Észak-Magyarország, 1975. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-06 / 157. szám

1975. július 6., vasárnap ESZAK-MAGYARORSZAG 3 — „Tik ... tik... tik ..." A füzesabonyi kiskertes házban, az óra könyörtelenül jelzi az idő múlását. Az éj­szaka sötét kárpitját az új nappal, s ennek elöljárói a hajnal, a virradat fényei ha­sogatják. 3 ón A 30 «PERC Ébredés, készülés. Nyolc­tíz perc gyaloglás az állomá­sig. A vasúti kocsik itt még üresek. Az 5—(i füzesabonyi ember elvész benne, s szin­te láthatatlan a mennyezet­ről sugárzó bágyadt fények­ben. Az acélkerekek monoton zúgással futnak Mezőköves­dig. Itt a fülke megtelik. A „Matyóföld” lakói közül so­kan dolgoznak a kohászat­ban. Velük, a vasgyári, s a gépgyári emberekkel telik meg a kocsi. A magas, szemüveges, drót- gyári munkás, Németh Béla valaha dolgozott Csepelen, majd Egerben a Bervánál. 1957-ben került a miskolci December 4. Drótművekbe. — Azt hittem — szokta mondogatni —, hogy ott egy maréknyi sót sem eszem meg. Vérszegény volt a hely­zet. Nehéz munka, sok cipe- kedés. Akkor még nem vol­tak daruk, nem voltak tar­goncák, nem voltak modern gépek. Ahogy fejlődött a gyár, úgy kedveltem meg az üzemet, az embereket, s azok engem. — Javult a légkör, egyre erősödtek a miskolci gyár­hoz kötő szálak. Szeretem a munkát. Azt mindig is sze­rettem. Ezért is vállalom a bejárást, azt, hogy nekem minden műszak 14 órát vesz igénybe. Javult a közlekedés is. Kezdetben' másfél óráig is tartott az út, míg Miskol- cig értem. Most van olyan vonat, amely 40 perc alatt fut be a Tiszaira. És még valami. Az Auróra brigád, amelynek Németh Béla is aktív tagja, az el­múlt évi jubileumi verse­nyek alapján — a fejenkénti 5000 forinttal együtt —meg­kapta a KB kongresszusi ok­levelét. S ő, Németh Béla a „Kohászat kiváló dolgozó­ja” kitüntetést. Itt ára van a hűségnek. Minden évben december 4- én jutalmazzák a törzsgárda- tagokat. Ö tavaly 3000 forin­tot kapott. A nyereségrésze­sedéskor pedig 5700 forint feszítette a borítékot, — „Tik ... tik ... tik.. 4 ÓRA Szép Sándor szeméből ki­pattan, messzerepül az álom. Különben is félálomban hal­lotta a fia csöndes zörgését. A gépipari szakközépiskolát végzett ifjú a diósgyőri ne­mesacél-hengerműben dolgo­zik. Neki még végig kell „futnia” a városon, s így 30 perccel korábban kell indul­nia. Ráér. Ű, Szép Sándor, az ÉPFU autóvillamossági cso­portjának vezetője fél órával később indulhat. Valaha Biikkabrányból négy kilométert gyalogolt az állomásig. Most autóbuszon öt perc az út. Szép Sándor Veres Imréi­vel, Kiss Dezsővel, Gyöngy Barnabással- együtt mindig a kocsi végéről visszafelé szá­molva a másodikba száll fel. Jobb oldalon, középen foglal e kis csoport helyet. Csupa ismerős, bükkábrányiak, me­zőny árádiak, keresztesiek, akik a húskombinátban, az ÁFORT-nál, a TEFU-nál, az ÉPFU-nál dolgoznak. Min­denkinek meg van a maga helye, soha senki nem fog­lalja el a másik ülését. — Igaz, akadna helymun­ka másütt is. De hát negyed- századot pergettem le az ÉPFU-nál. És ami csak fej­lődés van, abban egy ki­csinykét benne van az én munkám, és