Észak-Magyarország, 1976. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-07 / 5. szám

SPORT ♦ SPORT ♦ SPORT ♦ SPORT . SPORT ♦ SPORT Miskolcon a Tenisz Szövetség vezetői sziilődés r a srái-Hoyarra Taróczy és Baranyi helye biztos "í Szorgos ütemben folynak az előkészületek a miskolci if sportcsarnokban sorra kerü­lő Magyarország—Svédor- s szag válogatott teniszmérkő­zésre. Ismeretes, hogy a Ki­rály Kupa sorozatot a jövő- ! ben felváltja az Európa Ku- j páért folyó küzdelem, s en­nek első találkozóját vívja válogatottunk városunkban. Kedden Miskolcon jártak a szövetség vezetői és több dologban kértek segítséget a ■ városi sportcsarnok igazga­tóságától- Problémát okoz a nagy méretű műanyagsző­nyeg leszállítása, ebben a ** Lenin Kohászati Müvek szállítási osztályától remél­nek segítséget. De segítsé­get kérnek a DVTK-tól a mérkőzés levezetéséhez, i Olyan versenybírókra van 1 szükség, akiknek íclkészült- ] sége alkalmas ilyen jelentős b nemzetközi verseny részbeni lebonyolítására. A tervek szerint mindkét ■ csapat január 15-én, csütör- < tökön érkezik Miskolcra és üti fel „tanyáját” .a .Túnó- szállóban. 16-án mindkét együttes edzést tart a talál­kozó színhelyén. Érdeklődtünk Polgári Jó­ig zseftől, a Magyar Tenisz f Szövetség főtitkárától a vár- f ható összeállításokról. f — Borg játéka bizonyla­ti lan még — mondta. — Ha * nem is jöhet, a Bengtsson, y Andersson kettős félelmetes hírű játékosok, tehát ven­dégszereplésük igazi sport­csemege. A magyar keret tagjai: Taróczy, Baranyi, Szőke, Machán és Benyik. A pillanatnyi forma dönti el, hogy kiket szerepeltet Jákfalvi szövetségi kapitány a mérkőzésen. Taróczy és Baranyi játéka biztosra, ve­hető. A találkozót igen nagy ér­deklődés előzi meg, annál is inkább, mivej a tenisz vi­szonylag még* ismeretlen. A sportcsarnokban például el­ső alkalommal kerül sor te­niszmérkőzésre. Ezen a na­pon valószínűleg ismét meg­telik a sportcsarnok nézőte­re, s nem lesz hiány buzdí­tásban sem. Erre igen nagy szüksége lesz a magyar csa­patnak, mert — mint isme­retes — 1975-ben a svéd együttes nyerte a Davis Ku­pát ! A mérkőzésre január in­án, vasárnap kerül sor. Ez nem az utolsó fellépésük lesz Taróczy óknak váro­sunkban, mert márciusban ismét Európa Kupa-találko­zó keretében mérkőznek Mis­kolcon. Akkor az NSZK lesz az ellenfél. Ök sem lebecsü­lendők. Az első és a legfontosabb akadály azonban jelenleg még a svéd válogatott. A jó kezdet jó folytatásnak vet­heti meg az alapját. Végig szoros, kiegyenlített küzdelmet hozott a Miskolci Bányász—Bardcjov találkozó. Kiss clőrevclödve szerez gólt a pcrecesieknek. (M. Bányász—Bardcjov 15:12). Közös megegyezéssel szer­ződést bontott a Leninváro- si MTK és Temesvári Mik­lós edző. A labdarúgóedző az LMTK felnőtt csapatát irányította, majd az után­pótlás vezetője lett. Január 1-én szerződésbontásra ke­rült sor. Temesvári Miklósa jövőben a DVTK labdarúgó- szakosztályánál tevékenyke­dik, -az ifjúsági- első csapat edzéseit vezeti. Az MVSC-nél jelenleg 180 cselgáncsozó sportol. Az ed­zéseket január 1-től az ed­digi két edző helyett a jö­vőben hárman irányítják. Szabó János, aki versenyző­je volt a szakosztálynak, mel. lék foglalkozásban oktatja majd a fiatalokat. Az év első asztalitenisz- versenyére kerül sor szom­"ITéáBBsapzEUB'O verseny ‘ A Borsod megyei S'porlhiva- $ tál, az. Express Ifjúsági és Diák Utazási iroda miskolci fiókja szervezéseve! a téli Szünet ki- í használására. 