Észak-Magyarország, 1975. október (31. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-20 / 246. szám
ESZAK-MAGYÄR0RSZAG 6 1975. ofct. 19., vasárnap i. — Lélektani „hadviselés” a Tiszáin Tcllinger István munkája JUHÁSZ JÓZSEF versei: Kötöttség Vonalak El tudnék repülni mielőtt ócsárolnák szárnyaimat. De tudom: Nincs elhagyott hely — a távozás pillanatnyi csak. Tenyeredben vonalak, arcodon is vonalak. Sűrűk, kuszáltak és rendezettek: ütközetre készen a halállal... -• '■ Egy kutya a pénztárnál Figyelem, figyelem! Személyvonat indul 17 óra 12 perckor a második vágányról Bánrévén át Ózdra. Figyelem. figyelem ... harsog a bemondó. A pénztárnál tülekednek az emberek, egyik a másikat lökdösi félre és a nehéz döngésű lábak között ide-oda tekereg egy kutya. Nyakán olcsó cukorspárga sárgállik, sötét szőréről messzire világít. A gazdi egy puha rúgással odébbpenderíti az állatot és egy keményebbel az előtte álló utast tolja el az ablaktól. A kutya közben előrefurakodik, piros nyelve, mint. egy pántlika lobog a szájában, szeméből ■könyörgés és riadtság tükröződik. Újabb utasok jönnek, újabb rúgásokat kap a kutya és az mindig és mindin előre furakszik, mint akit nem lehet csak úgy egyszerűen elseperni az útból, mint aki egyenlő jogú utasként éppen jegyet vásárol. Feje fölött papírpénzek lobognak, egyesek a hátára pergetik a hamut a cigarettáról. Egy fiatalember megfogja a kutya hátsó lábát, erőteljes rántással a sor végére penderíti a kedves állatot a gazdi közben a spárga végét a táskája fogójára köti. A lentya húzná a táskát, de az meg sem mozdul. Pedig a kutyának is sürgős, a vonat indulásáig alig három perc van hátra és ugyebár az ö jegye még sehol. Megfeszíti inait, látszik rajta, hogy nagy ugrásra készül, aztán zsupsz meglódul a kis göcsörtös, bozontos test és felborul a táska. Felborul és valami csörömpöl. Áll a kutya és szeppenten nézi a kopott táskát, amiből lassan, lassan szivárog kifelé a sör. Az utasok felröhögnek, aztán mintha ettől kedvet kapna a kutya, hosszú nyelvével nyalogatja fel a sört. Gondosan, a széléről a közepe felé haladva, minden Ids cseppért kár: így láthatta a gazditól is. És amikor elfogy a földről d sör, boldogan, talán kicsit mámorosán is néz föl és ekkor történt a katasztrófa. Hatalmas pofont kapott a kutya. Füle rögtön lekókadt,. farkát két hátsó lába közé húzta és még fel sem pillantott arra a csörömpölésre amit a sarokba dobott törött, üveg vert. Figyelem, figyelem, szólalt meg ismét a hangosbemondó és a kutyát nyakon ragadták, eltűnt a gazdival. A vonat már indult és potyautasként ment haza a kutya, az ülés alatt meghúzódva. Szcndrei Lőrinc Alti mondák Születtek — Bocsánat, valamit et tetszett ejteni! Az utas meglepetten pillant a két fehérruhás, vöröskeresztes aktivistára. Először zsebeit tapogatja, majd visszapillant az eldobott papírlapra. — Óh, arra nekem nincs szükségem — villantja mosolyát, amely gyorsan lehervad. — Kérem, szíveskedjék bedobni a szemétgyűjtőbe. Ebben a pillanatban mintegy végszóra, a peron hangszóróiban felhangzik a közismert szignál és így szól a tájékoztatás: „A vöröskeresztes alapszervezet, az egészségvédelem, a tisztaság, a balesetek megelőzése végett szolgálatot tart a Tiszai pályaudvaron. Kérjük, a kedves utasokat, segítsék őket fáradozásaikban”. A vöröskeresztes