Észak-Magyarország, 1974. december (30. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-14 / 292. szám

ÉSZAK-M AG YARORSZAG 4 1974. dec. T4., sxombcrt Segítés és köszönet S zocia iiswi tarsaaaiTTH életünk egyik legne­mesebb jellemző vo­nása az egymáson való segí­tés. Segítjük embertársain­kat, segítjük munkatársain­kat és segítünk igen sokszor olyanokat is, akiket szemé­lyesen talán nem ismerünk, de szükségünk van a társa­dalom támogatására. Segít az ember, segít a közösség. Igen szép példája ennek a segí­tésnek a szocialista brigádok iskolákat támogató mozgal­ma, a kommunista szomba­tokon végzett munkák pénz­értékének nemes célokra jut­tatása, és egy sor hasonló kollektív támogatás, amikor a segítséget adó többletter­het vállal, hogy mást támo­gathasson — anélkül, hogy ezzel magának valamiféle előnyt akarna biztosítani, anélkül, hogy köszönetét vár­na, anélkül, hogy a megse- gítettet hálára akarná köte­lezni. E szép, nemes és ná­lunk már tömegmozgalommá lett segítés mellett jelent­keznek olykor „vadhajtások” is. Régebben történt, hogy egyik vállalat valamilyen társadalmi szerve különféle ajándékcsomagokkal kereste fel az államilag gondozott gyermekek otthonát, s az ajándékok átadásával egy- idöben arra kérték az inté­zet vezetőjét, kanyarítson egy szép köszönőlevelet, amit majd az újságban le lehet közölni. S amikor a köszö­nőlevél nem jelent meg az újságban, hosszú viták és különböző sértődések szület­tek. De emlékezzünk csak egy öt év előtti nagy akcióra. Bizonyára sokan emlékeznek még a „Televíziót minden iskolának!” mozgalomra. Ta­gadhatatlan, hogy a mozga­lom eredményeként csaknem minden iskolába eljutott a képernyő, a legtávolabbi vi­lág megismerésének lehető­sége, elvileg megteremtődött az olyan magas fokú szem­léltető oktatás, amilyenre a távoli iskolákban gondolni sem lehetett korábban. De emlékezzünk arra is, hogy a nemes szándék és nemes cé­lú mozgalom mögött hány esetben húzódott meg a ke­vésbé nemes önreklámozás, amikor az ajándékozó szerv, vállalat nemcsak a készülé­ket vitte magával a falusi iskolához, hanem a reklám­ízű beszámolót író újságírót, a rádióriportért és igen sok esetben a televízió kamerá­ját is. Nem ritkán az aján­dékozás ténye volt a közpon­ti téma, nem pedig a segí­tés. És ha most sorra ven­nénk: vajon a különböző ajándékozó kollektívák, ame­lyek ünnepi beszédeikben örök barátságot és patroná- lást ígértek az iskoláknak, azóta hányszor keresték meg a kisdiákokat, vagy egyálta­lán törődnek-e vele, hogy a televíziót használják is, no­csak leltári tárgy legyen, na­gyon szomorú képet kap­nánk. Az ajándékozók el­könyvelték annak idején a köszönetét, a nyilvános elis­merést, s ezzel maguk ré­széről befejezettnek tekintet­ték az ügyet. Aki szerkesztőségben dol­gozik, nap mint nap talál­kozik olyan levélben, telefo­non jött, vagy élőszóban elő­terjesztett kívánalommal, hogy az újság, a rádió adjon hírt az ő kollektívájuk isko­lát támogató, szociális ott­hon öregjeit segítő és egyéb hasonló munkájáról. Ismé­telten el kell mondani, hogy a nemes, segítő mozgalom­nak ezek a „vadhajtásai”. És általában nem azok jön­nek nyilvános köszönetét ki­csikarni, maguknak publici­tást biztosíttatni, akik rend­szeresen és önzetlenül vég­zik a patronálást, a segítést. Hanem azok, akik valamiért reklámra vágynak. Egy szélsőséges példát kell elmondani a közelmúltból. Egyik középnagyságú válla­latnál egy, vagy több brigád nevében a szakszervezeti bi­zottság egy árva kislány pat- ronálását vállalta. A 8—10 éves kislány apja üzemi bal­eset következtében húnyt el a vállalatnál, meghalt az édesanyja is. A gyermek a nagymamánál él. A patroná­lok a gyermeknek örömet akartak szerezni, vásároltak a számára vagy 250—300 fo­rint értékű ruhaneműt. De az átadás módja már igen furcsa volt. Behívták a gye­reket a vállalati szakszerve­zeti ünnepségre, ott adták át nagy nyilvánosan, s a gye­reknek válaszként el kellett szavalni egy hosszú, rettene­tes versfaragványt, amelyet az ajándékozók képviselője juttatott el hozzá korábban, hogy tanulja be, és amely arról szólt, hogy milyen jó is neki, mert bár árva, de elhalt apukájának, munkahe­lyén gondoskodnak róla. Azt hiszem, ehhez a példához nem kell sok kommentár. Legfeljebb még annyit kell tudni, hogy mindezt a vál­lalat szakszervezeti bizottsá­ga leírta egy hosszú levél­ben, mellékelte hozzá a versszerűséget is, és beküld­te a szerkesztőségbe, hogy tegyék közzé, hogyan jóté­konykodik ez a szerv. N egyven évvel ezelőtt gyakran lehetett ol­vasni az újságokban, amikor különböző karitatív cselekedetekre nógatták a polgárokat, hogy az adomá­nyokat, vagy pláne a felül- fizetéseket hírlapilag fogják j nyugtázni. A polgárnak le- gyezgethette a hiúságát, ha megjelent az újságban; hogy ő milyen jótét lélek, hogy segít a rászorulókon, juttat a magáéból valami morzsát a nála elesettebbnek. De ez a polgári tulajdonság nem lehet honos ma. Nem lehet a szocialista ember jellemző vonása, és főleg nem lehet a szocialista közösségeké. Le­gyen az a közösség szakszer­vezeti bizottság, szocialista brigád, egész vállalati kol­lektíva, szövetkezet, nőbi­zottság, bármi. Vagy akár magánember. Egymás segí­tése, a rászorulók támogatá­sa társadalmunk szocialista jellegéből fakad, amelyért ugyan lehet köszönetét mon­dani, de nem lehet köszöne­tét elvárni. És főleg nem le­het, mert ez a szocialista tár­sadalomban tűrhetetlen, a jó­tékonykodást, a kollektív se­gítőtevékenységet önmagunk, kollektívánk propagálására, nem is mindig egészen kor­rekt reklámozására felhasz­nálni. Benedek Miklós Tapasztalatok a családi ünnepekről A Borsod megyei Rónai Sándor Művelődési Központ módszertani kiadványainak sorában — 34. kötetként — jelent meg Kópiás Sándor munkája: A családi ünnepek művészeti elemeivel kapcso­latos tapasztalatok. A szerző a Szolnok megyei Ságvári Endre Művelődési Központ szakreferense, a családi ün­nepségek társadalmi meg­rendezésének országosan is elismert szakembere, mint­egy másfél évtizedes gyakor­lati tapasztalatai, az azok­ból levont következtetések sok hasznos útmutatással szolgálhatnak megyénkben is. A családi ünnepek megren­dezésében ugyanis igen nagy jelentőségűek azok a művé­szeti elemek, kiegészítő mű­sorok, amelyek azokat való­ban ünnepibbé, emlékezete­sebbé tehetik, s amelyeknek gyakorlata még oly sok se­gítségre, tapasztalatátvételre, csiszolásra szorul. Az új ki­advány hihetőleg sok segít­séget ad a borsodi népmű­velőknek is.-A Kedves Vásárló figyelmébe ajánljuk: a háztáji és kisebb gazdaságok részére készült, KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ, GARANTÁLTAN HOSSZÚ ÉLETTARTAMÚ: KD—160 KÖRKALAl’ÁCSOS TERMÉNYDARALÖT és a KM—5 SZEKRÉNYES MORZSOLÖT! Kapható: szaküzletekben, áruházakban. forgalomba vAftVlil hozza, a Gyöngyös új címere Gyöngyös város Tanácsa pénteki ülésén új címer ala­pításáról döntött. A város címere pajzs formájú, kék színű felső harmadában öt­ágú vörös csillag, alatta arany színű fogaskerék, s benne arany szőlőlevél lát­ható, a címer alsó részében pedig zöld színű kettős hegy­vonulat jelképezi a Mátrát. Szakmunkástanulók között / Nem a külsőségek számítanak A klubhelyiséget — lát­hatóan — pincehelyiségből alakították ki a diósgyőri 116. sz. Szakmunkásképző Inté­zet kollégiumában. Az alag­sorban — a kígyózó csőve­zetékek között — nyílik a bejárat a két szobába, ame­lyek egyikében egyszerű asz­talok és ülőalkalmatosságok jelzik, hogy a kollégiumi fiatalok itt gyűlhetnek ösz- sze. A helyiség nemcsak hogy sokkal egyszerűbb, mondhatni puritánabb, mint a kollégium egyéb helyisé­gei, beleértve a folyosókon kialakított beszélgetősarko­kat., hanem köznapibb is. Ez ez, amire az első pillanatban fölfigyelhet az ide látogató. Talán egyázer majd arra is teremtenek időt, meg energi­át, hogy egy kicsit barátsá­gosabbá tegyék. Ám ennél az általánosításnál semmifé­leképpen nem szabad meg­maradni. Azért nem, mert félrevezető lenne. Mert igaz ugyan, hogy a klub dekorálásával még adó­sak a fiatalok, az azonban bizonyos, hogy az ide láto­gatók közönyösséggel, érdek­telenséggel nem találkozhat­nak. A fiatalok szórakozását magnó, erősitőberendezés is szolgálja; és a programok, amelyeket a kollégium bejá­ratánál levő hirdetőtáblán propagálnak. Hetente egy al­kalommal vendégeket hívnak a klubba. Olyan embereket, akiknek a neve, s tevékeny­sége közismert a városban, de a megyében is. A beszél­getések már arról árulkod­nak, hogy a szakmunkásta­nulók vitakészek, érdeklő­dők, és nem egy esetben meglepő felkészültséget árul­nak el. A környező világ ér­dekli őket, még akkor is, ha — s ezen elég sokat elgon­dolkodnak a vezető tanáraik — az olvasásra viszonylag kevés időt fordítanak. Ez azonban nemcsak ennek a kollégiumnak és iskolának okoz gondot, általánosabb probléma, amelynek megol­dásán nyilvánvalóan általá­nos szinten kell gondolkodni. A 116. sz. Szakmunkás­képző Intézet kollégiumának fiataljai évek óta fenntart­ják ezt a klubot, amely a kezdettől elég sokat vál­tozott. Az első időkben zsú­foltak voltak a rögzített programok, ma már csak he­tente egy alkalommal tart­ják. Viszont az érdeklődés sokkal nagyobb most, mint régebben. Közel ötvenen is szoronganak a helyiségben, amikor vendéget várnak. S talán ezek a beszélgetések — a témák kiválasztására na­gyon ügyelnek — ösztönző­en hatnak a fiatalokra is, hogy még inkább érdeklőd­jenek a környező világ és saját dolgaik iránt. Os. A. Ajándék a tornanádaskai nevelőintézetne k Az elmúlt ősszel a Hermá­don levonult nagy áradás súlyos károkat okozott az Ócsanálosra vezető telefon- hálózat oszlopsorában. Az összeköttetést csak ideigle­nes jelleggel tudták akkor megteremteni. A Posta Bor­sod megyei Távközlési Üze­mének szocialista brigádjai a felszabadulási és kongresszu­si munkaversenyben vállal­ták, hogy kommunista mű­szak szervezésével helyreál­lítják a megrongálódott ve­zetékeket. A munkát — vál­lalásuknak megfelelően — egyetlen nap alatt, 106 dol­gozóval elvégezték. Az ezért járó munkabért, mintegy tíz és fél ezer forin­tot a tornanádaskai Gyógy­pedagógiai Nevelőintézet la­kói részére ajánlották fel, oktatási és kulturális eszkö­zök vásárlására. „Tanító múzeum ” A múzeumokban folyó mun­kával, annak hatékonyabbá té­telével. az eddig végzett tevé­kenységgel kapcsolatban, ha­zánk felszabadulásának ‘Jö. év­fordulója tiszteletére a Kultu­rális Minisztérium múzeumi fő­osztálya több pályázatot hirdet az országos és vidéki múzeumok, a szakmúzeumok, a közműve­lődési intézmények, a társadal­mi és tömegszervezetek mun­katársai es a téma iránt ér­deklődők számára. A pályáza­tok összefoglaló címe: „Tanító múzeum”, s ez nagyrészt cél­ját és jellegét is meghatároz­za. A következő témákat hirdet­ték meg: A múzeum kiállításainak tör­ténete IMS—1975 között. E té­makörben értékelő múzeum- történeti feldolgozásokat vár­nak olyan tudományos meg­alapozottsággal, melyből vilá­gosan kitűnnek az adott kor­szak szavai és kultúrpolitikai törekvései, eredményei. For­rásanyagként hiteles, doku­mentációval ellátott, eddig még nem publikált, másfél szerzői ív terjedelmű, értékelő dolgo­zatok között ötezer, három­ezer és kétezer forintos három díjat adnak ki, továbbá három jutalmat, s a nyertes müveket a meghirdető főosztály publi­káltává. A tanuló ifjúság múzeumpe­dagógiai foglalkozásainak lehe­tőségei és gyakorlata a múze­umban a címe és témája a második pályázati csoportnak. A cím tartalmazza a feladato­kat, s iskolatípusok, tagozatok, korosztályok szerint elkülönít­ve kell, hogy foglalkozzon az iskolai szakághoz kapcsolódó múzeumi tanórák, szakkörök, látogatások problémáival. A feltételek és díjak az előzővel azonosak. A munkás-paraszt üzemi kö­zösségek — szocialista brigá­dok — körében végzett mú­zeumi közművelődési munka tartalmának, fonnáinak és módszereinek fejlődése a kö­vetkező pályázati téma. Gya­korlati tapasztalatok leírását, az üzemek és múzeumok kap­csolatának elemzését kell e páyázatoknak tartalmazniok. A három díj négyezer, kétezer­ötszáz és egyezernyolcszár. fo­rint, egyebekben a jutalmazás és publikálás az előző pályáza­tokkal azonos. A terjedelem egy szerzői ív. Vándorkiállítás forgatókönyve és rendezési terve a negyedik pályázat, amely elsősorban múzeumi dolgozók Jelentkezé­sét várja, s három-, két és fél, illetve kétezer forintos díjakat helyez kilátásba, végül az ötö­dik, a fotópályázat a hazai múzeumok három évtizedes fejlődésének dokumentatív és művészi értékű fotóanyagát kívánja begyűjteni, kétezer, ezerötszáz és ezerforintos pá­lyadíjakkal. Jóllehet, az öt pályázat első­sorban múzeumi „belső mun­ka” — bár nemcsak múzeumi dolgozók vehetnek j*észt —, a „Tanító múzeum” feltehetően nemcsak dokumentálni fogja, hogy eddig mit tettek múzeu­maink a népművelésért, a mű­veltség terjesztéséért, a tanuló ifjúságért, a munkahelyi kö­zösségekért, hanem új mód­szerek, eszközök keresésére is sarkallja az intézményeket. A VOLÁN 3. SZ. VÁLLALAT azonnali belépéssel felvételt hirdet: autóbuszvezető, kalauz, tehergépkocsi-vezető, motorszerelő, karosszérialakatos, autóvillamossági műszerész, vegyipari szakmunkás, betanított gépkezelő, segédmunkás, szállítómunkás és takarító munkakörbe. JELENTKEZNI LEHET: Miskolc, József Attila u. '50. szám alatt (bejárat a Tüzér utca! személykapun), a munkaügyi osztályon.

Next

/
Thumbnails
Contents