Észak-Magyarország, 1975. október (31. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-07 / 235. szám
1975. okt. 7., kodd y ESZAK-MAGYARORSZÄG 3 Egy bánya tovább „él’ & téli is M takarékosság forrásai Amikor 1968-ban a/. Országos lire- és Ásványbányák perkupái üzemében szénié megállt az élei, sokan azt. hitték, hogy megszüntetik a bányát. Érthető volt ez, hiszen ezután csaknem négy évig — évenként — mintegy két; és tél millió forintos ráfizetéssel üzemellek. Ekkor mindössze ötvenötén dolgoztak itt. Azután 19712-ben a bányát a ruda- bányai üzemhez csatolták. A változások, amelyeket az év áprilisa után végrehajtottak — mint például őrlő felújítása, valamint a berendezések állapotának javítása, összesen 600 ezer forint értékben — ismét „talpraállították” az üzemet. Már abban az évben mintegy'egymillió forint nyereséggel zárlak. Ezeket az adatokat Vincze Bela, a perkupái üzem vezetője mondta el, Most, 1975-ben a bánya már majdnem elérte azt az üzemelési szintet, amelyet optimálisnak lehet nevezni. Erre az évre a szikes talajok javításához szükséges lignittel kevert ,'anhidritörleményból 20 ezer tonnát terveztek. Szeptemberig csaknem 15 600 ionnál már ki is termettek. Ha a,z év végéig nem teljesítenék a tervet, azt; csak a Talajjavító Vállalat megrendeléseinek hiánya okozza. — Ugyancsak jelentős mennyiség az ömlesztett és zsákos mészkőliszt: biztosítása is. Az év végéig körülbelül 5 ezer tonnát kell ebből kitermelnünk, melynek nagyrészét szintén földjavításra fordítják a megye északi területein levő termelőszövetkezetek. de a Miskolci Közúti Építőipari Vállalat, valamint az Üt- és Vasútépítő Vállalat is legnagyobb megrendelőink, közé tartoAy. üzem a termelés mellett bérmunkát is végez. Ebben az évben Csepelnek mintegy háromezer tonna magnezit leőrlését vállalták, és ebből 1800 tonnával már végeztek. Az 1968-tól 1972-ig tartó „mélypont” után az eltelt hálom évben meggyorsult az üzem termelése. Ezelőtt hét evvel a bánya fő terméke az anhidril nem kellett senkinek. Sok termelőszövetkezet nem tudta megvásárolni, mert az állami kölcsönből egyszerűen nem jutott talajjavító anyagra. Azok a termelőszövetkezetek pedig, amelyeknek nem volt talaj- j javítási gondjuk, minek vá-' sárolták volna? Amikor azonban az állami kölcsönből ismét lehetőség nyílt a rossz talaj viszonyú 'gazdaságok számára a vásárlásra, a kereslet is megnőtt. Természetesen ezt az üzem, il- j lelve a vállalat piackutatói. igyekeztek is lekötni. 1972 után pedig úgy az anhidrit, mint a különböző mészkő- őrlemények iránt megnőtt az érdeklődés. Kereskedelmi kapcsolataik a tiszántúli területekről Borsod megye északi “ gazdaságaiig kiterjednek. A mezőgazdasági partnereiken kívül ipari üzemeket is, mint; például a Sa jószen t.péteri Üveggyárat, ellátnak. — Három hónappal az év vége előtt már meghatározhatók a várható eredmények. A következő évek eredményeinek biztosításához azonban sokat kell meg tenni. A bánya gépi berendezései elavultak. Jelenleg a külszínen levő öt malom sürgős rekonstrukcióra, illetve kicserélésre szorul. A felújítás jövőre várható, amire 20 millió forintot akarnak fordítani. Ebben benne van két darab kalapácsos malom megvásárlása és