Észak-Magyarország, 1975. október (31. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-15 / 242. szám

ESZAK-MAGYARORSZAG 2 .1975. okt. 15., szerda A magyar művelődéstörté­neti és neveléstudomány ki­emelkedő személyisége, Apá­czai Csere János életének példáját, munkásságának ta­nulságait idézte tegnap Sá­rospatakon a Magyar Peda­gógiai Társaság és a Pataki Tanítóképző Intézet által rendezett tudományos em­lékülés. A jeles tudós és ne­velő születésének 350. évfor­dulója alkalmából, a tanító­képző intézet dísztermében tartott ünnepségen részt vet­tek a pataki felsőoktatási in­tézmény lengyel és NDK- beli testvérintézményeinek képviselői is: W. Goriszow- sky, a katowicei egyetem pe­dagógiai tanszékének veze­tője, Heinz Nagel, tanügyi főtanácsos, a bautzeni taní­tóképző intézet első igazgató- helyettese. A tudományos ülésen dr. Károly István intézeti igaz­gató megnyitója után dr. Simon Gyula, a Magyar Pe­dagógiai Társaság főtitkára ünnepi cml ékbeszédében Apáczai Csere János műve­lődéspolitikai örökségét mél­tatta. Beszédében hangsú­lyozta, hogy a magyar tu­domány a felszabadulás után megkülönböztetett figyelem­mel vette számba Apáczai­nak, a XVII. század európai látókörű művelődéspolitiká­jának, az értekező próza első hazai mesterének, a magyar tudományos nyelv alapvető­jének szellemi hagyatékát. Annak az Apáczainak, aki a külföldi egyetemről azért tért haza, hogy Magyarországon ajtót nyisson az európai ha­ladó eszméknek, s aki egy életre elkötelezte magát egész népe Művelésének szolgálatára. Részletesebben értékelte Apáczai fő müvét, a Magyar Enciklopédia tu­dománytörténeti jelentőségét, kiemelve, hogy az első ma­gyar nyelvű tudományos mű a tudomány melletti alapve­tésben is modern szemléletet tanúsít, hiszen teljes terje­delmének felében kora ter­mészettudományos ismereteit összegezi. Apáczai nevelői törekvése példamutató ma is a humán és a természettu­dományos műveltség egysé­ges rendszerbe foglalására. Javarészt mindmáig érvé­nyesek Apáczai Csere János nevelési elméletének a taní­tásai is. Érvényes az általa szorgalmazott „derűs iskola” j eszméje. Előremutató a tu­dásról vallott felfogása: nem szövegrészek mechanikus megtanulását szorgalmazza, hanem az ismeretek össze­függésének megértését tartja elsődleges jelentőségűnek. Ezután Apáczai Csere Já­nosnak, a pedagógus hivatás­ról szóló tanításait, gondo­latait Oláh Katalin intézeti tanár értékelte előadásában. A tudományos ülésen a len­gyel és az NDK-beli peda­gógusképző intézetekből ér­kezett vendégek is megem­lékeztek Apáczai európai je­lentőségű munkásságáról. Az emlékünnepséget zenés irodalmi műsor zárta, mely­ben a tanítóképző intézet irodalmi színpadának tagjai, valamint az intézet oktatói és hallgatói működtek közre. Bcrecz József Kedden reggel 7.50 óra­kor Hajdúsámson belterü­letén egy sorompó nélküli közúti-vasúti átjáróban a Volán Hajdúhadház—Hajdú­sámson—Debrecen között közlekedő autóbusza ráhaj­tott a vasúti sínekre, s ösz- szeütközött a Debrecen—Máj tészalka között közlekedő személyvonattal. A szerencsétlenség követ­keztében Csikós Károly 14 éves, Csikós (Tamás 8 éves, Szakály János 13 éves, Ju­hász László 8 éves. Katona Sándor 14 éves, Vezendi .Já­nos 13 éves iskolai tanulók, hajdúsámsoni lakosok. Nagy István 19 éves géplakatos hajdúsámsoni, Varga Gábor- né 25 éves háztartásbeli, hajdúhadházi, Ari Józsefné 45 éves háztartásbeli és Nagy Istvánné 60 éves háztartás­beli hajdúhadház-fényestele- pi lakosok olyan súlyos sé­rülést szenvedtek, hogy a helyszínen meghaltak. Szabó Tibor héthónapos csecsemő orvosi rendelőben, Varga La- josné 39 éves hajdúhadházi lakos kórházba szállítás után meghalt. Nagy Sándomé 39 éves háztartásbeli, hajdúhadházi, Sándor Ferencné 39 éves var­rónő, hajdúsámsoni lakosok életveszélyes sérülést szen­vedtek. Tizenegy személyt súlyos sérüléssel a mentők