Észak-Magyarország, 1976. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-18 / 15. szám
ESZAK-WÄGYARORSZÄG 6 1976. januór 18,, vasárnap SZABÓ ISTVÁN alapos ember volt világéletében. Este most is bekészítette a gyújtást, s amikor a tűzhely vasa kicsit lehűlt, szétterítette rajta az apró- iát; reggelre borsszáraz lesz, nem kell vele bajos- kodni. Egy vödör szenet is behozott, legyen kéznél. Este annyi az ember ideje, nem tud mit kezdeni vele, reggel meg úgy érzi, minden percért kár. Jó meleg volt a szobában, kitart holnapig. Megvetette az ágyat, bebújt, és altig húzta a dunnát. Felnyúlt a falikapcsolóhoz, de mielőtt lekattintotta volna, tekintetét körüljáratta a szobán. Szokása volt. Nem tudta, miért, de szeretett körülnézni, mipden a helyén. van-e. Helyén. volt. Ruhája abban a sorrendben, ahogy levetette. Leg- alól a kabát a szék támláján, azon a mellény, légijeiül az ing, a nadrág, a szék ülésén. Az egymás mellé tett csizma szárán a zokni, jó meleg zokni; szellőződ ük. — Hát akkor jó éjszakát! — mondta fennhangon Szabó István. Hallgaló- zott, mintha arra várna, hogy valaki viszonozza. Tíz év óta minden este elköszön, még mindig nem unt rá, hogy válasz nem érkezik. Élete párja azóta nem felel. A lányára gondolt. Elal- előtt mindig gondol a lányára. Próbálta elképzelni, most mivel tölti idejét. Vacsorát főz. Mi mást tehetne, hiszen este vacsorát kell adni a családnak. — Jolánkám, neked eszedbe jut-e apád, akit úgy itthagytál, mint szent Pál az oláhokat, oszt feléje se nézel. Felőled lel is fordulhatna. Egyedül volt, nem kellett tartania attól, hogy valaki kihallgatja és csúfolódva szétviszi hírét: az öreg Szabó magába beszél, mint akinek nincs ki mind a négy kereke ... Arra ébredt, hogy az egész szobát szikrázó fény tölti be. No, nézd csak — motyogta meglepetve — amíg aludtam, kiderült '— milyen régen láttam már a napot. I-Iunyorogya vette szemügyre a tárgyakat, amelyeket tegnap óta nem látott. A széken, a ruha ugyanúgy, a csizma se kódorgóit el a sötétben. Estétől csak any- nyi változás történt, hogy a melegnek nyoma veszett, elillant. Jó volna pedig, ha mindig melegre ébredne, de hát nincs ki befűtene. Ásított és azt mondta fennhangon: — Magad uram, ha szolgád nincsen. Sebaj, lesz itt mindjárt meleg, a gyújtós száraz. Az ágy- szélére ült, ingatta a derekát, és kedveskedve nógatta magát: — No, Pista, kelj fel és járj. ÓI, mert nem vagy gróf! De mi ez? Ejnye, no, mi akar ez lenni, már csakugyan ! Feltolta magát ültéből, de amikor a talpára nehezedett, megingott. A leje nem akarja az igazságot. Fekete karikák lövellnek ki a szeméből. kisvártatva mintha csillagszórót gyújtottak volna az agyában, szikra- esőt vél látni. Húzza-vonja valami le a földre. Az ágy nem lehet messze, az ágy az ő menedéke: ha már mindenképpen esni kell, hátrafelé essen. Örvendezik, hogy sikerült, nem vágódott el, az ágyon fekszik, nem fáj semmije, tehát nem ütötte meg magát. Egy kicsit pihen, és újra megpróbálja. A tyúkok be vannak zárva, a masina hideg. Annyi a dolga, nem heverészhet... — No, rajta, Pista, ne hagyd el magad. Elszántsága dühhé fokozódik. Este még sehol sem- mi, még beszélgetni is szottyant kedve. Hát ez mégse járja. Azért is megáll a lábán és lépni is fog; aki akar, az tud .járni, a láb járásra való ... Elesett szegény öreg, és már tudja, hogy nem az ágyra, homlokából fájdalom sugárzott. Oldalára fordulva igyekezett felmérni, milyen messzire került az ágytól, a menedékétől, mely megóvhatná a szoba és a föld hidegétől. A feje, oh, a feje — hosszú száron nehéz gyümölcs — lecsüng, ahogy törzsét megemeli. Feje szinte éri a földet, ahogy centiről centire araszol az ágy felé. Ha eléri az oldalát, meg van mentve a haza, a karjában érez annyi erőt, hogy felhúzza magát. Sikerült. Elkínzottan nyúl el az ágyon, gyűjtve az erőt ahhoz, hogy betakarózzék. ,/ Tekintete kétségbeesetten tapad a gyújtósra. Pedig jó száraz, egyből tüzet fogna. A SZOMSZÉDASSZONYNAK azt tűnt lel, hogy az öreg tyúkjai még mindig az ólban. Talán kicsit elaludt. De nem hagyta nyígton a lelkiismerete. Kiment, és a kéményt vette szemügyre — ilyenkorra mindig füstöl. > Sietve ' tráppolt Öreg szomszédja portájára. Lenyomta a kilincset. Zárva. Bekukucskált az ablakon. Az ágyra nem láthatott. A széken ott a ruhája, szépen elrendezve. Beszólt: — Pista bácsi! Itthon van? — Jaj, gyerekein, jaj már nekem — hallatszott odabentről. — Az ajtó zárva. — Az bizony zárva. — Hát akkor hogy menjek be?! — Feszítsd meg a fejszével, ott van a íavágatón. Az asszony beleizzadt, mire megnyílt az ajtó. Ro-- hant a szobába. Pillantása rögtön az öreg homlokára esett, a jókora dudorra. — Elesett? — El, gyermekem, el. — Szaladok orvosért. De előbb betűtök; kileli az isten hidege. — Az isten is megáld, gyermekem. Az orvos megígérte, rendelés után rögtön jön. Visz- szafelé a -tsz-iroda előtt vitt el az asszony útja. Pista bácsi tsz-tag, az elnököt értesíteni kell az esetről. Az elnök gondterhelten hallgatta az asz- szonyt. — Erzsi, mondd, Erzsikéin, nem .vállalnád az öreg gondozását? Csak addig, amíg megjön a lánya. Naponta adunk — hirtelen elharapta a szóé, magába merült — mondjuk, húsz forintot, esetleg többet is. Te vagy hozzá a legközelebb. , I — Inkább ingyen — szólott Erzsi. — Gondold meg, négy gyereked van. Erzsi. — Ahol hat jóllakik ... — Tudom. Erzsi, jóravaló teremtés vagy, de hát ingyen" Krisztius koporsóját se őrizték. Csináld, aztán majd elszámolunk. írok a lányának. A lévél el is ment az aznapi postával, harmadvagy neg.yednapra a válasz is megjött: nincs szabadsága. most hagyjon ott csa- pot-papot? ... Ezt igazán nem kívánhatják. A télre megjött a tavasz, arra meg a nyár. Szabó István többé nem állt talpra. Egy nyugodalmas éjszakán csendesen elszendeue- dett. A lánya a temetésen se tudott résztvenni. hiszen oly messze vetette sorsa, és megint úgy jött ki a lépés. hogy nem szakíthatott magának időt. Jó hónap telhetett el a temetés után, amikor hazaállított, talpig feketében. ahogy illik. Örökségét, a házát zárva találta. Erzsi igazította útba: a kulcs a tsz-irodán. Az elnök elsőként ezt kérdezte tőle: — A temetőben már voltál? — Messze még az este, addig leszek. — Előbb látogasd meg apádat, utána gyere vissza. Nagyon nem tetszett az asszonynak, hogy illemre tanítják. Lenyelte mérgét és felütött fejjel távozott. Viszatérve, nyújtotta kezét a kulcsért. — Megkapod, hogy egyszer és utoljára megnézd szülőházadat. Amit a két kezedben elbírsz, annyit elvihetsz belőle, bár jogilag ahhoz sincs semmi közöd. Édesapád minden ingó-ingatlan vagyonát a tsz-re hagyta, amely gondját viselte. Az asszonyból menten kibújt az ördög, mindennek lehordta az elnököt, az egész „mocskos falut”. A lármára összeszaladt emberek körbefogták őket. Jolán egykori barátnőit, meglett emberré lett osztálytársait szólongatta, hívta segítségül az elnök „önkényeskedése” ellen, aki — íme — kiforgatja őt örökségéből. A néma tömeg dühe nőt- tön-nőtt, s hirtelen vált hangossá. Jolán nem tette a kirakatba, amit a fejére olvastak: „Nem sül le a képed ideszemtelenked- ni?!” „Apád nyolc hónapig nyomta az ágyat, és te egyszer se nyitottad rá az ajtót.” „Kotródj innen, amíg jó kedvünkben vagyunk!” JOLÁN NEM KÉRT a feléje nyújtott kulcsból. Mindent vagy semmit! Az emberek sorfala között dacosan eiviharzotl. Csak az út közepén, tisztes távolban jött meg a hangja, sértő szavakat vijjogott és a nyomaték kedvéért öklét rázta, hogy majd ő megmutatja. móresra tanítja ... az egész falut. | Nem várta meg az esti vonatot, már a délivel elutazott. Gulyás Mihály Luko.vszky László munkája Kelényi István: Hová hordja arcomat holdat úsztató hajad,!?): láng-álmomban árny patak 4 vágy örvénylik hallgatag szem mögött és szív alatt------hol hullámdal-áldozal á ramlás------fekete hab c söndmedrében fölfakad. Aki Halléban jár, okvetlenül találkozik Hándellel is. Mert a közmondást, miszerint minden út Rómába vezet, a halleiek így mondják: minden út a Markira, a Piactérre vezet. Ahol ott áll büszkén a város szülötte, a nagy német zeneszerző, Georg Friedrich Händel szobra. S a Saale-parti metropolisba látogatók legtöbbje nem elégszik meg a szobor előtt lerótt kegyelet néhány percével, hanem ellátogat az innen egy-két percnyire levő Handel-ház- ba, a Händel-Hausba is. Az ódon épület belsejébe lépve letűnt századok le- hellete csap meg—.bennünket. Szinte várjuk, mikor csendül fel valahonnan az orgona, vagy egy cembaló hangja. Öregedő hölgy kéri el tőlünk a belépőjegyet, majd kedvesen mutatja, hol kezdjük a nézelődést. A kiállítás elsőként az 1680-as évek Hallójának zenei életébe enged bepillantást. A ma több mint félmillió lakosú város akkoriban mindössze 14 000 lelket számlált, ám közülük sokan imádták és értették a zenét. S csak néhány év kellett már, hogy legyen egy Händeljük is! Igaz, nem sokáig örvendeztette a várost óriási lángelméjével, hiszen még csak 18 éves volt, amikor útnak indult Hamburgba. Az északi német várost a napfényes Itália, majd Hannover és London követte. Térképek, kel illusztrált gazdag anyag mutatja be az életút egy- egy állomásának korabeli emlékeit, amelyek közül világhírre tettek szert a hangszerek. az 1600-as évekből megmaradt esem- • balók, spinettek. Többjükön maga Händel is játszott... A nagy zeneköltő, aki mintegy negyven operát írt, az oratórium utolérhetetlen mestere volt. Itt, a Händel-häzban közvetlen .közelről nézhetjük a ,,‘Jephata”, a „Messiás” és a többi oratórium eredeti kéziratait. Külön kiállítási rész mutatja be az egyes zeneművek ősbemutatóit hírül adó egykori plakátokat, a Handel-játékok programjait. vagy például a munkásságával. zenéjével foglalkozó könyvtárnyi irodalmat. Amikor ismét találkozunk az idős és kedves hölgygyei. arról faggat, hogyan tetszett a németek Händel- jét bemutató múzeum? Nem értettük, miért hangsúlyozta. hogy a németekéi Csak később tudtam meg, — nézzék ezt el nekem a zenetörténethez nálamnál jobban értők —, hogy Hűn. delt az angolok is magukénak vallják. Azért, mert élete jelentős