Észak-Magyarország, 1975. október (31. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-07 / 235. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 . IVJOEPg 1975. okt. 7., kedd liuvi tátgy ■ (Folytatás az 1. oldalról) Hétfőn a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bizottságának székházában befejeződ tele a magyar—vi- 'etnamj tárgyalások. . A magyar tárgyaló csopor­tot. Kádár. János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a vietnami tárgyaló csoportot Le Duan, a Viet­nami Dolgozók Pártja Köz­ponti Bizottságának első tit­kára vezette. A hétfői tárgyaláson elv­társi egyetértés légkörében időszerű nemzetközi kérdé­sekről folytattak vélemény­cserét. A tárgyalásokról közös közleményt hoznak nyilvá­nosságra. A képén Be Duant fogadja Kádár János. itta időszerű fe Tegnap a Technika Házá­ban az Építőipari Tudomá­nyos Egyesület miskolci cso­portja előadást szervezett. Az építéspolitika időszerű •kérdéseiről' Tóth Imre, az Építésügyi és Városfejlesz­tési Minisztérium pártbizott­ságának tiíkára tartott tá­jékoztatót. Egyebek között elmondta, hogy a Központi Bizottság 1974. december 5-i határozata és a XI. párt- kongresszus határozatai hosz- szú időkre szóló feladatot je­lölnek meg. Az eddigi ta­pasztalatok nem mindenütt és. nem egyértelműen kedve­zőek. Az építőiparban a terme­i művészeti szakszervezetek kongresszusa Hétfőn, október (i-án Bu­dapesten, a Költői Anna utcai Vasas székházban megkezdődött a film-, zene-, képző- és iparművészek, a színházi és artistaművészek, a rádiósok és televíziósok 33 ezres taglétszámú szakszer­vezeti szövetségének VIII. kongresszusa. A megnyitón megjelent Övári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Központi Bi­zottság titkára, dr. Orbán László kulturális miniszter, Földvári Aladár, a SZOT el­nöke és Virizlay Gyula, a SZOT titkára. Vass Imre, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségé­nek főtitkára ismertette t a központi vezetőség beszá­molóját, amely kiemeli, hogy a művészeti nevelő munká­ban továbbra is az elsőren­dű . feladat a nagyüzerpi munkások, 'a szocialista bri­gádok és szakmunkástanulók közelítése a. művészetekhez. A beszámolót követő vi­tában felszólalt Övári Mik­lós. Tolmácsolta a Központi Bizottság üdvözletét, s hang­súlyozta, hogy a művészek erőfeszítései hozzájárultak a párt politikájának, ezen be­lül kulturális politikájának megvalósulásához. Igazoló­dott, hogy az alkotók leg­java támogatja, sajátjának vallja' az MSZMP XT. kong­resszusának állásfoglalásait. A művészetek fontos, nélkü­lözhetetlen szerepet töltenek be a társadalom értékeinek gazdagításában; a Művészeti Szakszervezetek Szövetségére jelentős feladat hárul a kul­turális élet fejlesztésében. Rámutatott, hogy a kultu­rális és a gazdasági építés egysége különösen fontos, mert e két tevékenység köl­csönösen gazdagítja egymást. Sajátos, összetett szerep jut a művészeteknek az új, szo­cialista embertípus kialakí­tásában is. Ezzel kapcsolat­ban felhívta a művészek fi­gyelmét arra, hogy minden igényes alkotás igazi alapja: a valóság értelmezéséhez szükséges szilárd tudomá­nyos alapon álló világnézet, az az ideológiai alap, amely nélkül a művész sem a ma­ga, sem a közönség számá­ra nem tudja helyesen ér­telmezni a társadalom éle­iének alakulását, a társada­lomban végbemenő folyama­tokat. Majd kifejtette: azért, hogy a művészetek betölthessék társadalmi szerepüket, s hogy a közművelődési prog­ram sikeresen valóra vál­jék, a Művészeti Szakszer­vezetek Szövetsége, s a mű­vészek egyénileg is sokat te­hetnek. Biztos ideológiával, a nép ügye iránti elkötele­zettséggel, színvonalas alko­tásokkal, értékes hozzájáru­lást adhatnak szocialista tár­sadalmunk nagy céljainak megvalósításához. lés növekedését 90 százalék­ban a termelékenység növe­kedése fedezte. A vállalatok többsége a hatékonyság nö­velése érdekében komplex intézkedési (orvéi dolgozott ki, azonban ezek nagy szó­ródást mutatnak, a