Észak-Magyarország, 1975. október (31. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-31 / 256. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 1975. okt. 31., péntek Aalról) \ kazincbar- |! városnézéssel fiajd a Borsodi mát megtekinté- lt sor. A Központi ag titkárát és a kiviében levő vendégeket a gyár kapujában Körivélyes István, a vegyikombinát igazgatója, Bás.i János, a nagyüzemi pártbizottság titkára, Ollári István ország- gyűlési képviselő fogadta és köszöntötte. A vendégek az üzem és a város vezetőinek társaságában megtekintették a termelő és épülő gyáregységeket. Első útjuk az olefinprogramban épülő új PVC-üzemhez vezetett. A 12 milliárd forintos beruházással, több mint 100 hektáron épülő korszerű üzem beruházási munkálatait a vízhűtőtoronyból tekintették meg. Később ezeket az üzemrészeket és építkezéseket külön-külön is meglátogatták. — A gyors ütemben épülő korszerű üzem 150 ezer tonna pvc-t gyárt évente, tehát négyszer többet, mint a jelenleg termelő gyár és mégis jóval kisebb területen fekszik — mondta Körtvé- lyes István, a kombinát igazgatója. A Központi Bizottság titkára és a vendégek az acetilén-gyáregységben a központi automata műszerszobát tekintették meg. Ezt követően ellátogattak a polimerüzem vezérlőtermébe, ahol a vendégek hosszasan beszélgettek Simon Tiborné műszerfalkezelővel és több munkatársával. A gyárlátogatás után a bemutatóterembe vezetett útjuk, itt egy állandó kiállításon megtekinthették a gyár késztermékeit. A kombinát vezetői büszkén újságolták, hogy termékeikért eddig 18 esetben kaptak kitüntetést. Az elmúlt öt évben megszakítás nélkül, az utóbbi két évben pedig minden hazai és nemzetközi vásárról díjakat hoztak el. Elsősorban az építő- és szolgáltatóipart ellátó korszerű gyártmányaik aratnak nagy sikert: a mmü ül fi PH II m A bemutatóteremben a BVK makettje előtt pvc faburkoló térelválasztó elemek, redőnyök, ablakok és ajtók. De a gyár termékeit megtalálhatjuk a konfekció- és cipőiparban is. Az üzemlátogatás után a Központi Bizottság titkára és kísérete megtekintette a BVK és Kazincbarcika város történetét és fejlődését bemutató dokumentumfilmet. A film keresztmetszetét és összefoglalóját adta annak, amit üzem közben is láttak. Az esti órákban Biszku elvtárs hosszasan elbeszélgetett a város és a kombinát párt-, állami és gazdasági vezetőivel. Dr. Vékony Ernő, az épülő fiatal szocialista városról, Körtvélyes István a várossal párhuza mosan fejlődő üzemről adott részletes tájékoztatást. A város vezetői többek között elmondták, hogy a környéken elsősorban a vegyipar, a villamosenergia-ipar, a szénbányászat a meghatározó. A 37 ezer lakosú város dolgozóinak többsége ezekben az üzemekben tevékenykedik. A város közigazgatási területén működő üzemek termelési értéke ebben az évben megközelíti a 7 milliárd forintot. Egyenletes a fejlődés, évente 15—16 százalékkal növekszik a termelés. Ez nemcsak új gyárak építéséből és termelésbe lépésétől, hanem a termelékenység növekedéséből is fakad. Ebben az évben előreláthatólag — mondta a városi pártbizottság első titkára — az üzemek egymil- liárd forinttal teljesítik túl az előirányzott tervet. A nemrég húszéves évfordulóját ünneplő város lakói 300 településről, faluról és tanyáról költöztek új otthonukba, de máris kialakult pgy egészséges alkotó lokálpatriotizmus. Sokat tesznek azért, hogy lakóhelyüket és munkahelyüket széppé, otthonossá tegyéK. A negyedik ötéves tervben 1405 lakás épül új szocialista városunkban. Az ötödik ötéves tervben is jelentős fejlődésre lehet számítani. Biszku elvtárs megelégedéssel nyilatkozott a