Észak-Magyarország, 1975. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-23 / 19. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! a magtár szocialista munkáspárt borsod megyei bizottságának lapda XXXI. évfolyam, 1!). szánt Ara: 80 filier Csütörtök, 1915. január 23. Ford elnököt jórészt gaz-, dasági és energiaprobféhiák- nak szentelt sajtóértekezlete során, megkérdezték, miért szállít az USA nagy tömegű fegyverzetet számos közel- keleti országnak, jóllehet az amerikai elnök föbb alkalommal hangsúlyozta, milyen súlyosnak tekinti a háború veszélyét ebben a térségben. „Az amerikai kormány változatlanul úgy érzi, hogy igen komoly a háború veszélye a Közel-Keleten, de hogy' ezt elkerüljék, az USA maximális diplomáciai erőfeszítéseket tesz Izrael és több arab ország vonatkozásában. A különböző országok belső biztonsága, illetve a katonai v erőegyensúly fenntartása érdekében szállítunk fegyvereket a térség különböző országainak” — válaszolta az elnök. Kissinger külügyminiszternek azzal a fenyegető hangú nyilatkozatával kapcsolatban, amelyben kijelentette, hogy az USA bizonyos körülmények között nem zárja ki /íégvverék érő igénybevételét, a' közel-keleti olajtermelő ór-j szágok ellen, megkérdezték: j vajon ilyen „feltevésszerü” j esetben az elnök felhatalmazást ltérne-e a katonai ak- • dóra a kongresszustól, avagy megkerülné-e a törvényho- j zást, amint azt több elődje j tette. Előkészületek a HCM indítására li! $ileri a pioira Tegnap, a déli órákban kezdte meg a termelést a Hejőcsabai Cementgyár nagy- kőmázsai mészkőbányája. A robbantott mészkövet gépkocsikkal az új törőműbe szállították, ahol folyamatosan beindultak a gépek. A beszállított kő elsőként a 600 tonnás szovjet gyártmányú kúpos törőbe került, mely a hatalmas köveket a megfelelő nagyságú darabokra törte. Ezt követően a mészkő útja a szállítószalagokon, a vibrátorokon, majd a KHD gyártmányú röpítő tőrön át vezetett a puffertáÜSSZÉtl Jelentés A portugál kormány szerdára virradóra megszavazta azt a tervezetet, amely a szakszervezeti mozgalom egysegét törvénybe iktatja. A törvényt ívégső jóváhagyásra most az államtanács elé terjesztik A TASZSZ hírügynökség lisszaboni tudósítója a munkásmozgalom szempontjából nagy fontosságú eseményt kommentálva megállapítja, hogy a törvénytervezet jóváhagyásával a demokratikus erők nagyon fontos eszköé birtokába jutottak a nagytőke ellen vívott harcukban. Nyugati hírügynökségek jelentése szerint a törvény- tervezet ellen csupán a szocialista párt és a demokratikus néppárt miniszterei szavaztak. Mario Soares külügyminiszter, a szocialista párt főtitkára újságíróknak kijelentette, hogy pártjának vezető szerve vasárnap dönt, vajon a szocialisták továbbra is részt vesznek-e a kori Hiányban, vagy kilépnek. rolóba, a nagyobb darabok pedig a mészüzem kiszolgálására szolgáló tárolóba kerültek. Tegnap mintegy 80 tonna követ törtek össze, illetve osztályoztak az új berendezések. A tervek szerint pénteken délutánig üzemelnek a cementgyár első technológiai vonalát képviselő új gépek, s az üzem indításához több ezer tonna követ készítenek elő. Az első órák tapasztalatai kedvezőek, a tájékoztatás szerint valamennyi gép, gépegység kifogástalanul működik. Chilei Kiéllek Rómában Child menekültek újabb csoportja érkezett a római repülőtérre, ahonnan folytatják .'útjukat az őket befogadó országokba GyenicsevOrisán megheszétés Pjotr Gyemicsev, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Szovjetunió művelődésügyi minisztere szerdán találkozott dr. Orbán Lászlóval, az MSZMP KB tagjával, kulturális miniszterrel, aki hivatalos látogatásra érkezett Moszkvába. Indiába utazott szerdán Dégen Imre államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke, Dzsagzsivan Ram- nak, az Indiai Köztársaság mezőgazdasági és öntözésügyi' miniszterének meghívására. Az OVH elnöke tárgyalásokat folytat a két ország vízgazdálkodási szervei közötti gazdasági és műsza- j ki-tudományos együttműkö- í désről. Gromike . O lsziwski tárgyalás Szerdán megkezdődtek a tárgyalások Andrej Gromi- ko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere és Stefan Olszowski, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagja, Lengyelország külügyminisztere között. ÜSZIÍÍDt-1 12. miáaapja Alekszej Gubarev és Geor- gij Qrecskp, szovjet űrhajósok a kijelölt program szerint folytatják tudományos kísérleteiket a világűrben, a Föld körül keringő Szaljut—4 űrállomáson. A kozmonauták tizedik és tizenegyedik munkanapjuk során az űrállomáson elhelyezett tudományos berendezésekkel folytatták méréseiket a földi légkör felső rétegeinek fizikai jellemzőire vonatkozóan, és további kutatásokat végeztek a Nap ibolyántúli sugárzásával kapcsolatban. Az űrhajósok a súlytalanság állapotában vizsgálták, hogy milyen hatást gyakorol ez az állapot a vér eloszlására a szervezetben és értékelték azoknak az eszközöknek hatékonyságát, amelyek az esetleges rendellenességek megelőzésére szolgálnak. A Szaljut—4 űrállomáson szerdán, magyar idő szerint 11 óra 30 perckor megkezdődött az űrhajósok 12. munkanapja. A ' szovjet űrállomás folytatja a repülést a tfilagűEr ben. azaz a posta ifjú szakmunkás jelöli jel, .akik majd hálózatszerelők lesznek, féléves ellenőrzömunka köretében tesznek tanúbizonyságot gyakorlati felkészültségükről. Képünkön: Bojtos István II. éves tanuló szigetelőn végez különböző kötéseket. Fotó: ifj. Hollós? Endre Mai szárakból mm’mmiHttmmsinmm Teksrélfissági tervei Taktaszadáii (3- oldali) Fiímiegfzei C«. óidat) Mi kerül i szatyorba? £5. oldat) Sport Cl. oldal) Program szerint <& eQfiaü) Egy év alatt csaknem 2500 célcsoportos lakás épül Miskolcon Megvalósulná a IV. öléves terv célkitűzései GKD Ülést tartott Miskolc város Tanácsa Tegnap, január 22-én Rózsa Kálmán tanácselnök vezetésével ülést tartott Miskolc megyei város Tanácsa. A testület — amelynek munkájában Cácsi Miklós, a Kohó- és Gépipari Minisztérium államtitkára, Miskolc országgyűlési képviselője, Drótos László, a városi párt- bizottság első titkára és dr. Pusztai Béla, a megyei tanács elnökhelyettese is részt vett — megtárgyalta és jóváhagyta Miskolc 1975. évi költségvetési és fejlesztési tervét. Az előterjesztéshez fűzött szóbeli kiegészítőjében Székely László, a tanács elnök- helyettese röviden áttekintette a IV. ötéves terv eddigi városfejlesztési eredményeit, kitért azokra a gondokra, amelyek döntően befolyásolhatják: hogyan sikerül valóra váltani az idei terveket, s ezzel együtt a tervidőszak célkitűzéseit. Alapos okok teszik indokolttá, hogy az ez évi költségvetési és fejlesztési tervek elfogadásakor, azt megelőzően, az elmúlt négy év kontrollja is szóba kerüljön. Az elmúlt esztendőkben ugyanis a városépítés számos területén bizonyos lemaradás következett be, ami azt jelenti, hogy a negyedik ötéves terv sikeres befejezése érdekében minden eddiginél nagyobb feladatok megoldása vár a város vezetőire. A terv néhány fontos elképzelését, jellemző adatát néhány nappal ezelőtt, a tanács végrehajtó bizottsága ülésének kapcsán már ismertettük. Csupán emlékeztetőül: 1975-ben kell felépíteni az öt évre tervezett lakásmennyiség 25 százalékát — szám szerint 2489 célcsoportos lakást —, egy esztendő alatt kell végrehajtani az öt évre szóló feladatok több mint eg.vharmadát, éa természetesen biztositani kell a következő, az ötödik ötéves tervre való zavartalan átmenet feltételeit is. S ha már a terv, pontosabban a tegnap elfogadott program lakásépítési adatát említettük, •álljon itt néhány más. a város valamennyi lakóját érintő fejlesztési adat is. A lakásépítés mellett kiemelt feladatának tekinti a (Folytatás a 3. oldalon) laptaftií o liüÉásvédelem Ülésezett az SZMÍ elnöksége irA szakszervezetek legutóbbi kongresszusának határozata feladatul szabta a baleseti okok feltárását, megszüntetését és a dolgozók érdekeinek eredményesebb képviseletét. A határozat végrehajtásáért megyénkben is rendszeres és céltudatos munka folyik, aminek eredményeként évről évre javul a balesetmegelőző tevékenység. Erőteljes munka folyik például a munkásvédelmi felügyelők és aktívák részéről a baleseti okok helyes megállapítására, a szükséges intézkedések megtétele miatt is. Tegnap, az SZMT elnökségének ülésén is napirenden szerepelt ez a téma. A vitára bocsátott tájékoztatót széles körű vizsgálat előzte meg. amelyben sok társadalmi munkásvédelmi felügyelő is részt vett. A vizsgálat során megállapították: a súlyos balesetek megelőzése érdekében tett vállalati intézkedések hatékonyabbá váltak és javult a sérültek kártalanításának ügyintézése is. A tájékoztató azt ié megállapította, bogy a baleseti helyzet javulásában jelentős szerepe van a munkásvédelmi felügyelők és aktívák munkájának, fokozódó szigorának. Az elnökség állást foglalt abban, hogy a szak- szervezeti szervek a munkásvédelmi feladatok végrehajtásában működjenek eredményesen együtt az állami, illetve tanácsi irányító szervekkel, osztályokkal is. Az ülésen intézkedési tervet fogadtak el az SZMT elnöksége, a számvizsgáló bizottság. valamint a szakmaközi bizottságok 1975. évi újjáválasztására, valamint megtárgyalták az idei munkaprogramot is. Oéien lure Mim Fiatalok vizsgája...