­szikkadt, megsárgult forgá- • csők, szilánkok hevertek. A fehér foltok közepéből szür­ke, barna, vörös, fekete fém­darabok állta ki. A néhány hónapja erre tomboló har­cok nyomai, a repeszek. De már megindult a szomorú tél után az új élet. A fatör­zsek edénynyalábai mind több és több nedvességet, tápanyagot szállítottak a ko­ronába, az ágakba, az ága­kon ülő, félig megpattant rügyekbe. S a repeszdarabok vágta sebek könnyezni kezd­tek. Fehér, átlátszó könnyet sírtak a , büfckök, sárgásat a cserek, tölgyek, vérpirosát az égerek, kőriseik. Az ága­kon madaraik ugrándoztak, az erdőben féltve őrizték anyaságukat a vadak, a ré­tek. felett tarka pillangók repdestek, méhek dongtak nehéz, összegyűjtött terhük­kel az odvasfa-kaptár feig. Később jöttek a szarvasbo­garak, mohó falánksággal vetették magukat a könnye­ző fatörzsek kicsurgó ned­vére. A bükkfákon, fenyő­kön új életét adó magvak fakadtak... Az újabb áprilisok moz­galmas tavaszok nyitányát hozták Létrástetőre. Visnyói, mályinkai, zsérci, répashu- tai lányok-asszonyok jöttek babos kendőkben. Vidám da­luk kora hajnaltól alkonya­iig felverte a fennsík csönd­jét. Üj dalokat hoztak, új színt, új életet az erdőbe. A maflaképű őzök, sunyi ró­kák esténként értetlenül bá­multák az ezer apró lánggal, szikrával lobogó tábortüzet. Reggelenként az erdő áruló­ja, a rikácsoló szajkó han­goskodva riasztott, amikor a lányok indultak a csemete­kertbe. Az új csemetekertbe, ahol tizenhét ágyásba, nyolc parcellába S0 kiló fe'keteíe- nyő, erdeifenyő, lucfenyő, vörösfenyő magot vetettek el a szorgos kezek. A magokból az április beköszöntőre fél­milliónyi csemetécske sar­jadt: új erdők alapja. Napok múltán szenzációs hír kapott szárnyra Bülok- szerle: Megkonstruálták az első csemeiekiemelő gépet, az első hazait. Itt, az erdők között. Aztán új gépek jöt­tek a hatalmas fák, erdők hazájából, a Szovjetunióból. Villanyárammal és benzin­nel működő fűrészgépek, autódaruk, rönkszállítók. Az erdő világa pedig értetlenül állt a hangossá vált mozgo­lódás előtt. A lányok dala elnyomta a rigófüttyöt, a kakukkszót. De hamarosan új fácskák nőttek, növögel- tek minden kopár hegyolda­lon a fennsík peremén. Feny­vesek kerültek a gyepes dombhajlatokra, a rétek pá­zsitjára. Az öreg bükkök szürke törzsén behegged tek a repeszütötte sebeik, s a könnyezve nevelt első mag­termésből is ezernyi cseme­te nyújtogatta ág-nyakát az éltető napfény felé. A szál­erdőkbe emberele jöttek, hozták magukkal új segítsé­güket, a gépeket. Hozzá­nyúltak a sűrűn álló rend­hez, megritikítofcták az állo­mányt Fatörzsek .dőltek a földre, olykor olyanok is, amelyek repeszt viseltek testükben ... Az évek, az új áprilisok aztán csendesebbek lettek. Felnőttek az új erdők, ví­gan zöldelltek a fennsík rét­jei. A bükkösök szélén vi dámun dugták elő bimbó# jüket«a hunyorok, a csillái virágok, az odvas keltikéi Nem zavarta a csemetéül#: lő lányok éneke sem a ff szeknekvalót gyűjtő ci-negf két,, rigókat, vörösbegyek« Az erdő száz vadja békésé élte életét. Som virág-sárgát kökény bokor-fehéren pompt zott az április . .. Egyszer markos, zajos, ifjí csapat érkezett a létrástetó rétre. Szerszámokat hozta pöfögő teherautón, meg ct mentet, sódert, köveket. ‘ mire a Nap vöröslő gömbi lebukott a nyugati hegygf rinc mögött, el is vonultat Ott maradt a boróka- és mo gyoróbokrok védelmében, sj öreg bükkfák őrizetében *; emlékmű. Frissen szedett ta vaszi virágok pompáztak 1 talapzatán. Fiatalon, údéf. mint akik odatették. Aki egykorúaik a fenyvesekkel azokkal a lúcokkáí. vörösf«' nyőkkel, amelyek a kis cse metekertbe vetett 30 kill magból sarjadtak, s azóti megerősödve új erdőket alí kották. ÉJSZAKA előbújtak re.jtc kükből az őzeit, szarvason elősompolygott a róka is Félve bámulták meg az újv donságot, az emberszagú a!' kotmányt. Később