látottakról. — örömmel jártam végig a korszerű üzemrészeket és az épülő PVC-gyárat. — mondta. — Megnyugtató számomra az a dinamikus fejlődés, amit láttam és tapasztaltam. Öröm lehet ilyen fejlődő, szép jövő előtt ! álló, korszerű üzemben dolgozni és ilyen fiatal szocialista városban élni. Az elkövetkező időszakban azonban még nagyobb erőfeszítésre lesz szükség, hogy a fejlődés tovább fokozódjék. A kazincbarcikai látogatás elvtársi, baráti beszélgetéssel ért véget. Szátflífégének a Mászaiian A Nehézipari Műszaki Egyetemen tegnap megkezdődött az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület rendezésében a Számítógépek a kohászatban című konferencia. Kallik Sándor, a Magyar Vas- és Acélipar Egyesülés vezér- igazgatója mondott megnyitót, Csordás Zoltán tartott bevezető előadást a Számítógépes irányítás a kohászatban címmel. Ezután került sor a szakmai előadásokra, amelyeknek vezérfonalát a kohászati technológiákra vonatkozó matematikai logikai model • lek adták. Egyebek között szó esett programozástechnikai kérdésekről, valamint a különböző acélgyártási, nagy- olvasztói folyamatok számítógépes modellezéseiről. ülésezett az egyesített fegyveres erők katonai tanácsa Ivan Jakubovszkij, a Szovjetunió marsallja, az egyesített fegyveres erők főparancsnoka elnökletével október 27—30. között a Román Szocialista Köztársaságban, Bukarestben megtartotta soron következő ülését a Varsói Szerződés Tagállamai Egyesített Fegyveres Erőinek Katonai Tanácsa. Az ülésen részt vettek a tagállamok honvédelmi minisztériumainak vezetői. Az egyesített fegyveres erők katonai tanácsának ülésén és a hadseregek vezető állományának értekezletén összegezték az egyesített fegyveres erők hadműveleti és harckiképzésének eredményeit, meghatározták az 1976-os év feladatait és megvizsgálták a Varsói Szerződés tagállamai hadseregeit kölcsönösen érdeklő kérdéseket. A "Román Szocialista Köztársaság Nemzetvédelmi Minisztériuma megismertette a résztvevőkkel a Román Szocialista Köztársaság hadserege néhány kiképzési rendezvényének levezetésében szerzett tapasztalatait. Az egyesített fegyveres erők katonai tanácsának ülése és az értekezlet eredményes, elvtársias légkörben, a barátság és a szoros együttműködés jegyében folyt. Október 31: 1 izenegyedszer ünnepeljük a világtakarékosság napját. Nem kerek az évforduló, de az eltelt esztendők . zép eredményeket hoztak, s érdemes róluk megemlékezni. Takarékos, szorgalmas nemzet vagyunk. Mutatja ezt az a tény is, hogy országunkban a betétállomány a mai napig elérte a 80 milliárd forintot, megyénkben pedig 4 milliárdra tehető az az összeg, amelyet a dolgozók takarékban tartalékolnak. Az elmúlt egy esztendő alatt — eddig soha nem tapasztalt mértékben — akkora volt a betétállomány növekedése, hogy hirtelen kimondva szinte hihetetlennek hangzik: 12 milliárd! S megyénkben 500 millió forint! Ma, a világtakarékosság napján el kell mondani: elért eredményeink kedvezőek. Az OTP-nél meglevő, a különféle takarékbetétben levő 4 milliárd forintos betétállomány azt is jelenti; megyénkben minden családnak van egy, vagy több betétkönyve. Tévedés volna azonban azt hinni, hogy az országban és megyénkben is minden család és annak í'nin- den kereső tagja takarékoskodik. Ez koránt sincs így, egy azonban biztos. Jól döntenek azok, akik felzárkóznak a már rendszeresen takarékoskodókhoz. Azt is el kell mondanunk: a megyében összegyűjtött 4 milliárd forint jó alapot nyújt ahhoz is, hogy lakásépítési, lakásvásárlási, vagy tartós fogyasztási cikkek vásárlásához szükséges hiteligényt teljes mértékben ki tudjuk elégíteni. Ahhoz, azonban, hogy