Észak-Magyarország, 1974. november (30. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-10 / 263. szám

1974. no». 10., vasárnap ESZAK-MAGYARORSZAG 5 Megküzdőitek az árvíz lény esetésével Példásan helytálltak a húskombinát építői Beindult és folyamatosan termel az olasz gyártmányú 8 állomásos, öbliisüvég-gyártó au­tomata gép a Sajószentpéteri Üveggyárban. A képen a gép mellett Schvcitzer József gépész és Princz János gépkezelő látható Laczó József felvétele Fémkorong és szikvíz * Menn fogyaszt Ózd? — Nehéz napokat éltünk át — mondta Csajági János, az Állatforgalmi és Húsipari Vállalat igazgatója. — A Sa­jó magas vízállásánál ötszáz emberrel kellett védekezni, magasítani a gátakat, hogy a víz be ne törjön az üzembe. A több milliós gípek ládák­ba csomagolva az udvaron voltak, elgondolni is rossz volt, mi történne, ha a he­venyészett homokzsák-tölté­sek átszakadnának. Csak di­csérettel lehet beszélni a védekezésben résztvevőkről, a különböző vállalatok dol­gozóiról, s különösen a Ne­hézipari Műszaki Egyetem hallgatóiról és a katonákról. Volt olyan nap, hogy több mint egy kilométer távolság­ra vállon hordták a megtöl­tött homokzsákokat. Szeren­csére azonban a nehéz napo­kat átvészeltük, s most kettő­zött energiával fogtunk hoz­zá újra az építéshez. — Az egyhetes kiesés te­hát nem okozott lényegesebb fennakadást. Hogy haladnak jelenleg a munkákkal ? — Az üzemcsarnok építése a befejezéshez közeledik. A zociális épület munkálatai- 'al is jól haladunk, építésze- •ileg ez is a befejezés előtt ill. Jelenleg az ÉÁÉV a nyí­lászárók beszerelését végzi, s aK a téliesítésnek nem lesz ^dálya. fs p épületgépészeti munkák nakiegfelelő ütemben halad- kaz Befejeződtek viszont a mágnház, a gázfogadó állo- a k a műszaki anyagraktár, port^rbantartó műhely és a vit^épület munkálatai. A ki- bar-ező'c az elmúlt hónáp- i jó munkát végeztek, az r A gyárkapuk nyílnak, s bezárulnak. Naponta 18 ezer embert fogadnak be. Az em­berek műszak után fáradtan, de többnyire a jól végzett munka örömével hagyják el a több mint 200 éves üze­met, a Lenin Kohászati Mü­veket. Nevek, nevek, nevek... Min­den név embert, többnyire családi sorsokat, célokat, megvalósult, vagy soha meg nem valósulható vágyakat ta­kar. Találomra válasszunk ki néhányat. 4 A jó megjelenésű, pirosas arcú ember Kalló István, állami díjas előhengerész. Valaha. 1948-ban segédmun­kásként került a kohászat­ba. Ügy jött: addig marad, míg jobb állás nem kínál­kozik. Az üreg, s azóta „nyu­galomba'’ küldött finomheb- germűben kedvelte, szerette meg a hengerész mestersé­get. De erről beszéljen ő. — A régi üzemben dol­goztam 1953-ig. Megépült az új középhengermű, elsők között kerültem oda. Hosszú, hosszú évek óta dolgozom samt előhengerész, s mintáz o*rrik szocialista brigád ve­zetője. Munkánk, s eredmé­nyünk olyan, mint maga az élet: örömök, gondok, küz­delmek, sikerek váltakoznak. Most? A kongresszusi, fel­szabadulási versenyben ed­építésben az év eleji 1—1,5 hónapos lemaradást behoz­ták. így a téliesítéssel már megoldható lesz a további belső munkák elvégzése. — Hogy haladnak a tech­nológiai szereléssel? — Bizakodunk, hogy a sze­relés meggyorsulásával a le­maradást itt is behozzák az építők. A fővállalkozó, az Egyesült Izzó a