megszóló ták. Odatartozónak tudták mert körbevették a bokrok cserjéit, fák, a rét növényei Egy kis ökörszem reggelen' ként padkájára ülve esi esc regte el énekét. Az őrei bükkös helyén új nőtt fel- arasznyi átmérőjű, sudár tör­zsekkel. A régiekből, > könnyezve termőikből csal néhány maradt. Testükön fe- Iteteszélű i forradás jelzi a1 egykori sérülések nyomait. / lecsurgó esővíz keskeny ki' nai bajuszt festett a forra­dások köré, s az április1 nedvkeringés megindulása­kor elsőként az ő rügyeit pattannak ki. Még magot te­remnek, amiből ezernyi cse­meteutód kel életre. Még él­nek, Véremnek, dacolnak a* idővel az öreg bükkfák. Tör­zsükben a kéreg-benőtle re- peszdarabokkal . .. Vásárhelyi "István 1945 Vonat tetején kevés a ka­paszkodó; leginkább amiatt Kényelmetlen így az utazás. Bár nem minden vagon, tetején kevés. Attól függ, milyen a szellőzőnyílások kiképzése. Olyik valóságos kis kémény, annak a szorp- szédságában a legbiztonságo­sabb ülőhelyet foglalni. Ha fagy miatt csúszós a tető, akikor különösen ajánlatos úgy elhelyezkedni, hogy le­gyen valami kapaszkodó az ember keze ügyében. A moz­donyvezetők ugyan óvato­sabbak indításnál is, féke­zésnél is, de azért nem árt, ha az utas maga is óvatos. A virtuskodók menet köz­ben is mászkálnak, persze. •Nem mintha másutt kényel­mesebb ülés esnék a tetőn, vagy nem vágna olyan éle­sen a szél. Csak hát bizonyí­tani kell bátorságukat, s hogy bizonygassák, folyton keresztülmászikálnak raj­tunk. Nagyobb vész nincs, mert » tetőre szorult ut-asok több­ségé jól ismeri a vonalat, s végig visszhangzik a kiálto­zás — Vigyázat! Hé!... Vi­gyázni ! —, ha felüljáró kö­zeleg. vagy netán alagút. Ilyenkor elfekszik az utazó- közönség a tetőn, minél la­posabban fekszik, pedig ülve is maradhatna ép'-en: meg­figyeltem, hogy ülve sem magasabb az ember a moz­dony kéményénél. Az biztos, hogy a vonat te­tején kén'-elmesebb volt az utazás, mint a tehervagon lépcsőjén fekve. A vagon alá behajtó, hosszú, -keskeny lép­csőn csak feküdni lehetett, esetleg órákig uzyanűgv fe­küdni, s ugyanúgy kapasz­kodni, Elgémberedett kariz­maiban nem bízhatott soká­ig az ember, hosszabb uta­zásra oda kellett szíjazza magát a lépcső tartóvasá­hoz. * Mindezeket nem azért em­legetem, hogy: -adjunk hálát a sorsnak, ha ma a személy- vagon belsejében utazha­tunk. Olykor kényelmetle­nül, de ugye mégsem a lép­csőhöz szíj a zva és nem a tetőn. Bizonygatni sem aka­rom ezzel, mennyit fejlődött, a háború pusztításait kihe­verve, tömegközlekedésünk. Nyilvánvalóan nem fejlődött annyit, amennyit az igények, a szükségletek — sőt: a lehe­tőségek — mércéje szerint fejlődnie kellett volna. Csu­pán azt bogozgatom ezúttal — betársulva a jubileumi szapora emlékezésekbe — mitől volt olyan derűs ked­vem, jó közérzetem a vo­nat tetején. De még' a te­hervagon lépcsőjéhez szíjaz- va is. Nem mindenkinek volt jókedve. Bár tülekedés, ci- vódás sem igen fordult elő, legalábbis nem a tetőn. Hús­vétikor meg éppenséggel ke­délyes hangulatban utaz­tunk, erre határozottan em­lékszem. Április elsejére esett ugyanis húsvét — vagy a vasárnap vagy a hétfő —, még locsolíkodásra is sor ke­rült, és a tető közönségé mind összetartott, hogyan lehetne a felkapaszkodókkal április bolondját járatni. Mármost: csak a megszé­pítő messzeségnek tulajdo­nítsam, hogy ilyen derűs színekben maradt meg ez az emlék? * lehetséges az, hogy ere­detiben nem volt derűs? Hi­szen — eredetiben — tele voltam gondokkal, aggodal­makkal azokban a hetekben. Óriási felelősség szakadt a váltómra, a szó szoros ér­telmében történelmi felelős­ség: ezeréves per ítélet-vég­rehajtójának éreztem ma­gam, mint szülőmegyémben a nagybirtokok felosztásáért, a földreform gyors végre­hajtásáért felelős „miniszteri biztos”. Pecsétes írást kaptam a debreceni kormánytól és százötven hadipengőt — ami megfelelt akkor 30—40 mai forintnak —, s néhány kö- teggel a frissen nyomott 600-as rendeletből, a megye (ha jól emlékszem) 220 hely­ségében kifüggesztésre. Majd később, a szerveződő ma­gyar katonaság jármüvet is bocsátott a rendelkezésem­re: egy öregecske katonai bi­ciklit. Sem azelőtt, sem az­óta, együttvéve sem ragasz­tottam annyi deféktet, mint azokban a hetekben: két­ségkívül kényelemesebbre si­került egyszer-egyszer az utazás a vonat tetején, mint azon a megátalkodott jár­mű vön. Élettapasztalatot, emberis­meretet, szervező képességet viszont senki sem dugott a vászontarisznyámba, s talál­gatom utólag, mi mindent kapkodhattam el, a feladat nagyságához képest, bizony túlságosan is fiatalon. Még­is megnyugtat, hogy eleve nem mozdíthattam többet hátra, mint előre, mert ezt az ügyet akkor csak rossz- indulattal lehetett volna hát­ramozdítani. Mint mindent, ami egy-egy gátszakadásnál a történelem fősodrába ke­rül. Március 19-én — egyetlen nap alatt — a megj-e összes településeire eljutott a ren­deleti' plakátja, többnyire gvalogfutárok hordták ki a .járási székhelyekről. Négy nap múlva már az első ka­rókat levertük, és annak a 1 !)0 ezer holdnak a jóval na­gyobbik része, mely a me­gyében felosztásra került — a tavasz nyíllával még szán­ta tlan, megmunkálatlan föl­dek —. pár hónappal ké­sőbb már új gazdájának ter­mett. * Szükségtelen volna bi­zonygatnom, hogy ebocn a rendkívül gyors és rendkívül eredményes munkában elha­nyagolhatóan. kevés része volt annak a próbálajtón, szeleverdi fiatalembernek, -’-í a lomha, csökönyös kincstári biciklin, ide-oda te­kergeti: a tágas megyében, és árokparton, gumiragasz­tással töltött annyi szép, drága időt. Történelmi időt. Még szerencse, hogy nem tő­le függött a siker, s nem a kezdetleges közigazgatáson, nem akkurátus, okleveles mérnökökön, és — tanú va­gyok’ rá — még csak nem is a debreceni kormányon. Hetek alatt kibontakozott egy nép érett nagykorúsága, egyénisége ebben a társada­lom legmélyéig kavargó for­radalomban. De hol rejtőzködött évti­zedeken át az emberek for­radalmi igazságérzete'! Ho­gyan fejlődhetett ki egyál­talán ilven szilárddá, egysé­gessé? Hiszen nyilvánvalóan nem az ellenforradalmi 25 esztendő iskolái, nem a saj­tója, nem programbeszédeit prédikációi nevelték ki ben­nük, sőt épp azok ellenébe!! nevelődött. S ím, egyszerre a felszínre tört — igaz, nem a saját erejéből, mert a szov­jet hadsereg söpörte el a gá­takat , mégis úgy valahogy tört a felszínre, ellenállha­tatlanul, mint a történelmi parasztháborúkban. Rendhagyó eset volt, min­den előzőkhöz képest. Történészek és írók sok­szor megrajzolták már a ka­szál, vasvillát, fütyköst raga­dó, igazságtevő népet, ám a magyar történelemben csak ekkor az egyszer fordult elő — és a világtörténelemben is igen-igen ritkán —, hogy maga a nép kasza és füty­kös helyett teljhatalom-mai tollal, papírost, mérőláncot ragad, példátlanul teljes, példátlanul közvetlen de­mokratizmussal. Majd be­fogja a maradék lovat, te­henet az ekébe, vagy ha aZ nincs, hát egy szál ásóval esik neki a földnek, s így —- tollal, mérőlánccal, ásóval felfegyverkezve — vívja meg régóta esedékes forradalmát Aki ennek a nagy élmény­nek cselekvő részese volt, so­hasem felejti. Békéscsabán a földasz tok emlékülésének részvevőiből csák úgy sugárzott a felpa- rázsíó közös élmény, „mint­ha csak tegnap történt vol­na”. Az a közös élménjt amikor hetek-hónapok alatt százezrek tanulták meg a közvetlen demokráciában maguktól — olykor a ma­guk kárán — azt, amire so­ha, senki nem tanította őket: a tettek felelősségét. Közös az .élmény, az élet­tapasztalat, az emlékezés milliónyi ember szívós, hoz­záértő, találékony és áldoza­tos Xöldosztó ■ munkájáról. Fekete Oyula: Emlék é s tanulság Vissza nézés a földosztásra

Next

/
Thumbnails
Contents