Észak-Magyarország, 1975. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-02 / 52. szám
t975. március 2., vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 A kongresszusi irányelvek tükrében Melyünk a dobogón A technika korszerűsítéséért folyó világméretű versenyben lehetőségeink meghatározottak, be kell érnünk a hosszú emelvény egyik — szerény — helyével, ami a műszaki-tudományos fejlődés rekordnak számító eredményeit, gyakorlati alkalmazásukat illeti. Amiből persze nem az következik, hogy kezünket ölbe téve sóhajtozzunk: bezzeg ott és amott... Növekvő arány Hazánk 'nemzeti jövedelmének több mint három százalékát fordítja tudományos kutatá'okra, ami nemzetközi összehasonlításban is megfelelő arány. (1960-ban a nemzeti jövedelem 1,54 százalékát, 2,3 milliárd forintot költöttek ilyen célokra, 1973-ban 3,04 százalékát, 10,9 milliár- dot.) Más kérdés — s döntő elem gazdasági fejlődésünkben —, miként kamatozik'ez a pénz a gyakorlatban, például elég gyors-é a műszakitudományos eredmények termelésben! hasznosítása? Teendőink és lehetőségeink summázata így' olvasható a párt Központi Bizottsága kongresszusi Irányelveiben: „Társadalmunkban növelni kell' a tudomány szerepét és gyorsítani termelőerővé válását, hatékonyabbá kell tenni a kutatási eredmények felhasználását.” Tekintélyes alapokra támaszkodhatunk: 1450 kutatóhelyen 77 ezer ember tevékenységére. Kézzelíoolialő kamatok O Bábolnán egy mázsa szemes kukorica előállításához tizedannyi munkaórát vesznek igénybe, mint az állami gazdaságokban átlagosan. Tanúságtétel arról, miként ölthet testet a műszaki-tudományos eredmények gyakorlatban! alkalmazása. A decemberben rendezett országos erőművi konferencián arról hallhattunk, hor'v az 1980— 1990 között létrehozandó erő- művi kapacitások 4(*—60 százaléka már az atomenergiára alapozódik. Paks — ahol az 1980—1984-es időszakban négy, egyenként 440 megawattos, atomenergia táplálta áramtermelő blokkot helyeznek üzembe — jelképe a műszaki-tudományos haladásnak. Ám annak szintén, hogy egymagunkban képtelenek lennénk a számunkra szükséges módszereket, eszközöket előteremteni — megalkotni, megtermelni —, azaz itt is növekszik a szerepe a nemzetközi munkamegosztásnak. Bevezetőben említettük: lehetőségeink meghatározottak. Fogalmazhatunk nyersebben: a műszaki-tudományos haladásban nincs erőnk minden területen lépést tartani. Ezért építenünk kell arra is, amit mások elértek, úgy. hogy ezeket a módszereket, eszközöket megvásároljuk. A kohó- és gépipar például 1950— 1954 között mindössze egyetlen licencet vett meg. 1968— 69-ben, tehát feleannyi idő alatt harminckettőt. Licenc alapján készülnek egyebek mellett a Rába—MANN motorok, a Crossbar rendszerű telefonközpontok, a 2000 lóerős vasúti Diesel motorcsalád tagjai, a színes televíziók... Vajon nélkülözhetnénk ezeket? A haladás pénzbe kerül Minél bonyolultabb egy termék, annál költségesebb a megalkotásáig vezető kísérletek, kutatások tömege. A gyógyszeriparban egy új készítmény mögött átlagosan hatezer vegyület vizsgálata áll, időben pedig esztendők. A realitásokat tévesztik szem elől azok, akik úgy hiszik, minden műszaki-tudományos területen módunk van újat alkotni, adni. Sem anyagi, sem szellemi erőink nincsenek ehhez, s éz megszabja helyünket a dobogón. A társadalmi termelés hatékonyságának eddiginél erőteljesebb növelése megköveteli — amint a kongresszusi irányelvek kimondják — „ ... a műszaki-tudományos haladás gyorsítását, új technológiák bevezetését...”, de- minden esetben szigorúan ragaszkodva az ésszerűséghez. Egy-egy maradandó eredmény elérése sokba kerül. Áz, hogy a szénbányászatban ma a szállítás ' 93 százalékban gépesített, milliárdokat követelt. Nem csekély összeget emészt fel a