46 borsodi fiatal, {: köztük általános iskolás és kö- zépiskolás diákok részvételével i kezdők 'és haladók részére a ; csehszlovákiai Gulyapallag kör- ö nyékén 8 napos sítábort, rcndc- í zeit. A tábor vezetője Tóth* Dc- zsö volt. A sítábor befejezésc- £ kor síverseny keretében teltek tanúbizonyságot a részvevők fel- . készültségükről. A lcsikló ver- seny eredményei, kisdobosok: 1. Sajgói Tamás, 2. Sajgói Pé­ter. 3. Szántó. Úttörők: 1. Ocsc- nás. 2. Adorján, 3. Zakar. ifjú­ságiak: 1. Kiss. 2. Kecskés Éva, 3. Ramocsal Műlesiklás, kisdobos: 1. Saj­gói Péter. 2. Sajgói Tamás, 3. Szántó. Úttörők: 1. Aszlányi, 2. Bátori, 3. Grcko. Juniorok: 1. Itamoesai, 2. Rakusz. Ugyanekkor a MEMTE síver­senyzői'’ a csehszlovákiai Zdiaron közös táborozáson vettek részt és készültek az idei. várható versenyekre.-k Elutaztak Tatára azok a borsodi súlyemelők, akik tagjai lettek az olimpiai ke­retnek. Január 5-töl együtt készül a válogatott, mely­nek tagjai között találhat­juk a diósgyőri Szűcs La­jost, valamint a leninvárosi Kőszegit, Kovácsot, I-Iornyá- kot, Szálait és Vargát. Az ifjúsági keretbe a leninvá­rosi Réti kapott meghívást. balon és vasárnap a MÉMTE tornacsarnokában. Szomba­ton Miskolc város felnőtt női és férfibajnokságát ren­dezik, vasárnap pedig a me­gyei döntőn csapnak össze az asztaliteniszezők. fi liét tiaiglemczei Bánki György: Az ember tragédiája — részletek a misztérium-operából Melis György, László Margit, Rozsos István, Gregor József. Kishegyi Árpád, Antali fy Albert, Turza Imre, Tóth Kor­nélia. Egri László, Kovács Erzsébet, Illés Mihály. Halmi Béla, Jakobínyi Márta. Mosolygó Miklós (szólóének) Debreceni Kodály Kórus Állami Operaház zeneka­ra Vez.: Fercncslk János Hungaroton SLPX 11 714 Ara: 60 Ft Brahms: Női kari müvek i Tizenkét dal és románc. Op. 44. Négy ének. Op. 17. — Avc Maria. Op. 12. Három egyházi kórus. Op. 37. — XIII. Zsoltár. Op. 27. Tímár Andrea. BaVkóczi Katalin (ének), Lubik Hcdy (hárfa). Tarján l Ferenc. Kiss László (kürt), Lehotka Gábor (orgona) Budapesti Kodály Zol­tán Női Kar Vez.: Andor Ilona Hungaroton SLPX ll 691 Ara: 60 Ft Bartók: Rapszódia. No. 1 cs No. 2 hegedű-zongorára Rapszódia No. 1.’ gordon- kára-zongorára Kontrasztok Magyar népdalok hege­dű rc-zongorára Átdolgozta: Országú Ti­vadar és Bartók Béla Székely Zoltán, Szenthe­lyi Miklós, Szűcs Mihály (hegedű), Isobel Moore, Kocsis Zoltán, Tusa Er­zsébet. (zongora). Mező László (gordonka). Ber­kes Kálmán (klarinét) Hungaroton SLPX 11 .337 Ara: 60 Ft Naptár 1976. jauuár 7., szerda A nap kelte 7.32. nyugta 16.08 órakor A hold kelte 10.03, nyugta 22.43 órakor Névnap: Attila Evforiluló __________ H úsz évvel ezelőtt, 1956. január 7-én halt meg — 87 olts korában — Nyisztor Työrgy, az 1919-cs Tanácsköztársaság népbiztosa, a magyarországi földmunkásmozgalom kiemel­kedő harcosa. Időjárás—---------­V árható időjárás ma estig: Átmenetileg felszakadozó fel­hőzet, szórványosan előforduló havazás, havas eső, néhány helyen cső. A többfelé elénk, időnként erős északnyugati, északi szél csak lassan mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 2—plusz 3 fok között. — Jól halad a vetőmagter­meltetési szerződések kötése megyénkben. A különböző gazdaságok eddig már 18 700 hektárnyi területen vállal­ták a különböző magfélesé­gek termelését. A Vetőmag­termeltető Vállalat január ele­jére szerződéskötési tervét már 101 százalékra telj esi, tette. — Egészséges ivóvíz bizlosi- sitása szerepel a tervek kö­zött Sajókeresztúron és Szirmabesenyőn. A múlt év­ben megalakult vízműtársulat megbízatása alapján az ÉRV folyamatosan végzi a szük­séges munkát. — A bolthálózat területe több, mint húszezer négyzet, méterrel gyarapodott az el­múlt tervidőszakban me­gyénk munkáslakta területe­in. A már meglevő épületek, berendezések korszerűsítési­re több millió forintot for­dítottak,. — Szellemi vetélkedőt szer­veznek az Olvasó Népért mozgalom keretében a Fel- sőzsolcai Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat Miskolci Gyárában. A februárban te. tandó ver­senyre eddig 50 szocialista brigádtag nevezett be. — A legjobb szocialista brigádok jutalmazására kerül sor a D1GÉP húzó-hőkezelő gyáregységében. Az élen já, ró kollektívák között mint­egy 61 ezer forint pénzösz- szeget osztanak szét. — A Tiszai pályaudvaron mintegy száz brigád nyolc­száz dolgozója vesz részt a szocialista versenymozga- j lomban. A pálaudvar gazda, sági vezetői és a társadalmi szervek képviselői a napok­ban értékelik a kollektívák elmúlt évi tevékenységét. — A gömöri felüljáró épí­tésével kapcsolatos feladatá­nak a posta és az ÉMÁSZ már eleget tett. A TIGÁZ is rövidesen elkészül a vezeté­kek áthelyezésével. A tervek szerint a felüljárót 1977-beo •november 7-e tiszteletére adják át rendeltetésének. — Nagy népszerűségnek ör­vend a Diósgyőri Gépgyár fiataljai között a vállalat VOX nevű zenekara. Janu­ár 23-tól minden második héten pénteken tartanak ót órai teát. — Buzánszki Jenő az egy­kori labdarúgó aranycsapat játékosa tart filmvetítéssel egybekötött élménybeszámo­lót a Diósgyőri Gépgyár fiataljai részére január 12- én délután a vállalat mű­szaki klubjában. — Miskolc története a leg­régibb időktől a mohácsi- vészig címmel helytörténeti előadást tartanak a Gárdo­nyi Géza Művelődési Ház­ban január 7-én, este 6 órai kezdettel. Az előadást dr. I Zádor Tibor, a Herman Ot- , tó Múzeum nyugalmazott igazgatója tartja meg. — A közlekedés biztonsága érdekében 12 jelzőlámpát építenek ki Miskolcon, ami­nek a tervei már elkészül­tek. — Kétezer hektárnál nagyobb területen termelt az elmúlt évben kukoricát a Szeren­csi Állami Gazdaság. .Az IKR rendszerben termelt kukorica — a vízkárok elle­nére — 61,44 mázsás hektá­ronkénti terméssel fizetett. A legjobb táblák átlagterme­se elérte a 80 mázsát. — Az erőgépek diagnosztikai vizsgálataival jelentősen csökkenteni tudják az üzem­anyag-fogyasztást a termelé­si rendszerekhez tartozó bor. sodi gazdaságok. Az ilyen vizsgálatok, mérések nem egy esetben megállapították, hogy kisebb hibák 60—70 százalékos túlfogyasztást okoztak. : « — Harsányi Eászló cs Hor­váth József, az Ü. Dózsa Sportklub NB I-es labdarú­gói 1975. december 2í-én turistaként Svájcba utaztak. A Magyar Labdarúgó Szó. vétség határozatának meglel lelően az Ü. Dózsa Sportklub labdarúgói 1975. december 28-án megkezdték felkészü­lésüket a bajnoki idényre, Harsányi és Horváth a tu­rista útról nem tért vissza. Két egér ál: az egér­lyuk előtt és egy dene­vért figyelnek. Az egyik vágyakozva kijelenti: — Ha nagy leszek, én is pilótának megyek! — Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság külön­böző munkahelyein 15J kol­lektíva vesz részt a szocia­lista brigádmozgalomban. Ebből 125 brigád már ko­rábban elnyerte a szocialista címet. — Johann Sebastian Bach d-moll toccata és fúga című műve lesz a témája a Tv Zenei Klubja február 18-án jelentkező, első vidéki és mindjárt: Miskolcról közvetí­tendő adásának. A Bachot kedvelő miskolciak kérdései­ket. élményeiket január 20- ig küldhetik be a Tv Zenei Klubja, Magyar Televízió 1810 Budapest címre. — A dísznövény- és zöld­ségtermesztés helye és szere­pe az V. ötéves tervben — címmel tart előadást Hunyadi Ákos, a SZÖVOSZ osztálv- vezetö-helyettese a miskolci afész Kilián út 2. szám alat­ti KISZ-klubjában. Az elő­adásra pénteken délután 2 órai kezdettel kerül sor. Közlemény A MAV Miskolci Igazgatósásra tájékoztatásul közli a? utazó- közönséggel. hogy 1876. január 6-án 0 órától több gyorsvonat • s személy vonat menetrendje k - sebb mértékben megváltozott A menetrend vá Hozás ról álló m á ­saink. valamint a MAv menet­jegyiroda ad tájékoztatást.

Next

/
Thumbnails
Contents