felszerelése, a meglevő berendezések portalanítása, illetve a dolgozók szociális körülményeinek javítására szolgáló fürdő és öltöző bővítése. Bár ■ ,1974- ben es 1975-ben több mint egymillió forintot költöttünk aknafelújítási munkákra, itt sok még a tennivaló. Jelenleg 71 fizikai dolgozó van az üzemnél. A környező falvakból járnak be. A már készülő 1976-os termelési feladatok ismeretében bővíteni kell a létszámot. Jövőre 25—30 ezer tonna anhidrit- termelést, illetve 15—20 ezer tonna különböző mészköőr- leményt; kell biztosítanunk. — Ismerve idei eredményeinket, azt hiszem, megvan a következő év célkitűzéseinek reális alapja — mondja az üzem vezetője. Pusztafalvi Tivadar A Beton- és Vasbetonipari Művek Miskolci Gyárában újabb, hasznos formával gazdagodott az újító- mozgalom idén. A gyár dolgozói az évek során számos hasznos, az üzem termelékenységét; növelő javaslatot, újítást nyújtottak be. A dolgozók újat akarását, lelkesedését mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy évente mintegy 30 az elfogadott és bevezetett újítások száma. S ez a vállalat számára átlagosan egymillió forint évenkénti megtakarítást eredményez. Most újabb lehetőség nyílt az alkotókedv kibontakoztatására. Az új módszer az újítómozgalom és a DH- munkarendszer összekapcsolásából adódik. A gyár vezetősége ugyanis a DH-moz- galom keretében valamennyi munkaterületen felmérte a jó munkát akadályozó ki-, sebb-nagyobb hibákat. Ezt követően kidolgozták az intézkedési tervet, melyben a dolgozók javaslatait is kérték és várják a feladatok megoldásában. A pályázati felhíváshoz, melyet július elején hirdettek meg, már ez ideig is szép számmal csatlakoztak a dolgozók. A javaslatok beküldési határideje október 31., a beérkezett újítások értékelésére pedig novemberben kerül sor. A legjobb javaslatok az elfogadást követően hamarosan megvalósításra is kerülnek. Hétfőn a Magyar Tudományos Akadémián megkezdte munkáját a Nemzetközi Gyógyfürdő és Éghajlat ügyi Szövetség (l'TTEC) kongresz- szusa. Az ötnapos tudományos tanácskozást dr. Vadász Gyula, az Országos Gyógyfürdőügyi Igazgatóság vezetője nyitotta meg. Ezt követően dr. Shullheisz Emil egészségügyi miniszter és Guy Ebrárd, a nemzetközi 1 szövetség elnöke üdvözölte a kongresszus résztvevőit. Az ötnapos tudományos tanácskozáson csaknem va- j lamennyi európai és számos j tengerentúli — közöttük több latin-amerikai ország —több mint 2(10 szakembere, orvosok, mérnökök, közgazdászok, idegenforgalmi szakértők és szociológusok vitatják meg a gyógyvizek hasz- j nositásával és az éghajlattal összefüggő időszaki gyógyászati, építészeti, idegenforgalmi szakmai kérdéseket. Az orvosi és felsőoktatási bizottság szekciójában az ivókúrákkal kapcsolatos gyógyászati kutatások tapasztalatairól tartanak előadásokat. A gazdasági szakemberek a betegek gyógyfürdő-' kúra utáni rehabilitációjával járó gazdasági előnyökről cserélik ki véleményüket. A műszaki tanácskozások központi témaköre a különféle típusú gyógyhelyek létesilé- •enck kérdései. A CSUPA SÜRGŐS őszi mezőgazdasági munkában korántsem könnyű feladat a fontossági sorrend megnatá- rozása. A bodrogzugi három település — Kenézló. Viss, Zalkod — halárában gazdálkodó