mindezt megtehessük, rendszeres takarékosságra van szükség. Megyénkben mintegy 2500 család épít évente új családi házat, vagy végez felújítást, tatarozást. A tartós fogyasztási cikkek iránt is élénk a kereslet. Bútort, televíziót, háztartási gépeket majdnem minden család vásárol. Mindezeket természetesen csalt úgy lehet valóra váltani, ha a felmerülő költség egy része már megvan az OTP-nél, takarékbetétben. Az Országos Takarékpénztár a legkülönbözőbb betételhelyezési formákat kínálja fiataloknak és időseknek egyaránt. Vonatkozik ez a kamatozó, vagy gépkocsinyeremény- betétkönyvekre, illetve az ifjúsági takarékbetétre. Ez utóbbi igen előnyös a fiatalok számára, mert lakásépítéshez, vagy vásárláshoz kiegészítő kölcsönt, bútorok vásárlására maximálisan több ezer forintot ad — saját erő befizetése nélkül — kedvező kamattal. Ezen felül — természetesen — az egyéb kölcsönigényeket is ki tudja elégíteni az OTP sokrétű, hitelezési tevékenységen keresztül. Csak egyetlen példát: saját otthon megteremtéséhez és annak berendezéséhez segítjük hozzá azokat, akik a szükséges készpénzt takarékosság útján már előteremtették. § világtakarékossági nap alkalmából hagyományainkhoz híven számvetést készítünk. Hasznos legalább évente családi mérleget is vonni, hiszen az egyéni és családi tervek csak kitartó takarékossággal érhetők el. Endrcdi József az OTP megyei igazgatója Arafat üzenete A líbiai Tripolibajn közzétették Jasszer Arafatnak, a PFSZ vb vezetőjének Kadhafi líbiai államfőhöz intézett üzenetét. Ebben a palesztin vezető megállapítja, hogy a palesztin forradalom Libanonban „az utóbbi idők legnagyobb szabású, imperialista-cionista összeesküvésével áll szemben”, amely súlyosan fenyegeti a biztonságot. Ez az összeesküvés — mutat rá az üzenet — azt a célt tűzte maga elé, hogy felszámolja a palesztin felszaba- dítási mozgalmat és mindörökre megfossza a Palesztinái népet törvényes jogai helyreállításániaik, hazája visszaszerzésének reményétől. Az összeesküvés eszmei kezdeményezői arra számítanak, hogy a libanoni test- vérháború aláássa a palesztinok harci képességeit, gyengíti küzdelmüket a cionizmus ellen. Nem kétséges — mutat rá üzenetében Arafat —, hogy a libanoni események mögött az Egyesült Államok áll. Az üzenet éles hangon bírálja az Egyiptom és Izrael között a közelmúltban létrejött sínai megállapodást. * •Gazdasági fejlődésünk extenzív szakaszára való áttérés során a számítástechnika mind nagyobb szerepet játszik a vállalatok életében. A komplex irányítórendszerek 'megvalósítása-növeli a vezetés hatékonyságát s a szervezet fenntartási költségeit is lehet csökkenteni. A döntéseket a vállalat minden egységében azonos feltételek alapján a különböző tevékenységek összehangolásával lehet meghozni. Az acéliparra jellemző a termékek és eljárások széles skálája. Ez az acélművek irányítását bonyolult feladattá teszi. Ehhez nyújthatnak a számítógépek nagy segítséget a termelés tervezésében, a koordinálásban és a technológiai folyamatok irányításában. Dunaújvárosban, a Lenin Kohászati Művekben és Özdon az acélgyártás korszerűsítése során részben már megvalósult a kohászati folyamatok irányításának kidolgozása. Ezen a konferencián — a néhány éve felkért — és a közelmúltban a VILATI által elkészített részletes tervtanulmányok ismertetésére és megvitatására kerül sor. — crt i isizottság gi8§tár§pSla Az egészség a legnagyobb kincs Két völgy lakóinak ivóvízprnbléinái Az országgyűlés terv- és költségvetési bizottsága csütörtökön — dr. Bognár József elnöklésével — ülést tartott az Országos Tervhivatalban. Az ülésen részt vettek az országgvűlés többi bizottságának elnökei is. A képviselők meghallgatták dr. Hetényi Istvánnak, az Országos Tervhivatal államtitkárának tájékoztatóját a népgazdaság ötödik ötéves tervének fő kérdéseiről, valamint Madarasi Attila pénzügyi államtitkár ismertetőjét a közgazdasági szabályozórendszer módosulásairól az ötödik ötéves tervben. Megyénk apró falvait járva, két egymástól teljesen elzárt völgy településeiben akadtunk ugyanarra a problémára : ihatatlansagig fertőzöttek az ivóvízszerzés céljára ásott kutak. Az egyik ilyen terület a Hangony, a másik a Szuha völgye. A probléma annál inkább is súlyos, mivel e területek községeiben sok. iskolás és óvodás korú gyermek van, s nem elhanyagolható a felnőttek száma sem. Azoké a felnőtteké, akik a fertőzött vizek ivásától az évek hosz- szú sora alatt tartós betegségeket szereztek. A gyermekek pedig állandó fertőzési veszélynek vannak kitéve. Sajnos, a felmerülő problémák megoldására helyileg sehol sincs lehetőség! — Néhány éven belül legalább Zádorfalváig el kellene látni vezetékes ivóvízzel a Szuha völgyét — mondta Kovács Béla vb-titkár Zádorfalva, Alsószuha és Szuhafő közös tanácsánál. — Sajnos, a helyzet évről évre romlik. Minden évben rosszabb az ásott kutak vízminősége. Ebben az évben — nem is olyan régen végzett a KÖJÁL minőségi vizsgálatot, amelynek eredményeként Szuhafőn két kutat azonnal le kellett zárni. A szakszerű kiszivattyú- zás, átmosás és fertőtlenítés után is alig változott a helyzet. Az egészségügyi szakemberek engedélyezték ugyan a víz fogyasztását, de nem javasolták! Társközségeink vízproblémája onnan ered, hogy valamennyi völgyben fekszik, s az állattartással járó szennyeződés bemosódik az ásott, csak téglával bélelt kutakba. Három községünk közös tanácsa szűk anyagi keretei között megpróbál valamit tenni a javítás érdekében. Sajnos, ez nem sok. Elindítottunk egy olyan — mondhatnám — mozgalmat, hogy mi megvásároljuk a kútgyűrűket, s a lakosság segítségével átalakítjuk a téglázott falú kutakat. A gyűrűk köré — szűrőként — sóderkeretet képezünk ki. Azonban ez a módszer sem hoz lényeges javulást. Az egyetlen megoldást a vezetékhálózat megépítése jelentené. Erre azonban nincs anyagi fedezetünk, még akkor sem, ha a helyi lakosság is hozzájárul. A Hangony völgyében, Domaházán Papp Arzén vb- titlcár hasonló gondokat sorolt: — Csak a középületeink vannak ásott kutakból szivattyúzott, de legalább zárt rendszerben keringő vízzel ellátva. A község lakosai ásott kutakból isznak, amelyek a domboldalon legelő — nevelt állatok által okozott szennyeződés miatt ivásra nem éppen alkalmas. A KÖJÁL vizsgálatai évek óta a megengedettnél jóval nagyobb Coli bacilusfertőzést mutatnak ki, ami az egészségben károsodást okozhat. A tanács már tett lépéseket a vezetékes vízhálózat kiépítése érdekében, de sajnos akadályokba ütközünk. Elsősorban kevés a pénzünk, másodszor pedig a lakosságnál is van némi ellenállás. Pedig az ő érdekük volna, hogy tiszta, szennyezésmentes vizet igyanak. A víz minősége miatt elég sok a beteg. Felvilágosító munkával, erre apellálva megpróbáljuk az embereket jobb belátásra bírni. Persze, még így is az anyagiak ... Két egymástól független völgy, két azonos probléma. Az emberek egészsége egyaránt fontos mindenütt. Hogy hányán laknak ezeken a területeken, pontosan nem tudjuk, valószínű, hogy tízezernél többen. Az anyagi lehetőségek mindenütt korlátot szabnak a helyi megoldásnak. Az emberek egészsége .viszont —, amely minu- annviunk legnagyobb kincse — állandó veszélyben forog. Nem lehetne érdekükben többet tenni az eddigiek^' (vásárhelyi)