mezőgazdasági termelési rendszerek meghonosítása sem — a tervek szerint 1980-ban már 800 ezer hektárt fognak át —, de szükségszerű út, mivel így elégíthetők ki biztonságosan, gazdaságosan a népgazdasági igények. Am éppen a nagy költségek miatt az irányok, módszerek, eszközök kiválasztásának felelőssége sem mellékes: a haladást nem foghatjuk fel „kerül, amibe kerül” feladatként. Ä hagyományok köteleznek Lenin a szocializmus építésének elengedhetetlen alapelvei közé sorolta „az alkotómunka feltételeinek következetes kiterjesztését”. Ez azonban nem válhat el a társadalom szükségleteitől, még kevésbé kerülhet szembe a társadalom céljaival. A műszaki-tudományos haladás céljai azonosak a szocialista társadaloméval: az emberi élet erkölcsi, anyagi gazdagításával. Ehhez hozzájárulni éppúgy lehet az oktatásban az audiovizuális módszerek elterjesztésével, mint az iparban az évente kutatásra költött ötmilliárd forint egy-egy területre koncentrálódó fel- használásával. A tömegek szemében évszázadokon át, misztikum övezte az életüktől, munkájuktól távoleső tudományt. A ma emberének közvetlen ismerősévé válik, s holnapra még inkább így lesz. Terveink a már elért, s a várható műszaki-tudományos eredményekre alapozódnak, akár a termelékenység növelésében, akar új növényfajták kitenyésztésében, meghonosításában, a szállítás korszerűsítésében, a hírközlés fejlesztésében. A hagyományok gazdagok, s ezért köteleznek. Arra, hogy a műszaki-tudományos haladás még célszerűbben szolgálja a szocialista társadalomban élő embert, általános és egyéni értelemben egyaránt. Mészáros Ottó AZ OLVASZTÁR a pódiumon früstökre készül. Körülötte dübörög, morajlik, teljes üzemmel dolgozik a gyár. Háta mögött a martinkemencékben több száz fokos hőségben fortyog a sokféle anyag, születik az acél. Az olvasztár reggelizik. Leül a pihenni letett cigaretták parazsától kicifrázott lócára. Az aktatáskából előveszi az otthonról hozott jókora darab szalonnát. A zsíros papírral végigtörli a nyársat. A nyársat, amelyet itt készítettek a gyárban hulladékvasból, a nyársat, amelyből itt sok van, de mégse annyi, hogy mindenkinek sajátja lehetne, s így ki tudja, ki mindenkit szolgált már eddig és még kinek szolgál majd. Az olvasz- t ■: megszokott, gyakorlott, gyors, de nem kapkodó mozdulatokkal szúrja fel a szalonnát a nyársra. Borotvaéles zsebkésével sebeket ejt rajta. A kis fej vereshagymát nem hámozza meg, úgy tűzi a nyárs végébe. Ezt majd a forró szalonnazsír üvegesre párolja. Az olvasztár keze- ügyébe készíti a két teljes karaj kenyeret. A szalonnasütésnek is megvan a maga sora, módja, mint az acélgyártásnak. Érteni kell hozzá, mint amint az acél készítéséhez is, amikor sorban egymás után, a megszabott mértékben berakják a kemencébe az ócskavasat, a mészkövet, aztán megint az ócskát, frissítőként ércet, ismét ócskát, és erre rá a folyékony nyersvasat. így és ezekből a nagy hő hatására kitűnően beolvad a massza. És akkor a hatalmas kanállal próbát vesznek ebből. Ha a próba jónak mutatkozik, akkor nyugodt az olvasztár, s ilyenkor a csapolásig megfrüstökölhet, és a szalonnát éppen a próbakanálban maradt és lassan hűlő acél hőjénél süti meg. Az olvasztár odaguggol a földre fektetett kanálhoz, egyik kezében forgatja a nyársat a még vörösen izzó acél fölött, a másik kezében tartja a kenyérszeletet, amire a jó hazai szalonnából sercegve csurog a zsír. Azon frissiben harap is a bezsírozott kenyérből, mert így a legfinomabb, és a munkára sürgető idő sem engedi másként. Kohászok, martinászok, hengerészek, kovácsok, kubi- korök, ácsok, pályamunkások; reggelije az izzó vas, acél, koksz, hulladékfa tüze fölött piruló vas- vagy fanyársra tűzött szalonna. És ha a sürgető munka még ezt sem engedi meg, a találékonyság megtalálja a lehetőségét mégiscsak a hagyományos reggelire. Kovácsok kacsacsőrű fogót tesznek a tűzbe, s amikor az annyira felmelegszik, csak a fogó két „pofája” közé teszik a szalonnadarabot és enyhén szorítják össze, hogy piruljon is és adja is magából a zsírt a szalonnadarab a friss kenyérre ... REGGELIZIK az olvasztár. A pódiumon guggolva a földre fektetett próbakanálnál. így látta. így tanulta, így szokta meg a szalonnasütést már inas vagy ipari tanuló, később másodsegéd, aztán elsősegéd, s most néhány éve már, mint olvasztár. Nem erdei kirándulóként szórakozásból, a tűz, a különleges ízek miatt, hanem munkából, munkában, a munkáért. Megfizette, már régen megfizette a tandíjat ezért a tudásért is. Egyetlen forró csepp zsír nem vész karba. Nem cseppen a kenyérszelet mellé a földre vagy az ujjara . Szöveg: Oravec János Kép: Laező József A kerékpáros ember megáll, leveszi lábát a pedálról, megtámaszko- •dik. Meg kell állnia, ha szót akar váltani, ámbár a sebességtől — mármint a lépésben haladástól — tehetné, csakhogy mindig a gödröké. kell figyelnie, különben feldőlne. Hát inkább megáll, hogy kérdezősködjön. — A vizesektől jött? — Nem. •— Az útépítőktől? , > — Nem. — Kár. Bármelyiktől jó lett volna... Amit néz egyébként, az a gerincvezeték. Látja, itt jön a víz a falu szélén, már szinte a faluban, mi mégsem kapunk belőle. Azt mondják, most kapunk. Bár ezt már máskor is mondták... No. minden jói. Kicsit arrább a telep. Az út elágazik, másik ága ide vezet, a Dankó-telepre. Az e'ső sor szép házakból áll, putrinak itt nyoma sincs. Az úton viszont nem lehet. menni. crak párhuzamosan vele. egy gyümölcsös szélében. Egy asszony jön szemközt, a szép házak egyik lakója. — No, fiatalember, maga is kanna a gazdától, ha meglátná ! — Miért? — Mert itt jön, ahol jön, nem pedig az úton. — Ott nem lehet. — Nem bizony. Mi sem tudunk ott járni, hát itt tapossuk le a gyümölcsös szélét, ebből meg nagy veszekedés, van mindig a gazdával. Neki is igaza van persze, de nekünk is. Üt kellene ide. Meg amoda is, a másik telep felé, Latorútra. — Ott majd lesz. — Lesz?! Hát akkor legyen itt is! Ide is kell, láthatja! Még olyat! Nem mondom, hogy ott nem kell, kell bizony, de ide is kell! A bankó-telep közepe táján iskola. Cigány iskola. Apró srác csapódik, kísérőként ajánlkozik. — Bácsi! Megmutatom az iskolát! lTudja hol van? — Tudom. — Nem baj! Akkor is megmutatom! — T? miért nem vagy ott? — Én délelőtt voltam. De most is ott maradok. — Akkor is. ha nem kell? — Akkor is. Tanár bácsi nem bánja. Ad füzetet, leülünk hátul és írunk. — Ezek szerint tudsz írni? A fiú nem válaszol, kissé félrehúzódik. — Jól van, jól van, ne sértődj meg mindjárt! Mit szeretsz olvasni? — Mesét. Meg mást, is. Tegnap volt könyvtár, akkor is ott voltam, a hazudóst olvasom. Meg diafilmet is vetítettek. — Mit? — A Szurtos Petit. — Te mi akarsz lenni, ha nagy leszel? — Azt még nem tudom. — Hol akarsz lakni? Ott fenn, a Tat-izsán? — Nem! Ott nem akarok, ott nem jó! Mi ott lakunk, tessék csak visszanézni, ott a szélétől arrébb, abban a szép házban. Ugye szép? — Szép. Szép ház. — Akkor jó! Itt az iskola, előreszaladok — már be is ugrik az ajtón. — Jóónapot kíívánok! Hát bizony, könnyű elképzelő' szebb, jobb iskolát ennél, de azért mégiscsak iskola. Szépen írnak, olvasnak a gyerekek, a telep felnőtt lakómák nagy része, főként a fiatalabb generáció ugyancsak ír. olvas. És: dolgozik. Körülbelül 90 százalékuk rendszeresen dolgozik. Meglátszik a házakon, a viselkedésen is. Hármuknak gépkocsijuk is van. Hogy’ mennek el azon az úton. csak ők tudják. Könyvtáruk is van, házi boltjuk, telefonjuk, elkészült egy híd, legsürgősebben pedig kellene az út. Nem lehet könnyű dolga a Sályi községi Tanácsnak. Sályhoz tartozik ez a Dankó- telep. valamint a másik telep, az útelágazásnál fentebb levő Latorút, ahol nem cigánylakosság él. Ez utóbbi településhez szükséges, mintegy három-négy kilométernyi út építése hamarosan megkezdődik, ezzel egy nagy gond megszűnik. Ugyancsak az idén szeretnék megoldani Sály község egyik régi, nagy problémáját, a vízellátást. A gerincvezeték valóban ott halad a közelben. Régóta várják, szeretnék a vizet, az emberek kicsit hitetlenkednek is már a jó híreket illetően, a községi tanácson viszont elmondták: minden remény megvan rá, hogy az idén Sály megkapja a vizet. Ezzel a másik gond is megm Latorútra viszont kellene autóbusz is, ha majd az út elkészül. Legalább a gyerekeknek, akik közül a felső tagozatosok Sályba járnak iskolába. És meg kellene bizony'építeni a Dankó-telepi utat, mert az ebben az állapotában semminek sem nevezhető. Meg kellene, meg kellene, valahogyan, valamiből, mert ez szintén gond. És gond Tarizsa is, bár ezt egyelőre nem igen lehet eltűntetni. „Hol akarsz lakni? Ott. fenn Tarizsán?” „Nem! Ott nem akarok, ott nem jó!” A Dankó-telep ugyanis két részből áll. A két résznek hivatalosan egységesen Dankó-telep a neve. valójában mégis két külön világ. Lenn, a szép házakban, az iskola környékén laknak a dolgozók, fenn, a hegyen, a Tarizsán pedig a putrikban azok, akikkel általában mindig baj van. Hát ez is gondja a sályi tanácsnak. Tehát: Sály, Latorút, Dankó-telep, Tarizsa. És a sor még nincs bezárva, mivel Sályhoz tartozik Bor- sodgeszt is. Geszt nemrégiben egy alsó tagozatos tantermet kapott. Lenne bizony hová költeni a pénzt. Azért egy kicsit talán ezt a Dankó-telepi iskolát is rendbe le..et;ne hozni, valamivel szebbé lehetne tenni. Az is segítene, ha például az egyik, lezárt ajtóközt — az ajtó mögött család lakik — befalaznák. Nem hallatszana úgy át a zaj. Ez nem kerülne sokba, valamicskét segítene ezeknek a nebulóknak, akik mégis másként kezdik az életet, mint szüleik vagy nagyszüleik. Itt ülnek most is. olvasnak, táblára írnak, hátul pedig a „vendégek” dolgoznak önként vállalt feladatukon. — Nem lehet könnyű munka... A pedagógus — Latorútról jár ide naponta, amikor már ott végzett — kissé csodálkozva vonja meg állát, — Könnyűnek éppen nem mondható. De valakinek ezt is el kell végeznie. Nézze meg, milyen szépen írnak, jól olvasnak, tisztelettel beszélnek. és ei is valami. Nem szabad nekiengednünk őket úgy a világnak, mint az elődeiket. Felszednek valamicskét magukra, csak n, kopjon le rUu'- később. Aki elkészül a feladattal, kihozza. „Tanár bácsi, kérem!” „Köszönöm.” Nagyon örülnek a dicséretnek, újabb feladatot kérnek. A pedagógus mindegyiküket keresztnevén szólítja. — Pista! Légy szíves, vidd ezt a füzetet Jóskának! Itt a ceruza is és a radírgumi. Pista viszi, Jóska megkapja és hangosan mondja: — Köszönöm! Pista viszont szó nélkül hagyja az egészet, elszalad az ú "bb füzetért. — Pista! Mit kell ilyenkor mondanod? — Köszönöm szépen! — De ezt Jóska mondta az előbb. — Ja! Nagyon szívesen! — fordul Jóska felé, aki elégedetten veszi tudomásul a választ. Ea fiú úgy robban be az ajtón, mintha tűz lenne, és méltalKnkodva kiáltja: — Tanár bácsi! Semmilyen cigaretta nincs! — Nincs? Nohát... — Tanár bácsi’ Elszaladok a másik boltba, és onnan hozok! — Ne menj. fiam. Az csak fél háromkor nyit ki. Majd megleszek nélküle. 4 fiú átnyújtja a cigarettára való apróoénzt. a pedagógus pedig a zsebébe csúsztatja. Számolatla- nul. Nem kiszámított mozdulattal. nem tudatosan, hanem természetesen. A fiú pedig füzetet kér. ceruzát, gumit és a hely e ül. — Mi is kérdezett az előbb? Hogyan lehef közel kerülni hozzájuk? Mit is mondhatnék? Nincs ennek semmi különös receptje .. Priska Tibor P Az olvasztár reggelije