Dózsa Termelőszövetkezetben most mégis a legtöbb figyelemmel a burgonyabeta- karítást kísérik a tagok, s a vezető szakemberek. Megyénkben elsőként tért rá a kenézlői szövetkezeti gazdaság nz étkezésben alapvető fontosságú burgonya zárt rendszerű termesztésére. Az idei ősz az első próbája az iparszerű termeléshez beszerzett gépsor utolsó tagjának, a szovjet gyártmányú oszlá- lyozógépnek. — összesen 110 hektáron ültettünk intenzív holland fajta burgonyát — tájékoztat Bodnár Lajos fömezögazdász. — Ebből 22 hektáron velő- burgonyát termesztünk. Ezt a tételt a Vetömag'termeltetö Vállalat kötötte le, szerződéssel. A további 88 hektáron megtermelt 120 vagon étkezési burgonyát pedig az AGHOKONZUM-nak szállítjuk. a borsodi iparvidék ellátására. A termés nagyobb hányadát már felszedtük. Sokat segített a betakarításban a Sárospataki Tanítóképző Intézel, 100 hallgatója dolgozott nálunk 10 napon át, igen szorgalmasan. Jelesre vizsgázott a szovjet gyártmányú válogató — és osztályozó gépsor is. Háromfelé osztályozza a felszedett gumókat: külön választja az étkezési, a vető- és a jószágnak való apró burgonyát. Éjjel- nappali műszakban, folyamatosan dolgozik a gép és nagyon meggyorsítja ezt a korábban igencsak sok kezet foglalkoztató, aprólékos munkát. A gépek vették át a főszerepet a kukorica betakarításában is. Ebben a munkában szintén a mostani ősz hozta meg a fordulatot, mert még tavaly is hagyományosan, kézzel törték le a szövetkezet tagjai a kukoricacsöveket, s ugyancsak kézzel kellett a behordott csöveket szárító górékba rakni. Most az SZK—5-ös kombájnokhoz két kukoricaadaptert szerzett be a nagyüzemi gazdaság, s a kombájnok sok munkáskezet szabadítanak fel olyan tennivalókra. amelyeket még nem lehet géppel végezni. Különösen kapós most minden szorgos kéz a szövetkezet kertészetében, ahol a 120 hektárnyi téli almából eddig a termés jó kétharmadát; sikerült leszedni. Itt a gyümölcsösben jól tudja hasznosítani a közös gazdaság nyugdíjas tagjainak sc- gítökészségét is. Ezekben a napokban a java munkaerejű tagokkal együtt 120 nyugdíjas szedi az almát. Számukra ez a munka nem le- bccsíi lendö kereset kiegészítést jelent, a gazdaságnak pedig az a haszna a segítő kezekből, hogy a legalkalmasabb időben kerül biztos fedél alá az értékes gyümölcstermés. Ha az almát leszedik, már csak a 8 hektár területen termesztett teli káposzta betakarítása marad halira. A télire való káposztát ae AGROKONZUM savanyító üzemének szállítja a szövetkezet. A BETAKARÍTÁSSAL párhuzamosan a jövő évi kenyérnek valót es a szakosított telepeken tartott jószágoknak szükséges takarmánynak valót vetik a gépek a gondosan előkészített szántóföldeken. A kenyér- és a takarmánygabona vetésterületét — a népgazdaság érdekeinek megfelelően — a tavalyihoz képest 10 százalékkal növelte a szövetkezet. Étkezési búzát 600 hektáron, őszi árpát 28 hektáron vet a gazdaság. Ezenkívül 36 hektáron telepít lucernát, s ezzel az új táblával 500 hektárnyira növekszik a pillangós takarmányok vetésterülete. A talajelőkészítést, a vetést egyaránt nyújtott műszakban végzik a szövetkezet tagjai; hogy teljesen kihasználják a mostani kedvező őszi idői. A szakmunkások szolgálatkészségérc jellemző, hogy a gépjavító műhelyben dolgozó szerelők vállalták magukra az éjszakai műszakot; este ők váltják a (rak-, torosokat, hogy mielőbb földbe kerüljön a jövő évi ke- nyernekvalo. R. JL i A hangszórókban felhangzik a már ismert szignál, s egy női hang többször is megismétli: „Kérem a kedves utasokat. .. Vigyázzanak! . . .” Az egyik titles, aki elég sűrűn igénybe veszi a vasúti szolgáltatást, fefigyel, s ezt kérdezi a vasúti tiszttől: — Mi van? De nyomják a szöveget! Csak nincs valami baj? — Itt., s most nincs — hangzik a diplomatikus válasz —, de hát a vasút veszélyes üzem. Egyre több az utas, fokozottabban kell vigyázni. Vigyázni! E fogalom tartalmáról sokan megfeledkeznek. A MÁV Miskolci Igazgatóság vasútbizlonsági osztályának statisztikájából ezt olvashatjuk ki: ez év január 1-től 13 ember bukott ki a vasúti kocsik nyitott ajtajain. Emberekről van szó! Fiatalokról. akik még meg se ismerték az élet szépségeit, nehézségeit. Középkorúakról, akiket: otthon a család vár, a .gyerekek, akiknek felneveléséről gondoskodni keli. És idősekről. A vonatból való kizuhanás mindenesetben sérüléssel, súlyos sérüléssel, vagy haiallal végződik. A szakemberek azt ma- gyarázgatják, bogy a nyitott kocsiajtók energiában is pazarlást jelentenek. Nyitott kocsiajtók esetében a mozdonyok energiafogyasztása 15—20 százalékkal is megnőhet. Kos, ha emberi életben és energiában is kárt okoz, miért nem fordítunk hát a vasúti kocsik ajtajának bezárására elég gondol ? Az okot nehéz lenne megmagyarázni, hiszen ebben többnyire a közönyösség játszik közre. Az igazgatóság hozott egy rendelkezést, amely szerint — az emberi életek védelmében, — az állomásról a jegyvizsgáló addig nem menesztheti a vonatokat, míg a kocsik ajtajai be nincsenek zárva. Ezt a látszólag egyszerű rendelkezést nagyon nehéz megvalósítani. Ezt mutatja a Tiszai pályaudvari eset. A jegyvizsgáló a vonaton sorra becsukja az ajtókat. Mögötte 10—15 méterre egy ifjú halad és sorra kinyitja azokat. A tettest az ellenőrző szervek a rendőrség közreműködésével felelősségre vonták. A nevét nem tudjuk, nem lenne nehéz megszerezni, de sajnos, nem ez az egyetlen eset. Az igazgatóság egyik vezető dolgozója és-egy szak- szervezeti tisztségviselő elmondja tapasztalatait. Mindkettőé igencsak hasonlít egymásra. A jegyvizsgáló a hiábavaló agitálásba belefáradva hozzájuk fordul: tessék mondani, mit csináljak? Hiába mondom, hogy zárja be az ajtót, az utas változatlanul kinyitja. A „lettes” egy hatalmas, deltás- férfi az igazgatóság képviselőjével szemben is arrogánsán lép fel. Kényszeredetten bezárja az ajtót. Ám az igazgatósági alig száll le Miskolcon, a deltás férfi az elmenö vonat nyitott ajtajából visszavigyorog. Ilyen esettel szemtanúként tömegével találkoztam. Az igazgatóságiak a rendőrséggel együtt időszakonként ellenőrzéseket tartanak. Nos, egy ilyen ellenőrzéskor a a Pestről induló nyírségi vonat valamennyi ajtaja nyitva volt. Helyszíni bírságolás, s kemény felszólítás kellett ahhoz, hogy zárják be az ajtókat, emberek ne kockáztassák a maguk és mások életét, testi épségéi. És gyanúsan ismétlődő jelenség: az ellenőrző csoport leszáll a vonalról, s a nyírségi vonat fenegyerekei sorra kinyitják a vasúti kocsik ajtajai!. s visszaintegetnek az. ellenőröknek. — Az a baj — mondotta az egyik vasúti vezető —, hogy több utas elfeledkezik az íratlan szabályról. Ez igaz. Sőt! Az. írottról is. Felirat adja tudtul egyik- másik kocsinál, hogy az nem dohányzó, s a kocsiban gyermekkel utazó anyákra számítanak. Ilyen ellenőrzéseknél olykor mégis azt tapasztalják, hogy „zsuga- banda” alakul, vágni lehet, a füstöt és a padlón szabályszerűen folyik a bor, a sör. Egyízben hűen leírtam a „fekete vonaton” tapasztaltakat. Az egyik szabolcsi brigádvezető joggal tette szóvá. hogy bár sok fékevesztett ember utazik a hétvégi vonatokon, de nem szabad általánosítani. Sokan vannak. akik a kocsiban akkor is kulturáltan utaznak, vagy szeretnének utazni. A baj az, hogy a hétvégi vonatokon — rendszerint ezeken történik legtöbb esetben a kocsikból való kiesés — a józan életű, kulturált viselkedésű emberek képviselik a kisebbséget. Van, aki minden baj okát abban látja, hogy az állomásokon tálcán kínálják az italozást lehetőségeket. Példát hoznak elő. hogy l„en- gyelországban a vasútállomáson és 300 méteres körzetében tilos szeszes italt árusítani. Talán meg lehetne valósítani, de nem igen oldaná meg a gondot. Szemléleteket kellene megváltoztatni, és ezt a tervezőknél kezdeni. Lassan két évtizede annak, hogy örökké napirenden van a Tiszai pályaudvar épületének korszerűsítése. Valami érthetetlen módon ebben mindig benne szerepel az éttermi, italozási helyiség. Pedig, ha ezt elhagynák, jóval olcsóbb lenne az építkezés is, s nagy, sokmilliós megtakarítást hozna. Az igazgatóság olyan területen fekszik. — Gyöngyös, Eger. Hegy alja —, amely nem is pohárral, hanem korsókkal kínálja a hegy levét. Az egyes esetek láttán az igazgatóság olyan rendelkezést hozott, hogy az italos vasutasnak nem szabad átadni a munkát. Külön jutalmazzák azt a vasutast, aki megakadályozza a munkaátvételt, illetve pluszmunkát vállalva biztosítja tovább a balesetmentes közlekedést. Ez a néhány mozzanat is arra utal, hogy az igazgatóság, a miskolci csomópont vasutas dolgozói és vezetői az emberek védelmében több intézkedést tettek, s keresik a megoldásokat. Igen jó kezdeményezés, hogy a Tiszai pályaudvaron a párt-, a szakszervezeti aktívákból, a munkásőrség tagjaiból peronügyeleteseket; szerveztek. Tennivalójuk volt. bőven. .Vannak emberek, akik a 9. vágánynál a járműjavító kerítéséhez húzódva. úgynevezett szabálytalan oldalon szeretnek felszállni a vonatra. Ez életveszélyes játék. A peronügyeletesek ezek közül többet elhívtak a kerítésről. Ám akadt kettő, három, aki a közelgő mozdony előtt 30—40 méterre ugrott át a kerítéshez. A információs tevékenység javítása, a peronügyeletes- ség mind-mind csak egy mozzanat. Keresik a megoldást, hogyan lehetne még jobban közüggyé tenni a biztonságos közlekedést. Fel akarják éleszteni a vonaton ulazzó közömbös emberek lelkiismeretét is. hogy jobban segítsenek az emberek védelmében intézkedő jegy- vizsgálónak. legyenek még bátrabbak az egészséges utazási szellem jobbani meghonosításában. Közügy ez. Emberi. családi eletekről van szó és sok bosszúságtól, kellemetlen közjátékoktól men- li. mentheti meg az utasokat. Csorba Barna ha*