őrségrendszer egy hasznos kezdeményezés része. Pár napja a Tiszai pályaudvar párt-, szakszervezeti és gazdasági vezetői, munkásőrei tartottak szolgálatot. Kérnek, figyelmeztetnék. A két vasutas asszony — Lázár Sándorné, a vöröskeresztes alapszervezet titkára és Pozsonyi Tiborné — magabiztosan, talpraesetten, jó emberismerettel végzi munkáját. A 10—15 lépésnyire levő utasnak már a mozdulataiból következtetve meg tudják mondani, hogy az a kezében levő papírdarabot, gyufát bedobja-e a szemétgyű jtőbe, vagy nagyvonalúan eldobja. Érdekes hatása van az őrség munkájának. Az aktivistákat a drukkerek egész hada veszi körül és szenzációra éhesen figyeli a lélektani „hadviselést”. — Bocsánat, ön eldobta a gyufát... A megszólított arcát többnyire a bíborszín önti el, s zavartan szabadkozik ... — Elnézést. Úgy elgondolkoztam. A drukkerhad ilyenkor rendkívül közönyös, láthatólag senki nem lát semmit, senkit nem érdekel semmi. A „szórásba” dühösen vitatkozó kerül. — Mit?! Hogy?!... Nem én dobtam el! Az ..őrök” kedvesen mosolyogva magyaráznak, hogy rendnek kell lenni a pályaudvaron is. A „tettes” egyre jobban dühöng; milyen jogcímen és miért őt szólítják le? A drukkerhad ilvenkor. félkörbe fogja körül a vitatkozókat, s pattognak a félhangos, gunyo- ros megjegyzések. — Ennek hiába magyaráznak Ez otthon is így csinálja. — Vele kell eltakaríttat- ni a pályaudvari szemetet! Egy férfi és egy nő — láthatólag nem férj és feleség — elmélyülten szórakozik. A férfi a csikket a szemétgyűjtőbe dobja, a nő leejti a lába alá és néhányszor rá is tapos. — Bocsánat, asszonyom, legyen olyan kedves a csikket a szemétgyűjtőbe .. . Egykoron a római méregkeverő klub tagjai nézhettek olyan gyűlöletes pillantással - ádozatukra. mint. ahogy a „taposó” nő az aktivistákra. A közelben vasutas veze tők kis csoportja áll. Bennem fellobban a kajánság kísérteié. Köztük van egyik kedves ismerősöm, aki — joggal — arra büszke, lrogy ő véletlenül se sérti meg a szabályokat. Erre két év óta tart a fogadásunk. Ott piszkál a kis ördög: most itt az alkalom. Ám hiába minden, várakozás, csalódnom kell. E csoport tudja, hogy mire való a szemét- gyűjtő. Üjabban felfedezte az edények hivatását az Utasellátó is. A vöröskeresztesek elmondták, hogy az említett szerv minden kérés nélkül a peronokat telerakta frissen festett szemétgyűjtőkkel. Szükség is van rá. hiszen a napi papírhulladékot köbméterben lehet mérni. A csikkeket eldobók érdekében kell viszont feljegyezni: nincs, vagy legalábbis igen kevés az erre szolgáló edény. Vannak kínos pillanatok. Feltűnően sok a részeg utas. Az egyik majdnem megüti a vöröskeresztes titkárt, akinek végül is a rendőrség segítségét kell kérni a dühöngő megfékezésére. S ilyen nem egy akad. Sajnáltam, hogy eltűntek a eivilruhás vasúti vezetők; egy egyenruhásra szerettem volna felhívni a figyelmet. A vasutas, any- nyira bizonytalanul haladt saját lábán, hogy két társának kellett vezetnie. Itt már az egyenruha becsületéről is szó van ... A közelben álló vasutas bosszankodik. Az edelényi vonatról egy 40—45 év körüli fiatalasszony leszólt neki: — Hozzon már nekem két deci pálinkát! — Szolgálatban vagyok! — mondja emberünk sértett önérzettel. — Nem tesz semmit — kedélyeskedik a hölgy, — addig hagyja abba a szolgálatot! ... Nemcsak az utasok magatartásában, hanem — egyes vasutasok esetében — a szolgálati fegyelmen is van javítani való. Van egy rendelkezés, amelynek értelmében a vonat addig nem húzhat ki, amíg a személykocsik ajtajait be nem zárják. Ezt nem tartják be. Előfordul: a vonatot útbaindító forgalmista, s a jegy- vizsgálók közönyösen figyelik. hogy a vöröskeresztes aktivisták fel-felszólnak az induló szerelvényre: — Kérem, tessék bezárni az ajtót! Középkorú férfi hever az Utasellátó vaskos szemét- gyűjtője mellett. Előbb a gyengébb felépítésű vörös- keresztes őr. — mint ahogy az ájult embereknél szokás — apró pofozgatással éb- resztgeti. Hiába. Utána az izmosabb lát az ébresztéshez. Emberünk nagy kínnal előbb az egyik, aztán a másik szemét nyitja ki és bosszúsan dörmögi: — Ejnye, no,... a vasút... részeg kala ... úznő- ket alkalmaz? Az embert még aludni se haaagy- ják... Igen egy kis' ébresztésre a Tiszáin és valamennyi más állomáson, pályaudvaron sok utasnál és több vasutasnál is szükség van még. Ezért kell még a lélektani ébresztés!... Csorba Barnabás Az öreg sárgára festett háza már-már mesébe illő. Olyan alacsony, apróablakos épület; valóságos „itt feledkezett múlt”. Pedig azt beszélik a faluban, , valamikor az uraság lakott benne. A nagyon öregek még ma is „kastélynak” nevezik. Persze azóta az idő túlhaladt felette. Megkopott, kifakult, megöregedett az épület. És mellette új. jóval nagyobb lakóházak nőttek ki a földből. Ez az öreg ház már olyan, akár a vénülő ember; a korral együtt töpörödik össze. Izsó Laci bácsi, az öreg szini ház mai gazdája ugyancsak megöregedett. Korát tekintve már 85 éves, bár mozgását látva még fiatalabbnak néz ki. Ősz hajú. mosolygós képű, csontos ember. Szinben a falu- • beliek úgy ismerik őt: a költő Izsó László. — Az első versemet még 1910-ben Amerikában ittam. Akkor voltam 20 éves — kezdte a visszaemlékezést a fagerendás, hűvös szobában az öreg, és közben a másik szobából füzeteket. könyveket hozott elő. — Ezekbe írtam valamennyi versem — mondta, és az asztalra rakta a „fti- zelcsomagokat”. Aztán ő is székre ült, és gombolyodott az emlékezés fonala. Szóba öntötte mindazt, amit a 85 év alatt átélt, tapasztalt. Az ifjúságáról beszélt, meg az amerikás évekről, a világháborúról. a* földmíve.s múltról és mindenek előtt a verseiről. Ha valaki 85 évesen azon kesereg, hogy gyermekkorában mennyire szeretett volna továbbtanulni, és mégsem lehetett, annak a korát sajnálni kell. És őt magát tisztelni. — Sárospatakra szerettem volna kerülni a kollégiumba, de apám nem engedett. Utólag már csak azt bánom, miért nem mentem el magamtól. Ügy, ahogyan később, 1908-ban, Amerikába is elmentem ... Akkor a kalandvágy vitte, meg a nélkülözés. Ez a sovány földú, kopár legelőjű vidék a megmondhatója, hogy akkor hány és hány szini és környékbeli ember vette a vándorbotot, a szerencsét kecsegtető reményt és vágott nein az óceánnak, új hazát keresni. Laci bácsi három és fél évig bírta az amerikai levegőt, de akkor már nagyon vágyott haza a Jósva völgyébe. Amikor hazaért, éppen sor alá érkezett. El is vitték nemsokára. Előbb Aradra, majd onnan Szerbiába, később Galíciába. — így kívánja a haza — mondták nekik bevagonírozáskor, magyarázatként. De neki nem kellett magyarázat! A hétévi katonáskodás alatt sok mindent meglátott, és amit, látott, arról versben is mondott