Észak-Magyarország, 1975. október (31. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-20 / 246. szám
1975. okt. 19., vasárnap ESZAK-MAGYARORSZÁG 7 Nő 3 volánról L eáll a motor. Nyomja, nyomja a gázpedált, de hiúba. Kigyullad a műszerfalon a két piros lámpa és vége. Nem jut el a benzin az izéből a hogyishívjákhoz, szóval lassan megáll a kocsi. A járda mellé kanyarodik, s töpreng. Mi lehet a baj? Talán az a gumimicsoda esett le, ami két vasra van ráhúzva, s amin megy a benzin? Aha! Biztos az lesz a baj, de most nem hív szerelőt, ezt már ő is elintézi. • Kiszáll, s felhúzza az ernyőt, mert ráadásul még esik is. A motorház tetőt kinyitja, s úgy tartja az ernyőt, hogy a motor se ázzon meg. Tudniillik a motor forró, s hátha elreped, ha ráesik az eső. Az a bizonyos cső, sajnos, rendesen a helyén van. Valami más baj lehet, ... de mi ez? Zubog a motorban a víz? Csak nem forrt fel? Gyorsan visszaül, ráadja a gyújtást, — a vízmérő óra 90-körül mutat, ahogy kell. Üjra kimegy, s rémülten hallja, hogy már a kocsi oldalán is zuborog. < Visszamegy, leveszi a fűtést. Hát persze! Cirkulál a víz a kocsiban, attól meleg az utastér. Üjra a motor fölé tartja az ernyőt, s kis híján sírva fakad. Csobog, zúg. Itt valami igen nagy baj lesz! Ha így halad, pillanatokon belül eltűnik valahová a hűtőből a víz. Talán a benzin is elfut. De hová? Mindenre elkészülve a kocsi alá néz, mekkora tócsa lehet már alatta! Nincs tócsa. Semmi, csak nedves a beton az esőtől. A nő arcán rémület. Még hátrál is kissé, hátha felrobban az egész kocsi. Mit lehet tudni. Ez egy idegen, veszedelmes, ismeretlen zaj. Szerelőért kell menni. Lecsukja a motorház tetejét, s a biztonság kedvéért még egyszer a kocsi alá néz, mert az nem lehet, hogy azóta ne legyen alatta tócsa. Tócsa most sincs, de észrevesz valami mást. Megkönnyebbül. A kocsi alatt egy kanális. Abba zuhog a lejtőről lefutó esővíz. (Adamovics) Csohány Kálmán munkája Gyógyszerészéi Hárman a mezőkövesdi járásban — Hirtelen nem is tudom megmondani, hogy hányán dolgoznak a családunkból gyógyszertárakban — mondta Mezőkövesden Pesti Józsi bácsi, amikor arról kérdeztem, hány gyógyszerész van a családjukban. — Ha pedig az egészségügyi dolgozó családtagokról kellene számot adnom, teljesen zavarba esnék, olyan sokan vagyunk. Ha csak a szűkebb családot számítjuk: vagyok én, a legöregebb, aztán az öcsém Nyirmadán, a fiam Peri és a felesége Szentist- vánban, a lányom, Anna, itt Kövesden és a másik lányom, Viktória, a férjével I regszemcsén. Ez ösz- szesen hét gyógyszerészeti dolgozó. Az apa: Pesti József — Parasztszülők legnagyobb gyermekeként születtem Jászberényben 1903- ban — kezdi mesélni életrajzát a dinasztia első tagja, a gyógyszerészcsalád apja. — Rajtam kívül még négy testvér ette a szegényes kenyeret. Ennyi gyereknél — a szegénység mellett — elképzelhetetlen a bete^eskedés. Mint legnagyobb gyereket, mindig engem küldtek a patikába, ha kellett. Nagyon kedves öreg bácsi volt a patikus s nagy szeretettél beszélgetett velem. Már gimnazista voltam, amikor még mindig eljárogattanr ; hozzá. Mostmár inkább csak kedvtelésből, a saját szórakozásomra, s mert érdekelt a mindig tiszta, furcsa illatokat terjengető gyógyszer- tár. Aztán az érettségi után a nézelődés komolyra fordult. Felvettek az egyetemre s csakhamar okleveles gyógyszerészként láttak viszont Jászberényben. Harminchárom éves koromig itt dolgoztam. Közben az öcsém is kedvet kapott a pályához s szerencsésen megszerezte a diplomáját. Én meg megnősültem. Megszületett az első gyerek, aki nagyon sokáig az által lám vezetett patika egyik fiókját „bérelte” bölcső helyett. Ott nőtt, nevelkedett a gyógyszerek között. Talán ezért lett belőle is patikus. Sajnos 1959-ben súlyos betegségben meghalt. Már a második gyermekünk is megszületett, amikor egy özvegyasszony gyógyszertárónak vezetőjeként nem találtuk meg a számításunkat, s eljöttünk Mezőkövesdre, az akkori (1935.) egyetlen gyógyszer- tárba. Itt aztán „lehúztam” húsz évet az államosításig, amikor is másik gyógyszert tárba helyeztek, s azt vezettem 1957-ig. Attól kezdve tavalyi nyugdíjazásomig megint csak a régi helyer men voltam. (Józsi bácsi mesél, beszél- mindenről, de szerény.- sége tiltja, hogy azzal is eldicsekedjen: hány, ma nagy nevű gyógyszerész és kutató nevelkedett fel a keze alatt, hányán tanulták tőle a hivatás szeretetél. Arról sem beszél, hogy Mezőkövesden majdnem mindenki a személyes ismerőse. Sokan köszönnek neki az utcán, amikor a lánya állal vezetett új, rendelőintézeti gyógyszertárba megy dolgozni. Bejár ma is. minden nap négy órára. Odaáll a pult mögé és folytatja azt, amit nyugdíjba vonulásakor abbahagyott. Mert nem bírta sokáig, csupán egyetlen nyáron volt pillion. De még akkor is el-elballagott megnézni, hogy dolgozik a fia, vagy a lánya. — Csak azt szerelem, aminek értelme van, — mondja beszélgetésünk vé gén. — És a gyógyszerészeinek nagyon sok van. Éppen ezért én kétféle gyógyszerészi különböztetek meg: az egyik, akinek csak diplomája van, és robotnak tartja a mindennapi munkát, a másik, aki szereti is amit csinál... Ádvéd Tiborne Pesti Anna — Éppen most brüngely- tyűztem haza a kis motoron, hogy bekapjak valami ébédíélét — fogad a kövesdi új gyógyszertár vezetője, Józsi bácsi legidősebb lánya: Anna. — Tizenhatodik évemet töltöm a gyógyszertárban, — meséli, öt évet dolgoztam az édesapám mellett, s 1965-ben lettem „önálló” vezető. A pályám útja: Mezőkövesd— Putnok—Mezőkövesd. A gyógyszerészként eltöltött idő alatt sokan kérdezték már tőlem: irányítottak-e a szüleim erre a pályára, vagy magam választottam? Hát erre csak azt tudom válaszolná, hogy aki egy ilyen családban • nőtt fel, nem is választhatott volna más hivatást magának. Nem bántam meg. Igaz, hogy Mezőkövesd legnagyobb patikáját vezetem, a rendelőintézetit, s ez bizonyos értelemben taposómalom, de itt is meg lehet találni a szakma szépségeit. S ha véletlenül egy-egy fáradtabb pillanatban ez a „taposó- malomság” elkeserítene, mindig itt van mellettem a segítség: édesapám, aki bejár dolgozni. Ö mindig ki tud zökkenteni az elkeseredésből. (Pesti Anna, — éppúgy, mint édesapja — nagy szeretettel beszél a szakmáról. S amikor a dinasztia folytatódásáról kérdezem, kissé elszomor'dva meséli, hogy nagylánya, Andrea, aki most harmadikos gimnazista, négyéves korában még gyógyszerész akart lenni. Most az az elképzelése, hogy alkalmazott matematikus lesz. Fiáról azonban, aki most jár a hetedik általánosba. elképzelhető, hogy a patikát választja. Bár ő szokta mondani, ha összejön a nagy család: — Egyébről sem tudtok beszélni, csak a patikáról!?) A „falusi”: Pesti. Ferenc — A vidéki, falusi gyógy- szerészség az igazi szakma. — mondja mindjárt a beszélgetés elején nagy lelkesedéssel Szent'ist vánban a „kisfiú”. Pesti Ferenc. — Igaz, hogy megszokhattam a vidéki életet, hiszen Kövesden gyakornokoskodtam, s ott is dolgoztam 1970-ig, míg ide nem helyeztek. Ez a patika 1968-ban épült s a járásban az egyik legmodernebb