részét- Londonban töltötte, s többnyire ott születtek nagy zenei alkotásai is. (A halleiek mesélték. hogy egy-egy Hän- del-évl'ordulókor. amikor a Marki Han'del-szobrát elborítják a kegyelet virágai, a szobor egyik oldalán az NDK, a másikon Anglia lobogóját lengeti a szél...). Nekem egy korábbi wei- mari látogatásom jut eszembe erről, amikor a Liszt-házban járván ben. nem is olyan érzés alakult ki, minima weimariak is, magukénak tekintenék Lisztet. Pedig a nagv -zenei lángelmék mindenkiéi. S elsősorban azok mondhatják magukénak őket, akik ismerik, szeretik zenéjüket. Mert hegyeken, tengereken át mindenkihez szólnak, akik Csak áhítattal hallgatják őket. S ha valaki szereti Handelt, vagy meg akarja szeretni, csak közelebb kerülhet hozzá, ha Halléban járva egy-két órányit elbolyong a Händel- Haus folyosóin, termeiben. Ny. I. i A fa — érték E gyetlen fa elegendő sok millió gyufaszál gyárfásához és egyetlen gyufaszál elegendő sok fa elpusztításához. A fákat az erdőt és azok világát nem lehet máról holnapra pótolni, sem gyarapítani. A fákat mindenkinek szeretnie kell é® természetesen kötelessége is megvédeni. Szeretni viszont csak azt tudjuk, amit már jól ismerünk, ezért fontos, hogy ismerkedjünk alaposan a fák és az erdők tulajdonságaival és gazdasági jeletősé- gével. A fa igen sok alapanyagot biztosít az iparnak. Az építő-, bútor-, papír-, csomagoló-, textil- és vegyipar a legszámottevőbb fogyasztók. A hőenergia előállítása fatüzeléssel mindinkább visszaszorul, a vasúti talpfák is részben betonból készülnek, de ez sajnos még mindig igen kevés megtakarítást jelent az előzőleg felsorolt értékesítési formák összességében. Az erdő él és állandóan változik. Pontosan annyit ér, mint amennyit a fái; l vadállománya, ritkaság- számba sorolandó növényei, gombái, mohái, zuzmói, vízkészlete és humusza. Az erdők talaja sok értékes szerves anyagot tartalmaz, mely évek hosszú során alakult ki és biztosítja a rátámaszkodó növényvilág táplálkozását. A települések és utak fásításának gondolata már ősidők óta fogalkoztatta az embert és egyes közösségek komoly anyagi áldozatok árán létesítettek másodlagos erdőket, ligeteket, parkokat és fasorokat. Világszerte ünnepük a „Fák Napját”, hogy ezzel is kiérni iék a fásítás fontosságát és fokozzák irántuk az érdeklődést és szeretetek A fák élnek, külső hatásokra reagálnak, fejlődnek, vagy elpusztulnak. Igen káros hatással van a fákra a tövükben történő szemét vagy száraz levél elégetése, vagy a szalonnasütés. A fák törzséhez rögzített hirdetmények nemcsak károsak a fák fejlődésére, hanem egyben elcsúfítják a környezetet is. A Miskolc-Tapolcára látogatók bizonyára gyakran felháborodnak, mikor a Júnó Szálloda felé vezető jegenyesor fáin a primitív módon rögzített reklámokat látják. „Falatozó Thaly K. u. 8. 5 perc”. A tábla felülete kb. 1 négyzetméter, követi az, IBUSZ fizetővendégszolgálat félnégyzetmé- leres hirdetése, majd az Ifjúsági Park kb. négy négyzetméter felületű feltámasztott propagandái, persze itt is. mint országszerte, az igen fontos GVF- gázcsapjező tábla sem hiányozhat a fákról. A templomok falát tiszteletben tartják a plakátozók, kérdem, miért nem viselkednek hasonló módon a fákkal, melyek mindenkinek egyformán hasznosak és nem kérnek ellenében semmi különöset, csak egy kis szeretetet és védelmet. Villányi Bcla