kórházba szállítottak, egy személyt orvosi ellátás után a kórházból elbocsátottak. A vizsgálat eddigi megál­lapítása szerint a balesetet Kovács János 28 éves autó- buszvezető, józsai lakos okoz­ta —, aki maga is súlyosan megsérült —, mert a vasúti átjáróra történő ráhajtás előtt nem győződött meg az áthaladás veszélytelenségé­ről. A szerencsétlenség ügyében a rendőrség a vizsgálatot to­vább folytatja. IS KPM és a Volán Tröszt részvétnyilvánílása A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium és a Volán Tröszt mély megrendülését fejezi ki az áldozatok hozzátartozóinak. Megrendülésünket növeli a szomorú tény, hogy a tragikus szerencsétlenség áldozatainak többsége iskolás gyermek. A gyászban, a szülök, a hozzátartozók fájdalmában együtt­érzően osztozunk. Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium Volán Tröszt AZ ESZAK-MAGYARORSZÄG SZERKESZTŐSÉGE azonnali belépéssel keres perfekt ps- és pépírúnöt Jelentkezés a szerkesztőség titkárságán. Szovjet-francia tárgyalások „II vizsgáié! lezárult, felejtse @1?” I gen, a címet a nálunk is nagy sikerrel bemutatott olasz film nyomán ismerjük. De azzal, amit a cím sugall, tehát a tartalmával, ha úgy tetszik, monda­nivalójával más, komolyabb vonatkozásban, többször is találkoztunk. Például azután, hogy az alabamai Memphis­ben megölték dr. Martin Luther Kinget, az amerikai pol­gárjogi mozgalom világhírű vezetőjét és a vizsgálat be­érte a feltételezett gyilkos, James Earl Ray zűrzavaros személyével. De ennek a „vizsgálat lezárult”-módszernek messze a leghíresebb és legsötétebb példája az, ami 1963 őszén Dallasban történt — és mindaz, ami utána követ­kezett. A Warren-jelentés félreérthetetlen, egyetlen célja az volt, hogy ellentmondást nem tűrő hangon odakiáltsa az amerikai és a nemzetközi közvéleménynek: „A vizsgálat lezárult, felejtse el”. Az állítólagos gyilkos nem jutott el szinte a kihallgatásig sem, a gyilkos gyilkosa állítólag be­tegségben halt meg, csaknem harminc lehetséges tanú pusztult el fantasztikusan rövid idő alatt, a világ csak úgy sistergett a kombinációktól — és a felháborodástól is, amikor a bizottság odavetette neki a „magányos gyil­kos” minden ízében recsegö-ropogó bizonyítvány magya­rázatát. Amerikában is sokan akadtak, akik nem nyugodtak be­le ebbe a véglegesnek kikiáltott „ítéletbe”, az igazságügyi szerveket beadványokkal bombázták. Mindhiába. Egészen mostanáig. Washingtonból ugyanis azt jelentették a hír- ügynökségek: a kongresszus úgy döntött, hogy hivatalos vizsgálatot indít John Fitzgeraíd Kennedy meggyilkolá­sának ügyében. Miért született meg a döntés és miért most? A jelek szerint az okok a következők: 1, néhány hete a dallasi Times Herald szenzációs, megcáfolhatatlan új leleplezést közölt. Eszerint a gyilkosság előtt néhány nappal Oswald a dallasi FBI-irodában írásban (!) „egész Amerikát meg­rázó tettel” fenyegetőzött. Az írás sohasem került a War- ren-bizottság kezébe és most sincs meg. Az FBI jelenlegi igazgatója beismerte, hogy elődei az írás megsemmisítésé­re (!) adtak utasítást Washingtonból a dallasi irodának! 2. Gerald Ford csak a legutóbbi hetekben 362 életveszé­lyes fenyegetést tartalmazó levelet kapott és kétszer kí­séreltek meg ellene merényletet. 3. Indul az elnökválasz­tási kampány és az amerikai közvélemény felkészül az újabb tragédiákra. 4. A Demokrata Párt egyetlen győze­lemre esélyes jelöltje, Edward Kennedy nyilvánvalóan Dallas árnyékában döntött úgy, hogy nem indul a válasz­tásokon. Dallas előkészítői alapos munkát végeztek. Nem biz­tos, hogy a vizsgálat bármilyen eredménnyel jár. De ma­ga a törvényhozási döntés is érzékelteti, mi volt — és ma­radt a tét napjaink Amerikájában. A PFSZ nem vesz részt Az Egyesült Államokban tartózkodó szovjet űrhajósok a Fe­hér Ház rózsakertjeben tartott találkozón a Szojuz—Apollo- programban részt vett asztronauták arcképével díszített em­lékplakettet ajándékoztak Gerald Ford elnöknek. A képen: Kubászov, Leonov, Brand, Ford és Stafford. A Palesztinái Felszabadí- tási Szervezet kedden Bej- rútban hivatalosan bejelen­tette, hogy nem vesz részt az Arab Liga rendkívüli kül­ügyminiszteri értekezletén. Faruk Kaddumi, a PFSZ Végrehajtó Bizottságának tagja a Wafa palesztin hír- ügynökségnek adott nyilat­kozatában azt mondotta, hogy a szerdára Kairóba összehí­vott találkozó másodrangú jelentőségű problémákkal akar foglalkozni, miközben e térség valóban fontos ese­ményeit, például az egyipto­mi—izraeli megállapodást fi­gyelmen kívül hagyja. Huszonöt év a tanács szolgálatában fl város pénzének jó gazdája Két órával Giscard d’Es- taing Moszkvába érkezése után a Kreml Katalin-ter- mében plenáris ülés kereté­ben megkezdődtek a szovjet —francia hivatalos tárgyalá­sok. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa és a szovjet Minisz­tertanács kedden este a moszkvai Kremlben vacsorát adott Giscard d’Estaing fran­cia államfő és a kíséretében levő személyiségek tisztele­tére. A fogadáson Leonyid Brezsnyev és Giscard d’Es­taing beszédet mondott. — A szovjet és a francia vezetők legfelsőbb szintű .találkozói mindig telítve vol­tak politikai tartalommal, mindig előrelendítették az országaink közötti kapcsola­tok fejlődését — állapította meg a vacsorán elhangzott beszédében Leonyid Brezs­nyev, az SZKP Központi Bi­zottságának főtitkára. A nemzetközi életben vég­bement változásokról szólva az SZKP főtitkára elmondot­ta, hogy különösen erőtelje­sen nyilvánultak meg -áz eu­rópai biztonsági konferen­cián, amely valóban törté­nelmi arányú feladatokat fű­zött ki. Kicsúszott a talaj azok lába alól, akik kételyt akartak támasztani a mai'Eu­rópa realitásai iránt. Az ér­tekezlet résztvevői kidolgoz­ták az együttműködés széles — Ha belegondolok, ha­mar eltelt ez a negyedszá­zad. Sok munkában gyorsan telik az idő. — Így tűnődött visszatekintve a huszonöt esztendőre dr. Kiss József, Miskolc város Tanácsa pénz­ügyi osztályának vezetője. Az elmúlt évtizedek a még korábbiakban gyökereznek. Amikor most arról az em­berről szólunk, aki a taná­csok megalakulása óta az apparátusban dolgozik, nem közömbös az sem, honnan indult. — Apámnak öt holdja volt. öt holdra öt gyerek. Az 1937-es esztendő volt a leg­nehezebb. Zöld-hitelt vett fel, s árverezés lett a vége. El­vitte a végrehajtó a lovakat is, elvettek még abból a kis földből is ... Az adósújtotta nyomorgó kisember öt gyerekéből az egyik maga is „adószedő” lett. Talán furcsa is lenne ez így, ha közben nem változik meg gyökeresen g világ. Már 1949-et irtunk, amikor Kiss József a miskolci adóhivatal­hoz került, s kinevezték a diósgyőri adóhivatal vezető­jének. De milyen másféle emlékei vannak ennek az adóügyi embernek! — Messze volt Diósgyőr, igen hosszú időt vett igény­be az utazás a városból. Egy­szer azt mondja nekem az egyik gépgyári munkás; — programját a béke és a ha­ladás nemes céljai nevében. A helsinki záróokmány aláíróinak felelősségéről szól­va Leonyid Brezsnyev a megállapodás végrehajtásá­nak fontosságáról beszélt. Az államközi kapcsolatok továb­bi átalakítása a helsinki el­vek alapján, a gazdasági és tudományos-műszaki kapcso­latok további elmélyítése a kulturális, oktatási informá­ciós együttműködés erősíté­se, az i emberek közötti kon­taktusok szélesítése termé­szetesen erőfeszítéseket, köl­csönös és tartós erőfeszítése­ket követel — hangsúlyozta. — Az enyhülés materiaii- zálása egyszerűen elképzel­hetetlen a folyamatnak a ka­tonai területre való kiterjesz­tése nélkül — azt hiszem, hogy ennek feltételei most javultak — állapította meg a főtitkár. — Az államok jóindulatá­ra és kezdeményezőkészségé­re — mondotta ezután — most különösen szükség van az európai szembenállás to­vábbi csökkentéséhez és kü­lönösen a leszerelési intéz­kedésekhez. Véleményünk szerint mind időszerűbbé válnak olyan nemzetközi megállapodások, amelyekben "az államok kötelezik magu­kat, hogy nem hoznak létre új tömegpusztító fegyvereket és fegyverrendszereket. Tudja mit, vegyen egy ke­rékpárt — Vennék, de miből? — A gyár ad nekünk rész­letre. Én megveszem, maga meg havonta nekem törlesz­ti a részletet. — így vettem kerékpárt. Tizenhét forint 59 fillérbe került havonta. Sor került Miskolcon is a tanácsok kialakítására, az apparátus megszervezésére. Kiss Józsefet főelőadónak hozták be az osztályra, ahol 1954-ben osztályvezető-he­lyettes, majd 1957-ben osz­tályvezető lett, s az ma is. Ami ebben a városban á ta­nácsok megalakulása óta épült, létrejött, abban mind­ben benne van Kiss József munkája. Milliárdok fordul­tak meg a kezén, — persze nem közvetlen pénzformá­ban. Az adóügyi, pénzügyi munkának is vannak sajá­tosságai. A miskolci tanács pénzügyi osztályának tevé­kenysége, légköre olyan, amilyet az osztályvezető sok év munkájával, tapasztala­tával, igen sok emberséggel kialakított. Ezen a poszton ilyen köz­tiszteletben helytállni csak igen magas politikai és szak­mai képzettséggel lehetett. Kiss József az eltelt huszon­öt esztendőt munkája mel­lett állandó tanulással töltöt_ te. — A könyvelés különböző fokozatait végeztem el, majd beiratkoztam a közgazdasági egyetemre. Ilit szereztem a doktorátust. Később kedvenc tárgyamból, a politikai gaz­daságtanból is doktoráltam. Eat a tárgyat tanítom is az esti egyetemen. Félévenként két. alkalommal a közgazda- sági egyetemen a tanácsi költségvetésről tartok elő­adást, és 10 éve oktatok a pénzügyi főiskolám. A pedagógus és a pénzügyi szakember szerencsés talál­kozása ez, s bizonyíték rá, hogy lehet a pénzügyi mun­kát is hivatásnak tekinteni, s felsőfokon művelni. Ez a képzettségi szint jól érvé­nyesül Miskolc város Taná­csa pénzügyi életében. Na­gyon igaz az a megállapítás, hogy csak kis stílű, alacsony képességű emberek válnak bürokratákká a közigazgatá­si munkában. Dr. Kiss Jó­zseffel szívesen tárgyalnak szakemberek, ügyfelek egy­aránt. Neki köszönhető, hogy Miskolc városában valóban talaja van az intézmények önállóságának. Teret enged a kezdeményezésnek, bátran felkarol mindent, ami új, ami korszerű, mert mer kez­deményezni. mer elszakadni ha kell a nehézkesebb meg­szokottól a jobb érdekében. Ezt a rugalmasságot csakis a magas fokú tudás, biztos fel- készültség alapozhatta meg. ............................. — A pénzügyi apparátus sok változáson ment át hu­szonöt év alatt. Nőttek a fel­adatok, egyre nagyobb ösz- szegekkel gazdálkodott a vá­ros — mondja dr. Kiss Jó­zsef. — Mindig az volt osz­tályunkon a cél, hogy ami pénz rendelkezésünkre áll, azt okosan kölfsük el. Hogy jó-e a mi pénzügyi mun­kánk? Ezt szerintem azon le­het lemérni, hogy milyen Miskolcon az iskolák, óvo­dák, kórházak felszereltsége. Még előbbre is juthatunk ugyanolyan összegből. A tár­sadalmi összefogás mindig sokat segített, sokat fog se­gíteni ezután is. A társadal­mi erőkkel az új ötéves ter­ven is úgv számolunk, mint pénzzel. Mert ha jól szerve­zünk, az pénzt jelent a vá­rosnak. — Van-e ebben a város­ban valami olyan, amiről elmondhatja, ezt én akar­tam, én csináltam? — kér­dem végezetül. — Nem tudok ilyet mon­dani, ... volt, amin vitatkoz­ni kellett, de végül is a kö­zös akarat döntött így, vagy úgy. Az sem biztos, hogy mindig mindent a legjobban csináltunk. Hiszen nem egy visszásságot az Észak-Ma- gyarország is szóvá tesz oly­kor, de hát ilyen az élet, a mindennapi munka. Készítettünk egy gyors számvetést, amelynek alap­ján kitűnt, hogy 1968 óta, a két ötéves terv idején 16 milliárd forint felhasználása, elosztása volt az osztály fel­adata. Ezzel a pénzzel, a vá­ros pénzével, jól gazdálkodik dr. Kiss József. / Adaiuuvics Ilona

Next

/
Thumbnails
Contents