véleményt. Tud ta, hogy a háborúban is az aratja le a babért, aki legkevesebbet szenved: ... aki arra rég érdemes mindig hoppon marad — írta egyik Galíciában született versében. Ugyancsak a galíciai front terméke az a gúnyos költemény is, amelyet IV. Károly király koronázására írt. Aztán a háborúnak csak vége . lett. . Hét .hosszú év után ismét hazakerült Szin községbe Izsó László. Földművelő lett. mint apja. Élte a parasztság mindennapi életét. De szántás közben, az aratás porában, vagy fuvarba menet a fejében új gondolatok, új verssorok születtek. Különösen érdekelték a környék természeti képződményei, az ezekhez fűződő hagyományok, történetek. Ezekről a természeti jelenségekről maga is próbált vembe faragni történeteket. Munkájában hasonlított régi korok népi énekeseihez, rímfaragóihoz, akik annyi alkotással gazdagították a népköltészetet, és amelyekről az iskolában ma azt tanítják: szerzőjük a nép. Izsó Laci bácsi esténként, letéve a paraszti terhet, szárnyalni engedte fantáziáját és lámpafény mellett a kérges kezébe fogott penna papírra karcolta a csodás történeteket. Egyik legkedvesebb mondája a Szögliget felett levő Ménes-völgy törtéiiete. Valamikor hajdanán ezen a vidéken élt sziklavárában Sárog Bálint uram, akinek csodálatosan szép lányát Anikónak nevezték. Meglátta őt egyszer a szomszéd várúr fia, Szádváry Ágoston és rögtön szerelemre lobbant a lány iránt. El is indult rögvest, hogy apjától, Sárog Bálint uramtól megkérje kezét. Anikó apja gőgös, büszke úr volt. Kiieíentette. csak akkor adja a leányát a deli ifjúhoz. ha az hajón érkezik várához és Anikót is hajón viszi el Szádvárra. Az ifjú lovag a keménv parancsot meghallva azonnal lóra pattant, s mint a szélvész nyargalt haza. Azon nyomban összekürtöltette vára népét, jobbágyait . és emi- gyen szóla hozzájuk: Itt folyik alattunk a kristályos patak vízfogót elébe, majd tengerré dagad! Rajta népem, rajta, ott a várkapunál, hadd nőjön a halom, míg a víz.meg nem áll. Hozzáláttak szaporán az ifjú lovag emberei a gát építéséhez. Éjjel-nappal folyt a munka. Így is eltelt egy hosszú év, amire Szád- váry Ágoston hajóra szállhatott. De hajóra szállt és a gőgös Sárog Bálint látva, hogy az ifjú teljesítette képtelen kérését, már nem mondhatott ellent. Anikó beszállt a hajóba, és a deli lovaggal elindultak Szádvár felé. Ekkor történt a tragédia. A tóvá felduzzasztott. palak közben nőt- tön nőtt. Sárog Bálint sze- meCénye, a gyönyörű ménes, az egyik közeli völgyben legelészett. A csikósok későn vették észre az egyre növekvő vizet, s mire észrevették, már nem volt menekvés. A ménes a habokban lelte halálát. Sárog, amikor meghallotta lovai pusztulását, eszét vesztette és sziklavárának faláról a mélybe vetette magát. Azóta a völgyet Ménesvölgynek hívják. patak összeszorult, él benne sok pisztráng. az elágazásnál a Patkósvölgy is ott van, hol a ménes vesztét lelte a habokban. A történet óta sok idő telt el: A várat azóta az idő elnyűlte. gazdája szintén a földbe kerüle. A Ménes-völgy mondája csak egy a sok közül. A fakuló kéziratok között még sók-sok csodás törtödet „pihen”.. Amikor legutóbb Szinben jártam. Izsó Laci bácsi másik szenvedélyének hódolt: kertészkedett. Gödröket ásott.' s mint elmondta, körtefákat. akár ültetni. Nyolcvanöt évesen is ez életre gondol, a jövőre. Ilajdu Imre