életem is. Sze­retem a munkát. Mindig öröm és siker, ha a néma motor felzúg. Ha sikerül megtalálni és kijavítani a hibát, arra gondolok, hogy a gépkocsit vezető, ember mun­káját segítem és könnyítem meg. Megszoktam, megsze­rettem a munkahelyet. Ren­desele a brigádtagok, a mun­katársak, a vezetők. Mi kell más? Hazatérése trtán nyáron szeret munkálkodni a csalá­di ház kertjében. Szereti a tévé-műsort Azt mondja, hogy egy ZIL kocsi már nem bírná elszállítani azt a so’- könyvet, amit elolvasott. — „Tik... tik... tik...” 6 ÓRA 20 PERC u Anda Rudolf, tehervohatos vonatvezető ekkor érkezik szolgálati helyére. A kenézlői kis lakásában kettő óra 20 perckor csörgött az óra. Ek­kor rázta meg őt az ébresz­tés végett a felesége. Tucat­nyinál több kilométert uta­zott a bodrogközi kisvona- ton. Sárospatakon szállt át a „nagyvonatra”. Első feladatként Felsözsol- cán, egy fáradt szakaszt vál­tott le embereivel. A vonat Záhonyból indult, ércet ho­zott. Felsőzsolcától — több fékezövel együtt — az ő köz­reműködésével zúdult. az anyag a BÉM-be. Rövid pi­henő, s újabb vonat Nyír­egyházáig, ahonnan megint ércszállítmánnyal indult vissza Borsodba. A szolgálat 22 óra 20 perc­kor ért véget. S ő másnap reggel 8 óra 10 perckor ért vissza, Kenézlőre. Pihenés, alvás nélkül indul vissza 15 óra 24 perckor, a Tiszaira, ismét szolgálatba. Anda Rudolf kezdetben a tsz-ben dolgozott. 1952 de­cemberében jelentkezett, a Tiszáin. Beadta a munka­könyvét, amelyet majd a nyugdíjazáskor lát ismét. Havonta 10—13 ezer kilomé­ter utat tesz meg szolgálat- ban. Ebben nincs benne az á | 220 kilométer, a többnyire ötszöri-hatszori átszállás, a szolgálatonként! 220 ki’omé- ter, amelyet az otthontól az otthonig, tesz meg. — Nálam egy szolgálat 23—25 órát vesz igénybe, j Vállalom, csinálom, mert j szeretem ezt a munkát. Sze­retem a vidéket, az utazást. Ezt fiatalabb koromban ked­veltem meg, s ma már szen­vedélyem. — Kicsit könnyebb a mun­ka. Valamikor 400 órán át voltam szolgálatban. Ma is kidolgozom a havi 280 órát. Ebből élek. A vasúton kívül nincs nekem más, nincs kü­lön munka, nincs más fel­adat, kereseti lehetőség. — Most már kicsit köny- nyebb. Három gyermeket is­koláztattam. Kettő kirepült a családi fészekből, a harma­dik kiskatona. Dehát, hogy van az ember? Mindig szeret valamit juttatni, adni gyer­mekeinek, s minden kicsi adományban, parányi segít­ségben benne van egész szemlélete, meggyőződése és életének egy darabkája, ahogy minden kilométer út­ban is. ★ Három ember életét, cél­ját, vágyát, tennivágyását, küzdelmét villantottuk, fel a negyvenezerből. Nagyjából ennyi ember jár be Miskolc­ra dolgozni a kohászatba, a gépgyárba, a drótművekbe, a vasútra és sok más mun­kahelyre. A jelentős üzemek dolgo­zóinak 60—90 százaléka vi­dékről jár be. Mezőkövesden sok kohászati dolgozó lakik. Sárospatakon és környékén sok a vasutas. Onga és Her- nádnémeti — az elővárosok közül — a vasutas, Szirma- besenyö és Felsőzsolca a drótgyári dolgozóit központ­ja. Apáról fiúra száll a szak­ma, a mesterség szeretete, a velejáró erkölcsi felelősség­érzettel, hiszen az új dolgo­zó munkáját figyelemmel kí­séri a nagyapa, az apa, a ro­kon, a testvér. A fiatalok már magasabb szinten, na­gyobb politikai, szakmai tu­dással, műveltséggel végzik, folytatják azt, amit az apá­ik, nagyapáik egykor el­kezdtek. Csorba Barnabás o Az elmúlt esztendőben jú­lius 12-e körül fogtak hozzá a kalászosok betakarításá­hoz a tiszapalkonyai egyesí­tett November 7. Tsz föld­jein. Egy ideig úgy tűnt, hogy az idén néhány nappal hamarabb kezdhetik el a munkát. — A meleg idő hatására gyorsabban értek be a ka­lászosok —, újságolta Be- yőes József tsz-elnök. — Ezért úgy döntöttünk, hogy még e hét első felében meg­kezdjük a tavaszi árpa be­takarítását. Az eső azonban áthúzta számításunkat. Pe­dig már mindent előkészítet­tünk a munkához. Szeren­csére, az utóbbi két napban ismét kedvezőre fordult az idő, ha újabb csapadékot nem kapunk, pénteken meg­kíséreljük az aratást. Először a rendvágó gépet állítjuk munkába. A kétmenetes ara­tás az idén ismét előtérbe kerül, de a belvizes terüle­teken és a hagyományos táblákon ezt a módszert ta­láljuk a legcélravezetőbb­nek. így a kombájnokat is megismerjük, éppen az idén szereztünk be egy rendre- aratót, gondolva rá, hogy hasznát vesszük az aratás­nál. Megtudtuk, hogy a terme­lőszövetkezet már hetekkel ezelőtt befejezte az aratásra való felkészülést. A vezető­ség mindenre kiterjedő ara­tási tervet állított össze, gon­dosan kijavítottlák a szállí­tóeszközöket, üzembe he­lyezték a terményszárítót is, amelyre a magas nedvesség­tartalom miatt nagy szükség lesz. Kitisztították és fer­tőtlenítették a gabonatáro­lásra szolgáló gazdasági épü­leteket. — Milyen területen kell az idén a kalászosokat be­takarítani? — kérdeztük. — Termelőszövetkezetünk 600 hektár őszi búzával. és mintegy 200 hektár tavaszi árpavetés-területtel rendel­kezik, aínelynek aratását hat SZK—4-es kombájn és egy új rendrearató gép végzi majd. Szerettünk volna még újabb két kombájnt vásárol­ni, sajnos igényünket a mai napig nem elégítette ki a szállítópartner. A termés szállítását öt pótkocsival fel­szerelt lFA-gépkocsival és számos erőgéppel oldjuk meg. Az idén nagy gondot fordítunk a szalma betaka­rítására is. Gazdaságunk nagy számú állatállomány­nyal rendelkezik, igy min­den szál szalmára szüksé­günk lesz. Három bálázó követi majd a kombájnokat és gyűjti össze a szalmát a földeikről. „Jó szerencsét! Lesz szerencsénk?" Kísérleti front Edelényben Károlyi István kiszállás után. Gólya Gyula leszállás előli. A helyiség, ahol a bányá­szok számbavétele; a név­sorolvasás, a létszámellenőr- zés történik, olyan mint egy tanterem. Körös-körül a fa­lakon oktatótáblák, szabály­zatki vonatok. Elöl, a fal mellett szabályos katedra emelkedik, rajta az asztal, a teremben pedig az ala­csony falócákon egyforma munkaruhás, védősisakos, csizmás bányászok ülnek, ke­zükben a számozott karbid­lámpa, oldalukon a bőrből készült ételestarisznya és az önmantőkészülék. A karbid- szagú helyiségben csendesen beszélgetnek, többségük új­ságot olvas. Munka előtt, leszállás előtt vannak. A kinti, déli napsütésből kevés jut ide be. Kint izzasztó a hőség, itt bent kellemes a betonfalak hűvössége. Mü- szakváltás van. A Mákvölgyi Bányaüzem edelényi I—I''), számú ak­nájában, annak 11-es számú körletében most indul a kí­sérleti maróhengeres front­fejtés. Egy jól kipróbált, szocialista címmel többszö­rösen kitüntetett frontbri­gádot állítottak erre, a min­den szempontból nehéz, és felelősségteljes, nagy, tö­megtermelő munkahelyre. A bányászolt többsége most arról beszélget, hogyan dől el a kísérlet. Az úgynevezett H-es telepen ugyanis ez idá­ig korszerű jövesztoberende- zés. maróhenger még nem dolgozott. Az itt működő frontok hagyományos módon dolgoztak, robbantással tör­tént a szén jövesztése, la­páttal a rakodása. Ebben a széntelepben ugyanis gya­koriak a kőbeágyazások és ez veszélyes a maróhenger­re. Most mégis kipróbálják ezt a korszerű technológiát, A . kisebb kőbeágyazásókat megpróbálják maróhengerrel lejöveszteni, de a nagyob­bakat, amelyek szerencsére ritkábban fordulnak elő, körbe kell lőni, vagyis a hagyományos módon kell el­távolítani. A bányászok most arra kíváncsiak, hogy bevá­lik-e a kísérlet. Ez nagyon fontos lenne számukra, hi­szen nagymértékben meg­könnyítené a munkájukat. A fúrás, robbantás, kézirako­dás, nehéz és sokszor veszé­lyes munkájától megszaba­dulnának. Ahogy ők mond­ják, ládába, a szerszámos­ládába kerülne a görcsös, vagyis a nagy szivlapát. És ezzel együtt a megerőltető, nehéz fizikai munka is. * Gólya Gyula, a front egyik szakvezető vájara délben, amikor otthon megebédelt és a munkásjáratos buszra fel­szállt Edelényben, nem nagy buzgalommal indult munká­lna. Hiába, ez a csodálatos déli napsütés nehezen en­gedi az embert a föld alá. — Nem szeretem a dél- utános műszakot — mondot­ta a fiatal vájár —, de hát muszáj bejönni, dolgozni. Azt hiszem, így vagyunk ez­zel valamennyien. Az a dol­gok rendje, hogy felváltsuk délelőttös munkatársainkat. Es várnak rám a kollégáim, az a huszonhárom bányász, iparos, akivel helyt kell áll­nunk ezen az új fronton, az új technikával. Ez azt je­lenti, hogy a nehéz munka (mellett tulajdonképpen még tanulnunk is kell. Az úgynevezett fehér-fe­kete öltözőben a lemezszek­rényeknél „átvedlenek” a bányászok. A két részre bon­tott szekrény felső polcára kerül az utcai ruha, az alsó részből pedig felveszik a földszagú, a sok mosástól fakó. szürke bányászruhát. az ormótlan gumicsizmát és a koponyát szorító védősi­sakot. Aztán a Jámparaktór- ba mennek, ahol már ké­szen, feltöltve várja őket ez a régi világítószerszám, a karbidlámpa, amelyet ellen­őrzésképpen mindjárt meg is gyújtanak. Egy másik rak­tárból váltókra kerül az ön­mentőkészülék, aztán beül­nek a felezőié alacsony ló­cáira.' Közöttük van Gólya Gyula szakvezető vájár is. Az ételes bőrtarisznya most nincs a vállán. A délutános és éjszakai műszakban rend­szerint nem esznek lent a bányában, mert vagy nem éhesek, vagy nem esik jól az étel. Az aknász sorolja a neveket, „igen”-nel, „jelen”- nel válaszolnak a bányá-1 szók. Majdnem minden „név­nek” itt van a gazdája. És névsorolvasás, munkaelosztás után a bányászok a déli napfényről elindulnak a kas­hoz, amely 150 méter mély­ségbe röpíti őket. A kísér­leti front csapata együtt száll le. És az akna alatt, a kas­nál találkoznak délelőtti munka társaikkal. — Jó szerencsét! — hang­zik a köszönés. És mindjárt a kérdés is azoktól, akik a napról jöttek: — Lesz-e sze­rencsénk? Károlyi István, az egész fronti brigád vezetője, a dél­előttös szak vezető vájára röviden elmondja Gólya Gyulának, mi a helyzet a fronton. Sorolja a problé­mákat, amelyeket B. Tóth Károly, az éjszakások csa­patvezető vájára mondott el neki ugyanezen a helyen, a reggel hat órai váltáskor. Mondja Károlyi, hogy a hi­bák nagyrészét kijavították, elhárították, de azért Gó­lyáiknak is lesz dolguk. Csak kevesebb problémát hagy örökül Gólyának, mint amennyit ő B. Tóthtól át­vett ... A kas alatti ablézolás, rö­vid beszélgetés után a dél- utánosok, Gólyáék elindul­nak az egy kilométerre le­vő frontra és a nyolc órai nehéz föld alatti munkára. Károlyiak ki a napra, a für­dőbe, haza..-. Erre a rövid néhány perce gazdátlan a front, amely most, a kezdet kezdetén az ilyenkor szoká­sos nehézségeivel és problé­máival, egyszerre kenyere és mérge a bányászoknak ... i* Szénporos, izzadt arccal, halványan pislákoló karbid­lámpákkal lépnek ki a kas­ból a délelőttösök. Első út­juk a lámparaktárba, a CO, az önmentőkészülékek rak­tárába, ijztán a fürdőbe ve­zet. A harminchat éves bri­gádvezető, Károlyi István vájár legnagyobb csodálko­zásomra nem ül mellém a lócára. Pedig látom rajta, hogy nagyon fáradt, de til­takozik : — Nem, nem ülök le — mondja és megtörld a hom­lokát, — Nem ülök le, pedig legszívesebben lerogynék, de mégis, most legjobb állni. Hogy miért? Képzelje, el, egy .méter tíz centi magak a bányánk és most minden munkát, a legnehezebbet is hasalva, ülve, téré el ve, gör­nyedve kell elvégeznünk. Nyolc ói'án keresztül nem egyenesedhet ki az ember. A hatvanöt méter hosszú fronthomlokon sokszor vé­gigtérdepelünk és nem túl­zók. ha azt mondom, hogy kilométereket teszünk meg térden araszolva... Az a fontos — folytatja, és feje búbjára tolja a védősisakot —, hogy sikerüljön ez a kí­sérlet. Mert akkor megsza- baduhmk a nehéz fizikai munkától, meglesz a pénz is és később az egyedi vastá- mokat hidraulikus biztosító- bérén d ezésekkel vál that j uk fel. .Azért igyekszünk most, azért fáradunk, hogy ké­sőbb jobb legyen ... * A fürdő felfrissíti a bá­nyászokat. A napfény kisi­mítja a ráncokat, a jó le­vegő meghozza az étvágyat. Utcai ruhájukban, könnyű félcipőidben, megszabadulva a váltókat, kezüket húzó ne­héz szerszámoktól, könnye­dén lépkednek a buszhoz. Indulnak haza. A buszban indulásig éppen olyan csen­desen dongó a beszélgetés, mint leszállás előtt a fele­zőié helyiségben. Ketten be­szélgetnek: — Már bent. a bányában a kiszállás előtt tudtom, hogy kint jó idő van, süt a nap. — Miből sejtetted? — Rátettem a tenyerem egy üres csillére, amelyik nemrég érkezhetett le. Szin­te sütötte a kezemet a nap­fénytől felmelegedett vasle­mez ... Szöveg: Ovarcc János Kcp: La ezé József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents