Észak-Magyarország, 1976. február (32. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-22 / 45. szám
ESZAK-MAGYARORSZÄG 6 1976. február 22., vasárnap n . A fonóban FonóháTÍ — ma. A múcsonyi öregek a múltat idézik. „Sej, kelet felől kezd a csillag ragyogni, Kelj fel babám, fia el akarsz indulni, Fel is kelek, mert nem tudok elaludni, Mert a szerelem nem hagy nékem pihenni”. Szárnyai bát. Ülnek a széken, kezükben pörög az orsó, messze hallatszó daluk régmúlt estéket idéz. Játék ez ma már, hagyományőrző, szép kedvtelés. A faluban, Múcsonyban nem is olyan régen ötlött fel a gondolat: elevenítsék föl a fonóházi emlékeket az öregek. — Ehhez nekünk nem kellett más, csak akarat. Gondoltuk, megmutatjuk, mit tudunk — mondja Kerekes Margit néni, aki az első volt az indítók között. — A dalok, azok bennünk voltak, még az édesanyánktól tanultuk, összehívtuk a szomszédokat, orsó, gu- zsaly, kender került a padlásról. Előszedtük a régi slingolt szoknyákat is. Előbb csak az asszonyok jöttek el. özv. Kaulics Pé- terné kerékpárra ült, invitálta a falu másik végéről is őket. Lukács nénit, Palkó Gyulánét. Pál Jó- zséfné a kerekes rokkát is elhozta. Üldögéltek, énekeltek, mesét mondtak, csakúgy, mint régen a fonóban. Aztán kedvet kaptak a férfiak is. — Minden szerdán, ha esik, ha fúj, itt vagyunk a KISZ-klubban. Legalább visszafiatalodunk egy kicsit — szól a hetvenkét éves Kaulics János. Három testvére is idejár. — Olyan nagy ez a falu, ne mondják, hogy nincs benne semmi. Adtunk már mi műsort a termelőszövetkezetben is. Tetszett. Tudja pedig, hogy eleinte megszóltak minket? Mondták, mit akarnak ezek az öre_ gek. De hogy kedveltük, meg szívvel énekeltünk, megtapsoltak. Azóta már büszkék is rájuk a falubeliek. Legutóbb Finkén jártak, a szociális otthonban. Este a fonóban — ez volt a műsoruk címe. Nemcsak a dalok, a népszokások is életre keltek ajkukon. Tréfás történeteket mondtak. Mákos főtt kukoricával kínálták a közönséget, fánk is volt, ahogy farsangkor az illik. — Az uram nekem soha nem segített, most még a követ is felmosta, hogy mehessek a busázal szerepelni — mondja az egyik asszony. Kedvünkért is fölteszik a hátrakötő kendőt, kalárist a nyakba. Kontyozzák egymást az asszonyok. Tíz asz- szony közül egy, aki nem nagymama, de van dédnagymama is. Az öregember gyufával meggyújtja a kenderszálat, tréfásan mímelik, hogy ej, be megijedtek. — Az úgy volt régen — mesélik —, hogy fontak a lányok, jöttek a legények. Akinek tetszett a kislány, cukrot tett az ülőguzsaly mellé. De ha nem kedvére való volt a legény, fonó után visszaadta ám a cukrot! Lett azért sok házasság is: a „hőrészen” — amikor a menyasszonyi vendégek a vőlegény házához mentek — bekontyoz- ták a menyasszonyt. Később már, mint házasok mentek a fonóba. Jött a huncutkodás: „Kedves feleségem, mit csinál az a köpenyeg itt a fogason?” Gyorsan ki kellett hát találni, kié, nehogy szó érje a ház elejét. Mikor aztán szaporodott a szál az orsón, rákezdtek a fonóban a hallgatóra: „Csend van a faluban, alszanak a lányok ...” ök, huszonnégyen összetartoznak. összehozta őket a közös készülődés, az éneklés. Ha gondjuk is van, megfeledkeznek róla, ha dalolnak. A műsorokat megszervezni segít nekik a szuhakállói Hazafias Népfront, meg a járási KIOSZ is. Most egy tót lakodalmast készülnek előadni, nemcsak Múcsonyban, a környező falvakban is. Jobbágy bácsi azt mondja, hogy kell a vígság, mert: „ .. .a száraz ágról elszáll még a madár is”. S Kraj- nyák Józsefné még hozzáteszi : _flivmlr 3 fiatalokat f iSlYJUIt is hozzánk> mert szép ugyan, amit ők tudnak, de a régi dalok hadd maradjanak az unokákra is. Mikes Márta Fotó: Szabados György KALÁSZ LÁSZLÓ: Eltört az irány? ! Iába lóg minden célnak ; minden reménynek ' rugalma nincs mert ronda holt csak ingása van már a térdnek pedig: jobb utak futnak itt: talpunk alatt az egyenes! rugdaljuk vélt korlátáit - s tört lábunk lengőbb célt keres BÉRÉNCSY SÁNDOR: 1 Az elvetett magok nyomában a fölénk boruló űr szántóföldjéből estére kikeltek a csillagok ; Súlyosodik szívemben a csend i AKÁC ISTVÁN: isz Béla Adyt férfi úgy nem szerette, mint ahogyan ő szerette; Csillag-útján úgy követte, önszívét tenyerébe vette... Meggyötört, szegény öregember: „A bélyeges sereg” igéit motyogta sírva, elhagyottan, — mielőtt a „hősök” megölték. • S nagyothalló füleivel ; az <)j ítélet harsonáit ; hallotta, mikor hamuvá lett!I Mint emberek Elnézem őket az ablak üvegén keresztül. Amikor ínség, hideg és nagy hó van, békésen csipegetik a kiakasztott szalonnát, a kis edényekből a zsírt. A sárga mellónyes széncinegék békésen megférnek egymás melleit. Hajtja őket éhes kis hasuk. Olykor tízen is esznek békességben. Aztán, amikor enyhülni kezd az idő, nem takarja jég, hó a fák repedéseibe bújt bábokat, rovarokat, kezdődik a veszekedés. Az erősebbek hangos csippegéssel, kakaskodással, pulyka módra szetterjesztett szárnyukkal zavarják a gyengébbeket. Ök az urak a háznál. Egyedül esznek, válogatnak. Csak a szürke barátcinegék nem törődnek semmivel. Tőlük akár az ég is leszakadhat. Igaz, nekik csak a „nagyok” által lepergetett hulladék jut. Ami már nem kell egyiknek sem. Ők azt csipegetik békésen, öten-hatan egymás mellett. Igazi riadalom aztán akkor támad, amikor a legalább ötször nagyobb testű, erős csőrű, piros sapkás harkály fanyalodik az ingyen csemegére. Akkora sebbel-lobbal jön, hogy syhog körötte a levegő. Ragadozóként csap a kiakasztott szalonnazsákmányra. A bennfentesek, a cinegék riadt cippegésscl vágódnak annyi felé, ahá- nyan vannak, s a környező fákra ülve figyelik méltatlankodva a nagyurat, a zsarnokot, a betolakodót. Mikor azután az jőllakot- tan továbbröppen, újra övéké a birodalom. Néhány percig békésen megférnek egymás mellett — míg a riadalom tart —, aztán minden kezdődik elölről ... Civakodás, veszekedés, kakaskodás. Mint az emberek. Bajban, szükségben összefognak, rettegve a zsarnoktól. Aztán, ha egy kis „lazítást” megengedhetnek maguknak, egyesek önmaguk akarnak kiskirályok lenni. Az alattvalók, a gyengébbek, a félénkebbek pedig egymást marcangolják, ütik-verilc. Pontosan úgy, mint egyes emberek. — sárhelyl Szerencs, Hotel Huszárvár Isznak a gyerekek Hi/onvos az, uiAWiiyus, vasó is érzi: ez a cím — Isznak a gyerekek — arra utal, hogy nem tejet, tejeskávét, kakaót, teát isznak, hanem, hogy alkoholt fogyasztanak: sört, bort és különféle „tömény”, meg „rövid”- italokat is __ * !em jellemző, de mindennapi tapasztalatainkkal igazolható társadalmi jelenség ez. Észleljük, eléggé általánosan. Nyugtalanítóbb „szépséghibánk”, hogysem szó nélkül megbékélhetnénk vele, vagy hogy a napirendről levehetnék. A „gyerekeken” itt természetesen nem csupán és nem is elsősorban azokat értjük, akik valójában gyerekek még (bár gyakran még őket is itatják egy kis borral vagy pálinkával, hogy „ne sírjanak”, vagy hogy „ne rendetlenkedjenek!”), — hanem a serdülő, meg a „felnőttség” küszöbéhez közelgő fiatalokat, akik azonban még nem felnőttek, mert társadalmi helyzetüknél fogva — diákok, tanulók — még nem a maguk urai... Kevés utánajárással ösz- szegyűjthettem volna néhány jellemző adatot arról, hogy hány fiatalkori bűneset, meggondolatlanság, vakmerőség, felelőtlenség, közlekedési baleset, kisiklott és csalódott élet, sőt, öngyilkosság mögött húzódik meg kiinduló okként a túlságosan korán elkezdett, rendszeressé vált és mértéktelenné tágított italozás, — de nem tettem. Ügy vélem, a rendőri, igazságügyi, egészségügyi és más intézmények adatai nélkül is eléggé szemléletes képet nyújtanak a jelenségről mindnyájunk egyszerű és sajnálatos mindennapi tapasztalatai; a bambán vagy éppen feltűnően hetykén, nemegyszer zajosan és kötekedve viselkedő fiatalok látványa utcán, parkokban,: nyilvános helyeken, egyszóval : környezetünkben ... Nem óhajtok a netán irigy vagy rosszmájú öreg erénycsősz pózában sem föllépni: mi is ittunk, id- dogáltunk olykor fiatal korunkban, — ám módjával, és amikor magunk megkerestük a rávalót. Vizsgabanketteket, baráti névnapokat, némi italozással egybekötött szombat estéket mi is rendeztünk, — ám mások zavarása nélkül, botrányt nem okozva, magunkra és egymásra vigyázva, egészséges életvitelünket —, melyre a letűnt más világ sanyarú körülményei is kényszerítettek bennünket — fel nem borítva ... Épp ezért visz- szatetsző és csaknem érthetetlen számomra, midőn tapasztalom, hogy napjainkban a „gyerekek” mily sokan, mily sokszor és mily sokat isznak... Illetékes megállapításból idézem: „tizenegy éves korában az ember már gyakorló alkoholista lehet, és 15 évesen már három elvonókúrát mondhat magáénak”. Az alkoholizmusra annyira jellemző májzsugorodás: az 1973. évi hazai statisztika szerint a 14. leggyakoribb halálok. Az öngyilkosságok felénél „kimutatható az oki összefüggés a mértéktelen alkoholfogyasztással. De ha .. . összesítenénk a különböző halálokok „alkoholfelelős,, hányadát, így pl. a májzsugorodásban, nyelőcsőrákban elhaltak 80 —80 százalékát, a tuberku- lotikus halálesetek 33 százalékát, az öngyilkosságok és gyilkosságok, valamint a balesetek áldozatainak mintegy felét, kiderülne, hogy az alkoholizmus — de facto — hazánkban is a harmadik helyen áll a halált okozó ártalmak sorában, a szív- és érrendszeri elváltozások és a rák után!” — Ezért is izgat engem, hogy manapság eléggé „isznak a gyerekek”. Hiszen: amit Pisti megszokik, azt István sem igen hagyja abba; a fiatal alkoholizmusa: a majdani felnőtt testilelki függése az alkoholtól ... ** választ: tuí- IUI LSLU1 Ért íerjed a fiatalkorúak szeszesital-fogyasztása? — Saját vallomásuk szerint — „azért isznak, mert társas összejöveteleiken az ital biztosítja a jó hangulatot”. Hozzá tehetem: csupán ideig- óráig, mert az így biztosított „jó hangulat” előbb- utóbb kötekedésbe, veszekedésbe, sőt verekedésbe csap át; másnap pedig jelentkezik — minden kínjával — az úgynevezett másnaposság érzése, mely nem egyéb, — ahogy egykori filozófia-pszichológia professzorom mondta, — mint az öntudat vezeklése az ellene előző este elkövetett merénylet miatt __ V alószínűbb, hogy inkább azért isznak, mert barátaik is isznak, s ha nem tartanának velük, lenéznék, sőt, kigúnyolnák őket... Sok felnőtt is csupán ezért iszik — nagyfokú önállót- lanságáról és befolyásolhatóságáról, na meg életvitele tartalmatlanságáról téve tanúságot. Még jobban megközelítjük a valódi okot, ha azt mondjuk: azért isznak a gyerekek, a fiatalok, amiért dohányoznak is, hogy tudniillik felnőttszámba vegyék őket. Mert úgy vélik — sajnos: nem is egészen alaptalanul! —, hogy a dohányzással és — még inkább — az ivással válnak hasonlókká azokhoz, akikké lenni maguk is vágynak: a „teljes jogú” felnőttekhez ... Mondanunk sem kell, hogy ez nagyon látszólagos — és legfeljebb tizedrangú — ismérve a felnőttségnek! Már — szerencsére — kevesebben és kevesebb- szer vallják italozásuk okaként a fiatalok az alkohol „gondűző”, „búfelejtő” hatását, vagy „jó”, „kellemes”, szomjat oltó ízét __ F igyelemre méltó azonban, hogy arról viszont beszélnek: nem lelik helyüket a családban, nem érzik eléggé apjuk, anyjuk, testvéreik körében a szerete- tet, érzelmeik kielégülését, — ezért sodródnak a „társaságba”, a társaság révén pedig az italozásba ... Egy szónak is száz a vége: a fő felelősség a gyermekek, a fiatalok — be- láthatatlanul sok rossz következménnyel járó — italozásáért nem az övék, hanem a mienk, felnőtteké. Mert a mi közvéleményünkben még mindig kedves virtusnak, bocsánatos bűnnek, „jópofaságnak” számít az italkedvelés. Nem hogy rosszallást, egyenesen bizonyos, „megbecsülést” von maga után, baráti körökben, a „nagy ivó”, a részegeskedő. Nemegyszer hallottam, hogy így dicsértek meg valakit, aki csupán kiszámíthatatlan, rapszodikus, felületes, hanyag munkájú „jó pofa”, „jó cimbora”, s legfeljebb „kedélyes” valaki volt: „Becsületes, szeszkedvelő magyar ember!”... És még mindig él az a rossz hagyomány, hogy a „férfi- avatás”: a kamasz leitatá- sa, ezáltal: a „felnőttek” köz» befogadása ... \ megoldást B I: íü >UÍ né; án •Se ék óa iil n én 5 Sir .e án leg 'a löt tol fáj Sö! J vai >ÍR er», ke tót ke é Sz< ,ve fel bc ki Ve ölve !vi sz Sz eh; ai öl er **•* iS te s? rr lom további — gazdasági, világnézeti és kulturális — fejlődése hozza magával. Ennek eredményeként alakul majd ki olyan légkör, amely elítéli az oktalan, a derűre-borúra való italozást. a részegeskedést, nem kényszeríti „társasági ivá- szatra” azokat a fiatalokat és felnőtteket, akik egyébként nem is lelkesednek az ilyesmiért, vagy akiknek egészségi okokból egyáltalán nem is szabad még egy korty szeszes italt sem fo- gvasztaniok. — és megbecsüli a józan, tartalmas, kulturált életmódot! ... Gyárfás Imre Fotó: K. Pál János