berendezésű. Havonta 120 ezer forint körül mozog a forgalmunk. Itt dolgozik a feleségem is, asszisztensként. Így jóval könnyebb a dolgunk. Érdekes, hogy én is éppen úgy voltam, mint Anna nővérem kislánya. Harmadikos gimnazista koromban az érdeklődésem teljesen a matematika és a fizika felé fordult, s negyedikben váratlanul elhatároztam, hogy patikus leszek. És azt is, hogy csalc vidéken vállalok állást. Sokan nagyon furcsán néztek rám, amikor az egyetemen ezt hangosan ki is mertem mondani. Mindenkit a városi lehetőségek és a kutatóintézetek vonzottak. Ezt csak azzal tudom magyarázni, hogy sohasem voltak vidéken. Nem érzik a gyógyszerész és a lakosság közötti kapcsolat nagyszerűségét, a szakmai lehetőségeket. Itt lehet csak igazán egészség- ügyi tevékenységet folytatni. Községünk 3700 lakosának egészségügyi heteket szervezünk közösen a körzeti orvossal. S hogy ez hatásos; csak egyetlen példa: a tavalyi előadások után a Salvador fogyasztása felére csökkent... (Lelkes, hosszú hajú fiatalember Pesti József, aki mellesleg méregfelügyelö is: járja a termelőszövetkezeteket. háztartási boltokat, s ellenőriz. Vezetőségi tagja a járási Vöröskeresztnek. helyettesít Borsod- 'ivánkán. elnöke a Matyóház Vöröskereszt-szervezetének, előadásokat tart, s maga is tanul. Most végezte el a Marxizmus—Lenini zmus esti Egyetemet, tavaly orvoslaboratóriumi továbbképzésen vett részt, most német nyelvtanfolyamra jár. S mind e mellett patikája tavaly elnyerte a kategóriájában a „Kiváló gyógyszertár” címet. Egyedül a megyében ...) Vásárhelyi István Nyereség — szellemi gyilkosságért EGYIK nagy finomkerámiai gyárunkban igen jól érzi magát két iparművész. Vagy legalábbis jól érezte. Évek hosszú munkájával teremtették meg maguknak közmegbecsülést, terveik felhasználásával a gyár ízléses, művészi értékű kerámia disz- és használati tárgyakat készít, s általában igen jól sikerült egyeztetni a művészi, törekvésekét a termelőüzem célkitűzéseivel, Történt . aztán egyszer egy szép, vagy egy kevésbé szép napon, ahogy az a mesében is lenni szokott, hogy a gyár igen nagy volumenű megrendelést kapott kerti törpék gyártására. A gyár igazgatója, aki egyetértéssel fogadja a tervező iparművészek törekvéseit, felháborodott a megrendelésen, s közölte, semmiféle nyereségért nem kívánnak szellemi gyilkosságot elkövetni, azaz nem kívánják a gyár erejét, termelőkapacitását giccs, ízlésrontó tömegcikk gyártására feláldozni, meggyilkolni mindazokat az ízlésfejlesztő törekvéseket és eredményeket, amelyeket sok esztendei munkásságukkal korábban elérlek. Ugyanakkor számolt a gyár főkönyvelője is, szorzott, osztott, kivont, meg persze összeadott, s megállapította, milyen gazdaságos lenne a megbízás elfogadása, illetve a rendelés teljesítése, milyen haszonnal járna a kerti törpék gyártása. (Feltehetőleg devizahaszonnal is.) Az igazgató — nagyon helyesen ■— megmakacsolta magát, nem volt hajlandó a „szellemi gyilkosságra”, a kerti törpék ígérte nyereségért sem, s visszautasította a megrendelést. Azt hihetnénk, hogy a kerti törpék ezek után nem születtek meg. Tévedünk. Egy szövetkezet azonnal rácsapott a megrendelésre és busás haszonnal legyártotta ezeket a giccseket. Természetesen ennek hírét nem lehetett eltitkolni a finomkerámiaipari üzem dolgozói előtt, s most az elmaradt haszonért, illetve nyereségrészesedésért sokan a két tervező iparművészt1 okolják, akik ezek után már nem is olyan .népszerű emberek a gyárban és kevésbé jól érzik magukat. * MINDEZ nem útfélen hallott pletyka. A Művészeti Szakszervezetek Vili. Kongresszusának fórumán igen hiteles forrásból hangzott el. annak a szomorú tendenciának illusztrálására, hogy a giccsek áradata újraéledő ben van. egyre nagyobb a részarányuk a kereskedelemben, és az exportban. Ajándékboltjaink kínálatában már- már veszedelmes arányokat ölt a giccshatárt . súroló, vagy át is lépő termékek részvétele, a különböző trafikokban, magánkereskedőknél. piaci . árúsoknál kapható, kifejezetten siccs termékek áradatáról már nem is szólva. Legyenek ott a művészek a formatervezői posztokon. — hanizot* a kívánalom e kongresszus szószékéről. És nem a művészek mondták csak el. hanem a szakszervezetek főtitkárának beszámolóiéban is így fogalmazódott meg. Vissza kell emlékeznünk egy korábbi esetre. Amikor a hatvanas évek második felében a gazdasági irányítás rendszere változásának még csak az előszele lújdo- gált. egyik porcelángyárunk —. hogy ne térjünk el a bevezetőben említett fi nomkerámiaipari tizemtől messzire — akkori igazgatója hurrázva közölte, líogy most aztán mar jöhetnek az iparművészek a maguk mindenféle terveivel azt fogunk gyártani és azt kell gyártani, ami kapós. Igen nagy szerencse, hogy még az új gazdaságirányítási rendszer életbe lépte előtt a IX. pártkongresszuson nyilatkozott arról a • párt első titkára, hogy a gazgaságosság nem értelmezhető a kultúra rovására, a kultúra nem lehet árucikk, tehát korai volt az említett gyárigazgatói lelkesedés. Valami nyolc esztendő telt el a példa óta, és a silány művészeti termék, a giccs-közeli áru, sőt maga a giccs újra jelen van. És mint a kerti törpe tömeggyártásának példája illusztrálja, a gazdaságosság lobogója alatt kalózkodva jó törekvéseket próbál visz. szaszorítani. kulturálallan- ság felé csábít. * AZ IPARI formatervezésről igen sokat hallottunk , és nagyon jó eredmények tanúi lehelünk. A legapróbb használati tárgynál ,is látható törekvés az esztétikus kivitelre. Nemcsak formatervezett viUanyvasaló, vagy bútor létezik, de egyre több a finomkerámiai tennék, amely magas művészi szintet képvisel, csakúgy. mint egyéb használati tárgyak egész sora. Ugyanakkor megjelennek a művészinek álcázott, vagy művészi segédlettel készült tömegcikkek; a mű-szarvas-, agancs fogantyú dugóhúzókészlettől a könyvnek álcázott, műbőrbői préselt italtarló dobozon keresztül, a legkülönbözőbb népi hímzésekkel ékített porcelán étkészletekig, sőt azon túl egészen a giccskészítmé- nyekig és azok hegyes sipkával koronázott királyáig, a kerti törpéig terjed a sor. Sajnos kenés még az a gazdasági vezető, aki a nyereség rovására hajlandó lemondani a szellemi gyilkosságról. Felbukkannak ezek a szellemi gyilkosság» gal felérő termékek zenében. filmben, televízióban (bár ott nem mutatható ki semmiféle haszon, legfeljebb a szükségből adódó rossz választás említhető indítékként), könyvkiadásban. használati és dísztárgyakban egyaránt. És olykor a színházban is. * a gazd.vsAgossAg igen nagy hangsúlyt kapott életünkben. Nem is téveszthető szem elől. De nem feledhető az sem. hogy szellem is van. gondolkodás is van. és a kultúrálatlan, művészi ízlést nélkülöző termékek rendkívül erősen halnak az emberek tudatára.- a tudat pedig a termelésre. Ha pedig a' termelést károsan befolyásoló hatás éri az embereket, baj lesz a gazdasáeossáaaai. S akkor a nyereségén elkövetett szellem’ gyilkosságoknak nemcsak a kultúra, hanem — láncreakció folytán — előbo-utóbb maga a nyereség is áldozatául, esik. Benedek Miklós «