gyakor­lati eredményt illetőleg. Sok terv elszakadt a valóságtól, és a távlatokban való gon­dolkodás még nem tapasztal­ható mindenütt. Dr. Juhász György, a megyei pártbizott­ság osztályvezetője korrefe­rátumában a megye építőipa­rának problémáival foglalko­zott. Az építőipari feladatok nagyok — Tiszai Erőmű, Ti­szai Kőolajfinomító, PVC—III. stb. —, ezeknek megvalósítá­sához azonban csak mintegy 50 százalékban áll- rendelke­zésre-megyei építési kapaci­tás. A feladat: a tervezett létesítmények megépítése. Bécsben közzétették a va­sárnap megtartott osztrák parlamenti választások vég­eredményét. Eszerint a nem­zeti tanács, vagyis a parla­ment 193 képviselői helye közül az Osztrák Szocialista Párt kilencvennégyet, a leg­nagyobb ellenzéki csoporto­sulás, az Osztrák Néppárt hetvennyolcat, a magát libe­rálisnak minősítő, de megle­hetősen jobboldali irányzatú Szabadság Párt tizenegyet szerzett, az Osztrák Kommu­nista Párt pedig a különbö­ző nehéz körülmények miatt nem jutott mandátumhoz. Már az előzetes felmérések is azt jelezték, hogy nyuga­ti szomszédunknál az eddig is kormányzó szocialisták szerzik meg a voksok több­ségét. A kérdés tulajdonkép­pen arra szűkült le, vajon abszolút vagy relatív lesz-c ez a többség. A kérdés tá­volról sem tekinthető elmé­leti dilemmának. Relatív többség esetén a parlamenti matematika kér­lelhetetlen szabályai szerint a szocialistáknak meg kel­lett volna osztaniuk a ha­talom — vagyis a miniszteri tárcák — egy részét a tőlük alaposan jobbra álló Szabad­ság Párttal, amely így a mérleg nyelveként kétségte­lenül igyekezett volna befo­lyásolni n kabinet döntéseit. Az eredmény megkímélte dr. Brúnó Kreisky kancellár pártját ettől a bonni mintá­jú kiskoalíciótók Az abszolút többség azt je­lenti, hogy a valamivel több mint ötmillió szavazó több­sége felhatalmazást adott az eddigi vezetésnek politikája folytatására. Minek köszön­hető ez a kétségtelen siker? 1. A gazdaságpolitikában dr. Kreisky kormánya az ag­gasztó infláció ellenére a nyugat-európai átlagnál jobb helyzetet tudott biztosítani Ausztriában és ami a leg­fontosabb: ugyancsak más nyugat-európai országokkal ellentétben fenn tudta tar­tani a foglalkoztatottság ma­gas arányát. 2. Az elmúlt kormányzati időszak a voksok tanúsága szerint meggyőzte a válasz­tók többségét arról, hogy a szocialista vezetés jól élt az Ausztria örökös semlegessé­géből adódó lehetőségekkel és aktívan igyekezett szolgál­ni a nemzetközi feszültség enyhülését. Aligha tekinthet­jük túlzásnak azokat a véle­ményeket, amelyek szerint az abszolút többség elnyerésé­nek ez a külpolitikai jellegű, de á belpolitikára is jótéko­nyan visszaható tényező az egyik legfontosabb oka. ini táró í ERICH HONECKER ELVTÄRSNAK, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága első titkárának, WILLI STOPÉI ELVTÁRSNAK, a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsa elnöké­nek, HORST SINDERMANN ELVTÄRSNAK, a Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsa el­nökének Berlin Kedves Elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a Magyar Nép­köztársaság Minisztertanácsa, népünk és a magunk nevében meleg, elvtársi üdvözletünkéi és szívből jövő jókívánságain­kat küldjük önöknek és a Német Demokratikus Köztársaság testvéri népének, a Német Demokratikus Köztársaság meg­alakulásának 26. évfordulója alkalmából. A Német Demokratikus Köztársaság népe a. Német Szo­cialista Egységpárt vezetésével kimagasló eredményeket ért el a munkásosztály hatalmának megszilárdításában és a fej­lett szocialista társadalom építésében. A Német Demokra­tikus Köztársaság méltán érdemelte ki a x'ilág haladó cs bó- keszeretö népeinek őszinte elismerését és nagyrabecsülését a szocializmusért, a békéért és az európai biztonság megszi­lárdításáért vívott következetes harcával. örömünkre szolgál, hogy kapcsolataink szüntelenül, és ered­ményesen fejlődnek a politikai, a társadalmi, a gazdasági és kulturális élet minden területén a szocialista internacio­nalizmus szellemében, népeink és a szocialista közösség ja­vára. A Német Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepén újabb kimagasló sikereket kívánunk önöknek és a Német Demokratikus Köztársaság dolgozó névének a fejlett szo­cialista társadalom építésében, az emberi haladásért és a tar­tós békéért vívott harcban. KADAR JÁNOS. . a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, LOSONC/,! PÁL. a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, LAZAR GYÖRGY, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke Gomes kSszSaete Costa Gomes portugál köz- társasági ehlök Nyikolaj Pod- gornijhoz, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségé­nek elnökéhez intézett táv­iratban forró köszönetét tol­mácsolta a szovjet vezetők­nek azért a fogadtatásért, amelyben szovjetunióbeli hi­vatalos látogatása idején ré­szesült. Costa Gomes kife­jezte azt a meggyőződését, hogy a jövőben, is fejlődni fog a Szovjetunió és a Por­tugál Köztársaság közötti gyümölcsöző együttműködés. Ismét abszolút többséget kapott a vasárnap rendezett osztrák parlamenti választáson a Szocialista Párt. A képen: dr. Josef Taus, az ellenzéki Néppárt vezetője (középütt) gratulál dr. Bruno Kreisky kanecllárnak, a Szocialista Párt vezetőjének. 25 év a tanács szolgálatában az Az adócsoportok munkája sohasem tartozott az irigyelt feladatok közé. Különösen az ötvenes évek elején nem. Nagy Sándor táljaival na­ponta 20—30 kilométert gya­logolt egyik községből a má­sikba, hogy a rábízott mun­kát a lehető legjobban ellát­hassa. Később már kerék­párra is futotta az öt-halszáz forintos fizetésből. Csakhogy a legjobb bicikli sem bírta pár évnél tovább a rendsze­res igénybevételt. Kisvonat- tal, autóbuszon, mikor mi­lyen jármű adódott, végezte a munkáját. — Emlékszem egy kisipa­rosra, aki a járási hivatal­ban keresettjei és szánalmai­kéi tőén vázolta anyagi hely­zetét, méltatlannak ítélve az adóztatást. Éreztem, hogy alapos szemlére, vizsgálatra lesz szükség a hozzám for­duló kisiparos nyugalmának helyreállítása érdekében. Ala­posan körülnéztünk, minden figyelmet érdemlő körül­ményt mérlegeltünk — és az­óta még több adót fizet a méltatlankodó szakember — idézi az egyik emlékezetes epizódot Nagy Sándor. Az ilyen eset persze nem mindennapos. A Szerencsi járási Hivatal adócsoport- vezetője éppen azt hangsú­lyozza munkatársainak, hogy ne feledjék: az intézendő ügyek mögött emberi sorsok vannak. — Az adópolitika jövede­lemszabályozó szerepét: érvé­nyesítjük. Ez a mi munkánk. [ A fiatalok közül sokan meg­szerették ezt a foglalkozást, mégpedig olyannyira, hogy a nagy szakmai ismeretet igénylő feladatokra is vállal­kozhatnak. Nagy Sándor negyedszáza­da jár be Szerencsre Mező- zomborról, ahol szülei, nagy­szülei éltek. Huszonöt éve, hogy legalább annyira tar­tozik immár Szerencshez is, mint u szülőfalujához. A szabad ideje legnagyobb ré­szét a ház végében levő kert­ben tölti. A saját kezűleg oltott, gondozott fák között igazi kikapcsolódást talál a napi munka után. — Négy gyereket nevelv tünk fel, már mind felnőt­tek. Jólesett, hogy mindig érdeklődéssel figyelték a munkám, tudni akartak mindenről, ami körülöttem történt. A pontosság, a rend, a számok csalhatatlan sága előttük1 is nagy tiszteletben áll. — Mit tanácsol azoknak a fiataloknak, akik a tanácsi munkát választják élethiva­tásul ? — A képzés, a képzettség szerepe : egyre nagyobb lesz. Ebből indulunk ki, amikor mindenkinek megadjuk a tőlünk telhető legnagyobb támogatást a tanuláshoz, a fejlődéshez. Nemrég vezették be nálunk is a gépi könyve­lést. Örömmel fogadtuk, megkönnyíti a munkánkat. Nagy Sándor a Szerencsi járási Hivatal adócsoportjá­nak vezetője negyedszázada áll a tanácsi munka szolgá­latában. Ebből huszonnégy évet töltött el ugyanannál az íróasztalnál. A felelősségére bízott ügyek mögött sem a fáradtságot, hanem az em­bert látja. N. J.

Next

/
Thumbnails
Contents