közelmúltban ígéretet tett, hogy a szerelést meggyorsítja és a munkákat határidőre befejezi. Ez azt jelenti, hogy nem lesz aka­dálya a jövő év májusában a próbaüzem megkezdésének, és június 30-a után az üzem indításának. — Hányán dolgoznak je­lenleg az építkezésen? — Négyszáz építő és sze­relő tevékenykedik. A gép­szállítások folyamatosan tör­ténnek, az importgépek 95 százalékban a helyszínen vannak, s a fővállalkozó is ígéretet tett a gépek meg­felelő időben történő leszál­lítására. így bízunk abban, hogy az indulásig hátralevő néhány hónapban a munkák zökkenőmentesen folynak majd. ★ Félórával később a hús­kombinátban Bakó Gábor­nak, az Állatforgalmi és Hús­ipari Vállalat beruházási osz­tályvezetőjének, valamint Haide Rudolfnak, a húsipari tröszt osztályvezető-helyette­sének társaságában végig­jártuk az építkezést. Az impozáns csarnokban az üzem beindulása után óránként 30 marhát és 200 dig jó eredménnyel munkál­kodtunk. — És a gyárkapun kívül? — Tizenharmadik éve va­gyok a városi tanács vb-, s negyedik éve a megyei ta­nács tagja. Hogy jut-e idő a családra? Amióta csak 42 órát dolgozunk hetente, jut. Két gyermekünk van. A fi­am rádióműszerész, a lá­nyom fogorvos szeretne len­ni, ezért tanul. Igen, ezt a munkahelyet a „végállomás­nak” tekintem. Itt dolgozom, itt akarok dolgozni, amíg csak nyugdíjba nem megyek. Rácsok Gyula. 1936. július 10-én került a diósgyőri ko­hászatba. Tetőfedőként kezd­te. A második világhá­ború után küzdötte fel ma­gát, s e funkcióban fejezte be munkáját az LKM- ben. Nyugdíjas lesz. — Volt egy másik megbízatása: ő volt a karbantartó gyár­egység szakszervezeti titká­ra. A mozgalommal még a negyvenes években ismerke­dett meg. s 1943-ban lépett a szakszervezetbe. Utolsó munkanapjait kitüntetés előzte meg: Budapesten a Szakszervezeti munkáért arany fokozattal tüntették ki. Munkatársai így jellem­zik: nagyon lelkes, rendes, szerény, a véleményét ki­mondó. a dolgozók érdekei­ért kiálló, küzdő ember. Ennyi tömören Rácsok Gyula egész munkás életút­jának jellemzése. S ez szép, nagyon szép munkásköszön­tő. sertést vágnak le, illetve dol­goznak fel. A kombinát va­lóban a legmodernebb tech­nológiai berendezésekkel dol­gozik majd, a nehéz fizikai munka a minimálisra csök­ken, az emberek testi erejét a különböző gépek helyette­sítik majd. — Milyen új termékek ké­szülnek a kombinátban? — A régebbi termékeken kívül különböző húskonzer­veket és dobozolt sonkát is készítünk majd — mondja Bakó Gábor. Közben a szociális épület mellé értünk. Itt az ÉÁÉV munkásai tevékenykednek, a téliesítést készítik elő. A munkájukra ugyancsak nem lehet panasz, lelkiismerete­sek, alaposak. Csak egyetlen helyen áll a munka, az iro­daház építésénél. Az ÉÁÉV toronydaruja hat hete elrom­lott, és még mindig nem gondoskodtak a kijavításáról. Pedig az utolsó szint építését még az idén be kellene fe­jezni. — Az összbenyomás ked­vező — mondta Molnár Jó­zsef, az AGROBER műszaki osztályvezetője, akivel útköz­ben találkoztunk. — Egye­nesben vannak az építők, s bízhatunk benne, hogy a leg­nagyobb hazai húskombinát építése a határidőre befeje­ződik. A diósgyőri kohászatban sok. mintegy 3000 nő, lány, feleség, családanya dolgozik. Egyikük a sok közül Han- csovszky Antalné, a sokat tevő munkásasszony élete, sorsa villan bele cikkünkbe. Hancsovszkyné 1964 óta dolgozik a durvahengermű csiszolóüzemében. Amikor idejött, még a régi üzem működött. A levegő füstös, kormos, fojtó, a munka ke­gyetlenül nehéz volt. A gyárvezetés — hogy segítsen a nőkön — angol félautoma­ta gépeket vásárolt. A gé­pek nem váltották be a re­ményt. Az új, üvegfalú csi­szolóművet NDK-gépekkel telepítették be. Itt a nődol­gozó kicsiny, üvegfalú fülké­ben ül. Ez megvédi a huzat­tól, s részben a zajoktól is. Bár a munka nagy figyelmet kíván, viszonylag könnyű, hiszen a félautomaták gomb­nyomásra csiszolnak, illetve hagyják abba a munkát. A 23 ember, akiknek Han­csovszkyné a brigádvezető­je, többnyire feleség, család­anya. A gyárkapun túl ott a család, a gyerek. így van ez a Hancsovszky házaspárnál is. Mégis — és ez különösen értékessé teszi a vállalkozást — a brigád a kongresszusi, felszabadulási versenyben 800 óra társadalmi munkát akar elvégezni. Legutóbb a Hernádnémetiben levő tsz- nek segítettek: összesen 190 óra munkával vettek részt a cukorrépaásásban. Birincsik János, a henger­mű-gyáregység párlcsúcstit­Magyar liét Lollimban Hajdú-Bihar megyei hét kezdődött szombaton a len­gyelországi Lublinban és a vajdaság több városában. Sikula György, az MSZMP Hajdú-Bihar megyei Bizott­ságának első titkára vezeté­sével ez alkalomból mintegy 138 tagú magyar küldöttség érkezett a kelet-lengyelor­szági vajdasági székhelyre. A lublini magyar napok egyik kiemelkedő eseménye a Hajdú-Bihar megyei ipar- vállalatok árubemutatója. kára az információt kiegé­szíti: — A család faluról került be valaha, s lett jó, szerve­zett, áldozatokat vállaló munkás. Hancsovszky Antal­né bátor, szókimondó asz- szony. Jó szervező, s törő­dik a brigádtagok gondjai­val. Párttag, sőt, bizalmi. Hadd súgjam meg: mi még nagyobb megbízatásokkal is számítunk rá. . — Ott, a csiszolóban dolgo­zott a húga. A fiatalok ha­mar megszerették, KISZ-tit- kárnak választották. Most gyermekgondozási szabadsá­gon van. Hancsovszkyné öcs- cse a hengerműben forrasz­tárként dolgozik, s derék munkásőr. — Magamról is mondjak valamit? Ez év áprilisában nagy öröm ért: a Munka Ér­demrend arany fokozatával tüntettek ki. Sok év, sok küzdelem áll mögötte? Éppen 39 éve, hogy időszaki mun­kásnak felvettek a gyárba. A kikészítőben dolgoztam. A felszabadulás után lettem előmunkás, ma is ebben a beosztásban vagyok. 1945. január lrén alakultak meg az üzemi pártszervek. Azóta pártszervező, párttitkár va­gyok. 18 ezer ember dolgozik a diósgyőri nagy kohászati üzemben. Közülük csau né­hányról készült „ceruzaváz­lat”. E néhány ember egyé­ni céljai, vágyai ott gyöke­reznek, összeforrnak, össz­hangban vannak a 200 éves kohászati üzem létével, fej­lődésével. A nagy üzeni minden egyes tagjának élet­útja kicsiny, de önálló re­gény, amelyet talán soha senki nem ír meg. Tetteik szép gyümölcsöt hoznak, ér­lelnek. Uj életek, s új célok megalapozásához. Csorba Barnabás A sör neve, tréfásan szól­va: folyékony kenyér. Az utóbbi hetek példátlan mé­retű esőzései, a folyók ki­áradása következtében szük­ségszerűvé vált vízkorlátozá­sok azonban ismét meggyőz­tek mindenkit arról, hogy mint a mindennapi kenyér­re, olyan nagy szükségünk van a jó minőségű ivóvízre. A kialakult kényszerhely­zet különösen időszerűvé tet­te az ÓKÜ gyártörténeti be­mutatóterme rendezvényeit, melyek keretében egy előadás szólt arról, hogyan változott, fejlődött 1870-től Ózd ipari- és ivóvízellátása. Karubányát, a város pere­mén levő barnaszénlelőhelyet bezárták, majd — 1870-től — a bányából nyerték az ipari vizet. Mivel ez később már kevésnek bizonyult, 1903-ban Ózd hétesvölgyi részén fúr­tak nagy vízhozamú kutat, amely azonban csupán rövid ideig bizonyult elégségesnek. A Rimamurányi Vasmívelő Egyesület 1904—1906 között felépítette a ma is működő Sajó menti vízmüvet, amely naponta 2 ezer köbméter ipari vizet biztosított a te­rebélyesedő vasgyárnak. A korabeli Ózd gyorsan so­kasodó lakóinak ivóvízellátá­sát a századforduló idején fával fedett, kis kerekes ku­tak biztosították, összesen csak 7 ilyen kút volt a gyár kezelésében. Mégpedig szigo­rúan a gyári hierarchiához igazítva! Külön kútja volt például az igazgatónak és az evangélikus papnak. A mun­kahelyekre vállfával, favöd­rökben hordták az ivóvizet, A favödröket kohász módon fertőtlenítették: a tüzes buga végét bemártották a vízbe, amely ezáltal felforrt — ki­forrázta a favödröt. 1940-ben a gyár minden dolgozója fül nélküli zomán­cozott ivópoharat kapott, rá­festett munkaszámmal. Ek­kor már működött a vizve- zetékhálózat, a klórozás mi­att azonban a kohászok, hen­gerészek ragaszkodtak fa- vödreikhez. Ez különösen ak­kor okozott gondokat, ami­kor az igazgató rendeletileg megtiltotta az alkoholfo­gyasztást. Addig ugyanis bort, sört ittak inkább víz helyett munkaidő alatt is a munkások. A gyakori ittas­ság igen sok, súlyos baleset­hez, halálesethez vezetett, ezért elejét kellett venni a munkahelyi italozásnak. Az első világháború végé­től egy ügyes ózdi polgár szikvízüzemet létesített. A munkások 8 fillér értékű ba­ligát (zsetont) kaptak napon­ta, Ózd felirattal. Ezért a fémkorongért vásárolhattak a gyárban egy liter szikvizet, vagy fél liter (cikória) ká­vét, vagy 3 deci málnaször­pöt. (Érdekességként meg­említjük, hogy egy meleg­üzemi munkás 8 óra alatt 8—10 liter szikvizet iszik meg — az első világháború idején volt 12 órás munka­nap alatt ennél is több kel­lett a munkásoknak.) Az ózdi gyár munkásainak, a kohászváros lakóinak a vízellátása véglegesen csak a felszabadulás után oldódott meg. Ekkor kezdődött az a tervszerű munka, amely né­hány éve, a lázbérci víztá­roló üzembe helyezésével ért véget. Az árvíz okozta rend­kívüli helyzettől eltekintve Ózd ivóvízellátása kielégítő. Vízkorlátozásra az esőmen­tes nyári hónapokban sincs szükség a kohászvárosban. Az ózdi gyárban a legfon­tosabb védőital jelenleg is a szikvíz. összesen 238 huszon­öt literes acélballonban és több száz üvegben szállítják a dolgozóknak a gyár mind­egyik munkahelyére. A gyár saját szikvízüzeme óránként 800 litert gyárt. A csúcsfo­gyasztás időszaka a július és augusztus. Ez év júliusában például 14 ezer liter szik­vizet fogyasztottak el a gyár dolgozói. Végül még egy érdekes adat: a múlt évben 1 millió 79 ezer 344 köbméter ivóvíz fogyott az ózdi kohászatban. Az ÓKÜ minden köbméter ivóvízért 10 forint 20 fillért fizet a vízműnek. M. T. Hajdú Gábor A gyárkapun belül

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents